Olvass!

KönyvesBlog

A családi ereklye visszaszerzéséért a gyilkosság sem nagy ár

2017. szeptember 19. .konyvesblog.

dijkioszto_kukorelly.jpg

Június elején adtunk hírt a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumának novellapályázatáról, amelyben a Kincsek a város alatt című tárlat egy-egy kiválasztott tárgyáról, tárgya köré kellett fiktív történetet kanyarítaniuk a pályázóknak. Mindkét kategóriában kihirdették a pályaműveket, amelyeket most a Könyvesblogon közlünk. A 14-18 éves kategória legjobbjai következnek.

Titkos világok nyílnak meg a csatornában

Június elején adtunk hírt a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumának novellapályázatáról, amelyben a Kincsek a város alatt című tárlat egy-egy kiválasztott tárgyáról, tárgya köré kellett fiktív történetet kanyarítaniuk a pályázóknak. Mindkét kategóriában kihirdették a pályaműveket, amelyeket most a Könyvesblogon közlünk. Elsőként a 9-13 éves korosztály első három helyezettjét olvashatjátok.

Első helyezett a 18 éves Turai Hunor Az arany fülbevaló története című novellája lett, amelyben Gyula örökli meg családja legbecsesebb kincsét, egy arany fülbevalót, amelyet édesapja a saját testében őrzött, hogy az ellenség ne tudja elkobozni.

Turai_Hunor by konyvesblog on Scribd

Tovább

Ez a tíz könyv nyerheti a Margó-díjat!

margodij_1.jpg

Rohamtempóban közeledik az október és vele az őszi Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár, úgyhogy itt az idő, hogy kihirdessük, milyen könyvek nyerhetik idén a legjobb elsőkönyvesnek járó Margó-díjat. A 24 kötetből 10 került a shortlistre, a szereplőik között akad macskává változtatott nyugatos, kelet-magyarországi futballbíró és castingra jelentkező kamaszlány is.

A Margó-díjról döntő zsűri tagjai idén: Gaborják Ádám, a József Attila Kör elnöke, Gács Anna, a Szépírók Társasága elnöke, Antal Nikolett és Korpa Tamás, a Fiatal Írók Szövetsége elnökei, Szabó Zsuzsa a Balassi Intézet és a Publishing Hungary képviseletében, valamint Valuska László, a Margó Irodalmi Fesztivál főszervezője.

Az 500 ezer forinttal járó Margó-díj kiemelt támogatója a Főváros, a Bookline, a Balassi Intézet és az Aegon-díj, a magas szakmai presztízzsel bíró elismerés a kortárs irodalmat és az olvasást népszerűsíti. A díjátadó keretében adják át Budapest a fiatal tehetségekért program különdíját, amit olyan 35 év alatti elsőkötetes író kaphat, akinek látásmódja egyéni, könyve pedig friss és izgalmas. (A díjat 2015-ben Papp-Zakor Ilka, 2016-ban pedig Morsányi Bernadett vehette át.)

Az első Margó-díjat Totth Benedek nyerte a Holtverseny című regényével, másodjára Milbacher Róbert bizonyult a legjobbnak a Szűz Mária jegyesével.

Gulyás Péter A végtelen térségek örök hallgatása

Gulyás Péter: A végtelen térségek örök hallgatása

Könyvmolyképző Kiadó Kft., 248 oldal, 2016, 2549 Ft

 

Egy középiskolai tanár, Gulyás Péter megírta első regényét, ami egy gimnazista thriller morális kérdésekkel. Az érettségi napja önmagában is elég stresszes, de mi történik akkor, ha még nyomozni is kell, hogy valakinek megmentsük az életét? Nyomozás, halál, gyászmunka, sokkoló jelenet és filozófiaidézet is van a regényben. 

Kritikánk itt olvasható>>

Gyurkovics Tamás: Mengele bőröndje /Josef M. két halála

Gyurkovics Tamás: Mengele bőröndje - Josef M. két halála

Kalligram, 2017, 526 oldal, 3990 HUF

 

Két könyvből álló debütálásában Josef Mengelével mesélteti el dél-amerikai bujkálása történtét Gyurkovics Tamás, és elképzeli, mit mondott volna a halál angyala, ha rátalálnak, és őt állítják bíróság elé Jeruzsálemben.

