Könyvek, amiket nem olvastunk, de eddig nem mertük bevallani

2009.11.12. 13:00 KálmánG

Könyvek, amik sorozatunk mostani szériájának végére értünk, búcsúzunk a megkérdezettektől és rövidesen jelentkezünk további kortársak további könyves kérdésekre adott válaszaival. A sorozat végére hagytuk a legizgalmasabb témát, most annak jártunk utána, hogy milyen fontos írásokat nem olvastak kortársaink.

 

Fehér Béla

Most merjem? Merem! Stendhal untat, egy regényét sem olvastam. Proust valahogy kimaradt. A Bovarynét sem olvastam. Ajjaj! Nem dicsekszem tovább!

Interjú Fehér Bélával a Literán
Recenzió Fehér Béla könyvéról a Literán
Fehér Béláról a Hitel honlapján
Részlet a Könyvhétre megjelent Lecsó című kötetből

Recenziónk a Lecsóról

 


Bajtai András

Az általános iskolában még precízen elolvastam a feladott kötelező olvasmányokat, ez a helyzet azonban a gimnáziumi évek elején jócskán megváltozott. Miután ugyanis felfedeztem magamnak a kortárs irodalmat, hirtelen nagyon elkezdtek nem érdekelni a klasszikusok. Ez nem lázadás vagy póz volt, egyszerűen csak elbűvölt az élő irodalom. Emiatt aztán az esetemben a kérdés úgy volna helytállóbb, hogy mely kötelezőket olvastam el? Szégyentelenül mellőztem ugyanis a klasszikusok többségét: a Csongor és Tündét vagy Az ember tragédiáját például ki sem nyitottam. Remélem, hogy a magyartanáraim sosem fogják ezt elolvasni.

Bajtai András honlapja
Részlet Bajtai András nemrég megjelent verseskötetéből

Recenziónk Bajtai András kötetéről

 


Király Odett

Ha lenne olyan, amit nem merek bevallani, most sem vallanám be. Hála Istennek nincs ilyen, viszont annál több könyv van, amik eddig nem kerültek sorra. Az arany emberrel kapcsolatban borzalmas élményeim vannak, és nem visz rá a lélek, hogy elolvassam. Nagy hiányosság, hogy nem olvastam még regényt Ecotól és Dérytől, mostanában fognak sorra kerülni. Ezek csak a legfontosabbak, van még jó sok, de ahogy idősödöm, remélem úgy fog fogyni a számuk.


 

Részlet Király Odett Könyvhétre megjelent kötetéből
Szabó T. Anna Király Odettről a Literán

 
 

 

Kiss Noémi

Bűneim még gyerekkorból valók, hiszen fogalmam sem volt, milyen dolog olvasni, sportoltam, szórakoztam. Nem olvastam sosem az Egri csillagokat, A kis herceget, a Kincskereső kisködmönt, első könyvem kamaszon Tolsztoj Anna Kareninája volt…

Kiss Noémi honlapja

 

Ijjas Tamás
 

Jókai Mór: Kőszívű ember fiai
Homérosz: Iliász
Flaubert: Bovaryné
Molnár Ferenc: Pál utcai fiúk
Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig
 

Recenziónk Ijjas Tamás kötetéről itt
Lackfi János Ijjas Tamás verseiről
 

 


Nemere István

Thomas Mann művei

Nemere István honlapja

 
 

 

Cserna-Szabó András

Proust Eltűnt idő (ennek a műnek az összes kötetét szerintem csak Király Levi olvasta el végig, de ő sokat lakott Erzsébeten), Hamvas Karneválja (mindig csak a 200. oldalig jutok), Céline: Utazás (mindenki odavan tőle, de nekem vérunalmas, azért még próbálkozni fogok vele), Musil, stb. stb. stb.


Cserna-Szabó Andrásról a Könyvesblogon

 

Kántor Péter

Hosszú lista lenne, ha felsorolnám, mi mindent nem olvastam el, amiről annak idején úgy gondoltam, hogy egyszer el kell olvasnom. És ez a lista - a restanciám - egyre gyarapodik. Azért néhány 'kimaradtat' mégis elolvasok. De van, ami már szinte tabu lett. Például mindent olvastam Saint-Exupérytől, amit a repülésről írt, de a Kis herceget nem. Azt hiszem, azt már nem is fogom elolvasni. Sem azokat az angol nyelvű, régi kiadású, gyönyörű Dickenseket, amik a nagymama könyvtárából kerültek hozzám. Sem azt az öt vastag kötet Hegelt, amit én vettem (miért?!) boldogult ifjúkoromban, és nagyobbrészt olvasatlanok maradtak. De nem olvastam el soha rendesen gróf Zrinyi Miklóstól a Szigeti veszedelem tizenöt énekét se. Ettől függetlenül levizsgáztam belőle, és örülök, hogy ott van a polcomon a Franklin-Társulat 1914-es szép kiadásában. Néha leemelem, és beleolvasok találomra: "Azért esküdjél meg nékem az Istenre,/ Én is megesküszem Mahomet hütire:/ Hogy te is visszatérsz, én is, erre helyre,/ Mihent néked, nekem is módunk lesz benne." Mihent, mihent...


