Olvass!

KönyvesBlog

Szamárfejű nő varázsolta el a gyerekeket a Nemzeti Galériában

2017. március 20. Kiss Orsi

Képek forrása: Budapest Bábszínház/Éder Vera

Berg Judit, Kertész Erzsi, Dániel András, Tasnádi István és Jeli Viktória meséi kelnek életre szombatonként a Nemzeti Galériában: a kortárs gyerekkönyvszerzők saját történeteket kerekítettek négy festmény köré, a minielőadások után pedig a gyerekek kalandos képvadászatra indulhatnak a múzeum falai között.

A néhány éve futó Textúra-programok mintájára idén elindult a gyerekváltozat: a Mini Textúra egyszerre ötvözi az irodalmat, a színházat és a képzőművészetet, miközben mindhárom művészeti ág művelőit kimozdítja komfortzónájukból – és ugyanazzal a lendülettel viszi magával a befogadót is.

Aki vitt már múzeumba gyereket, az tisztában van azzal, hogy egy festészeti kiállításon egy gyerek nagyjából az ötödik képnél veszíti el minden érdeklődését. Hiszen egy múzeumban általában csendben kell lenni, nem lehet nyúlni semmihez, ráadásul ömlik ránk a vizuális inger, amit a gyerek egy idő után egyáltalán nem tud befogadni. Miközben a múzeumok tele vannak klassz műalkotásokkal, amiket jó lenne megmutatni neki is. A Magyar Nemzeti Galéria, a Budapest Bábszínház és a Pozsonyi Pagony úgy döntöttek, hogy képletesen összedobják, amijük van, és a szépirodalom, a festészet és a színház keresztezésével tető alá hoznak egy mash-up-ot, egy olyan 3 az 1-ben művészeti alkotást, ami amellett, hogy szórakoztat, még akár a kedvet is meghozhatja a további olvasgatáshoz, képnézegetéshez, színházba járáshoz.

A Mini Textúra koncepciója tulajdonképpen nagyon egyszerű: kiválasztottak négy festményt, melyekre négy kortárs írónk (egészen pontosan 3+2, a keretesből egészen pontosan kiderül) írt egy-egy történetet; utóbbit aztán a Budapest Bábszínház művészei adták elő. A programon a gyerekeket négy csoportba osztották (mi például a pirosak voltunk), és meghatározott útvonalon elindulva nézték meg mind a négy mini-előadást. Lényegében tehát mindenki lát mindent, legfeljebb más sorrendben, de ennek igazán túl nagy jelentősége nincs. Az idei Mini Textúrán a következő párosítások jöttek létre (zárójelben a választott festmények):

Tasnádi István és Jeli Viktória: A varázsló kertje (Bogdány Jakab: Gyümölcsök madarakkal és tengerimalaccal 1710.)
Kertész Erzsi: Zöld szamár (Bortnyik Sándor: Zöld szamár, 1924.)
Berg Judit: Az őrzők (Gadányi Jenő: Fantasztikus táj, 1948.)
Dániel András: A tengernél hűvös az ősz (Bernáth Aurél: Riviéra, 1926-27.)

A fenti képek vitán felül egytől egyig remekművek, viszont nem biztos, hogy egy múzeumban járva, a vizuális tobzódásban felfigyeltünk volna mindegyikre. Az előadások viszont kiemelték és kontextusba helyezték a képeket, ami még akkor is igaz, ha ez a kontextus teljes mértékben kitalált, fiktív. Így történt aztán, hogy az írók interpretációjában a 18. századi Bogdány-festmény elemei egy varázskert díszletei váltak, Bernáth Aurél tengerpartján egy idős, zsörtölődő házaspár várta a csodát, Bortnyik a szemünk előtt skiccelte fel a zöld szamarat, a Gadányi-kép pedig egy álcázott kincsőrzés színhelye lett.

Utóbbihoz Az őrzők címmel Berg Judit írt történetet; a képet ő választotta arról a listáról, amit a múzeum állított össze. Az előadás után elmesélte nekünk, hogy gyerekként nem volt nagy múzeumjáró, az áttörést a párizsi Musée d'Orsay és a dán Viking-múzeum hozta el neki, utóbbi főként azért, mert mindent meg lehetett fogni és ki lehetett próbálni. A festmények közül mindenképp egy absztrakt képet szeretett volna, mivel őt leginkább az érdekelte, hogy a puszta látványból hogyan keletkezik mögöttes gondolat. „A legtöbb ember, ha meglát egy olyan képet, ami nem konkrétan értelmezhető, általában tovább lép. Ám ha azt látja, hogy egy elvont formavilágból kiválik két alak, azok életre kelnek, és értelmet nyer a táj, a háttér, az ő létezésük, akkor egyszer csak működésbe lép a kép.” Ő abban bízik, hogy a történetek révén a gyerekeknek olyan élményben lesz részük, és ezáltal egy olyan kulcsot kapnak, ami meghatározó lesz egy életen át.

Egy-egy előadás nagyjából negyedórás, amit még a legizgágább gyerek is kibír, ráadásul egyik teremből a másikba vándorolva a múzeum, a színház és az olvasás is elveszíti statikus jellegét, hiszen lehet jönni-menni. Az egész kicsit olyan, mint egy vándorszínház, csak itt nem a produkció vándorol, hanem mi, a nézők. Az előadás viszont csak az első része a programnak, az egyik legjobb pedig maga a nyomozás. A gyerekek ugyanis kapnak egy térképet: ennek segítségével meg kell találniuk a múzeum kiállítótermeiben az előadásokon feldolgozott képeket, és válaszolniuk kell néhány egyszerű kérdésre. Nagyjából ekkor kerül a helyére mindaz, amiért az egész Mini Textúrát elindították: abban a pillanatban ugyanis, amikor a gyerek megtalálja a képet, az már nemcsak egy a múzeum sok-sok más festménye közül, hanem az az egy, amelyhez az előadások révén már neki is köze van, és így a története egy kicsit az övé is lehet.

Az előadások április 22-ig szombatonként látogathatók, bővebb információért katt ide!

A bejegyzés trackback címe:

http://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr6612350601

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.