Olvass!

KönyvesBlog

Nem Antal Nimródé az első magyar Predátor-folytatás [Valhalla-sorozat 1.]

2010. augusztus 27. -Szűcs Gyula-

B+
D. Forrestal (Gáspár András): Aliens VS. Predator:
A kelepce & A túlélők

Valhalla Páholy, 1993

 

Új sorozat indul a Könyvesblogon: az Albatrosz- és a Galaktika-könyvek mellett sorra kielemezzük egy nem kevésbé kultikus kiadó, az ezer nevű Valhalla Páholy köteteit is, a daliás 90-es évektől a 2001-es sírba szállásig.

Múlt hét csütörtökön a magyar mozikba is befutott Antal Nimród kellemesen oldszkúl akció-scifije, a Ragadozók, ami végre újra reflektorfénybe állította az Alienek mellett eléggé elhanyagolt Predátorokat. De nem a Kontroll rendezője az első magyar a Ragadozók történelmében: Gáspár András már 93-ban írt egy Alien Vs. Predátor ikerregényt Damien Forrestal álnéven, ami nemcsak profibban fűzte össze a két szörnyfaj történetét a hollywoodi verziónál, de egy ügyes csavarral feltámasztotta Schwarzenegger karakterét, és az első Predátor mozifilmből megismert többi zsoldost. Egy baj volt vele: a 20th Century Fox sohasem íratott Kelepce és Túlélők címmel hivatalos AVP-könyvet.

Ez persze nem zavarta a magyar ponyvaírókat. A 90-es évek elején, kihasználva a szocializmusból megörökölt, zűrzavaros szerzői jogot, tonnaszámra hamisították a Star Wars, Doom, Alien, Predator és Terminátor regényeket, az eredeti scifi brandek jellegzetes betűtípusai, idióta angolszász álnevek, vagy épp a valójában sohasem létező Thor Universal Corporation mögé bújva. A hazai könyvpiacon pont az játszódott le, amit az olaszok műveltek a VHS-filmiparban jó egy évtizeddel ezelőtt, csak míg ők a Terminátort Paco Queruak néven hasznosították újra, mi nem szaroztunk: magát a szögletes állú Arnie-t raktuk rá a könyvborítókra.

A Cherubion kiadónál Kornya Zsolt és debreceni barátai Mark F. Wilson álnéven a keresztes háborúk idejére küldték vissza a jó öreg T800-ast (Kornya 94-es Démon a jövőből-je és Orgyilkosa messze a legjobbak a ma is futó Halálosztó 2029 sorozatból), a Valhalla Páholynál pedig ekkor jelent meg Gáspár Alien vs. Predátor ikerkötete, a kiberzsoldossá operált Dutch Schaeferrel a címlapon. (Nyulászi Zsolt Dale Avery néven írt Han Solo-könyveinek borítóin pedig Harrison Ford vigyorgott a Lucasfilm tudta nélkül, de erről majd egy későbbi posztban.)

Gáspár András egy korábbi önéletrajzában így emlékezett vissza ezekre az időkre: "1991-1997: A Valhalla-korszak, melyet - technikai okokból - egy Pendragon nevű kiadó Han Solo-sorozata vezet be. A szerzők függetlenednek, és kisebb-nagyobb huzavona árán saját céget alapítanak. Gáspár semmit sem ért az egészből; Novákot követi, aki állítása szerint ismeri a helyes utat. 92-ben megírják az Észak lángjait, 93 karácsonyára megjelenik a M.A.G.U.S., 94 januárjában a Rúna magazin. A Chapman-őrület tetofokára hág. A szerzők néhány rövid novellával végképp összekuszálják a történet szálait, majd dolgozni kezdenek a Két hold projekten, melyet 1994-95 fordulóján az azonos címu hibrid (fantasy és SF) regény követ. Gáspár mindeközben Damien Forrestal és Ed Fisher néven licensz nélküli licenszregényeket (Doom, Aliens vs Predator, Star Wars) ír; szárnyalásának a szerzői jogi törvény módosítása és Stephen King tollára kívánkozó betegsége - lásd Dark Half - vet véget."

Utóbb a rajongók élénk érdeklődésére Gáspár netes fórumokon adott számot arról, hogy a Valhallának volt némi leveleznivalója a Lucasfilm és a 20th Century Fox képviselőivel, de végül sikeresen elrendezték a kalózkiadványok ügyét. És lőn: 94-től már hivatalosan is a Valhalla hozta ki az Alien Vs Predátor-képregények igazi regényváltozatát, Steve és Stephani Perry Prédáját, az Alien-könyveket, a lapjaira hulló Star Wars szerepjátékot, na meg a több könyvespolcnyi Csillagok háborúja-előzményt és folytatást.

