Olvass!

KönyvesBlog

Joyce Maynard: Én is lehettem volna alkoholista

2017. április 12. .konyvesblog.

(Kép forrása)

Joyce Maynard legújabb, Függőség című könyvében az addikció egy általában rejtve maradó vetületét járja körül. Azt láttatja, milyen sajátos jegyeket mutat a női függőség, s ezen belül pedig azt, hogy a szerhasználaton kívül a társadalmi-érzelmi dependencia is lehet rendkívül kártékony és vezethet személyiségtorzuláshoz. A főhős, Helen alkoholproblémáit még többé-kevésbé képes uralni, ám a mások véleményétől való kényszeres függést már nem: minden cselekedetét, döntését a görcsös megfelelni vágyás irányítja, mely felülírja a józan ész diktálta lépéseket is, és vezet elhibázott döntések sorozatához. Azonban nem csak a fiktív szál miatt válik ez a könyv a leküzdhetetlen nehézségekkel való szembenézés példájává. A regényírás során Maynardnak saját tragédiájával is meg kellett küzdenie: férjénél hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak, és a könyv megjelenését már nem érhette meg. Az írót kaliforniai otthonában értük utol Skype-on, és kérdeztük a veszteségek feldolgozásáról, a kiszolgáltatottságról, az alkoholizmusról, és hogy miért is utálja annyira Donald Trumpot.

A Függőségben a korábbi könyveihez hasonlóan szingli anyákat állít a középpontba. Miért érzi fontosnak, hogy róluk írjon?

Soha nem úgy ültem le, hogy most egyedülálló anyákról fogok írni. Én is egyedül neveltem fel a gyerekeimet, és bár a műveim fiktívek, ehhez az élethelyzethez vissza tudok nyúlni, inspirációt tudok belőle meríteni. Mivel az irodalom alapvetően férfiközpontú, az is fontos volt, hogy erős nőket állítsak a központba. Hősnőim, mint például Adele a Nyárutóban vagy Helen a Függőségben, első látásra gyengének, esendőnek tűnnek, ám menet közben megtalálják saját erejüket, képesek lesznek talpra állni.

Könyves Magazin 2017/I.

LIBRI-BOOKLINE, 2017, 72 oldal, 5 pont + 199 Ft

 

A regény másik erős női karaktere, Ava képes annyira a saját befolyása alá vonni Helent, hogy a nő szinte teljesen elveszíti saját személyiségét. Ön volt valaha ilyen helyzetben, élt ilyen kapcsolatban?

Helen nagyon befolyásolható személyiség, tipikusan olyan nő, aki mások véleményének tükrében definiálja önmagát. Én is ilyen voltam valaha. Főhősöm az első férjéhez is csak azért megy hozzá, mert a férfi egy rövid ideig hisz benne, ő pedig mindig olyan akar lenni, amilyennek mások szeretnék. Mikor összebarátkozik Avával, ugyanez történik: az ő játékszerévé válik. Ám egy tragédia elgondolkodtatja, hogy valóban ilyen akar-e lenni. Amikor nagyon fiatal voltam engem is becsaptak, elárultak, méghozzá az, akiben a világon a legjobban bíztam. Valaki, akinek vakon, szinte vallásos meggyőződéssel hittem.

Ha jól gondolom, ez az ember J.D. Salinger volt. Több művében is megjelenik az idősebb, befolyásos férfi motívuma, aki elcsábít egy fiatal lányt a Függőségben Helennel történik hasonló. Ez annak a jele, hogy nem képes megbocsátani Salingernek, vagy ez a viszony csupán egy távoli emlék, ami jól hasznosítható egyes történetekben?

Már nem mérgezem magam a történteken való rágódással. Ám azt is látom, amit korábban nem: hogy mennyire sérült és kártékony személyiség volt Salinger. Kétségtelen, hogy fontos szerepet játszott az életemben, de mindez már nagyon régen történt. Amikor írok, gyakran nyúlok vissza fájdalmas emlékekhez, és mivel Salingerhez számtalan ilyen emlék köt, ezeket is felhasználom.

Joyce Maynard: Függőség - A csillogó felszín alatt néha sötét zátonyok rejtőznek

Fordította: Getto Katalin, Alexandra Kiadó, 2016, 352 oldal, 3699 HUF

 

Van olyan, amit ebből a kapcsolatból tanult meg, és a mai napig hatással van az életére?

