Olvass!

KönyvesBlog

Bödőcs Tibor felszabadította a bölcsészpornót

2017. szeptember 17. valuska

Sokféle könyvet olvastunk már standuposoktól, de egy sem mutatott túl azon, hogy az alapvetően performatív szórakoztató műfajt igyekezzenek prózára leképezni. A nyelv és a szöveg működése teljesen más egy könyvbe zárva, hiszen eltűnik mögüle a történetmesélő és mindenféle gesztus, showelem, csak a szöveg és az olvasó marad. Ez pedig intenzív és intim viszony, sokkal nehezebb elcsalni bármit. A viccelődés máshogy működik írásban és szóban, ezért nagy dolog, hogy Bödőcs Tibor végül szupervicces stílusparódiákat írt kedvenc szerzőiről Ernest Hemingwaytől Marcel Prouston át Esterházy Péterig Addig se iszik címen. Csak férfiakról egyébként, mert az irodalom láthatóan a férfiakról szól.

Bödőcs Tibor: Addig sem iszik

Helikon, 2017, 208 oldal, 2999 HUF

 

Az Addig se iszik főszereplői irodalmi márkák, akik az évtizedek alatt, könyvről-könyvre váltak mozdíthatatlan, megkérdőjelezhetetlen, kanonizált intézményekké, amelyek saját világokat és nyelveket hoztak létre, elég csak arra gondolnunk, mennyire különbözik mondjuk a kötetben szereplő Márquez, Nádas vagy Rejtő Jenő univerzuma. A kultúra akkor izgalmas, ha folyamatosan párbeszédben van a hagyományaival, ilyen értelemben bálványaival, folyamatosan értelmez és átértelmez. Az Addig se iszik pontosan ilyen könyv, ami stílusparódiákon keresztül lép párbeszédbe írói nyelvekkel, életművekkel és hatástörténettel, de mindvégig a legjobb értelemben vett szórakoztatói céllal. “A szerzői jogok Youtube-ot megelőző újraértelmezője, miszerint az irodalmat szabad vadászterületnek nyilvánította, cakompakk és stande pityere”, szóval Esterházy Pétert megidéző szövegében nagyon szépen elkapja azt, ami a paródiában a legnehezebb, hogy ne csak leképezze az ismert és jellemző védjegyet, hanem valami újat is tudjon létrehozni ebben a nyelvi környezetben:

“Isten  és a fater. Ez egy hosszú történe. McEnroe (Apám), a teniszbíró (Ő). Az örökkévalóság egyfleől, édesapám vonalra ütött szervái másfelől, s az erkölcsi törvény (hahaha!) bennem.”

“Másodunoka nagybátyám rejtett alany a dunántúli tájban, s mint kopott Mándy-hős egy Kosztolányi-regényben, amit Krúdy ír, néz körül tanácstalan (sic!): írjál már, baszod - szól móriczi, kékeres-méteres stíljében. Magzatpecsét”

Most akkor min is nevetek? Hogy úgy idézi meg az egyik kedvenc íróm alakját, hogy nem viccet csinál belőle, hanem az ő nyelvén sztorizik, mindezt a stílusjegyek eltúlzásával, felnagyításával. A végeredmény pedig az, hogy beugranak a Harmonia Caelestis részei. Egyébként a kötetben lévő novellák komoly munkák, nem olcsó poénkodások, épp ezért sokkal több rétegét adják a szórakozásnak, mint a rövid életrajzok, amik viszont mindegyike robban. Mutatom: 

Ernest Hemingway:  A Hím, a Férfi, a Kan. (Mármint, ha ez azt jelenti: "részegen afrikai nagyvadakra lövöldöző, egy kissé mindig tripperes emberi lény"

Bohumil Hrabal: A szentet és a profánt apró kockára vágta, tökön rúgta a haseki és a kafkai hagyományt, szippantott hozzá egy csík Kerouacot, majd lendületes prózában tálalta!

Krasznahorkai László: “Ahogy a gyulai népi mondás tartja: rosszul nézel ki, Krasznahorkai-mondatba már ne kezdjél bele!”

