Olvass!

KönyvesBlog

Lev Grossman: Még Harry Potter sem volt ennyire elveszett

2015. július 12. .konyvesblog.
GettyImages-465245372
Fotó: Andrew Toth
Az utóbbi évek egyik legizgalmasabb fantasy trilógiája legalább annyit köszönhet Harry Potternek, mint a realista regény hagyományainak, A varázslókban ugyanis egy varázslóegyetem diákjainak mindennapjaiba nyerhetünk bepillantást, de az élet Voldemort és Piton professzor nélkül sem fenékig tejfel, sőt az ember még a varázslás képességének birtokában sem úszhatja meg a lét értelmének keresését és a boldogtalanságot. A regénytrilógia első része a Könyvhéten jelent meg magyar nyelven, a SyFy pedig már készíti belőle a televíziós sorozatot, ami lenyűgözőnek ígérkezik. A varázslók szerzője, Lev Grossman az aranykorát élő fantasy műfajának új hagyományairól, az elképesztő magasságokig jutott Trónok harca sikeréről és ennek árnyoldalairól, valamint a videojátékok világáról is beszélt e-mailes interjúnkban.  

Lev Grossman: A varázslók

Agave Könyvek, 2015, 448 oldal, 3213 Ft

 

Újságíróként komoly karrier áll ön mögött, rendszeresen publikál a TIME-ban, és olyan emberekkel készített interjút, mint Steve Jobs vagy Bill Gates. Emellett időről időre a szórakoztató elektronikai ipar újdonságairól is ír. Honnan jött az ötlet, hogy mindezeket a technológiai hatásokat figyelmen kívül hagyva kizárólag a fantasyre koncentráljon A varázslókban?Mi inspirálta a mű megírásakor?

Mindig is rajongtam a fantasyért, állandóan ilyen regényeket olvastam. A 2000-es évek elején észrevettem, hogy valami izgalmas történik a műfajjal: olyan szerzők, mint George R.R. Martin, Neil Gaiman és Susanna Clarke csodálatosan szép, egyszerre ijesztő, nyers és teljesen formabontó fantasyket írtak felnőtteknek. Egész életemben ezekre a könyvekre vártam. Rögtön tudtam, hogy én is pont ilyen sztorikat akarok elmesélni.

Ezzel együtt azért a regény a technológiát érintő munkámhoz is kapcsolódik. Újságíróként nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy a technológia mennyire radikális módon férkőzik az életünkbe, és változtatja meg azt. Nem csak a science fiction, a fantasy is épp annyira alkalmas arra, hogy erről a folyamatról írjunk. A fantasy remek módja annak, hogy elképzeljük, milyen lenne a világ a technológia nélkül, és górcső alá vegyük, mit is adunk fel, amikor beengedjük az életünkbe a technológiát.     

Hogyan mutatná be A varázslókat azoknak, akik még nem olvasták más műveit?

A varázslók olyan fantasy, amit egyáltalán nem úgy írtam, mintha fantasy lenne. Sokkal inkább realista regény, abban az értelemben, hogy minden úgy jelenik meg benne, ahogy a valóságban történne. Ahogy Hemingway írt a bikaviadalokról és a kávézókról, épp úgy ábrázolom én is a varázslókat és a sárkányokat ‒ mintha léteznének. A varázslók tehát fantasy azoknak, akik kissé unják már az aranyos, rajzfilmszerű fantasyket.    

A The Guardian azt írta a kritikájában, hogy “A varázslók a felnőttek Harry Pottere.”Mit gondol arról, hogy a Harry Potterhez hasonlítják a regényét?

Amit biztosan mondhatok: nagyon jól esik. Abszurd módon hízelgő, mert imádom a Harry Pottert. Azzal a feltételezéssel viszont nem értek egyet, hogy a Harry Potter nem szól a felnőttekhez.

A varázslók melyik jelenetét tartja a legfontosabbnak, és miért?

Számomra a regény utolsó jelenete a legfontosabb. Sajnos nem mondhatok róla többet anélkül, hogy ne árulnám el, mi történik, de ez az a pillanat, amikor Quentin, a regényem főhőse megbékél a valódi világgal és a varázslással is. Ekkor ébred rá arra, hogy mi az, amire képes a varázslás, és mire nem. 

