Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Csányi: A kutyák szőrös gyerekek

2012.12.16. 13:03 aprobuba

Címkék:kutya állat libri etológia csányi vilmos


Csányi Vilmos: A kutyák szőrös gyerekek - Bukfenc és Jeromos a tudomány szolgálatában

Libri könyvkiadó, 2012, 288 oldal, 3392 HUF

Fotó: Kollányi Péter / MTI

 

Bukfenc és Jereomos két igazán híres kutya, akiknek életét a neves etológus, Csányi Vilmos nagyon közelről figyelte hosszú éveken át. A kutyák viselkedését bemutató tudományos megalapozottságú, de mégis szórakoztató könyvnek a harmadik, bővített kiadása jelent meg.

Milyen szerepet töltenek be a kutyák jelenleg az életében?

Az utolsó húsz évben komoly szerepet töltenek be, de most épp várok a Jeromos-projektre. Jeromos egy különleges kutya volt, nagyon jelentős, önálló személyiséggel, sok különös történet fűződik hozzá. Szeretnék egy ugyanolyan kutyát. Jeromos 15 éves korában tavaly meghalt, ő egy pumi anya és egy husky apa szerelmének gyümölcse volt. Ugyanezt a keresztezést szeretném még egyszer megcsinálni, hogy kiderüljön, mennyi volt a genetika, és mennyi a környezet hatása abban, amilyen ő lett. Elég bonyolult dolog volt találni valakit, aki segít, de végül sikerült; így most több pumi szuka várja egy kiváló husky kan látogatását tavasszal, május környékén lesz megint kiskutyánk. Konrad Lorenz A kutya könyve című, magyarul is többször megjelent művében is leírja, milyen komoly probléma az ember számára, hogy a kutya rövidebb ideig él, mint ő. Ezt a problémát ő úgy oldotta meg, hogy a felesége kutyatenyésztő volt, aki csau-csau - németjuhász hibrideket tenyésztett, ezek fantasztikusan szép és okos kutyák, Lorenz pedig mindig egy ilyen hibrid szukát kapott. Hat kutya szolgálta őt 86 éve során, és ő mindig úgy érezte, hogy ugyanaz a kutya jön mögötte. A nagy elődök nyomán én is szeretném ezt kipróbálni.

Miben volt különleges Jeromos?

Meglátjuk. Ő annak idején Bukfenc mellé került, aki fel volt háborodva, hogy mit keres itt egy kiskutya. De ezt megoldottuk, elmagyaráztam neki, hogy ez az ő kiskutyája. Pontosan megértette, mert kapott játékot, labdát, ennivalót, tudta, mit jelent az, hogy az övé. A méreg abbamaradt, és elkezdte nevelgetni, fegyelmezni a kiskutyát. Bukfenc egy nagyon kerttisztelő kutya volt, csak a kerti utakon járt, és a dolgát sem végezte a kertben, Jeromos pedig egy szeleburdi kiskutya, aki mikor belegázolt a virágágyásba, Bukfenc nagyon alaposan elmagyarázta neki, hogy ezt nem szabad. Ennek az lett az eredménye, hogy Jeromos megtanult repülni. Bukfenc orra előtt átugrotta az ágyásokat, akit ez nagyon bosszantott, mert ekkor ő már egy testesebb, idősebb kutya volt, nem tudott repülni. Most sajnos Bukfenc nem lesz, meglátjuk, egyedül Jeromossal hogy lehet boldogulni.

Mit tanult saját magáról Jeromostól és Bukfenctől?

Ez nem egy jó kérdés, én magamról nem szoktam mesélni. Úgy gondolom, mindenkinek van egy magánszférája, nem kell kitárulkozni a világba. Egy etológus mindenkit figyel, kutyát, újságírót, saját magát. A kutyákról szóló megfigyeléseit megosztja, a saját magáról szólóakat pedig nem.

Hogyan fogadták külföldön a Bukfenc és Jeromost?

