Olvass!

KönyvesBlog

Volt egyszer egy 20. század

2016. május 31. .konyvesblog.

collyer_009_march_25_1947.jpg
A Colleyer-ház (kép forrása)

1949. március 21-én egy névtelen telefonáló értesítette a rendőrséget, hogy a hírhedt manhattani Colleyer-házból irgalmatlan bűz árad. Mivel az utóbbi napokban semmiféle életjelet nem adott a házban lakó testvérpár, feltételezte, hogy már nem is élnek. A kiérkező rendőrök valóban holtan találták a vak Homer Colleyert, körülbelül 120 tonna szeméttel együtt; akkor még nem is sejtették, hogy közel egy évig tart majd a kutatás, mire testvérbátyja, Langley teteme is előkerül – ugyanabból szobából, a szemét alól. A testvérpárból azóta legenda lett. A mérges New York-i szülők még ma is a Colleyer fivérekhez hasonlítják rendetlen gyermeküket, talán így tett az alig 18 éves E. L. Doctorow édesanyja is bronxi lakásukban, de ha nem, a fiatal írópalánta, aki még harminc évvel a világhírt biztosító regénye, a Ragtime előtt volt, biztosan olvasta az újságokat és hallotta a két hóbortos testvér történetét.

Bárhogyan is volt, a tavaly elhunyt író a fivérek alakját választotta utolsó könyvének alapanyagául. Doctorow regénye, közel sem a két testvér valós történetét rekonstruáló krónika. A szerző sokkal inkább ürügyül használja őket, hogy „lakásmúzeumukon” keresztül még utoljára minél színesebben mutathassa meg szeretett városának történetét a viktoriánus kor végétől a két világháború sokkján keresztül a 70-es évek nagy kiábrándulásáig. A történetet Homer, a vak zongorista meséli el braille-írógépén pötyögve az utókornak, akkor, amikor már csak a tapintás maradt az egyetlen érzéke, amivel a külvilághoz kapcsolódhat.

E.L. Doctorow: A vak zongorista

Fordította: M. Nagy Miklós, Európa, 2016, 256 oldal, 2990 HUF

 

Tovább

Brit tudósok tesztelték a Harry Potter bűbájait

Harry és a varangydudva

Nem unatkoznak a brit tudósok: az utóbbi időben két olyan tanulmányt is írtak a leicesteri egyetem tudományos folyóiratába, amelyekben JK Rowling Harry Potter-bűbájait analizálták, és mindkettőben arra jutottak, hogy varázslatra is szükség van ahhoz, hogy működni tudjanak. A tudósok persze csak tudóspalánták, így a tanulmányukat sem kell komolyan venni, tulajdonképpen csak annyi derül ki belőlük, hogy JK Rowling nem volt túl jó fizikából.

Rowan Reynolds és Chris Ringrose az egyik tanulmányban azt vizsgálták, hogy mennyire hatékony a varangydudva. Ezt használta Harry a Trimágus Tusa második próbájához A Tűz Serlegében, hogy kopoltyúkat növesszen, amikkel a víz alatt is képes lélegezni és így megmentheti Ront.

A hallgatók úgy becsülték, hogy a dudva felületi mérete, amit Harry a negyedik epizód adaptációjában lenyel, olyan 60 négyzetcentiméter lehet, majd megbecsülték a roxforti fekete tó oxigéntartalmát, és a maximális oxigénmennyiséget, amire szükség van az úszáshoz. Arra jutottak, hogy egy átlagos 14 éves fiúnak 443 liter vizet kellene feldolgoznia a víz alatt töltött minden percben 100 százalékos hatásfokkal, ami azt jelenti, hogy a víznek 2,46 méter/másodperc sebességgel kellene áramolnia. Ez majdnem kétszerese a normál légáramlásnak, vagyis Harry kopoltyúi nem lennének elegek arra, hogy lélegezni tudjon. A filmben Harry gyakran csukott szájjal úszik, a halak viszont nem így használják a kopoltyúikat. Ha kinyitotta volna a száját, és hagyta volna, hogy a víz átfolyjon a kopoltyúkon, talán képes lett volna lélegezni a tó mélyén. Enélkül viszont nem hihető, hogy életben tudott maradni.

skelegrow.jpg

Ringrose, Leah Ashley és Robbie Roe tanulmánya a Pótcsont-rapidot vizsgálta: ezzel hozták rendben Harry törött karját a kviddicsmeccs után A Titkok Kamrájában. Harry 24 óra alatt meggyógyult, a hallgatók pedig kiszámították, hogy ez legalább kilencvenszer gyorsabban történt, mint ahogy egy törött csont a valóságban regenerálódna. Az energiafelhasználás, ami egy ennyire gyors csontnövesztéshez szükséges lenne, legalább 133,050 kilokalória, a teljesítmény pedig 6,443 watt, ezért a brit tudósok arra jutottak, hogy a Pótcsont-rapidnak mágikus tulajdonságokkal is kell rendelkeznie, hogy ekkora energiát tudjon mozgósítani ilyen rövid idő alatt.

