Olvass!

KönyvesBlog

Ljudmila Ulickaja 70 éves

2013. február 21. .konyvesblog.

Ljudmila Ulickaja, a kortárs orosz irodalom egyik legizgalmasabb és legkedveltebb alakja ma hetvenéves.

Ulickaja 1943. február 21-én született a baskíriai Davlekanovóban, ahová családját politikai okokból kitelepítették. A háború után visszaköltözhettek Moszkvába, ahol Ljudmila - anyja példáját követve - a Moszkvai Állami Egyetem biológiai szakát végezte el. A Szovjet Tudományos Akadémia Általános Genetikai Intézetében kezdett dolgozni, de 1970-ben szamizdat kiadványok másolása és terjesztése miatt elbocsátották. Tíz évig nem tudott elhelyezkedni, ezalatt szakmája annyit változott, hogy már nem térhetett vissza a tudományhoz. Végül egy barátnője összeismertette a Zsidó Színház vezetőjével, aki irodalmi vezetőnek hívta az intézményhez. Ulickaja írt karcolatokat, gyerekdarabokat, bábjátékokat, rádiójátékokat, mongol költészetet fordított. 1982 óta "szabadúszó", első novelláskötete 1983-ban jelent meg, de hazájában csak akkor vettek tudomást róla, amikor művei a nyolcvanas évek végén külföldön arattak sikert.

Minden cikkünk Ulickajáról erre olvasható

1992-ben megjelent Szonyecska című kisregényéért jelölték az orosz Booker-díjra, az ország legrangosabb irodalmi kitüntetésére. A Szonyecska 1995-ben Franciaországban a Szegény rokonok című elbeszéléskötetben is megjelent, ezért 1996-ban Medici-díjat kapott, ezt a kötetét azóta közel harminc nyelvre fordították le.

Magyarul először az írónő Médea és gyermekei című műve látott napvilágot, amelyben ironikus, elragadó stílussal ír az emberi értékekről, azok összetartó erejéről. Ezt követte a klasszikus orosz próza hagyományait követő, a múlt század közepén játszódó Kukockij esetei, amely egy zseniális orvos életének és családjának széthullását meséli el. A könyvért Ulickaja megkapta az orosz Booker-díjat, a művéből készült tizenkét részes tévéfilmet nagy sikerrel vetítették Oroszországban.

1997-ben jelent meg a Vidám temetés - egy furcsa orosz emigráns család és egy különös halál története, az elbúcsúzás regénye. Az Életművésznők főhőse egy szerethető nőalak, s a köréje szövődő hat élettörténet. Az Odaadó hívetek, Surik (amely hazájában az év könyve lett 2004-ben) egy nők által körülvett "jófiú", Surik ironikus, szeretetteljes ábrázolása, a mű színpadi változatát is bemutatták a Rózsavölgyi Szalonban. A Daniel Stein, tolmács című regénye 2006-ban jelent meg, s elnyerte az orosz Nagy Könyv díjat.

2010-ben jelent meg az Elsők és utolsók - Válogatott elbeszélések című kötete, 2011-ben pedig az Imágó című regénye; ez Sztálin halálától a gorbacsovi peresztrojkáig három ember sorsán át mutatja be az olvadás és pangás korszakának mindennapjait. 2012-ben látott napvilágot a Mi urunk népe című elbeszélés-gyűjteménye, amelyben ismét hétköznapi és rendkívüli emberekről, esetekről, tragédiákról és csodákról mesél.

Ulickaja több művét megfilmesítették és több darabja fut a moszkvai színházakban. Regényeit, elbeszéléseit mély emberábrázolás jellemzi, szenvedélyesen és bensőségesen ír hőseiről, közel hozza és szerethetővé teszi őket. Különlegessége a meseszövésben, a különböző családi és szerelmi szálak - időnként bonyolult és meghökkentő - kapcsolódásaiban, az emberi sorsok finom ábrázolásában rejlik. A hétköznapi emberi életek hátterében pedig érzékletesen bontakoznak ki a közelmúlt történelmi-politikai eseményei, a legnagyobb orosz klasszikusokat idézve az olvasóban. Az írónő volt a XVI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége 2009-ben, ahol Budapest Nagydíjat kapott.

(MTI)

A bejegyzés trackback címe:

http://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr465096895

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.