Kertész Imre: “Hazájában Imre Kertész, külföldön Kertész Imre, magyar író. [...] hálásak lehetünk a Nobel-bizottságnak azért, hogy felhívta a figyelmünket erre az igazán remek írónkra. A díjig ugyanis itthon csakis Spiró György ismerte.” 

Rejtő Jenő: Egymondatos poénjaival az első mémgyáros. Legsikerültebb sorai olyanok, mintha Woody Allen írta volna a Bud Spencer-filmek forgatókönyvét Belmondónak.

Ez a három nagy fejezetből (Bajszosok, Budapestiek, Nem balett-táncosok) felépülő könyv sokak számára lesz nagyon szórakoztató, mert különböző hangulatú, stílusú sztorikat kapnak a kedvenc standuposuktól. Viszont ez a könyv elsősorban nem nekik szól, hanem azoknak a szövegpornó-rajongóknak, akik olvasták az Iskola a határont, akik elvesztek az édesapákban Esterházyval, akik értik, miért fontos Nádasnál a testiség, akik Imre Kertész Nobel-díjának is tudtak örülni. Például ezt ugyanolyan viccesnek tartják, mint én: “Az etnogiccs meg a dákómiccs mellett a legfontosabb erdélyi exportcikk. Guinness-rekorder: a kétszer száz és a hatszor négyszáz óra hallgatás csúcstartója. (...) Tudja, mikor kell írni, és mikor hegyi zuzmót rágni fél évig csendben” - írta miniportréjában Bodor Ádámról Bödőcs, majd egy iszonyú jól sikerült, a Körzetben játszódó novellában Peter Yellowstone-tól lenyúlja a kedvenc CD-jét a volt szerelme, Nika Se Perimeno.

Bödőcs standupjai sokszor nyelvközpontúak, előadásain érződik, amikor a nyelv működésbe lép és újabb asszociációkat hív elő. Az csak ebből könyvből derült ki számomra, hogy jól ír, de ami sokkal fontosabb, jól olvas. Az Addig se iszik attól marha szórakoztató, hogy Bödőcs komoly, mániákus olvasó, aki nem a Wikipédia-oldalak és a fülszövegek alapján írt, hanem sok-sok átolvasott órát tett a szövegekbe. Utóbbi miatt olyan magabiztossá válik, hogy azt is megengedi magának, hogy Sátánmackó címen írja újra Krasznahorkait:

“>>Elment tehát Malackához<<, ahova egyébként is mennie kellett, ma tartották ugyanis a Nagy Találkozót Róberttel. A zöldülő parizerszerű ég alatt, fásult lépteivel, rohadó plüssborostásan, >>végérvényesen szánalmas kísérletként<<, visszavonhatatlan, de eleve esélytelen próbaképpen a pusztulás üledékén haladt, elsősorban nem is a Nagy Alku megkötése miatt, mely őt már nem igazán érdekelte, sokkal inkább: >>az esetleges ingyenpia miatt<<.”,

vagy Kertész Imre Sorstalanságát a futballakadémiák zárt világában értelmezze újra:

“Megállapíthatatlan tehát, hogy az Akadémiára kerülésemet a rokonok és a barátok teljes közönye kísérte, mondhatom, végig. Mintha nem is tűnt volna fel senkinek, ami velem történik. Senki nem szólt, senki nem tett ellenvetést, hogy ez talán, kockáztassuk meg, >>valami szörnyű félreértés<< is lehet akár, tulajdonképpen.”). Ezekből a szélsőséges stílusparódiákból úgymond árad a szeretet és a figyelem, senkin nem gúnyolódik, viszont viccelődik!

Ezeket az irodalmi intézményeket nem kormányzati pénzekből hozták létre, hanem hosszú évtizedek alatt, általában egy üres szobában, néha konfliktuszónákban, néha egy barackfa alatt, mégis mindegyikük óriási hatással volt a saját nyelvére és irodalmára. Például Esterházy vagy Parti Nagy írásai jól kimutathatóan változtatták meg a rendszerváltás után az újságírás nyelvezetét is, de ugyanezt elmondhatjuk Hemingwayről vagy Orwellről is. Ami jól felismerhető stíluselem, az könnyen parodizálható is. Például amennyire őrületes volt Örkény (“A próza Pilinszkyje. SMS-terjedelemben alkotó regényíró. Tolsztoj tájleírásai Morse-szikárságúra olvadnak nála.”) saját korában, a népszerűségéből következő óriási hatása miatt a mindennapos gondolkodás része lett az örkényi egyperces, amit csak megerősítette a Twitter-világ. Bödőcs viszont bátran beleállt és többet tett, mint egyszerű paródiát, inkább továbbírta:

- Apa, játszhatunk Dunába lövöldözőst?