Esterházy: Rák, ez a jó kezdőszó

b1452213.JPGRák, ez a jó kezdőszó vezeti be az olvasót Esterházy Péter naplója első lapján új életébe. Majd a mondat teremtette csöndben beszélni kezd: ismerjük és nem ismerjük ezt a hangot, mely hol távolról szól, hol közelről, játszik, fürkész, olvas, imádkozik, és néha szinte énekel annak a másiknak, aki ott benn fészkel. Aztán meg-megsötétedik, és kedvetlenül elhallgat. Napokra.

Esterházy Péter: Hasnyálmirigynapló

Magvető, 2016, 240 oldal, 3490 HUF

 

Mit lehet tenni, ha a test, amely addig mindenestül a munkát szolgálta, egyszerre az írás ellen fordul? Hogyan rögzíti napjait az író, akinek minden műve valóság és költészet szétszálazhatatlanságára épül? Mi történik az ontológiai derűvel, amikor a halálos betegség mindennapi gyakorlattá válik? Megírható-e szerelemként a hasnyálmirigyrák? Nem egyszerű történet.

Esterházy a Könyvesblognak beszélt először a betegségéről:

Olvass bele a Hasnyálmirigynaplóba: 

Esterházy Péter_Hasnyálmirigynapló_részlet by konyvesblog

Erdős Renée – Írni akart, nem lázadni

Erdős Renée 1899 körül

Ma már alig valaki olvas Erdős Renée-t – az antikvár oldalakon a rendszerváltás környékén újrakiadott regényei már pár száz forintért megvásárolhatók. Pedig Erdős Renée a múlt század első évtizedeiben az egyik legnépszerűbb magyar írónő volt, és az első olyan szerző, aki kizárólag az írásaiból meg tudott élni. Nem is akárhogyan, a honoráriumából például egy villát vett a Rákoshegyen, amely ma múzeumként üzemel. Igazi celebritás volt, akiért férfiak és nők egyaránt rajongtak. Rendszeresen jelentek meg tárcái, versei, első verseskötetéhez Eötvös Károly írt előszót, később A Hét alapító szerkesztője, Kiss József egyengette útját, Ady Endre pedig „zseniális poétalánynak” nevezte. Műveiben nyíltan írt a női szexualitásról, a női vágyról, a női életutakról, lehetőségekről – mindig a határon billegett, de soha nem lépett túl rajta, ettől eltekintve az akkori lányos anyák nem nézték jó szemmel, ha gyerekük Erdős Renée-t olvas. Ami csak fokozta a személye körüli kultuszt.

Menyhért Anna: Egy szabad nő - Erdős Renée regényes élete

General Press Kiadó, 2016, 228 oldal, 2490 HUF

 

Egy szabad nő című regényében Menyhért Anna éppen a kultusz különböző rétegeit igyekszik lehántani, és az Erdős Renée személyére és életművére rátapadt címkéket lekapargatva megtalálni a választ arra a kérdésre, hogy ki volt ez a mára szinte teljesen elfeledett író. Kortársai és az utókor is rengeteg skatulyába igyekeztek betömködni, ezen törekvések egy része ráadásul sikeres is volt, hiszen az elmúlt évtizedekben jobbára szerelmes lektűrök szerzőjeként emlegették, ha emlegették egyáltalán. A kánonban nem jutott neki hely, pedig Menyhért Anna kortársi és utókori véleményeket idézve kiemeli, hogy Erdős Renée „Adyt megelőzően, elsőként alakította ki azt a költői nyelvet, amelyet az irodalomtörténet-írás Adyhoz kapcsolva a modern magyar líranyelv alapjának tart, sőt, az ő hatása mozdította ki Adyt költői válságából, segítette azzá válni, ami lett”. Menyhért Anna irodalomtörténészként kezdett először Erdőssel foglalkozni, életéről, munkásságáról több tanulmánya, esszéje megjelent, melyek egy része az interneten is elérhető (például ITT meg ITT), az Egy szabad nőben azonban a fikció eszközeivel meséli újra Erdős korai sikereinek történetét, nagyban támaszkodva kutatásaira, levéltári adatokra, személyes levelekre, dokumentumokra.

Tovább

Gaiman hőse végre több lehet, mint egy névtelen pötty egy lány radarján

Joey Harker egy átlagos kamasz: próbálja átvészelni az iskola megpróbáltatásait, viszonzatlanul szerelmes, és nincs benne semmi különleges. Azon kívül, hogy képes bárhol eltévedni. Egy nap aztán felfedezi, hogy az ő Földje csak egy a trillió alternatív Föld között, melyek egy részén a mágia az úr, más részén a tudomány, s ezek ádáz háborúban állnak egymással.

