Olvass!

KönyvesBlog

Új illusztrációkkal jelenik meg a Rumini!

2017. május 24. Kiss Orsi

rumini_uj_borito_cmyk.jpgMár több mint tíz éve, hogy először megjelent a világjáró kisegér kalandjairól szóló első kötet: Berg Judit mesesorozata azóta hatalmas pályát járt be, hiszen több iskolában kötelező olvasmány lett a Rumini, de készült belőle színházi adaptáció is, népszerűsége pedig mindmáig töretlen. A kisegér és barátai, hajóstársai, és persze ellenségei, meg az útjába kerülő csodalények, Kálmán Anna illusztrációinak köszönhetően elevenedtek meg a kötetek lapjain, most viszont az új, puhafedeles kiadásban – mely a könyvhétre időzítve jelenik meg a Pozsonyi Pagony gondozásában – Nagy Zoltán ad alakot nekik.

Berg Judit: Rumini

Pozsonyi Pagony, 2017, 1990 HUF

 

Az ok elég prózai: a hazai népszerűség, díjak és ajánlások ellenére a Rumini-sorozat külföldön nem talált utat magának, a kiadók nem kapták fel a fejüket az egeres mesére. Berg Judit megkeresésünkre elmesélte, hogy többszöri próbálkozás után arra jutottak, hogy csavarnak egyet a dolgon, és megpróbálnak az illusztráción változtatni. Az írónő fontosnak tartotta leszögezni, hogy nagyon szereti Kálmán Anna rajzait, melyeknek itthon is rengeteg rajongója van, Nyugat-Európában viszont valamiért „nem mozdultak rá”. Az elhatározást követően egy hosszas, majdnem másfél évig tartó kísérletezés vette kezdetét, melynek során közel hatvan próbarajzot kaptak a világ minden tájáról, de a Rumini illusztrációjaként igazán egyik sem működött. A végső befutó végül az addig főleg számítógépes grafikában utazó Nagy Zoltán lett, ám Berg Judit az ő Rumini-figurájával sem volt teljesen elégedett. Végül elővett egy fotót a kisfiáról, és az új Rumininek vizuálisan ez a fénykép lett az egyik kiindulási alapja.

rumini_polip.png
Amiben ugyanis ezek az illusztrációk talán a leginkább eltérnek Kálmán Anna rajzaitól, az éppen az emberszabás. Míg a „régi” Ruminiben egerek szerepeltek, addig az „új” főszereplői sokkal inkább hasonlítanak emberre, igaz, az állati jelleget azért Nagy Zoltán is megtartotta (így a karaktereknek egérfarkuk van, és a fülük is gömbölyű egérfül). A változtatás a jelek szerint elérte célját, hiszen a Rumini egy éven belül megjelenik németül és angolul, idén szeptemberben pedig már a holland gyerekek is forgathatják (ott ráadásul színesben jelenik meg).

Berg Judit felkészült arra, hogy biztosan lesznek, akiknek nem tetszenek majd az új illusztrációk, de azt mondja, hogy szerinte egyik változat sem oltja ki a másikat, és a könyvesboltokban továbbra is elérhető lesz majd a régi. „Ez egy másik lehetséges képi világ” – hangsúlyozza, és a kettő, tehát a régi meg az új, szerinte bőven elfér egymás mellett. Nagy Zoltán egyébként már a második kötetet rajzolja, a következő években pedig várható, hogy a széria többi kötete is sorra kerül.

rumini_sarkany.pngBerg Judit az utolsó kötet, a Rumini kapitány megjelenésekor több helyen is azt nyilatkozta, hogy befejezi a sorozatot, de most azt mondja, annyi könyörgő olvasói levelet kapott, hogy úgy gondolta, mégis lesz folytatás. Az új kötet megírásának várhatóan jövőre áll neki, és Kálmán Anna fogja illusztrálni.

A bejegyzés trackback címe:

http://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr7212534479

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.