Olvass!

KönyvesBlog

A tehetős hollandoknak jó itt

2009. május 19. szomszédúr

B
Jaap Scholten: Jó itt nekem?!

fordította Bérczes Tibor

Gondolat Kiadó, 2009, 300 oldal, 2800 Ft

 

A magyar embert semmi sem érdekli jobban, mint saját maga, pontosabban az, hogy milyennek látják őt mások: hogy hangzik a nyelvünk? Vajon tényleg mint a kavicsok a kocsikerék alatt, vagy mint egy ősi, dallamos bájoló? Vendégszerető és állandóan mulatozó nép vagyunk-e, vagy rosszkedvűen – és büdösen! – buszozó szerencsétlenek? Nobel-díjasak vagyunk-e? Feltalálók? Utoljára megyünk be, és elsőnek jövünk ki a forgóajtón? Vagy élhetetlenek vagyunk? Öngyilkosok? Dögöljön meg a szomszéd tehene is? Turáni átok? Negyven év?

Na most, itt egy holland író, aki egyszer csak a fejébe veszi, hogy Magyarországra költözik, elsősorban nem perverzióból, hanem mert a felesége magyar származású. (Persze valamennyire perverzióból is, illetve van egy olyan homályos elképzelése is, hogy itt valamiképpen igazibb az élet, és még érezhető a boldog békeidők hangulata.) Aztán egy holland lap felkéri, hogy ugyan írjon már kéthetente tárcákat arról, hogy megy a beilleszkedés, milyen is itt az élet, milyenek a magyarok. Ő lesz az emberünk! Scholtenék persze nem egy lakótelepi lakásba költöznek, hanem a Normafánál vesznek egy felújítandó villát, illetve Széplakon építenek házat. A felújítás és az építkezés is szolgál persze megírnivalóval, bár aki újított már fel ebben az országban lakást vagy építkezett, az csak nevet a naiv hollandon. De ami jó a könyvben, az pont ez: hogyan szembesül a rendhez szokott européer az itteni viszonyokkal, akár a hivatalban vagy a kórházban. Nekem ez lenne az érdekes, csak sajnos ilyesmiből kevés van a könyvben: Scholten nem igazán találkozik ún. átlagemberekkel – ezzel szemben a legelső mondatban egyből Esterházy Péterrel fut össze a parkolóban -, illetve nyilván találkozik, csak azok nem annyira érdekesek, hogy írjon róluk. Ami teljesen érthető is, csak emiatt magyar (átlag)szemmel kicsit furcsa lesz a könyv: akárhogy forgatom, nem találom benne magam. Igaz persze, hogy Scholten nem is ígért ilyesmit.

Vannak cserébe sztorik különös figurákról, például Gogó néniről, aki a háború után az Egyesült Államokba menekült, ott pedig hozzáment egy magyarhoz, aki visszahozta Szent István jobbját Magyarországra. Akiket még érdekesebbnek talál, és erőteljesebb (meg kissé romantikus) vonásokkal rajzol meg, azok főleg a falusiak és a cigányok. A legközelebb valószínűleg akkor kerül a magyar valósághoz, amikor találkozik egy hajléktalannal, aki a házuk melletti erdőben lakik. Ezen túl leginkább csak általános megállapításokat tesz, például: „Minden adott volna tehát ahhoz, hogy a budapesti lányok kövessék az amszterdamiak példáját, és fél partizánokként vagy bohém életművészekként jelenjenek meg az utcán. De ennek nyoma se látszik, mert a szerencsés kivételeket leszámítva konzumnőnek vagy polgári libának öltöznek. Egészében véve a magyar nő nekem nem hiteles.” Vagy: „A magyarok az átlagnál jóval többet nyögnek és erőlködnek. Az egész világ súlya a vállaikat nyomja. Mindegy, hogy valami bonyolultat vagy triviálisan egyszerűt kérdez tőlük az ember, először mindig nyögnek egyet. [...] Iszonyúan váltanak sávot. Mindenük a földalatti parkoló. Fontosabbnak tartják a test-, mint a fogápolást. A gazdag magyarok a feketét favorizálják. Minden miniszter Derrickre hasonlít, csak sokkal enerváltabb. Egy, a Durex megbízásából végzett közvélemény-kutatásból az derült ki, hogy saját bevallásuk szerint, ők szexelnek a világon a legtöbbet. Egy másik vizsgálat pedig arra a következtetésre jutott, hogy még mindig a világ legboldogtalanabb népei közé tartoznak, amit egy magyar többnyire úgy fejez ki, hogy kicsit szomorú.” (Ha már beidéztem: ezt, hogy „a feketét favorizáják”, meg tudja valaki magyarázni? Hollandul esetleg jelent valamit?)

De ennek ellenére érdemes a könyvet elolvasni, ne is foglalkozzanak azzal, amit itt összenyavalyogtam, mert mindeközben Scholten így ír az országunkról, és kell az ilyesmi a kicsit szomorú magyarnak:

„Mert nekem itt nagyon tetszik” - vagy valami hasonló ostobaságot szoktam válaszolni, és esetleg még összezagyválok valamit a természetről meg a nagy szabad térről, de mondhatok én, amit akarok, úgysem sikerül megnyugtató választ adni. És igazából saját magam sem tudom pontosan, hisz a válasz ezer dolog vegyülékéből áll össze: a szemkápráztató természetből, a házak lenyűgöző méreteiből, a más ritmusból, a magyarok régimódi illemtudásából, a pirulás és nevetés nélkül adott kézcsókokból, a kanyargó utakból, az üres térből, a kristálykék égből, a vidéki élet érdességéből, a varázsláshoz hasonlatos nyelvből, az Európa ezen sarkában tapasztalható mágiából, a most zajló átalakulási korszakból, a szabályozatlanságából (hogy az erdélyi erdők szélén nincs ott a tábla, hogy kutyát csak pórázon szabad sétáltatni, viszont az ott van, hogy a patakban tilos autót mosni és a fákat sem szabad kivágni), a váratlanból, az érthetetlenből, a szecessziós kerítésekből, a Lechner-épületeken lévő mázas cserepekből, a vakolaton lévő golyónyomokból, a Duna széles sodrásából, a Lánchídból, abból, ahogy a város, mint Los Angeles John Fante lábainál, ezernyi fénnyel ragyog a lábam alatt, Trianon szomorúságából, a fürdőszobák megkopott márványburkolatából, Nádas, Márai, Krúdy és Kosztolányi írásaiból, a közép-európai mélabúból, abból, ahogy itt az emberek nem zavartatják magukat, és szinte vedelik az alkoholt, a lovaskocsikból, a kacsázva járó kövér cigányasszonyokból, a tűzifa és a barnaszén szagából, a háromfogú falusiakból, az utak szélén kószáló kutyákból, a medvék és farkasok keleti közelségéből, a saját kertben termett paradicsom ízéből, a kívülállóság adta szabadságból, Márta főztjéből, abból, hogy innen hiányzik a Hollandiát uraló merevség, kisszerűség és egyenlősdi.

De ha én ezeket az érveket mind elsorolnám egy magyarnak, csak nézne rám zavarodottan, barátságosan bólogatna, magában pedig azt gondolná, hogy kiegyensúlyozott magatartásom ellenére biztos, hogy megszállott vagy szökésben lévő bűnöző vagyok. Hisz hogy hagyhatja el valaki önszántából a paradicsomot?

A bejegyzés trackback címe:

http://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr821107216

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.