Neil Gaiman és Michael Reaves: Köztesvilág

Fordította: Pék Zoltán, Agave Könyvek, 2016, 208 oldal, 2980 HUF

 

Joeyt a békítő erő, a Köztesvilág szemelte ki magának, mivel született Világjáró, és így segítheti az egyensúly fenntartását, méghozzá más Földekről származó, saját alternatív énjeivel együtt. Kiképzést kap, hogy felvehesse a harcot a mágikus és a tudományos ellenségekkel, hogy ő, aki még a saját kis városkájában is eltéved, világok között járhasson világmegváltó küldetésben.

Neil Gaiman és Michael Reaves regénye vad kalandozás világokon belül és világok között, jól megrajzolt helyszínekkel és élénk karakterekkel, különleges lényekkel és váratlan fordulatokkal.

Olvass bele a kötetbe:

Neil Gaiman Es Michael Reaves Koztesvilag Reszlet by konyvesblog

Könyvesblokk: Fenyvesi, Moore, Szelke

A kiadók már teljes gőzzel az Ünnepi Könyvhétre készülnek, szokásos heti könyvesblokkunkban is az egészen friss megjelenésekből válogattunk. A hetet így egy baráti szellemidézéssel, kifordított és újragondolt Shakespeare-klasszikusokkal, és a Gresham-palota titkaival kezdjük.

Charles Fenyvesi: Szellemidéző

Charles Fenyvesi: Szellemidéző

Fordította: Walkó Zsuzsanna, Európa Könyvkiadó, 2016, 256 oldal, 3290 HUF

 

Címéhez híven hat szellemet idéz meg könyvében Charles Fenyvesi. Köztük van a vezénylő fejedelem, Rákóczi, aki kincsesládáját egy zsidó földbérlőre bízta, vagy Joszif Brodszkij, a száműzött orosz költő, aki egy ködös éjszakát sétált át Velencében a szerzővel. De felbukkan közöttük Thury Levente szobrász, Álgya-Pap Zoltán, az egykori tábornokból lett teozófus főpap, Elza néni (akinek volt egy hold csipkéje), és Isaac Bashevis Singer, aki New Yorkban faggatta a fiatal újságírót arról, milyen a családja, és arra is figyelmeztette, legyen óvatos a dibukokkal. Fenyvesi számára a megidézett hat szellem ugyanakkor nem dibuk, hanem álmaiban is visszajáró barát.

Christopher Moore: A velencei sárkány

Christopher Moore: A velencei sárkány

Fordította: Pék Zoltán, Agave Könyvek, 2016, 320 oldal, 3480 HUF

 

A Bolonddal nem állt le a Shakespeare-kánon felforgatása, Christopher Moore ezúttal A velencei kalmárt és az Othellót ötvözte, gondolta újra és tűzdelte meg emlékezetes alakokkal, például egy kielégíthetetlen kéj- és étvágyú tengeri szörnnyel. A tizenharmadik században játszódó sztori szerint Cordelia Velencébe küldi Tarsolyt, hogy a nevében is ellenezze a készülő keresztes hadjáratot. Csakhogy bizonyos kalmárok és katonák érdeke nagyon is a háború felé húz, és jaj annak, aki az útjukban áll. Tarsolynak az életére törnek, bosszút forral, szerencsére azonban segítői is akadnak, köztük a szép Jessica, az uzsorás Shylock lánya, és Othello, a vitéz mór.

Tovább

Umberto Eco - Az utolsó ember, aki mindent tudott

(Kép forrása)

2016. február 19-én, 84 éves korában meghalt Umberto Eco, a kortárs irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja, szemiotika-professzor és irodalomtörténész, A rózsa neve című, világhírű regény szerzője. Utolsó regénye Mutatványszám címen jelent meg.

Magát is inkább határozná meg egyetemi előadóként, mint íróként – ha pedig íróként kell meghatároznia magát, akkor inkább közép-európaiként, mint olaszként – vallotta Umberto Eco, akinek a világhírnevet meghozó első regénye, A rózsa neve 1980-ban jelent meg. Ekkor, negyvennyolc évesen Eco tudományos körökben már ismert és elismert volt. Az ötvenes évek végén a neoavantgárd irányzat teoretikusaként szerzett hírnevet, harminckilenc éves korában a szemiotika professzorának, egyben tanszékvezetőnek nevezték ki a bolognai egyetemen. Az 1967-es A nyitott mű és az 1968-ban készült A hiányzó struktúra című tudományos munkájában a művészi alkotás és a tömegkommunikációs eszközök kapcsolatáról írt. Ezek középpontjában az a gondolat állt, hogy végső soron minden műalkotás nyitott: „[...] minden műalkotás, még ha a szükségszerűség kimondott vagy kimondatlan poétikája szerint jött is létre, lényegileg nyitott a lehetséges olvasatok látszólagos sorozata felé, amelyek mindegyike új életre kelti a művet valamilyen távlatból, valamilyen ízlés, személyes végrehajtás szerint.”