Kántor Péter a Szépírók Társasága oldalán
Jászberényi írása Kántor kötetéről a Könyvesblogon
Kántor Péterről az És-ben Részlet a Könyvhétre megjelent Megtanulni élni című kötetből

 

Spiegelmann Laura

 

Túl sok ilyen van... Szégyen, de ilyen pl. Kertész Imre: Sorstalanság

 


Spiegelmann Laura blogja

Összeallítás Spiegelmann Lauráról a Könyvesblogon

 

Erdős Virág

Például: Tolsztoj: Háború és béke

 

Erdős Virágról a Könyvesblogon
Erdős Virág költészet napi verse a Könyvesblogon
Erdős Virág legújabb kötetéről a Literán



 

Babiczky Tibor

Olyan nincs, amit be ne mertem volna vallani. Umberto Eco nagyszerű miniesszéje óta (Hány könyvet nem olvastunk, in: Gyufalevelek, Európa Könyvkiadó, 2001, pp. 218-220.) nincs bennem szégyenérzet a „kihagyott” olvasmányok miatt. Azt viszont tudom, hogy mit fogok feltétlenül „bepótolni” a közeljövőben: Don Quijote és Ulysses. Nem olvastam még például Az eltűnt idő nyomábant, a József és testvéreit, és az Aranysárkányt.

Beszélgetés Babiczky Tiborral a Literán
Babiczky Tibor legutóbbi kötetéről az És-ben
 

 

Pallag Zoltán

Háború és béke. Az első ötven oldal háromszor is megvolt. Középiskolában a Köpönyeg helyett a Holt lelkeket olvastam inkább, annyira laza voltam.


Interjú Pallag Zoltánnal a Literán

 

 

 

Mi ezeket nem olvastuk:

 

Manna

Mindig is meg akartam gyónni- Proust…

 

SonnyK

Bármelyiket be merem vallani. A Vörös és fekete csak félig volt meg például, a Tüskevár meg abszolút nem.

 

Florescu

Tolkien: A Gyűrűk Ura (rászánnék már végre egy nyarat, de mindig csak tologatom)
 

 

KálmánG

A Tüskevár például, azt nem szívesen vallom be. Nagy elmaradásom az Ulysses, de azt szerintem csak Szentkuthy olvasta

 

Róbert Katalin


Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig - mindenki azt mondta, hogy szar, és én hittem nekik. Ráadásul nem is volt kötelező.
Tolsztoj: Anna Karenina és Flaubert: Bovaryné se volt kötelező, de még egyszer szeretném pótolni...

 

Trieckmann:

Thomas Mann: Doktor Faustus

 

 

Anselmoo:

Jókaitól nem olvastam semmit

 

Mesele:

Háttööö....Flaubert-rel nem vagyunk jóban.

 

LeLoup:
Ottlik Géza: Iskola a határon

 

86 komment

Címkék: könyvek amik

A bejegyzés trackback címe:

http://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr721518447

Kommentek:

1sx 2009.11.12. 13:04:35

Ha mellőzük is, mintha Tünde nagy "T" lenne.

szamárfül · http://sorbuvar.blog.hu/ 2009.11.12. 13:09:55

hát vannak páran, akikben csalódni lehet, nem kicsit. Mert ok, hogy valamit (még) nem, de szinte büszkének lenni rá?
Pl.: "..már nem is fogom", egy félórás könyvre. Hmm...

Aki pedig csak a kortársakat falja, és unja a klasszikusokat, az nem is tudja, mit olvas... még jó hogy olyan divat "lopni", így EP-éknek hála azért csak belekóstol a régiekbe is a költő ifiúr.

szamárfül · http://sorbuvar.blog.hu/ 2009.11.12. 13:24:36

@szamárfül: ez persze csak íróembereknél van így.
"Civil" módon abszolút teljes életet lehet élni könyvek nélkül is. (Asszem)

Az első kedvenc könyv tkp. gyógyíthatatlan vírusfertőzés az ember életében.
Aztán egy életen át csak homeopátiásan ecseteljük szemen át...

cinkos 2009.11.12. 13:49:43

Nekem szimpatikus ez az ankét, és örülök, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek kimaradt a Légy jó mindhalálig. (A többit nem vallom be:)

görgő 2009.11.12. 14:01:26

Sok középiskolai kötelezőt dacból nem olvastam el, de csak annyira lázadtam, hogy az adott könyvet nem, de mondjuk sok mást attól a szerzőtől, mivel olvasni mindig is szerettem. Király Odettel ellentétben én ahogy idősödöm, úgy lesz egyre több és több, hiába olvasok egyre többet. Lehet az ismerősöket kéne olyanokra lecserélni, akik nem olvasnak, és akkor legalább csak a magam által felfedezett hiányosságokat kéne pótolnom, nem még a más által fel róttat is. Már vagy 10 éve listát vezetek arról, hogy ki mit ajánlott, de ahogy elolvasok egyet, 3 ugrik a helyére. Ez ám a Sziszifuszi munka.

szamárfül · http://sorbuvar.blog.hu/ 2009.11.12. 14:12:39

na ja.
arra lennék kíváncsi, Borges vagy Márai mit hagyott ki. Rá is értek, olvasni is "tudtak"...

görgő 2009.11.12. 14:33:21

Szegény Borges tuti nem olvasta a Virágzabálókat. Pedig biztos tetszene a nagy öregnek.

szamárfül · http://sorbuvar.blog.hu/ 2009.11.12. 14:34:30

@görgő: sőt, biz. szempontból mi olvasottabbak vagyunk a nagy öregnél. :)
Term. úgy értettem, a maga idejében mit nem...