Talán azt, hogy hogyan legyek önmagam. Írok erről az önéletrajzomban (Otthon a világban). Amikor Salingerrel voltam, azért láttam magam értékesnek, mert ő annak gondolt. Miután ez megváltozott benne, hirtelen nem tudtam, mit gondoljak magamról, arról, hogy ki is vagyok. Valami ilyesmit érez Helen is az Avával kötött barátsága alatt és után. Úgy gondolom, túl sok nő értékeli ugyanígy, mások véleménye alapján magát.

Helen végül képes kiszállni ebből az egészségtelen kapcsolatból, és kiállni magáért és a fiáért. Azonban azt is észre kell vennünk, hogy a férfiért, aki szerette, nem volt képes ugyanezt megtenni. Mintha a regény azt sugallná, hogy fontosabb az anya-gyerek kapcsolat, mint egy felnőtt szerelmi viszony. Valóban így gondolja, vagy ez csupán Helen – akár hibásnak is mondható – döntése?

Nem gondolom, hogy Helen a fiáért áldozta volna fel a szerelmet.  A Nyárutóban a fiú, Henry fél ettől: hogy az anyjának végül választania kell közte és a szerelme között. Szerintem  nem kell választanunk. Sokféle szeretet él bennünk, és nem hiszem, hogy jót tesz egy anyának, ha a saját vágyait figyelmen kívül hagyja.

A Függőség nőalakjai képesek felelősséget vállalni a tetteikért, míg a férfiak meglehetősen éretlen személyiségek, inkább a megúszásra játszanak. Úgy gondolja, hogy ez a különbség a való életben is megvan?

Nem is tudom. Egyrészről nem állt szándékomban leírni a férfiakat. Hiszen szeretem őket, két fiút neveltem fel, és egy nagyon jó ember felesége voltam. Néha talán kevesebbet várunk el a férfiaktól, mint amire valójában képesek. Másrészről azonban az érem másik oldalát sem lehet figyelmen kívül hagyni: itt van például Donald Trump. Az ő alakja leginkább arra ébresztett rá, hogy sokan még ma is mennyire felemásan látják a genderszerepeket. Sokan, köztük nők is, azt mondják, hogy nincs gond Trumppal, a férfiak már csak ilyenek. Bezzeg, ha Hillary Clinton viselkedett volna így, senki nem mentegetné hasonló módon. A nőkre teljesen más szabályok vonatkoznak.

Az elnökségért folytatott harcban Hillary Clintont támogatta. Mit gondol, a közszereplőknek mikor kell megszólalniuk politikai kérdésekben?

Nem gondolom, hogy mindenhez értek, éppen ezért nem elemzek komplex nemzetközi problémákat, de úgy érzem, a véleményemet állampolgári kötelességem elmondanom. Íróként a műveimmel, a cselekedeteimmel is szavazok, és ez szerintem nagyon fontos. Képtelen lennék eltitkolni, mit is érzek valójában, csak azért, nehogy elveszítsek néhány olvasót.

Ha Trump követői úgy döntenének, ezentúl nem veszik a könyveit, nem lenne különösebben elkeseredve?

Nem bizony!

Regénye főszereplője, Helen alkoholfüggő. Szándékosan akart leszámolni a női alkoholizmus tabujával, és megdönteni azt a sztereotip elképzelést, hogy az alkoholisták öregedő, külsejüket elhanyagoló férfiak?

Mindenképp. Bár alapvetően fikciót írok, a képzelet sokszor a való életen alapul. Helen alkoholizmusának a leírása abból a felismerésből származik, hogy ez a személy akár én is lehetnék. Felismertem, hogy a viszonyom az alkohollal, különösen a borral, nem igazán egészséges. Az egész akkor kezdődött, amikor egyedül maradtam a gyerekeimmel. Lefektettem őket aludni, majd kitöltöttem magamnak egy-két pohár bort. Ez ugyan nem tűnik soknak, nem mászkáltam részegen az utcán, nem estem össze, de éreztem, túl nagy jelentőséget tulajdonítok ennek a pár pohárnak, és kezd ez a rituálé túlságosan fontossá válni.

Ma már nem is iszik alkoholt?

Nagyon-nagyon ritkán. Nem ittam egy jó ideig. Budapesten viszont kóstoltam magyar bort, hoztam is haza magammal pár üveggel. De az alkoholhoz fűződő viszonyom teljesen más, mint régebben volt. Itthon például nem iszom.

