Olvass!

KönyvesBlog

Az igazi karácsony a szemnek láthatatlan

2017. november 08. Kiss Orsi

igazikaracsony2.jpg

Egy előre lefoglalt koncertidőpont és egy fiókból előhúzott mese – nagyon leegyszerűsítve ez kellett ahhoz, hogy megszülessen az Igazi karácsony című kötet. Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar éppen egy februári koncert után volt, amikor megtudták, hogy december 10-re már időpontjuk van a MOM-ba. Igazi karácsonyi időpontnak tűnt, így a címen aztán nem is kellett sokat gondolkodniuk, szinte adta magát. A kérdés már csak az volt, hogy milyen dalokat mutassanak be, a zenekar tagjait ugyanis az április nem igazán ringatta karácsonyi hangulatba.

Farkasházi Réka és a Tintanyúl: Igazi karácsony - Boldizsár Ildikó meséjével - CD melléklettel

Kolibri Gyerekkönyvkiadó, 2017, 32 oldal, 3999 HUF

 

Farkasházi Réka – ahogy a keddi könyvbemutatón is elmondta – tudta, hogy neki személy szerint mit jelent az igazi karácsony, viszont szerette volna ezt a zenésztársainak is átadni. Végül telefonos segítséget kért, és felhívta Boldizsár Ildikó író-meseterapeutát (korábbi interjúnk vele ITT olvasható), aki belenyúlt a fiókjába, és előhúzta a Gyöngyszemű Lány című meséjét. Boldizsár Ildikó évek óta ír egy mesefolyamot egy vak kislányról; ebben a mesében a kislány szeretné látni a karácsonyt, és hamarosan megtapasztalja, hogy a karácsony nemcsak neki, hanem mindenkinek láthatatlan. Ez a mese képezi az alapját a most megjelent Igazi karácsony című kötetnek, melyet Szimonidesz Hajnalka meghitt, légies rajzai illusztrálnak, és ez a mese inspirálta a kötethez tartozó CD dalait és hangjátékát is.

igazikaracsony3.jpg

A bemutatón szó esett a mesék gyógyító erejéről is, de Boldizsár Ildikó fontosnak tartotta leszögezni, hogy nem önmagában a mese gyógyít, hanem sokkal inkább a mesékkel való kapcsolat.

Minél szélesebb spektrumú, annál nagyobb eséllyel hat a lélekre

– mondta. Hozzátette azt is, ha az esti mese egy lesz a kipipálandó feladatok közül, akkor nem fog működni. Az esti mese szerepe nem más, minthogy a gyerek és a felnőtt is „az Óperenciás-tengeren túlra” kerüljön, és letegye az aznapi nyűgöket. Az esti mese alatt végre közös sztoriban vagyunk a gyerekkel, és olyan minőségben lehetünk együtt vele, amire amúgy napközben nincs időnk.

A könyv a Kolibri gondozásában jelent meg, és a bevétellel – a Csodapont Alapítvány segítségével – a KórházSuli programot támogatják. Utóbbi olyan súlyos betegségből gyógyuló gyerekek oktatását segíti elő, akik hosszú ideig kénytelenek kórházban vagy otthon lenni, és kiesnek a tanulásból és a közösségi életből. A KórházSuli keretein belül középiskolás és egyetemista önkéntesek segítenek abban, hogy ezek a gyerekek pótolhassák a lemaradásukat és a tanulmányaikban lépést tarthassanak a kortársaikkal.

A bejegyzés trackback címe:

http://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr3613204705

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.