Az eredeti, 1990-es Aliens VS Predator-történet írója, Randy Stradley egy sivatagbolygón, a Ryushin hozta össze Hollywood két legismertebb scifi szörnyetegének randiját. Egy lándzsarázó, régi vágású (tehát nem pengefrizbivel, váll-lézerrel és hálóval rohangáló) Predátor csapat rendszeresen ide dobálja le a láncra vert, házi Alien-királynőjük tojásait, majd csapatépítő tréning gyanánt lekaszabolnak mindent, aminek fekete péniszfeje nőtt. Egyfajta beavatási szertartás ez: ha a zöldfülű Predátor túléli az Alienek elleni csatát, a Ragadozó-társadalom teljes jogú tagja lesz, ha nem éli túl, senki sem fog emlékezni a homokban porladó csontjaira. Ezek a Predátorok persze nem rokonai azoknak, akik a földlakókat mészárolták a filmekben, sőt, kezdetben nem is törődnek a ténnyel, hogy a kirándulóbolygójuk előbb a Chigusa Corporation gyarmata, utóbb a rinoid lények háziasításával az intergalaktikus vállalatbirdalom egyik legfontosabb húsbeszállító farmja lett. Annál jobban örül az embereknek a Predátor-keltető Alien királynője, aki tökéletes lárvahordozókra lel a puhatestű telepesekben.

A két idegen faj eposzi küdelmének helyszíne természetesen a gyarmatosítók családias porfészke, Prosperity's Wells lesz, ahol a farmerek a Chigusa Corp. rinoidokért jött teherhajójának (a képregényben Lector, a regényben Dolarhyde) és a negyedéves fizetési csekküknek örülnek. Néhány jófej mellékszereplő és a sok puhapöcsű cowboy kíméletlen felkoncolása után azonban már csak egy japán középvezető, a szamurájcsaj Machiko Noguchi tud szembeszállni a gazdatestekből kikelt Alienekkel. Mivel Noguchi öli meg a királynőt, kiérdemli a Predátorok elárult vezérének, Törött Agyarnak a tiszteletét, aki végül befogadja a Ragadozók közé, és még a vadászok egyezményes jelét is beleégeti a lány homlokába egy letört Alien-ujjperccel. Na ez az a nyomasztó, vérgőzös, diadalmas és odabaszós feeling, aminek az AVP mozifilmbe a töredékét sem sikerült átemelni.

A játék neve: Halál címen is futó Kelepce és Túlélők regénypár szerencsére nem a 90-es AVP-képregény szolgai módon összerakott könvváltozata lett. Gáspár, aki huszonévesen rongyosra nézte az összes Alien- és Predátor-videókazettáját, olyan zseniális csavarral rántotta egybe a két univerzumot, amire sajnos azóta sem volt példa a hivatásos amerikai béríróknál. A Damien Forrestal-féle verzióban a Ryushi bolygóból Delta Hydrae VIII. lett, a Prosperity's Wells nevű telepeskolóniából Rourke's Drift, a Dolarhyde teherűrhajóból pedig Carioca, ráadásul utóbbi nem is a Chigusa vállalaté, hanem a Weyland-Yutanié. Az Alien-filmek szemét mamutvállalatának főigazgatója pedig nem más, mint - és akkor innentől tessenek félrenézni, mert sok-sok spoiler jön! - az 1986-os Conta Mana-i bevetés óta bosszúvágytól fűtött, félőrült Dutch Schaefer, aki nemcsak a fél veséjét, de az összes többi belső szervét eladta, hogy klónozókádban növesztett tüdővel és szívvel, szuperfém bordaimplantátumokkal (élő szövet a belső fémvázon, érted?) meg a testhőt elrejtő űrpáncélban várja a gyűlölt ősellenség, a Ragadozó újabb felbukkanását:

 

Gáspár crossoverében a félőrült Dutch még az Idegenekre is csak a Ragadozók ellen bevethető biológiai fegyverként tekint. Hangulatos visszaemlékezős jelenetekben bontakozik ki a címadó kelepce terve: amikor az utolsó lehetséges királynőembrió-hordozó, Ripley a Weyland társaság tanácsa ellenére a börtönbolygó kohójába vetette magát (a könyv ugye 3 évvel az Alien 4 előtt íródott, mit sem tudtunk a klónokról), Dutch taktikát vált, és Michael Bishoppal legyártatja a régi dzsungelkommandója tagjait. Blain, Dillon, Mac, Billy, Poncho és Hawkins kiborgváltozata a Delta Hydrae VIII-ra megy, ahol a Weyland-Yutanihoz befutó jelentések szerint többször is felbukkantak már a raszta űrvadászok az elmúlt évtizedekben. Dillon és a többiek egyes szám első személyben megírt, macsó zsoldosmonológjai nagyon jól ellenpontozzák a farmerek lemészárlását bemutató részeket:

"Te hol fekszel, Blain?
Az a nyavalyás rézbőrű mindjárt megkérdezte, miután kirángatták a szövetszintetizátorból. "Valahol az őserdőben. Nem mindegy?" - ezt felelték neki. Aztán Dutchról faggatta őket. Hogy sikerült-e megúsznia, kikészítenie a dögöt, meg ilyesmi. A fickók zavarban voltak; istenem, látnod kellett volna a képüket! A sziú csak állt, állt ott rendületlenül - nem mint android, hanem mint sziú, ha érted, mire gondolok... Aztán egyszerre megjelent Dutch. Olyan volt, mint rég, csak épp megőszült időközben. Kezet szorított velünk, de valahogy olyan szomorúnak látszott. Nagyfőnök lett, azt mondta. És azt, hogy igen, végül sikerült kinyírnia a dögöt. Meg hogy mi is elintézhetünk párat, ha eljön az ideje. Hát eljött, ugye?
És volt közben tizenöt szájonkúrt év ezen a kurva gyarmaton, Blain.

