A motor felbőgött, miközben bevette a nyaktörő kanyart az éjszakában, mire az őket üldöző autóban mindkét rendőr meglepetten felkiáltott. Fisher őrmester hatalmas lábával a fékre taposott, mert azt hitte, hogy a hátul ülő fiú a kerekei alá esett. A motor ennek ellenére mindkét utasával a nyeregben folytatta útját, majd a hátsó lámpa vörös villanásának kíséretében eltűntek egy keskeny mellékutcában.

- Na, most elkaptuk őket! – kiabálta izgatottan Anderson közrendőr. – Az egy zsákutca!

Fisher teljes erőből tekerte a kormányt, több fogaskereket is eltörve, de legalább gyorsan bekanyarodott a sikátorba. Igaz, hogy ezt az autó festésének nagy része bánta.

A lámpák fényében ült prédájuk. Negyed órás üldözés után végre mozdulatlanul. A motor két utasa csapdába esett egy magas téglafal és a rendőrautó között, ami lassan közeledett feléjük, akár egy morgó, fénylő szemű ragadozó.

A falak annyira közel voltak a rendőrautó ajtajaihoz, hogy Fisher és Anderson csak nehezen tudta kipréselni magát a kocsiból. Sértette a büszkeségüket, hogy araszolniuk kellett a bűnözők felé, mint valami rákok. Fisher végighúzta tekintélyes pocakját a falon, menet közben több gombot is leszakítva ingéről, majd befejezésképpen hátával leverte a visszapillantó-tükröt.

- Szálljanak le a motorról! – kiáltotta a vigyorgó fiatalok felé, akik úgy tűnt, hogy nagyon élvezik a villogó kék fényben való sütkérezést.

Engedelmeskedtek a felszólításnak. Miután kiszabadult a letört visszapillantó-tükör fogságából, Fisher lesújtóan nézett rájuk. A fiatalok kamaszkoruk vége felé járhattak. A motort vezető srác hosszú fekete haja, és szemtelenül jó kinézete Fishert akaratlanul is a lánya naplopó, gitáros udvarlójára emlékeztette. A másik fiúnak is fekete haja volt, de rövid és össze-vissza állt. Szemüveges volt, és állandóan vigyorgott. Mindkettejükön póló volt, egy nagy arany madárral az elején, ami kétségtelenül valamelyik fülsiketítő, dallamtalan rockbanda jele lehetett.

- Nincs bukósisak. – kiáltotta Fisher egyik fedetlen fejről a másikra mutatva. – A sebességhatár je-jelentős túllépése. - (Valójában a mért sebesség sokkal magasabb volt, mint amit Fisher el tudott képzelni egy motorbicikli utazási sebességének.) – Nem álltak meg rendőri felszólításra.

- Nagyon szerettünk volna megállni beszélgetni – mondta a szemüveges fiú -, csak próbáltunk…

- Ne próbálj viccelődni, mindketten hatalmas bajban vagytok. – sziszegte fogai közül Anderson. – Neveket!

- Neveket? – ismételte a hosszú hajú srác. – Öööö… Lássuk csak. Ott van Wilberforce… Bathsheba… Elvendork…

- És az benne a szép, hogy ezt lehet használni fiúra és lányra is. – vágott közbe a szemüveges fiú.

- Ja, hogy a mi nevünkre gondolnak? – kérdezte a másik fiú, miközben Andersont elöntötte a düh. – Akkor miért nem ezt mondta? Ő itt James Potter, én pedig Sirius Black.

- Egy percen belül meglátod, hogy számodra eléggé kellemetlen lesz, te kis…

Sem James, sem Sirius nem figyelt. Egy pillanat alatt olyan éberek lettek, mint egy vadászkopó, és mindketten Fisher és Anderson mögé meresztették a szemüket, túl a járőrautón, a sikátor sötét bejárata felé. Ekkor mindketten ugyanúgy, ugyanolyan természetességgel a farzsebükbe nyúltak.

Egy szívdobbanásnyi ideig a rendőrök azt hitték, hogy két fegyver csöve mered rájuk, de egy pillanat múlva rájöttek, hogy azok nem mások, mint…

- Dobverők? – gúnyolódott Anderson. – Mindig ilyen viccesek vagytok? Rendben. Letartóztatunk titeket, mert…

Anderson nem tudta elmondani, hogy miért tartóztatja le őket, mert Sirius és James érthetetlen kiáltására az autó fényei megmozdultak.

A két rendőr megfordult, és csak bámultak hátrafelé. Három ember repült – tényleg repült – feléjük a sikátorban seprűnyeleken, miközben a rendőrautó a hátsó kerekeire ágaskodott fel.

Fisher térdei megbicsaklottak, ezért lehuppant a földre. Anderson megbotlott a társa lábaiban, és ráesett Fisherre, amikor meghallotta azt a huss-bumm-reccs hangot, amit az autónak csapódó, majd valószínűleg eszméletlenül a földre eső seprűlovasok, és a kövön csattogó seprűdarabok adtak ki.

A motor egy hatalmas bömböléssel újra életre kelt. Fisher – még mindig tátott szájjal állva – összeszedte a bátorságát, hogy megforduljon, és a két kamaszra nézzen.

- Köszönjük szépen! – harsogta túl Sirius a motor berregését – Jövünk magának eggyel!

- Tényleg örülünk a találkozásnak. – Szólalt meg James. – És ne feledje: Elvendork fiú és lány is lehet.

Ekkor egy égrengető csattanást hallottak, amitől Fisher és Anderson rémületükben átkarolták egymást. A járőrkocsi visszazuhant a földre. Most a motor következett a felemelkedésben. A rendőrök hitetlenkedő tekintetétől kísérve felszállt a levegőbe. James és Sirius eltűntek az éjszakai égbolton, csak a hátsó lámpájuk látszódott, mint egy halványuló rubin.

Az előzményekből, amit nem szándékozok megírni, de vicces volt! J. K. Rowling 2008

[VerHalal]