Olvass!

KönyvesBlog

Így nevelnek ők - 10 apatörténet

2016. november 09. .konyvesblog.

b288559.JPGMi a közös 

  • Kiss Tibiben
  • Szabó Győzőben
  • Nánási Pálban
  • Dragomán Györgyben
  • M. Kiss Csabában
  • Somlai-Fisher Ádámban
  • Halácsy Péterben
  • Zsiday Royban
  • S.Takács Andrásban
  • és Erdei Zsoltban?

Az, hogy mindannyian édesapák, és leültek, hogy megosszák az apaságról szerzett tapasztalataikat, bánataikról, örömeiket, félelmeiket, Mcmenemy Márkkal.  A Daddy Cool - Vagányok és apák című kötetben beszéltek a titkos közös szertartásokról, és arról is, hogy más apák lettek-e, mint sajátjuk. A kötet egy egészen friss kiadó, a Zazie Books gondozásában jelent meg. Mutatunk egy-egy részletet a tíz interjúból. A könyvet 18 órakor mutatják be az Ankertben.

DRAGOMÁN GYÖRGY

dragoma_n_daddy_cool2.png

McM Számomra egy nagyon érdekes kérdés, hogy a gyerekkorban átélt nehézségek milyen hatással vannak a személyiségfejlődésre. Például, ha csak a fele is igaz annak, amit A fehér királyban írsz, az nem múlhatott el nyom nélkül. Akiknek nagyon nehéz gyerekkoruk volt – nekem sem volt éppen leányálom –, azokat ez talán meg is edzette. A saját életemre visszatekintve, azt gondolom, hogy az a sok nehézség is hozzájárult ahhoz, hogy az lettem, aki ma vagyok. Nem tartasz attól, hogy a túl könnyű élet következtében a gyerekeink nem fognak igazán érett személyiséggé fejlődni?

DGy Nem tudom, az majd kiderül, nehéz megmondani. Nyilván lehet úgy gondolni, hogy teher alatt nő a pálma, és ebből kiindulva nekünk milyen jó volt. Igazából minden gyereknek az életében van nyomás. Vannak nagyobbak, akiktől fél, vannak konfliktusok. Azt gondolom, hogy a mi gyerekeink konfliktusai normálisabbak, mint amilyenek nekünk voltak. A mi konfliktusaink irracionálisak voltak. Hogy milyen életük lesz, az kérdés, persze. Hogy jobb lenne-e, ha ilyen vad kalandok várnának rájuk...? Lehet ezen töprengeni. Az biztos, hogy nekik békésebb életük van. Visszatekintve azt is látom már, hogy a mi játékaink mennyire háborús játékok voltak. Nekem minden játékom háborús volt, nekik alig. Biztos, hogy más így felnőni. Nem tudom, hogy jobb-e vagy rosszabb, de így visszanézve inkább ezt kívánnám magamnak, mint ami nekünk volt.

Mcmenemy Márk: Daddy Cool - Vagányok és apák

Zazie Books, 2016, 223 oldal, 3200 HUF

 

McM Az is érdekes, hogy úgy van az ember a gondokkal – legalábbis magamon ezt figyeltem meg –, hogy ha minden nagyon jól megy az életemben, akkor a sokkal kisebb problémákat érzem nagynak, viszont nehezebb időkben az egészen nagy akadályokat is könnyen veszem. Ez egy relatív dolog, és lehet, hogy a gyerekeink ezeket a kisebb problémákat is ugyanolyan nagyként élik meg, mint te anno a valóban nagy problémákat.

