Olvass!

KönyvesBlog

A gyilkos halála nem öli meg a feszültséget

2018. június 23. Rostás Eni

Sorozatgyilkosos thrillerben nem könnyű újat mutatni, különösen a nagy true crime-bumm óta, J. D. Barkernek mégis sikerült. Pedig az ő könyvében is akad bőven a zsánerklisékből, a gyerekkori kisállatgyilkosságtól a személyes traumával küzdő zsaruig. A negyedik majom tizedik oldalán sem járunk, amikor a Chicagót évek óta rettegésben tartó Négy Majom Gyilkos (4MGY) kilép egy busz elé. A főhős nem a történet végén hal meg tehát, hanem már a legelején, mégis végig nagyon élő marad.

J.D. Barker: A negyedik majom

Fordította: Bosnyák Edit, Agave Könyvek, 2018, 405 oldal, 3680 HUF

 

A 4MGY fő ismertetőjegye, hogy a gyilkosság előtt előbb levágja az áldozatai fülét, majd kiszedi a szemüket, végül kivágja a nyelvüket, és a testrészeket gondosan becsomagolva elküldi a családjuknak. Öt év, „hét áldozat, fejenként három doboz”, összesen huszonegy. Amikor a helyszínelők felfedezik az emberi fület tartalmazó huszonkettedik dobozt, elkezdődik a versenyfutás az idővel. Meg kell találniuk az áldozatot, mielőtt elvérezne, vagy éhen/szomjan halna. Mivel az ember, aki ismeri a hollétét, halott, a rendőrségnek egyetlen esélye maradt: kiismerni a gyilkos észjárását a naplóból, amit nála találtak. Barker innentől három szálon görgeti a cselekményt, és mindháromban az utolsó pillanatig fenn tudja tartani a feszültséget:

  • az elsőben a nyomozást követhetjük végig, amelyben Parker nyomozó és társa, Nash, valamint egy Paul Watson nevű bűnügyi technikus próbál az áldozat nyomára bukkanni,
  • a második maga a napló, amelyben feltárul a gyilkos korántsem szokványos gyerekkora,
  • a harmadik pedig Emory, a 4MGY utolsó áldozatának története.

A karakterábrázolás épp annyira aprólékos, amennyire egy folytatásos thrillersorozatól elvárható (a második rész The Fifth to Die címmel jelenik meg 2018 júliusában), a napló hátborzongató olvasmány, és legalább ennyire hátborzongató a levágott fülű fiatal lány agóniája is. Barker egy interjúban arról beszélt, hogy két dologtól retteg a leginkább: a szűk terektől és a patkányoktól, a regénybe mégis mindkettőt beleírta. Emory egy szűk, ablaktalan helyiségben próbál életben maradni, a patkányok sűrű szerepeltetése pedig Bret Eason Ellis Amerikai pszichóját is odarakja az irodalmi/popkulturális párhuzamok közé, a Hetedik és A bárányok hallgatnak mellé, és kiteszi a regényre a képzeletbeli tizennyolcas karikát.

Tovább

Az élet akkor ér véget, ha többé nem teszünk fel kérdéseket

veres_attila_ejfeli_iskolak_b1_1.jpg

Ha létezne olyan, hogy közéleti weird irodalom, akkor Veres Attila új novelláskötetét, az Éjféli iskolákat biztosan oda lehetne sorolni. Általában ugyanis nem túl sok olyan horrorsztorival találkozunk, ami mögött a mai magyar valóság ennyire kitapintható. Ebben a kötetben viszont pont a mi „kis” problémáink szolgáltatják azokat a szokványos alaphelyzeteket, amelyekből kinőnek a különös, sokszor bizarrá vagy félelmetessé váló jelenségek.

Veres Attila: Éjféli iskolák

Agave Könyvek, 2018, 320 oldal, 3280 HUF

 

Bár azt nem lehet kijelenteni, hogy az Éjféli iskolák lazán kapcsolódó történeteinek a politika lenne a vezérfonala, izgalmas mélységeket ad a könyvnek, hogy a szereplői azokkal a gondokkal küzdenek, amelyekkel az egész ország: munkanélküliséggel, alkoholizmussal, kilátástalansággal és a törvényhozásnak való kiszolgáltatottsággal. Nehéz elválasztani, hogy ez egyszerűen azért érződik-e ennyire hangsúlyosnak, mert ebben a műfajban a külföldi könyvekhez vagyunk szokva, vagy azért mert a hazai állapotok már ott tartanak, hogy jobb táptalajt szolgáltatnak a weird irodalomnak, mint a realista nagyregényeknek. Az Éjféli iskolák mindenesetre eljátszik a témában rejlő lehetőségekkel és kiaknázza azokat a tényezőket, amelyeket a társadalmi problémáink felkínálnak.

