Olvass!

KönyvesBlog

Mire megyünk egy Istennel? És nélküle?

2014. július 27. valuska

Lanczkor Gábor: Folyamisten

Libri Könyvkiadó, Budapest, 2014, 324 oldal, 3490 Ft

Régi vágyam, hogy kortársaim ügyes regényekben megfogalmazzák, mi is van velünk. A velünk itt elsősorban a huszonöt felettiekre értendő. Nagy Gergő Angst és Inkei Bence Mirelit című regényei jutnak hirtelen az eszembe. Egyszer majd biztos lesz valaki, aki elmeséli, mi is volt velünk itt és ekkor, de azt már a visszatekintés megszépíti majd.

Itt és most kell elmesélni, mi is van velünk. Lanczkor Gábor új, Folyamisten regénye bizonyos szempontból ilyen vállalás, mert a főtörténetek közül az egyik a Londonba kiköltöző magyarok mikrovilágát mutatja be, a másik bonyolult katolikus ügy. A harmadik és a negyedik szomorkodásra okot adó dráma. Az egészet egy kicsit zavaros, misztikus történet kapcsolja össze, amiben egy róka is felbukkan több ponton, sőt egy Bíborszínű Baknyúl is. Amikor a kötet hátsó borítóján egy ördöglakathoz hasonlították a regényt, akkor sejtettem, hogy valami nincs rendjén. Viszont ugyanezen a borítón azt is írják: "Négy élet egy új korszak küszöbén".

Lanczkor Gábor regénye nem a könyvet összetartó mítosz (ld. ördöglakat!), hanem a közhangulat és közéletiség felől kezdte olvastatni magát, és emiatt is volt érdekes. A buzizásnál és a londonozásnál kevés aktuálisabb téma van ma itthon, ezt könnyen beláthatjuk. Viszont viszonylag kevesen használják ezeket cselekményszervező kontextusként. Ebben a világban élünk, nézzünk szembe vele.

A hét könyve minden darabja egy helyen>>

Három történetet kapcsol össze a Folyamisten című regény. A különböző szálak egészen vékonyan érintkeznek vagy kapcsolódnak, elsősorban egy mítoszteremtő álomvilágban, amiben a folyó és a Sátán is hasonló erőket kaphat (a kötet végi Epilógusban a szerző ironikus kísérletet tesz saját történetének értelmezésére). Folyóból van bőven: a Tevere Rómában, a Temze Londonban, a Tisza Szegeden, a Jamura Indiában, és mindegyik Lanczkor regényében. 

A folyamisten a nimfát üldözi, néha fel-felbukkan a föld alól, néha elmerül. Többek az ilyen folyót a költészettel azonosítják. Weiner Sennyei Tibor írta le szépen, ő mit tudott meg a folyamistenről:

"Eleinte olyan, mintha csak könnyű és a felszínen szaladgáló szétgurult ezüstfonál volna, aztán a mélybe bukik. Ismeretlen mélységek sötétségét mossa át, és nagy titkok közelébe kerül. Később és másutt, sűrűn és aranylón, nagyobb hozammal és erősebb sodrással ismét felszínre tör. Az árkádiaiak szentnek tartják a helyeket, ahol a költészet forrása feltör, és szentnek azokat is, ahol a mélybe zuhan. A helyeket, ahol a folyamisten beéri a nimfát."

A regény keményen indul, az olvasót egyáltalán nem óvatoskodva vezeti be a Folyamisten világába, hanem már az első oldalon állásfoglalásra készteti:

“Nehéz megszólítanom Önöket, mert ahelyett, hogy tiltakozásuk felverné Európát, Önök csendben vannak. Mert mi is folyik itt? Keresztény- és magyarüldözés, gyalázás a másság, a sátáni másság égisze alatt. Önöknek, püspökök és érsekek, papok és szerzetesek, kötelességük volna egy apróság: ha kell, életük árán is megvédelmezni a hitet, Krisztust, és a híveiket” (11.)

Az első oldalon ilyen keményen beolvasnak a buzilobbi ellen nem harcoló, puha katolikus egyháznak, hogy a könyv alakulásával újra felbukkanjon valamilyen formában az Isten, a Sátán, az Anarchia, az álomvilág. Óvatosan megfogalmazva: a teljesen hétköznapi történéseket emeli el Lanczkor ezzel a mindent átértelmező mítosszal, amihez hasonlót talán Murakami Harukinál látni.

