Olvass!

KönyvesBlog

Rózsa Sándor mötálra brutálisan gyilkol

2015. október 20. valuska

 

Az irodalom és a metál nagyjából úgy találkozott a Lövőház utcában, ahogy az esernyő a varrógéppel a boncasztalon, csak az eredmény egy remek videó, és nem a szürreál lett. Cserna-Szabó András Sömmi. címmel Rózsa Sándor legendáját írta meg, az Ørdøg zenekarnak meg már a kézirat is annyira megtetszett, hogy beledolgozták a Hajnali állat című számukba. Cserna nagy metálrajongó, Vörös András énekes meg irodalomrajongó, de a végeredményhez talán a legtöbbet az animációt készítő Vécsey Virág, a Million Workshop csapat tagja adta. Nyitott koponya, Quentin Tarantino-i vérmennyiség és brutalitás egy kis videóban.

Cserna-Szabó András: Sömmi

Magvető, 2015, 208 oldal, 2990 HUF

 

Megkérdeztük az írót és az énekest is az együttműködésről, akik a következő nyilatkozatot juttatták el drótpostán számunkra: 

Cserna-Szabó:  Először András keresett meg, hogy tetszett neki a Szíved helyén épül már a Halálcsillag című regényem (aminek van metálos vonala, hiszen a főhős - többek között - a Metal Hammernak is ír). Azután még egyszer jelentkezett, hogy a Mérgezett hajtűk című esszékötetem inspirálta őt a Hajnali állat című szám megírására. Kaptam tőle egy CD-t, konkrétan az Ordog: Tíz fekete dal című lemezéről van szó, ami meg nekem jött be nagyon (mert hát én meg 14 éves korom óta metálrajongó vagyok). Kiderült, hogy kb. 2 sarokra vagyunk egymástól Budán, és amikor a Sömmi. első verziója elkészült, találkoztunk középen, a Rege presszóban, és adtam neki egy kinyomtatott példányt. Megkértem, olvassa el, hátha eszébe jut valami... És ez lett belőle. 

Vörös András:  A fémzene mindennek a fundamentuma, már Gönczi Tivadar, a Rocktogon kocsma egykori koncertszervezője is megmondta, hogy a Rock Örök És Elpusztíthatatlan. Rózsa Sándornál pedig nehéz keményebb figurát elképzelni, úgyhogy bátran állíthatjuk: a Sömmi maga a metál. Sőt, mötál.

Olvass bele a könyvbe:

Cserna-Szabó András_Sömmi_részlet.pdf by konyvesblog

A bejegyzés trackback címe:

http://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr907991643

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.