A magyar kiadásokkal együtt kilenc kiadás jelent. Sok helyen írtak róla, voltak, akik lelkesedtek, és voltak, akik úgy gondolták: „Majd akkor mondja nekem, hogy a kutya gondolkodik, ha le lehet vele ülni egy asztalhoz sörözni és a filozófiáról beszélgetni!” Aki ilyen nézeteket vall a gondolkodásról, azon az ember mosolyog, pedig ez az amerikai Natural History-ban jelent meg, ami egy jó újság, de hülyeségeket úgy látszik, ott is írnak. Azt, hogy az állatok gondolkodnak, nem olyan régen terjesztik az etológusok, és nem olyan régen hiszik el a tudomány egyéb képviselői. Húsz évvel ezelőtt egy merész gondolat volt az, hogy a kutya gondolkodik, sokszor visszaküldték a cikkeinket azzal, hogy ezt hogyan képzeljük. Az azóta eltelt időben nyilvánvalóvá vált, hogy az állatok gondolkodnak, de nem söröznek, nem filozofálnak, nem politizálnak, illetve a csimpánzok még azt is teszik. Az állatok nem nyelvben gondolkodnak, ezt kellett megemésztenie a tudós közösségnek. A nyelvvel lehet a legszebben, legkomplikáltabb módon, de képekben is lehet gondolkodni, és valószínűleg az állatok ezt teszik. Van egy kiváló amerikai kutatóasszony, világszerte ismert háziállat-kutató, Temple Grandin, aki autista. Sokszor beszélt arról, hogy ő mint autista hogyan éli meg a világot. Ő is képekben gondolkodik. Nagyon egyszerű mondatokban beszél, a könyvei is tőmondatokból állnak, kivéve, mikor az újságíró segít neki komplikáltabb mondatokat írni. Ő az iskolába kerüléséig nem beszélt, mert a képek sokkal összetettebbek, sokkal bonyolultabb gondolatokat lehet velük kifejezni, a beszéd számára egy nagyon primitív, egyszerű dolog. Azóta, mióta ő el tudja mesélni, hogyan működik a képi gondolkodás, azt gondoljuk – és ezt ő is megerősítette - hogy a gerinces állatok valószínűleg ezen a módon gondolkodnak. Természetesen egy kisebb aggyal kisebb gondolatokat lehet gondolni, egy csimpánznak összetettebb képi gondolatai lehetnek, mint egy egérnek. A különbségek óriásiak lehetnek, de nem az a különbség, hogy az egyik állat gondolkodik, a másik meg nem. A nagy különbség az, hogy az ember képes átadni a gondolatait, a képi gondolkodással szemben ez a beszéd előnye. A csimpánz a saját gondolatai börtönében van, míg az ember azzal vált el az állatvilágtól, hogy a beszédet evolúciósan értve „feltalálta”, képes a gondolatait megosztani. Az már egy másik komoly probléma, hogy a beszéd, amit hallunk, milyen gondolatot fed. A beszéd és a nyelv segítségével egy teljesen új világ keletkezett, amelyből az állatok kimaradtak. A kutya viszont nagyon igyekszik megérteni a beszédet, sejti, hogy a beszéd mögött nem csak utasítások, hanem valami komplikáltabb dolog van. Ennek egyik jele, hogy a kutyák kérdeznek. Ezt a figyelmes gazdák tudják.

Hogyan kérdez egy kutya?

A kutya az ember elé ül, jelentőségteljes módon néz rá, és csóválja a farkát, ilyenkor tudjuk, hogy valamit kérdez, mert abban a szituációban lehet olyan válasz, amely őt érdekli. Például amikor reggel az ember és a felesége öltözik, a kutya szeretné tudni, hogy ki viszi el. Ha azt válaszolom, én, akkor mellettem marad, ha azt mondom, Évi visz le, akkor őt nyúzzák, a válasz kielégíti őket. De az embertől idegen kutyák is kérdeznek. Viszont egy állatkutatóknak elmagyarázni, elhitetni velük, hogy egy kutya odajön hozzám a Gellért-hegyen, és megkérdezi, hol van Évike, aki eddig sétáltatta Jeromost, szinte lehetetlen feladat. Ezek tudományosan nagyon nehezen bizonyítható dolgok, azt mondhatjuk, ez egy anekdota, mindenki azt hisz el belőle, amit akar. De 15 év alatt sikerült az etológusok nagy részét megváltoztatni, míg az első években senki sem hitt el semmit, 2009-ben a világ elsőszámú tudományos folyóirata, a Science közölt négyoldalas interjút és két cikket az ELTE Etológiai Tanszékéről. Megírták, hogy kialakult a kognitív etológia, az etológia teljesen új szárnya, amelyet a mi kutatásaink indítottak el. Erre nagyon büszkék voltunk, ez egy elismerés volt a tudomány részéről, azóta pedig 10-15 laboratórium dolgozik azzal a módszerrel, amelyet mi fejlesztettünk ki. Régen azt gondolták, hogy a kísérleti állatokat egy ketrecben tartják, és mikor szükség van rájuk, előveszik. Kutyával így lehetetlen dolgozni. Mi úgy gondoltuk, hogy a kutya természetes környezete a család, vagy mi megyünk hozzájuk egy kamerával, vagy ők jönnek a laboratóriumba a gazdával együtt roppant érdekes dolgokat csinálni. A tudomány is egy hiedelemrendszer, de itt mindent gyakorlati bizonyítékkal kell alátámasztani, hogy megismételhető, más is meg tudja csinálni, más is ugyanúgy látja. Kialakult egy tudományterület, amelyben az ember kutyához való hasonlatosságának mértékét vizsgálják, és azon már senki sem vitatkozik, hogy a kutyák a gyerekekhez hasonlítanak. A Science-interjú egyik kísérő cikkének címe volt az, hogy A kutyák szőrös gyerekek, ezért választottam én is ezt a címet. Egy nem beszélő, másfél-kétéves gyerek értelmi színvonalán van a kutya, sok dologban esetleg még értelmesebb is, de nem tud beszélni, ezért úgy fejezi ki magát, ahogy tudja, mutogatással, utánzással. Ha valaki figyel rá, tud kommunikálni vele. Ez egy fantasztikus dolog, van egy állat, aki rájött, hogy a gondolatokat lehet kommunikálni, és megpróbálja.

Jelenleg milyen irányokban folynak az ELTE kutyaetológiai kutatásai?