Gellei János pap olvassa a fent idézett szöveget, ami tökéletesen helyezi el időben, térben és hangulatban a sztorit. Csoportját elviszi Olaszországba, miközben a saját falujában egy fogyatékos fiú szülei kérik segítségét. A tét nélküli városnézés közben váratlanul saját homoszexualitásával szembesül, amikor egy hímringyóval (imádom leírni ezt a szót, bocs) találkozik egy sikátorban. A pap gyerekkora óta harcol Kefőbu Ihatoluval, akinek japános hangzású a neve: egyfelől nem létező személyről van szó, másfelől neve a hét főbűn rövidítéséből áll össze (Kevélység, Fösvénység, Bujaság, Irigység, Harag, Torkosság, Lustaság). A 100 oldalnyi történetet szépen viszi végig Lanczkor, fura is, hogy utána sokkal töredezettebbé válik a történetvezetés.

A grafikus Esther Londonban él, megerőszakolják egy parkban. Úgy dönt, megtartja a gyerekét. Drámai történet, a döntés okait kevésbé fejti fel a szerző, viszont Esther Indiába utazik az anyasága előtti utolsó útjára (ehhez a szálhoz kapcsolódik a többihez képest kisebb léptékű történet, a gyerekét váró indiai nő, Mira esete, akit kiközösített hindu családja). A lány testvérével zenél, az Anarchitecture zenekar (ld. Gordon Metta-Clark) alapítója. Ez a zenekarnév jelenik meg a könyvhöz készült soundtracken, amelyen több másik mellett helyet kapott a regényben is felidézett Dead Man's Boots című dal is. (A regényben rengeteg zenei utalás van, ezek a karakterekhez valamicskét hozzátesznek, de az értelmezést vagy a szórakozást nem befolyásolják. Swans, My Bloody Valentine, RHCP és még sokan kerülnek említésre.)

Ságvári László egyetemi tanár volt, most egy londoni cégnél dolgozik. Közösen bérel házat több magyarral, néha Szegeden, néha egy londoni Swans-koncerten bukkan fel. Történetében megismerhetjük az utóbbi évek kivándorlás-hullámának egy átlagos történetét. London már nem ígéri az Új világot, ahogy tette azt New York a 20. század elején. A Folyamisten kísérletet tesz arra, hogy bemutassa a Londonban élő fiatal magyarok életét. Egyszerűen keveset tudunk arról a világról, még ha Londont vagy a kint élő barátainkat ismerjük is. Hirtelen kiszakadt több százezer fiatal, akik nem látták a lehetőséget az itthoni berendezkedésben. Többen összeköltözve élnek közös albérletekben, hajnalban vagy késő este járnak dolgozni. Az most mindegy, hogy mosogatnak vagy egy reklámügynökségnél dolgoznak, mert mindenkiben közös az, hogy nem tudta itthon elképzelni a jövőjét. Lanczkor egyik sűrű történetszála ezt mutatja meg egy karácsonyi jelenetsorral. Az önmegvalósítás és a jobb élet ígérete sokkal szomorúbban jelenik meg. Ságvári ezért is menekülhet a saját maga által teremtett mitikus világba. 

A Folyamisten alapvetően jó olvasmány, felépítésében kísérletező szöveg, de talán túl sokat vállal. Lanczkor remekül építi a karaktereket, a pap, Esther vagy Ságvári saját regényét bármikor szívesen elolvasnám, mert a karakterekben bőven maradt megérteni való. Úgy képzeljük el, mint amikor egy jó rövidfilmet látunk, amiben egy nagyjátékfilmnyi történetet sűrítenek össze. Ilyenből van négy a könyvben.

Bartók Imre a vs.hu-nak azt mondta két regénye, A patkány éve és A nyúl éve fogadtatásáról, hogy “a magyar irodalomban valamiért gyanakvással kezelik a kísérletezést”. Lanczkor Gábor Folyamisten regénye mindenképpen a kísérletezők bátor táborába tartozik, és bár messze nem tökéletes, de nem is kell annak lennie. Olvasás közben én végig vívódtam a szöveggel, felkapott, vitt magával, majd ledobott, hogy utána újra felkapjon.

A bejegyzés trackback címe:

http://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr66548669

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.