Olvass!

KönyvesBlog

A Tankom hőse Forrest Gumpként trollkodja végig a nagypolitikát

2017. október 20. Kiss Orsi

horvathviktor1.jpg

Fotó: Nagy Márton/Margó Irodalmi Fesztivál

Ahogy Horváth Viktor sétál, úgy is ír

– adja meg az este felütését közös sétáikra hivatkozva Garajszki Margit író-műfordító, aki a szerzővel és Fehér Renátó költő-kritikussal beszélgetett a Margó első napján Horváth Tankom című új regényéről.  Állítása szemléltetésére Garajszki rögtön a kötet első mondatát idézi, mely így kezdődik: „Szépen mentünk egymás mellett a járdán…” (És így folytatódik: „… de én nagyon féltem, mert a lányt mindig meg kell csókolni, amikor a hazakísérés végén elbúcsúzunk, én viszont még soha nem csókolóztam.”)

Horváth Viktor: Tankom

Magvető, 2017, 276 oldal, 3490 HUF

 

A Tankom Csehszlovákia 1968-as inváziójáról szól, és a K4 közép-európai könyvsorozat részeként hamarosan megjelenik szlovákul is. Alapötletét tulajdonképpen a Hévíz folyóirat '56-os antológiája adta, és ez gondolkodtatta el Horváth Viktort, hogy míg '56-ról nincsenek személyes emlékei, addig '68-ról, arról, hogy az apukája gyerekként mesélt neki arról, hogy „rendet csináltak” Csehszlovákiában, már igen. Az apa-figura egyébként különösen markáns az egész regényben, de erről majd később. A Tankom hőse egy fiatal katona, aki tolmácsként jelen van a politikai találkozókon – Fehér Renátót épp az fogta meg, ahogy a regény egymásra montírozza a magántörténelmet és a „nagy történelmet”, és az egészet ahhoz az iskolai módszerhez hasonlította, mint amikor az írásvetítőn egymásra helyezték a különböző fóliákat.

horvathviktor2.jpg

A főszereplő erősen infantilizált (miközben zajlik a bevonulás, őt leginkább a játékkatonái foglalkoztatják), és pont az ő infantilizmusa ad a regénynek egy humoros regisztert, de – és ezt Fehér fontosnak tartotta kiemelni – ez nem jelenti azt, hogy a történelmi tragédia is infantilizálódna. A csehszlovákiai bevonulás ugyanis egy szégyentörténet, mely úgy mesél rólunk, hogy abban a felelősök mi vagyunk. Fehér Renátó a főhőst egyenesen egy olyan átlagemberhez hasonlította, aki Forrest Gump-i figuraként csöppen a nagypolitikába (és akkor Fehér Renátó a hallgatóság felé intézett szuper javaslatára ezt a gondolatot be is emeljük a címbe), Horváth pedig hozzátette, hogy a karakter infantilizmusa a saját életéért viselt felelősség elhárítását is jelenti egyben.

A sport szeretete nem ellentétes a marxizmus-leninizmussal

Nem baj, ha vannak játékkatonáim? Lehetek attól még felnőtt? És ha kis tankjaim és repülőim is vannak? Ha háborút indítok a játékkatonáimmal és a játéktankjaimmal, lehetek felnőtt? És ha a katonáim és a tankjaim igaziak?Horváth Viktor: TankomMagvető, 2017, 276 oldal,...

Tovább

Elveszett Závada-kötetek rejtőznek a Margó környékén

Szeptemberben jelent meg Závada Péter harmadik kötete, a Roncs szélárnyékban, melynek lírája Lapis József szerkesztő szerint:

egyszerre sötétkamra és szabadulószoba, kora reggeli és vihar előtti fényjáték. Tér-idő rétegek egymásra hajlása, odüsszeuszi kalandok a nyelv tengerén.

 

A Jelenkor most játékra hívja az olvasót, és megmutatja, mennyire izgalmas is a kortárs költészet: elrejtettek néhány példányt a Závada-kötetből a Margó területén és a Tesla környékén.

Twin Peakstől a tengerig - Deres Kornélia és Závada Péter kötetbemutatója

Fotó: Németh Dániel/JelenkorAmikor Deres Kornélia hat évvel ezelőtt írni kezdte új verseit, még nem sejtette, hogy David Lynch ikonikus FBI-ügynöke nemcsak a soraiban bukkan majd fel újra, hanem a televízióban is. A Bábhasadás Dale Cooper álmaiba enged bepillantást, amelyek hol az Avast, hol a...

Keressétek az Elveszett történetek matricás könyveket, és ha megtaláljátok, vigyétek haza, olvassátok el, és ha akarjátok, veszítsétek el újra, hogy másoknak is örömet okozzon.

Margó. Závada Péter október 22-én 20:30-tól beszélget a könyvről Valuska Lászlóval a Tesla Teátrumban. A margós bemutatón láthatjátok majd először a kisfilmet, amelyen 15 ismert közéleti szereplő és civil olvassa fel a Félbehagyni az ellipszis című verset. A kiadó a megtalált és elhagyott könyvekről az #elveszett_történetek és az #ezisjelenkor hashtaggel várja a képeket az Instagramra.