A függőségnek és a kiszolgáltatottságnak egy másik aspektusa is megjelenik a könyvben: Ava rokkantsága. Először úgy tűnik, a tény, hogy Ava kerekesszékes egyáltalán nem nagy ügy: sportol, nagyon aktív szexuális életet él.  Aztán azt látjuk, hogy ez a csillogó felszín csak álca, Ava és a férje valójában ki nem állhatják egymást, és a nő rendkívül szenved a kiszolgáltatottságtól.

Ava és férje, Swift problémái és élethazugságai szerintem nem csak Ava sérülése miatt mérgezik őket. Ismerek kerekesszékeseket, akik egyáltalán nem nélkülözik az intimitást. Hőseim  kapcsolatát a harag és a keserűség üresítette ki. A közelmúltban nekem is megszakadt a kapcsolatom egy nagyon-nagyon jó barátnőmmel: azért akartam, hogy Ava kerekesszékes legyen, hogy egyáltalán ne hasonlítson ehhez a volt barátnőmhöz, és ne kelljen folyton rá gondolnom. Miután befejeztem a könyvet, aggódni kezdtem, hogy nem állja meg a helyét, amit például a paraplegikus szexről írtam, hiszen közelről nem ismerek kerekesszékeseket. Úgyhogy Facebookon keresztül találtam valakit, aki szintén gerincsérülést szenvedett, és megkértem, hogy olvassa át a kéziratot. Arra számítottam, hogy egy hosszú listát küld majd, hogy mit kell megváltoztatnom., de meglepetésemre minden maradhatott. Ennek a nőnek a sorsa is arra volt példa, hogy mozgássérülten is lehet teljes életet élni. Ava sebezhetősége sem rokkantságából fakad, sőt.  Ő ezzel együtt nagyon erős személyiség.

A Függőség keletkezését súlyos tragédia, férje betegsége és elvesztése árnyékolta be. Ebben a nehéz időben voltak valódi barátai, akikre támaszkodhatott?

Ó, nagyon sokan! Olyanok is, akiket nem is ismertem személyesen. Mikor kiderült, hogy a férjem rákos, abbahagytam a munkát. A Facebookon viszont sok mindent megosztottam Jim betegségével kapcsolatban, és így nagyon sok segítséget, odafigyelést kaptam. Természetesen mellettem voltak a régi barátaim és a gyerekeim  is, de a segítség sokszor egészen meglepő helyekről érkezett. Budapest is nagyon fontos szerepet játszik ebben a történetben: két éve a férjem is velem tartott, és bár csak három és fél napot töltöttünk itt, hosszabbnak tűnt, olyan sok élményben volt részünk. Ez volt az utolsó igazán felhőtlen utunk, nem sokkal hazatértünk után kaptuk a diagnózist Jim betegségéről. Éppen ezért nagyon vegyes érzésekkel jöttem vissza egyedül. Budapest viszont épp arra ébresztett rá, hogy mi az, amit nem veszítettem el. Nem veszítettem el saját magam, az írás képességét, az olvasókat. A magyar olvasók lelkesedése az irodalom, a könyvek iránt különösen inspiráló.

Amikor legutoljára beszélgettünk azt mondta, a munka már nagyon sok nehézségen átsegítette. Így volt ez most is?

Mikor megtudtuk, hogy a férjem beteg, abbahagytam az írást, hogy teljesen rá tudjak figyelni. A Függőséget szerkesztgettem, de új dologba nem kezdtem bele egyszerűen nem jutott eszembe semmi. Jim halála után megint úgy éreztem, írnom kell. Így született meg az új regényem, melynek,  bár a Jimmel való házasságom és az ő halála ihlette, fő témája maga a házasság intézménye, és  részben Budapesten játszódik. Amerikában hamarosan megjelenik, remélem, Magyarországra is eljut.

Lehet azt mondani, hogy ez az új könyv terápiás céllal íródott?

Nem igazán hiszem, hogy bárki is örömét lelné a terápiás szövegeim olvasásában. Számomra az a fontos, hogy legyen egy jó történet, egy jól működő szöveg, amit tud hatni az olvasóra.

Szerző: Strickland-Pajtók Ágnes – Strickland Julianna

A cikk eredetileg a Könyves Magazin 2017/1. számában jelent meg.

A bejegyzés trackback címe:

http://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr1912417911

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.