Olvass!

KönyvesBlog

„Miljenko Jergović írás közben szakadatlanul beszélget élőkkel és holtakkal”

2017. december 05. .konyvesblog.

Jergović nagyregénye térré teszi az időt és idővé a teret. A Gloria in excelsis burjánzó történetszövedékét és meseáradását hárompilléres nagyszerkezet tartja bravúrosan össze: egy ferences templom és kolostor leégésének és helyreállításának eseményei 1765-ben, az 1945. április 2-i szarajevói bombázás, és az emiatt poszttraumás stresszben szenvedő bombázópilóta síkja, és egy óvóhely légófelügyelőjének  síkja. Az olvasó számára a pontos datálást adó fejezetcímek egyfajta Ariadné-fonalat jelentenek, tudniillik a főesemények narrátorai (Marijan testvér, Željko Ćurlin pilóta és Šimun Paškvan légófelügyelő) nem csupán hihetetlen gazdag és zegzugos utakon bolyongó individuális és kollektív emlékutazásba vonnak be minket, hanem történeteikben újabb és újabb elbeszélők veszik át a szót és csábítanak egyre távolabbi földrajzi és mentális tájakra.

Átélhetjük a török hódoltság hivatali útvesztőjében bolyongó ferencesek több éves küzdelmét új monostorukért, megmerülhetünk a korrupció, diplomáciai tárgyalások, kapcsolati hálók hol rezzenésnyi moccanásaiban, hol őrjöngő hullámverésében, hazugság, árulás, jámborság, himlőjárvány, fogvacogtató telek és gyönyörű nyarak élményeiben. Érintésközelből tapasztalhatjuk meg a mohamedán, orthodox és katolikus vallási közösségek együttélésének bonyolultságát, a közösségvállalás szépségeit és az idegenség legyőzhetetlenségének retteneteit, miközben újra és újra feltörnek az archaikum erői: a Szentírás és a Korán buzgó hívei között farkasemberek és kísértétek járnak, a hegyek fenséges és sötét rejtekeiben gyilkolásra kész mélyszegénység és emberáldozatot bemutató pogányság lappang.

Miljenko Jergović: Gloria in excelsis 

Fordította: Csordás Gábor, Jelenkor, 2017, 620 oldal, 3499 HUF

 

Mindez variatívan folytatódik a XX. század Zágrábjában, Dubrovnikjában, Szarajevójában: testvéri barátság fordul zsidógyilkosságba egy megmérgezett macska miatt, egy kamaszgyerek kezdetleges franciatudásának kigúnyolása válik felnőtt, a háborús traumát tovább fokozó sérelemmé, rablógyilkosság gyanújával zsarolják egymást a politikai számonkéréstől rettegő náci kisemberek, részeg víziók közt bolyongó szövetségest fenyegetnek az erdőből hivatali székbe kerülő partizánok, az életközép-krízis elől nagyvilági életbe menekülő, jóságos nagybácsi halálának háromféle „hiteles” verzióját kutatja föl a ki tudja hanyadfokú unokaöccs, aki  gyerekkora egyik fontos helyszínét téves parancs miatt lebombázza.

Miljenko Jergović: Manapság nincs Isten, és minden egy pillanat alatt történik

Fotó: Valuska Gábor „A családomban nagyra becsülték a mesélés képességét, ám senkinek nem voltak irodalmi ambíciói. A nagyapám, aki a legfontosabb szereplő az életemben, vasutas volt, az édesapám orvos, az édesanyám közgazdász, tehát hivatásszerűen senki sem foglalkozott irodalommal, de mindenki...

Tudat- és emlékáradás, anekdotikus gazdagság, intim pletykálkodás és megértő meditáció egymásba játszása – hátára vesz, sodor minket az életelbeszélések gazdagsága, egyszerre szennyes és üdítő árja, a „hát, ilyenek vagyunk mi, emberek” rezignáltan együttérző élménye; s egy idő után már az sem okoz meghökkenést, ha több történetszálról is kiderül, hogy álom volt, fantáziakép, a lelkiismeretfurdalás és az öngyilkosságra való tudattalan készülődés delírálása. Sőt: a regény vége felé eljutunk egy sajátos narratív színeváltozásba, a történetek idősíkjai és fabulái szinkronicitásba kerülnek: a néhány perc múlva meghaló légófelügyelő Marijon testvér útitársa lesz; a Ćurlint fenyegető kommunista ügynök rávilágít arra, hogy a saját tétovaságának ismerete alapján a kis és nagy bűnösöket egyaránt megértő pilóta boldog lehetett volna mindenkit gyámolító, jámbor ferences szerzetesként, viszont abban a világban, amelyben a hit helyére a meggyőződés került, az őrület és a halál vár rá.

A történetmondás apoteózisa ez a regény; amint ezt a halál küszöbére érő Šimun Paškvan megfogalmazza:

(…) amíg él az ember, a fejében mindig történik valami. Amíg él, a gondolatai történetté szövődnek. Történet nélkül gondolkodás sincs, még akkor sem, amikor holtrészeg az ember, vagy a halálán van. És amikor egyszer minden történet eltűnik, amikor az egész élet kitörlődik az emlékezetből, akkor a gondolkodás új történetekbe kezd, amelyek sohasem történtek meg, vagy más emberek életéből szállnak oda. Történet nélkül nincs tudat, áramlása sincs, ahogy folyó sincs víz nélkül.” (508. old.)

Ahogyan a regény történetmondásaiban összefonódik archaikum és modernitás, úgy szövődik össze narráció-felfogásában mélylélektan és posztmodernitás: identitásunkat csak elbeszéléseink révén alkothatjuk meg, de a narráció messze túlcsap individualitásunk határain – elbeszélhetőségünk történeti magasságaiba és mélységeibe.

 

Szerző: Szarka Judit

A bejegyzés trackback címe:

http://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr5913425075

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.