Potozky kelet-európai hősén átgyalogol a történelem

potozkymargo1.jpg

Fotó: Nagy Márton/Margó Irodalmi Fesztivál

Egy közép-európai történetet akartam közép-európai hőssel

– adja meg írói motivációit a Margó első napján Potozky László, akinek – és ebből nem is csinál nagy titkot az Ott Annával folytatott beszélgetésen – Égéstermék című új regénye nem véletlenül idézheti fel az olvasóban az Éles című előző kötetét. Mindkettő ugyanabban az országban játszódik, és bár az országnak van neve, de, mint ahogy mi se nevezzük örökké nevén a saját országunkat, így ez a név sem hangzik itt el. Potozky mindenesetre Romániából, Ukrajnából és Magyarországból gyúrta össze ezt az országot, így lett az Égéstermék „egy közép-kelet-európai levegőjű könyv”.

Potozky László: Égéstermék

Magvető Könyvkiadó, 2017, 168 oldal, 2999 HUF

 

Több forrásból merített akkor is, amikor kiválasztotta a regény egyik fő helyszínét, egy teret (merthogy a forradalmak általában egy tér köré koncentrálódnak), így az küllemében a Deák teret idézi, az ott található épület a bukaresti parlamentet, ezenkívül pedig megtalálható rajta egy olyan betonkolosszus, amely amúgy Kijevben látható:

Ezek bármelyik kelet-európai országban megtalálhatók, de így együtt nem fordulnak elő.

potozkymargo2.jpg

Potozky hőse egy olyan fiú, aki egy lányt követve keveredik bele a forradalmi eseményekbe, ám akit még az események sodrában is csak saját piti dolgai érdekelnek.

Olyan karakter, akin át tud gyalogolni a történelem

– jellemzi szereplőjét Potozky, akinek viszont fontos volt, hogy hőse igazi kelet-európai alak legyen – ezért is kellett, hogy legyenek álmai. Amúgy meg egy „krónikus unalommal megfertőzött” ember, akivel a forradalom alatt sem történnek igazán nagy dolgok. Potozky az írás előtt rengeteg videót nézett a 2014-es ukrajnai eseményekről, és ennek ismeretében rajzolt egy külső forradalmi ívet regényében. A történelmi tényekkel ugyanakkor szabadon bánt, hiszen nem dokumentarista regényt akart írni. Bár neki nincs forradalmi tapasztalata, de van médiatapasztalata, hiszen bármi is történik a világban, mindig akad olyan, aki egyenesben közvetíti azt a Facebookon. Így aztán nem csoda, ha valakiről, aki benne van a dolgok sűrűjében, de percekig nem válaszol egy üzenetre, azt hiszik, hogy már biztosan halott.

Tovább

„Mindig hagytam, hogy a véletlen döntsön helyettem” - Krasznahorkai a margón

margofeszt_i_tesla_asap20_171019_midres_nmp_011.jpgFotó: Nagy Márton / Margó Irodalmi Fesztivál

Az őszi Margó első napján Valuska László kérdezte az Aegon-díjas Krasznahorkai Lászlót az utazás jelentőségéről és jelentéséről, személyes tapasztalatairól, Kiotóról és New Yorkról, és kiderült az is, hogyan hatott mindez a télen megjelenő és a még készülő új regényére.

Gyermekkoromban, Gyulán a vasútállomásra jártunk ki – ez volt a legnagyobb távolság, amit akkor a városból megtettünk – és a két sínpár egyikének közepén állva néztük a végtelenbe futó párhuzamosokat. Arra gondoltunk, hogy a végén ott van Budapest

– mesélte gyermekkoráról Krasznahorkai. Később persze felszámolódott ez a távolság, egyáltalán, maga a távolság: beutazta a világot Kiotótól – pontosabban, ahogy a magyar helyesírástól eltérően, a japán kiejtéshez közelebbi írásmódot követve maga Krasznahorkai is használja: Kyotótól  – New Yorkig. Sosem tervezte útjait: „mindig hagytam, hogy a véletlen döntsön helyettem” – mondta, mely lényegileg meghatározza azt a komplex tapasztalatot, amit Krasznahorkai számára az utazás jelent.

Szökős gyerek voltam.

A szökni vágyás azonban máig alapélményként hat utazás- és hely-tapasztalatára, arról való gondolkodására:

Ahol vagyok, onnan el szeretnék menni – mindig mehetnékem van. El innen.

margofeszt_i_tesla_asap20_171019_midres_nmp_012.jpg

Budapestről, Kyotóból, New Yorkból. Ez utóbbi két város az elmúlt két évtizedben Krasznahorkaira nemcsak személyesen tett mély benyomást, hanem gondolkodóként, íróként is. Mindkét város másfajta figyelmet, megértést követel:

Kyotóban a konzervatív életszemlélet miatt az ott élők a magasrendű kultúra múzeumát alakították ki.

Tovább

Bödőcs: A társadalom peremén lévők járnak kocsmába... meg én

margofeszt_i_tesla_asap20_171019_midres_nmp_022.jpg

Fotó: Nagy Márton / Margó Irodalmi Fesztivál

„Addig se iszik”, mondta az anekdota szerint Bödőcs Tibor édesapja, amikor megtudta, hogy fia már könyvet is ír. A stand-up komikust, a Dumaszínház és a Showder Klub egykori sztárját az egész ország ismeri, neki köszönhetően pedig megismerte a Zala megyei Búcsúszentlászló kocsmáinak törzsvendégeit és görbe tükörben láthatja az ország vezetőit is. Most viszont bemutatkozott egy másik Bödőcs Tibor is, a Helikon gondozásában megjelent irodalmi paródiakötet, az Addig se iszik szerzője.