A terv jó volt, szavamra. legpöpecebb csapda, száz százalékos lórúgás. Billy elporolta a nyomokat, te hazavágtad a dögök hajóját, én meg a városba indultam, hogy felébresszem a többieket: sima ügy. Még arra is jutott időm, hogy végignézzek egy menetet Frairék és két helyi szuka között - arról, ahogy végződött, igazán nem tehetek. Rá kellett taposnom a gázra, hogy megelőzzem a csajt, de sikerült, Blain elhiheted. Nem rajtam múlt, hogy befürödtünk. Lefogadom, a sors akarta így.

Egy századnyi erősítés várt ránk Rourke's Driftben. Egy századnyi Cyberdine-fiú, csupa elit tengerészgyalogos, mind egyforma, mind csúcsszuper. A tűzerejükkel négy nap alatt megnyerhették volna a vietnami háborút, de Kolumbia vagy Irak se tartotta volna magát ellenük egy hétnél tovább. Akkor helyezték el őket, amikor az első épületek alapjait kiásták; olyan helyen, ahol a telepesek még véletlenül se bukkanhattak rájuk. Aludtak, és biztosan álmodtak is, ahogy jóravaló androidokhoz illik - megesik olykor mindannyiunkkal, ugye, Blain? Ránk várt a feladat, hogy előszólítsuk és harcba vezessük őket. Hogy tartsuk a frontot, míg az öreg Dutch megérkezik."

Gáspár azonban nem elégedett meg ennyi új szereplővel. A japán Machiko Noguchit lecserélte Carrie Wongra, az illegális utcai harcosból egy jó időben megkötött házassággal kormányzónévé tett, folyton önmagát kereső hongkongi lányra. A visszaemlékezős földi jelenetekkel mélységet adott az eredetileg eléggé egydimenziós, szamuráj-mentalitású főszereplőnek. És hogy az Alien-filmekhez még szorosabb legyen a kapcsolódás, a tökös, ámde közutálatnak örvendő Carrie megkapta maga mellé Bishopot, a legnagyobb embertelenség közepén is emberi androidot.

A Kelepce tehát a fenti új szálak behozásával szépen eljut a Préda-képregény végéig (konkrét jelenetek és a jobban sikerült párbeszédek is át lettek mentve a 90-es eredetiből a magyar verzióba): az Alienek és Predátorok vérfürdőjét túlélő telepesek elmenekülnek a hegyekbe, hogy ott várják be a Társaság mentőhajóit, miután az űrlényekre eresztették a dühös rinoid csordát. Ám a happy end - Gáspárra jellemző módon - kap egy brutális hasbarúgást a második részben: a Túlélők nyitófejezetében felkeresi a bolygót a vészjeleket fogó Lecter teherűrhajó, ami épp a konkurens Chigusa mamutvállalat megbízásából lökdös több tonnányi radioaktív hulladékot a harmadosztályú csillagrendszerek napjaiba. A Delta Hydrae telepesei a Lecteren találnak menedéket - de Gáspár sztorijában természetesen mindegyikük fertőzött.

Rourke's Drift túlélőiből hamarosan kitörnek a mellkasrobbantók, így a kötet felében egy elképesztően fullasztó hangulatú, elkeseredett harc kerekedik a Lecter sötét szervízfolyosóin, az első két Alien-mozifilm stílusában. (Ez a cinikus szemléletváltás más fejezeteket is érint: a képregényben először egy vidáman vacsorázó farmercsaládot mészárolnak le a Predátorok, és a harcot csak a kisfiú éli túl, míg a Kelepcében drogozó melósok és kurvák az áldozatok, és senki senki sem menekül élve a vérfürdőből).

A Delta Hydrae VIII. bolygólyán természetesen Dutchék is megkapják a maguk Idegenjeit és Ragadozóit, de az alien királynőt itt is a tökös főhősnő győzi le. A befejezés is ugyanaz: Carrie Wong kiérdemli a Predátor-vezér tiszteletét, és rituálisan is befogadja őt (sebhely a vérző királynő ujjával, ahogy azt kell) a csillagharcosok népe. A Damien Forrestal-féle ikerregény tökéletes példa arra, hogy nem számítanak az újrahasznosított ötletek egy jó ponyvában, ha maga a stílus jó (a szerzői jogi aggályoktól most tekintsünk el), márpedig stílus tekintetében Gáspár András volt a legprofibb a hazai fantasy és scifi mezőnyben a 90-es évek elején. A Kelepce és a Túlélők sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy számos olvasó az AVP-képregény jogtiszta könyvváltozatát, Steve és Stephani Perry 94-es Prédáját tartja a gyengébb minőségű feldolgozásnak.

A bejegyzés trackback címe:

http://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr522219653

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu