Olvass!

KönyvesBlog

Darvasi László: Aki ellensége az irodalomnak, egyúttal a barátja is

2017. június 11. .konyvesblog.

darvasi-1.jpgFotó: Valuska Gábor

„Különös tér a magyar irodalom, mert vannak láthatatlan szerzői. Mondjuk Sárbogárdi Jolán, Csokonai Lili vagy Kanetti Norbert. Őket sosem látta senki. Te láttad már Szív Ernőt?” – kérdezte Németh Gábor Darvasi Lászlót, bevonva őt egyúttal egy olyan játékba, melyben kétség sem fér ahhoz, hogy Szív Ernő él: lát és tapasztal, ír és nap mint nap találkozik az irodalom ellenségeivel. A minap is megjelent a Délmagyarország című napilapban egy tárcája arról, hogy június hatodikán vagy hetedikén este hazafelé sétálva egy újlipótvárosi védett ház kivilágított földszinti szobájában megpillantotta a Führer embernagyságú képmását. „Este fél tizenegy, látja Hitlert. Az Újlipótban. Na, ezt írta meg” – fűzte hozzá Darvasi, aki minden bizonnyal az elsők között olvasta a Szív-tárcát.

Darvasi László: Az irodalom ellenségei

Magvető Könyvkiadó, 2017, 351 oldal, 3499 HUF

 

De visszatérve Németh Gábor kérdésére, pontosabban Darvasi válaszára: ő folyamatosan látja Szív Ernőt egy belső tájon, és van valami intimitás, rejtettség abban, ahogyan gondolkodik, beszél róla. Sőt, napi kapcsolatban van vele. (Egyedül a gyermekkoráról nem tud még. Csak sejtései vannak arról, hogy mennyire élénk élete lehetett a kicsi Szívnek, és arról is, hogy egy kicsit aljas is volt.) Így azt is tudja, miről mit gondol. Mit gondol például arról, hogy miért csak a nőket érdekli az irodalom. „A férfi alapvetően militáns lény” – tolmácsolta Darvasi Szív Ernő gondolatait. Megszokta a világban való élés hétköznapi gyakorlatában azt, hogy meg is tudja változtatni. Ami persze illúzió.” A nő nem megváltoztatni akarja a világot. Tudja azt, hogy lehet másként, és hogyan lehet másként. Ez pedig az álmodozásnak, a meséhez való odahajlásnak az első pontja.

Szív Ernő tárcái, annak ellenére, hogy ő maga hírlapíró, tele vannak költészettel („Isten? Sajnálom, Isten nekem nem kell. Mert mit kezd a hógolyó a téllel?”). Ennek csak az lehet az oka – világított rá Darvasi –, hogy előbb volt költő, mint hírlapíró. Mint bármi más. És a költő ottmarad, és néha elődugja a fejét. Ami a hírlapírást illeti, mint foglalkozás, megnevezés kicsit nosztalgikus, konzervatív, ellenzéki. De még ma is, a mai újságírókkal szemben is vannak olyanok, akik magukra húzzák a régi újságírás ethoszát (Bächer Iván és Kácsor Zsolt), a hírlapírásban ugyanis, a kétségtelenül elnyűtt jellegével együtt is van valami irodalmi – szemben az újságírással, amit vissza kellene vezetni az irodalomhoz. „A szegedi Délmagyarországban több mint huszonöt éve írja Szív a hátsó oldali kistárcát. Meg tudott maradni. Az olyan sorokkal, hogy Mert mit kezd a hógolyó a téllel?”

De ha már Szív rokonait keressük, ne csak Bächer Iván és Kácsor Zsolt nevét említsük meg, hiszen ott vannak a nagy elődök, Kosztolányi, Szép Ernő, Karinthy vagy Örkény. Bizonyos szempontból a Nyugat szellemiségéből és a Nyugat utáni szellemi átrendeződésből született abszurdhoz, groteszkhez kötődő szemléletből eredezteti magát. És bár a tárca nem egészen irodalmi műfaj, az említett írók életművének szerves részét képezi. Szív pedig ezt az újságírás felől irigyelt, az irodalom felől lenézett műfajt „mindenek fölé emeli” – ahogy Németh Gábor fogalmazott.

„Szív gyarmatosító. Egy olyan alkat, aki arra tette fel az életét, hogy számba veszi a világot, és mindent írás tárgyává tesz” – érkezett Darvasi válasza. Mindent birtokba akar venni és eddig csak kis lépésekben haladt, de legalábbis olyanokban, amiknek nem volt igazán nagy tétje. Ezért volt olyan nehéz dolga egy évvel ezelőtt, mikor „nagyon erősen néztek egymásra a halállal”. Talán ez a tét adja meg igazán a kötet súlyát, talán az, hogy a könnyed elbeszélésekben, egészen kicsi dolgok hatására is meg tud történni a felemelkedés.

De vajon kik az irodalom ellenségei? És kik a barátai? Vannak egyáltalán barátai az irodalomnak? „Aki az ellensége az irodalomnak, egyúttal barátja is” – válaszolt Darvasi a kérdésre Szív helyett. Az irodalmi élet nemcsak a kávéházi jelenetekből áll, hanem ugyanúgy része a rengeteg levél – nem egy abszurd kérésekkel –, a rengeteg felkérés és a fél nyolckor csörgő telefon. „Ellenség és barát, jó szándékú és rossz szándékú valahogy mindig egybeér. És van, amikor a legrosszabb szándék teszi a legjobbat.” Mert a legszörnyűbb kritikák, az alaptalan vádak tudnak annyi erőt mozgósítani az emberben, hogy a végén világcsúcsot ugrik.

Németh Gábor megállapításával, mely szerint a kötetben látszik, hogy Darvasi meglátogatta Szív Ernőt a kórházban, Darvasi kiesett a játék diktálta szerepből, nem valamiféle zavar miatt, hanem mert máshogy nem elmondható az, hogy ennek a fordítottja történt. „Amikor a kórházba bekerültem, én mint Darvasi László, tudtam azt, hogy ezt Szív Ernő meg fogja írni. Tehát ő látogatott meg, és az ő szemével kezdtem el nézni azt, ami történik körülöttem. Az ő hangján, az ő szavaival tudom csak elmondani.”

Szerző: Szmerka Dániel

A bejegyzés trackback címe:

http://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr812585951

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.