Könyves magazin 2016/2.

LIBRI-SHOPLINE NYRT, 2016, 76 oldal, 5 pont + 199 Ft

 

Eco később úgy nyilatkozott, tulajdonképpen ezek a tudományos művei is regények, hiszen ő mindig történeteket akart mesélni. „Az én olvasatomban egyáltalán nincs eget verő különbség egy detektívregény és egy filozófiai vagy irodalomtudományi értekezés között: itt is el kell mondani, hogyan jutottál el a kezdettől a végpontig.” Így míg Eco tudományos művei nem nélkülözik a narratívát, úgy regényeiben szemiotikai, vagy épp középkor-tudományi problémák is előfordulnak. A rózsa nevében Burgosi Jorge, a vak könyvtáros Eco tudományos műveiben kritizált egyetlen lehetséges olvasat interpretációs modelljének a képviselője, a szótárszerű jelentésben gondolkodik, míg a főhős Baskerville-i Vilmos ferences szerzetes a jelek többértelműségében hisz. A regénybeli legendás és titokzatos könyv, Arisztotelész műve, a Poétika második része, mely a komédiáról szól, épp ezért tiltott mű a vak könyvtáros szerint: a nevetés az isteni kinyilatkoztatást, vagyis tulajdonképpen az egyetlen igazságot kérdőjelezi meg, lerombolja a jelentés korlátait, egyértelműségét, ezzel pedig a „feje tetejére állítja a teremtés főművét”.

Mi a szemiotika? A szemiotika vagy jeltan, jelelmélet a jelekkel foglalkozó általános tudomány. Gyökerei az ókori Görögországba nyúlnak vissza, de valójában csak a 20. század közepén a strukturalizmus áramában vált világszerte elismert tudománnyá. Interdiszciplináris tudományterület, melynek legszorosabb kötődése a filozófiához és a nyelvtudományhoz van.

Tovább

Az ádámcsutka hiánya - Egy könyvborító képei

winkler_boritok.jpg
Ez a lapszám kiemelten foglalkozik a fontos irodalmi díjakkal és a női írókkal, így megnéztem pár idevágó borítót. Ez persze nem tekinthető reprezentatívnak, mégis szembeötlő volt, hogy női szerzők milyen gyakran kapnak nőies világú címlapot. Nyilván logikus a kapcsolat, ahogy a sakkról szóló regények borítóján általában egy leütött király fekszik vagy diadalmas paraszt áll, a kutyatörténetekén meg ellenálhatatlan vizslák vagy németjuhászok néznek puha tekintettel az olvasókra, de valahogy a női kontent előrejelzése direktebbnek tűnik, mint a férfiszerzők esetében.

Miközben a különbözőségek maradéktalan elismerése melletti egyenlő pályákért és esélyekért megy a harc, kicsit olyan, mintha a nők könyveit kizárólag női olvasókra hangolnák a grafikai tervezők. Vagy, hogy is mondjam, nagyon igyekeznének egyértelműen jelölni, hogy „helló, itt bizony egy NŐ világa jön – mi szóltunk”.

Könyves magazin 2016/2.

LIBRI-SHOPLINE NYRT, 2016, 76 oldal, 5 pont + 199 Ft

 

Női arc. Magas sarkú cipő. Karcsú, de izmos női hát egy pántos ruhában. Ablakon kitekintő nő, családi fotók montázsa, narancsban, aranyban úszó alapszínek, vékonyabb, tekeredésre hajlamos betűk. Ha átnézünk a férfiak boritóira – szerencsére nincsenek külön polcok nemi alapon szétválasztva – gyakrabban látunk vastag, nyomtatott betűket, puritánabb képi világot, erős, direkt feliratokat, ami valahogy azt üzeni, komoly dolgokról lesz itt most szó. Ellépünk attól a dekoratívan függönyözött ablaktól, otthagyjuk a finom pasztellekkel festett, egymásra halmozott tányérokat, nem nézünk farkasszemet a díszes tapéták előtt látható asszonyokkal, hanem jöjjön végre valami fajsúlyos, releváns, a világ egészére ható tartalom, nagy összefüggések, nagyban játszás.

Milyen érdekes, hogy Doris Lessing Arany jegyzetfüzet című regényének borítója – szellemesen, de mégis – Az ördög Pradát visel vizuális effektjeire emlékeztet.

Tovább

Ruminiből végre kapitány lesz!

rumini_kapitany_borito_1000px.jpgÉppen tíz éve jelent meg az első könyv Rumini, a tengerjáró kisegér kalandjairól, az idei Könyvhétre pedig megérkezik a nyolcadik kötet is, melyben Galléros Fecó csatlakozik a Kartács-tengerre tartó Szélkirálynőhöz, hogy elrabolt kisfia és Sajtos Rozi nyomába eredjen. Újra együtt hát a legénység, de egy végzetes baleset során Rumini és Fecó eltűnik, később a Szélkirálynő is vég­veszélybe kerül, ráadásul nem kevesebb, mint három gonosz keresztezi hőseink útját: Pengecsőr báró, André de Majré és Vipera.