DGy Igen, ez igazából megint ugyanaz. De meg is lehet fordítani. Gyerekként a diktatúra is normális. Gyerekként nem tudtuk, hogy a mi életünk nem normális. Hanem azt gondoltuk, hogy ilyen az élet. Csak utólag jöttünk rá, felnőttként, hogy ez mégsem volt rendjén való. De akkor azt hittük, mert az volt a valóság. Ebből a szempontból nézve nekünk is normális gyerekkorunk volt, csak utólag kiderült, hogy mégsem volt az. Most az övék is normális, hogy utólag mi fog kiderülni belőle, azt majd meglátjuk. De én akkor sem gondolom, hogy az ő személyiségükhöz hozzátenne, amilyen súlyos traumákon én keresztülmentem, amiket utána fel kellett dolgoznom. Kérdés, hogy ezt a nevelésben hogyan kell inkorporálni. Egyáltalán nem biztos, hogy ezeket a traumákat tovább kell adni. Vagy épp az nem biztos, hogy nem kell továbbadni. Beszélni persze lehet róla, megpróbálni megértetni. Nem tudom, nálunk ez nyilván egy kísérlet, hogy a racionális nevelés mit fog elérni, hogy működik. És az a baj, hogy minden gyerekkel csak egy kísérlet van. Utólag nyilván mindenki okosabb, és nem lehet tudni, hogy mi a megoldás. De számomra a tanulás, a tudásátadás, a tanítás egyaránt fontos része az apaságnak. Egy apának észnél kell lennie. 

KISS TIBI

kiss_tibi_daddy_cool2.png

McM És hogy kell bánni szerinted egy érzékeny gyerekkel?

KT Ármin nagyon sebezhető, de egy ilyen jószívű jellem esetében mindenképpen arra kell törekedni, hogy ezt meg tudja őrizni, csak segítenünk kell neki vértet kovácsolni hozzá. Azt meg csak úgy lehet, ha az összes félelmét elmondja, azért, hogy aztán értelmesen tudjunk beszélgetni róluk. Ha már tudom, mitől fél, akkor tudok komolyan foglalkozni azzal, hogy ebben segítsek neki. Így pedig remélhetőleg nem elfojtásba, szorongásba vagy menekülésbe csapnak át a félelmei. Szerintem nagyon fontos, hogy a gyerek biztonságban érezze magát, hogy azt érezze, teljesen megbízhat a szülőben. Dolgozni kell azért, hogy kölcsönös legyen a bizalom a gyerek és a szülő között.  Nyilván közben meg nagy csibészek vagyunk együtt, cinkostársak, haverok, de arra is igyekszem megtanítani, hogy ezzel nem szabad másoknak ártanunk. Hogy mi a játék, és hol a határa a jó meg a rossz játéknak. Mi az, ami már nem jó játék, mi az, ami apának már nem szimpi. Ezeket mind elmondom neki, de közben nagyon barátságosan beszélek hozzá. Szerintem minden gyerek nagyon sajátos, egyedi jellem, és pont ezért nincsen kész recept egy szülő kezében sem. Hanem nálunk is az van, hogy folyamatosan figyelem, mi működik, és mi nem. Tegyük fel, megsértődik valamin, és befordul a sarokba, és akkor azt mondom neki: „Ármin, hagyd már ezt, nem olyan érdekes az a sarok, hogy azt nézegesd.” De nem reagál semmit. Akkor odaguggolok mellé, és azt mondom: „Figyelj, Ármin, ezt is lehet, hogy beállsz a sarokba, és jó sokáig nézed a falat lehajtott fejjel, de az is lehet, hogy apának elmondod, hogy mi bánt, hogy mi a probléma. És akkor én itt meghallgatlak téged. De ha úgy gondolod, hogy inkább választod a falat, akkor azt is csinálhatod, nekem az is rendben van, csak majd szóljál, légyszi, ha végeztél.” És akkor lassan megfordul, és azt mondja: „Apa, arról van szó, hogy...” Ilyenkor annyira cuki! És akkor megvan a csatorna, a kapocs, amin keresztül értelmesen kommunikálhatunk. De ha a gyerek feszült, ideges, toporzékol valamiért, olyankor nagyon oda kell figyelni, hogy ne az ő energiáját vegyem át, ne legyek én is ideges, és ne ordítsak rá, hanem higgadt, egyensúlyt hozó válaszerő legyek, mert akkor ezt irigyelni fogja. Mert tuti, hogy ilyenkor – hiába, hogy mást mutat – épp azt a biztonságot akarja ő is, amit tőlem kap.

