Olvass!

KönyvesBlog

A kém, aki megmentette az életem - Orosz Anna, John le Carré egyik fordítója

2017. szeptember 06. .konyvesblog.

id22-295940.JPG

25 év után holnap végre visszatér John le Carré leghíresebb titkosügynöke, George Smiley. Az Agave a világpremierrel egy időben jelenteti meg A kémek öröksége című regényt, amelyet, csak úgy, mint A titkos zarándokot, Orosz Anna fordított magyarra. A fordító most arról mesélt, hogyan változtatta meg az életét John le Carré. 

25 év után visszatér John le Carré leghíresebb titkos ügynöke

Újra kémregényt ír John le Carré - adtuk hírül még az év elején. A kémek örökségében huszonöt év távollét után tér vissza George Smiley, le Carré egyik leghíresebb szereplője. A kötet a világpremierrel egy időben jelenik meg magyarul, és hazai kiadója, az Agave ezt...

orosz_anna.JPGHárom évvel ezelőtt John le Carré megváltoztatta az életem. Túlzásnak tűnhet, pedig semmi túlzás nincs benne (na jó, talán egy kicsi) ‒ három évvel ezelőtt gyűjtöttem bátorságot ahhoz, hogy végre merjek azzal (is) foglalkozni, amire az egyetemi éveim alatt készültem: műfordítással. A közben eltelt hat-hét év alatt szinte mindenféle szöveget írtam angolul és magyarul is, csak szépirodalmit nem, a mindenféle érdemrenddel, tisztikereszttel, lánccal és díjjal kitüntetetteknek például csípőből vágom a gratuláló leveleket, a kondoleáló leveleimen még én is meghatódom, de minden olyan szöveg írása, fordítása, ami nem szépirodalmi ‒ főleg, ha az ember nagyüzemben gyártja ezeket ‒ egy idő után már szinte fizikai fájdalmat okoz. (Elárulok egy szakmai titkot: nagyon sokban nem különbözik a bullshit generator működési elvétől ezeknek a szövegeknek az előállítása.)

Szerintem már közel jártam a kiégéshez, amikor jelentkeztem műfordítónak az egyik kedvenc kiadómhoz, az Agave Könyvekhez, és csodák csodájára az egyik bálványom, John le Carré egy korábbi regénye, A titkos zarándok próbafordítását kérték be tőlem. (Nem, nem az egészet, csak pár oldalt.) Egyből a mélyvízbe, de kell ennél jobb alkalom, hogy megmutassam (magamnak is), mire vagyok képes? The rest is history, mondom majd pár évtized múlva, a lényeg, hogy John le Carréval vette kezdetét az a munka, ami miatt boldogan vagyok fent éjjel kettőkor, gubbasztok vasárnap délután a lakásban, és dolgozom a laptopomon még a nyaralás alatt is. Bizony, létezik ilyen munka. Le Carrénak köszönhetem, hogy menő fordító lettem a barátaim szemében (életemben annyi lájkot nem kapott még egy posztom sem a Facebookon, mint amit büszke fordítóként írtam), ha villogni akarok idegenek előtt a munkámmal, mindig őt említem meg (utána Neil Gaimant és Dennis Lehane-t). Esküszöm, olyan, mintha kimondanék egy varázsigét.    

John le Carré: A kémek öröksége

Fordította: Orosz Anna, Agave Könyvek, 2017, 272 oldal, 3380 HUF

 

