Olvass!

KönyvesBlog

Így néz ki Péterfy Gergely és Péterfy-Novák Éva dolgozószobája

2017. július 20. Rostás Eni

targyalas_peterfy-17.jpgFotó: Valuska Gábor

Nem túl gyakori, hogy két író elviseli egymás jelenlétét alkotás közben, ám Péterfy-Novák Éva és Péterfy Gergely megosztják kisoroszi otthonuk dolgozószobáját. A megosztás azonban csak látszólagos, Éva hajnalban kel, és mire Gergely felébred, már be is fejezi az írást. Ha pedig mégis egyszerre dolgoznának, abban a pillanatban hagyja el a szobát, amint felhangzik valamelyik német rádióállomás műsora. Jelenleg mindketten új könyvüket írják, de egyikük sem árult el róla semmit, bár Éva könyvéből már hallhattak részleteket az előző évek szemfüles Margó-látogatói. Tárgyalásuk kissé rendhagyóra sikeredett: lemaradt a képről néhány érdekes tárgy, például az állatkoponyára hasonlító fadarab a Duna-partról, és Péterfy íróasztalának egyik legszebb darabja, a MOFÉM art deco óra. „Első lakásom Óbudán volt, az erősen irodalmian hangzó San Marco utcában. A lakáshoz járt egy pince”, az óra onnan került elő.

Vállfa a szekrényen: Az edzőteremben, ahová Péterfy járt, éveken át szekrényből szekrénybe vándorolt egy „Braun Antal férfi- és fiuruha nagyáruháza Tapolcza” feliratú vállfa. „Eleinte azt hittem, hogy valakihez tartozik, volt is rá jelöltem, a kitűnő Benkő Balázs, akivel Facebook-posztjaink sorsáról szoktunk eszmét cserélni. Aztán egyszer nekiszegeztem a kérdést, hogy tényleg az övé-e. Amikor nemmel válaszolt, minden további nélkül eltulajdonítottam és egy egyszerű, ikeás fa vállfával pótoltam.”

Érmegyűjtemény: „Római pénzek, amelyek az évszázadok alatt felgyűltek a családban Erdélyből, Kolozsvárról, a Dunapartról, Visegrádról, Gizellatelepről, Dunabogdányból. Legfelül az a rézpénz, amit gyerekkoromban találtam egy aquincumi földhányásban.”

Fotók az ablakpárkányon: Munka közben Péterfy nemcsak a kertre lát rá, hanem „a legbőbeszédűbb és a legszikárabb magyar íróra”, vagyis Krúdy Gyulára és Mészöly Miklósra, valamint a felesége gyerekkori fotóira. „Egy tündéri, huncut kislány Diósgyőrből.”

Levéltári irat fénymásolata: PNÉ dolgozós laptopja mellett a nagyapjára vonatkozó levéltári iratok láthatók, „többek között az, amely tanúsítja, 1954. június 16-án a III. Kongresszus visszavette a Pártba”.

Éva két laptopja: „Az egyikben vannak a jelszavak, a dokumentumok és a fotók, a másik meg működik.”

A cikk eredetileg a Könyves Magazin 2017/3. számában jelent meg.

A bejegyzés trackback címe:

http://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr6612675259

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.