Bödőcs Tibor: Addig sem iszik

Helikon, 2017, 208 oldal, 2999 HUF

 

A Margó Fesztivál nyitónapjának éjszakáján a késői időpont ellenére is megtelik a Tesla teátruma, ahol Szálinger Balázs faggatja a szerzőt, például arról, mennyire más a humorestek és a könyvbemutatók közönsége. Bár Bödőcs megemlíti, hogy egy nézője közölte vele, nem fogja elolvasni a könyvét, mert az érdekli, amit szóban elmond, azért a stand-upos közönség egy része is vásárolja a kötetet, ő pedig nem akar különbséget tenni néző és olvasó között, és nem vizsgálja, mekkora a közös halmaz.

margofeszt_i_tesla_asap20_171019_midres_nmp_023.jpg

Bödőcs szerint a dumaszínházas poénok és a szépirodalmi szövegek írásának ugyanúgy feltétele, hogy az ember érzékeny megfigyelő legyen. Ahhoz, hogy egy traktorosról vagy éppen a miniszterelnökről készülhessen karikatúra, meg kell figyelni a vonásait, a gesztusait és a szófordulatait, ahhoz pedig, hogy élvezetes paródia szülessen az ismert írókról, olvasni kell a könyveiket. Megtudhatjuk, hogy az irodalmi „edzésterv” tartalmazott például Mándy-hónapot, és azt is, hogy a nagy kedvenc Hrabal szerepeltetése egyértelmű volt, nem úgy, mint Orwellé, aki nem egy tipikus „író-animal”.

Tovább

Szöllősi Mátyás: Régóta érdekel, mi mozgolódik az emberek lelkében

szollosi1.jpgFotó: Valuska Gábor

Szöllősi Mátyás első prózakötetében, a Váltóáramban felrobban egy szupernóva, ez pedig fehér fénybe vonja az éjszakákat is. Ez a fény azonban nem elfedi, sokkal inkább feltárja azokat a visszásságokat, kínokat és csalódásokat, melyeket hősei nap mint nap át- és megélnek. Szöllősi költőként debütált, írt már drámát, és sokat fotóz – nevéhez köthető a város jellegzetes arcait felvillantó Budapest Katalógus –, Váltóáram című novelláskötete pedig esélyes a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjra, melyet október 22-én 19 órakor adnak át a Teslában. Szöllősi Mátyással a légüres térben mozgó emberekről, a történetek ciklikusságáról és a test kiszolgáltatottságáról is beszélgettünk.

A novelláskötet egyik legfontosabb motívuma az Orion felrobbant csillaga, viszont a Váltóáramot olvasva gyakran az volt az érzésem, mintha a te elbeszélőd hátat fordított volna ennek a grandiózus jelenségnek, és helyette inkább a fénylő eget bámuló embereket vizslatná. Ez a kép aztán meg is jelent az egyik novellában, ahol azt írod, hogy „Amúgy is sokkal izgalmasabb figyelni, ahogy az emberek kémlelik a foltot. Ahogy értetlen, tompa arccal bámulnak, mint a kirakati bábuk”. A nagyszabású és káprázatos helyett miért érdekelt jobban a hétköznapi?

Az írás szerintem ezzel jár: érdemes figyelni, hogyan nyilvánulnak meg az emberek bizonyos szituációkban. Főleg akkor, ha az ember lélektanilag izgalmas dolgot akar visszaadni. Az idézet a Gerely című novellából való, és épp egy fontos pillanatot kap el az egyik szereplő életéből. A pszichológia mindig is érdekelt, és főleg az, hogy mi mozgolódik az emberek lelkében, az írás pedig alkalmas arra, hogy ezt valamilyen módon megragadjuk. Szerintem egyébként ebben a motívumban nemcsak az az érdekes, hogy felrobban egy szupernóva, hanem az is, hogy sok olyan információ jut el hozzánk a mai világban, amivel nem igazán tudunk mit kezdeni. Az emberek emiatt sokszor aztán légüres térben mozognak, és olyasmivel szembesülnek, ami nagyon távol van tőlük. A csillagmotívumban a távolságnak is fontos szerepe van, ahogy az emberek közötti távolságnak is. Utóbbi ugye akkor is fennállhat, ha a fizikai távolság amúgy nem nagy.

Szöllősi Mátyás: Váltóáram

Európa Könyvkiadó, 2016, 312 oldal, 3290 HUF

 

A Váltóáram novellái szinte kivétel nélkül válságtörténetek, melyek szereplői életük egy adott pontján kibillennek, és ugyancsak légüres térbe kerülnek.

Szerintem ez alapvető jelenség az ember életében. Sok olyan ismerősöm van, aki olyan szituációba került az élete során, melyből nem tudja, merre menjen tovább: vagy mert a továbblépésre nincs lehetősége, vagy mert nem látja azt az utat, amerre mennie kellene, lehetne. A generációmból ismerek pár embert, aki épp ilyen válsághelyzetben van.

A történeteidben nagyon hangsúlyosak az aprólékos leírások, jellemző a mindennapi események részletes bemutatása. Egy mozdulat nálad például nem csak egy felvillanó mozdulat, hanem egy komplett folyamat leírását is jelenti. Ez összefügg azzal, hogy képekkel is foglalkozol?