Pető Péter: Leshatár

Pető Péter: Leshatár

Kalligram, 2017, 256 oldal, 2990 HUF

 

A volt népszabadságos, most 24.hu-s újságíró, Pető Péter első regénye egy futballbíró nézőpontjából, vicces, néha melankolikus mikrosztorikon keresztül mutatja meg a magára hagyott Észak-Magyarországot. Talán a világirodalom egyetlen regénye, ami egy játékvezető nézőpontjából mesél a fociról. 

Részlet a regényből>>

Kritika a Leshatárról>> 

Tovább

Narkóamerikában 13 évesen már gyilkolnak

id22-296666.JPG

Három újságíró 55 000 kilométert utazott az amerikai kontinensen a kokain útját követve. Krónikájuk a közkatonákra koncentrál: a kokalevelet termelő perui parasztembertől a kolumbiai bérgyilkosig, a riói favelákban cracket áruló utcagyerekektől a panamai börtönben sínylődő lebukott drogfutárig. Történeteik megdöbbentő képet fest arról, miként tart fogva a szervezett bűnözés egész országokat. A rendhagyó útikalauz, amelynek egyik szereplője még Budapesten is felbukkan, hátborzongató látlelet a teljes földrészt behálózó kábítószerüzletről. Isten hozta Narkóamerikában!

José Luis Pardo, Pablo Ferri, Alejandra S. Inzunza: Narcoamerica - 55 000 kilométer a kokain nyomában

 Cser Kiadó, 2017, 244 oldal, 3795 HUF

 

A Narcoamerica a Rio de Janeiro-i drogtanyákon kezdődik, majd megérkezünk Mexikóba, ahol épp 43 diák eltűnése borzolja a közvéleményt. Később Medellínben találjuk magunkat, ahol bérgyilkosokkal beszélgetünk arról, miért ölnek embereket. Ezt követően Chile kerül sorra, ahol egy drogfutár tengeti napjait a börtönben, majd megérkezünk Peruba, ahol a gazdák kukorica helyett kokacserjét ültetnek. Ellátogatunk Panamába, ahol pénzmosással foglalkoznak, majd a Paraguay és Bolívia közötti határon időzünk, Argentínában pedig találkozunk a rendőrmaffiával. Utunkat a kábítószereladás, -fogyasztás és -csempészet, illetve a nyomukban járó halál és korrupció kíséri. A történetek főszereplői segítenek megérteni a kábítószer-kereskedelem mögött húzódó okokat.

Olvass bele a könyvbe:

Narcoamerica_részlet by konyvesblog on Scribd

Könyvesblokk: Szentesi, Hjorth&Rosenfeld, Frances

kblog_kblokkfejlec_1_1_2_11.jpgEgy disszidálás, egy vérre menő műveltségi teszt, egy gyanús barátnő, egy magyar, két svéd és egy angol a héten a Könyvesblokkban.

Szentesi Éva: Kardos Margit disszidál

Szentesi Éva: Kardos Margit disszidál

Athenaeum, 2017, 220 oldal, 2999 HUF

 

A betegségtörténetnek látszó fejlődéstörténet, a Hamvaimból után most nőkről és férfiakról mesél tanulságos, szövevényes történeteket Szentesi Éva. Novelláskötetének középpontjában néhány nő áll, a kislánytól az elhagyott feleségen át a szeretőig, és négy férfi, akik bonyolítják hősei életét. A kötet a Rúzs és Tükör című blog záróakkordja, ahol Szentesi megmutatta, hogyan válik valaki csalódásokon, szerelmeken, megpróbáltatásokon keresztül felnőtté.

Michael Hjorth & Hans Rosenfeldt: Méltatlanok

Michael Hjorth & Hans Rosenfeldt: Méltatlanok

Fordította: Dobosi Beáta, Animus, 2017, 400 oldal, 3790 HUF

 

Sebastian Bergman kriminálpszichológus ezúttal egy celebekre vadászó sorozatgyilkos megtalálásában segít. Egy vidéki iskolában egy valóságshow-sztár holttestére bukkannak. A hulla hátához egy hatvankérdéses tesztlapot tűztek, ami tele van hibás válaszokkal. Bergman rájön, hogy az áldozatoknak a műveletlenségük miatt kell meghalnia. Kutatni kezd, és hamarosan olyan nyomokat talál, amiket a gyilkos önszántából hagyott hátra.