Bár a helyzet gyakran válik reménytelenné, hőseink mégis mindig megtalálják a kiutat, néhol a szerencse, máskor jó szándékú barátok segítségével. Földön, vízen, levegőben zajlanak a váratlan és sorsfordító események, amelyek megállíthatatlanul sodorják a jól ismert tengerészeket az utolsó nagy megmérettetés felé. Kálmán Anna különleges rajzain opálbálnák, amandina pintyek, mérgezett karmú baglyok és nyílméregbékák kelnek életre, akik mind fontos szerepet játszanak a történet alakulásában.

Bemutató. Különleges felolvasószínházzal mutatják be a Rumini kapitányt május 28-án a Nyári Pagonyfeszten. Az egész napos rendezvénysorozaton lesz kuflis előadás, bábos könyvbemutató, színház-tánc-cirkusz, és premier előtt levetítik a Graffaló rajzfilmet is. A részletes programért katt IDE!

És hogy hogyan lesz Ruminiből kapitány? Ez is kiderül a sorozat legújabb részéből.

Olvass bele a kötetbe:

berg_judit_rumini_kapitany_beleolvaso.docx by konyvesblog

Trónok harca: másként derül ki a könyvből Hodor nevének eredete?

George R.R. Martin a könyvben másként fogja felfedni Hodor nevének eredetét - legalábbis ha hinni lehet annak a rajongónak, aki a Redditen írta meg, amit egy minapi könyves eseményen hallott. George R.R. Martin a napokban Santa Fé-ben faggatta Joe Hillt a legújabb könyvéről, és miközben Hill dedikált, válaszolt a résztvevők kérdéseire.

Innentől spoileresek leszünk.

Martin elárulta, hogy Hodor neve ugyanazt fogja jelenteni a kötetben (Hold the Door), de a jelentése másképp fog kiderülni, mint a sorozatban. A név amúgy már 1991-ben eszébe jutott, és eléggé lehangolta, hogy a sorozat hamarabb felfedte, mint a könyv, de emiatt csak saját magát hibáztathatja, mivel annyira lassan ír. Martin állítólag azzal viccelődött, hogy féltékeny arra, hogy milyen gyorsan ír Stephen King (aki amúgy Joe Hill apja). Hozzátette, hogy amíg King egy komplett könyvet megír, addig ő csak másfél fejezettel végez.

A hatodik az első olyan évad, amikor a sorozat elválik a könyvtől. A The Winds of Winter című kötettel Martin évek óta csúszik, ezért időről időre közzétesz egy-egy fejezetet, hogy így szerelje le az elégedetlen rajongókat.

Forrás: cinemablend

Az ország úgy tekint a történtekre, mint egy tömegszerencsétlenségre

_dsc3740.jpgFotó: Valuska Gábor

„Miért bántotta maga ezeket a zsidókat, akikkel maguknak soha nem volt bajuk? Bajunk, az nem volt, tisztelt bíróság…” – védekezett a kunmadarasi pogrom egyik elkövetője a népbíróságon, majd hozzátette, hogy de. Závada Pál új regénye, az Egy piaci nap az 1946. május 20-21-i eseményeket vette alapul, és helyezte át a fiktív Kunvadasra, ami nagyban hasonlít ugyan az eredeti helyszínre, de házai, lakói az alkotói képzelet szüleményei. Závada a történeti szakirodalomban olvashatókhoz hűen meséli el a két napot az előzményekkel és a következményekkel együtt, „de azt, hogy mely eseménysorozatnak milyen fázisai voltak, és azt miféle párbeszédek kísérhették”, erősen túlírta a fikció felé. A pogromot egy falusi asszony, Csóka Mária nézőpontjából ismerjük meg, akinek férje, Hadnagy Sándor felbujtóként kerül őrizetbe, és aki hol tudósítóként, hol elszenvedőként, hol katasztrófaturistaként van jelen a három zsidó férfi halálát eredményező őrületben. Závada azt vizsgálja, milyen okok vezethetnek odáig, hogy valaki a szomszédai ellen forduljon, regénye felkavaró látlelet a háború utáni magyar vidék tájékozatlanságáról és magára hagyottságáról. Más kárára megkötött alku és véres elégtétel.  Zoltán Gábor új könyvére bátran ki lehetne tenni a tizennyolcas karikát, vagy a matricát, amin a gyengébb idegzetűeket eltanácsolják az olvasástól. Pedig az Orgia nagyon fontos könyv, a töredékeiben ismert nyilas uralom elsődleges forrásokból kiolvasott krónikája, és annak diagnózisa, hogy miket szívunk magunkba a talaj kipárolgásaként azon a helyen, ahol felnőttünk. Hőse Renner, a keresztény gyáros, aki azért lép be a nyilasok közé, hogy megmentse zsidó feleségét és szeretőjét, és (anti)hősei azok a testvériségben vérszemet kapott nők és férfiak is, akik a nemzet védelme és fennmaradása érdekében bárkit a nyilasházak pincéibe vagy a Duna-partra juttattak. A nyilasok összes áldozatának nevét nem áll módunkban megismerni, de az Orgia tesz róla, hogy a bűnösökét soha ne felejtsük el. A két regény közös metszetébe nemcsak az elkövetők antiszemita indítékai vagy az áldozatok személye kerül, hanem az is, hogy a bennük foglaltakkal való szembesülésre az elmúlt hetven év sem volt elegendő. Závada Pállal és Zoltán Gáborral elhallgatott tudásról, öröklődő cinkosságról és a tizenkettedik kerület múltjáról és jelenéről beszélgettünk. 

