Olvass!

KönyvesBlog

Anna Kim hősének el kell mondania mindazt, amire nincsenek szavaink

2017. június 10. .konyvesblog.

kim-1.jpgFotó: Valuska Gábor

Anna Kim volt a Bécs-Budapest Transit – az Osztrák Kulturális Fórum és a PIM közös programjának – júniusi vendége a Margó fesztivál keretében. Magyarul 2016-ban megjelent regénye, a Jéggé dermedt idő kapcsán kérdezte Kovács Edit az írónőt és a fordítót, Tatár Sándort. A Jéggé dermedt idő egy olyan krízisről szól, mely egész Európát érintette, nevezetesen a délszláv háborúról, illetve annak következményeiről. A regény főszereplője egy Luan nevű koszovói albán férfi, aki a háború elől menekülve végül Bécsben talál menedéket, és ott a Vöröskereszt Nemzetközi Keresőszolgálatához fordul, mert a háborúban felesége, Fahrie, nyomtalanul eltűnt.

Anna Kim: Jéggé dermedt idő

Fordította: Tatár Sándor, Jelenkor Kiadó, 2016, 168 oldal, 2499 HUF

 

Így ismerkedik meg Norával, aki a szervezetnél dolgozik, és megpróbál segíteni Luannak – nem csak a keresésben. Nora azon igyekszik, hogy a férfi a némaságból kilépve meg tudja találni azt a nyelvet, melyen beszélni lehet mindarról, amire nincs nyelvünk. Ez nem könnyű feladat, először neki is meg kell értenie a férfit, azt, amit mondani akar, és le kell fordítania önmaga számára. Mindeközben ő is változik, mélyen megérinti Luan, és az a számára teljesen idegen helyzet, amivel szembesülnie kell: tud a koszovói eltűntekről, tudja a számukat, de azzal nincs tisztában, hogy ez az egyes emberek számára mit jelent.

Tatár Sándor, a Jéggé dermedt idő fordítója megjegyezte, nem volt könnyű dolga a regénnyel. Luan nyelvkereséséből fakadóan Kim regénynyelvének metaforikája áthatolhatatlanul sűrű, ezért sokáig nem értette annak szerkezetét – gyakran fordult kérdéseivel az írónőhöz, de a válaszai nem mindig segítettek. A metaforizálás által Kimet individuális nyelvhasználat jellemzi, aminek az osztrák irodalomban hagyománya van: a nyelv keresése nyelvi szkepszisből fakad, a konvenciók és a határok ledöntésének igényéből.

Visszatérve Luanra, a férfinak volt előképe, egy albán férfi, aki hajlandó volt – és tudott is – mesélni magáról Kimnek. Sőt, az egész regény tényeken alapszik: Kim még 2006-ban Koszovóba utazott. Prekoncepciója volt, hogy fikció helyett a tényekre támaszkodjon – akkor, mondta, az ENSZ image-problémákkal küszködött, ezért készségesen mindenhová elvezették. Járt Pristinában és a regény összes helyszínén, jelen volt exhumáláson, boncoláson, és akkor, amikor a földi maradványokat visszaadták a hozzátartozóknak. Jegyzőkönyveket és jogi aktákat nézett át, és egyre kísértetiesebbnek tűnt, hogy a holttesteket tárgyiasítva azokat a csontok mérete vagy a fogak koponyában való elhelyezkedése alapján próbálják meg azonosítani. Ezek a tények elárulnak valamit? – tette fel a kérdést Kim, a beszélgetés során és a regényében egyaránt.

De mégis, közel harmincévesen mi vette rá arra, hogy Koszovóba utazzon? A butaság – válaszolta Kim nevetve. Úgy érezte, el kell végeznie egy munkát ahhoz, hogy írhasson. A téma nem volt személyes, és a megértéshez személyes tapasztalatokat kellett gyűjtenie. És a tények abszurditásához képest teljesen mást tapasztalt meg az érzéki benyomások, szagok, beszélgetések által. Sőt, teljesen mást ahhoz képest, amit az interneten keresztül megtapasztalhat, mert az mindennek csak egy szűk szeletét teszi elérhetővé a néző számára.

A beszélgetés végén legújabb regényéről kérdezték, ami már önéletrajzi ihletettségű. A családja kalandos történetét dolgozta fel benne: Koreában, a hidegháború idején játszódik, akkor, amikor már véglegessé vált az ország kettészakadása. A hidegháborúnak azonban más következményei is voltak Kim családjára nézve: 1977-ben született Dél-Koreában, szülei nem sokkal ezután kivándoroltak. Úgy vélték, gyermeküknek nem diktatúrában, hanem egy nyugati demokratikus értékeket képviselő államban kell felnőnie. Röviden összefoglalva, a regénnyel kapcsolatos dilemmákban Kimet az érdekelte leginkább, miért lett ő ő. Elárulta, hogy egyébként nyelvtudása mára megkopott, konyha- és gyerek-koreai nyelvet beszél, és van egy nagyon sajátos akcentusa, ami valahol az észak-koreai és a japán közt helyezkedik el.

Szerző: Szmerka Dániel

A bejegyzés trackback címe:

http://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr4212583219

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.