Michelle Frances: A barátnő

Michelle Frances: A barátnő

Fordította: Borbély Judit Bernadett, 21. Század, 2017, 400 oldal, 3690 HUF

 

Laura tökéletes életet él boldog házasságban, sikeres karrierrel, jóképű, tehetséges gyerekkel. Ám amikor fia hazahozza az új barátnőjét, a család élete örökre megváltozik. Cherry teljesen más anyagi körülmények közük jön és nagyon vágyik arra, hogy új családja befogadja., ám hamar kiderül, hogy nem az, akinek mutatja magát. Frances debütáló regénye az anya és a barátnő kapcsolatára koncentrál, és akkora siker lett, hogy a szerzőt már most a thriller új királynőjeként kezelik.

Titkos világok nyílnak meg a csatornában

dijkioszto_1.jpg

Június elején adtunk hírt a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumának novellapályázatáról, amelyben a Kincsek a város alatt című tárlat egy-egy kiválasztott tárgyáról, tárgya köré kellett fiktív történetet kanyarítaniuk a pályázóknak. Mindkét kategóriában kihirdették a pályaműveket, amelyeket most a Könyvesblogon közlünk. Elsőként a 9-13 éves korosztály első három helyezettjét olvashatjátok. 

A zsűri tagjai: Berta Ádám, az Európa szerkesztője, író és Kemény Zsófi író, slammer

Az első díjat, egy tízalkalmas bérletet Kukorelly Endre kreatív írás szemináriumára, a 13 éves Takács Mandula hozta el Kincsek a város alatt című novellájával. A novellában a világ leggyönyörűbb macskája lopja el a főhős medálját, ami különösen fontos neki, hiszen a nagypapájától kapta. Macskaüldözés közben narrátorunk túlél egy hatalmas zuhanást, egy dór oszlopcsarnokban találja magát a föld alatt, és ráébred egy ősi családi titokra. Takács munkája nem is novellának tűnik, hanem egyenesen egy ifjúsági kalandregény elejének. Szívesen olvasnánk a folytatást! 

Takács Mandula by konyvesblog on Scribd

Tovább

Dragomán 29 éve költözött egy durva diktatúrából egy szabadabbnak gondolt országba

21740348_1288010734641951_3029691554361725887_n.jpg

 Dragomán egyszer használható útlevelének fényképes oldala. „Magasságom "in crestere" tehát növésben.”

Huszonkilenc év telt el azóta, hogy Dragomán György és családja Biharkeresztesnél átlépte a határt, hogy új életet kezdjenek Magyarországon. Átköltöztek „egy durva diktatúrából egy szabadabbnak gondolt országba”,  „egy úgynevezett szocialista köztársaságból egy úgynevezett népköztársaságba”.

(…) ha magamra gondolok, mindenképpen kivándorlóként gondolok magamra, bárkivel találkozom, kérdés nélkül, majdnem azonnal elmondom neki, hogy honnan jövök, majdhogynem része a bemutatkozásomnak, szinte olyan, mintha rajta lenne a névjegyemen. Nyugodtan el is titkolhatnám, vagy egyszerűen csak megtehetném, hogy nem beszélek róla, hiszen az emberek többsége nem kezdi automatikusan magyarázni, hogy hol született, és mikor költözött el onnan.

Az évforduló alkalmából Dragomán a Facebook-oldalán tette közzé A-ból B-be című 2010-es esszéjét, amit a Lipcsei Könyvvásár alkalmából írt, német felkérésre, és amit olyan fájdalmas volt megírni, hogy magyarul csak egy évvel később publikálta. 

Dragomán 38 éves korában írta az esszét, akkor már 23 éve élt Magyarországon. Az egyik munkájához Máramaros térképét kellett nézegetnie, és közben elfogta a „pánikszerű, zsibbasztó fájdalom”.

Persze racionálisan meg tudom magyarázni, nemrég volt apám halálának évfordulója, sokat gondoltam rá és a múltra, ráadásul éppen egy gyermek nézőpontjából írt regényen dolgozom, és ez, ha közvetve is, de a szülővárosomba visz vissza, meg nyilván egy kicsit öregszem is, érzelmesebb vagyok, de akkor is, ennek már régen el kellett volna múlnia.