Zoltán Gábor regényét ma 17 órától mutatják be az Írók Boltjában. A szerzővel Tóth-Czifra Júlia és Mészáros Sándor beszélget. 

Závada Pállal június 11-án 16 órától találkozhattok a Margó Irodalmi Fesztiválon a PIMben. 

Mi volt a kiindulópontja az Egy piaci napnak és az Orgiának?

Závada Pál: A kunmadarasi pogrom történetét már nagyon régóta ismerem, ami hozzáférhető róla, elolvastam: történészi munkák, cikkek, publikációk, korabeli sajtó. Ez a történet, amennyire én tudom, föl van tárva, úgyhogy az eredeti dokumentumok föltárásának fázisát megspóroltam. Annak, hogy épp most vettem elő, az egyik előrelendítője volt, hogy amikor két éve befejeztem a Természetes fény című regényemet, azon spekuláltam, hogy színdarabot írnék. Az ember ilyenkor a formát keresi, hogy mit tud kezdeni vele, hogyan írja meg, mit találjon ki.

Zoltán Gábor: Ha valaki megnézi az első novelláskötetemet (Vásárlók könyve, JAK Füzetek, 1997), abban már abszolút ott vannak a kulcsszavak, például az „elvitték”. Az a helyzet, hogy én születésem óta gyakorlatilag egyfolytában ugyanott élek, egy nem túl egészséges helyen.

ZP: Miért mondod ezt?

ZG: Azért, mert egy bizonyos ponton úgy éreztem, meg vagyok mérgeződve, és én is továbbadom ezt a mérgezést.

Mit jelent a nem túl egészséges hely?

ZG: A Maros utcát. Arra jöttem rá, hogy összefüggés van a cselekedeteim, a gondolataim, az érzéseim, és aközött, ahol, akik között felnőttem. Úgy éreztem, nem tudok többé kibújni ebből, és 5-6 évvel ezelőtt jött az elszánás, hogy akkor nézzünk a mélyére. Eredetileg nem akartam kutatni, azt hittem, leemelek a polcról egy-két könyvet, és megírom, ahogy olvasgatok, ahogy sétálok a környéken. Kiderült, hogy nem megy, mert sehol nincsenek leírva, feldolgozva a történtek. A szálak viszont egy idő után felismerhetőek voltak, és el lehetett kezdeni követni őket.

Závada Pál: Egy piaci nap

Magvető, 2016, 224 oldal, 3290 HUF

 

A munkafolyamat tulajdonképpen önanalízis volt?

ZG: Az. Sok száz oldal összejött, folyóiratokban meg is jelentek belőle részletek. Aztán abból, ami 2016 elejéig megjelent, szinte semmi sem került bele a regénybe, mert azok mind keresések, próbálkozások voltak, egy-egy lépegetőkő.

Az, hogy olyan témákkal kell időt töltenie, méghozzá kreatív időt, mint a kunmadarasi pogrom vagy a nyilas terror, mennyire viseli meg az alkotót?

ZP: Az ember évekig ír egy regényt, és sem az alkotói láz önkívületében, sem az ábrázolt témák által felvetett hangulatokban nem lehet folyamatosan tartózkodni. Legalábbis nekem vissza kell lépnem a kijózanodás valamilyen fokára ahhoz, hogy dolgozni tudjak. A hangulatok, amik az embert megviselik, inkább azokra az időszakokra jellemzőek, amikor megismerkedik a saját anyagával. Amikor először olvastam a kunmadarasi pogromról, emlékszem, nem akartam elhinni. Azt hittem, túlzás, aztán rájöttem, hogy még szörnyűbb a helyzet. Az biztos, hogy évekig vagy akár évtizedekig eltarthat, amíg az embert olyan formában nyugtalanítja a dolog, hogy egyszerre él át szégyent, értetlenséget, kibogozhatatlanságot és gyanít mögötte rengeteg hazugságot. A rosszul elföldelt, tudat alá betuszkolni próbált bűnrészességekről beszélek, az összes szégyellnivaló ügyről, amiben nem tettünk semmit, vagy épp tettesek, tettestársak, cinkosok voltunk. Az ember nem tudja ezeket megnyugtatóan elhelyezni a saját archívumában, ahol majd nyugvópontra juthatnak. Ami pedig nem tud nyugvópontra jutni, az folyton jelentkezik.