Erről Miklósi Ádám professzor urat, az utódomat kellene megkérdezni, én már régen nem foglalkozom kutatással. De egy fontos irányról be tudok számolni: még az én időmben meghívták egyik kiváló munkatársamat, Junior Prima-díjas kutatót, az akkor még diák Kubinyi Enikőt a Sony párizsi robotlaboratóriumába, ahol robotkutyát csináltak, de fogalmuk sem volt, hogy egy kutya hogyan viselkedik. Az ő robotuk meglehetősen kutyátlanul viselkedett. Az is kiderült, hogy az emberek félnek az emberszerű robottól, viszont ha egy robot olyan, mint egy állat, akkor nem. Enikőnek kellett elmagyaráznia nekik, hogy mi mindent kell egy kutyának tudnia ahhoz, hogy ha egy robotba telepítjük ezeket a tulajdonságokat, akkor legalább kicsit hasonlítson egy kutyára. Ez volt a kezdet, ma már a projekt a Műegyetemmel és külföldi partnerekkel komoly kutatássá vált. Nem emberszerű robotokat kell először készíteni, mert az túl komplex feladat, hanem olyan robotokat, amelyek egy lakásban el tudnak látni különböző feladatokat, és legalább olyan értelmesek, mint egy kutya. Egy jól nevelt, tisztességes kutya egy tárgyakkal telezsúfolt lakásban sem ver le semmit, odajön, ha hívják, megkeres valamit, ha megkérem rá. Sok olyan dolgot meg tud csinálni, amit egy közönséges robot nem, ezért érdemes a kutyakutatások eredményeit figyelembe venni a tervezéskor. A robotkísérletek mellett természetesen önálló kutyakutatások is folynak. A már említett 2009-es Science-interjú mellett egy cikket jegyzett Topál József, az MTA Kognitív Neurofiziológiai és Pszichológiai Intézetének kutatója. Ő egy nagyon érdekes különbséget és hasonlóságot mutatott ki egy másfél-kétéves, még nem beszélő gyerek, a kutya és a farkas között. A kísérlet lényege, hogy a gyermek ül az édesanyja ölében, vele szemben egy asztal, a kutató, és az asztalon két felfordított virágcserép és egy labda található. A kutató eldugja a jobb oldali cserépbe a labdát, beszél a gyerekhez, majd pár perc múlva megkérdezi, hol a labda, és a kisgyerek megmutatja. Ez három-négyszer megismétlődik, majd a kutató a bal oldali cserép alá dugja el a labdát, és újra megkérdezi, hol a labda. Ekkor a gyerekek 80%-a az eredeti, jobb oldali cserépre mutat, holott látták, hogy hová dugta el a labdát. Ezt a kísérlettípust a pszichológia régóta ismeri, az eredményeket a gyerek értetlenségével magyarázták. A kollégám azt mutatta ki, hogy ez egy téves magyarázat volt, mert ha a kísérletet úgy végzik, hogy nem beszélnek a gyerekhez, akkor a gyerekek az adott helyzetnek megfelelően mutatják a labda helyét. Tolpál szerint ennek magyarázata nem lehet az éretlenség, a gyerekek ezt egy pedagógiai helyzetnek fogják föl, úgy gondolják, a bácsi most megmutatja, hogy hol van a labda, és az mindig ott van, akkor is, ha nem, mert ott a helye. Úgy értelmezik, hogy az első demonstráció egy hosszabb időre szóló tanítás, ez egy embertulajdonság. Ugyanebben a kísérletben a farkasok mindig megmutatják a labda helyét akár beszélnek hozzájuk, akár nem, ők mindig jót mutatnak, számukra nincs tanítás. A kutya pedig legnagyobb meglepetésünkre ugyanúgy viselkedik, mint a kisgyerekek. Mikor beszélnek hozzá, a gazda kérdezi, ugyanúgy a labda eredeti helyére mutatnak. Mikor viszont nem a gazda ül ott, vagy nem beszélnek hozzá, pontosan megmutatja, hol a labda. Ez tisztán bizonyítja, hogy van egy különleges embertulajdonság, a taníthatóság, amely a kutyában megvan, az ősében, a farkasban viszont nincsen. Már kezdik komolyan venni azt, amit én mindig is gondoltam, hogy a kutya viselkedését legjobban úgy lehet magyarázni, ha azt tételezzük föl, hogy ott egy másfél-két éves, még nem beszélő, értelmes kisgyerek működik. De nyilván a kisgyerek nem kutya, nem ugat, szaporodik, nem egy ragadozó, nem üldözi a macskákat, rengeteg különbség van, szó sincs róla, hogy ezzel a hasonlattal a dolgot elintéztük volna. Ez csak annyit jelent, hogy a kutya már nem egy közönséges állat, hanem nagy lépést tett az emberi viselkedés elsajátítása felé, de ez nyilván nem a sörözésben és a filozofálásban. De a taníthatóságot, a figyelmet az emberre, a kérdezést, és a gondolkodást arról, hogyan vannak a dolgok az ő kis világában, mind emberszerűen teszi. Fontos, hogy az apró részleteit ennek a hasonlóságnak felderítsük. A kutyatulajdonosoknak rengeteg történetük van arról, hogy kutyájuk mennyire komplikált módon viselkedik, ezek egy része igaz, más része túlzás, mert a gazdák nem tudományos kritériumok szerint értékelik a megfigyeléseiket. De az emberek általában nagyon jól tudják, mire képes a kutya, sokkal jobban, mint korábban a tudomány.