NÁNÁSI PÁL

NP Negyvenéves voltam, amikor megszületett Mici, és akkor rájöttem, hogy én egészen addig tulajdonképpen csak saját magammal, a saját egómmal, a saját karrieremmel, a saját környezetemmel foglalkoztam. Annyira, de annyira jólesett, amikor ő megszületett, hogy teljesen megváltoztatta a fókuszomat! Az a fajta önzőség, ami fiatalon jelen van az ember életében, ilyenkor automatikusan kikapcsol, és elkezdesz teljesen más irányba gondolkozni. Elképesztően felszabadító érzés, hogy nem magadon görcsölsz végre. Elég jól ki van találva. Szinte biztos vagyok benne, hogy ha harmincévesen született volna meg az első gyerekem, akkor nem ugyanezt élem meg, mint így. Ma, a Facebook korában minden ismerősöd minden pillanatát láthatod és követheted. Az egy érdekes érzés, amikor otthon játszol a gyerekeddel, legóztok épp, és közben jön egy üzenet a telefonodra, megnyitod, elkezded nézegetni, és látod, hogy valaki, valahol, mondjuk Normandiában, felszabadultan motorozik a haverjaival... Látod, hogy ez nekik mennyire jó, mégis azt érzed, neked most az a legjobb, hogy itt legózol a kislányoddal. Nekem ehhez tényleg az kellett, hogy tudjam, én már körbemotoroztam Normandiát, hogy tudjam, nekem ez a végtelenül szabad élet már megvolt. Épp ezért mondtam, hogy harmincévesen nem biztos, hogy alkalmas lettem volna az apaszerepre, mert bennem is buzgott a vágy, hogy menjek erre-arra-amarra, lássam a világot. Ehhez képest, most, ha a munkám miatt néha el kell utaznom, az első éjszakát még csak-csak kibírom nélkülük, de a másodikba már belepusztulok... Negyvenéves korára szerintem egy férfi általában egy csomó mindenen túl van már, ha el akart érni valamit, vagy el akart jutni valahova, akkor már megtette. Addigra már unja magát egy kicsit. Ma is pörgök persze, nem az van, hogy nem csinálok semmit, de egész másként tekintek erre a dologra, mint régebben. Akkor tényleg semmi más nem volt fontosabb, mint hogy csináljuk, menjünk, toljuk, éjjel-nappal. Nem aludtam, nem voltak éjszakák, nem voltak nappalok sem, teljesen átadtam magam a karrieremnek. Most már nem csak ez érdekel. Ez egy sokkal nyugalmasabb időszak, annak ellenére, hogy nagyon sok szempontból viszont iszonyú őrült. Mert két gyerek tényleg elég nagy káosszal jár néha, főleg ilyen kis korkülönbség esetén, mint ami nálunk van. De akkor is jó. Baromi jó. Csak egész máshogy, mint előtte. 

S.TAKÁCS ANDRÁS

s_taka_cs_andra_s_daddy_cool2.png

STA Nekem természetes, hogy mindennél fontosabb az a lény, aki rajtunk keresztül érkezett meg a világba. Az iránta érzett felelősség, tisztelet, szeretet mindent megelőz, és minden más lejjebb csúszik a prioritási létrán. Ettől tartottam is. Hogy nem lesz már olyan fontos a szakma, az alkotás, a hivatásom. Pontosan tudtam, hogy nyilván a gyerek lesz a legfontosabb, ezt láttam a szüleimen és a barátaim szülein is. Az anyámék öt gyereket neveltek föl, én a harmadik voltam a sorban. És ott minden rólunk szólt, az anyám életében főleg, de az apáméban is. Ezt hozom otthonról. Ehhez képest volt olyan nagyon sikeres tévés, aki kerek-perec megmondta nekem egy palack bor mellett, hogy ő megbánta a gyerekeit... Hogy szerinte én ne csináljak gyereket, mert nem fogok tudni a munkám és a saját fejem után menni. Ha mégis, akkor is csak egyet, mert őt mennyi mindenben gátolták a gyermekei... 

