Olvass!

KönyvesBlog

A terror a négy fal között üli torát

2015. július 19. Kiss Orsi

het_konyve1_1_12.JPG

Van az úgy, hogy nem jön össze. Hogy a nő (mert rendszerint ő) számol, remél, kínlódik, magába ránt, gyertyába áll, a biológiai ciklus végét azonban lelki megsemmisülés zárja le, Panni meg csak áll a vérzivatarban. Aztán minden kezdődik elölről. A fájdalom, a kibeszéletlenség, az elfojtás azonban szépen lassan felőrli az emberi kapcsolatokat, a biológiai reprodukcióra való képtelenség pedig szétrobbanthat addig teljesen szilárdnak ható kétszemélyes univerzumokat is. Kiss Noémi hősnője komolyan elhitte, hogy anya lehet, és hitt még akkor is benne, amikor körülötte már senki sem. A túlélésre játszik, ennek érdekében pedig kész elpusztítani azt is, akit szeret. A Sovány angyalok a hét könyve.

Lívia ellenszenves. Hiába próbálja az ember megkedvelni, mindig adódik egy-egy olyan mozzanat, gesztus, ami csírájában fojtja el a szimpátiát. Alapvetően labilis, megbízhatatlan nő, aki fütyül a világra, ráadásul gyilkossággal vádolják, több késszúrással megölte ugyanis férjét, az Öcsiként emlegetett edzőt. Mégis, Líviát a jelek szerint sokan szeretik. Ott van például Kati nevű barátnője, akitől annak idején elszerette a fiút, most mégis teljes mellszélességgel mellette áll, vagy a kirendelt ügyvéd, aki tényleg eget-földet megmozgat, hogy felmentesse a nőt. De rokonszenvezik vele a tárgyalásra mellérendelt smasszernő, és még a kellemetlenkedő kórházi főnővér is („Engem ne sértegessen, én szeretem magát (…) Szeretném, ha nem esne több baja, ugye érti?”).

Kiss Noémi: Sovány angyalok

Magvető Könyvkiadó, 2015, 296 oldal, 3290 HUF

 

Lívia egy masszív infarktus után éppen kórházban lábadozik, közben a tárgyalásra készül, nem mintha utóbbi annyira izgatná. Miközben egyik nap lebeg a másik után, egy vonalas füzetbe jegyzi fel, mi is vezetett odáig, hogy férjében többször megmártsa a kést. Felsejlik fiatal lányként, amikor még olyan szerelmes volt az olimpiai diadalban reménykedő sportoló Öcsibe, mint az ágyú. Öcsi reményeit a Los Angeles-i olimpia kommunista bojkottja, Líviáét pedig a legjobb barátnő Kati jelenléte foszlatja szerteszét. Mindkét lány Öcsibe szerelmes, Öcsi pedig inkább Katiba, de aztán egy váratlan balatoni kiruccanás – kettesben Líviával – mindent megváltoztat: „A rohadt életbe, csak ennyi kellett neked, ennyi elég ahhoz, hogy kicseréld a szerelmedet egy másikra”. Az a test azonban, amely azon a hétvégén Kati ellenében diadalt aratott, később teljesen cserbenhagyta őt.

Lívia ugyanis fiatal feleségként, pályakezdő tanítónőként, majd érett asszonyként másra sem vágyik, minthogy gyereke legyen. Hónapról hónapra ez élteti, ez ad reményt, és ez teszi vakká és süketté is. Élete nagy részét gyerekek között tölti, férje edzőként ugyancsak gyerekekkel foglalkozik, a közös gyerek azonban egyszerűen nem akar összejönni nekik.

A nő ráadásul nem veszi észre, hogy a gyerek utáni vágyával egy idő után egyedül marad, és a társ szépen lassan eszköz lesz, aki később bárki potenciális apajelölttel behelyettesíthető: „Sorban jöttek a jelentkezők, mint a tantárgyak az órarendben: tesi, matek, kémia, fizika, ének-zene. (…) Az önkormányzatnál ketten. Egy hülye karácsonyi évzáró buli után ott maradtam a művelődési házban a portással”. Lívia ekkor már egymaga vívja a meddőség elleni küzdelmét, vállalja a beültetéssel járó tortúra minden kínját, Öcsi pedig közben fizikailag és lelkileg is többször padlóra küldi. A folyamat az elején szinte észrevétlen, a családterror stációi még a nő számára sem mindig felismerhetőek, a sértegetések, megalázások, bántalmazások ellenére is szeretné hinni, amikor a férfi azt mondja, szereti. Kívülről ebből persze kevés látszik, a Kádár-kori családmodell az elfojtást a tökéletességig fejlesztette, egy értelmiségi családról pedig amúgy is ki feltételezne ilyesmit a kisvárosban.