Mindez már abban megmutatkozik, hogy a történetek helyszíneit lehangoló lakótelepek, kihalt falvak, életveszélyes metrójáratok és lepukkant külvárosi kocsmák szolgáltatják. A szereplők zöme nemtől, kortól és foglalkozástól függetlenül céltalanul sodródik életében, amelynek nem látja semmi értelmét. Az emberek felváltva játszanak el a kivándorlás és az öngyilkosság gondolatával, utóbbit sokan meg is teszik, hacsak nem válnak előbb a körülmények áldozatává.  

„Egy időben többen is menekülőre fogták: összecsomagolták mindenüket, és jobb élet reményében elköltöztek a városból. Mi lenéztük őket, azt mondtuk, nincs semmi baj. Nem emlékeztünk, milyen volt az élet a szorongás és rettegés előtti időkben.”

Veres Attila novellái sokszor brutálisak, de tele vannak izgalmas ötletekkel és találó megfigyelésekkel. A legtöbb szöveg az átlagos, nyomasztó hétköznapokból indul ki, amelyek idővel furcsa, kavargó rémálmokká növik ki magukat. A szüzesség elvesztésének aktusa egyik pillanatról a másikra fajul brutális, véres eseménnyé, a wellnesshotelben bizarr jelenségek kapcsolják össze a pihenést a halállal, egy rejtélyes láthatatlan zenekar a számaival sodorja őrületbe rajongóit. A szövegekben az a közös, hogy tudatalatti félelmeket, elnyomott vágyakat ragadnak ki és visznek el a végletekig, vagy annál is tovább.

Veres Attila: Nem én akarok lenni Magyarország válasza Stephen Kingre

Fotó: AgaveA horrornál „engem jobban érdekel, hogy valamiféle szavak előtti állapotról beszéljek" - mondja Veres Attila, akinek debütáló regénye a Könyvhétre jelent meg. Bár a könyvben szervezőerőként működnek a furcsa, megmagyarázhatatlan események, az emberi ésszel fel nem fogható jelenségek, a...

A különböző történeteket – szóljanak bár egy extrém borkóstolásról vagy egy végzetesnek hirdetett utazásról – ismétlődő motívumok, szereplők és témák kapcsolják valamelyest össze (némelyik ráadásul Veres Attila első regényéből, az Odakint sötétebből is ismerős lehet). Ugyan nem adnak ki együtt egy nagy egészet, de mozaikjai egy teremtett világnak, melynek legmeghatározóbb eleme, hogy elmosódik vagy felcserélődik benne az élet és a halál, a jó és a rossz. A szövegek ráadásul nem félnek mélyre menni, sokszor etikai, hitbéli és közéleti dilemmákat kezdenek ki: rákérdeznek a hatalom természetére, a halandóság miértjére, és az emberi tudat működésének leghomályosabb pontjaira.

Visszatérő elem például a szexualitás, a halál, a tudatmódosító szerek, a zene és az átváltozás témája. Veres Attila fantáziáját láthatóan a határlépések mozgatják meg, azok a pillanatok, amikor az ember (vagy más élőlény) kivetkőzik magából és egy másik tudatszintre lép. A könyv címe, az Éjféli iskolák is erre utal, a köztes állapotra, ahol élet és halál összeér. A legtöbb novella valamilyen formában az átjárhatóság gondolatával játszik el, főszereplőik rendre vonzódnak a sötét gondolatokhoz és a túlvilági tapasztalatokhoz.

„A pusztulás nyugalmát várakozásteljes izgalom váltotta fel, valami másnak az ígérete, és éreztem, hogy bár már nem létezem, mégis mozdulok valami felé. Visszafordultam volna, vissza az éjfekete nyugalomba, de innen már csak egy irányba vezetett az út.”

Tulajdonképpen az egész kötet izgalmas gondolatkísérletek halmaza. Kifejezetten érdekes és jól összerakott történet például A borostyán komplex, amelyben a főszereplő olyan titokzatos borokat kóstolhat végig, amelyek a tudat módosításának és kitágításának újabb és újabb szintjeit jelentik. De hasonlóan sokrétegű és sötét sztori a Közöttetek is, ami egy hitetlenségben hívő, különlegesen kegyetlen módszereket alkalmazó szekta három tagjának belső dilemmáira mutat rá.

A „legközéletibb” szöveg A vérvörös gépezet, amelyről Veres Attila el is árulja az utószóban, hogy aznap írta, amikor a Parlamentben megszavazták a negyedik alkotmánymódosítást. A novella egy olyan helyről szól, ahol bekapcsol egy rejtélyes gépezet, aminek hatására fokozatosan mindent ellep a halál és a félelem: először csak sűrű köd ereszkedik le, aztán a hajléktalanok tűnnek el az utcákról, majd az újságokból kezdenek elmaradozni a cikkek, a címek és végül a betűk. Az új törvények gyilkolásra szólítják fel az embereket, a szabályok alól senki sem bújhat ki.

