Olvass!

KönyvesBlog

Boldizsár Ildikó: A mese minden szereplője te vagy

2017. szeptember 26. Kiss Orsi

boldizsar_ildiko_1.jpgFotó: Valuska Gábor

„Ha a világ mesekincsét megvizsgáljuk, kiderül, hogy a legtöbb mese épp a felnőtté válásról szól” – meséli Boldizsár Ildikó író-meseterapeuta, akinek legújabb kötete (Mesék a felnőtt válásról) épp ennek az érzelmileg felfokozott és időnként zűrzavaros korszaknak az átvészeléséhez és tartalmas megéléséhez próbál segítséget nyújtani az olvasóknak. Boldizsár Ildikó több mint harminc éve foglalkozik mesékkel, és jó ideje terapeutaként segít a hozzá fordulókon. Azt mondja, az ő feladata pusztán annyi, hogy a bennünk lévő történetek előtt megnyissa az utat, kutatóként pedig mindig is azt szerette volna, ha a mese visszakerül a felnőttekhez. A mesékben uralkodó rendről, az önmagukért kiálló hősnőkről és a közös emlékezet erejéről is beszélgettünk vele.

Ha meséről van szó, hajlamosak vagyunk arra gondolni, hogy a mese csak gyerekeknek szólhat, ellenben az általad szerkesztett és írt könyvekből a mesének egy teljesen más vetülete rajzolódik ki. Grimm óta tudjuk, hogy a mese eredetileg felnőtt műfaj, de szerinted mikor kopott ki a mi életünkből a mese?

Ez egy folyamatos történet volt. Valóban elsőként a Grimm-testvérek gondoltak arra, hogy a családok számára összeállítanak egy mesekönyvet. Tulajdonképpen az volt a céljuk, hogy a polgári otthonokba és a gyerekszobákba is bevigyék a történeteket, ezzel pedig rangot adtak a meséknek. Azt mondták, hogy ez mégiscsak olyasmi, amire érdemes odafigyelni, és nem csak holmi paraszti szóbeszéd, ráadásul az ő példájuk nyomán indultak meg a mesegyűjtések egész Európában, így Magyarországon is.

Boldizsár Ildikó: Mesék a felnőtté válásról

Jelenkor Kiadó, 2017, 408 oldal, 3499 HUF

 

Azzal, hogy beemelték a mesét a gyerekszobába, törvényszerűen együtt járt, hogy a mese eltűnjön a felnőttek világából?

Ebben az „eltűnési folyamatban” az is közrejátszott, hogy az ember folyamatosan távol került a mesék szimbolikus nyelvétől, a „háttér-üzenetek” megértésétől. A harmadik tényező a racionalitás iránti igény volt. Sokan hangoztatták, hogy a mesék nem tartalmaznak igazságokat, mert pusztán a fantázia termékei, és mindaz, ami a mesében van, nem igaz. Mesebeszéd. E vélekedés nyomán az ember egyre inkább elveszítette kapcsolatát a mesékkel, hagyományokkal, rítusokkal és mítoszokkal is. A valamikor még egységes és egylényegű világkép darabokra hullott, később pedig már az egyes darabok is fokozatosan kihullottak az ember mindennapjaiból. Végül kihullottak az emlékezetből is. És bár még mindig igaz, hogy minden történet bennünk él, ma már meg kell dolgozni a megértésükért, sőt a felszínre bukkanásukért is. Én igazából ezt csinálom: a meglévő, bennünk lévő történetek előtt tisztítom meg a hozzáférési utakat.

A nagycsaládok felbomlása mennyiben járult hozzá ahhoz, hogy a mese már nincs jelen a felnőttek életében?

A meséket évezredeken keresztül a közösség tartotta életben. Ha az emberek összejöttek, a történetek előbb-utóbb előkerültek. Később aztán minden együtt tűnt el. A mese alapvetően közösségi műfaj. Ha nincs közösség, nincs megtartó erő, nincs közös emlékezet és nincs közös szándék a történetek megőrzésére, akkor ezek el fognak tűnni. Ezért is gondolom, hogy mégiscsak jó, hogy a mesék a gyerekszobába kerültek. Van, aki vigyázzon rájuk. Amikor gyerekeknek mesélek, mindig elmondom nekik, hogy rajtuk múlik, megmaradnak-e a mesék. Persze szerencsére most is vannak felnőtt mesemondók, és egyre több helyen újraéled a mesemondás hagyománya is.

És az igénye is?

