Olvass!

KönyvesBlog

N.K. Jemisin: Rögzíteni akartam, hogy milyen másodosztályú állampolgárnak lenni

2017. április 17. Rostás Eni

jemisinhires1_1.jpg Fotó: Laura Hanifin (forrás: nkjemisin.com)

„Az a tény, hogy a publikált írók többsége fehér férfi, már önmagában politikai ügy (és szexista, és a fehér felsőbbrendűséget hirdető)” – mondja N. K. Jemisin, aki tavaly Az ötödik évszak című fantasyregényéért kapta meg a Hugo-díjat, ám egyáltalán nem pesszimista. „Jelenleg az ő politikájuk mozgatja a társadalmat. De csak átmenetileg.” A megtört Föld-trilógia első részébe egy Essun nevű orogén (földmanipuláló mágus – a szerk.) esküszik bosszút a férje ellen, miközben körülötte egyre hangosabban pusztul a világ. A regény nemcsak a nagyszabású világteremtés és az epic fantasy műfajának megújítása miatt vált szinte azonnal klasszikussá a zsáneren belül, hanem attól a nagyfokú érzékenységtől is, amellyel a való világ eseményeire reflektál. Jemisin Fergusonról, az X-Men legnagyobb problémájáról és az explicit jelenetek szerepéről mesélt nekünk emailben.

Az ötödik évszak a 21. század legfontosabb szociális kérdéseivel foglalkozik, a társadalmi igazságtalansággal, a szexizmussal, az elnyomással kikényszerített homogenitással (nevezzük „biztonságnak” vagy konzervatív értékeknek). A változás első lépése mindig a kommunikáció. Mit gondol, a regénye képes valódi párbeszédet kezdeményezni és értelmes vitát generálni?

A karakterépítéshez az emberi pszichológiát és az aktuális történelmet használom fel, hiszen mi értelme van bármit is elmondani, ha nem törődsz azzal, hogy az embereket hitelesen mutasd be? De ez csak egy része annak, ahogyan elmesélek valamit. Nem különösebben érdekel, hogy átadjak egy határozott üzenetet, én csak jó író akarok lenni, aki elmond egy jó történetet.  A kontextus viszont, amelyben elmondom a történeteimet, valahogy fontossá, üggyé válik, mégpedig azért, mert az irodalom, különösen ami a sci-fit és a fantasyt illeti, a közelmúltig a fehér felsőbbrendűség (és a szexizmus és a homofóbia, és még sorolhatnám) politikájában gyökeredzett. Hajlamosak vagyunk nem politikaként tekinteni ezekre a dolgokra, mert nyakig merültünk bennük. Semmi különöset nem találunk abban, hogy valószínűleg még tíz évvel ezelőtt sem csinálhattam volna virágzó karriert, egyszerűen, mert az vagyok, aki és azokról írok, akikről.  Nem tartjuk furcsának, hogy a legtöbb olyan történetben, ami a jövőben játszódik, kizárólag fehér szereplők vannak, holott a Föld népességének több mint 80 százaléka a jelenben sem fehér ember. Amikor megfordítjuk a dolgot, és egy olyan íróra gondolunk, akinek a karakterei több mint 80 százalékban feketék, ázsiaiak vagy ausztrál őslakosok, egyből rossznak, vagy irreálisnak gondoljuk a történetét, mert nem ehhez vagyunk szokva. Kérdés nélkül elfogadjuk a 80 százalékban fehér történeteket, akkor is, ha a való világ egyszerűen nem ilyen. Ez épp annyira fantasy, mint a mágikus szeizmológia.

Az orogének elnyomott csoportja az érinthetetlenek kasztjára emlékeztet, a tőlük való félelem a bevándorlókkal szembeni ellenérzésekre, a Szienit nevű szereplő missziója az amerikai polgárjogi mozgalmakra. Nehéz nem a való világ metaforájaként olvasni Az ötödik évszakot, ami egy rendkívül dühös regény. Miből fakad a dühe?