- Igen, de halkan, mert anya alszik, éjszakás volt. (Az élet szép)

Többségében magyar szerzők stílusában írt Bödőcs önállóan is megálló novellákat: Krúdy, Krasznahorkai, Móricz, Rejtő, Mándy, Ottlik, Örkény, Kertész, Esterházy, Kosztolányi, Márai, Hamvas, Bodor. De nem elhanyagolható a külföldi jelenlét sem: Hemingway, Orwell, Márquez, Proust, Hrabal. A valódi szerzők mellett két önálló stílus kapott helyet, a Hunter S. Thompson bekészült gonzózását Magyarországon meghonosító újságírók, írók, bloggerek Hántes S. Tamás néven, valamint a mindenféle kortárs orosz írót, főleg Pelevint és Szorokint magába gyúró Pepsi Kalasnyikov. Fentieken kívül van a könyvben egy ujjgyakorlat-blokk, amiben a Hévíz folyóirat szerzőiből válogatott Bödőcs, így került be Nádas, Jászberényi, Bereményi, Parti Nagy, Závada Pál, Hazai, sőt a folyóirat és a kötet szerkesztője, Cserna-Szabó András is.

A költői csúfolkodások története

„És nagy gyönyörűség volna, ha mindenki magyar írót kicsúfolnának végre." (Ady Endre) Néhány hete feltűnt a Facebookon egy híres író, világutazó és polihisztor, akit Jászladányi Nándornak hívnak. Futótűzként terjedt a hír, hogy a magyar irodalmi élet új Karinthyval gazdagodott, az oldal ugyanis Jászberényi Sándor író, újságíró novelláit és haditudósításait figurázza ki.

Minden szerzőről olvashatunk egy nagyon rövid életrajzot, amik szinte kivétel nélkül nagyon viccesek és pontosak, valamint egy novellát, amik így együtt a szerzőket a töküknél fogva ragadja meg, és mivel nincsenek a kötetben nők, ez nem is túlzás. Mivel ez nem antológia, nem tankönyv, kizárólag Bödőcs olvasmányainak egy részéből állt össze, ezért inkább csak meglepő, hogy a kedvenceinek lenyomatába kizárólag férfiak kerültek kiválasztásra, és nem sikerült egy Virginia Woolfnak, JK Rowlingnak, Margaret Atwoodnak, Joyce Carol Oates-nak, Jane Austennek, Agathe Christie-nek, Szabó Magdának, Tóth Krisztinának vagy Rakovszky  Zsuzsának bekerülnie, hogy csak hasonlóan nagy formátumú és a hazai közönség számára is ismert alkotókat említsek. Egyébként nem magyarázza, ám szórakoztatóan árnyalja a képet, hogy a George Orwellt megidéző szövegben a Nagy Testvért Nagy Asszonyra, az elnyomoó diktatúrát egy borzalmas házasságra cserélte, egy elnyomott férfi, Kovács Vince történetét írja meg, akinek tiltva volt A Kijelölt Domina Által Végrehajtott Csapolási Műveleten Kívüli Magömlés, és csak évente egyszer kerülhetett sor a Hivatalosan Engedélyezett Iktatott és Szabályozott Maszturbációra.

A látszólag bálványdöntögető életrajzok és novellák valójában újraépítik a bálványokat, még díszesebben, fényesebben ragyognak kedvenc szerzőink. Azt nem tudom, hogy ezt lehet-e folytatni, de abban biztos vagyok, hogy olvasnék Bödőcstől a saját nyelvén megszólaló írásokat is.

A bejegyzés trackback címe:

http://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr3212871054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.