Olvass!

KönyvesBlog

[ezt olvassuk] Ian McEwan: Vágy és vezeklés (frissítve: 2008.március 9. 12.02.)

2008. március 09. úrilány

Napok óta csak Keira Knightley ábrándos-álmodozó, talán épp távoli, régi emlékekbe révedő tekintetét bámulom, miközben ugyanazt a néhány kérdést motyogom magamban. Miért is kellett a regényből készült film poszterét stilizáló borítót készíteni ehhez a könyvhöz? Miért is kellett kiemelni, odabiggyeszteni: 7 Golden Globre-díjra jelölt mozisiker? Hisz mégiscsak egy könyvről van szó.

Eh, lehet, nem én vagyok a célközönség, intézem el egy vállrándítással, ahogy mostanság oly sokszor, ha számomra értelmetlennek tűnő marketingstratégiával találom szembe magam; aztán (csakazértis?) belefogok ennek a posztnak az írásába.

Merthogy, kérem szépen, ezennel újabb olvasónapló indul a könyvesblogon.

Olvassuk együtt

Ian McEwan Vágy és vezeklés

című regényét!

Figyelem, a frissítések ezentúl külön bejegyzésekben találhatók, következő rész>>>

[2008.március 9.]

Remek ötlet volt  a kommentek közé belinkelni a Dragomán György által fordított részletet, már csak azért is, mert átolvasva észrevettem, hogy a könyvben egy egész bekezdés felett elsiklott a figyelmem.

Itt van például ez a pár mondat:

„Van-e nővérének is hullámtörés mögé rejtett igazi énje, és tölt-e vele időt, gondolkozik-e rajta, arca elé tartva egyik kinyújtott ujját? Van-e mindenkinek, apját, Betty, Hardmant is beleértve?  Ha igen, akkor a világ, a társadalmi világ elviselhetetlenül bonyolult, kétmilliárd hang szól benne, és mindenkinek egyformán fontosak a gondolatai, mindenki egyformán ragaszkodhat foggal-körömmel az élethez, miközben egyedülállónak hiszi önmagát, pedig senki sem az. Az ember akár bele is fulladhat a jelentéktelenségbe.”

És hogy néz ez ki Dragománnál?

„Vajon a nővére igazi valója is egy megtörő hullám mögött rejtőzik, és vajon ő is az arca elő tartott ujjal töpreng ezen, Vajon mindenki más is ilyen, az apja, meg Betty, meg Hardman is? Ha a kérdésre igen a válasz, akkor a világ, az egyének világa, elviselhetetlenül bonyolult, kétbillió hang verseng benne egymással, mindenki azt hiszi, jog az ő gondolatai a legfontosabbak, mindenki a maga teljességében akarja megélni az életet, és mindenki azt gondolja magáról, hogy egyedi, pedig valójában senki sem az. Mindenki fullasztóan jelentéktelen.”

Akár. Akár bele is fulladhatunk a jelentéktelenségbe, szól a Lukács Laura-féle fordítás, akár, van benne valami megengedő, valami  bizonytalan, hagy  valami menekülési utat, hogy esetleg mégsem így van. Míg a másik szöveg kategorikusan kijelent: mindenki fullasztóan jelentéktelen. Ez esetben az utóbbi megfogalmazás pártján állok.

Szívesen venném/ vennénk azonban, ha valaki, aki angolul (is) olvasta, elküldené, vagy kommentbe beírná az eredeti szöveget, mert az ilyen, tudom, becsapós lehet.Végigolvasva ezt a részletet, én Dragomán György fordítását sokkal körülhatároltabbnak-körülhatárolhatóbbnak érzem, míg a könyvbeli fordítás néha elkeni a mondatok értelmét, mint ahogy egy rajz készítése közben ujjunkkal szoktuk, persze nem nagyon, éppen csak hogy regényszerű legyen az egész; egy csöppnyivel több a fogalmazásmódban a pátosz, de az a gyanúm, ahogy haladok előre a történetben, hogy ez az eredeti szövegtől sem idegen.

(!) Közben megérkezett az angol változat, köszönet érte "andalúz kutyának":

Did her sister also have a real self concealed behind a breaking wave, and did she spend time thinking about it, with a finger held up to her face? Did everybody, including her father, Betty, Hardman? If the answer was yes, then the world, the social world, was unbearably complicated, with two billion voices, and everyone’s thoughts striving in equal importance and everyone’s claim on life as intense, and everyone thinking they were unique, when no one was. One could drown in irrelevance.



[2008. március 4.]

Első nekifutásra az első három fejezetet olvastam el. Olvasmányos, élvezetes. Könnyed? Igen, az elején annak tűnik. És valahogy mégsem. Vannak bekezdések, mondatok, félmondatok, melyek többet engednek remélni.

