78 évesen meghalt Harold Pinter

2008.12.25. 16:37 könyvesblog

78 éves korában, hosszú rákbetegség után elhunyt Harold Pinter Nobel-díjas drámaíró, rendező - jelentette be csütörtökön a családja Londonban. Pinter a II. világháborút követő drámaíró nemzedék egyik nemzetközileg is legismertebb képviselője. Az irodalmi Nobel-díjat 2005-ben ítélték oda neki.

Londoni munkásnegyedében született lengyel származású zsidó házaspár gyermekeként. Már egészen fiatalon érdeklődött a színjátszás és az irodalom iránt, többek közt Franz Kafka és Hemingway volt rá nagy hatással. A II. világháború idejére szüleivel el kell hagyniuk Londont, Cornwallba költöznek. 1949-ben nem tesz eleget hadkötelezettségének, az ügy bíróságra került, pénzbírsággal büntették. Karrierje igen nehezen indult be, első versét 1950-ben publikálják, de ez nem biztosít számára megfelelő anyagi hátteret. Az 50-es évek elején több színtársulatban játszik, ezek keretében eljut Írországba. Első darabja 1957-ben kerül színpadra, de valódi hírnevét az 1959-es A Gondnok című művével szerzi. A 80-as évek közepétől egyre több forgatókönyvet ír, kissé elhanyagolja drámaírást. John Fowles A francia hadnagy szeretője című regényéből készült film forgatókönyvéért Oscar-díjra jelölik. Több esetben felszólal a háborúk ellen, aktív polgárjogi harcos. 2002-ben az angol királynő lovaggá üti. A Nobel-díj átvételét követően bejelentette, felhagy az írással.

 

2007 decemberében a British Library 1.1 millió fontot fizetett a drámaíró több mint 150 doboznyi személyes archívumáért, többek közt azért a 12000 darabból álló levelezésért, amelyet Pinter az utóbbi ötven évben a kor legnagyobb színházi személyiségeivel folytatott Samuel Beckett-től Joseph Losey-n és David Mameten át Arthur Millerig.

Így sikerült megakadályozni azt az egyre többször alkalmazott amerikai gyakorlatot, hogy különböző amerikai intézmények, egyetemek megszerzik a külföldi szerzők hagyatékát; az austini University of Texas például így jutott David Hare és Tom Stoppard összes kéziratához és teljes levelezéséhez.

Harold Pinter kimondottan örült a hírnek, hiszen időről időre igen lesújtó véleményt fogalmazott meg Amerikáról: Hollywoodról egyszer azt nyilatkozta, hogy nem más mint egy "trágyadomb".

9 komment

Címkék: 2008 hír pinter

A bejegyzés trackback címe:

http://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr95841393

Kommentek:

fűzfavirág 2008.12.25. 17:42:14

Azért könyvesblogon ciki a lesúlytó... nekem kétszer kellett nekifutni, nehogy véletlenül a helyes (lesújtó) kerüljön ki a kezem alól.
Isten nyugosztalja, nehéz természetű, kellemetlen, zseniális ember volt. Nála véletlenül jó helyre került a Nobel.

brutusbrutalis 2008.12.25. 18:01:19

Nyugodjék Békében! Régóta beteg volt szegény. Mi autogramjának közzétételével emlékezünk:
autogram.blog.hu/2008/12/25/elhunyt_harold_pinter_nobel_dijas_iro

a skiz 2008.12.26. 11:11:06

Továbbá, érdekelne honnan a téves információ, hogy "2002-ben az angol királynő lovaggá ütötte" volna. Én úgy tudtam, hogy sőt ... visszautasította a felajánlott kitüntetést. Történetesen az angol nyelvű wiki is így tudja.

gyhl 2008.12.26. 23:22:08

Ütötte volna szegény, de Pinter félreugrott. A Companion of Honour lett így a legnagyobb kitüntetése. (Özvegye, Lady Antonia Fraser az arisztokrata a családban: a 7. Pakenham gróf lánya.)

gyhl 2008.12.26. 23:28:48

Még pontosabban Frank Pakenhamnek, Longford 7. grófjának a lánya. :))

Hát igen (törölt) 2008.12.27. 04:30:18

Továbbá illett volna megemlíteni azt is, hogy az iraki háborút közönséges banditatámadásnak nevezte annak idején.

fűzfavirág 2008.12.27. 19:39:34

Meghalt Samuel Huntington is. Nem volt jó karácsony :(

Scala · http://irodalom.blog.hu 2009.01.01. 16:20:17

A Pinter család és Rushdie, ha jól emlékszem összejáró viszonyban vannak / voltak. Kellemes kis közeg lehet. ;-)

Scala · http://irodalom.blog.hu 2009.01.01. 16:22:58

@fűzfavirág: nem tartom szerencsésnek osztályozni, rangsorolni a(z irodalmi) Nobel-díjasokat... mármint így általánosan, hogy érdemesen - érdemtelenül kapta.