Azt gondolom, hogy igen. 33 éve éppen ezért kezdtem el a mesekutatást, ami egyféle misszió is volt akkor, hiszen nagyon szerettem volna, ha a mese visszakerülne a felnőttekhez. Azt hiszem, ez sikerült.

boldizsar_ildiko_2.jpg

Az új könyvben olyan mesék vannak, melyek épp a felnőtté válásról szólnak. Nincs itt némi ellentmondás? Minek kellenek a mesék épp ahhoz, hogy valaki a felnőttkorba lépjen?

Nincs ellentmondás, hiszen ha a világ mesekincsét megvizsgáljuk, kiderül, hogy a legtöbb mese épp a felnőtté válásról szól. Nem véletlenül, hiszen a varázsmesék szerkezete és szüzséje a felnőtté avatás rítusára épül. Ezek a mesék azt a forgatókönyvet mutatják meg, hogyan tud egy fiatal a saját útjára lépni, leválni a támogató háttérről, a szülőkről, eltávolodni a gyerekkortól. Milyen készségeket, képességeket kell elsajátítania ahhoz, hogy önállóvá tudjon válni. Nagyon szeretem a mesékben, hogy azt mondják: akkortól vagy felnőtt, amikor el tudsz köteleződni saját magad mellett – nem pedig a másik mellett! A mesehős mindig maga mellé áll, amikor leválik a szüleiről, és elindul otthonról. Felnőtté válni nagyon-nagyon nehéz. Ezt régen tudták a közösségek, és mindent megtettek, hogy segítsenek a fiataloknak.

Amikor a mesében elindul a legkisebb fiú meg a szorgalmas lány, akkor nyilván ők a hősök. De mi van azokkal a hősökkel, akik elbuknak? Ők milyen mintát tudnak nyújtani? Az ő történetükből is lehet tanulni?

Sok mindent szeretek a mesékben, de amit a legjobban, hogy mindig van bennük egy példa és egy ellenpélda. Mindig van egy történet, ami megmutatja, milyen az, amikor jól csinálsz valamit, és milyen az, amikor nem jól csinálod. Ezért is gondolom, hogy jó terápiás eszköz a mese, mert a döntés mindig a tiéd. Eldöntheted, hogy az ellenmintát akarod-e követni, vagy inkább a pozitív mintát. Amikor negatív mesehős szerepel a történetben, az csak egy figyelmeztetés akar lenni: ha azt az utat választod, elbuksz.

Mindannyian a királylányokkal vagy a királyfikkal szeretnénk azonosítani magunkat, de biztosan van olyan élethelyzet, amikor inkább vagyunk sárkányok és boszorkányok, mint pozitív hősök.

A terápia elején engem nem az érdekel, hogy te ki akarsz lenni egy mesében, hanem az, ki vagy és hol látod magad a történetben. Azt hiszed, hogy a királylány vagy, aztán elmondod az élethelyzetedet, és feketén-fehéren kiderül, hogy éppen a sárkány szerepkörében mozogsz. Ezt én nem mondhatom meg a szemedbe, de két jó kérdés után te magad is rájössz. Persze azt mindig tudjuk, hogy mik vagy kik szeretnénk lenni, de nem feltétlenül viselkedünk úgy. A terápiában pont az a lényeg, hogy megtaláljuk a vágyott élethelyzethez vezető utakat. Ekkor a mese belső történetté válik, és minden szereplője te vagy. Te vagy a királylány is, a sárkány is, az apa is, az anya is, minden szerep ott van benned. Azért kell a megfelelő mesével dolgozni, mert akkor gyógyul meg valaki, ha harmonikus viszony van a meséjében szereplő sárkány, vasorrú bába, hős, álhős, apa, anya, adományozó és ellenfél között. Akkor vagy rendben, ha tudod, hogy igenis vannak benned támogató és ellenséges, hősi ás álhősi erők, és ezt az egész csomagot harmóniába tudod hozni. Nekem ez a rend. Amikor saját mintázatomban mindent ismerek, és mindezt rendben is tudom tartani.

_boldizsar_ildiko_3.jpg

Fontos a rend a mesében?

De még mennyire! Műfaji alapkövetelmény! Én mindig azt mondom, hogy a mesék a rend forgatókönyvei. Nem tudok máshogy gondolni rájuk. A mese nekem egyrészt rejtvény, másrészt minden mese a rendhez visz közelebb. Én hiszek abban, hogy ez létezik és megvalósítható. A mesék szerint egyébként akkor vagyunk rendben, ha nincs ellentmondás aközött, amit gondolunk, mondunk és teszünk.

Egy krízishelyzet ugyanakkor mindig ennek a rendnek a felborulását is jelenti.

Pontosan így van. Ezért is fontos tudni, hogy minden élethelyzetnek megvan a maga meséje, és tudni kell azt is, hogy arra a krízishelyzetre milyen mesét kell alkalmazni. A mesében lévő megdolgozott rend a krízishelyzet rendeződési útját is megmutathatja.