Szerintem nagyon összefügg azzal, hogy alapvetően folyamatokban, sorozatokban gondolkodom. Mindez persze kapcsolódik a képalkotáshoz is. Most például egy portrésorozaton dolgozom, és már eleve egy kollekcióban, egy folyamatban, egy összhatásban kell gondolkoznom, hogy hogyan fog egyben kinézni, és miként épül fel egy sorozat. Ez talán a korábbi köteteimben is megfigyelhető, az Aktív kórteremben, az Állapotokban meg aztán pláne. Ott ciklusok vannak, és egymásból nőnek ki a szövegek. Ezt viszont nem szerettem volna ennyire erőteljesen láttatni, mint ahogy a csillagmotívumot sem, de érthető, ha mások ezt ennyire előtérbe helyezik, hiszen egy látványos dologról van szó. Arra viszont törekedtem, hogy valamilyen módon összefüggjenek a szövegek, és van olyan elbeszélés, ami ott kezdődik, ahol a korábbi véget ér.

Közben viszont történik egy perspektívaváltás.

Így van, a főszereplőből mellékszereplő lesz, vagy épp az elbeszélői módban történik egy váltás. Ezt mindenképp szerettem volna alkalmazni, mint ahogy azt is, hogy bizonyos helyszínek vagy szituációk felismerhetők legyenek – de mégse legyen túl direkt.

szollosi2.jpg

Erről megint a fotózás jutott eszembe, hiszen abban a pillanatban, ahogy áthelyezed a kamerádat, teljesen más szögből láttatod ugyanazt a tárgyat – többször hasonló érzésem volt, amikor a novelláidat olvastam.

Igen, vannak olyan szövegek, amelyek hasonló tematikájúak, vagy akár a történetük is bizonyos szempontból hasonló, vagy épp az előbb említett módon összekapcsolódnak. Mindez érdekes hatást válthat ki az olvasóból, de ez nem lehet baj. Úgy gondolom, hogy így egységes a kötet, annak ellenére, hogy megjelenik benne az E/1. személyű és E/3. személyű elbeszélőmód, és van két novella E/2. személyben. Érdekes, hogy a Reggeltől reggelig című novella a legmegosztóbb, volt például olyan olvasó, aki fölháborodott azon, hogy miért tegezi az elbeszélő, van, akinek viszont az a kedvence. Az elbeszélői mód mindenképpen összefügg a fotózással. De szerintem van költészet is a szövegekben: igyekeztem olyan részeket is írni, amelyek költői indíttatásúak. Ez is biztos, hogy összefügg a fotózással, a speciális, más típusú képalkotással.

Tovább

Szívünk rajta – Érthetően és humorosan a görög mitológiáról

bookline_szr_kirakat_percy.jpg

Míg szeptemberben egy játékos matematikai, addig októberben egy történelmi tárgyú könyvet emeltek ki a Szívünk rajta zsűritagjai. Bánfi Csilla könyvtárpedagógus, a Magyar Gyerekkönyv Fórum (HUBBY) elnökségi tagja értékelésében azt hangsúlyozta, hogy Rick Riordan könyve, a Percy Jackson és a görög istenek szórakoztatóan vezeti be a fiatalokat a görög mitológiába, és nemcsak tanít, hanem szórakoztat is. Bánfi Csillával a humor fontosságáról, a választás szempontjairól és saját kedvenceiről is beszélgettünk.

Rick Riordan: Budapest, 1900 – A város és kultúrája

Fordította: Molnár Edit, Könyvmolyképző Kiadó, 2017, 392 oldal, 3699 HUF

 

Ebben a hónapban egy olyan kötet lett a hónap könyve, amely játékosan ismerteti meg az olvasót a görög mitológia világával - miért pont erre a műre esett a választása? Alapvetően milyen szempontokat vett és vesz figyelembe az értékelésnél?

Amikor kézbe veszek egy könyvet, szinte automatikus, hogy végiggondolom, kinek, miért ajánlanám. Az ötödikes történelem tantárgy keretében megjelennek a görög mítoszok: a gyerekek szeretik, de nehezen olvassák, hiszen olvasástechnikailag még nem „tartanak ott”. Az alsótagozatos olvasmányok könnyebb szövegezésűek. A nevek kiolvasása is gond, hiszen még kevés ötödikes alkalmas arra, hogy az idegen neveket ne betűről-betűre olvassa. Az ajánlott kötetben érthetően, hétköznapian, és főleg humorosan jut el a gyerek ahhoz az információhoz, amire a görög mitológiából szüksége van. Emellett a gyerekek értik, igénylik a humort, ami megjelenik a műben.

banfi_csilla.jpgA legfontosabb szempont, hogy az olvasás élmény legyen. Ranganathan, az indiai könyvtártudós 1931-ben tette közzé a Könyvtártudomány öt törvénye című művét, melyben azt írja, hogy „Minden olvasónak a megfelelő könyvet!” és „Minden könyvnek a megfelelő olvasót!” Ezeket a tanácsokat mindig figyelembe veszem, hiszen olvasóvá csak így lehet nevelni.

Ha visszagondol a gyerekkorára, melyik az a gyerekkönyv, amelyikre a legmarkánsabban visszaemlékszik? Vagy azért, mert azt olvasták fel a legtöbbször, vagy azért, mert gyerekként ön azt olvasta el legelőször?

Két könyv jut rögtön eszembe, az egyik Zdeněk Miler – Iva Hercíková – Eduard Petiška A vakond nadrágja és más történetek, valamint Eduard Petiška A világ leggazdagabb verebe és más történetek. Az első önállóan elolvasott könyvem Bodó Béla Brumi az iskolában című könyve volt, Szávay Edit illusztrációival.

