Olvass!

KönyvesBlog

Mesék, amelyek rosszul kezdődnek

2010. március 22. NatashaK

B+

Ljudmila Ulickaja: Történetek állatokról és emberekről

Magvető Könyvkiadó, 2009, 80 oldal, 2490 Ft

 

A meséket csak gyerekek olvashatják, mivel azok alapján tanulják meg, hogy az ördögöt messziről el kell kerülni és a királykisasszonyt meg kell menteni a csúf boszorkány karmai közül, csak akkor kapja meg a kezét és a fél birodalmat legkisebb királyfi. Egyértelmű. Felnőttek kizárólag akkor vethetnek a kitalált történetekre egy pillantást, ha esténként a csemetéjük kéri őket, mondják el a kedvenc históriájukat a rongyossá forgatott kötetből. Nekik nincs szükségük segítségre hogy eldöntsék, a való világban kinek gonoszak a szándékai, mert a felnőttkor elérésével automatikusan, ösztönszerűen tudják ezt. Vagy mégsem?

Sokan azt hiszik, a tinédzserkor kezdetével egy pillanat alatt megszűnik a tizenéves érdeklődése a mesék iránt. Ha pedig véletlenül nem tudná a fiatal, hogy túl kell lépni rajtuk és fel kell nőni, elkönyvelik gyerekesnek és többé nem veszik komolyan (rám is ferde szemmel néztek, amikor nemrég az illusztrált Óz, a csodák csodáját olvastam). Az általános vélekedéssel ellentétben egyre több olyan animációs és horrorosított, eredetileg gyerekeknek szánt film jelenik meg, mint a hamarosan mozikba kerülő, Tim Burton rendezte Alíz Csodaországban. De vajon egyértelműen meg lehet határozni, milyen életkorúaknak írták az adott történetet?

Ulickaja nemrég megjelent képeskönyve épp ilyen behatárolhatatlan. Emberi tulajdonságokkal felruházott állatfigurái és a happy enddel végződő történetek azt sugallják: minden szép és jó. Ehhez képest az éhezés, árvaság és magány csak a legritkább esetben tárgya egy tipikus mesének – márpedig a történetek szereplői mindannyian szegények, elkeseredettek és szenvednek a világ igazságtalanságától. Azonban az írónő nem a nyomorúságra alapozta az elbeszéléseit, hanem a szeretetre – arra az érzésre, amit manapság hajlamosak vagyunk háttérbe szorítani a hatalom és a vagyon miatt.

Ha az állati tulajdonságok helyett emberi jelzőket és neveket helyeznénk a szövegkörnyezetbe, akár három, az életből vett szituációról is olvashatnánk. Épp ez az egyik erőssége a könyvnek: a megfelelően adagolt meseszerű dolgokat egy-egy földhöz ragadt jelenet, vagy gondolat szakítja félbe - pont mielőtt félretenné a felnőtt olvasó a könyvet azzal a kijelentéssel, hogy ezt nem az ő korcsoportjának írták.

Lakatos István illusztrációi csak fokozzák a hangulatot: félredobva a disney-re jellemző élénk színek használatát és a szimpatikussá manipulált figurákat, a sötét és komor árnyalatú képek olyan bájosságot sugároznak, aminek egy hétköznapi ábra a közelébe sem érhet.

Sajnálom, hogy Ulickaja csak három, hamar elolvasható történetet írt. De egyelőre be kell érnünk ennyivel.

A bejegyzés trackback címe:

http://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr211798003

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.