Olvass!

KönyvesBlog

A vers nem engedi a hazugságot - a Jelenkor költészet napi előestje

2017. április 11. Rostás Eni

17202909_1675817249101245_1076212121121248080_n.jpg

Mi a közös Schein Gábor, Peer Krisztián és Tolnai Ottó költészetében, tette fel magának a találós kérdést Deres Kornélia a három költő közös bemutatója előtt, és gyorsan meg is válaszolta. Mindhárman „különleges titokkötetet” írtak, egyikőjüktől sem áll távol az (ön)irónia és az (ön)reflexió, az írás pedig megelőzi, megelőlegezi náluk a kimondott szót. A Rögzítetlen dolgok című Jelenkor-est nemcsak a költészet napját vezette fel masszívan és emlékezetesen, de azt is bebizonyította, hogy még három ennyire különböző habitusú költő verseiben sem csak nagyítóval kell keresni a közös motívumokat, vagyis minden költészet a maga módján ugyanolyan. Elég csak megvizsgálni, mit mondanak a kötetek (és az életművek) három olyan egyszerű motívumról, mint a tenger, a kísérlet és a határ. (Esetleg elég bátornak lenni ahhoz, hogy definiáljuk, majd a költőkre aggassuk a kult előtagot.)

Bevezetés a bevezetésbe

Schein könyve a kontinens minden tengertől távoli belsejéről beszél, Peernél senki sem sziget, mégis mindenki az, és ha Tolnai rendelkezne névjegykártyával, az állna rajta, a tenger költője. Schein a kortárs jelen (és a kortárs múltértelmezés) megértésére tesz kísérletet (ennek problematikájáról bővebben a Svéd megjelenése után készült interjúnkban), Peer az automatikus írást kísérelte meg 15 évvel ezelőtti (búcsúnak látszó) kötetében, Tolnainál pedig kevesebben zsonglőrködnek ügyesebben az anyaggal, mégsem szereti, ha azt mondják rá, avantgárd. A (mindenkor átlépendő) határokat nemcsak a szövegben lépik át, hanem például a színpadon is: Peer bicskával tesz erőszakot a saját könyvén, hogy a beforeversek után afterverseket is halljon a közönség. Az Üdvözlet a kontinens belsejéből, a 42 és a Nem könnyű című kötetekről Deres Kornélia kérdezte a szerzőket a Premier Kultcaféban.

Varjak ideje (Schein Gábor: Üdvözlet a kontinens belsejéből)

Schein Gábor: Üdvözlet a kontinens belsejéből

Jelenkor, 2017, 101 oldal, 2499 HUF

 

Deres felidézi Schein válaszát egy évekkel korábbi felolvasóestről,ahol a szép- és tanulmányírói minőségek elválasztásáról, elhatárolásáról kérdezték. Hosszabb távon abszolút kibírná, ha nem írhatna tanulmányt, de vers nélkül nem bírná kis soha. A versírás, folytatja már a jelenben Schein, elemi szükség, olyan, mint a levegővétel, bár levegőt venni sokkal egyszerűbb feladat, mert a versíráshoz a beszédképtelenséget kell leküzdeni, a vers ráadásul a hazugságot sem engedi, sarokba szorít. A versekben megjelenő apokaliptikus, rohadó táj nem egy katasztrófafilm díszlete, hanem az utca, ahol élünk, és ami mindannyiunkat alakít. Annak a reményéről, hogy az utcából otthon legyen, már rég lemondott, a kórház és a betegség viszont, mely kitöltötte a kötetbe foglalt idő néhány hónapját, szép volt és otthonos.

17883615_1714092348607068_729817755177215596_n.jpgFotó: Tillai Tamás

Nemcsak a verseket sorrendbe rendező költőnek, de az olvasónak is feltűnhet, mennyi varjú került a kötetbe, a borítótól a belső rajzokon át (mindkettő Tillai Tamás – a szerk.) a fákat ellepő károgásig. A varjak jelenlétéből pedig egyenesen következik a kérdés: kik a tér valódi urai, mi vagy ők. Ha figyelembe vesszük a tényt, amely szerint egy varjú állítólag 100 évig is elél, nem kell tovább kutatnunk a válasz után. A varjak várnak valamire, talán arra, hogy eltűnjünk végre, de addig is háborúban állnak az emberrel, épp, mint az ózdi parkban, ahol fegyverrel irtották az elszaporodást. Bár a varjút legtöbb mitológiában a halállal azonosítják, Schein nemcsak a komor tapasztalatoknak akart teret adni, hanem az élet szépséggel telített momentumainak is. A versek nem kronologikus sorrendben kerültek a kötetbe, ám az volt a cél, hogy kirajzolják, mit élt át a költő a keletkezésük 3-6 éve alatt, és a nehéz szakaszok utáni megnyugvást is megmutassák.