És egyáltalán mit érzek? Mi az, amit érzek? Régen azt hittem, a honvágy. De nem, ez nem jó szó, ez nem honvágy, sosem volt az, a honvágy azt jelenti, hogy visszavágyunk valahova, hogy vissza akarunk menni. Én nem vágyom vissza a szülővárosomba, és egyáltalán nem akarok visszamenni oda. Amit érzek, az inkább harag, amit hol éles, hol tompa fantomfájdalom sző át.

Az esszében leírja, hogy gyerekkorában már attól kétségbeesett, hogy családja a város egyik negyedéből a másikba akart költözni, és iszonyúan megkönnyebbült, amikor a költözés végül meghiúsul. Aztán egy idő után több felnőttet is hallott arról beszélni, hogy Marosvásárhely a világ legszebb városa, méghozzá olyan felnőtteket, akik látogatóba érkeztek egykori otthonukba Magyarországról.

Nem emlékszem a pillanatra, hogy mikor tudtam meg, hogy ki fogunk vándorolni. Arra sem emlékszem, hogy ki mondta el, anyám, vagy apám, vagy talán együtt, nem tudom. Minden másra emlékszem pedig, az apám körül sokasodó politikai botrányokra, a szüleim fojtott hangú, feszült beszélgetéseire, az apámból sugárzó sápadt, remegő idegességre, arra, amikor hazajött, és elmesélte anyának, hogy nem fogják többet engedni tanítani, éppen csak magára a döntés pillanatára nem emlékszem – sem arra, hogy ők mikor döntötték el, sem arra, hogy én mikor tudtam meg, sem arra, hogy mikor egyeztem bele, mikor gondoltam, azt, hogy jó, hát innen tényleg el kell menni, és tényleg el fogunk menni végleg.

Dragomán sokat gondolkodott azon, hogy miért nem emlékszik egy ennyire fontos, sőt, a legfontosabb pillanatra, a változás emléke viszont annál inkább megmaradt.

Az egyik pillanatban még ottmaradó voltam, ottmaradóként és odatartozóként gondoltam magamra, a következőben meg már elmenőként, olyanként, aki nem tartozik már egészen oda. 

Azzal, hogy a szülei miért döntöttek a kivándorlás mellett, ideje sem volt foglalkozni, mert minden erejére szüksége volt, hogy megtartsa a titkot, ami már nem is titok volt, hanem „szerepjáték”.

Úgy kezeltem, mint egy titkos betegséget, szégyelltem is, és sokszor gondoltam arra, hogy nem az vagyok, akinek a többiek gondolnak. 

(…) ezalatt a fél év alatt nem egyszerűen azt kellett eltitkolnom, hogy ki fogunk vándorolni, hanem azt, hogy én magam változtam meg – hogy kivándorló lettem. Attól, hogy titkolnom kellett, folyamatosan a tudatában voltam, és ettől aztán végképp és végérvényesen kivándorló lett belőlem.

A változás akkor tudatosult benne, amikor egy barátja elkérte tőle a kvarcóráját, neki már úgysem lesz rá szüksége alapon, mintha megállna az idő attól, hogy elhagyja Marosvásárhelyt. A titkolózás ideje alatt elkezdte szépen összecsomagolni magának a várost, és minden apró részletet olyan alaposan megjegyezni, hogy bármikor elő lehessen hívni. A búcsúzkodás másfél évig tartott, és a bizonytalanság is, mert nem lehetett tudni, hogy meddig is fog tartani pontosan. Azt, hogy a búcsú nem a várost változtatta meg, hanem csak azt, ahogy ő tekint a dolgokra, csak új otthonában értette meg.

Minden nap lehetett volna akár az utolsó is, és ennek a folyamatos búcsúzkodásnak a súlya lassan az ellenkezőjébe fordította az egész kísérletet. Elkezdem meggyűlölni a látványt, azt vettem észre, hogy megváltozott a nézésem, egyre hidegebb szemmel, egyre pontosabban és egyre kegyetlenebbül látom már a részleteket.

Egy évig vártam, mielőtt visszamentem volna, most már csak látogatóba. Az, hogy viszontláthattam a várost, láthattam, hogy nélkülem is megvan és létezik, nagyon felkavart. Egy év alatt sokminden megváltozott, a képek, amiket magammal vittem, nem voltak már mind érvényesek. (…) A barátomat nem kerestem meg, és amikor másodszor is elhagytam a várost, tudtam, hogy most már a saját szabad akaratomból döntöttem el, hogy nem fogok visszatérni soha.