Bár a politikai háttere ennek a novellának a legerősebb, van egy motívum, ami az egész kötetet átszövi, de ebben a szövegben jelenik meg a legexplicitebben: a megszokás. Az Éjféli iskolák történeteiben bármilyen abszurd, iszonytató, sötét vagy furcsa jelenséggel, szabállyal találkoznak a szereplők, idővel elfogadják azt, és többé nem tesznek fel kérdéseket. A kötetet emiatt lehet úgy is értelmezni, mint diagnózist, amely a belenyugvás természetére és következményeire mutat rá brutális eszközökkel.

„Mi, az egykori város lakói, a legmélyebb szeretetet érezzük a gépezet iránt, mely gondoskodik rólunk. Persze félünk is, de hát mi az élet, ha nem a félelem? Megnyugtató tudni, hogy előbb-utóbb úgyis a gépezet ragad el minket valamilyen formában. Így van valamink, ami korábban nem volt: tiszta jövőképünk.”

Nádas Péter: Miközben olvassa, mindenki írja a saját történetét

nadas_1.jpg

Fotó: Libri

A Könyvesblog 2017 legjobb könyvének választotta az 1300 oldalas Világló részleteket, ami az Aegon-díjat is elnyerte. Tizenkét évvel a Párhuzamos történetek után Nádas monumentális, formabontó emlékirattal jelentkezett, amiben a személyes és családtörténetből kibontakozik Magyarország huszadik századi története.   

Tízek. 2018-ban harmadszorra adták át a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat. A Könyves Magazin idei első számában mind a tíz jelöltet kifaggattuk, a következő napokban ezeket a mini-interjúkat tesszük közzé. A Libri irodalmi díjat végül Tompa Andrea, a Libri irodalmi közönségdíjat pedig Bödőcs Tibor nyerte - a díjazottakkal készült riportunkat keressétek a Könyves Magazin friss számában!

A könyv megjelenése óta figyeli, keresi a megjelenő kritikákat, vitákat? Ilyenkor kiderülhet, mennyivel tud többet a szöveg, mint a szerző?

Tényleg vannak szövegek, amelyek többet tudnak a szerzőnél. Ez azonban inkább ritkaságszámba megy. Ahhoz az ösztönéletnek erősebben kell működnie, mint ahogy az elme működik. Esetemben a dolog épp fordítva áll, nekem ügyelnem kell rá, hogy az ellenőrző eszem ne fékezze az ösztönöst.

Nádas Péter: Világló részletek I-II.

Jelenkor Kiadó, 2017, 1212 oldal, 7999 HUF

 

A magyar megjelenés évében jelent meg a Világló részletek németül is, ami nem gyakori. A könyv kritikai sikere mellett példányszámban is szépen teljesített. Milyen érdekes különbségei vannak a német és a magyar recepciónak?

Soha többé nem tenném meg, s gondolom, Christina Viragh sem. Még nem is voltam kész a könyv első felével, amikor Christina fordítani kezdte, s attól kezdve mintegy velem dolgozott. Amikor visszamenőleg átszerkesztettem, átírtam, javítottam, kiegészítettem bizonyos részeket, akkor neki is vissza kellett mennie. Amikor a szerkesztők és szaklektorok dolgozni kezdtek, kezdődött elölről a művelet. De ahhoz már alaposan hozzászoktam, hogy a recepció jellege lényegesen elüt a hazai fogadtatástól, negyven éve jelennek meg a könyveim idegen nyelveken. A kulturális különbségek mintegy összeíródnak a pozíció különbségeivel, s nem is lehet őket többé szétválasztani. Külföldön eleve idegen vagyok és idegen maradok, itthon pedig állítólag otthon.

Nádas Péter megírta Magyarország egyetlen könyvét

Fotó: Valuska Gábor Megjelent végre az év legsúlyosabb irodalmi alkotása, Nádas Péter memoárja, a Világló részletek, ami 1300 oldalával szó szerint beszakítja az asztalt. Érzékeny és sűrű prózája minden szempontból az ellentéte az uralkodó zeitgeistnak: végtelenül pontos, többszörösen ellenőrzött, mélyen humánus, önreflexív, kritikus, bizonytalan, megértő, kíváncsi és európai.

Tovább

A Margó-díj arra ösztönzi az írót, hogy írjon tovább

A kiadók és a szerzők június végéig jelölhetnek könyveket a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjra, idén ősszel pedig immáron negyedik alkalommal adják át az 500 ezer forinttal járó elismerést. De az eddigi Margó-díjasok hogyan élték meg az azóta eltelt időszakot? Hogyan emlékeznek vissza az első könyv születésére, és mi a legmarkánsabb élményük az írással kapcsolatban?  Totth Benedek 2015-ben a Holtverseny című regényével, Milbacher Róbert 2016-ban a Szűz Mária jegyese című könyvével, Szöllősi Mátyás 2017-ben Váltóáram című novelláskötetével nyerte el a Margó-díjat. Most az ő válaszaikat olvashatjátok.

