Olvass!

KönyvesBlog

Élettörténetté duzzadó félmondatok – Interjú Egressy Zoltánnal

2011. június 08. -Vass-

Egressy Zoltán első, Szaggatott vonal című regényének hőse,  Vertesz Antal egy pesti borozóból indul hosszú útra, lelki roadmovie-ra, ha úgy tetszik. Mi is egy pesti borozóban találkoztunk a szerzővel, aki ránk találó dalokról, távol tartott szereplőkről, egy Angyal nevű nővérkéről, és a temetőben feledett főhősről mesélt nekünk.

A Szaggatott vonal című regény egy Vertesz Antal nevű futár gondolatai, emlékei, tettei és teendői körül forog. A szöveg fontos előzménye, talán előképe is a Záróvonal című novella, amelyben Vertesz Aba különös szokását és még különösebb halálát írta meg Egressy.

A Szaggatott vonal című regénybe nemcsak az ő figuráját, hanem helyszíneket, szimbólumokat, tárgyakat is áthoztál a novellából. Amikor elkészült a novella, tudtad már, hogy neked még dolgod van, dolgod lesz a Vertesz családdal?

Nem, ez akkor fel sem merült. Viszont a novellákat benépesítő figurák egyre jobban foglalkoztattak. Főszereplők és mellékszereplők egyaránt. Úgy gondoltam, vannak annyira érdekesek, hogy a személyiségük visszatérjen, felvillanjon más írásaimban is. Amikor a Záróvonalat írtam, még azt sem tudtam, hogy az ékszerésznek van fia. Azon gondolkozom, el tudnám-e kapni a pillanatot, amikor a novella és a regény ötlete összeért, de nincs előttem.

A Szaggatott vonalban szinte azonos mértékben van jelen az apa és a fiú. Melyikük regénye ez valójában?

A fiúé, egyértelműen. Az apával folytatott egyoldalú diskurzus során viszont nemcsak a vele való viszony, hanem az egész élete felsejlik. De a múlt eseményeinek feldolgozása mellett ugyanolyan hangsúlyos a jelen idejű történés is.


fotó: Valuska Gábor

Azt mondod, egyoldalú diskurzus. Úgy gondolom, a regénynek fontos motívuma a megszólalás, a megismerés, a kibeszélés lehetősége, vagy éppen lehetetlensége. A vonal szaggatott ugyan, hiszen miközben Antal a múltba néz, zajlik körülötte a jelen is, de mégis, szerinted sikerül kapcsolatba lépnie az apjával, megvalósul a vágyott párbeszéd?

A regényben végig belső monológ szól. A fiú legfeljebb kitalálja, hogy mire gondolt, mire gondol az apja. A múlttal való szembenézés egyéni szinten ugyanolyan fontos lehet, mint nagyobb közösségek, akár nemzetek életében. Nem könnyű folyamat, Vertesz Antal is lázas állapotban, szenvedve, küszködve esik rajta át. Nem véletlen, hogy a regény éjszaka játszódik, az alkoholos befolyásoltság is szándékolt. Próbáltam olyan módon szürreálissá alakítani a történetet, hogy eközben bizonyos szempontból a lehető legföldhözragadtabb maradjon. Időben és térben minden bejárható úgy, ahogy a regényben történik. De végig érezhetőnek kell lennie némi elemeltségnek, lebegésnek.

Miközben írtad, pontosan tudtad, hogy mi fog történni a futárral, hogy milyen stációkat jár be, kikkel találkozik, hova érkezik meg?

Úgy írtam, mintha olvastam volna. Amikor leültem a géphez, jóleső izgalommal vártam, mi fog történni, mi következik. Egyszerűen kíváncsi voltam. A történetet persze fogtam, kordában tartottam, de engedtem is, ennek köszönhető, hogy sokszor megleptek a fordulatok. Írás közben most éreztem először ennyire erősen ilyesmit.

Amikor drámát írsz, akkor nincs meg ez a jóleső bizonytalanság? Másképp születik a regény, máshogy a dráma?

A regényírás szabadabb dolog. Talán ezért állítottam magamnak korlátokat. Egy idő után már tudtam például, hogy ötven fejezetet szeretnék, és azt is, hogy mekkora lesz egy rész. Eredetileg tulajdonképpen hosszabb novellát kezdtem írni, aztán vált nyilvánvalóvá, hogy itt most másról van szó. Kialakult a szerkezei váz, amelyben működőképes lett a történet. Dráma esetében több a megkötés, a színpad törvényszerűségeit, a technikai határokat is figyelembe kell venni, kizárólag dialógusokkal lehet bemutatni helyzeteket, személyiségeket. Az egyes szám első személy, a belső monológ választása persze nem véletlen, nyilván a drámaírói habitusom az oka.

Ahogy olvastam a regényt – talán a filmszerűség az oka – két közelmúltban bemutatott film is eszembe jutott. Gigor Attila: Nyomozója és Dyga Zsombor: Köntörfalak című mozija. Mindkettőre jellemző az apaság misztikuma, meg a múlt felderítésének szándéka is. A te regényed hőse is a múltba szeretne nézni, ő is az apját keresi.

