Olvass!

KönyvesBlog

A világ egy bokaficamnak köszönheti Harisnyás Pippit

2017. augusztus 02. Kiss Orsi

astrid1.jpgAstrid Lindgren már a a Rabén & Sjögren szerkesztőjeként

Nem túl szokatlan, ha egy író naplót vezet, elég, ha azt nézzük végig, hány szerzői napló jelent meg magyarul csak az elmúlt években. Astrid Lindgren háborús naplója azonban több szempontból is különleges: a huszadik századi gyerekirodalom egyik legnagyobb alakjának tartott Lindgren ugyanis elsősorban nem a magánéleti, hanem a kollektív események rögzítésére kezdett el 1939-ben naplót vezetni. Ami mi más lett volna akkor, mint a második világháború.

„Ó! Ma kitört a háború. Senki sem hitte. Tegnap délután még a Vasa parkban üldögéltem Elsa Gullanderrel, körülöttünk játszottak és szaladgáltak a gyerekek, mi pedig kedélyesen szidtuk Hitlert, és arra jutottunk, hogy háború azért mégsem lesz – ma pedig! (…) Isten óvja szegény, őrület sújtotta bolygónkat!”

Lindgren 1939 szeptemberében titkárnőként dolgozott, és élte a középosztálybeli svédek – Európa közepéből tekintve mindenképpen – kényelmes és gondtalan életét. Férjével, a később a svéd autóklub ügyvezető igazgatójának választott Sture Lindgrennel Stockholmban nevelte két gyermekét, a házasságon kívüli kapcsolatából született Larst, és közös kislányukat, Karint.

Astrid Lindgren: Háborús napló 1939-1945

Fordította: Holländer Judit, Móra Könyvkiadó, 2017, 232 oldal, 2999 HUF

 

Astrid Lindgrennek ekkor még az ismerősein kívül a kutya sem ismerte a nevét, naplóját tehát semmiképpen nem az utókornak szánta, sokkal inkább egyfajta belső használatra szánt memóriafrissítőnek. A háborús naplóban ugyanis rendszeresen kommentálja a világháborús eseményeket, és szorgalmasan ragasztgatja az ezekről szóló újságcikkeket. Elsősorban a külvilág eseményeinek a rögzítése a cél, az már a mi szempontunkból másodlagos haszon, hogy közben a kötet lapjain kirajzolódnak az átlagsvédek háborús mindennapjai is. Ami még Astrid Lindgren szerint is kivételes volt („érdemtelenül jól megy a sorunk”, írja 1941 októberében), tekintettel arra, hogy Svédországban nem voltak fegyveres harcok – és például Dániával vagy Norvégiával ellentétben a svédek a saját országukban megúszták a náci rémuralmat –, és a létfenntartás sem okozott akkora gondot, mint Európa többi részében. A kötetből például kiderül, hogy miközben Lindgren nagyon is tisztában volt azzal, hogy rengeteg országban mekkora gond az élelmiszerhiány és az abból fakadó éhezés, Svédországban legfeljebb a fejadagok csökkentése okozott feltűnést („Hír a hazai frontról: fogytán a tojás.”).

Astrid Lindgren: Harisnyás Pippi

Fordította: Tótfalusi István, Móra Könyvkiadó, 2016, 120 oldal, 2499 HUF

 

Lindgren élénk figyelemmel követte a világháborús eseményeket, naplójában folyamatosan véleményezte is azokat, ráadásul titkos munkája révén olyan információk birtokába juthatott, amelyek az átlagember számára esetleg kevésbé voltak ismertek. Az asszony ugyanis 1940-től a titkos postai cenzúrahivatalban dolgozott, és feladata volt, hogy a keze között átmenő levelekben megtalálja és törölje a katonai szempontból fontos vagy bizalmas információkat. A munkája annyira titkos volt, hogy – mint lánya utószavából kiderül – gyerekei sem tudhattak arról, mit csinál késő este a munkahelyén. Igaz, a naplójában ettől függetlenül még lazán idézget a levelekből:

„Egy végletekig szomorú zsidó levél – a maga nemében kordokumentum – került ma hozzám. Egy nemrégiben Svédországba érkezett zsidó levele egy finnországi hitsorsosának a bécsi zsidók Lengyelországba szállításáról.”