A díj. 2018-ban negyedik alkalommal keresi a Margó Irodalmi Fesztivál a legjobb első prózakötet szerzőjét. A Margó-díj, amelynek kiemelt támogatója, a Bookline, a Külgazdasági és Külügyminisztérium és az Aegon-díj, magas szakmai presztízzsel bíró elismerés, a kortárs irodalmat és az olvasást népszerűsíti. A díj célja, hogy megmutassa a legerősebb pályakezdőket, a nyertes a díjjal 500 ezer forintot, kereskedelmi és médiatámogatást, valamint próbafordítást is kap. A Margó-díj mellett a Fővárosi Önkormányzat és a BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. együttműködő támogatásában a Budapest a fiatal tehetségekért program különdíját is átadják, mégpedig olyan 35 év alatti írónak, aki kreatív gondolkodásával és egyedi hangvételével jelenik meg Budapest kulturális életében. A könyveket június 30-a éjfélig lehet nevezni, a díjat 2018. október 18-21. között adják át az őszi Margó Irodalmi Fesztiválon.

Totth Benedek (2015)

Fotó: Neményi Márton

Az egész regény egyetlen képből bomlott ki, bár amikor először megjelentek a fejemben az elkerülő úton száguldó fiatalok, még csak négyen voltak. Az első meglepetés akkor ért, amikor kiderült, van még velük egy utas. Ezek a meglepetések nagyon kellenek. Amikor mechanikussá válik egy szöveg megírása, azt intő jelnek veszem, olyankor abba szoktam hagyni a munkát. Amikor viszont a szereplők meglepnek (vagy a szereplőkön keresztül meglepem magam?), azt nagyon szeretem. Ha én nem kapom fel a fejem egy-egy fordulatnál vagy egy-egy jobban sikerült mondatnál, akkor hogyan várhatnám el ezt a reakciót az olvasóktól.

Totth Benedek: Holtverseny + spinoff

Magvető Könyvkiadó, 2018, 260 oldal, 3499 HUF

 

A Holtversenynél az egyik legmarkánsabb élményem az volt, amikor az éveken át tartó kísérletezés után meghallottam az első mondatot, nagyjából azt, ami végül a regényben is olvasható. Ez egy igazi aha-élmény volt, de nagyon kacskaringós volt az út, amin eljutottam addig a mondatig. Az első változat kérdése amúgy a Holtverseny esetében elég zűrös. Az első négy-öt fejezetet körülbelül hat éven át írtam újra, volt vagy 100-150 változat, néha csak egy-egy szót, szórendet változtattam, de volt rengeteg komolyabb átírás is. Hogy mekkora utat járt be a szöveg, azt talán az első első mondattal tudnám megvilágítani: „Kacsa vezet.” Eredetileg ezzel nyitott a regény, most egy ötsoros mondattal kezdődik.

Tovább

Kemény István: Rengeteg tanácstalan, kapkodó, ijedt és frusztrált embert látok

kemeny_lid.jpg

Fotó: Libri

A költő, aki a verset lúdbőrben méri, olyan személyes esszékötetet adott ki, amiből megismerhetjük ars poeticáját, utazhatunk Bobby Fischerrel a földalattin, mindezt a rendszerváltásban megfeneklett kompországunkban. Kemény István a Lúdbőr című könyvében elárulja, miért tartja magát bedugott fülű Odüsszeusznak, aki lemond a szirénénekről, hogy az embereket csendben megfigyelje. Extraként 50 fontos könyvet is bemutatott.

Tízek. 2018-ban harmadszorra adták át a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat. A Könyves Magazin idei első számában mind a tíz jelöltet kifaggattuk, a következő napokban ezeket a mini-interjúkat tesszük közzé. A Libri irodalmi díjat végül Tompa Andrea, a Libri irodalmi közönségdíjat pedig Bödőcs Tibor nyerte - a díjazottakkal készült riportunkat keressétek a Könyves Magazin friss számában!

Ha a kötet borítófotóját újra kellene fotózni 25 évvel később, hol készítenék el a képet, ki lenne rajta?

Ugyanazok lennének a képen, mint '89. október 23-án: Szirmay Ági, Kun Árpád, Poós Zoltán és én. A fényképezőgépet pedig most is Bartis Attila kezelné. Hálisten mindenki megvan, csak Árpádot kéne hazahívni Norvégiából. És kölcsön kéne kérni egy vizslát, mert Dongó, akinek az eredeti képen az egyik füle látszik, már '98 óta nem él. Hogy hol készítenénk el a képet? Hát ugyanott, vagyis a Parlament lépcsőjén, hacsak nem tilos.

Kemény István: Lúdbőr

Magvető Könyvkiadó, 2018, 228 oldal, 3299 HUF

 

Bedugaszolta a fülét, ezért önön kívül mindenki hallja a szirének énekét: mit lát 2018-ban?

