Olvass!

KönyvesBlog

Szerintem vicces vagyok, de Kafka is ezt gondolta magáról

2014. október 15. Rostás Eni

_IGP6896.jpg

Fotó: Gál Csaba, PIM

Tengerkék blúz, kivágásba tűzött decens vörös rózsa. Ezt viselte új novelláskötetének bemutatóján Tóth Krisztina. Nem is csak viselte, hanem egyenesen reflektálta, felelevenítette, letükrözte, méghozzá Moizer Zsuzsát, pontosabban a Pillanatragasztó borítóján látható festményét, a Piros virágot. Beszélgetőtársával, Török András művelődéstörténésszel felelevenítette azt a kilenc évvel ezelőtti estét, amikor vérszemet kapott a prózaíráshoz, litván, horvát és francia földön kalandozott, és az is kiderült, kitől hallott először az ánuszfehérítésről. Egy év alatt szerencsére a naptárismeretem és a trolibuszok menetrendje is javult annyit, hogy időben foglalhattam el a helyem a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében. Szükség is volt a pontos időzítésre, mert már a bemutatóra ellátogató írókollégák is közelharcot vívtak az ülőhelyért.

Technikai kérdések

Ha Tóth ragaszkodott volna az eredeti elképzeléseihez, akkor most a Játszódjatok!, vagy az Égő menyasszony bemutatóján ülnénk, ám előbbit leszavazták, utóbbit pedig ő találta túl romantikusnak ehhez a kötethez. Minden író-olvasó találkozón megszavaztatta a közönséget, és szinte mindig a Pillanatragasztó nyert, ám már az első ember furcsának találta, aki a megjelenés után kritikát mondott az írásokról. A kötetbe körülbelül nyolc év termése került, összesen huszonöt novella - azért épp ennyi, mert Tóth épp huszonöt évvel ezelőtt publikálta első verseskötetét, az Őszi kabátlobogást. Addig rendezgette a padlón a szövegeket, míg a nagyjából egymás mellé illő novellák öt ciklussá nem álltak össze, a legjellemzőbb címét pedig cikluscímül választotta. A huszonötös szám a nyitó- és a zárónovellában is megjelenik, előbb egy huszonöt éves nő, majd egy huszonöt éves férfi monológját olvashatjuk, a kettő között pedig felsejlik az elmúlt huszonöt év Magyarországa.

Tompára reszelt próza

A prózaírókra általában szeretünk úgy gondolni, mint akik egész álló nap otthon ülnek, és semmit nem csinálnak. 2005-ben kiderült, hogy a jó prózaíró arra is képes, hogy egy nehéz nap éjszakáján, éjfél után alig harminc perc alatt írja meg, amit megkövetel az irodalmi portál. Tóth Krisztina írói karrierje egy Litera Netnaplóval kezdődött, ő pedig sikerrel teljesítette a küldetést, és ettől vérszemet kapott. Később a Beszélőnek szállított novellákat, melyek 2006-ban Vonalkóddá álltak össze, Tóth pedig közben rájött, hogy egyik énje nem verssorokat, hanem prózamondatokat fogalmaz magában. A prózaírói görcsöt leginkább a prózafordítás segített legyőzni, prózaírói példaképként pedig Örkényt, Móriczot és Mándyt említené. Örkényt különösen azért, mert sohasem meséli el szereplői előéletét, mindössze egy-két ecsetvonással vázolja fel teljes sorsukat. Mándyt különösen azért, mert bár általában történet nélkül dolgozott, mindig kiragadott egy-egy momentumot hősei életéből, amit aztán tompára reszelt. Kihallgatta a kisemberek beszélgetéseit, és két mondatba sűrítette az egész életüket.

Tóth Krisztina: Pillanatragasztó

Magvető Könyvkiadó, 2014, 228 oldal, 2392 HUF

 

Kimetszett ötletek

A novelláid olyanok, mint egy jó fénykép – nem vagyok kíváncsi rá, hogy mi van a kereten kívül, definiálja a tóth krisztinai novellát Török, és a talált anyagokról, itt-ott elkapott novellaötletekről faggatózik. Én közben a fényképezés feltalálójának neve után kutatok az emlékezetembe, hogy tudjam, kit kell emlegetni a folyamatos vakuvillogás miatt. Aki a terem zsúfoltságából, és a pótszékek szükségességéből nem jött volna rá, hogy az egyik legnépszerűbb kortárs író bemutatóján jár, annak elég volt végignéznie a termen. Tisztán láttam, amint egy körülöttem ülő méltatlankodó fejében megfogalmazódik a gondolat, hogy a rockkoncertek mintájára az irodalmi eseményeken is csak az első három kérdés alatt engedélyezné a csattogtatást. Természetesen csak akkor, ha az interjúalany röviden válaszol. A digitális pillanatragasztók száma a bemutató végéhez közeledve sem csökkent, a novellákat megszólaltató Scherer Péterről pedig valószínűleg több fotó készült, mint idén összesen.