Aztán felnőttfejjel megpróbálta leírni gyerekkora városát, ám amit írt, az nem tűnt hitelesnek. „Hazugság és giccs” volt, a nosztalgia iránti vágy, úgyhogy elkezdett egy másik könyvet egy helyről, ami pusztul és romos, és csak nyomokban emlékeztet arra, ahol felnőtt.

Ahogy a könyv lassan készült, megértettem és elfogadtam, hogy én már nem leszek többé otthon, legfeljebb csak a képzetbeli város elképzelt romjai között.

 

Picur Karcsi eredetileg fekete volt

quentin-blake-that-means-youve-won.jpg

Roald Dahl özvegye, Liccy Dahl a BBC-nek adott rádióinterjújában elárulta, hogy a Karcsi és a csokigyár első draftjában a címszereplő kisfiú még fekete volt. Dahl egy kis fekete fiúról írt, ám ügynöke rossz ötletnek tartotta a dolgot, és ragaszkodott ahhoz, hogy az író változtasson a karakteren. Az özvegy szerint mindenki azt kérdezte volna, hogy miért fekete a főhős, de elég nagy kár, hogy Dahl végül engedett. Az interjú apropója Dahl születésének 101. évfordulója volt, amiről mi is megemlékeztünk.

Nyerj könyvcsomagot a Roald Dahl Napon!

Ma 101 éve született Roald Dahl (portrénkat olvasd el ITT), ami nyilván nem egy kerek évforduló, de ezt a napot 2006 óta Roald Dahl Napként ünneplik a rajongók, így arra gondoltunk, jó alkalom arra, hogy összeszedjünk öt érdekességet a könyveiről. És ha ez nem lenne elég, a Kolibri Kiadóval közösen...

Megszólalt benne Dahl életrajzírója, Donald Sturrock is, aki szerint az író tisztában volt azzal, hogy milyen is a brit és az amerikai érzékenység, hiszen mindkettőt közelről ismerte (amerikai családba házasodott, első felesége Patricia Neal színésznő volt – a szerk.), az özvegy pedig úgy véli, ez lehetett az oka annak is, hogy Karcsit eredetileg feketére írta. Bár Dahl egyik legnépszerűbb hősét végül fehér kisfiúként ismerhettük meg, az író nem kerülhette el a szereplői külsejével kapcsolatos méltatlankodást. Amikor a regény 1964-ben először megjelent, az umpa-lumpákat pigmeusokként ábrázolta, ám a második kiadásban már rózsapiros (az eredetiben rosy-white – a szerk.) bőrű emberkékként szerepeltek. Az adaptációkban a bőrszínűket narancssárgára változtatták.

Liccy Dahl szerint férje nem volt túl boldog a Gene Wilder (Vonka Vilmos) és Peter Ostrum (Karcsi) főszereplésével készült 1971-es film miatt, ám amikor először találkozott Sir Quentin Blake-kel, a férfival, aki illusztrálta a könyvet, azonnal tudta, hogy minden rendben lesz.

Roald Dahlról már készül az életrajzi film, az írót a Downton Abbey Robert Crawley-ja, Hugh Bonneville alakítja majd.

Forrás: BBC

Danielle Steel íróasztala egy CSODA

embed-02-1017-vf-5des614-04_sq.jpg

A Vanity Fair elment Tárgyalást fotózni Danielle Steelhez, akinek 25 éves íróasztaláról a nyilvánvaló túlzás jut eszünkbe először. Másodjára pedig annyi, hogy bárcsak lenne három sikerkönyvünk, hogy megcsináltathassuk a saját változatunkat. Az íróasztal ugyanis három hatalmas könyvből áll, méghozzá három Steel-klasszikusból – az A sztárból, a Szívdobbanásból és – ha jól látjuk – az Apuból.

Steel íróasztalán egy részben kézzel készült 1946 Olympia írógép áll, ami még mindig kiválóan funkcionál. A dolgozószoba falát a gyerekrajzok mellett a könyvei borítói díszítik, és olyan idézetek, mondatok, amelyek fontosak neki. A kedvence például így szól: Mi köze az éjszakának az alváshoz?

