Olvass!

KönyvesBlog

Száz éve született Jékely Zoltán

2013. április 24. .konyvesblog.


Száz éve, 1913. április 24-én született Jékely Zoltán posztumusz Kossuth-díjas költő, műfordító, a Nyugat harmadik nemzedékének tagja.

Jékely Zoltán Nagyenyeden látta meg a napvilágot brassói szász eredetű családban, költő-tanár apját írói nevén, Áprily Lajosként tartja számon az irodalomtörténet. A család 1926-ban Kolozsvárra költözött, Jékely az ottani református kollégium diákja volt három évig, amikor is 1929 nyarán apja úgy döntött: fiai jövője érdekében Budapestre települnek. Jékely már a Lónyay református gimnáziumban érettségizett, majd az Eötvös Collegium tagjaként magyar-francia-művészettörténet szakon diplomázott 1935-ben a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen. Ezután az Országos Széchényi Könyvtárban fizetés nélküli gyakornok, majd 1938-tól kinevezett könyvtáros lett.

Húszéves kora körül már érett költő volt, nemzedékének egyik legnagyobb tehetségeként tartották számon. Versei a Nyugatban, a Szép Szóban, a Válaszban, az Erdélyi Helikonban jelentek meg; pártfogolta Babits Mihály, nagyra értékelte Szerb Antal, Halász Gábor. 1936-ban adta közre Éjszakák című verseskötetét, majd ezt követte az Új évezred felé 1939-ben és a Mérföldek, esztendők négy évvel később. 1937-ben jelent meg első regénye, a Kincskeresők, amelyet 1938-ban a Medardusz, 1940-ben a Zugliget című követett.

1939-ben megkapta a Baumgartner-díjat, római ösztöndíjasként dél-olaszországi utazást is tett. Vonzotta a latin világ, de honvágya Erdély után nem csillapodott. Miután a második bécsi döntés visszajuttatta Magyarországnak Észak-Erdélyt, 1941 tavaszán a kolozsvári egyetemi könyvtár munkatársa lett. Ott ismerkedett meg a marosvásárhelyi előadó-művésznő Jancsó Adriennel, akit 1942-ben feleségül vett, hamarosan leányuk, majd fiuk született.

Jékely Zoltán megtalálta helyét az erdélyi magyar irodalmi életben, de tartotta a kapcsolatot az anyaországi irodalommal is. A második világháború után, amikor az erdélyi területek visszakerültek Romániához, a Magyar Népi Szövetség lapja, a Világosság munkatársa volt. Hiába jelent meg két prózai kötete, erdélyi lehetőségeit szűknek, a légkört szorongatónak érezte, ezért 1946 augusztusában családjával visszaköltözött Budapestre, ahol 1954-ig a Széchényi Könyvtár hírlaptárában dolgozott.

1948-ban Álom című verseskötetét a hivatalos kultúrpolitika „dekadens temetőköltészetnek” minősítette, a könyvet betiltották és bezúzták, Jékelyt kizárták az Írószövetségből. A hallgatás évei alatt műfordításból élt, lírai és prózai életművét – a megjelenés reménye nélkül – gyarapította. Gyakran időzött a Dunakanyarban apja házában, szenvedélye a horgászat lett.

Az irodalmi életbe csak 1956-ban térhetett vissza A csodálatos utazás című mesefeldolgozással. Az 1960-as évektől aztán egymást követték verseskönyvei: 1964-ben jelent meg a Lidérc-űző, 1968-ban az Őrjöngő ősz, 1972-ben Az álom útja, 1977-ben a Minden csak jelenés. Gyűjteményes és válogatott kötetei: a Csillagtoronyban (1969), Az idősárkányhoz (1975), az Évtizedek hatalma (1979). Regényekkel, elbeszélésekkel, esszékkel is jelentkezett. A kultúrpolitika óvatosan kezelte, a tűrt kategóriába sorolta, ezért soha nem kapta meg a rangjának kijáró elismerést. 1970-ben és 1979-ben átvehette a József Attila-díjat, a Kossuth-díjat azonban csak 1982. március 19-én bekövetkezett halála után jóval később, 1990-ben posztumusz kapta meg.

Jékely verseiben a „nyugatos” és az erdélyi magyar költészet hagyományait elevenítette fel, költészetét ő maga „életrajzi szerkezetű, folyamatos énregénynek” nevezte. Végtelenül igényes volt, sokszor átírta sorait, s azokat a verseit, amelyeket kijavíthatatlanul sikerületlennek tartott, összegyűjtve elégette. Nemes Nagy Ágnes írta róla: „Mindnyájan tudtuk, hogy ő a költői költő, a költő archetípusa”.

Munkabírása is hatalmas volt: amikor elhallgattatták, könyvtárosi munkája mellett Dantét, Petrarcát, Shakespeare-t, Goethét, Schillert, Stendhalt, Racine-t, Kiplinget, Dumas-t, Thomas Mannt és román költőket fordított. Széchenyi István szellemének újraélesztése érdekében lefordította a „legnagyobb magyar” javarészt németül írott Naplóját. Jékely regényei többnyire önéletrajzi elemeket tartalmaznak, drámái (Fejedelmi vendég, 1968; A bíboros, 1969) az erdélyi történelem eseményeit idézik föl. Esszéi, tanulmányai mellett a 18 éves korától vezetett naplói is értékesek. Ahogy egyik méltatója írta: „Elegáns és bölcs lovagja volt az irodalomnak”.

(MTI)

A bejegyzés trackback címe:

http://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr275244313

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.04.24. 15:52:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.