Rengeteg tanácstalan, kapkodó, ijedt és frusztrált embert látok. Nézem-nézem őket, és lassan elkezdek gyanakodni, hogy talán nem is a szirének énekét hallgatják. Mert a szirének énekéről annyit lehet tudni, hogy veszélyes, de szép. De ezek az emberek mintha inkább undorodnának valamitől. Szóval nem támad kedvem, hogy kiszedjem a fülemből az agyagot, és én is meghallgassam 2018 zajait. Azt meg, hogy milyen szagot érzek, szerencsére nem kérdezted.

Tovább

Így búcsúztak az írók Kányádi Sándortól

kanyadi_sandor1.jpg

Tegnap az egész országban és a határon túl is rengetegen emlékeztek meg a nyolcvankilenc évesen elhunyt Kányádi Sándorról. A magyar írók és költők közül is sokan kifejezték fájdalmukat. A legtöbben egy-egy idézettel, közös emlékkel köszöntek el tőle. Mi arról kérdeztük őket, hogy mit jelentett számukra Kányádi költészete, illetve melyik verséhez kötődnek a leginkább.

Babiczky Tibor: Az Előhang volt az első vers, amit Kányáditól hallottam, tizennégy-tizenöt éves lehettem, és tisztán emlékszem a hangsúlyokra, a hangszínre is, ahogyan elhangzott, de képtelen vagyok felidézni, ki mondta. Színész ugyanúgy lehetett, mint valamelyik iskolatársam, hiszen rengeteg jó szavaló volt a pápai kollégiumban; férfihang szólt, ennyi biztos, és az emlékezet – vagy az emlékezni akarás? – most Kádár Miklós vagy Veress Attila hangján sodorja felém ezt a verset. Elemi erővel hatott a kamaszkor útkeresésében – és hat ma is –, hogy „vannak vidékek legbelül”. Aztán, iskolai szünetre hazautazván, anyám két kötettel várt. Az egyik a Sörény és koponya volt, ami azóta is rendszeres olvasmányom. Kányádi azon ritka költők közé tartozik – és szándékosan nem használok múlt időt –, akiknek a világába gyógyulni jár az ember. Az ő teremtése most betelt. Nekünk annyi maradt, hogy gyönyörködjünk benne.

Szabó T. Anna: Mindenki szerette Kányádi Sándort. Hiányozni fog, mert nagy költő volt, és mert minden szavával, egész lényével élte és hirdette a magyar verset, a nyelv zenéjének gyógyító erejét és a félelem nélküli életet. Tanító volt a szó legnemesebb értelmében: a világ szinte minden magyar közösségéhez ellátogatott, a legkisebb falvakba és a legtávolabbi városokba is elment, hogy eleven szavával, tréfáival és szelíd példájával mutassa meg, hogy a kultúra nem luxus, hanem létszükséglet. A gyerekeket ugyanúgy meg tudta szólítani, mint a könyvtől elbitangolt felnőtteket és az olvasáshoz visszacsábult időseket, mindenkihez volt egy jó szava, egy mosolya, egy története. Ő, aki fiatalon titokban felpróbálta Arany János kalapját, idős korára megélte, hogy hívei padot állítottak neki az Aranyról elnevezett metróállomáson. Zavarta ugyan, hogy még életében megdicsőült, mégis örült a feléje áradó szeretetnek. Generációk nőttek fel az írásain, amelyek tiszta forrásból, a népdalok és a népmesék ősi rétegeiből törtek elő. Tudta, hogy a nyelv szépsége, a jó vers és az igazi mese a lélek szomját oltja, ezért Benedek Elek emlékére saját kezdeményezéséből több helyen is felállíttatta Elek Apó kútját, és megalapította a csodálatos budapesti Mesemúzeumot. Ahogy egyik szövegében írja: a jó kútnak olyan a vize, hogy a görbék, ha isznak belőle, utána kiegyenesednek. Kányádit olvasni: tartásjavító gyakorlat.

Turi Tímea: Három székláb, Volt egyszer egy kis zsidó, Valaki jár a fák hegyén: a legtöbb Kányádi-vers mint igazi népköltészet önmagában él az emberek emlékezetében, nem Kányádi-versként. Utóbbi annyira szerző nélküli sorként maradt meg bennem, hogy gyerekként egy ideig azt hittem, vagy csak úgy van, vagy esetleg eleve nekem jutott az eszembe, mígnem a makói könyvtár polcán egyszer észrevettem kötetcímként. Már rég ott van, onnan maradhatott meg bennem. "csak az nem fél kit a remény / már végképp magára hagyott". Kányádi halála azért pótolhatatlan veszteség a magyar költészet számára, mert az utolsók egyike volt, aki nem csak úgy bízott a nyelvben, ahogy az utána következő nemzedékek már nem feltétlenül, de aki ezt a bizalmat hihetetlen erővel tudta megszólaltatni. Maradt - megint - az olvasás.