McM És hogy látod ezt most?

STA Hogy egy iszonyú önző ember. Durva volt ezzel szembesülni. Azt tudtam, hogy én nem leszek ilyen, éppen ezért féltem attól, hogy a gyerek háttérbe szorítja majd a munkánkat, és nem lesz meg az a lendület, amivel mi az On the Spotot csináltuk. Aztán Dragomán György egy szép napon betoppant a lakásunkba, mert őt is felkértük, hogy a születésről szóló sorozatunk egyik filmje előtt mesélje el a saját gyermeke születésének történetét. Legnagyobb meglepetésemre azt mondta, hogy a feleségével, Szabó T. Annával kifejezetten sokat dolgoztak az első fél évben. A baba aludt, ők meg ültek egymással szemben, és írtak. Pár héttel lehettünk Mózes születése előtt, amikor Dragomán megpróbálta eloszlatni bennünk ezt a félelmet. Az elmúlt hét hónap őt igazolja. Nemrég volt egy élményünk, ami szintén megerősített ebben. Európa egyik legfontosabb dokumentumfilmes vásárán jártunk, a sógornőmnek is kértünk belépőt, ő vigyázott a gyerekre, amíg mi a nemzetközi tévétársaságok programigazgatóival tárgyaltunk. A vásár pedig jobban sikerült, mint eddig bármikor. Azt vettük észre, hogy az energiáinkat és a figyelmünket is jobban összpontosítjuk, amióta hárman vagyunk. Egyedül az esti koktélpartikat hagytuk ki miatta. A díjátadón pedig, ahol mi kaptuk a legjobb történelmi filmterv díját, a szervezők megígérték, hogy jövőre kis óvodával készülnek, ugyanis egy amerikai-afgán pár is a babájával érkezett, és az egyik főszervező is a féléves gyerekét pátyolgatta a szünetekben. 

SZABÓ GYŐZŐ

McM Ha magadból indulsz ki, van olyan dolog, amitől meg akarod óvni a fiadat? 

SzGy Nem fogom tudni. Ezt a csávót nem fogom tudni.

McM Nem is próbálod?

SzGy De, majd biztos. Bori miatt nem aggódom. Egyrészt neki már sok mindent el lehet magyarázni, másrészt eleve olyan típus. De nem tudom, mi lenne, ha bármi történne vele vagy a kiscsávóval! Tudom, hogy Bori nem érdeklődik a drogok iránt sem. Pontosan tudja, milyen, látta rajtam a hatását...

McM Teljesen tisztában van ezzel a sztorival? 

SzGy Abszolút.

McM Mikor mondtad el neki? Vagy nem is kellett elmondani, mert ezzel nőtt föl?

SzGy A könyvem megjelenése előtt pár évvel kezdtem el vele erről beszélni. Addig nem is akartam megírni. Bár országosan ismert ember vagyok, a drog nagyon kényes téma. Kaptam is rengeteg elítélő hozzászólást meg levelet. Ha akkor írtam volna meg, mikor ő még csak tizenhárom-tizennégy volt, iszonyú sérüléseket okozhattak volna benne is ezek a támadások. Szóval már a könyv megjelenése előtt beszéltem vele erről, így felkészültebben kapta meg ezt a csomagot, és hála istennek, szerintem jól kezelte. Az osztálytársai például megkérték, hogy vigyen nekik a könyvemből. Egy csomót vittem be az iskolába, és szerintem ezek a gyerekek sokat tanultak belőle, hogy miért ne essenek abba a hibába, amibe én. Bori például pontosan emiatt nem is jár ilyen helyekre, és tudja, hogy mire figyeljen. Például, hogy ne fogadjon el senkitől italt, vagy hogy előtte nyissák ki az üveget, amiből töltenek neki.  