Olvasott gyerekként olyan könyvet, melyet nem lett volna szabad? Ha igen, mi vonzotta mégis ahhoz a könyvhöz?

Olvastam eldugott, tiltott könyvet, negyedikesként a Tíz kicsi négert. Szerencsére a nővérem segített, hogy ne derüljön ki, illetve segített feldolgozni is, mert bármit kérdezhettem, és ő elmagyarázta.

Ha mostanában bemegy egy könyvesboltba, milyen szempontok alapján választ gyerekkönyvet?

Könyvet úgy választok, hogy az olvasóimnak tetszik-e. Sok helyről tájékozódom, sokkal inkább a leendő olvasóra gondolva,mint arra, hogy mi a trend. Mit szól a mindig olvasó Fanni? Vajon belelapoz-e az örökké kérdező Martin? Persze az iskolai könyvtárosság előnye, hogy ismerem az olvasókat, így személyre szólóan ajánlok. És sokat, nagyon sokat beszélgetek velük.

Tovább

Bödőcs Tibor: Nem voltam olvasó, de A Pál utcai fiúkon sírtam

bodocs-4238.jpgFotó: Valuska Gábor

Az irodalmi paródiáknak komoly hagyományai vannak hazánkban, ehhez a hagyományhoz teszi most hozzá a saját értelmezéseit Bödőcs Tibor. A búcsúszentlászlói standupos stílusparódiákon keresztül lép párbeszédbe az írói nyelvekkel Addig se iszik című kötetében. A Sorstalanság egy futballakadémián, Krasznahorkai a százholdas pagonyban. Bödőcsöt irodalmi ugrópontokról, maszkokról és ledöntött szobrokról kérdeztük. És arról, miért nincs egy nő sem a könyvben. 

Bödőcs Tibor: Addig sem iszik

Helikon, 2017, 208 oldal, 2999 HUF

 

Mi volt az első olvasmányélményed, ami hatott rád?

Ami után Búcsúszentlászló már nem volt ugyanaz, mint előtte, az Tolsztoj egyik novelláskötete volt, amit a szellemi jégtörőmtől, a két és fél évvel idősebb, gitárművész bátyámtól kaptam, kb. nyolcadik után. A Bál után, A három halál, és a Kreutzer-szonáta is ebben volt. Az felforgató erejű volt. Ezzel egy időben kaphattam a tesómtól Hrabalt is, A véres történetek és legendák-at, amiben pirosak a betűk, és az írót gyalázó olvasói levelekkel kezdődik.  

Addig nem voltak fontos olvasmányok az életedben?

Itt jönne az, hogy csak a Szent Biblia, ugye? Talán a Kincskereső kisködmön... Nem emlékszem. Előtte nem volt meghatározó irodalmi élményem, addig csak burjánoztam, mint a természet vadvirága a Szévíz- völgyében. Nem voltam olvasó, de arra emlékszem, hogy A Pál utcai fiúk végén sírtam például. De jó, hogy kérdezed, ezt el is felejtettem! Pont ma beszéltünk egy barátommal arról, hogy mi történt volna akkor, ha a bátyám nem nyomja a kezembe a jó nevű orosz könyvét, vajon akkor is megindult volna a szellemem cefréjének erjedése? Azt sem tudjuk most, hogy a könyvem olvasói vajon elkezdenek-e újra, vagy először Móriczot, Márquezt olvasni vagy sem.

Ugráljunk végig a legfontosabb olvasmányélményeiden. Nekem az indiánregények után jött Rejtő Jenő, Hrabal és Kundera, Vonnegut és megérkeztem a kortárs magyar irodalomhoz, persze a kötelezők mellett, szigorúan a pad alatt olvasva. A te ugrópontjaid?

Ahogy említém, ott volt már az elején Hrabal, a búszúszentlászlói panoptikumot, amiről később a standupomat is csináltam, az ő hatására kezdtem megérteni. A középiskolában még nem olvastam nagyipari mennyiséget. Rejtőt én is olvastam, de azt is megkésve, később kapcsoltam rá, amikor felkerültem Pestre, hogy közelebb kerüljek a Kabaréhoz. Aztán mindent, ami jött, az egyik könyv hozta a következőt. Jelentkeztem a Színművészetire, de az első rostán kiestem, szerencsére, viszont az előttem álló három hónapban, ami hátra volt a felvételiig, csak a magyar szakra volt esélyem felkészülni. A gimnáziumban Haseket, Csehovot olvastam a pad alatt, a messzi zalai végekre leért az Egy nő Esterházytól. Azt egy nőtől kaptam meg. Kosztolányikat és Weöres Sándort olvastam, meg további verseket, viszonylag sokat. Először egyébként, jut eszembe, a költészet volt túlsúlyban, Babits, József Attila, Pilinszky. Nem katalogizáltam ezt még soha. Thomas Mann Lotte Weimarban ugrik még be, ami nagyon tetszett.

Írtál fiatalon verseket, novellát?

Írtam verset kamaszkoromban, persze, A délutáni fröccsök különlegessége címmel. Ahogy Weöres Sándor mondja, akkor már enyhe alkoholizmussal küzdöttem. Ezzel a dallal véget is ért akkor poézisem, mindenki jobban járt így.