Új könyve, a Fairytale október elején jelenik meg, és egy lány a főszereplője, aki nehezen viseli, hogy édesanyja halála után a kedves papa azonnal újra akar házasodni. Mivel egy Steel-regényől van szó, biztosak lehetünk benne, hogy az új asszonnyal nincs minden rendben.

Steel több mint 160 könyvet jegyez, könyvei több mint 800 millió példányban fogytak el világszerte, és már jó ideje biztos helye van a világ legjobban kereső írói között. Emellett ő a Nick Traina Alapítvány alapítója is (az alapítványt fiáról, Nicholasról nevezte el, aki 1997-ben lett öngyilkos - a szerk.), és sokat tesz azért, hogy az emberek komolyan vegyék a mentális betegségeket. Steelnek egyébként Nick mellett még nyolc másik gyereke van, amiről azonnal eszünkbe jutott Lauren Sandler néhány évvel ezelőtti cikke, miszerint a sikeres íróvá válás titka egy nő esetében az egy gyerek. A kilencgyerekes Danielle Steelnél viszont alig lehet sikeresebb írónőt találni.

Zadie Smith szerint az anyaság nem fenyegeti a kreativitást

Nincs sötétebb ellensége a jó művészetnek, mint egy babakocsi az előszobában, vallotta az angol író, kritikus, Cyril Connolly. Hülyeség azt gondolni, hogy az anyaság fenyegeti a kreativitást, vallja a brit írónő, Zadie Smith. Neki is van kettő, Charles Dickensnek pedig tíz is...

Bödőcs Tibor felszabadította a bölcsészpornót

Sokféle könyvet olvastunk már standuposoktól, de egy sem mutatott túl azon, hogy az alapvetően performatív szórakoztató műfajt igyekezzenek prózára leképezni. A nyelv és a szöveg működése teljesen más egy könyvbe zárva, hiszen eltűnik mögüle a történetmesélő és mindenféle gesztus, showelem, csak a szöveg és az olvasó marad. Ez pedig intenzív és intim viszony, sokkal nehezebb elcsalni bármit. A viccelődés máshogy működik írásban és szóban, ezért nagy dolog, hogy Bödőcs Tibor végül szupervicces stílusparódiákat írt kedvenc szerzőiről Ernest Hemingwaytől Marcel Prouston át Esterházy Péterig Addig se iszik címen. Csak férfiakról egyébként, mert az irodalom láthatóan a férfiakról szól.

Bödőcs Tibor: Addig sem iszik

Helikon, 2014, 212 oldal, 2999 HUF

 

Az Addig se iszik főszereplői irodalmi márkák, akik az évtizedek alatt, könyvről-könyvre váltak mozdíthatatlan, megkérdőjelezhetetlen, kanonizált intézményekké, amelyek saját világokat és nyelveket hoztak létre, elég csak arra gondolnunk, mennyire különbözik mondjuk a kötetben szereplő Márquez, Nádas vagy Rejtő Jenő univerzuma. A kultúra akkor izgalmas, ha folyamatosan párbeszédben van a hagyományaival, ilyen értelemben bálványaival, folyamatosan értelmez és átértelmez. Az Addig se iszik pontosan ilyen könyv, ami stílusparódiákon keresztül lép párbeszédbe írói nyelvekkel, életművekkel és hatástörténettel, de mindvégig a legjobb értelemben vett szórakoztatói céllal. “A szerzői jogok Youtube-ot megelőző újraértelmezője, miszerint az irodalmat szabad vadászterületnek nyilvánította, cakompakk és stande pityere”, szóval Esterházy Pétert megidéző szövegében nagyon szépen elkapja azt, ami a paródiában a legnehezebb, hogy ne csak leképezze az ismert és jellemző védjegyet, hanem valami újat is tudjon létrehozni ebben a nyelvi környezetben:

Tovább

A Csengetett, Mylord? óta tudjuk, hogy az Ivy nevű szobalányokra figyelni kell

Ivy Pocket távolról szemlélve egy két lábon járó katasztrófa, hiszen ahová beteszi a lábát, kő kövön nem marad, de szerencsére az önbizalom-túltengéses szobalány tudja, hogy - legyen szó akár egy páratlanul értékes óra megőrzéséről, vagy egyéb küldetések végrehajtásáról - nincs nála rátermettebb lány egész Angliában. (Az első részről korábbi girl power-cikkünkben írtunk részletesebben.) Caleb Krisp vicces-gótikus meséjének megérkezett a második része is, melyben a  tűzrőlpattant szobalány ezúttal Londonban, egy koporsókészítő házaspár fogadott lányaként bukkan fel. És csakhamar fellendül a családi vállalkozás.