Styxx · http://final24.blog.hu 2009.11.12. 14:51:18

@szamárfül:
Lúzerség olvasni. Homérosz nem is tudott, még se egyszezonos szerző:-)

Proust nekem is kimaradt. Talán ha megérem, hogy cca 30-40 év múlva valami kütyüvel közvetlenül letölthető lesz agyra.

És akkor majd a Szabó Ervin Souvenir Shopjában a hard-boiled sznoboknak tuti árulnak pólót: "Papír alapon olvastam Proustot!" felirattal

szamárfül · http://sorbuvar.blog.hu/ 2009.11.12. 14:58:47

@Styxx: tényleg, az Írók boltja árulhatna "Kiolvastam Joyce-t" polót, stb...
Hátoldalon: "De válaszd inkább az életet!" :P

Styxx · http://final24.blog.hu 2009.11.12. 15:59:09

@szamárfül:
:-))))
Elég limited edition lenne ez a póló, magamat is beleértve.

Ennyi ruhászati kreativitással elmehetnél divatdiktátornak, mint Coelho

Szamárfül, a filosz úri szabó. 25% kedvezmény az Ulyssys kérdőív helyes kitöltéséért.

görgő 2009.11.12. 16:09:22

Na, az Ulysses nekem megvolt középiskolában. Igaz vért izzadtam, és ráment másfél hónapom, de akkor és ott összeszorítottam a fogam, és mondtam magamban (mint holmi mantrát ismételgettem): ki kell olvasnod! Egyszer még büszkélkedhetsz vele holmi könyves oldalakon! Persze utólag az egyik kedvencemmé vált,de az is lehet, hogy csak gyarló módon szépíteni akarom a múltat

Styxx · http://final24.blog.hu 2009.11.12. 16:18:39

@görgő:
"Persze utólag az egyik kedvencemmé vált,de az is lehet, hogy csak gyarló módon szépíteni akarom a múltat"
Már ezért megérte. Öniróniára és szerénységre nevelt, ami rokonszenvessé tesz:-)

görgő 2009.11.12. 16:42:43

:) Köszi. Egyrészt cipelni kellett mindenhová, mert mindenhol olvastam, a súly és a küllem (no és a cím) olyan fegyvernek minősült, ami mellett az embernek szerényen a háttérbe kellett húzódnia. Az önirónia meg születési rendellenesség.

Styxx · http://final24.blog.hu 2009.11.12. 16:57:57

@görgő:
Szóval bölcsészgyanús környezetben villogtál vele, mint Lamborgini salesman a swinger klubban a vadiúj pénisz piercingjével:-)

görgő 2009.11.12. 17:09:39

Hát az a katolikus gimi nem volt kifejezetten bölcsésztelep- Zola: Nana című könyve miatt ki akart dobni a pap az óráról, ezért eltettem a padról. Villogni meg kellett, mert kamasz voltam. Nekem csak az adatott, brühühü:D
A blogodról annyit, hogy azt hiszem az utolsó napomon olvasnék egy olyan könyvet, amiről mindenki azt hiszi, hogy olvastam. Bár ha szemét életet élek, akkor lehet, hogy a kurcmáler egyik gyöngyszemével büntetném magam, így kerülve el a poklot, mivel ez akkora büntetés lenne, hogy minden bűnöm bocsánatot nyerne.

görgő 2009.11.12. 17:15:32

Hát az a katolikus gimi nem volt éppen bölcsészgyanús. A pap hittanon eltetette velem Zola:Nana című könyvét, én meg a pad alatt olvastam tovább, mivel egy kamasznak villognia kell, nekem meg a könyv volt az, amivel tudtam, bhühühü:D
A blogodról meg annyit, hogy ebből következik, hogy én olvasnék az utolsó napomon, és attól függ, hogy milyen életet éltem, olyan könyvet. Ha szemét voltam, akkor egy kurcmálerrel váltanám meg magam a pokol kínjaitól, ha meg jó, akkor mondjuk elolvasnám azt a könyvet, amit minden ismerősöm szerint olvastam, de nem. Mert ugye, ha jó vagyok, akkor ugye nem hazudunk.

görgő 2009.11.12. 17:19:03

Tessék, kétféle komment. Mondanám, hogy törölje ki az illetékes, de ez nem az emberi test hátsó fertálya szerencsére. Én meg azt hittem, hogy elveszett az értékes(nek nem mondható) kommentem, és újrakreáltam. Bocs:D

görgő 2009.11.12. 17:23:19

@lunanyuszi: Na, ott még sajnos nincs, mert nem találtam meg. De most ígérem, ha hazamegyek, akkor megveszem, legyek már rendes sznob, a kutyafáját!

lunanyuszi · http://lunanyuszi.blogspot.com/ 2009.11.12. 17:29:47

:)
No igen, borkóstolás, szemüveg, Ulysses

Styxx · http://final24.blog.hu 2009.11.12. 17:33:47

@görgő:
Ha megírod kevésbé posztmodern szövegkezeléssel (magyarán: érthetően)akkor ki is rakom a blogomba.