Lívia még az anyja mintáját követi: Kiss Noémi sovány angyala alapvetően nem tér le a kitaposott útról. A lányoknak férjhez kell menniük, ha férjhez mentek, gyereket kell szülniük. Ne harcoljanak, ne lázadjanak, minek. „Különben se szoktam küzdeni, engem a tűrésre tanított meg anyám, alázatra, mosásra, főzésre. Kussolásra.” A terror a négy fal között üli torát, ez pedig nem csak a két ember kapcsolatát mérgezi, de mentális állapotukat is nagyban aláássa. A frusztráció és a harag évekig gyűlik a nőben, melyet nem csak a verbális és fizikai bántalmazás táplál, hanem apró, elsőre talán jelentéktelennek tűnő, mégis idegölő, pusztító mozzanatok:

„Nem akarlak sehogy sem nézni téged. Szeretettel, undorral, gúnnyal, bosszúsan. Imádattal, szerelemmel, megalázva, kifosztva. Sehogy se kelljen néznem már. Látszódnom se kelljen. Felszívódni. Véres düh. Ne legyél előttem, ne gyere szemben a folyosón, ne találkozzunk a mosdó felett, ne kelljen ugyanakkor pisilnünk, a konyhakredencnél együtt állni szótlanul, az egyszerre kidobott szemét közben összeütközni, mikor eltolod a tányért, mert nem ízlik a főztöm, kiborítod a levest a mosogatóba, a fotelból ne lógjon alvó arcod, mikor megy a tévében az éjféli Himnusz, és horkolsz. Ne lökd fel a ruhaszárítót, akkorát ne rúgj már belé, hogy ripityára törjön. Hogy ne cibálj meg, ne fenyegess, hogy ne maradj néma, ha bármit szóba hozok, hogy ne gúnyolj a barátaid előtt, hogy ne lökj a fürdőszobában a mosógépnek. Hogy betöröd a fejem. Aljas vagy, mondtad, aljas ribanc.”

Az asszonysorsok ismétlődnek, sokszorozódnak, a női szolidaritás azonban a fiatal Lívia életében szinte teljesen hiányzik (az anya nem segít lányának kilábalni a krízisből, az iskolás Lívia elcsábítja legjobb barátnője szerelmét, stb.). Összességében a nagybetűs Hiány az, amely végül elvezet a párkapcsolati kataklizmához, egymás idegeinek szétcincálásához, a gyilkossághoz. A legplasztikusabban éppen Lívia jellemzi a kialakult helyzetet, miközben a karácsonyi jászollal babrál: „Nem bántam, hogy nem volt kisded benne, már évekkel ezelőtt kivágtam késsel a bölcsőt, Máriára ráncokat festettem, öregasszony képében virított a gömbdíszek alatt. Józsefet meghalasztottam”. Hangja szinte végig tárgyilagos, objektív – nem tagad, nem is magyarázkodik –, beszámolóját ugyanakkor indulatos, skizofrén kifakadások szakítják meg („Csönd legyen már! Valaki kalapál a koponyámon!”). A benne lakozó nő sokféle, melynek szemléltetésére jó lehet a szövegben felbukkanó, egymástól nagyon eltérő angyalfigura (kedves, pirulós; fekete; haragangyal; halálangyal), maga a motívum azonban nem annyira erős, hogy szorosan összefűzze az elbeszélő emléktöredékeit.

A Sovány angyalok többszörösen tabut döntöget: a meddőség, a családon belüli erőszak (fizikai és verbális egyaránt), egy kívülről ideálisnak látszó kapcsolat fokozatos kihűlése sok közösségben mind-mind érinthetetlen, kibeszéletlen téma a mai napig. Lívia a történet végére nem feltétlenül lesz szerethetőbb, viszont egyértelmű, hogy kínjai, traumái, frusztrációi korántsem egyediek. Ugyanakkor azoknak, akik napi szinten fizikai vagy verbális erőszak áldozataivá válnak, nem mindig vannak eszközeik vagy éppen szavaik arra, hogy hangot is adjanak ennek, pedig a statisztikák szerint Magyarországon minden ötödik nőt rendszeresen bántalmaz a partnere.

A bejegyzés trackback címe:

http://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr507638810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.