Irodalmi szempontból – és így Astrid Lindgren szerzői életében is – ugyancsak fontos időszaknak számítanak a háborús évek, ekkor született meg ugyanis a huszadik századi gyerekirodalom egyik legvagányabb alakja, Harisnyás Pippi. 1941-ben az akkor már hosszabb ideje betegeskedő Karin megint azért nyaggatta az anyját, hogy meséljen neki valamit, és amikor a kimerült asszony feltette a kérdést, hogy „de hát miről mesélhetnék még neked?”, kapásból jött a válasz: „Harisnyás Pippiről”. A Guardianben megjelent cikkében Karin Nyman azt írta, hogy hirtelen jött ötlet volt, csak egy szójáték. Viszont megtette a hatását, mivel Astrid Lindgren ezzel a névvel egy teljesen új történetet kezdett el mesélni a lányának.

A napló először 1944-ben márciusában említi Harisnyás Pippit, április elsején pedig Lindgren feljegyzi, hogy kificamította a lábát, és ágynak dőlt. A balesetnek azért van jelentősége, mert akkor lesz elég ideje arra, hogy ne csak elmondja, hanem le is írja a történetet. Még ha összességében ez egy nagyon nehéz időszak is volt Lindgren életében:

„Jelenleg én is lehangolt vagyok, valószínűleg azért, mert már három hete nem hagytam el a lakást. Legszívesebben sírnék.”

Karin tizedik születésnapjára mindenesetre elkészül a Pippi kézirata, amit a kislány meg is kap „egy csinos, fekete dossziéban”. Az asszony 1944 áprilisában elküldte a kéziratot a Bonniers kiadónak, amely eredeti és „hihetetlenségében is rendkívül szórakoztató” műnek nevezte a Pippit, kiadni viszont nem szerette volna. Jellemző, hogy minderről Lindgren egy szót sem ejt a naplóban, mintha nem is lett volna olyan fontos momentum az életében, így a részletek a napló végén található levelekből derülnek ki. Lindgren a visszautasítástól függetlenül tovább dolgozott a történeten, és kimondottan érdekes látni, hogy mennyire nincs tisztában ő maga sem azzal, milyen értékeset alkotott:

„Épp a Harisnyás Pippin dolgozom, már ha lesz valami ebből a neveletlen gyerekből.” (1945. június 2.)
„Elkészült a Pippi átdolgozása, én pedig belekezdenék egy új, normálisabb gyerekkönyv írásába.” (1945. június 17.)

1945 novemberében végül első díjat nyert a Harisnyás Pippivel a Rabén & Sjögren kiadó versenyén, de ez is csak szimpla ténymegállapításként szerepel a naplóban, hozzátéve, hogy „most már bármelyik nap megjelenhet”. Aztán persze meg is jelent, és hatalmas siker lett, csak az első két hétben 20 ezer példány fogyott belőle. Azóta készült belőle mozifilm és sorozat, a könyvet pedig hetven nyelvre fordították le. A napló 1945-ben véget ér, de az író Astrid Lindgren ekkor kezdi csak el igazán pályafutását, hiszen Pippit még olyan karakterek követték, mint Juharfalvi Emil, Háztetey Károly vagy a nyomozó Kalle. 1945. november végén viszont ebből még édeskevés látszik; Lindgren utolsó bejegyzései egyikében visszafogott és ironikus, legalábbis, ami a saját sikereit illeti:

„Tegnap bementem egy könyvesboltba, és vettem egy példányt a Harisnyás Pippiből, ebből a veszettül vicces könyvből, amely valószínűleg sohasem született volna meg, ha nem ficamítom ki a bokám 1944 télutóján. Ami persze nem biztos, hogy olyan nagy baj lett volna!”

Harisnyás Pippi rajongói ezzel nem biztos, hogy egyetértenek.

Képek forrása: astridlindgren.se, The Guardian

A bejegyzés trackback címe:

http://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr1312704893

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.