De ha nem írod át, akkor majd én átszerkesztem. Jobban örülnék, ha te dolgoznál, mégiscsak a te uccsó napod, én meg egyre lustább disznó vagyok.

Az én utolsó napom az alábbi:

A blogger megpihen, a kommentelők továbbírják a posztokat.

Picit deista, de ez Newtonnak is bejött. Hittantanár papbácsi, talán emiatt nem Nanázna, mint Zolától.

görgő 2009.11.12. 17:40:19

@lunanyuszi: úristen! ilyen tucat lennék, hogy még kép se kell, és leírod, hogy nézek ki, és mit szeretek? Na, akkor cselből nekiállok a Cortázarnak, és az talán olyan, mintha elbújnék a bölcsészeket röntgenszemmel kiszúró nyuszik elől.

görgő 2009.11.12. 17:56:53

@Styxx: Ez mondhatni bájos. Elképzellek fehér szakállal, fehér ruhában a géped előtt. Vagy ami még jobb: háromszögként, aminek a közepémben ott van a jól ismert szem, bár azért kezek kellenek neked, ha el akarsz búcsúzni a kedves bloggerektől, mondjuk úgy, hogy a gép tovább forog kedveseim, az alkotó pihen.
Írok majd neked egy utolsó napomat, de nem most, mert kicsit megijesztett, ahogy azt írtad, hogy mégiscsak a te utolsó napod. Hát, jó lenne, ha az nem ma lenne, mert nem a rosseb se akar főzni az utolsó napján!

lunanyuszi · http://lunanyuszi.blogspot.com/ 2009.11.12. 18:01:10

@görgő: Hát ez nem volt cél, inkább csak szerencsésen választottam szavakat. :)

Styxx · http://final24.blog.hu 2009.11.12. 18:02:31

@görgő:
jogos, Jamie olivertől eltekintve, az nagyon Darwin-díj gyanús egyed lenne. Hát akkor ahogy a Mester mondta. "Ha ma nem, majd holnap!"

görgő 2009.11.12. 18:13:10

@lunanyuszi: ez sztereotípia volt, ne is tagadd! Minden bölcsész szemüveges,oldaltáskát hord, vagy tarisznyát,teli könyvvel, jazzt hallgat, ha tetszik neki, ha nem, és bort iszik, ha nincs pénze meg kannást.

görgő 2009.11.12. 18:14:05

@Styxx: megírom még ma, de a csibe a lábosban olyan, mint a halál, nem várja meg, amíg be akarod fejezni a dolgodat.

m.maria 2009.11.12. 18:36:25

Be kell valljam, hogy van egy könyv amit nem olvastam. Nem tudom ki az írója, és a címét sem tudom, de azt tudom, hogy ott van valahol egy polcon, és azt várja, hogy megtaláljam. És amikor megtalálom ezt a könyvet, ami énrám várt, és elolvasom, egészen biztos vagyok abban, hogy utána újra lesz egy ilyen ismeretlen könyv, amit még nem olvastam, és engem vár. És ebben az a jó, hogy ennek soha nincs vége.

lunanyuszi · http://lunanyuszi.blogspot.com/ 2009.11.12. 18:42:55

@görgő: nem, ez a sznobwannabe-sztereotípia volt. :D

biohazard 2009.11.12. 18:53:37

Húúúúúúú az a Kiss Noémi mekkora tufa lehet!

nyuszisz · http://blog.hu/user/118339/tab/data 2009.11.12. 18:57:24

Még nem olvastam a Sorstalanságot.

Viszont az egyik kedvencem volt a Bovaryné, kár, hogy sokan kihagyták és nincsenek annyira rossz emlékeim az Ulyssesről sem :)
A Csongor és Tünde elsőre egy hosszú szenvedés volt, később megszerettem bizonyos részét és az Egri csillagok sem érdekelt valami nagyon, egyébként szeretem a klasszikusokat.

HgGina 2009.11.12. 19:04:20

Nemerével tisztában vagyok, de a többi az kicsoda? Hazánk modern nagyjai?
Vajh Passuth, Nietzshe, Sienkiewicz, Bánffy, Nyirő, Tamási... ezekről egyáltalán hallottak?

Mennyire örülök, hogy a gimiben minden órára két vers volt kötelező. S mennyi jó művet szerettettek meg velünk a görög klasszikusoktól a XX. szd.-i irodalomig. Álljon itt a magyar iránt legapróbb sejtjéig elkötelezett tanárunk neve: Pálffy Dénes. (I. István Gimn.)
Köszönjük tanár úr!

görgő 2009.11.12. 19:04:44

@nyuszisz: azt én se, de azért, mert szent fogadalom köt, hogy soha nem is fogom!

HgGina 2009.11.12. 19:08:40

Most látom a reklámot...
Chandler: Emeleti ablak

Csak nem véletlenül a "Magas ablak" új fordítása? Ha az, talán érdemes lenne megtartani a művek címét. Nagyon nem szeretném látni a "Legyél korrekt, amíg élsz" c. darabot, a "Légy jó mindhalálig" átkeresztelését.

HgGina 2009.11.12. 19:12:03

@görgő: az első ét oldalig jutottam. Az egyetlen könyv, amit valaha kukába vágtam, és ma is ezt tenném. Pedig van itt a Mahabharatától Lenin Empiriokriticizmusán keresztül Ed Mc Bainig mindenféle.