Caleb Krisp: Állítsátok meg Ivyt! – Ivy Pocket 2

Fordította: Pék Zoltán, Kolibri Kiadó, 2017, 308 oldal, 2499 HUF

 

Az élet azonban nem ilyen egyszerű. Hiszen nem elég, hogy ő maga is halott (legalábbis félig), élő és holt alakok egész sora akar tőle valamit. Egy csinos és fiatal örökösnő eltűnt és halottnak hitt bátyjáról szeretne többet megtudni. Trinity grófnő szelleme egy akciós temetés ügyében kísért. Nevelőanyja jól nevelt ifjú hölgyet szeretne faragni belőle... Érthetetlen! A könyvtárosnő, aki állandóan kérdez (szegény tudatlan pára!), és mindig kíváncsi. És persze az ördögien gonosz Miss Always, aki minden sarkon ott ólálkodik, és az Óragyémántra feni a fogát.

Ivyt azonban mindez nem érdekli. Ő a legelbűvölőbb (kissé) halott lány egész Londonban, és az egyetlen, aki megtalálhatja Rebeccát. Ehhez azonban ismét szüksége lesz az Óragyémántra, hogy átjusson egy Prospa nevű másik világba. Vajon sikerül neki? (Kérdezhetnénk, ha nem Ivyról lenne szó!)

Olvassatok bele a könyvbe:

Krisp_AllitsatokMegIvyt_reszlet_01.pdf by konyvesblog on Scribd

Vörös verébként kémkedik Jennifer Lawrence Budapesten

Jason Matthews harminchárom évig volt a CIA ügynöke, ezalatt dolgozott a Szovjetunióban, Kelet-Európában, de a Közel-Keleten és Kelet-Ázsiában is. Vörös veréb című regénye (olvasd el az első 40 oldalt  ITT) a kémek és hírszerzők világában játszódik, ahol a beszervezések és hazugságok mindennaposak, és ha valaki hibázik, elég gyorsan leveszik a sakktábláról. A könyvből film is készült, melyet részben Budapesten forgattak; a bemutatóig még várni kell, de addig is megérkezett az első előzetes:

Hőse a szép és tehetséges Dominyika Jegorova, akinek derékbe tör profi balett-táncosi pályafutása, ő azonban nem csügged, és rendes hazafiként megnézi, mit tud tenni Oroszországért. Felfedezik benne a szuper lehetőséget, hírszerzővé nevelik, ráadásul a speckó verébiskolába is elküldik, hogy a testét, vonzerejét és szexualitását is használni tudja.

"A Vörös verébről nehéz megállapítani, hogy a férfi vagy a nő története igazán, és emiatt volt nagyon izgalmas. Olyan mintha Dominyika karaktere írás közben erősödött volna fel, hiszen a regény alaphelyzetét egyértelműen Nash köré építette fel Matthews. A regény és a karakter írja magát, ezért az érzéki tökéletes gyilkológép nemcsak a történet szintjén, hanem az írásban is átvette a főszerepet (és ezen az adaptáció Jennifer Lawrence főszereplésével még inkább csavarni fog). Az elég vicces, hogy miközben az új Hidegháború narratíváját írja a szerző, közben egy okos, érzékeny, vonzó és szerethető orosz főhőst ír, akinek döntései egyáltalán nem feketék vagy fehérek.

Felejtsük el, amit Jason Bourne-ról vagy James Bondról gondolunk, azokról a macsó ügynökökről, akik különböző akciójelenetekbe keveredve oldanak meg világraszóló botrányokat. Matthews a történetét Moszkva utcáira, majd Európa különböző országainak titkos szobáiba helyezi, ahol folyamatosan titkos terveket szőnek, de nem azért, hogy a világot elpusztítsák, hanem mert a hírszerzés is egy munka, csak a munkahely megnevezése tűnik problémásabbnak. A feladat adott, minél többet megtudni Amerika titkos terveiről, miközben minél kevesebb információ szabadulhat ki. A terepen lévő hírszerzők úgy dolgoznak, hogy miközben egymás átverésén és megvezetésén ügyködnek, a bizalom a legfontosabb és legsebezhetőbb fegyverük"

írtuk korábban a regényről.