A címbe foglalt kontinens maga Európa, méghozzá a minden tengertől távoli közepe. Határ (és varjú) van, tenger nincs, ez pedig mindent meghatároz.

A nemírás nem hőstett (Peer Krisztián: 42)

Peer Krisztián: 42

Jelenkor, 2017, 76 oldal, 1699 HUF

 

Peer Krisztián kortárs jelennek öltözve ( #istandwithCEU-kitűző, valami kék) robban be a színpadra, ahol rögtönzött ornitológiai előadásában kifejti, hogy valóban gyönyörű a Schein-kötet borítója, ám azon egyáltalán nem varjak láthatók. A varjak nem voltak mindig itt, madár madárnak farkasa, mondaná a teljes képzavar, Peer például már a balkáni gerle generációja, ami a vadgalamb elől foglalta el a teret. Aztán, mint egy hitchcocki rémálomban, jönnek sorban a verebek meg a dolmányos és a vetési varjak. A varjú, mint olyan (corvus, esztétikai minőség) nem a borítóra, hanem Tillai belső rajzaira került. Peer már a Könyvesblognak adott interjújában is beszél arról, hogy mennyire fontos neki a szövegek valóságossága, és az, hogy az irodalom nem győzhet a realitás felett, a varjúepizóddal pedig nyomatékosította az álláspontját. (Az interjúból végül kimaradt, de ebben a zárójelben remekül elfér, hogy a jégmadarak nem verődnek csapatba, mint Péterfy Kitömött barbárjában, és Térey is hiába írja, hogy távcsővel ment a cserregő nádiposzátára, Peer szerint azt leginkább a hangja alapján lehet felismerni.)

„Bocs, tárgytalan, sőt, téves”, búcsúzott Hoztam valakit magammal (Palatinus, 2002) című kötetében, ám Deres szerint az előző 15 évben nem hallgatás történt, hanem másféle beszéd, például a színházi. Peer nem gondolta, hogy abba fogja hagyni az írást, az idézett sor pedig egy olyan versből származik, amelyben az automatikus írással kísérletezett/provokált, és azt gondolta, tovább lehet majd menni belőle valamerre, aztán mégsem tudott. 15 évig nem írni verset nem hőstett, nem koncept, aminek jelentése van, hanem „egy faszság”, és ő sem büszke rá. Deres emlékeztet rá, hogy a 42 valójában kétszerzős kötet, Peer mellett tavaly elhunyt barátnője, Zsófi is társszerző, és ezzel a költő is egyetért, majd felteszi a legfontosabb kérdést. Ha nem tudtad volna, hogy miről van szó (vagyis hogy mennyire referenciális a szöveg), rájöttél volna a versekből?

17903599_1714092191940417_1531425042746194361_n.jpg

Hogy a kötet szerkesztője, Borsik Miklós mekkora hatással volt a versírás folyamatára (és a csipszes zacskók tartalmára), azt mi sem mutatja jobban, mint hogy Peer a kötet nyomdába adása után sem tudott szabadulni a szempontjaitól. „Inside Mikit” („Belső Mikit” – Deres Kornélia) növesztett, és írás közben épp azokat a kérdéseket teszi fel magának azóta is, amiket a szerkesztője tenne. Deres a cím kapcsán leüti a leütnivalót, és a beszélgetésbe citálja Douglas Adamset, és a választ az életre, a világmindenségre, meg mindenre. A költő nem tudja a választ ezekre a kérdésekre, a referencialitás (ti. 1974-ben született és még néhány hónapig nem tölti be a 43-at) mellett pedig nemcsak Adams, de a maratoni táv is eszébe jut, aminek ő „valószínűleg az utolsó tíz méterén” bukna orra.