Hontalan Ivan 2009.11.12. 19:23:45

Gyerekként nem olvasni az Egri csillagokat, Tüskevárt, Pál utcai fiúkat: hiba.
Proust (ill. könyveinek nem olvasása) miért okoz traumát majdnem mindenkinek?

Hatványpatkány 2009.11.12. 19:24:54

Érdekes és jó kérdésfelvetés egy érdekes és jó blogon.
Magam pl. sosem olvastam (mea culpa) Eszterházyt, Nádast, Ottlikot, Krasznahorkait, Proustot, stb. Stendhalt vagy ETA Hoffant is csak azért, mert kötelező volt.
Ellenben tudok róluk, a munkáikról is.
Most akkor műveletlen vagyok?
Ellenben olvastam sok Bukowskit, Hellert, Bret Easton Ellist, Chuck Palahniukot, olvastam Gaetano Ledda nevű szardíniai szerzőt, Rejtőt, John Sandfordot, Umberto Eco-t, Aiszkhüloszt, stb.
Ki dönti el ezt helyettem, h mit olvasok, és h ez mit jelent?

tistedur 2009.11.12. 19:28:25

varázshegy de túl fogom élni :)

görgő 2009.11.12. 19:32:11

@HgGina: Pedig még a 20 órát is olvastam, ami aztán tényleg a magyar irodalom legalja szerintem.

Lamorak · http://www.clusterone.hu 2009.11.12. 19:33:05

David Lodge-nál van az a játék, amit társaságban kell játszani, és minél presztizsesebb és 'fontosabb' könyv nem-olvasását vallja be az illető, annál több pontot kap (ott vki a Hamlettel nyeri meg asszem). Egyáltalán _semmi_ olyan nincs, aminek a nem-olvasását szégyellni kéne. Büszkének lenni rá egy más kérdés, de h én ugyan nem mondom senkire, h bunkó, ha nem olvas 'klasszikusokat', az biztos, és ezt kra elvárom mindenkitől.

Thresher 2009.11.12. 19:35:44

Lovecraft...légyszi ne verjetek meg, ígérem karácsonyra beszerzem a köteteket!

görgő 2009.11.12. 19:36:28

@Hatványpatkány: Senki nem mondta, hogy műveletlen lennél. Ilyen alapon mindenki az, mivel nem hiszem, hogy ne tudnál mondani kapásból 10 olyan szerzőt, akit te szeretsz, én meg még nem is hallottam róla. Itt van pl. a szicíliaid. Azonban Krasznahorkait olvasni kell, és Ottlikot is, mert tényleg nagyon jók. Esterházy meg szerethető, ha az ember szereti a posztmodern magyar irodalom kísérleti vonulatát. Én speciel pár könyvét nagyon szeretem, de nem egy volt, amit nem bírtam elolvasni.

Hontalan Ivan 2009.11.12. 19:37:34

@Hatványpatkány: ne döntse el senki helyetted, hogy mit olvassál. Nyilván vannak az ún. "jó" könyvek, amiket el kell olvasni - de azért fölösleges végigszenvedni egy könyvet, mert azt mondják rá, hogy jó, de neked nem tetszik (én pl. A varázshegyet sehogy se bírtam végigolvasni)

Hontalan Ivan 2009.11.12. 19:41:22

@görgő: azt én is olvastam, de már nem emlékszem semmire belőle :)

görgő 2009.11.12. 19:53:32

@Hontalan Ivan: hú, nagyon örülj neki! borzalom!
Proustot meg én sem olvastam el, bár tudok a sütikről, ismerem a történetet. Talán nem vagyok rá érett? majd meg fogom próbálni később. Az azonban biztos, hogy az Ulyssest nem 16 évesen kellett volna elolvasnom, mert korán volt.

v.putin 2009.11.12. 19:58:04

Az Írószövetségre esküszöm,hogy nem politikai okokból,sőt még csak szimpátia-antipátia okán sem,de egyszerüen nem érdekel Eszterházy,Nádas,
Vámos Miklos,Karrafiáth, Kukorelly.
Viszont,Ormost,Romsicsot,Ungváryt,Pritz Pált,Salamon Konrádot szivesen olvasok és gyakran.

Pipas 2009.11.12. 19:59:27

Bámmeg mennyi sznob egy helyen, beszarás.

James Joyce 2009.11.12. 20:00:56

Hat persze hogy a legtobb dolgot nem olvasta az ember, mert ars longa stb., de honnan tudom, hogy nem is erdemes, ha nem olvastam?
Elhiszem valakinek, aki szinten nem olvasta?
Stendhal untat ugy, hogy nem olvastad?
Hat ugy konnyu. Ugy tenyleg unalmas.
Kivulrol. Papirbol van, hudeszar.
Es hogy ez egy erdekes kerdesfelvetes.
Nnna.

szamárfül · http://sorbuvar.blog.hu/ 2009.11.12. 20:23:58

máshol írta nekem vki Proustról:
"van egy barátnőm, aki már 3 köteten átrágta magát, és tetszik neki. és még nincs húsz éves. ijesztő."

ohh_vazze 2009.11.12. 20:25:47

Proust bmeg, hogy én mióta készülök már nekiállni..., de úgy látom más is küzd vele:-)

Miigeii 2009.11.12. 20:34:56

Én azt hittem, Boris Vian nélkül fogom leélni az életem. Mindig eljutottam a Tajtékos napok kb. 30. oldaláig, becsületből, vért izzadva, e félholtan mindig félretettem.
Egyzser, évek múltán egyszerűen rákívántam, és csak olvastam, olvastam, minden Viant. Így ő már nem marad ki.