Még az első egységben érdekesnek találom például Briony jellemzését, úgy érzem, erre a rend-rendetlenség ellentétre majd később is oda kell figyelni. Pontosabban ez egy olyan motívum, ami talán újra és újra felbukkan, át-átszövi a szöveg egészét. Azt már csak úgy önmagában találom érdekesnek ahogyan McEwan Briony Lolával szembeni ellenérzését ábrázolja:

 

„Határozottan érezte, hogy két évvel fiatalabb Lolánál, hogy a másik lány kétévnyi tökéletesedést mutathat fel vele szemben, melynek fényében jelentéktelen, szégyellnivaló próbálkozás az ő darabja.”

Mivelhogy a tizenhárom éves Briony Tallis egy kész kis írónő, színdarabbal készül bátyja, Leon hazatértére, amit az ugyancsak aznap érkező unokatestvéreivel adatna elő. Mintha nem csak a rend-rendetlenség, a tökéletes-tökéletlen ellentétpárok érdemelnének említést, de a képzelet és valóság kettőse is, elég sokat foglalkozik a szöveg Briony zsörtölődésével, hogy unokatestvérei, főként az ikerpár egyáltalán nem úgy néznek ki, mint ahogy a színdarabja szereplőinek ki kell néznie.

Képzelet és valóság. A harmadik fejezetben ez az ellentét hirtelen felerősödik. A gyermekszoba ablakából (micsoda kép ez!) szemlélve lesz tanúja nővére, Cecilia és a "szomszédfiú", Robbie közti jelenetnek, de mi olvasók tudjuk a köztes fejezetből, hogy az értelmezéssel (Robbie megkéri tán Cecilia kezét? Kimenti a szökőkútból? És miért parancsolja akkor be előtte?) rossz úton jár.

 

Nekem személy szerint nagyon tetszik ennek a fejezetnek a vége, ahogy ábrázolva van, mikor valaki a valóságnak egy új rétegét tapasztalja meg. S hogy mindez egy tizenhárom éves lánnyal esik meg, aki történetekben látja a világot (persze ki nem?), még újabb pluszt ad hozzá.

 

„Ahogy a gyermekszobában ácsorogva várta, hogy unokatestvérei előkerüljenek, minden porcikájában érzékelte, hogy képes lenne megírni valami hasonlót, olyasmit, ami a kút mellett lezajlott, sőt, a rejtőzködő megfigyelőt, vagyis önmagát is beleírná. Elképzelte, amint sietve lemegy a szobájába, leül egy új, vonalas jegyzettömb, és a márványmintás bakelit töltőtoll mellé. Látta a tollhegy alól kikunkorodó mondatokat, a sokasodó, telepatikus jeleket.”

Valóban, ahogy nem sokkal később benne is van a szövegben (talán lehet, hogy felesleges magyarázatként), ez egy mítosz születésének első pillanata: az íróvá válás mítoszáé.

[2008. február 28.]
Premier lesz ez számomra (is), ez lesz az első alkalom, hogy ettől a szerzőtől olvasok valamit, ráadásul a filmet sem láttam (ha már egyszer ennyire fontos folyton arra emlékeztetni az olvasót, hogy ebből készült, tudja, az a nagy-nagy mozisiker), így az egyetlen ösvényt, amelyen azonnali ránézésre (és sokadszorira is) elindulhatok, két idézet nyitja meg számomra. Az egyik a borító hátoldalán olvasható, és az Esquire magazintól idéz: „Briliáns… McEwan korunk Jane Austen-ja”, s a másik is könnyen adja magát, hiszen a regény mottója a fentebb említett írónő A klastrom titka című könyvéből származik. Aztán majd meglátjuk, mily széles úttá bővül idővel ez az ösvény.

Persze, ez az én kiindulási pontom, s ha közös olvasásra invitálom a Nagyérdeműt, azt nyílván azért teszem, mert tisztában vagyok vele, mindenki kicsit máshonnan indul, és más utat tesz meg egy könyv olvasása során, s talán meglehet, nem is ugyanoda jut el mindenki, amikor a végére ér.

Gyűjtsük hát össze ezeket a kezdő és végpontokat, ösvényeket, utakat, mérföldköveket; beszélgessünk egy kicsit!

Elsőre talán a már fentebb említett borító-probléma (vagy nem probléma) adhatja a társalgás témáját. Valamint a nagy miért: az olvasó miért is vette kezébe a könyvet, miért olvasta, kezdte el olvasni, stb. Természetesen ez csak egy lehetőség a sok közül, bármilyen más ötletet szívesen veszünk.

Pár napot várunk még, hogy aki szeretne- remélhetőleg minél többen – nyugodtan csatlakozzon, ne érezze úgy, hogy valamiről lemaradt, aztán kezdődhet a nagy kaland.

Kellemes olvasást!

Tájékozódásképp, érdeklődőknek:

Ian McEwan honlapja

A bejegyzés trackback címe:

http://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr3352768

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.