Manapság számtalan aparegény íródik, divatos a téma valamiért, szinte toposz. A Kalligram kérte, hogy legyen a regénynek alcíme, így került a borítóra az aparegény szó. Nem zavar, bár tudom, hogy ettől óhatatlanul besorolódik valamiféle csoportba, kategóriába.

A filmszerűséghez „filmzene” is jár. A vidámparkban a Personal Jesus szól, a kocsmában a Frozen, a taxiban a Csillag vagy fecske. Korábbi műveidben is megfigyeltem a tudatos, szigorú és gazdag zenei szerkesztést.

A konkrétan említett daloknál fontosabb, hogy szándékom szerint az egész szövegnek van zenéje, és elsősorban ritmusa. Úgy értem, a nyelvnek. Az említett számok hangulatilag be tudják lőni, vagy épp ellenpontozzák a jeleneteket, amelyeket aláfestenek. Habár aláfestésről azért nincs szó, említésszinten vetődnek fel, épp hallja a rádióból a főhős. Nagyon erős effekt persze az ilyesmi, mindig szimbolikusnak érzi az olvasó, többet jelent önmagánál, jellé válik.

A regényben nagyon izgalmas a kint és a bent játéka. A főhős emlékeit olykor külső ingerek idézik fel, máskor meg a gondolatai öltenek testet külső jelenségként. Ezek a finom, motivikus visszatérések prózaversszerű lüktetést adnak a szövegnek. Mintha egymást erősítené testi és lelki utazás.

Az a különös, hogy jó néhány esetben közben vettem észre ezeket. Volt olyan is, hogy nehézkesen találtak a helyükre a jelek. De csínján kell bánni az efféle utalásokkal, nehogy ezoterikussá váljon tőlük a szöveg.

Sűrűbbé válik. Az angyal motívuma például az egész regényen végigvonul, és éppen a visszautalások, a korábbi előfordulásai okán húzza összébb a szöveget. Így persze össze is kacsint a figyelmes olvasóval.

Igen, csak itt is ugyanaz a helyzet, mint a zenénél, vigyázni kell, ne váljon "túlszerkesztetté" az írás. Sőt, még patetikussá is durvulhat a helyzet. Szerintem ezt sikerült elkerülnöm. Amikor az Angyal vezetéknévként fordul elő egy nővérke névtábláján, a kórházban, abban van jó adag irónia is. Egyébként ez speciel igaz, tényleg találkoztam Angyal nővérrel. Előfordulnak talált, hallott, vagy megélt esetek, miközben a figurák így, ebben a formában nem léteznek, a futár se természetesen, miközben olyan közel áll hozzám, mintha létezne.

Ezek szerint szükséged van a szereplőidtől tartott távolságra?

Igen. Az első bemutatóm a Portugál volt, amelynek egyik szereplője egy Bece nevű fiú. Már akkor kérdezgették tőlem, hogy én vagyok-e ő. Dehogy vagyok én. A főhőssel való esetleges azonosság kérdése újra és újra felmerül. De hát, azt hiszem ez elkerülhetetlen, főleg olyan esetekben, amikor egyes szám első személyben íródik valami.

A helyszín viszont közel áll hozzád, jól ismered, hiszen a fővárosban játszódik a regény. Amikor megkerestelek a beszélgetés ötletével, felvetettem, hogy miért is ne találkozhatnánk Vertesz Antal törzshelyén. Most egy pesti borozóban ülünk, közel az Erzsébet hídhoz. Fontos, hogy a történet helyszínei jól beazonosíthatók legyenek? Fontos az, hogy ez egy budapesti történet?

Nem dokumentarista igénnyel készülnek az írásaim, de azért próbálom rögzíteni a város történeteit. A regényben fontosak a konkrét helyszínek, és az is, hogy a helyek, helyzetek sokszor szokatlanok a főhős számára. A temetőben, vagy a kórházban idegenül érzi magát, a halastó egyáltalán nem az ő közege. Miközben írtam, voltak többhetes szüneteim, az egyik pont úgy esett, hogy a főhőst a temetőben hagytam. Valaki, akinek megmutattam a kéziratot, kétségbeesve kért, hogy folytassam az írást, hozzam már ki szegényt onnan.

A regénybeli sötét éjszakán számtalan dráma mellett rohan el a főhős, míg a saját drámájával küzd. „Az én problémám én vagyok.” – mondja egy alkalommal. Tervezel még ezekkel az éjszakában hagyott sorsokkal, életekkel foglalkozni?

Számtalan figura gyűlt össze, akikkel jó lenne foglalkozni, de van még egy fontos dolog, amire készülök. Szeretném egyben, könyvalakban végigolvasni a történetet. Biztos vagyok abban, hogy közben találok még elemeket, amelyek elkezdenek érdekelni. Ahogy Vertesz Antal, aki nem is létezett a novellákban, saját regényt kapott, simán lehet, hogy találok egy félmondatot, ami könyvvé, élettörténetté duzzadhat.

A bejegyzés trackback címe:

http://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr82933984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.