És a kommmenteket olvasva kezdem azt hinni, az Ulysses - eddigi- kihagyása egyértelmű. :)

Mikszáthot egy betűt nem olvastam...

görgő 2009.11.12. 20:37:15

@szamárfül: Proust és Milton a két olyan szerzőm, aki a cím alapján és a sztori alapján olvasós lenne, de valahogy még most sem.

Aardvark · http://pulicka.wordpress.com 2009.11.12. 20:41:43

Egyre nehezebb eldöntenem, hogy ez a blog kinek is drukkol.
A megszólaltatott embereket én szinte csak névről ismerem, és nem vagyok benne biztos, hogy most örülnöm kellene avagy sírni. Egyáltalán jót tesz-e nekünk, ha ezek az emberek példaként állnak elénk, és esetenként büszkék arra, hogy nem áldoztak az életükből néhány órát alapművekre, miközben elvárják, hogy őket elolvassák és éltessék.
Hogyan is érthetnénk meg egy író más művekre utaló gondolatait anélkül, hogy a tapasztalatunk és AZONOS olvasmányélményeink ne tennének bennünket cinkossá?
Homérosz nélkül nem lehet teszem azt Ezra Poundot olvasni, de még Bradbury is értelmét veszti Byron és főként Poe nélkül.
Az alapművek azért ALAP-művek, mert műveltségünk és olvasottságunk erre épül fel. A többi könyvben hivatkozhatnak, utalhatnak a rájuk, idézetekkel találkozunk, és ettől lesz kerek a történet. Aki pedig nem tudja, mi a róka megszeliditésének lényege, mi az, hogy tükör által homályosan, miért nem csípték Matulát a szúnyogok, mi az Usher-ház, mi a baj az Egon és Ödön nevekkel, az olvasson, és pótolja be!
Aki pedig erre nem hajlandó, sőt büszke a saját szellemi étvágytalanságára, az írhat akárhány verset vagy prózát, számomra egy műveletlen tuskó marad.
Persze, hogy nekem is van adósságom, de nem vagyok rá büszke, s amint lehet, pótolni fogom.

szamárfül · http://sorbuvar.blog.hu/ 2009.11.12. 20:47:42

@Aardvark: nem állnak ki példaként, csak annyit akarnak, h vedd meg az állami támogatású könyveiket :) Sőt, épp ezért, még azt sem! :)))

(kivéve a tiszteletnek...)

Aardvark · http://pulicka.wordpress.com 2009.11.12. 20:52:08

@szamárfül: Akkor érted, hogy mi a bajom mindezzel...

tekatana · http://konyvesbolt.blog.hu 2009.11.12. 20:53:14

hát ez hosszabb lista lenne, de ami biztos és hirtelen eszembe jut: odüsszeia, szigeti veszedelem, goriot apó (kimaradt), egri csillagok (talán negyedig), iskola a határon (kimaradt, de ezt amúgy tervezem), esterházy általában.
mondjuk az túlzás, hogy nem mertem volna bevallani. jó néhány nem is hiányozik, mert az ok, hogy az első oldalaknál elvesztettem az érdeklődésem.

szamárfül · http://sorbuvar.blog.hu/ 2009.11.12. 20:58:06

ilyen listát nemrég én is csináltam a moly-on, hát kb 50ig jutottam első nekifutára...

De elégtétellel töltött el, hogy több ismerősöm feltételezte rólam, h már "megvolt" Anna Karenina.. Hehehe. Alig bírták elhini az igazat.

oázis · http://szexmanifesto.blog.hu/ 2009.11.12. 21:20:51

@szamárfül:

Szamárfülecske, nem szégyellem, hogy nem olvastam azt a... na mi a cime... szóval tudod az a gyerekkönyvsorozat a varázslófiúról meg a varázslóiskoláról, és állítólag azért kell nagy becsben tartani, mert ha mást nem is, de legalább ezt elolvassák a gyerekek... hát sajnos én ezt nem tudom értékelni, van bőven olyan gyerekkönyv, amit merek a mai gyerekeknek ajánlani...

na mi is a cime? nem jut eszembe hál istennek a szerzője se, egy nő, aki sírt a bíróságon, amikor lexikont csinált valaki a könyvsorozatából! sic! Ez önmagában olyan ellenszenves volt, hogy külön örülök, hogy a nő nem a kontinensen él, hanem egy kis szigeten a kontinens mellett,

csak nagyon ellenszenves volt már rögtön az elején, ahogy felfújták a médiában a dolgot, rögtön éreztem valami legyőzhetetlen ellenszenvet..

tehát büszkén jelentem ki, hogy soha nem fogom elolvasni, és nem is szégyellem!

Számárfül! Te ezek után biztos tudod miról van szó, de nehogy megírd, mert a végén képes leszek megjegyezni a cimét és a nevet, márpedig ezt nem szeretném...

kösz, előre is a közreműködést!

szamárfül · http://sorbuvar.blog.hu/ 2009.11.12. 21:26:10

@oázis: pedig még azt is érdemes egyszer... És csak Voldemort nevét nem szavad kimondani... a címe nem tabu :)

Amúgy, igazi könyvet, mit nem olvasott el máig Oázis?

Precízke 2009.11.12. 21:26:10

A 100 év magányból csak az első fejezetet bírtam elolvasni. (A Szerelem a kolera idején címűt meg le sem bírtam rakni, pedig ugyanúgy Marquez - már ha jól írom a nevét.)

Esterházyt meg nem értem... Végigszenvedtem a Harmonia Caelestist, kerítettem Termelési regényt, hogy régebben talán érthetőbb lehetett, de nem értem... Kéne szereznem egy magyar-magyar fordítást. Mit esznek rajta?
Pedig gimnazistaként végigküzdöttem magam Kafka néhány könyvén, és a majd teljes Jókain is (szóval vegyes volt a merítés).
Érdekes, a Kőszívű ember fiait - csak mert kötelező volt - soha nem bírtam, de semelyik kötelezőt nem olvastam el amikor kellett volna. Vagy előtte (Egri csillagok 10 évesen) vagy soha. A Pál utcai fiúktól és a Légy jó... -tól egyenesen viszolygok.

szamárfül · http://sorbuvar.blog.hu/ 2009.11.12. 21:34:15

vannak tényleg olvashatatlan betűhegyek, pl. S. Beckett: Hogy is van ez -je.

aki ezt olvasta - a fordítón kívül-, annak felajánlok egy másik olvashatatlan munkát! :)

görgő 2009.11.12. 21:36:09

@oázis: Hát igen! A film változatánál meg még a nomegállj csak! is jobb

görgő 2009.11.12. 21:39:04

@szamárfül: a csokonai lili azt hiszem posztmodern atyuska legrosszabb dolga lett

Styxx · http://final24.blog.hu 2009.11.12. 21:50:12

@szamárfül:
"nem állnak ki példaként, csak annyit akarnak, h vedd meg az állami támogatású könyveiket :) Sőt, épp ezért, még azt sem! :)))"
Most ezzel meg mi a bajod? Azt szeretnéd, ha minden gyökér önköltségen adná ki az írásait?:-)

Styxx · http://final24.blog.hu 2009.11.12. 21:55:28

@biohazard:

"Húúúúúúú az a Kiss Noémi mekkora tufa lehet!"

Szerintem vannak érdekes írásai. Pl. nekem az tetszik.

www.ketezer.hu/menu4/2007_09/kiss.html

Meg van róla előnyösebb kép is. Pl itt:

www.kissnoemi.hu/web/kepek.html#

Ha nem lenne olyn modoros, mondanám, hogy sunáznám:-)

fűzfavirág 2009.11.12. 22:02:38

@szamárfül: akkor egy húron pendülünk... a családból egyedül én nem olvastam az Anna Kareninát, és nem is akarom :-) cserébe szinte a teljes Dosztojevszkij megvolt. És a Háború és béke tetszett, nem kényszerből olvastam.
Amúgy nekem is nagy lyukak vannak az alapművek tekintetében, pl. egy sor Storm sem, se Faust, se Goriot (viszont 15 másik Balzac), Turgenyevet most kezdem. Nagy lengyelek is mind kimaradtak... és Svejket nem bírom elviselni, Skvoreckyt meg szeretem. Ivo Andric is untatott. Bonyolult dolog egy olvasó lelke :-)

oázis · http://szexmanifesto.blog.hu/ 2009.11.12. 22:23:51

van kinn egy új könyve, nézzétek meg nálam:

Kiss Noémi: Rongyos ékszerdoboz

szexmanifesto.blog.hu/2009/11/10/a_domino_gyonyoru_van_szaga_es_szine_budos_es_rozsaszin_rongyos_ekszerdoboz_kiss_noemitol

Ezen kívül feltettem tőle két részletet a Szomjas oázisból:

Kiss Noémi: Patronok
"De a gonosz újra az ágyában feküdt" -

szexmanifesto.blog.hu/2009/11/12/de_a_gonosz_ujra_az_agyaban_fekudt_kiss_noemi

és
Kiss Noémi Törökméz
"Te tényleg lefekszel egy törökkel?" -
szexmanifesto.blog.hu/2009/11/01/te_tenyleg_lefekszel_egy_torokkel_kiss_noemi

Azt is elárulom, hogy most adott nekem egy zseniális történetet sorozatunk következő kötetébe! MEGLEPETÉS!

oázis · http://szexmanifesto.blog.hu/ 2009.11.12. 22:27:58

@Styxx:

ja, az előző hozzászólásom neked ment, meg a "tufának" cáfolatnak...

urambátyám 2009.11.12. 23:32:38

Elszomorító, amiket itt könyveket szerető emberek írnak.
Aki elakadt Mikszáth, Jókai, Hoffmann Eta írásain, az Iskola a határon vagy a Tajtékos napokon, annak szíves figyelmébe ajánlom Bartos Erika könyveit.
Joyce, Proust már más tészta, azokhoz tényleg kell mazochizmus...
A Sorstalanságot nem olvasni meg puruttyaság.

Andre Kofic 2009.11.13. 00:56:46

Hányévesvagy batman? A film nem közelítheti meg a könyvélményt mivel az agy több dimenzióban holografikusan alkot képet. Asszoziációink szagokat, illatokat hangokat, érzelmeket és érzéseket mozgósítanak. Agyad fényes, ha szíved tiszticcsa

gyugyó 2009.11.13. 07:46:24

Emlékszem a Kőszívű milyen kínlódás volt, el se olvastam végig. Mellette olvastam ami érdekelt és muterék azt hitték valami agytröszt lesz belőlem. 'Okos gyerek ez két könyvet is olvas egyszerre' Szégyen, nem szégyen, szerintem Jókait soha nem is fogok többet a kezembe. Viszont a Tüskevárat meg Dobó bátyámékat többször is olvastam anno, szóval nem azzal volt bajom, hogy kötelező.

cinkos 2009.11.13. 08:45:14

Ami meg tényleg szégyen, de nekem egyelőre kimaradt Tisza Kata és Csernus Imre is...

Zeldushka 2009.11.13. 09:31:11

óóó, engem konkrétan a karácsonyfa körül kergettek a szüleim, mert nem voltam hajlandó elolvasni az Egri csillagok utolsó részét, különös tekintettel a halál unalmas csatajelenetekre. menet közben azt kiabáltam anyáméknak, hogy egy LÁNYT nem nem érdekelhet ilyesmi, ne is kényszerítseneK! különben is, úgyis tudom, mi a vége:)
ötödikes voltam. az akció/háborús/hősös-megmentős filmeken, könyveken azóta is bealszom, ellenben elvégeztem a magyar szakot.

k.kabai l. · http://kkloor.blog.hu/ 2009.11.13. 09:36:50

András, a Csongor és Tündét érdemes, hidd el!
Amúgy a Prae-nek többször nekifutottam, de eddig nem jutottam, sajnos, a végére.
(Jó nagy tufa lehetek én is...)

Styxx · http://final24.blog.hu 2009.11.13. 09:39:43

@cinkos:
:-))))
10 pont oda, a nap kommentje.
@urambátyám:
Én ezt nem így látom. Szerintem nincs azzal gond, ha hiányzó olvasmányélményeiről coming outol egy írásból élő. Visszataszítóbb, ha minderről lapítva hallgat és éles helyzetben ripszropsz összegooglezza a blöffölnivalót.

Persze az üditő kivétel kellene, hogy legyen a néhány hiányos műveltségű az irodalmi, zene és egyéb művészeti alapműveket kiválóan ismerő alkotók között, de ha egy bizonyos műveltségi cenzus alatt nem lehetne kreatívkodni, azzal többet veszítenénk, mint nyernénk.

Nagy kedvencem Tarantino, aki nyilván sokak szemében pusztán egy felkapaszkodott videotékás, viszont szerintem egy zseniális kortárs dilettáns.

A kilencvenes évek második felében sokan fujjoltak rá, mert olyan alapvető helyesírási hibát vétett, hogy két gével írta a "leg"-et (ugye az angolban nem két g-lábon állunk, amit már egy első osztályos native english nebulónak is illik tudni).

Szerintem sokkal szegényebbek lennénk, ha ez az autodidakta fenegyerek mindezért labdába sem rúghatott volna.

Ainult Mina 2009.11.14. 00:18:15

Na én meg ezektől nem olvastam semmit: Fehér, Bajtai, Király, Kiss, Ijjas meg a többiek itt fent. Kik ezek?

urambátyám 2009.11.15. 14:07:33

@Styxx: Nem a hiányos műveltséget akartam ostorozni, kinek nem az? Csak megdöbbentem, hogy a felsoroltak gondot jelentenek könyvszerető embereknek. Aki Mikszáth anekdótázó írásain, vagy ETA Hoffmann meséin elakad, az mit bír olvasni? Félsoros tőmondatokat?

Tarantinórol megoszlanak a vélemények, nekem mondjuk Truffault sokkal jobban hiányozna (ha már a T betűnél tartunk).

Bastille · http://mitiszolkant.blog.hu 2009.11.15. 14:23:05

én még soha nem olvastam könyvet.

m.maria 2009.11.15. 21:27:48

én meg már nem fogok többet

Bastille · http://mitiszolkant.blog.hu 2009.11.16. 00:10:01

@m.maria: mondjuk én például több spiegelmann laurát olvastam, mint jókait...

mikénehavóna 2009.11.16. 20:31:49

Én minden könyvnek esélyt adok, amelyik a kezembe kerül.

Jókai sztorijait nem bírtam, viszont lenyűgöző, ahogy a háttérben a korszakot ábrázolja. Óriási tudás van a könyveiben.

Mikszáth novellái szenzációsak.

A regényirodalom kályhája számomra Balzac Emberi színjátéka, a bibliapapíros zöld sorozatot 14 évesen egy nyáron végigolvastam. Negyven évvel később ismét elővettem (a Goriot apót), és megrendültem, annyira nagy írás. Balzac a legnagyobb.

Nemrégiben nekiveselkedtem A fogságnak. Kutya nehéz olvasmány, viszont a magyar regényirodalom csúcsa, és igencsak a legnagyobbak közt van a világirodalomban is.

Bastille · http://mitiszolkant.blog.hu 2009.11.17. 09:12:57

a magyar regényirodalom csúcsa egyértelműen fehér bélától az egyenes kecske, akinek van belőle fölös példánya, eladhatná nekem!