Fotó: Diósi Imre / MTI
 
A könyve végén említi a beszélő kutyákat. Hogyan képzeli a Beszélő Kutya Programot?
A genetika rendkívül gyorsan fejlődik. Az emberben és a csimpánzban is van egy olyan gén, amely a szocialitásért felel. A csimpánzban ez egy példányban van, az emberben tizenkettő ilyen gén van. A csimpánzok utálják egymást, naponta egy órát viselnek el úgy, hogy sokan vannak, de nem verekszenek össze. Az ember viszont szeret a saját közösségével együtt lenni. Azt gondoljuk, hogy az emberré válás folyamatában nem vadonatúj gének jelentek meg, hanem a meglévők sokszorozódtak meg, változtak meg. Biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb az is kiderül, hiszen dolgoznak rajta, hogy a nyelv képessége milyen génekhez kötődik, és hogyan jelent meg az emberi evolúcióban. A kutya is egy emlős, az ember is egy emlős, a kettejük közti különbség nem olyan borzasztóan nagy. Angliában tartanak olyan versenyeket, hogy kinek a kutyája képes szavakhoz hasonlító vokalizációkra. A youtube-on is van egy videó, ahol a kutya azt mondja, hogy „I love you”. Azt gondoljuk, lehet ezt a képességet fejleszteni, nyilván nem folyékony beszéddé, hanem olyan modulációvá, amelyet az ember meg tud különböztetni. A nyelv kezdetén lévő kisgyerek, aki már húsz szót tud, nagyon komplikáltan ki tudja már magát fejezni, mert akkor a viselkedés mellé már van egy szava is. A kutyákat nagyon szigorúan tenyésztik a külsejük alapján, mindig olyannak kell lennie, mint a szülők, de én el tudok képzelni egy olyan fajtát is, amelynek a fajtakritériuma, hogy nagyon értelmes legyen. Lehetne kutyákat értelmességre szelektálni, és egész biztos, hogy ez néhány generáció alatt nagyon komoly változásokat jelentene. Ha fiatalember lennék, és nem a nyolcvanhoz közelednék, akkor egészen biztos, hogy azzal foglalkoznék. Keresném az értelmes kutyákat különböző tesztekkel, utána ezeket szaporítanám és az utódok közül azokat vinném tovább, akik jobban teljesítenek egy feladatban. Ezzel genetikailag nagyon gyorsan, tehát néhány generáció alatt meg lehetne sokszorosítani a kutya értelmi képességét. Ehhez, ha a beszédhez való genetikai változásokat is elő lehet idézni, akkor 50 év múlva itt van egy beszélő kutya. Aki még csak kevés szót használ persze, megértjük, most is megértjük, de akkor majd még jobban és ez nagyon érdekes dolog lesz. Szerintem ezt az emberiség biztosan meg fogja csinálni, mert eddig még minden marhaságot megcsinált: atombombát, televíziót, komputert, űrkutatást, hát miért ne csinálhatna meg egy beszélő kutyát?

Elképzelte már magát kutyaként? És milyen kutya lenne, ha lenne?