Hevesi Judit:  Testetlen költő volt nekem. Messziről csodáltam a munkáit, sosem volt szerencsém személyesen találkozni vele. Egy időben sokat olvastam, mostanában egyel kevésbé éreztem közel, bár olyan sokféle volt, amilyen sokfélék kevesen képesek lenni. Amikor először olvastam a Valaki jár a fák hegyént, élesen emlékszem, ezzel álmodtam, és ez az alig hallható elsuhanás rémlett föl előttem a halálhírének olvasásakor. És mielőtt felejteni kezdenénk, emlékeztessük magunkat, hogy tőle tudjuk: vannak vidékek legbelül. 

Így emlékeztek meg az írók Kányádi Sándorról Facebook oldalukon:

Áfra János egy kedves telefonbeszélgetést idézett fel, majd hozzáfűzte: „Isten nyugosztalja, mi pedig tartsuk elevenen, amit emlékül ránk hagyott”

Lackfi János arról írt, hogy kedd este Gryllus Dániellel Kányádi egyik versét is előadták. Akkor még nem is sejtették, hogy mi fog történni.

Szabó T. Anna Kettős ballada. Ad notam François Villon című verssel búcsúzott. „Nagy vers, most is beleborzong a hátam. Isten nyugtassa Kányádi Sándort, sokat tett értünk, generációk vers-értését segítette személyes jelenlétével, figyelmével. Nagyon fog hiányozni!”– írta. 

Boldizsár Ildikó a Mesék meséje című szöveget osztotta meg.

Tovább

Meghalt Kányádi Sándor

kanyadi2.jpg

Kép forrása

Életének kilencvenedik évében elhunyt Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő, a nemzet művésze – tájékoztatta ma délelőtt az MTI-t a család.  A Herder- és Kossuth-díjas költőt várhatóan szülőfalujában, Nagygalambfalván helyezik örök nyugalomra. A temetés időpontjáról a család később ad tájékoztatást.

Kányádi Sándor 1929-ben született Nagygalambfalván. Édesapja Kányádi Miklós gazdálkodó, édesanyja László Julianna, akit korán, tizenegy évesen veszített el. Az elemi iskola öt osztályát szülőfalujában, a középiskolát Székelyudvarhelyen, a Római Katolikus Főgimnáziumban és a fémipari középiskolában végezte el. Később magyar irodalom szakos tanári diplomát szerzett, de soha nem tanított.  

Költői tehetségét Páskándi Géza fedezte fel, ő közölte első verseit. Kányádi ezután több irodalmi lapnak is dolgozott, az Irodalmi Almanach segédszerkesztője, majd az Utunk és a Dolgozó Nő munkatársa, 1960-tól 1990-ig pedig a Napsugár című gyermeklap szerkesztője volt.

A mai magyar költészet egyik legnagyobb alakja, a magyar irodalom közösségi elvű hagyományának folytatója volt. Az anyanyelv megtartó ereje, az erdélyi kisebbségi sors mint alaptémák határozták meg költészetét. Műveit angol, észt, finn, francia, német, norvég, orosz, portugál, román és svéd nyelvekre is lefordították.  

Tovább

Földényi F. László: Képek segítségével a legkönnyebb becsapni az embert

foldenyi.jpg

Fotó: Libri

A melankólia dicséretét írva Földényi F. László igyekezett elkerülni, hogy könyve tárgyáról kérdezzék az ismerősei, „Mert ezt rendszerint egyből követte az újabb kérdés: és mi a melankólia?” Erre inkább kitérő válaszokat adott, holott már évtizedek óta foglalkoztatja a gondolat. Az új könyv a dolgok lényegéig hatol, és a melankólia természetrajzát felvázolva igyekszik megtalálni azt a közös nevezőt, amely mindig érvényes lehet.

Tízek. 2018-ban harmadszorra adták át a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat. A Könyves Magazin idei első számában mind a tíz jelöltet kifaggattuk, a következő napokban ezeket a mini-interjúkat tesszük közzé. A Libri irodalmi díjat végül Tompa Andrea, a Libri irodalmi közönségdíjat pedig Bödőcs Tibor nyerte - a díjazottakkal készült riportunkat keressétek a Könyves Magazin friss számában!

A cím alapján sokan hihetik azt, hogy A melankólia dicsérete az 1984-es Melankólia folytatása vagy bővített kiadása. Ha kapcsolati ívet kellene húznia a két mű közé, az hogyan festene?

Annak idején a melankólia történetét írtam meg, az ókortól napjainkig. Feltűnt, mennyire másként ítélték meg a különböző korszakokban; volt, hogy a zsenialitással társították, volt, hogy az őrülettel, előfordult, hogy a lustasággal, máskor pedig a lázadásra való hajlammal. Többnyire a szomorúsággal azonosították, sokan viszont éppen a vidámságban bukkantak a nyomára. A fogalom azonban makacsul továbbélt és él ma is. Az új könyvemben arra kerestem választ, mi lehet a sokféle megítélésben a közös nevező, van-e a melankóliának olyan ismérve, ami mindig feltűnik, bárhogyan vélekedjenek is róla.