Az új könyvben szereplő történetek fele a nővé válást segítik. Ezt azért érdemes hangsúlyozni, mert a mesékben sokszor a fiúk a cselekvők, a lányok meg várják, hogy megérkezzen a királyfi és kiszabadítsa őket a toronyból. Milyen meséket válogattál ide, és miért volt fontos ez a szempontú válogatás?

Azért volt fontos, mert a népmesékkel kapcsolatban elterjedt az a tévhit, hogy a női hősök mind passzív szereplők, holott a mesék tele vannak aktív, saját boldogságukért és önmagukért megharcolni kész nőkkel. Nagyon figyeltem arra, hogy a felnőtté válásról szóló kötetbe olyan nők kerüljenek, akik igenis megdolgoznak önmagukért és a boldogságukért.

A kamasz- és felnőttkor határának átlépéséhez nyújt fogódzót Boldizsár Ildikó

Megtörténik, akár akarod, akár nem. Felnősz. Ha nem szeretnél felnőtt lenni, azért - ha pedig szeretnél, csak nem tudod, hogyan, akkor ezért olvasd el ezt a könyvet. Harminckét mese a felnőtté válás nehézségeiről és szépségeiről: tizenhat a fiúknak és tizenhat a lányoknak, hogy könnyebben önmagukra...

Ha a népmesékről beszélünk, akkor mindig valamilyen régmúltból ránk maradt örökségre vagy tudásra gondolunk. Keletkeznek még ma is népmesék?

Inkább városi legendáknak hívnám ezeket. A népmesékhez fontos lenne a szóbeliség és a mesét megtartó közösség. Műmesék nyilván keletkeznek, de az író ekkor a saját tudatával és tudattalanjával dolgozik elsősorban, a népmesének pedig épp az a lényege, hogy kollektív tapasztalatokat alakítson történetté. A népmeséket egy úgynevezett preventív cenzúra is megtartotta: azok a történetek maradtak fönn, amelyeket a közösség igaznak gondolt és továbbengedett. Tehát amikor ma egy népmesét mesélek, biztos lehetek abban, hogy arra már több ezer ember mondott igent a történelem folyamán. Azok a történetek, amelyekre a közösség nem mondott igent, kihullottak az emlékezetből. Ma nincs ilyen preventív erő körülöttünk…

_boldizsar_ildiko_4.jpg

A szakmai életedben a közelmúltban két fontos változás történt: az egyik, hogy az új könyved a Magvető helyett immár a Jelenkornál a jelenik meg, a másik pedig, hogy írtál egy olyan könyvet, amely először Németországban jelenik majd meg. Hirtelen váltásokról beszélünk, vagy a változás egy régóta érlelt döntés eredménye volt?

Ez is egy történet, amely 2010-ben kezdődött, amikor megjelent a Meseterápia című könyvem, amelyet Sárközy Bence szerkesztett. Nagyon hálás vagyok a Magvető Kiadónak, hogy segítette a könyveim megjelenését, méghozzá nagyon szép sorozattá formálva azokat. Az elmúlt két-három évben azonban külföldön is egyre nagyobb lett az érdeklődés az általam kidolgozott meseterápiás módszer iránt, de a könyveim valahogy mégsem tudtak megjelenni a külföldi könyvpiacon. A Magvetőnek érthető módon épp elég sok feladatot jelent, hogy a kortárs irodalmat külföldre juttassa. Ezért kerestem meg Sárközy Bencét (a Jelenkor Kiadó igazgatója – a szerk.), aki örömmel elvállalta, hogy képvisel engem külföldön. Ez rengeteg munkával jár, viszont Bence néhány hónap alatt elérte, hogy a könyveim iránt megindult az érdeklődés, sőt szerződés is érkezett. A potenciális külföldi kiadókat azonban elsősorban az esettanulmányok érdeklik, és mivel én eddig nem írtam ilyesmit, belevágtam. Így készült el a németországi meseterápiás könyv Hamupipőke Facebook-oldala címmel. A tavasz folyamán aztán újabb lehetőségek bukkantak föl, és ekkor állapodtunk meg Bencével abban, hogy a továbbiakban érdemes lenne összehangolni a külföldi és hazai megjelenéseket. Tulajdonképpen arról van szó, hogy íróként és terapeutaként is új alkotói korszakba léptem, és ezt az új életemet egy új kiadónál folytatom. Végtelenül boldog voltam, amikor ennek első látható jelét, a Mesék a felnőtté válásról című kötetet a kezembe vehettem tegnap.

A bejegyzés trackback címe:

http://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr8712895484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.