Ez fél kérdés, mert, a saját elmémmel lennék kutya, egy kutya testébe bezárva, vagy kutyaelmével? Erre nem tudok igazán válaszolni. Amikor elkezdtünk dolgozni, azt hittük, hogy minden kutyafajta nagyon különböző lesz a viselkedésében. Mondjuk csivavát és bernáthegyit nem vizsgáltunk, de a családi kutyák között nem nagyon találtunk különbséget, pedig biztos van. Viselkedés szempontjából mindegyik imádja a gazdáját, mindegyik gyerekszerű, könnyű tanítani. Biztos vannak különbségek, de még nem igazán találjuk, azért nagyon nehéz erre válaszolni. Ha pedig a saját elmémmel költöznék egy kutya testébe, akkor a szerencsétlen gazdámat mindig bonyolult trükkökkel próbálnám rávenni, hogy olyan trükköket csináljon, amelyeket én is szeretnék. Például olvasson fel az újságból. Hát azt nehéz lenne neki megérteni, hogy vinném oda neki az újságot, mutatnék rá az egyik cikkre, hogy ezt szeretném, kérlek, olvasd fel. Nagyon nehéz lenne megmagyarázni, tehát az ember hamar rájönne, hogy nincs kedve, nem tud olyan módon viselkedni, mint egy ember, nem tud beszélni, ezek hihetetlen hátrányok. Az is, hogy a kutyáknak nincs keze. Van egy kísérlettípus, a „csináld azt, amit én”. Ez állatkutatók, viselkedéskutatók által jól ismert dolog, a delfinek, csimpánzok több hónap alatt megtaníthatók arra, hogy például egy tányérba teszek egy rongyot, és akkor csináld azt, amit én. Ez számára egy nagyon bonyolult feladat. Lát egy másik testet. ami csinál valamit, ettől el kell vonatkoztatnia, és a saját testével, végtagjaival kell ugyanezt megcsinálni, ez egy hihetetlenül bonyolult feladat. Mindig mondtam a fiúknak a tanszéken, hogy egyszer ezt majd mi is kipróbáljuk, hogy a kutyák tudják- e, de mondták, hogy „háát, ha a csimpánzt három hónapig kell tanítani, a kutyának ugye kisebb agya van, akkor neki biztos egy év lesz”. Ha sok időnk lesz, majd kipróbáljuk. Ebbe mindenki bele is nyugodott, mígnem az egyik rokkantsegítő kutyánk gazdájának beszélt erről Topán Jóska. Ő hallgatott, nem mondta, hogy ki szeretné próbálni, csak szépen aprólékosan kikérdezte, és egy hét múlva telefonált, hogy a Philip nevű kutya tudja ezt a : „csináld amit én-t”. És akkor előállt a Jóska egy videóval, amelyben egy kerekes székben ül a fiatalember, megpördül a kerekesszékével, azt mondja a kutyának, hogy csináld, amit én, és akkor ő megfordul a saját tengelye körül. Felvesz egy rongyot, beleteszi a vödörbe, és azt mondja, hogy csináld, amit én, és a kutya megcsinálja. Elhozta a videót és nem hittünk a szemünknek. Mindenki azt mondta, hogy Philip kutya egy zseniális kutya, egész nap segíti a gazdáját, tényleg fantasztikus történetek voltak a Richard és Philip viszonyáról. Senki nem gondolta, hogy ezt más is meg tudja csinálni. Ekkor én dühös lettem, hogy ti hülyék vagytok, igaz hogy Philip egy ragyogó kutya, de hát egy kutya és akkor a többi kutyának ezt ugyan úgy kell tudnia. Ekkor hazahoztam Jeromost, gyere Jeromos, megmutatjuk ezeknek, hogy te is vagy ilyen értelmes. Fogtam egy fotelt, egy széket és egy gumikrokodil, megmutattam ezt a három dolgot a Jeromosnak, feltettem a gumikrokodilt a székre, csináld, amit én, Neki is meg kell tenni. Második feladat, hogy ott a gumikrokodil nem nyúlok hozzá, körbe megyek a szék körül. A harmadik feladat, hogy felugrok a székre. Három nap alatt megértette Jeromos. Majd magától egymás után megcsinálta a feladatokat sorban, már nem utánzott. „Nem jó, Jeromos!” Akkor nagyon dühös lett, ugatott, hogy ő jól csinálta. Ez sokszor előfordult. És akkor rájöttem, hogy ő szegény azt vonta le, hogy itt van három feladat, amit egymás után meg kell csinálni, ő ezt megteszi, a gazdája meg azt mondja, hogy ez nem jó. Nyilvánvalóvá vált, hogy rosszul magyaráztam. És akkor elkezdtük még egyszer, úgy, hogy az egyik feladatot az egyik szobában kellett csinálni, a másik feladatot meg egy másikban, és akkor három nap alatt megértette, hogy nem arról van szó, hogy mindent végig kell csinálni, hanem hogy pont azt, amit éppen mutattam. Egy hét múlva újabb feladatokat is tökéletesen megcsinált, és akkor mentünk a tanszékre, hogy „ Na fiúk! Itt van egy második Einstein!”. Ekkor mindenki hazarohant a saját kutyájához, és kiderült, hogy ezt a kutyák nagyon könnyen megtanulják. Egy hét alatt mindenki kutyája meg tudja tanulni, hogyha rendesen gyakorolják és ráadásul imádják csinálni. Nézik, figyelik az embert és csinálják, amit kell. Mikor a kezemmel teszem a rongyot a vödörbe, akkor lehetne azt gondolni, hogy ő a lábával próbálkozik, mert igazából nekem a számmal kellett volna beletenni, hogy ő is tudjon utánozni, de a kutya pontosan érti, hogy egy tárgyat a másikba kell tenni, tehát ha én a kezemmel fogom, akkor ő a szájával, mert neki az a kényelmes. Tehát látni, hogy megértik a feladatot, ez is egy embertulajdonság egyébként. És ha nincs kezem, akkor a számmal fogom ezt csinálni. Ez egy nagyon- nagyon érdekes és izgalmas dolog, hogy a kutya felfogja az értelmét egy feladatnak, és annak megfelelően jár el. Nem egy mechanikus utánzásról van szó, nem arról, hogy pontosan azt csinálom, amit látok, mert sokszor azt nem lehet. Hanem az értelmét nézem, és akkor csinálom jól.

 

35 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr84958393

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Katzenbach 2012.12.16. 15:23:55

Nagyon jó poszt volt, megérte végigolvasni!

NYJetsTD 2012.12.16. 16:09:49

Fantasztikus pasas ez a Csányi, minden írása, okfejtése élmény. Amint hazamegyek, ez lesz az első könyv, amit megveszek. Köszi @aprobuba

funfun 2012.12.16. 16:20:36

A kutya sok boldogságot, örömet ad. Csányi Vilmos nagyon boldog ember lehet, hogy kutyákkal, állatokkal foglalkozva töltötte életét. Jó egészséget, sok örömet neki.

kuvahara 2012.12.16. 16:37:10

Ez egy isteni kis írás volt.