Bödőcs Tibor felszabadította a bölcsészpornót

Sokféle könyvet olvastunk már standuposoktól, de egy sem mutatott túl azon, hogy az alapvetően performatív szórakoztató műfajt igyekezzenek prózára leképezni. A nyelv és a szöveg működése teljesen más egy könyvbe zárva, hiszen eltűnik mögüle a történetmesélő és mindenféle gesztus, showelem, csak a...

A magyar szak menekülés volt az életedben?

Volt az a három év interregnum a Dumaszínház indulása és a középiskola vége között, amikor nem tudtam, hogy mi lesz velem, -„gattam/gettem”.

Tovább

Az orosz értelmiség úttévesztéséről ír, Putyin irodalmi tanácsba válogatta - Jurij Poljakov a Margón

22089448_1829579420403978_8161318573124701277_n.jpg

Különleges vendéget köszönthet ma este a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár. A groteszk realizmus orosz nagymestere, Jurij Poljakov érkezik a Teslába, ahol Péterfy Gergellyel beszélget majd Demagrád című regényéről. Poljakov antiutópiában monarchikus államforma alakul ki a demagraták (demokraták) veresége után. Az új vezetés speciális, zárt városokba kényszeríti az előző rendszer politikai elitjét, ahol ugyan hagyják őket élni, gazdálkodni, de mindenüket elveszik. A szabadságukat, a jogaikat és a nevüket is. 

Péterfy kommentárja az est elé:

Rik admirális diktatúrájában a az előző kormányzat - nem nehéz felismerni bennük a jelcini kleptokráciát - teljes nómenklatúráját munkatáborba zárják.  A népet elszigetelik minden külső információtól, mindenünnen a rendszer propagandája harsog. Oroszország visszafoglalja egykori gyarmatait, a Baltikumot, Ukrajnát, sőt, Szerbia is önként csatlakozik. "Mindig is sejtettem, hogy a demokrácia nem más, mint a nemi eltévelyedes egyik fajtája!” – mondogatja Rik admirális. Mindezt a '90-es évek elején vetette papírra Poljakov. Maró szatíra lett volna ez csak, vagy prófécia? Vagy a valóság igazodik az irodalomhoz? Ma megkérdezem magától a szerzőtől.

Mutatjuk, mit kell tudni az orosz sztáríróról, aki másfél évtizedig szerkesztette az orosz irodalmi hetilapot, a Lityeraturnaja gazetát, és tagja volt a Putyin által összehívott irodalmi tanácsnak is.

    • Poljakov 1954-ben született Moszkvában, mindenfajta irodalmi hátszél nélkül. Édesapja villanyszerelő, édesanyja technológus, fiuk földhöz ragadtan realista, kíméletlenül igazságkereső íróvá fejlődött.
    • Irodalmi karrierje a hetvenes években indult. Jeles szovjet írók, költők vezette „irodalmi óvodákba”, írói szemináriumokra járt, és talán az ilyen helyeken szerzett tapasztalatai miatt kezdett radikálisan máshogyan írni, mint ami felé terelgetni próbálták.

Jurij Poljakov: Demagrád

Fordította: Goretity József, Helikon, 2016, 240 oldal, 2490 HUF

 

  • Versei először komszomol lapokban jelentek meg (máshol nem is jelenhettek volna), életútja a szovjet tehetségek irodalmi útjához hasonlít. Előbb az egyik moszkvai kerület komszomol irodáján dolgozott, majd a fővárosi írószervezet lapja, a Moszkvszkij piszatyel munkatársa lett, ahonnan egyenes volt az út a a vezető szovjet irodalmi hetilap, a reformok egyik szócsöve, a Lityeraturnaja gazeta a szerkesztőségébe. Bő két évtizeddel később Poljakov lett a lap főszerkesztője, méghozzá tizenhat hosszú évig.
  • Már a katonaságnál is katonaújságot szerkesztett. Két éve szolgált az ideiglenesen az NDK-ban állomásozó szovjet csapatoknál, az ott szerzett élményei inspirálták első jelentősebb művét. A Száz nap a parancsig című kötetben a Vörös Hadsereg mindennapjait mutatta be, nem épp szívderítően. A könyv az állami, de főképp a katonai cenzúra ellenállását leküzdve, csak a peresztrojka beindulása, és a Mathias Rust Vörös téri landolása után láthatott napvilágot.
  • Az írói sikert a szovjet rendszer összeomlását követő évek hozzák meg neki. Regényeiben bemutatja az orosz értelmiség útkeresését, úttévesztését, nem riad vissza az erotika ábrázolásától és a politikai nézetei publicisztika hevületű kifejtésétől sem.
  • Magyarul Szökni szeretnék című regénye olvasható, amelyben egy átlagos pancser csetlik-botlik a rendszerváltó évek politikai útvesztőjében és a saját magánéletében. A Bukottak égboltja című szerelmi történetben azokat mutatja be, akik nemcsak botladoztak, de sikereket értek el, a Gödölye tejében pedig megmutatja, mi kell ahhoz, hogy valakiből író legyen.
  • Bár tagja volt Putyin irodalmi tanácsának, nem fenntartás nélküli híve az elnöknek. Indulásakor ugyanakkor nagy reményeket fűzött hozzá, mert azt gondolta, megállíthatja Oroszország Jelcin alatt elindult korrodálódását.
  • Poljakov sosem ünnepelte maradéktalanul a peresztrojkát, sajátos véleménye van a Janajev-puccskísérletről, és a Szovjetunió szétesését sem rózsaszín szemüvegen át nézte. Az sem tetszett neki, hogy az új orosz milliárdosok kirabolták az országot.

