Olvass!

KönyvesBlog

Tejszag, fájdalom, menny, pokol

2013. július 05. .konyvesblog.
 data-original-width=

Kiss Noémi: Ikeranya

Magvető, 2013, 108 oldal, 1990 HUF

Az úgynevezett női irodalom nincs rossz helyzetben mostanában, sok jó szerzőnk van. Elég csak az idei Könyvhét katalógusát végigfutni ahhoz, hogy látható legyen, a hazai irodalomban is nagyon sokat erősödött a nők jelenléte az utóbbi években, évtizedben. Vita tárgya lehet, mit nevezünk női irodalomnak, van-e értelme a megkülönböztetésnek, de az biztos, hogy a nők térnyerése új nézőpontokkal, új hangokkal és természetesen új témákkal gazdagította az irodalmat. Végre nem csak a férfiak szemszögéből látott asszonyok és lányok népesítik be a szövegeket, hanem első kézből vett információk alapján hús-vér, autentikus nőalakok is. A legnagyobb áttörést nem a szellemi, lelki folyamatok bemutatása, hanem a nő testének szentelt figyelem jelenti. A nők szövegei leszámolnak a tárgyként láttatott női testtel és igyekszenek megmutatni a női szexualitást, a nő saját, illetve a férfi testéhez fűződő viszonyát. Ez a téma, ennek különböző aspektusai, legyen szó nemi erőszakról, bántalmazásról akár, egyre kevésbé számít tabunak. Az anyaságról azonban még mindig kevesen írnak, testi vonatkozásairól pedig szinte senki, talán Szabó T. Anna néhány verse jelent üdítő kivételt csupán. Az anyává válás első időszaka olyan tabu, melynek tabu-léte sem nyilvánvaló, így szembeszállni vele a szokásosnál is nagyobb kihívás.

Kiss Noémi könyve nagyon fontos könyv. Olyasmiről beszél, és úgy beszél róla, hogy a mai magyar irodalomban egyedülállóvá válik. Az Ikeranya című kötetben található elbeszélések, monológok, jegyzetek rendkívüli erővel és líraisággal mutatják be a terhesség, az első év szimbiózisának boldog, felszabadító, de egyben gyötrelmes hónapjait. Bátor könyv, mely az anyaság szokásos közhelyein átlépve láttatja a meztelen valóságot, s a régi beidegződések helyett új kifejezésekkel, mondatokkal festi fel ennek az állapotnak a színeit, mélységeit.

A szerző korábbi köteteiben  többnyire az utazásé volt a főszerep, most úgy tűnik, hogy radikálisan megváltozik a téma. Pedig tulajdonképpen az anyaság is egy utazás, mely elsősorban befelé halad, a személyiség struktúráját bontja fel, majd rendezi újjá, utaztat a múltba (például újraértékeli saját anyánkhoz való viszonyunkat), a jövőbe, hiszen anyává válni óriási tapasztalat, hatalmas feldolgozandó élmény a szubjektum számára. A kötetben szereplő ikerpár fogantatásától az első születésnapig tartó intervallumban játszódó történetek hol az anya, hol a gyerekek szemszögéből jelennek meg, és nem feltétlenül szigorú időrendben, hanem bizonyos csomópontok köré szerveződve. A mesterséges megtermékenyítés fájdalmai és félelmei, a váratlan és korai születés, az élet és halál közt lebegő koraszülöttek, a lassan induló fejlődés, a folyamatos aggodalom és félelem, a küzdelem a megfoganásért, majd az életben tartásért rendkívül szuggesztíven jelennek meg az Ikeranyában. Ez nagyrészt annak a nyelvnek köszönhető, mely a vulgaritást, a naturalistába hajló képeket úgy ötvözi valami törékeny szépséggel, ahogyan az anyaságban egyesülnek a test váladékai, sebei, fájdalmai és egy lebegő, boldogsággal teli tudatállapot. Ennek a kétfelé húzó, mégis elválaszthatatlanul összetartozó kettősségnek a tökéletes nyelvi leképződését találta meg a szerző: „Mária ül az istállóban, előrehajol, repdes, de nem. Szárnya letörött. Fátyol takarja, épp szoptat. Könnyezik. Szólítgatja a kisdedet. (…) Beszélte neki az angyal, hogy ez lesz, de annál ezerszer keményebb. Háttal van, hogy ne látszódjon, sebes a hüvelye, éget a bimbója, sajog, ahogy harapja a baba, megered a szeméből egy patak. Cuppan, csöpög a cukor. Életnek hívják és közben belehalás. Életnek hívják és kibírhatatlan.” Nem csak a nyelvet találta meg egyébként ennek a (nem csak testi értelemben) másállapotnak a megragadására, hanem a megfelelő szerkezetet is. Az asszociatív kapcsolódásokon felépülő szövegek nagyon jól rekonstruálják azt a rendetlenséget, mely egy hormonváltozásoktól irányított, időnként szétesett mentális világban teljesen természetes.