Szalacsi_Dezső 2012.12.16. 17:14:53

óriási figura. Én már figyelem egy ideje. Kb. 30 éve, amit csinál. tényleg szenzációs koponya. Sokat tanultam az írásaiból a kutyákról, a kutyámmal. :-)
Repect és tisztelet Tanár Úr!

marti53 2012.12.16. 17:23:12

Nagyon érdekes cikk volt. Minden jót kívánok a Tanár úrnak.

átlátó 2012.12.16. 18:58:01

Elképesztő. A Rebeka is az. A titkárnőm és a jelzőrendszerem is egyben. :)

DS90 2012.12.16. 19:01:46

Nagyon jó interjú és nagyon jó téma, amint lesz családi házam, beszerzek egy kutyát

nonamemem 2012.12.16. 19:09:24

Csányi professzor sokat tett a kutyák elfogadásáért, tisztelet neki és köszönet! Mindig közérthető módon tálalta a nagyérdemű felé a gondolatait, ez is a nagyságát mutatja.
Isten éltesse sokáig erőben, egészségben!

tourista 2012.12.16. 20:22:53

Nagyon tanulságos. A kutyák több ezer éve kutatják, mivel tudnak az ember segítségére lenni, hogyan tudnak az ember igazi társa lenni. Most az emberen a sor. Ehhez jelent nélkülözhetlen segítséget Csányi Vilmos munkássága.

Androsz 2012.12.16. 20:43:35

Jó cikk. Nekem is volt kutyám, én is tudok jó pár különös történetet, ahogy más kutyás is, de Csányi nem felejti el megmutatni azt is, hogy mi a különbség a kutatással felderített tény és a kutyás történetek között. A kutatási módszertan az állatkísérletekben vagy a gyermekpszichológiában már önmagában is élvezetes téma. Tudjuk jól, hogy ő is imádja a kutyáit, de szét tudja választani a szerető gazdát a gondos kutatótól. Szeretem a történeteit.

iparterves 2012.12.16. 20:50:52

A mi kutyánk is nagyon okos, vannak kérdései és csak rajtunk múlik, mire tudjuk megtanítani.
Szerintem néhány generáció múlva beszélni is fognak, ha jól tudom Csányi tanár úrnak is ez a véleménye.

Balango 2012.12.16. 21:01:03

A kutyákkal nincs gond. Csak a gazdák... csak őket tudnám feledni!

halor 2012.12.16. 21:08:14

Macskákkal is működik ez a dolog? Az enyém mindig csak döglik, meg zabál, és fosik az egerektől, mint a tűztől.

felka 2012.12.16. 21:30:13

Jó egészséget kivánok én is Csányi úrnak, nagyszerű elme.

Zolus84 2012.12.16. 21:59:20

Most hallottam először erről az emberről, és gondolkodok, hogy meg kéne vennem ezt a könyvet. De lenne megint egy ilyen szőrös gyerek mellém. Sajnos már nem kertes házban lakom. Akinek van/volt kutyája, az tudja, hogy gondolkodnak, éreznek, és személyiségük van.

npi 2012.12.16. 22:28:55

bravo, Buba. jól megeredt a professzor úr nyelve.

Ras · http://futo.blog.hu 2012.12.16. 22:51:54

@Zolus84: a kutyák jó részének nem kert kell hanem séta. Lakásban tartunk vizslát és többet mozog, mint a környékbeli kertes házakban tartott kutyák. Simán elég neki a napi 3-4 óra lent. Főképp ha otthon sincs egyedül hagyva, ugyanis a mozgásnál csak az emberi társaságot igényli jobban.

Én egyébként kissé kétélűnek érzem a cikk címét. Bár értem mi adta az ötletet, de a környezetemben nem egy kutyát látok akit gazdáik gyerekként kezelnek, rosszul (persze simán lehet, hogy egy igazi gyereket is rosszul kezelnének). Szóval úgy gondolom könnyen téves következtetést vonhat le az aki nem olvassa el a cikket csak a címét látja a címlapon.

Androsz 2012.12.16. 22:52:59

@halor: A leírásod ismerősnek rémlik. :-) A kérdésedre két választ is hallottam már. Az egyik szerint a macska a helyhez kötődik, a kutya a gazdához.

A másik egy vicc, amelyben a kutya és a macska is elmélkedik.
Kutya: "Elég, ha csak gondolok valamire, a gazdám máris teljesíti. A gazdám Isten."
Macska: "Elég, ha csak gondolok valamire, a gazdám máris teljesíti. Én vagyok Isten."

Nekem a kutya fajának kiemelkedőségére a legjobb példa az a kísérlet volt, amikor szintén két pohár valamelyike alá rejtették a jutalomfalatot, és az állatnak elsőre meg kellett találnia a jó poharat. A kísérletvezető középen ült, rezzenéstelenül, csak a szemét fordította néha megfelelő pohárra, egy pillanatra. A kutya szignifikáns eredménnyel használta fel az ellesett jelet. A csimpánz nem.

