Olvass!

KönyvesBlog

Mi lenne, ha a történetek olvasnának minket? Poszthumánok és kvantumtolvajok

2013. április 26. picidzé

Hannu Rajaniemi: Kvantumtolvaj

Ad Astra, 392 oldal, 2012, 2542 HUF

2013_konyvfesztival_Hannu-8495.jpgFotó: Valuska Gábor

Minden szakmában vannak rocksztárok. Ha ezt kiindulópontként elfogadjuk, bátran kijelenthetjük, hogy a magas, szőke, jóképű finn matematikus Hannu Rajaniemi, aki egyik kezével science fiction könyveket ír, másik kezével saját matematikai kutató- és tanácsadócégét vezeti, miközben unortodox kutatóprojektekben és spoken word performanszokban vesz részt - rocksztár.

Mutatta ezt a scifi könyvbemutatóhoz képest aránytalanul magas számú lány jelenléte is a Könyvfesztiválon a Poszthumánok és kvantumtolvajok című beszélgetésen, melynek apropóját az író Magyarországon frissen, az Ad Astra kiadó gondozásában megjelent, Fraktálherceg című könyvének bemutatója adta, és amelyet Stöckert Gábor, személyes kedvenc kocka-újságíróm, az Index.hu tech-tudomány rovatvezetője vezetett. A szűk egy órás beszélgetést szóról szóra leírni nem lenne értelme, megpróbáljuk tehát összeszedni a legérdekesebb gondolatokat.

Rajaniemi nem hazájában él, hanem Edinburgh-ban, ami még nem lenne hírértékű, de ennél érdekesebb, hogy regényeit is angolul írja. Tudjuk, hogy a beszélt nyelv formálja a tudatot is, az író ezt munka közben folyamatosan megéli: más nyelvet beszélve tudatában van, hogy más személlyé is válik, finnül - ami a család és a barátok nyelve számára - más történeteket mondana el. Különösen furcsa volt számára a finnre lefordított műveit olvasni, így egyfajta párbeszédet élve meg két énje között.

Természetesen egy rocksztár nem csak ír, fel is lép, Hannu - többek közt a scifi-legenda Charles Stross-szal egyetemben - a Writer's Bloc közösség tagja, mely nem egy szokásos írókör: elsősorban spoken word előadásokat tartanak, kifejezetten olyan történeteket írnak, melyeket fel is olvasnak, egészen más fényben látva és láttatva így a szövegeket. A rendező által koordinált előadások, melyeket az angol és finn kultúra szinergiája folytán sörszünetek is meg-megszakítanak, általában tematikusak, volt már a téma Valentin-napon rendhagyó szerelmes történet, de borzolták már horrorsztorikkal is a közönség idegeit Halloweenkor.

Az egyik legizgalmasabb projekt, melyben az író részt vesz, az agykutatást és a történetmesélést fűzi össze, mottóját talán úgy lehetne megfogalmazni: Eddig mi olvastunk történeteket, de mi lenne, ha a történetek olvasnának minket? A Neurofiction elágazásokkal megírt, sok alternatívás történetekkel dolgozik, a végleges változatot pedig az olvasó EEG-hullámainak analíziséből előálló visszacsatolás alakítja. Az első mese, melynek többek között az Edinburgh Science Festivalon (Edinburgh-i Tudományos Fesztivál) mutattak be, a Hófehérke Halott volt, mely a klasszikus mese modernizált változata, ahol az olvasó érzelmi reakciói döntenek: zöld az alma, vagy vörös? Él-e még Hófehérke, vagy halott? Az olvasót persze kalibrálni kell a történet olvasása előtt, ezért élethez, illetve halálhoz köthető képeket mutatnak, majd a kapott EEG-jeleket feldolgozva eltárolják, hogy az adott személy kognitív sémáiban hogy jelenik meg az élet és a halál.

Hihetetlenül innovatív és izgalmsas vállalkozás ez, mely könnyen lehet, hogy pár éven, évtizeden belül a Literature On Demand műfajhoz vezet majd, ahol a gondolkodási séma letapogatása után már személyre szabott regényeket vásárolhatunk, az EEG-vel támogatott webbolt igény szerint instant bölcsességű Coelho-utánérzést, kőkemény akcióregényt, vagy habkönnyű szerelmes regényt generál le nekünk.

A science fictionben az utóbbi pár évtizedben igen népszerű téma a technológiai szingularitás, a transzhumanizmus, az emberiség továbblépése egy következő, valamilyen digitális evolúciós szintre önmagunk géppé alakításával, tudatunk szoftverré alakításával és feltöltésével, és csak a digitális istenek tudják, mi módon még. Rajaniemi - bár regényeiben hangsúlyos a transzhumanizmus - nem tartja magát hívőnek. (Cory Doctorow és a már említett Charles Stross vezette be a köztudatba a technológiai szingularitásra a "Rapture Of The Nerds", körülbelül: A Kockák Elragadtatása kifejezést.) Valószínűtlen - állítja Rajaniemi -, hogy teljességgel lehetséges, amit a transzhumanizmusban hívők állítanak. Bizonyos, hogy a technológia fejlődésével folyamatosan tágítani fogjuk majd képességeink határait, de az, hogy egy olyan komplex és eddig feltérképezhetetlen dolgot, mint az emberi tudat, teljesen le tudjunk tapogatni, modellezni és feltölteni egy merevlemezre, egyelőre elképzelhetetlennek tűnik. A határok feszegetésére persze szükség van a Singularity University, melyen idén nyáron Rajaniemi is részt vesz, olyan tíz héten keresztül tartó folyamatos brainstorming, melyen teljesen új technológiák (nanorobotok, vagy amit akartok) segítségével próbálnak meg megoldást találni az emberiség legégetőbb problémáira. És a bizonyíték, hogy a jövőben élünk: ezen a nyári egyetemen nem csak szócséplés folyik, már több olyan cég, vállalat indult el, melyek elméleti alapjait a Singularity University-n fektették le.

A legizgalmasabb időben élünk az emberiség történetében, és jó, hogy egy-egy ilyen klassz beszélgetés emlékeztet minket erre.

A bejegyzés trackback címe:

http://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr795247903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.