Földényi F. László: A melankólia dicsérete

Jelenkor Kiadó, 2017, 361 oldal, 3999 HUF

 

Többször kifejtette, mennyire nehéz definiálni a melankóliát. Ha vizuálisan kellene megragadni, mi lenne az a műalkotás, amely az ön számára a legjobban, a legszuggesztívebben közvetíti?

Mindenekelőtt Dürer híres Melankólia-metszete 1514-ből; de említhetném a 20. századból Giorgio de Chirco úgynevezett metafizikus festményeit, vagy napjainkból a német képzőművész, Anselm Kiefer alkotásait. És, a vizualitásnál maradva, Kubrick 2001 Űrodüsszeia című filmjét is mindenképpen ide sorolnám.

Tovább

Így nyaraltak a magyar írók a Balatonon

balatoni_nyar_meghivo.jpg

„Nekem a Balaton a Riviéra” – énekelte Németh Lehel az 1960-as években, a Kádár-korszak magyar tengeréről, amelynek partján tízezrek töltötték nyári szabadságukat nyaralókban, kempingekben, SZOT-üdülőkben, kiadó szobákban, a kiváltságosak hotelekben. De hogyan és hol nyaralt a Balatonnál egy magyar író az 1950-es, ’60-as, ’70-es években? Erre a kérdésre ad választ a Petőfi Irodalmi Múzeum ma nyíló új kiállítása, a Balatoni nyár, amely írófényképeken keresztül mesél a magyar tenger és az irodalom kapcsolatáról. 

24_iii_f_16030_kesz.jpg

Talán nem meglepő, hogy a nyári kikapcsolódás ideje alatt íróink sem tettek mást, mint fürödtek, napoztak, horgásztak, vitorláztak, kirándultak, társas életet éltek a Balaton északi vagy déli partján, időt szántak családjukra, míg néhányan a nyaralás egy részét is írással töltötték.

19_i_img160_kesz.jpg

Most bárki megcsodálhatja, hogyan tartja az evezőlapátot Ottlik Géza vagy Nagy László, hogyan ugrik hátast Juhász Ferenc, hogyan vitorlázik Mészöly Miklós, Örkény István, Déry Tibor, Sarkadi Imre és hogyan készít szódát Németh László. A nyári hangulatot idéző tárlat több mint száz fényképet vonultat fel, köztük ismeretlen, eddig be nem mutatott balatoni fotográfiákat a múzeum fotóarchívumának gyűjteményéből és családi albumok mélyéről. 

12_ii_f_16072_kesz.jpg

A fotók mellett az írók, költők Balatonhoz kötődő műveiből vett idézetek is olvashatók, amelyekben a tájnak, a napsütésnek, a víznek, az itt szerzett élményeiknek, összességében: a balatoni nyaraknak állítanak emléket.

A nyári kiállítást szeptember 16-ig lehet megnézni. 

Egy nő írta a foci-vb legmániákusabb könyvét

Fotó: Kállai Márton

A futball egy területén vagyunk versenyképesek a világban, az irodalomban. Nem tudok elképzelni még egy országot, amelyik ennyiféle nézőpontból írná meg a focihoz való viszonyát. Ennek valószínűleg két oka van: ahol nagyon szeretik a focit, ott játsszák is, és ebből következik a másik ok, hogy mivel nálunk nincs normális foci, ezért a hiányt az irodalom tölti fel tartalommal. Esterházy Péter, Darvasi László, Gazdag József, Kőrösi Zoltán vagy Sajó László is megírta a maga focis könyvét, tavaly megszületett az első játékvezetői nézőpontból megírt focis könyv, Pető Péter Leshatárja, és most itt van egy bolondos rajongó, Csepelyi Adrienn, aki még attól se jön zavarba, ha egy hostelben két részeg, nagydarab angol kelti fel éjszaka, mert ő lekapja a felsőjét és megmutatja a Liverpool-tetoválását. A Belemenés tökéletes olvasmány, hogy megértsük saját mániáinkat.“Nektek, akik benne vagytok” - olvasható a dedikáció a Belemenés elején, ami gyorsan tisztázza, ez a könyv valóban a foci-rajongásról szól, arról a megmagyarázhatatlan őrületről, amikor a rajongás tárgya szervezni nem kezdi az életet, az időt, a társadalmi kapcsolatokat, sőt a magánéletet vagy a testhez való viszonyt is. Az újságíró Csepelyi Adriennt egészen pici korában a keresztanyja ülteti le először a tévé elé meccset nézni, és rögtön megfertőződik, ami a mai napig tart. Kislányként a Pink Floyd elé ültette le az apja, és a Fearless című szám lett a madeleine-je, vagyis az, ami beindítja az emlékezés folyamát. És bizony pörög az emlékezés, röpködnek a magyar és angol focisták nevei, a kisebb-nagyobb gólok, a kitartó küzdelmek a meccsnézésekért, kisebb-nagyobb utazások focipályákra, és miközben az elbeszélő emlékezik, egy lány felnövését is végigkísérhetjük.