M. KISS CSABA

mkiss_daddy_cool2.png

MKCs Próbáltam tudatos szülő lenni. Az első gyereknél mindenféle könyvet elolvastam, de a bennük kifejtett elvek és módszerek szöges ellentétben álltak egymással. Arra a következtetésre jutottam, hogy majd csinálom úgy, ahogy én jónak gondolom. Ennyi. Később már nem is olvastam. Voltak persze olyan szituációk, amikor komolyan el kellett gondolkoznom, hogy vajon most mi a helyes lépés, de úgy érzem, jól oldottam meg mindent. Mivel a nagy fiaim már felnőttek (harmincegy, illetve huszonhét évesek), őket látva bátran ki merem jelenteni, hogy szerintem nem csináltam rosszul.

Persze olyan is van, amikor az ember mindent megtesz, és mégsem éri el a remélt hatást. Például a szexuális felvilágosítás. Amikor az első két gyerekemet kellett felvilágosítani, akkoriban megjelent egy nagyon jó svéd könyv, az volt a címe, hogy Peti, Ida és Picuri. Kisiskolások meg ovisok voltak, mikor átvettük ezt a részt. És nagyon büszke voltam magunkra, hogy ezt milyen jól megoldottuk, és milyen kulturáltan állnak a gyerekek ehhez az egész dologhoz, de jó, hogy mindent tudnak. Aztán elment az egyik oviba, a másik iskolába, és a haverok teljesen felülírták...  Lehet, hogy minden erőfeszítés hiábavaló, mert életkori sajátosság, jön a vihogás, hogy hihihihi... ott az izéje... hihihihi... A gyerekekre a kortársak sok esetben, különösen egyes életkorokban, nagyobb hatással tudnak lenni, mint a szülő. Sokkal inkább elhisznek bármit egymásnak, mint neked.

ERDEI ZSOLT

EZs A jó tulajdonságaimat próbálom meg átruházni rá. Hogy igenis legyen az életben határozott, erős személyiség. Lágy és mégis kemény. Legyen férfi, ne egy ilyen kis nyikhaj, aki tényleg mást sem tud, csak nézi a kütyüjét, aztán nekimegy az oszlopnak közben, mert nem lát tovább fél méternél. Ilyen ne legyen! Sok gyerek ennyire beszűkült világban él. Én, amikor gyerek voltam, szerelmes levelet írtam egy dombóvári lánynak! Meg egy másiknak. Megírtam, kézzel, elküldtem, feladtam postára, és csak egy hétre rá jött a válasz! És nekem az az egy hét várakozással telt el... Jóleső várakozással. Alig vártam, hogy hétfőn kinyissam a postaládát, és elolvassam a szerelmes levelet. Érted? És ezt mi már mind elvettük a gyerekektől. Nekik ez már nincsen. Már egyből csetelnek, meg mit tudom én mit csinálnak, meg huszonhat barátnőjük van egyszerre, ááá, nem jó ez így... Azt hiszem, én egy kicsit nosztalgikus pasas vagyok. Meg lehet, hogy egy kicsit vaskalapos is. Vagy lehet, hogy egy kicsit maradi. De én tényleg azt az életet élveztem jobban, mint ezt a mostanit. Persze ki tudja, lehet, hogy negyven év múlva, amikor ők visszagondolnak a gyerekkorukra, ugyanezt fogják érezni... Mert akkor egy még rohanóbb világ lesz – ha lesz még egyáltalán emberiség a Földön... Megmondom őszintén, eléggé aggódom a világ jövőjéért.