Ajtony 2012.12.16. 23:26:48

@Androsz: Nekem mindig német juhászaim voltak, most is egy 5 hónapossal "bajlódom". Annyira figyeli a gazdát, hogy valóban szemmozgásra is reagál, a legapróbb rezzenésre is megteszi azt, amit vár a gazda. Néha már az a gyanúm, hogy olvas a gondolataimban :-)

A poszt nagyon jó! Csányi Vilmosnak meg azt kívánom, jó egészségben "tanulmányozzon" legalább két kutyagenerációt!

goumi 2012.12.17. 00:54:14

@Androsz: a macska helyhez kötődik duma nagyon nagy hülyeség, nem is gondoltam, hogy van olyan ember, aki erre hivatkozik még. a macska ugyanúgy a gazdájához kötődik, de az tény, hogy a kutyák jobbak a gazdájukkal való együttműködésben. a macskák viszont intelligensebbek.

ügyfélszolgálatos 2012.12.17. 01:27:07

@goumi: Ezt én is tanúsíthatom. Volt egy cicánk aki csak apámmal állt szóba, a vállán aludt, vagy ha oda nem mehetett akkor a széke alatt. Ha apám hosszabb időre elment valahová, akkor hazajöttekor a macsek felült a vállára és aprókat nyávogva "beszélt" neki. A család többi tagját meg úgy kezelte mint egy inast (nem apám hanem a macsek).

zsobig 2012.12.17. 02:05:47

@Androsz:
Ez egy igen népszerű mondás, bár én leginkább kutyásoktól hallom :) - ennek megfelelően egy pillanat alatt meg tudom cáfolni. Nekem a családom nagy állatbarát, nekem jelenleg két macskám van. Borzasztóan értelmesek, bármit megértenek, amit mondok nekik és sokan biztos hülyének néznek/fognak nézni ezért: de én is tökéletesen megértem őket. Például gondolom kevés olyan macska van, akinek ha azt mondja a gazdája, hogy: "mutasd a kezeddel", akkor a kis mancsával szó szerint rábök arra a játékára, amivel éppen játszani szeretne. Ez persze kajával is működik :). Ezen kívül a "szereti-szereti" 'parancsszavakra' jön és megszeretget minket, illetve ha olyanja van, még meg is nyalogat és az ölünkbe fekszik. Folyamatosan jár a szája egyébként, ha beszélek hozzá, akkor válaszol, illetve panaszosan felesel, ha valamiért rászólok. Régebben sokszor ha ránéztem, csak biccentettem egyet a fejemmel, amolyan "no mizu?" fejet vágva (én legalábbis így gondolom :D), és egy ideje ha összenézünk, ő is így biccent.
Szóval én teljesen komolyan hiszem, hogy nagyon sok dolog csak nevelés és törődés, foglalkozás kérdése. Persze tapasztalataim szerint azért nem mindegyik macska képes ilyesmire - pontosabban kevés fajta hajlandó arra, hogy egyáltalán huzamosabb ideig foglalkozzon a gazdájával vagy érdekelje, hogy mi van vele a kaja-alvás témakörén kívül. Nekem szerencsére ilyen macskáim vannak és csak ajánlani tudom az érzést, ami a "tulajdonlásukkal" jár :).

Androsz 2012.12.17. 02:46:40

@goumi: Nem hivakoztam rá, idéztem. Nem bizonyítékként, hanem: "két választ is hallottam már."

Egyébként azt én magam is igazolhatom – barátoknál megfigyeltek szerint –, hogy a macska cseppet sem szigetelődik el a családtól, sőt, nagyon is elviseli a kellemes társaságot. :-) Viszont pont most jutott eszembe, amit @zsobig: is ír, és ami a szem figyelését mutató kísérlet tanulsága is. A kutya nem egyszerűen figyel a gazdájára, hanem a kutyát ÉRDEKLI a gazdája.

Szerintem elég sok munkába telne olyan történeteket összegyűjtenünk, amikor a macska valami kellemetlenséget vállal önként a gazdája kedvéért, de akár még kérésre is.

Tudjuk jól, hogy van különbség. Talán maradjunk annyiban, hogy a macska szereti a gazdáit, ha azok kedvesek hozzá. A kutya szereti a gazdáit.

Androsz 2012.12.17. 02:54:15

@goumi: "a kutyák jobbak a gazdájukkal való együttműködésben. a macskák viszont intelligensebbek"

Szerintem inkább önállóbbak. Ami persze határos a függetlenséggel és az öntörvényűséggel is. A falusi házimacska egyébként nem családtag, még csak nem is bérlő, hanem afféle bedolgozó. Arrafelé macskának nem nagyon szokás vacsorát adni. Majd talál magának, ha meg nem, hát az is jó. De talál. Mi annak idején azt sem tudtuk, hogy hány macskánk van. Jöttek is, mentek is, mindig volt néhány, többnyire ugyanazok. A kapcsolat csak telente vált szorosabbá, mert az ember közelében van meleg is, ennivaló is olyankor.