Csepelyi Adrienn: Belemenés - Futball és egyéb társművészetek

Európa, 2018, 306 oldal, 3299 Ft

 

A rajongásban az a jó, hogy nem az ember választja rajongása tárgyát, hanem a tárgy választja ki rajongóját. Ezért szupervicces, hogy a vidéki lánynak a foci és a Liverpool jutott. A mottóból arra következtethetnénk, hogy ez kirekesztő könyv abban az értelemben, hogy csak a focirajongók érthetik meg, de valójában a rajongás az igazi téma, ilyen értelemben a liverpooli játékosok, a válogatottmeccsek is csak színes díszítőelemek egy bolondosan kettyós rajongó életében.

Tovább

Junot Díaz visszatérhet tanítani

(Kép forrása)

Az egyik legtekintélyesebb amerikai egyetem, az MIT egy vizsgálat lefolytatása után nem látta okát annak, hogy a Zinzi Clemmons által szexuális zaklatással vádolt Junot Díaz ősszel ne térhessen vissza tanítani.

De mi is történt eddig?

  • Május elején a Pulitzer-díjas író egy ausztrál irodalmi rendezvényen vett részt, amikor a közönség soraiból szólásra emelkedett Zinzi Clemmons amerikai író és zaklatással vádolta Díazt.
  • Clemmons azt állította, hogy még egyetemi hallgató volt, amikor Díaz sarokba szorította és erőszakkal megcsókolta.
  • A Washington Post szerint más női szerzők is arról számoltak be, hogy Díaz megalázóan bánt velük, nőgyűlölő megjegyzéseket tett vagy szóban zaklatta őket.
  • Az eset után Díaz kiadott egy közleményt, melyben a konkrét esetre nem tért ki, de általánosságban azt írta, hogy felelősséget vállal a múltjáért.
  • Az incidens azért is kapott különösen nagy nyilvánosságot, mert Díaz nem sokkal előtte a New Yorkerben írt arról, hogy gyerekként többször megerőszakolták.

Clemmons vádjait követően az MIT belső vizsgálatot indított, de nem talált arra utaló bizonyítékot, hogy az amúgy kreatív írást tanító Díaz az egyetemen bárkit zaklatott volna, így ősszel visszatérhet a katedrára. A vizsgálat során kikérdezték Díaz tanítványait és kollégáit is.

Díaz nem kommentálta az MIT döntését, de az ügynöke azt mondta, hogy örül a vizsgálat eredményének.

Forrás: Guardian

Bödőcs Tibor: Kitomboltam magam az intertextualitás játszóterén

Fotó: Libri

Addig se iszik címmel jelent meg Bödőcs Tibor irodalmi paródiakötete, ami 2017 utolsó negyedévének bombasztikus könyvsikere lett. Esterházy, Hemingway, Kertész, Krasznahorkai vagy Rejtő is a stílusparódiák hőse lett, nem áldozata, olyan szeretettel és anyagismerettel közelített hozzájuk a népszerű búcsúszentlászlói humorista.

Tízek. 2018-ban harmadszorra adták át a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat. A Könyves Magazin idei első számában mind a tíz jelöltet kifaggattuk, a következő napokban ezeket a mini-interjúkat tesszük közzé. A Libri irodalmi díjat végül Tompa Andrea, a Libri irodalmi közönségdíjat pedig Bödőcs Tibor nyerte - a díjazottakkal készült riportunkat keressétek a Könyves Magazin friss számában!

Fél éve jelent meg a könyve, óriási példányszámban viszik, milyen érzés írónak lenni? Tervben van újabb könyv?

A példányszám nincs hatással a létező vagy nem létező írói érzésre. Sőt! A toplista inkább gyanús, de igyekszem nem sznobkodni, hiszen a könyvem az ellen (is) íródott. Több olyan reakció érkezett, amiktől írói érzések kerülgethetnek álszerénytelenebb perceimben. A Libri-díjra jelölés egy megnyugtató visszajelzés, hogy irodalmi szövegek születtek. Hacsak nem tévedtek, hacsak nem tévedek.

Bödőcs Tibor: Addig sem iszik

Helikon, 2017, 208 oldal, 2999 HUF

 

A terv gomolyog még, alakul, változik. Épp most tetőzik a stand-up pályafutásom, ami rengeteg fellépést, utazást jelent, ami nagyszerű, de a fausti ember bennem közben azt is tervezi, hogy a turné után milyen jó lenne megint egy kicsit visszavonulni, átállítani a bioritmust és írni.

Tovább