Ezek jó esetben kreatívan is elkezdenek nyugtalanítani. Ez azért ritkán van, mert nehéz ügy, hogy az ember ne csak felháborodjon, dohogjon, kínoskodjon vagy feszengjen, hanem azt mondja, hogy na, akkor ezzel most ezt és ezt fogom kezdeni. Az elhatározás ráadásul néha kevés, mert lehet, hogy egy hónap, vagy fél év múlva kiderül, hogy nem tudja megoldani. Gábor, nálad is valami ilyesmiről van szó, hogy volt egy kerettörténet, amiben te, aki szembesülsz, még benne voltál, és ez problémát jelentett. Mikor színdarabként végigírtam a történetet, rájöttem, hogy ezzel nem akarok már semmi mást tenni, nem akarom a figurák előtörténetével vagy háborús történetével összeszőni, nincs értelme semmiféle keretjátéknak. Ez most annyira durván erős és kompakt, hogy nem tudtam mellé elképzelni semmi egyebet.

Zoltán Gábor: Orgia

Kalligram, 2016, 320 oldal, 3490 HUF

 

Mit jelent az a szembesülés, amiről Pál beszél?

ZG: Én elég mimóza voltam az emberirtásos dolgokkal kapcsolatban: nagyon sok ilyen tárgyú filmet nem néztem meg, nagyon sok könyvet nem olvastam el, hosszan sorolhatnám a kihagyott címeket, de minek. Az elhullajtott információ-morzsákból ezt-azt tudtam róla, és minden sejtem tiltakozott ellene, de eljött a pillanat, amikor utánam jött a valóság. A 2010 után kibontakozó folyamatok, amiket nem én leszek az első, aki fasizmusnak nevez, engem is meglegyintettek, és egyszerűen már nem maradt módom és időm tovább lapítani. Meg kellett néznem, hogy mi van, és ez még sokkal gyötrőbb volt, mint képzeltem. Elolvasni egy korabeli, mondjuk 1946-os újságot, vagy menni visszafelé az időben és egy harmincas évekbelit, és szembesülni vele, hogy így is lehet beszélni emberekről, az engem tényleg taccsra vágott. Olvassa az ember a napi sajtót, ott van például az a néhány évvel ezelőtti eset, amikor egy magyar európai parlamenti képviselő metélt farkat emleget. Az is valami, de egy ’46-os vagy ’38-as szöveg aztán már tényleg nem akármi. Aztán a kettő interferál és erősíti egymás hatását, pedig sokan gondolták, hogy ilyesmi soha többé nem mondható ki. Miközben ezeket a szövegeket olvasom, óhatatlanul gondolkodom azon, hogyan volt ez lehetséges, vagy ma hogyan lehetséges, és tulajdonképpen ez maga a munka.

_dsc3720.jpgLehet azt mondani, hogy a munkát elvégeztem, lépjünk tovább?

ZG: Azt hiszem, én már nem jövök ki ebből soha. Megváltoztam, nem az vagyok, aki előtte voltam. Most már nagyon sok minden nem érdekel, nem tartom érdemesnek rá, hogy foglalkozzak vele. Ha valami pihentetőt keresek, akkor egy jó kis második világháborús dokumentumfilmet nézek. Ez lett a világom. A periratok, amiket olvastam, állítólag a maguk nemében is nagyon durva anyagok. Hozzá lehet szokni, mások is hozzászoktak. Megértettem, hogy amit látok, az nem rendkívüli, nem deviancia. Az a természet.