ZSIDAI ROY

zsidai_daddy_cool_3.png

Az pedig tényleg nagyon fontos nekem, hogy valaki ne kényelmesedjen el. Keresztapám hetvenévesen se engedte, hogy bizonyos dolgokat megcsináljanak helyette, mondván, az az ő dolga, és kész. Jó néha a kényelem, de fontos, hogy legyenek a hétköznapok és a hétvégék között különbségek. A hétköznap legyen a munkáé, és vegyük komolyan a feladatainkat. Fontos, hogy minél több olyan dolgot csináljunk, ami kibillent a kényelmi zónánkból. Ezért kell szerintem sportolni is, ahol mindig van kihívás. Ha mondjuk megyek az országúti bringával, és találok valakit, aki leelőz, akkor máris ott a kihívás, hogy visszaelőzzem. Tudni kell küzdeni. A munkában is mindig olyasmibe vágok bele, amihez már nem értek. Számomra épp az az izgalmas, ha olyan feladatom van, amit nem tudok, amit még nem csináltam, ami még nem megy rutinból, és meg kell oldani. A gyerekeimnek is ezt kell megtanítanom, hogy szeressék és keressék a kihívásokat. Örömet szerezzen számukra, ha megoldanak valamilyen nagy feladatot, éljék meg az alkotás, a teremtés gyönyörét. Emellett pedig tanuljanak meg jól döntést hozni, és tanulják meg azt, hogy felelősségük van: ha így dönt, lesz fagyi, ha úgy dönt, nem lesz. Ha pedig kiderül, hogy rossz döntést hozott, meg kell tanulni hatékonyan korrigálni. 

PREZISEK - HALÁCSY PÉTER ÉS SOMLAI-FISCHER ÁDÁM

McM Nem érzitek annak a veszélyét, hogy a túl szabad nevelés után, amikor kikerülnek majd az életbe, ahol viszont elég sok szabály között kell működniük, nem fognak tudni rendesen funkcionálni?

HP Ezt nagyon sokan mondják: „Ha majd kikerül az életbe...” De szerintem nincsen olyan, hogy az élet, amibe kikerülsz. Amit te ma gondolsz, hogy milyen az élet, az a te gyerekkorodból megmaradt emlékeken alapszik, amikre így vagy úgy emlékszel. És pont arról beszéltünk, hogy ki tudja, harminc év múlva milyen lesz az élet. Az alternatív oktatásnál szokták mondogatni leginkább, amikor már felsőbb osztályosok a gyerekek, hogy „eddig jó volt, de most már kiveszem a Waldorfból, hogy megtanulja, milyen a rendes élet”. Milyen is az a rendes élet, mondjuk itt Magyarországon? Az, amelyben nincsen meg a szükséges kreativitás, amelyben rengeteg a boldogtalan ember, magas az öngyilkossági ráta, és sok az alkoholista? Ez a rendes élet? Erre kellene őket felkészíteni, hogy majd ebben tudjanak jól működni? Szerintem nincs olyan, hogy „a rendes élet”. Lehet, hogy ezoterikus lesz, amit mondok: azt, hogy mi a rendes élet, mi magunk döntjük el.

SFÁ Ez nem ezoterikus. Nálunk, ha hozunk egy szabályt, mondjuk, kijelentjük valamiről, hogy veszélyes, és mindig szóljanak, mielőtt hozzányúlnak – akkor megbeszéljük, hogy miért döntöttünk így, mi ennek az oka. Megpróbáljuk megérteni és megértetni, hogy miért hozzuk a szabályt, és hogyan lehet megváltoztatni. Ettől lesz tudatos a viszony a szabályokhoz: ezt most azért mondjuk, mert ezt és ezt szeretnénk elérni vele. De ha te azt gondolod, hogy ez nem jó így, akkor beszéljünk róla! A való életben is vannak jó szabályok, érted őket, és vannak rosszak, amiket lesz erőd megváltoztatni, és olyanok is, amiket inkább hagysz, mert nem fontosak annyira, hogy időt fordíts rájuk. Előfordult olyan is, hogy beszéltünk, mondjuk, egy rossz iskolai szabályról, de abban maradtunk, hogy inkább hagyjuk, és másra koncentrálunk. 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr5111834963

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.