A fergusoni tüntetések, majd a katonaság beavatkozása idején írtam a könyvet. Azt hiszem, nagyon nehezen marad nyugodt bárki, akibe szorult némi empátia, amikor azt látja, hogy van egy egész város, ami nyilvánvalóan kizsákmányolja a lakossága egy részét. Aránytalanul érik őket rendőri támadások, másképpen állítják elő és szankcionálják őket azokért a kisebb bűncselekményekért, amiket egy fehér ember simán megúszna, tiszteletlenül bánnak velük és büntetlenül lelőhetik őket, aztán a nagyrészt békésen tüntető, fegyvertelen tömegre ráküldik a katonaságot. Állampolgárokról beszélünk. Adófizetőkről. A fergusoni feketék generációk óta a közösség részét képezik, mégis így bánnak velük. Bárkit feldühítene, amikor rájön, hogy az egész országban vannak olyan városok, ahol lelövik a feketéket, ahol anyagi vagy politikai nyereségvágyból élősködnek rajtuk, és ez valamilyen formában már évszázadok óta így történik. Egyszerűen annyit akartam rögzíteni ebben a regényben, hogy milyen megérteni azt, hogy másodosztályú állampolgár vagy a közösségedben - akár nyíltan ér hátrányos megkülönböztetés, akár nem. Egy hatalmas állami apparátus érdeke, hogy az elnyomott pozíciójában tartson. Az elnyomottak természetesen nem rendelkeznek semmilyen különleges képességgel, de láthatóan elég rémisztőek vagyunk ahhoz, hogy tankokat vessenek be ellenünk, ha dühünkben felemeljük a hangunkat, még akkor is, ha nincsenek fegyvereink. Úgy kezelnek minket, mintha mágikus képességeink lennének. Úgyhogy azt kérdeztem magamtól, miért ne tegyem ezt valósággá A megtört Föld-trilógiában.

A világ beleőrül a bántalmazásba és elpusztítja lakóit

Mi történne, ha a bolygónk ellenünk fordulna? Erre ad érdekes választ N. K. Jemisin fantasyregénye, Az ötödik évszak, amely regény kategóriában bezsebelte az idei Hugó-díjat. Az elismerést a kansasi MidAmeriCon II-n adták át a hétvégén, Jemisin könyve pedig olyan díjnyertes...

Több helyen nyilatkozta, hogy kétségek gyötörték, miközben a regényen dolgozott, mert úgy érezte, azáltal, hogy allegorikus formában beszél róluk, trivializálja a való világ eseményeit. Mi a baj az allegóriával?

Az allegóriában benne van a hamisítás kockázata, különösen, ha az író nem pontosan érti, hogy mit próbál allegorizálni. Az X-Men például gyakran utal a mutánsok emberi jogokért vívott küzdelmére úgy, mint az amerikai polgárjogi harcokra. Xavier professzort pacifista Martin Luther King Jr.-ként, Magnetót gonosz és erőszakos Malcolm X-ként ábrázolja. Ezzel mindkettőjüknek hatalmas kárt okoz, mert MLK Jr. nem ellenezte az önvédelmet a fehér felsőbbrendűséggel szemben, a valóságban egyáltalán nem gonosz Malcolm X viszont az erőszakmentességet preferálta, ahogy egyre jobban elmélyedt a muszlim hitében. A képregény írói egyiküket sem értették meg teljesen, vagy ha meg is értették, nem törődtek azzal, hogy komplex és dinamikus emberekként ábrázolják őket. A képregényrajongók egész generációja nőtt fel úgy, hogy azt hiszi, ezek a valóságos történelmi figurák, akik feláldoztak mindent és számos módon megmentették a nemzetet, rajzfilmszerűek, egyszerűek és buták voltak. Ez nemcsak erre a két emberre nézve sértő, hanem Amerika teljes fekete lakosságára.  