De nagyon kötődöm még ahhoz a részhez is, amikor Quentin felfedezi, hogy a mágikus világok is valódiak. Annyira izgatott lesz, hogy el is feledkezik arról, hogy pont most csalta meg a barátnőjét, aki erre orrba vágja. Van, ami még a varázslásnál is fontosabb.

Milyen szempontok szerint rajzolta meg a szereplők karakterét? Nagyon tetszik, hogy a főszereplők és a barátaik nem feltétlenül szerethető, de nagyon is emberi karakterek. Különösen jól érvényesül a regényben az a kontraszt, ami abból adódik, hogy a viselkedésük alapján teljesen átlagos fiatalok, míg varázsképességeik különlegessé teszik őket. Ezt talán még a sztorinál is fontosabb aspektusnak érzem a regényben.

Fontos volt számomra, hogy a szereplők pszichológiai szempontból valóságosnak tűnjenek. Nem különleges gyerekek, nem kiválasztottak, nem vár rájuk hatalmas küldetés. Átlagemberek, valódi gyarlóságokkal. De az útjukat nem egyengetik jóságos Gandalfok és Dumbledore-ok. Még Harry Potter sem volt soha annyira elveszett, mint ők.   

Hogyan érzett Quentin Coldwaterrel kapcsolatban, amikor megírta A varázslók utolsó fejezetét? Milyen állapotban hagyta magára a főhőst?

Furcsa érzés varázslásról írni egy olyan korban, amikor az ember már-már varázslatosnak tűnő dolgokat tehet meg nap, mint nap. Egymás után kémkedünk, meg tudjuk jósolni, milyen idő lesz, és akár a világ túlsó végéről is megölhetünk valakit. Ám az alapvető problémák, amelyek igazán számítanak, soha nem változnak. A varázslás nem tehet boldoggá. Ez kemény leckének bizonyul Quentin számára, de végül elfogadja.  

A varázslók nagyon sok helyszínen játszódik, amelyek egy része a valóságban is létezik, más részük pedig kitalált. A képzeletbeli helyszínek létrehozásánál mennyire hatottak Önre a videojátékok?

Nagyon sokat tanultam a videojátékokból, bámulatos az a képességük, ahogy világokat és atmoszférát teremtenek. Sokan azt hiszik, hogy a könyvek és a játékok két teljesen külön világ, pedig valójában gyakran ugyanaz a céljuk. Ha ihletre van szükségem, a Halo egyes jeleneteire szoktam gondolni, vagy azokra a Myth-játékokra, amelyek megelőzték: a hófödte hegycsúcsokra, a sivatagokra vagy épp a mocsarakra. Még az iPhone-os játékok is fantasztikusak a hangulatteremtésben. Mostanában elég sokat játszom az Alto’s Adventure-rel, ami semmi másról nem szól, mint egy kis figuráról, aki egy csendes hegyoldalon snowboardozik lefelé, de egészen elképesztő a játékból áradó nyugalom és melankólia.  

Megjelenésekor A varázslók meglehetősen vegyes kritikákat kapott ‒ sokan áradoztak róla, de akadtak olyanok is, akik lepontozták. Egyvalami azonban vitathatatlan: a regény hatására az emberek elkezdtek a fantasyről beszélni, és arról, hogyan kellene megújulnia a műfajnak. Ön hogyan érez a fantasyvel kapcsolatban? Valóban elavult és szükséges lenne alkalmazkodnia a 21. század megváltozott világához

Ez nehéz kérdés. Nem szeretnék hangzatos és egyoldalúnak tűnő kijelentéseket tenni a fantasyről, de az biztos, hogy valami megváltozott a műfajban, méghozzá jó irányban. Számomra mindez George R.R. Martin Trónok harca-regényfolyamával kezdődött, ami először 1996-ban jelent meg. Sötétebb volt, érettebb, valóságosabb és türelmetlenebb a klisékkel és szimpla megoldásokkal szemben, mint előtte bármi más. Nem tudom, hogy megújult-e a fantasy műfaja, de az biztos, hogy hirtelen magához tért. A Trónok harca után jött az Amerikai istenek és A Hollókirály, meg a hozzájuk hasonló könyvek. Számomra A varázslók is ennek az új hagyománynak a részese: egy összetettebb, sokrétűbb, érdekesebb fantasy.   