A kémregényekről és a kémekből lett regényírókról a tavaszi Könyves Magazinban írtunk, olvassátok el a cikket itt:

Kémek, akik végigírták a hidegháborút

John le Carré alig másfél évtizedet töltött el a brit titkosszolgálatnál, az akkori évek mégis egy életre elég irodalmi munícióval látták el. A kémek és úgy összességében a hidegháborús színfalak mögötti machinációk világát sokan az ő könyveiből ismerik - vagy vélik ismerni. Hiába bizonygatja...

Szabó Borbála: Jó és kicsit ijesztő, ahogy írjuk és átírjuk a múltat

Szeretem a matekot az irodalomban – vallja meg Szabó Borbála, akit arra kértünk, keresse elő és mutassa meg az olvasóknak gyerekkori titkos füzetét. Nemcsak a füzet került elő – benne egy torzóként maradt regénnyel –, hanem egy napló is, melynek bejegyzései később a Margó-díj irodalmi longlistjére került Nincsenapám, seanyám című regénye cselekményét is inspirálták.

szabobori.jpgA kép egy iskolai fényképezésen készült, talán másodikban, és nyilvánvalóan kisfiúnak nézek ki rajta – hiába a fülembe erőltetett fülbevaló és a rózsaszín műszálas pulcsi. Olyannyira így volt ez, hogy egyszer, alsós koromban belém szeretett egy lány. Bátor lány volt, be is vallotta az érzéseit.

– De hát én lány vagyok!!! – mentegetőztem rémülten.

– Aha, persze – látott át ő a szitán –, akkor miért szólnak neked úgy a foci közben, hogy „Zoli, Zoli, passz!”?

Nem hitte el, hogy Bori vagyok. Végül meg kellett mutatnom a bokorban, hogy bugyim van és nem alsógatyám.

Ez a dolog valahogy az íróvá válásommal is összefüggött: mivel úgyse volt belém szerelmes egy fiú se, így ráértem más dolgokkal foglalkozni. Például olvasni és írni. Sokáig főleg könnyű irodalmat fogyasztottam, legnagyobb kedvencem volt Leslie L. Lawrence, Agatha Christie, és imádtam a Kaland-Játék-Kockázat sorozat „lapozgatós” regényeit. Természetesen, mikor írtam, ezeket a szerzőket és műfajokat másoltam. Modern Hamupipőke című, máig torzóként fennmaradt regényemben tizenegy év körüli hősnőm belekerül a híres mesébe, és ott rendet tesz. (Néha a kislány előránt egy 38-as Smith and Wesson-revolvert, ami nyilván Leslie L. Lawrence irodalmi hatása lehetett.) És írtam lapozgatós lovagregényt, ahol a Főhős Te vagy! Imádtam a matematikai szerkesztést, amit ez a műfaj megkövetelt – azóta is szívesen írok geometrikus szerkesztésű színdarabokat, prózát, filmet. Szeretem a matekot az irodalomban.

És ért egy elég szívfacsaró meglepetés is a tizenhárom éves naplóm olvasása közben. Ez éppen az az időszak volt, amiről olyan sokat írtam és gondolkodtam azóta (a Nincsenapám, seanyám című regényemben is ezt dolgoztam fel, bár a főhősöm ott kicsit idősebb), de akkor mintha semmit sem fogtam volna fel az egészből! Rettenetes jelenet zajlott le nálunk azon a szeptember 17-én, de a leírása az én naplómban így kezdődik: „Egész tűrhető volt ez a nap”, és láthatóan sokkal nagyobb gondot jelentett nekem, hogy tesin megrándult a bokám, minthogy részeg felnőttek garázdálkodtak a lakásunkban. Majd véleményem szerint jól végződik a nap, mert apukámtól kapok 600 forintot.

Jó is és kicsit ijesztő is, ahogy írjuk a múltunkat, újraéljük, átírjuk. És hogy már soha senki nem fogja megtudni, mi is történt azon a szeptemberi napon. Vagy hogy én mikor lettem író.

naplo91.jpg

hamupipi91.jpg