Aggódtam, hogy azáltal, hogy az elnyomás elleni küzdelmet veszem a trilógiám alapjául, a trivializálást kockáztatom. Ezt úgy próbáltam elkerülni, hogy annyit tanultam az engem inspiráló eseményekről, amennyit csak tudtam, hogy ne értsek félre semmit és egyetlen apró részletet se hagyjak figyelmen kívül. A leegyszerűsítést úgy is próbáltam elkerülni, hogy nem „lágyítottam” az elnyomás szörnyű valóságát. A Fulkrum-béli élet például mindent magában foglal az amerikai őslakosoknak létrehozott bentlakásos iskoláktól a meleg átnevelő terápiáig, a borzalmakat pedig teljes valójukban ábrázolom, ahelyett, hogy finomítanék rajtuk. A valóságban gyerekek százait ölték meg vagy bántalmazták ilyen iskolákban, az átnevelő terápiát pedig a kínzáshoz hasonlítják; túlélői között gyakori az öngyilkosság. Ezért ábrázolom olyan expliciten a gyerekek szenvedését, nem pedig azért, mert lázítani vagy sokkolni akarom az olvasóimat. Hasonló dolgok történnek valódi gyerekekkel, és nekem kötelességem elmondani a halott gyerekek és a családjaik történetét, még ha allegorikus formában is.

Nem Nora, hanem N. K. Jemisinként írja a regényeit. Így akarta megvédeni magát a műfajon belül uralkodó szexizmussal szemben? Van bármilyen különbség NK, az író, és Nora, a karriertanácsadó és pszichológus között?

Nincs igazán különbség. A civil munkám segít, hogy jobb íróvá válhassak; jobban értem, hogy működnek az emberek, ami megkönnyíti a karakterteremtést. Nem azért választottam a kezdőbetűket, hogy megvédjem magam a szexizmustól, hanem mert abban az időben, amikor a profi írói karrierem beindult, néhány akadémiai publikáció is megjelent a teljes nevem alatt. Ez még a Google előtt történt, amikor egy apróváltoztatás is elég volt, hogy elválasszam a két területet. Ez ma már nem működik.  Minden ott van egy helyen.

2016 nyarának végén az amerikai fantasyszerző, Jim C. Hines publikált egy cikket az io9-on, melyben a sci-fi és a fantasyközösségben előforduló szexuális zaklatásról írt. Mennyire súlyos a helyzet a szcénán belül?

A sci-fi és fantasyszcéna ebben sem nem különbözik a mainstream amerikai társadalomtól. Épp most választottunk meg elnöknek valakit, aki azzal kérkedik, hogy szexuálisan zaklatja a nőket és többször nemi erőszakkal vádolták. Egész Amerikának jobban kell teljesítenie a kérdésben.

A gyerekgyilkos apa a világvége idején sem kerülheti el a büntetését

Három szörnyű dolog történik egyetlen nap leforgása alatt. A szürke kisvárosi életet élő Essun arra tér haza, hogy férje brutális módon végzett a kisfiukkal, majd elmenekült és erőszakkal magával vitte a lányukat. Eközben a hatalmas Sanze, az egész világot befolyásoló birodalom, aminek találmányai...

Jelezheti Az ötödik évszak Hugo-díja egy új, ám sokkal diverzebb aranykor kezdetét jelzi?

Nem igazán. Trump megválasztása azt mutatja, hogy egy fehér felsőbbrendűséget hirdető, regresszív, szexista sáv fut végig az amerikai lakosságon. Igazság szerint ez az utolsó esélyük, ugyanis ha egy pillanatra félretesszük a politikát, akkor azt látjuk, hogy társadalmunk a többségi kisebbség térhódítása felé halad, gondolok itt elsősorban a nem fehérekre és a nőkre. Ez nem fog változni. Azok az emberek viszont, akik aránytalanul nagy befolyással és hatalommal rendelkeznek, félnek feladni ennek bármilyen kis szeletét is. Olyan ez, mint falat építeni a közeledő cunami ellen; nem működik túl sokáig. De ők ettől biztos jobban értik magukat.

Nem én vagyok az első fekete nő, aki megnyerte a Hugo-díjat, csak az első olyan, aki a legjobb regény kategóriában tudott győzni. Octavia Butler rég áttörte a gátat. Egy ember sikere azonban nem elég, hogy beindítsa az igazi változást. Ha majd sok ilyen lesz, talán akkor elindul valami.

Milyen tanácsot adna a jövőbeni lányának?  

Hogy dolgozzon keményen. Nekünk mindig sokkal keményebben kell dolgoznunk másoknál, egyszerűen azért, hogy túléljük.

Az interjú részlete a Könyves magazin 2017/1. számában jelent meg.

A bejegyzés trackback címe:

http://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr5412430351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.