Az anyává válás „ugrás a szakadékba”, hirtelen és visszafordíthatatlan változás, bizonyos szempontból (és nem csak a szó köznapi értelmében) trauma, melynek feldolgozása elég nagy kihívás még abban az esetben is, ha minden tökéletesen alakul. Még inkább ez a helyzet, ha maga a fogantatás, a terhesség, a születés problémás, márpedig a könyvben szereplő ikrek esetében erről van szó. Kiss Noémi írásai rendkívüli beleérzéssel tárnak elénk iszonyatos élethelyzeteket is, mint amilyen az újszülött gyermekét elveszítő édesanya gyásza: „Aznap éjszaka is feljöttek az intenzív osztályról, emlékszem, csendben, halkan kopogott be egy fiatal doktornő. Suttogva közölte valakivel az egyik ágyon, akit addig észre sem vettem, mert törött szárnyú madárként tapadt a párnájához: hogy elvesztette az egyik babáját. (…) Egy szót sem beszéltünk a gyerekéről. Hajnalban arra ébredtem, hogy keresi. Mászkál, leül a székre, bemegy a vécére és olyan halkan zokog, hogy ilyen halk sírást azelőtt még sosem hallottam. (…) A halott babák sohasem léteztek. Csak a hallgatás és a kiskavics, kősírok az elveszett szegletben egy óriási temetőben. Akik leghátul fekszenek, azok története pár perc. Egy magára maradt anyának a kórház sárga falai között örökkévalóság.”

Bár ehhez hasonló pokoli történtek is megjelennek, de nehézség (ha összehasonlíthatatlanul kevesebb is) mindenkinek jut, hiszen együtt jár az anyasággal. Az Ikeranya nem kendőzi el, hogy a csecsemős időszak nem csak tejszagú szuszogás, grübedlik és béke, hanem feltárja a nehézségeket, a szoptatás, a szülés fájdalmait, a szabadság elvesztését („Szeretnék egyedül ülni a vécén, lehorgasztott fejjel, nagyon sokáig.”), a csecsemőhöz odaláncolt nő szorongását, a hatalmas, hirtelen jött felelősségérzet terhét, a kialvatlanság és a hormonok okozta hangulatokat, a baby blues sírós napjait. Ezekből nincs hiány a könyvben, mint ahogy nincs hiány a valóságban sem, mikor úgy érezzük, a pokol és a mennyország csúszott egybe hirtelen. Nyilvánvaló, hogy a féltés, az odaadás és a szeretet milyen erősen köti a gyermekeihez az elbeszélőt, de egészen biztos vagyok abban, hogy a könyv majd nem kevés ellenfelet szerez magának, akik szülés utáni depressziót, elkényeztetett anyákat, krumplit kapálgató gyermekágyas parasztasszonyokat és siránkozást emlegetnek majd, hogy több ilyenkor szokásos közhelyet ne is említsünk.

Pedig ez egy jó és fontos könyv az anyává válás kezdeteiről, az első év teljes egymásrautaltságáról, az anya testéről és lelkéről, olyan részletekről, melyekről nem lehet  vagy nem szokás beszélni, holott közös és sokakat érintő tapasztalat. S bár az anyasággal foglalkozik, nem csak anyáknak, leendő anyáknak szól, hanem bárkinek. Egyrészt mert jó szöveg irodalmi szempontból is, másrészt mert őszinteségével betekintést enged egy eddig tilalmakkal elkendőzött területre.

Szerző: Kolozsi Orsolya

A bejegyzés trackback címe:

http://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr585384623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.