Margó. Mindezekről és a Demagrádról ma este 19:30-tól beszél a Tesla Klubban. 

Facebook-esemény

Olvass bele a Demagrádba:

Demagrád_részlet by konyvesblog on Scribd

Kiskamaszok a Margón - Láthatatlan korcsoport nincs, ők nagyon is láthatóak!

Általában mindig gyerekkönyvekről meg ifjúsági irodalomról beszélünk, pedig van egy olyan korosztály, amelyik már (vagy még) se nem ez, se nem az. A Margó Irodalmi Fesztiválon az angolul middle grade-nek, magyarul kiskamasz korosztálynak szóló könyvekről beszélgetünk majd Balázsy Pannával, Fiala Borcsával, Kertész Erzsivel és Varga Bálinttal. Összeállításunkban a résztvevők – egyetlen kivétellel – ugyanazokat a kérdéseket kapták, de válaszaikra nem csak ezért érdemes figyelni.

Margó. Mit olvas a 9-12 éves korosztály, mivel lehet őket megszólítani, mi alapján választanak ők könyvet, és milyen az a világ, ami biztosan beszippantja őket? A Margó Irodalmi Fesztiválon Balázsy Pannával, Fiala Borcsával, Kertész Erzsivel és Varga Bálinttal beszélgetünk majd erről, és még sok minden másról. Mikor? Október 21-én 14 órakor. Hol? A Teslában.

Balázsy Panna

balazsypanna.jpgA margós meghívó láthatatlan korcsoportnak nevezi a middle grade-et, a kiskamasz olvasókat, akik még nem elég nagyok az ifjúsági regényekhez, de már kinőttek a képeskönyvekből. Szülőként és kreatív emberként mik a tapasztalataid, mi az, amivel a leginkább meg lehet fogni a 9-12 év közötti olvasókat?

Láthatatlan korcsoport szerintem nincs, ők nagyon is láthatóak! Valóban kevés könyv szól hozzájuk, nem tudom, miért. Számomra a legizgalmasabb az egészben, amikor azt hallom szülőktől, tanároktól, gyerekektől, hogy korábban nem olvastak, de Szandra annyira tetszett nekik, hogy átbillentek, és azóta betűfalók lettek. Ennél többet nem kívánhatnék. Meg kell találni a hangot hozzájuk, kell sok humor, kaland és érzés. Ez a korosztály még nagyon nyitott, érdeklődő, kíváncsi a világra, ezt kell kiaknázni.

Ha visszagondolsz, ennyi idősen te milyen típusú könyveket olvastál a legszívesebben? Fel tudsz sorolni néhány olyan könyvet, amelynek a világában szívesen elmerültél akkor?

Meghatározó élményem G. Szabó Judit Hárman a szekrény tetején című könyve, tele humorral, kalanddal és nagyon eltalált szereplőkkel. Nagyon régi könyv, sok régies utalással, de még mindig nagyon friss. Ugyanezt érzem Mary Poppinsszal, ahol nagyon pontosak a karakterek és mégis mágikusan izgalmas és rejtélyes az egész.

Van a kortárs gyerekkönyvek között olyan, amit nagyon irigyelsz a maiaktól, és azt kívánod, bárcsak te is olvashattad volna kiskamaszként?

Irigylés helyett inkább örülök neki. A Panka és Csiribi-könyvekért odavagyok! És a Márti-sorozatot már kisgyerekként is imádtam, de azóta sokkal több részt olvastam belőle.

Ősszel lezárul a Szandra-sorozat – végleges a búcsú? Mennyire tervezted meg előre a szériát, illetve ennyi kötettel a hátad mögött mi a legfontosabb és legizgalmasabb írói tapasztalatod?

Azt hittem, egy könyvet fogok írni, ehhez képest hatnál tartok. Egyelőre itt megállok, de fontolgatjuk, hogy Szandra egyszer visszatér, kicsit idősebben. Idén írok egy ifjúsági könyvet, de utána nagyon szeretném végre megírni a rég emlegetett gyerekkrimimet.

Fiala Borcsa

fialaborcsa.jpgA margós meghívó láthatatlan korcsoportnak nevezi a middle grade-et, a kiskamasz olvasókat, akik még nem elég nagyok az ifjúsági regényekhez, de már kinőttek a képeskönyvekből. Szülőként és kreatív emberként mik a tapasztalataid, mi az, amivel a leginkább meg lehet fogni a 9-12 év közötti olvasókat?

Szerintem ebben a korban már nagyon személyiség- és érettségfüggő, kit mivel lehet motiválni, vagy hogy mi az a szintű könyv, amit szívesen elolvas. A kisebbik gyerekemnél néha épp az a kerékkötője egy-egy (nekem régi kedvenc) könyv elolvasásának, hogy én ajánlottam. Akkor dafke hányja rá a fittyet. Aztán van úgy, hogy mégiscsak a kezébe veszi, és rájön, hogy nem is olyan rossz. Gyakran próbálok olyanokat a gyerekeim kezébe nyomni, amire emlékszem, hogy imádtam kiskoromban, akkor kicsit mesélek róla, hátha felkelti a kíváncsiságukat. De azt marhára élvezem, hogy mostanra tényleg ennyire nagy lett a szórás és hogy olyan sokféle témában tudnak olvasni.

