Olvass!

KönyvesBlog

Churchillt igazán a háború tette Churchill-lé

2018. január 31. Kiss Orsi

(Kép forrása)

Anthony McCarten új-zélandi regény-, forgatókönyv- és színműíró, széles körben akkor lett ismert a neve, amikor öt Oscarra jelölték A mindenség elméletét, melynek forgatókönyvírója és producere volt (a jelölést végül a főszereplő Eddie Redmayne tudta díjra váltani). McCarten nevét megint csak az Oscar közeledtével emlegetik egyre gyakrabban, ő írta ugyanis azt a könyvet, mely A legsötétebb óra című Churchill-film alapjául szolgált.

Anthony McCarten: A legsötétebb óra

Fordította: Farkas Veronika, Agave, 208, 282 oldal, 3280 HUF

 

A könyv műfaját tekintve leginkább dokuregény, mert bár McCarten rengeteg forrást felhasznált és hozzáférhetett a Churchill-archívumhoz is, könyve nem mellőzi a drámai elemeket, sőt, egy adott ponton még egy olyan párbeszédet is megpróbál rekonstruálni, amelyről megbízható adat nem maradt fenn, de akár így is elhangozhatott volna. Churchill-életrajzból általában nincs hiány (a brit Amazonon a politikai életrajzok között közel ezer találatot dob ki a kereső a Churchill névre), McCarten viszont egyetlen időszakra, Churchill miniszterelnökségének első egy-másfél hónapjára fókuszált, egészen pontosan az 1940. májusi eseményekre.

Persze ahhoz, hogy megértsük, hogyan jutott el Churchill addig, hogy egymaga öntsön hitet egy egész nemzetbe, muszáj egy kicsit visszamenni az időben. Tulajdonképpen ez az egyik legérdekesebb kitekintése az egész könyvnek, Churchillt ugyanis az utókor hajlamos olyan államférfinak, egy olyan politikai monolitnak látni és láttatni, aki tudatosan és kitérők nélkül haladt a döntéshozói csúcspozíció felé. Ehhez képest a karrierje tévedések egész sorozatával volt kikövezve, melyek következtében több ezer ember vesztette életét (ezek közül is leghírhedtebb az 1915-ös gallipoli hadjárat, ahol Churchillnek az Admiralitás Első Lordjaként vastag – bár nem kizárólagos – felelőssége volt a kudarcban, mely 45 ezer brit állampolgár életét követelte), emiatt a két világháború között sokan a politikai ellenlábasai közül háborús bajkeverőnek tartották Churchillt.

Érdemes felidézni azt a szakaszt, amikor McCarten megpróbálja összeszedni, hogy hosszú élete során milyen címkéket próbáltak a kortársai Churchillre aggatni (hozzátéve persze, hogy ezek mindegyike sem fedi a teljes képet):

„Elképesztő szónok. Alkoholista. Lángész. Hazafi. Imperialista. Látnok. Tanktervező. Kétbalkezes. Hencegő alak. Arisztokrata. Börtöntöltelék. Háborús hős. Háborús bűnös. Hódító. Nevetség tárgya. Kőműves. Versenyló-tulajdonos. Katona. Festő. Politikus. Újságíró. Nobel-díjas író.”

Nem kell nagy logika, hogy az olvasó nagyon hamar rájöjjön: Churchill az a típusú államférfi, akit a konfliktus (jelen esetben a legnagyobb és legvéresebb, milliók életét kioltó és milliók életét megváltoztató konfliktus) tett azzá, aki. Ahogy a kötet végén McCarten is megjegyzi: ez volt az a május, amely Winston Churchillt Winston Churchill-lé tette. Sokan ugyanis egyáltalán nem nézték jó szemmel politikai pályája emelkedését, nem tudták megbocsátani hibás döntéseit, politikai átigazolásait, unorthodox munkamódszerét, Churchill viszont lehengerlő taktikai érzékkel nemcsak túlélte az első bizonytalan heteket, hanem ezekből a küzdelmekből megerősödve került ki. Pedig óriási volt rajta a nyomás, nem utolsósorban a háborús kabinet külügyminisztere, Lord Halifax részéről, hogy békét kössön – az olaszok révén – a németekkel. A legsötétebb óra egyik legingoványosabb állítása épp ez az elbizonytalanodás, nevezetesen, hogy Churchill egy adott ponton fontolóra vette a náci Németországgal való kiegyezés lehetőségét. Bár a hivatalos jegyzőkönyvben ennek nincs nyoma, csak visszautalásokból derül ki, hogy Churchill állítólag azt mondta, hogy „hálás” lenne egy Hitlertől érkező ésszerű békeajánlatért. A könyv is eljátszik a gondolattal, hogy ha valóban így volt, milyen megfontolások húzódhattak a háttérben (időhúzás, megtévesztés, taktika?), viszont a könyv szerint, ha ez így is volt, Churchill nagyon hamar szilárd elhatározásra jutott. Ennek a lényege pedig az volt, hogy harcolni kell mindenáron. Ezt az üzenetet közvetítette leghíresebb beszédeiben is („Nem ígérhetek mást, csak vért, erőfeszítést, verítéket és könnyeket”, „Harcolni fogunk a tengerpartokon”), melyekkel bátorságot öntött a kabinetbe és a közvetítések révén az emberekbe is, ráadásul egy olyan időszakban, amikor minden reménytelennek tűnt: a nácik elfoglalták Hollandiát és Belgiumot, behatoltak Franciaországba, az olaszok bármikor beléphettek a háborúba a náci Németország oldalán és az Egyesült Államok vonakodott katonai segítséget nyújtani a briteknek.

25 nap, ami bálványt csinált Churchill-ből

1940 májusa. Nagy-Britannia háborúban áll. Egyik európai demokrácia hullott el a másik után a blitzkrieg rémségei közepette, a náci bakancsok és sortüzek előtt. Úgy tűnt, a megszállás bármikor bekövetkezhet.Winston Churchillnek ezzel a szörnyűséggel kell megbirkóznia, alig pár nappal azután, hogy...

Churchill sokszor kockáztatott, ami miatt sokszor rengeteg ember az életét vesztette, viszont iszonyú sokan meg is menekültek. Az egyik legnagyobb húzása ebben az időszakban a dunkirki evakuálás volt (pont tavaly mutatták be az ezt feldolgozó Christopher Nolan-filmet is): ebben a hadműveletben a Franciaországban ragadt brit csapatokat akarták Angliába szállítani, a Luftwaffe támadásai miatt viszont a brit haditengerészet nem tudott elég közel menni a partokhoz. McCarten szerint Churchill ötlete volt, hogy

„meg kell kérni az állampolgárokat, vagy legalábbis azokat, akik rá tudják tenni a kezüket egy megfelelő méretű hajóra, hogy keljenek át egy hatalmas, bár szedett-vedett flottában a Csatornán a parton ragadt brit hadsereg megmentésére”.

Végül 330 ezer katonát mentettek ki a Dinamóra keresztelt hadműveletben.

A bejegyzés trackback címe:

http://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr5513617156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.