A kíváncsiság szintén nagy különbség. Macskások talán felhördülnek, hogy az ő kedvencük nagyon is kíváncsi, de a macskások nem tudják, hogy a kíváncsiság még miféle új nagyságrenddel bővülhet. :-)) Egy egyszerű, jól ismert versenyfeladat kutyásnak: vendég jön, becsönget, és te megpróbálsz előbb találkozni a vendéggel, mint a kutya. :-D

neoteny · http://word.blog.hu 2012.12.17. 03:24:07

Az interjú érdekes; köszönet.

"A kutyán kívül a könyv az ember legjobb barátja, a kutyán belül pedig túl sötét van az olvasáshoz."

volesojinka 2012.12.17. 09:06:17

Én régi "kutyás", viszonylag új "macskás" - mindjárt kettő lett belőle - és rémesen élvezem a kis alieneket körülöttem. Én is hajlanék arra, hogy a macskák sokkal egocentrikusabbak, de az én egómat cseppet sem rongálja, ha egy - vagy épp kettő - ilyen kis hülye, kényeskedős szőrös állatka időnként valóban a szolgájának tekint. Bájosan csinálják, hadd legyen.

walterhal 2012.12.17. 09:36:23

@zsobig: Teljesen igazad van! 55 éve van macskám, 30 éve kutyám is. A macskák is kommunikálnak, még azt is elmondja, éppen mit enne. Tudnak beszélni, de ők nem kérdeznek, mint a kutya. Volt olyan mamacica, aki a pár órás kölykét rám bízta: nagyon hideg volt, odahozta az ölembe, amikor kiment. Vagy a másik, amelyik megvárt a kölykezéssel. Erik meg eldöntötte, hogy velünk akar élni, amikor kóbor kiscicaként megjelent nálunk. Egyébként az emberi értelem és érzelmek nagy részét a kutyán próbálták ki az alkotók :)

hopptarisznya 2012.12.17. 09:44:57

En azt birom, amikor a kutyam mutatni akar valamit, es latja rajtam, hogy nem ertem meg, es akkor ideges lesz, es megprobalja maskepp elmagyarazni. Ha sokaig nem ertem, akkor latom a szemen a tanacstalansagot, hogy megis hogy a francba mutogassa el ennek a hulye embernek. Amugy a kutyak azert is szerethetik az embert, mert a kommunikacio oda-vissza mukodik, ami nagyon elvezetes lehet a szamukra.

@halor: a macskak is tudnak kommunikalni ha nagy gaazban vannak. Egyszer setaltam egy kihalt falusi utcaban, es odarohant hozzam egy macska, es erosen nyavogott, majd elfutott egy iranyba.. Es nezte, hogy megyek-e utana. Mentem. Folyamatosan visszanezett, es biztatott, hogy kovessem. Baszki.. nem hiszitek el, de odavezetett egy munkagodorhoz, amibe a kiscicaja beleesett, es ketsegbeesetten mutatta, hogy ki kene szedni. Megtettem. Akkor lattam eletemben eloszor haalaas macskat. Azota figyelem oket is. Szentendre setaloutcajaban talakoztam egy masik macskavall, aki a turistaknak nyavogva mutatta, hogy kizartak a hazbol. A modszere ugyanaz volt. Odament az ember labahoz, majd nyavogva hivogatta az ajtohoz, es nezte, hogy kovetik-e. Ha nem engedteek be, akkor megprobalt egy masik embert ravenni.

HeckElek 2012.12.17. 12:52:05

jó volt ezt olvasni, ezekután jobban figyelek a kutyám kérdéseire - habár ahogy rámnéz, azonnal elolvadok

Zolus84 2012.12.17. 16:38:55

@Ras: Én nem vagyok híve a nagyobb állatok lakásban tartásának, és nem sok időm maradna a sétáltatásra sem, mivel egyedül élek.
Egyébként szerintem sok állat képes gondolkodni, és kommunikálni az emberekkel, pl. a madarak is. A legtöbb állat jelzi, ha éhes, szomjas, mert tudja, hogy tőled kérhet ételt, vizet. Mindezt világosan meg tudja veled értetni.
Nagymamámnak van egy csodálatos németjuhásza, az én volt szukámnak a kölyke. Ő pl. disznóvágáskor elhajtotta a macskákat a hús közeléből, pedig soha nem lett neki tanítva. Csak azt tudta, hogy a miénk, és neki sem szabad hozzányúlni. Valószínűleg ebből kigondolta, hogy akkor a macskának sem szabad.

Zolus84 2012.12.17. 16:40:55

@Ras: Én nem vagyok híve a nagyobb állatok lakásban tartásának, és nem sok időm maradna a sétáltatásra sem, mivel egyedül élek.
Egyébként szerintem sok állat képes gondolkodni, és kommunikálni az emberekkel, pl. a madarak is. A legtöbb állat jelzi, ha éhes, szomjas, mert tudja, hogy tőled kérhet ételt, vizet. Mindezt világosan meg tudja veled értetni.
Nagymamámnak van egy csodálatos németjuhásza, az én volt szukámnak a kölyke. Ő pl. disznóvágáskor elhajtotta a macskákat a hús közeléből, pedig soha nem lett neki tanítva. Csak azt tudta, hogy a miénk, és neki sem szabad hozzányúlni. Valószínűleg ebből kigondolta, hogy akkor a macskának sem szabad.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...