Tóth Krisztina fejében magnó működik, ami potenciális novellahősök hangját rögzíti. Jártában-keltében, tömegközlekedési eszközökön tájékozódik, ahol az emberek mindig nagyon egyedül érzik magukat. Legalábbis az abortusztól a szakításig mindent kitárgyaló telefonbeszélgetéseik hangerejéből erre lehet következtetni. Falkavezér című írásának narrátorát nem kellett sokáig keresni, hiszen mindannyiunk környezetében lakik egy falkavezér, a Pixel című kötet egyik szereplőjének hangjáért viszont egészen Hűvösvölgyig kellett villamosoznia. A villamoson egy biztonsági őr telefonálta meg, hogy mennyire kemény csávó, ám a mellén fityegő igazolvány teljesen más képet mutatott. A fotó egy nagyhajú kisfiút ábrázolt, aki időközben tökéletesen azonosult a munkául választott sztereotípiával, és kopaszra borotvált fejet, valamint mély hangot növesztett.

Modern múzsák

2007-ben egy íróküldöttség utazott Kínába, és az utazás során felmerült egy rockantológia ötlete. A Hasítás, amit a nagybeteg Békés Pál csak rokkantológiaként emlegetett, végül 2008-ban jelent meg, benne a Doors című novellával – meséli Tóth Krisztina a kötetnyitó írás keletkezéstörténetét, majd Török András kérésére majdnem az összes szövegről elárul néhány kulisszatitkot.

Az égő menyasszony – A Szerző Litvániában ismerkedett meg a litván nemzeti színház művészeivel, a találkozásból pedig novella, és majdnem kötetcím lett.

Soha, egy szót se  A Szerző egy hozzá közelálló embertől kapta a történetet, ami a szerelem és a szenvedély természetéről mesél, anélkül, hogy felnőtt hősei akár csak egyszer is egymáshoz érnének. Bár a Szerző úgy érezte, minden részletet megváltoztatott, egy olvasó mégis felismerte az eredeti sztori helyszínét, Sátoraljaújhelyet. Tóth Krisztina sosem járt Sátoraljaújhelyen.

Az álomrestaurátor – A novella az Alibi folyóirat Álom című tematikus számába készült.

Napfogyatkozás – A Szerző úgy döntött, hogy jó ötlet a toi-toi-ok irányába lerövidíteni az utat a Szigeten. A vadiúj cipője nem díjazta az ötletet.

A Pioneer-10 űrszonda – A Szerző a kilencvenes években kiállítás-rendezőként, vagyis gyakorlatilag hoszteszként, tolmácsként és kulturális mindenesként dolgozott a Francia Intézetben. Öt és fél évet töltött első és máig egyetlen munkahelyén, borzalmas főnökének pedig nem kevesebbet köszönhet, mint hogy rájött, többé semmi mást nem szeretne csinálni, mint írni. Egy francia festőnek szerveztek kiállítást, aki korábban egyetlenegyszer járt Magyarországon, az a látogatás viszont olyan emlékezetesre sikerült, hogy a lábát sem akarta kitenni az intézetből, mert ott legalább biztonságos, francia földön volt. A szülei nem akarták, hogy gimnazista fiuk Budapestre kiránduljon, de ő hajthatatlan volt  rémálomtripjéből született a Játszódjatok!-ciklus első novellája.

Galamb – A Szerző néhány kortárs képzőművésszel utazott Horvátországba nyolc évvel ezelőtt, ám az esti bulikban már nem vett részt, mert novellát kellett írnia. Mikor szobatársa, egy fiatal fotóslány megkérdezte tőle, hogy miről ír, csak annyit mondott, egy nőről, akit agyonvernek. A lány azonnal összecsomagolta a lepedőjét, ő pedig aznap este már egyedül aludt a szobában.

Ez milyen mozi? – A Szerző a Litera főszerkesztőjének, Keresztury Tibornak pszichológus feleségétől hallott először az ánuszfehérítésről, a beavatkozás pedig azonnal megmozgatta a fantáziáját.