Ha visszagondolsz, ennyi idősen te milyen típusú könyveket olvastál a legszívesebben? Fel tudsz sorolni néhány olyan könyvet, amelynek a világában szívesen elmerültél akkor?

Inkább a fiúsabb, kalandregényszerűbb könyvek vonzottak mindig is, és nem a romantikus lányregények. Winnetou, Gombháború, Huckleberry Finn, A fáramászó báró kalandjai, stb.

Van a kortárs gyerekkönyvek között olyan, amit nagyon irigyelsz a maiaktól, és azt kívánod, bárcsak te is olvashattad volna kiskamaszként?

Irigyelni nem irigylek semmit, mert attól még, hogy felnőtt vagyok, ugyanúgy elolvasom, ami tetszik. (Ahogy egyébként rajzfilmekre is beülök, mert azokat is nagyon szeretem – bár épp most fogyott ki alólam a harmadik szett kiskorú kísérő is, sajnos.) De ha egyet ki kellene emelnem, akkor az biztos, hogy a Harry Potter lenne, ami huszonévesen is beszippantott, mi lett volna, ha 9 évesen olvasom el?!

Tovább

Al Ghaoui Hesna: Félni sokféleképpen lehet

Külpolitikai újságíróként Al Ghaoui Hesna rendszeresen jelentkezett be különböző konfliktuszónákból, ahol sok más mellett szembesült a félelemmel. A Félj bátran című könyvében saját félelmeivel néz szembe, de ezt sem rendhagyó módon teszi, mert például beszélgetett róla katonákkal, Philip Zimbardóval is, de a szakirodalmat is feldolgozta. A Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron mutatja be új könyvét, mi meg arról kérdeztük, hogy félni miért nem ciki, és hogy Gáza vagy az anyaság a félelmetesebb. A teljes beszélgetést a beágyazott videón lehet megnézni, itt a szerkesztett változat olvasható.

Al Ghaoui Hesna október 19-én, csütörtökön a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron mutatja be új, Félj bátran című könyvét.

Al Ghaoui Hesna: Félj bátran

Bookline Könyvek, 2017, 344 oldal, 3999 Ft

 

Jól sejtem, hogy nem a félelmet kutattad, hanem a benned lévő félelemhez kötődő kérdéseket?

Igen, abszolút így volt. Biztos közrejátszott ebben az is, hogy sokáig háborús terepekre jártam forgatni, és a félelem nagyon esszenciális része volt a munkámnak. Nem csak azért, mert ott találkoztam félelmetes helyzetekkel, amik közül sok sztori még bennem is feldolgozatlan, és biztosan ez egyfajta terápia is, hogy erről beszélek, írok sokszor. Azt is észrevettem, hogy amikor másokkal beszélgettem a munkámról, akkor őket is elsősorban ez érdekelte. Mintha arra vágynának, hogy én adjak nekik egy receptet a félelem nélküli életre. Közben tudtam, hogy a félelem nekem mennyiszer kapóra jött és segítette, nem pedig hátráltatta a munkámat, ha tudtam kezelni. Ugyanakkor azt is tudtam, hogy sokszor nagyon rossz dolgokat is kihozott belőlem a félelem. Ez kezdett el foglalkoztatni: mitől függ, hogy a félelem jó vagy rossz irányba visz el bennünket, mi ennek a titoknak a nyitja. Ha rájövök, akkor tudom-e én befolyásolni, hogy milyen irányba vigyen el a félelem - ez volt az alapkérdés, aminek a megválaszolásához már könyvtárban is kellett kutatnom, meg nagyon sok interjút készíteni nemcsak szociológusokkal vagy pszichológusokkal, hanem egyszerű emberekkel is, mert sokszor a megoldás kulcsa emberi történetekben van beágyazva, melyekben valaki egy nagyon nehéz helyzetből szabadult. Ő nem fogja fel, hogy jó irányba kezdte el használni a félelmét. Ha sok ilyen történetet megvizsgálok, akkor rájöhetek, hogy mi ez a közös keresztmetszet, a kulcs.

Tovább

Parti Nagy Lajos szövegterében minden töredék és minden egész

Parti Nagy Lajos tizennégy év után jelentkezik újra verseskötettel. A Létbüfé a költészet igazi mesterfoka. Parti Nagy lírai teremtménye, Dumpf Endre létiparos itt van újra. 2000 óta írja verseit a kórházkerttől a létbüféig és tovább. Sorai mögött ott a komplett lírai emlékezet, és Dumpf is ott van minden félrecsúszott fülkefényben.

Parti Nagy Lajos: Létbüfé

Magvető Könyvkiadó, 2017, 248 oldal, 3499 HUF

 

A Létbüfé hatalmas szövegterében minden töredék, és minden egész. Bármerre elindulhat az olvasó, ez a büfé mindig nyitva. Bravúrlíra, az egyik legklasszikusabb műfajnak és beszédmódnak, az elégiának a továbbgondolása; matt-mély vallomás a nyelv végtelen lehetőségeiről, az élet érzéki szépségéről a halál állandó közelében.

Margó. Parti Nagy Lajossal október 21-én a Margó Irodalmi Fesztiválon is találkozhattok, a szerzővel Morcsányi Géza beszélget.

Lapozzatok bele a kötetbe:

parti_nagy_lajos_letbufe_reszlet_1_konyves.pdf by konyvesblog on Scribd