Korábban említette a science fictiont, amiben egymást érik az új, izgalmas szerzők, miközben úgy tűnik, mintha a fantasyt gúzsba kötnék az olyan blockbuster történetek, mint a Harry Potter vagy épp a Trónok harca, amelyek kevés teret engednek az ezektől eltérő, újszerű történetmesélésnek. Mintha mindenki e sikerkönyvek saját verzióját szeretné megírni…    

Érdekes felvetés, és egészen biztosan van alapja. A fantasy bizniszben tényleg sokan igyekeznek meglovagolni egy-egy trendet. És ez azért is annyira nyilvánvaló ebben a műfajban, mivel a fantasy regények DNS-e majdhogynem ugyanaz, elvégre mindegyikben van varázslás, meg sárkányok és kardok. Szóval a fantasy regények egyébként is nagyon hasonlónak tűnnek egymáshoz. A kérdés sokkal inkább az, hogy az írók hogyan használják ezeket az elemeket, és teremtenek belőlük egyéni stílust.

Ráadásul most rengeteg pénz van a fantasyben, több mint a science fictionben. Ha valami bejön, akkor az irtózatosan hatalmasat szól. A Trónok harca nem egyszerűen népszerű, konkrétan a világ legnépszerűbb tévésorozata. Ezért hát a kiadók részéről is óriási a nyomás a szerzőkön, hogy a kasszasikereket lekoppintva, hasonlóan csomagolt történeteket gyártsanak. Ez nem tesz jót a műfajnak, de ettől még ez van.      

A varázslókból a SyFy készít sorozatot, lenyűgöző az előzetese. Önnek is tetszik? Részt vett a sorozat készítésében?   

Rengeteget beszélek a sorozat készítőivel, sok visszajelzést kaptak tőlem a sztoriról, a sorozat világáról és a szereplőkről is. De ez az ő sorozatuk, én semmiben sem döntök. A trailer szerintem is fantasztikus, főleg az, ahogy a varázslás megjelenik benne. Imádok a mágiáról írni és olvasni, de hihetetlenül lázba tud hozni egy klassz speciális effekt.

Röviden elmondaná, mire számíthatunk A varázslók folytatásában, a The Magician Kingben?

A The Magician King a történet epikus fejezete, amelyet nagyon sok szempontból A Hajnalvándor útja inspirált. Ez Quentin Odüsszeiája. Amikor gyerekként a Narnia-könyveket olvastam, mindig megszakadt a szívem, amikor a Pevensie-gyerekeknek a kalandjaik végén haza kellett menniük. Mi lenne, ha mégsem kellene így tenniük és ottmaradhatnának? Mi történne akkor velük? Ez egy sötét része a történetnek, a trilógia birodalom visszavág-ja. Ezen kívül Julia története is, aki A varázslók mellékszereplője és a kedvenc szereplőm a trilógiából. Ő az a lány, aki nem jut be a Varázskapu Egyetemre. Neki egyedül kell boldogulnia, a való világban kell meglelnie saját mágiáját, de ezért szörnyű árat fizet.  

A varázslók trilógiáját tavaly fejezte be. Dolgozik új regényen?

Mostanában egyre többet gondolkodom Artúr királyon, és azon, vajon hogyan lehetne elmesélni a történetét az új évezredben. Van egy olyan érzésem, hogy Camelot sokkal sötétebb és furább hely lett, amióta legutóbb ott jártunk.

Ha egy szuperképességet választhatna, melyik lenne az?

Nem hiszem, hogy a mágia halhatatlanná teheti az embert, de a hosszú életet talán el lehetne vele intézni. Én ezt választanám. Ha ez az opció nincs a listán, akkor király lenne, ha tűzgolyókat lövellhetnék az ujjaimból.

Szerző: Orosz Anna

A bejegyzés trackback címe:

http://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr277582402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.