Olvass!

KönyvesBlog

Ezeket a rendezvényeket keresd a könyvfesztiválon!

2017. április 21. .konyvesblog.

pamuk-nagydij.jpgOrhan Pamuk csütörtökön átvette a Budapest Nagydíjat (fotó: Valuska Gábor)

Az idei könyvfesztivál díszvendége a Nobel-díjas török író, Orhan Pamuk, aki tegnap vette át Budapest Nagydíjat, ám a következő három napban még rengeteg program várja az olvasókat, mi pedig kiszemezgettük belőle a legérdekesebbeket.

Idén a visegrádi országok a díszvendégek, pénteken irodalmi és gyerekirodalmi börzéken ismerkedhetünk meg a V4-országok szépirodalmával. A könyvfesztivál ideje alatt lesz még európai írótalálkozó, és bemutatkoznak a visegrádi országok elsőkönyvesei is.Péntek kora estétől megint lesz Kis Könyves Éj.

Szombaton 11-től mutatják be Boualem Sansal 2084 című könyvét, egy másik helyszínen pedig szintén 11-től Olivier Bourdeaut Merre jársz, Bojangles? című kötetét. Ezzel egyidejűleg mutatják be Szabó Gábor Jelenlét nyomokban című Hazai Attila-monográfiáját, és ekkor jelentik be a Hazai Attila díj 2017-es nyertesének nevét is. Délután 1-től Afonso Cruz Virágok című könyvével ismerkedhetünk. 3-tól Erlend Loe Doppler hazatér – avagy a világ vége, ahogyan ismertük című kötetének és Doppler című hangoskönyvének bemutatója lesz. Délután 4-től megismerhetjük David Szalay Minden, ami férfi című könyvét. 6-tól Háy János Az öregtó felé című könyvét koncerttel mutatják be, egy másik helyszínen pedig Peer Krisztián 42 című verseskötetét ismerhetik meg az olvasók.

Vasárnap 1-től Turi Tímea és Zilahi Anna versesköteteit, 2-től Daniel Banulescu A Sátán a szívedre vadászik című regényét, 3-től Patrick Modiano Felejtett Álom című könyvét mutatják be. Délután 4-től megnyit a Születésnapi Irodalmi Szalon (Meghívottak: 90 éves: Lator László; 85 éves: Almási Miklós; 80 éves: Kántor Lajos és Marék Veronika; 75 éves: Győri László; 70 éves: Nádasdy Ádám, Nógrádi Gábor és Csaplár Vilmos; 65 éves: Bán Magda; 60 éves: Visky András.) Ezzel egyidejűleg 4-től Kemény István A költészet megkopasztása című könyvét mutatják be.

A könyvfesztivál területén, rendezvény nyitvatartási ideje alatt folyamatosan kincseket kereshetünk, a József Attila Kör a fesztivál ideje alatt mindennap könyveket rejtenek el, csak meg kell találni őket. A Líracsúcs programjairól ITT és ITT olvashattok bővebben.

A bejegyzés trackback címe:

http://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr512441685

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.