Megint büdös a víz – A Szerző ismerőse olyan emlékezeteset beszélgetett a pultoslánnyal egy kocsmában, hogy abból muszáj volt novellát írni.

Kacér – A Szerző a trolin ülve észrevette, hogy az egyik női utas egy pillanatra felemeli a parókáját, hogy kicsit lehűtse magát.

Ismerlek téged – Egészségügyben dolgozó ismerőse a kézhigiénés előírásról mesélt a Szerzőnek. (ti. Mindig moss kezet, miután halottal érintkeztél!)

A harmadik ciklus második novellája után szó esik még szelektív kukák közt kakáló csalfa férjről, aki hét hónappal ezelőtt a Másik Nőért hagyta ott nejét, és aki mégis az asszonyhoz menekült a szerencsétlen baleset után. Tóth Krisztina egyszer egy vidéki kultúrházban adta elő a novellát, előadására pedig a kortárs irodalommal csak nagyritkán találkozó helyi nénikék is beszivárogtak. A felolvasás után a nénikék vitatkozni kezdtek, a vita hevében pedig egyikük csak annyit mondott: „Hát, szerintem ez visszamegy.”

Török András évekkel ezelőtt, a Holmiban találkozott a Játszódjatok! című novellával, amit leginkább egy kifordított Hét krajcár-történetként tudna definiálni, és ami annyira letaglózta, hogy most irigyen figyeli a még olvasás előtt álló közönséget. Az írást egy erdélyi utazás inspirálta, a tízéves Tóth Krisztina rokonok rokonaihoz utazott Székelyföldre a családjával, és akkoriban még semmit nem értett az erdélyi vadromantikából. Máig emlékszik a házban lakó kisfiúra, aki végül a novellába is belekerült. „Édesapám, ha maga nem költ föl, maga hitvány lesz!” Testvérére, a munkáscsapattal Magyarországra utazó fiúra az eredeti tervek szerint halál várt volna a novella végén, ám Tóth rájött, hogy sokkal szorongatóbbá, nyomasztóbbá válik az írás, ha a fiú életben marad. Nem az az érdekes, hogyan halt meg, hanem az, hogy hogyan élt.

Jelen és jövő

Azért fordítanak ilyen sokszor, mert olyan kis egyszerű a stílusod? – viccelődik Török, Tóth pedig elmeséli, hogy Pixel című kötetét nemrég törökre és lengyelre, az Akváriumot (kritikánk ITT) pedig cseh nyelvre ültették át. Nagyon kíváncsi volt, hogy a speciálisan magyar díszletek közt játszódó novellák mit mondanak egy külföldi olvasónak, ám amikor a spanyol fordítólány fiúját a Franco-rezsimre, a finn fordítót pedig az országban korábban komoly problémát okozó családon belüli erőszak-alkohol problémájára emlékeztette, rájött, hogy a rossz dolgokat mindenhol magukénak tudják érezni az emberek.

Regényt írni pár évig biztosan nem fog, de mesekönyvet olvashatunk majd tőle. Kicsit félelmetes, pátosz nélküli, de nagyon vicces meséket, olyan dolgokról, amikről általában nem szoktunk mesélni, legyen az a szülők betegsége vagy az elmúlás. Szerintem vicces vagyok, de mondjuk Kafka is azt gondolta magáról, magyarázza a mesék koncepcióját Tóth. Nem a most készülő kötet lesz az első, amiben gyerekeknek mesél az elmúlásról  az Évek Vándora című mesejáték, amivel fiát köszöntötte a tizenkettedik születésnapján, decemberben Bécsben is bemutatkozik. (A mese egy gyerek Orfeusz-történet, egy kisfiú utazik benne a halál birodalmába, hogy találkozzon halott kutyájával, ám minden ott töltött óra után egy évvel idősebbé válik.)

A torokba szoruló gombócról az est végén Scherer Péter gondoskodik, aki olyan elemi erővel olvassa fel az Egyszer már nyertem című zárónovellát, hogy még napokig visszhangzanak majd a fejünkben a semmi kis életek.

(Tóth Krisztina a KönyvesMagazinnak mesélt először a Pillanatragasztóról - mindent megtudhattok arról, hogyan készült a könyv, és arról is, mi köze Finy Petra férjének a Gyűrű című novellához. Az interjút keressétek az őszi számban!)

A bejegyzés trackback címe:

http://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr756795021

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.