A titkos zarándok mellé hamarosan egy újabb le Carré-regény kerül a polcomra ‒ a tizedik fordításom. A kémek öröksége világpremierként egy napon jelenik meg az eredeti angol kiadással, így nem nehéz kitalálni, hogy a legnagyobb szerencsében lehetett részem, ami műfordítót érhet: az elsők között olvashattam el a könyvet, jóval a megjelenés előtt, majd azon nyomban neki is láttam a fordításnak, mert öröm az ürömben, hogy ilyenkor még szorosabb a határidő. Le Carré híres arról, hogy az utolsó pillanatig dolgozik a regényén (remélem, nyolcvanöt évesen én is ilyen elánnal fogok fordítani), hihetetlenül izgalmas volt nyomon követni, hogyan változik a kézirat, mit javít benne, mit hagy ki végül, hogyan szerkeszt át egyes bekezdéseket. Új regényét ráadásul a szokásosnál is nagyobb érdeklődés övezi, mert huszonhét év után visszatér legendás hőse, George Smiley és annak hű csatlósa, Peter Guillam (őt alakította Benedict Cumberbatch a Suszter, szabó, baka, kémben). Le Carré épp A titkos zarándokban vett búcsút tőlük, a magyar olvasóknak így frissebb a viszontlátás öröme, mivel ez az eredetileg 1990-es regény nálunk tavaly jelent meg. Képzeljük el, milyen izgatottak lehetnek világszerte le Carré rajongói. Mintha Poirot vagy Miss Marple térne vissza ‒ de nem a saját korukba, ahol megszoktuk őket, hanem a jelenbe, mert le Carré nem szokott ilyen olcsó trükkökkel élni. Egészen más terepen kell boldogulniuk, mint amit megszoktak, öregen, süketen, gyengén, gyámoltalanul. Kicsit úgy, mint Sherlock Holmes a Mr. Holmesban. Le Carré bravúrosan egyensúlyoz a múlt és a jelen között, és egészen a regény legvégéig bizonytalanságban tartja az olvasót: vajon tényleg előlép-e a függöny mögül Smiley vagy csak a múltból idéződik meg, mint Obi-Wan Kenobi? 

Milyen le Carrét fordítani? Mint minden jó írót, legalábbis szerintem: egyszerre hálás és hálátlan feladat. Hálás, mert rafináltan megírt, finom nyelvi játékokkal teli, elegáns szöveget próbálhatok meg minél hűebben visszaadni magyar nyelven. (Mégsem volt hiába az a sok műfordítói szeminárium az egyetemen…) Hálátlan, mert nyilván nagyobbat lehet bukni, ha az ember a Bajnokok ligájában indul, mintha az NB III-ban tenné, ráadásul tökéletes fordítás, mint tudjuk, nem létezik, és a fordító szíve szerint pontosan ugyanúgy tenne, mint le Carré: a nyomdába kerülésig dolgozna a fordításon, sőt, lehetőleg annyi ideig, amíg az író dolgozott a regényén, de sajnos ezt a luxust nem engedhetjük meg magunknak. Ahogyan tökéletes fordítás, tökéletesen elégedett fordító sem létezik, de egy le Carré-regény azért elég komoly mennyiségű endorfint tud termelni a szervezetemben. Még éjjel kettőkor és vasárnap délután is, becsületszavamra.   

A kémek öröksége egyszerre folytatja és idézi meg A kém, aki bejött a hidegrőlt (azt a regényt, amely meghozta a világhírt le Carré számára), arra kárhoztatva Peter Guillamet, hogy számot vessen a múlttal, a hidegháború örökségével és dühödt örököseivel. Le Carré az egyik rejtekházból előkerülő titkos akta révén űzi vissza az ötvenes évek poklába Guillamet, akinek közben a jelenben is fel kell vennie a harcot saját Szolgálata (leánykori nevén a Körönd) ifjú titánjaival szemben, akiktől sem együttérzésre, sem megértésre nem számíthat. És ami azt illeti, tiszteletre sem.

Azon túl, hogy le Carré saját irodalmi zsánert teremtett ‒ semmivel sem téveszthető össze az a fajta kiábrándult, sivár hidegháborús kémregény, amilyet ő ír ‒, és szerintem nincs még egy huszadik századi író, akinek ennyi könyvét filmesítették volna meg (na jó, de van, mert Agatha Christie, Stephen King és valószínűleg a titkosügynökösködést egészen más szemszögből megközelítő Ian Fleming is lekörözi), valamiféle örök időszerűség jellemzi a műveit. Egyfelől mindig ijesztően aktuális jelenségekről, politikai helyzetekről szólnak a regényei és ez most sincs másként, sőt, az utóbbi hónapok világpolitikai történései csak még aktuálisabbá tették A kémek örökségét, másfelől viszont a történet mondanivalója, a morális dilemmák (vagy inkább csapdahelyzetek) annyira időtállóak, hogy tíz-húsz-harminc évvel később olvasva is ugyanolyan relevánsnak érezzük. Egy le Carré-regény olyan, mint a jó bor. Vagy mint a whisky, csak hogy stílusosak legyünk. (Bár Smiley szerintem inkább brandyt kérne.)

A bejegyzés trackback címe:

http://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr1412805952

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.