Tovább

A Libri egyetlen ország kortárs irodalmával sem cserélné el a hosszúlistáját

_dsc4915.jpgFotó: Valuska Gábor

A Könyves Magazin előző számának fókusztémájában azt tárgyaltuk, mennyire nem hallják meg a nők hangját az irodalmi díjakat odaítélő zsűrik és bizottságok. Hát most meghallották, méghozzá Rakovszky Zsuzsáét, ezzel pedig ő lett az első, aki a Libri irodalmi díjat és az Aegon-díjat (Visszaút az időben, 2007) is a magáénak tudhatja, ráadásul mindkettőt verseskötetért kapta. Rakovszky és a Libri irodalmi közönségdíj nyertese, Bartis Attila a Budapest Music Centerben megrendezett gálán vehette át a díjat, ahol Fullajtár Andrea és Bálint András mikrofonja előtt majdnem minden rövidlistára került szerző felvonult, Szabó Balázs és bandája pedig tett róla, hogy az ember napokig ne verje ki a fejéből Radnóti Bájolóját, vagy Pilinszky Ne félj és Szemlér Ferenc Hogyha gondot viselnél rám című gigaslágereit. A BMC gladiátorarénát és pincemulatót egyszerre idéző nagytermében Bálint András szerint nemcsak a szerzőket, kiadókat ünnepeltük, de azokat is, akikről általában mindenki megfeledkezik: a szerkesztőket. Fullajtár a két hónap alatt elolvasandó háromezer oldalra emlékezett, majd felidézte, hogy A vége kiolvasásához mindössze tizenkét órára volt szüksége. Én pedig már láttam is magam előtt az Őrület! 50 oldalt olvas egy óra alatt Fullajtár Andrea szalagcímeket.

Rakovszky Zsuzsa: Fortepan

Magvető Könyvkiadó, 2015, 72 oldal, 2490 HUF

 

Az, hogy ilyen különböző műfajú könyveket kellett összehasonlítania a zsűrinek, Szilágyi Zsófia szerint nemcsak azt mutatja, hogy mennyire sokszínű, de azt is, hogy mennyire gazdag a magyar irodalom. Károlyi tippjátékra hívta a közönséget, és a Kérdezz-felelek társasjátékot idézve sorolta az állításokat, amik egyre közelebb vitték a nézőket a megoldáshoz. Főleg azokat a nézőket, akik nem hallották, vagy nem akarták meghallani, amikor Fullajtár Andrea két íróval a vége előtt teljesen véletlenül elspoilerezte a győztes kilétét. Rakovszky Zsuzsa nemcsak a Libri irodalmi díjat nyerte meg, de a színésznő életét is megváltoztatta, a személyes érintettség miatt pedig talán nem is meglepő, hogy elszólta magát. Ő fordította ugyanis Euripidész Médeiáját, amivel Fullajtár számos díjat nyert és végigturnézta Európát. Károlyi messziről indította a játékot: a nyertes kötet szerethető könyv, amiben semmi nem az, aminek látszik, majd rátért az emlékezés bizonytalanságára, a múlt végtelenségére, és a fényképek emlékezetére, amiből még annak is leesett, hogy a Fortepan a nyertes, aki csak a könyvek címét ismerte.

A zsűri munkáját bemutató kisfilmből kiderült, hogy Fullajtár Andrea könnyen meggyőzhető, Bálint András novelláskötetet olvas a legnehezebben, mert a novellák különálló történetek, Károlyi Csabának kontrollt jelentett, hogy a döntéshozók közt színházi emberek is voltak, mégis Szilágyi Zsófiával vitatkozott a legtöbbet, aki szerint a díj egy folyamat, és még csak most alakul, hogy mi lesz belőle. Vágyai és elvárásai a Libri-Shopline Nyrt. vezérigazgatójának, Kovács Péternek is voltak, és voltak félelmei is, amik egészen addig tartottak, míg meg nem látta a kétszáz könyvet, amiből a longlist összeállt. A hosszúlistát egyetlen ország kortárs irodalmával sem cserélné el, a tízből pedig szerinte nem lehetett rosszul választani.

_dsc5078_1.jpg

Az est igazán irodalmi része a legnagyobb hiányzóval, a néhány hete elhunyt Réz Pállal indult, aki „hatvan gyönyörű irodalmi évről” beszélget Parti Nagy Lajossal a Bokáig pezsgőben című hangosmemoárban. Bálint Andrást jó barátság fűzte Rézhez, aki nemcsak a barátja volt, de az irodalmi tanácsadója is, és minden önálló estjéhez volt néhány tanácsa, Arany Jánostól Szép Ernőig. A Libri egyszeri életműdíjjal ismerte el a kötetet, amit Réz fia, Réz Mihály vett át. Sosem gondoltam, hogy irodalmi díjátadón valaha is hallani fogom a Soft Cell-féle Tainted love-ot, de Nádasdy Ádám esszékötetének, A vastagbőrű mimózának jelölése ezt is elintézte. Nádasdy a vágy titokzatos és szőrös tárgyáról olvasott fel, majd a társadalmi szerepvállalás fontosságáról beszélt. Ahhoz, hogy valamit elfogadtasson az ember, legyen az a melegség vagy bármi, ami a társadalom szemébe elfogadtatandó, arc kell. Olyan ember arca, akire hivatkozva még az egyszeri rokon is a fejéhez kap, hogy ja, ha ő is, akkor egész más a helyzet. Dante Isteni színjátékának Nádasdy által fordított poklában is vannak melegek, ahogy a mennyországban és a purgatóriumban is, de nem kell túlmisztifikálni a dolgot, mert nem Isten döntötte el, hogy kit hová helyez, hanem a szerző.

Bartis Attila: A vége

Magvető, 2015, 604 oldal, 4990 HUF

 

Tovább