Csicsókából épülő határok (Tolnai Ottó: Nem könnyű)

Tolnai Ottó: Nem könnyű

Jelenkor, 2017, 379 oldal,3499 HUF

 

16 év verstermését gyűjtötte egybe Nem könnyű címmel Tolnai Ottó. A kötetben Paul Valéry tiszta és nyers költészetét idézi rurális nyelvi és fizikai tájakon, és azt teszi, amit megszoktunk (elvárunk?) tőle: játszik és mesél.

Mielőtt belemennénk a deleuze-i rizómadefiníció fejtegetésébe, le kell szögeznünk, mert Tolnai is leszögezte: előbb csinálta a rizómát, mint a francia filozófusok. A történeti hűséghez ragaszkodva pedig inkább ne is menjünk bele semmibe, hanem vizsgáljuk meg a csicsókát, a karfiolrajongóktól pedig kérjünk előre elnézést, mert rajongásuk tárgyáról ebben a bekezdésben egyetlen szó sem esik majd. Tolnai sosem vesz át direktben semmit a filozófusoktól, de az előfordulhat, hogy a szövegei találkoznak az elméleteikkel. A rizóma-csicsóka rímpár természetesen az univerzumformáló formátlanságra utal, a csicsóka pedig megnyitja a végtelen anekdotatárat, amelyből először az átéhezett rovinji tél epizódot vetíti le, amikor nem szabadott mozogni, nehogy energiát veszítsen az ember, kivéve, ha pakkot kapott, amelyben minden gondját megoldó szalonnát sejtett. A csomag tartalma viszont nem a hőn áhított zsír, hanem három darab csicsóka volt, mert a csomagküldő barát jó heccnek gondolta a dolgot. Az este a határ említésénél kanyarodik vissza önmagába, Tolnainál természetesen a portákat is csicsókasáv választja el egymástól. A mindennapi élet is a határsávban zajlik, Újvidéken ráadásul évtizedekig egy vakvágány mellett lakott, ami később szemétteleppé változott, bár Európa boulevard-nak kellett volna épülnie a helyén. Nem épült, hangzatos metaforát alkotva így az életre. Palicson a szegedi/csempészvasút mellett él, ahol nemrég migránsok lépkedtek a sámfákon, pedig azokon nem könnyű lépkedni. Szó szerint az ő utcájuk volt a folyosó (Európára, a világra), a migránsok kúttól-kútig vándoroltak, sivatagi mentalitással, ruganyos léptek, nagyon különös volt figyelni őket. Danilo Kiš édesapja egyébként vasutas volt, ki ne maradjon ebből a bekezdésből.  

17884063_1714092621940374_7812321965300352245_n.jpg

A sivatag és a megnyitott kutak előhívják a tenger, és Tolnai eposzi jelzőjét, amit épp a valóság figuráz ki azáltal, hogy egy döglött kis tó mellé száműzi a költőt, amiben még fürödni sem szabad (vö. száraz tó, nedves part). Tolnai ebből a döglött tómederből hordja össze a versei anyagát, fejben pedig még javában a tó alján kotorászunk, amikor ő már a Rilke család ólombányáiba merül alá, kéményseprők után cipeli a kürtőtisztító vasgolyót, felidézi Pilinszky vasgolyóját (in: B.I. kiasasszony), és felfesti a Pantone-skálára a csehov- és trianonszürke árnyalatot.

Tolnai saját alteregóiként tekint a világ Ottóira, van például Adriai Ottója, aki lent van a tengeren, így neki nem kell állandóan leszaladgálnia, vagy ott van a Fenyvesi, és a neki ajánlott vers, a Nem engedte térdre essem, melyben az adorjáni rézdrótkefe dicsőül meg kis híján. Fenyvesi remek verseket ír halott szerbiai költőkről, ezért Tolnai szerint nem árt benyalni neki, hogy róla is minél szebbet írjon, ha eljön az idő. Az est végén nemcsak Ottó van, de Péter is, méghozzá Esterházy, a kötetben háromszor, mint a magyar igazság (a pápa előtt vagy süteményszeletként), téglához kötött tyúk és egy tápőr, aki életvitelszerűen tartózkodik a Tolnai-univerzumban. Ott, ahol minden mindennel összefügg és minden mindenből következik. Még a véletlen is, hiszen a némafilmek görnyedt hátú zongoristáját épp az egykori Vörösmarty mozi helyén rángatja elő az emlékezet. 

A bejegyzés trackback címe:

http://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr3312417147

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.