Olvass!

KönyvesBlog

A túlélők, és nem az áldozatok vére folyik bennünk

2018. február 17. .konyvesblog.

edithevaeger_portre_kredit_jordanengle.jpgFotó: Jordan Engle

A magyar származású Edith Eva Eger fiatalkorában tehetséges balett-táncos volt, ám karrierje derékba tört, amikor családjával együtt Auschwitzba hurcolták. Szüleit elveszítette, ő azonban nővérével együtt túlélte a borzalmakat, és azóta klinikai pszichológusként segít másoknak a traumák feldolgozásban. A kilencvenéves Edith jelenleg Amerikában él, a nyugdíjban nem hisz, ezért még mindig dolgozik, vasárnaponként pedig swing táncolni jár. Nemrég jelent meg A döntés című memoárja, amelyben arról ír, mi tartotta benne a lelket a koncentrációs táborban, és hogyan tudta feldolgozni múltját a szabadulás után. Könyvéről skype-on keresztül, a nagy időeltolódás miatt hajnali kettőkor kérdeztük. Az interjút magyarul kezdtük, de bizonytalan hallásviszonyok miatt végül angolul beszélgettünk.

Miért döntött úgy, hogy könyvet ír az életéről?

Az motivált, hogy van három nagyszerű dédunokám, és azt szerettem volna, hogy ők is tudják, mit cipelnek magukkal. Szeretném, ha büszkék lennének arra, hogy a túlélők, és nem az áldozatok vére folyik bennünk. És el akartam mondani nekik azt is, hogyan tudják az életüket állandó ünneppé változtatni.

A memoárját több nyelvre, köztük magyarra és németre is lefordították. Ez sokat jelent önnek?

Igen, főleg az, hogy németül is megjelent, mert ez a legjobb elégtétel Hitlerrel szemben. De azt mindenképp hozzá kell tennem, hogy nagyon-nagyon sok német volt, aki a saját életét kockáztatva mentett meg zsidókat. Ezt sosem szabad elfelejteni. Az egyik nővéremet, Klárát, aki bekerült egy táborba Budapesten, például a Zeneakadémia professzora, Waldbauer mentette meg. Felvett egy egyenruhát és kicsempészte őt, majd elbújtatta, amíg a háború véget nem ért.

Edith Eva Eger A döntés

Fordította: Farkas Nóra, Libri, 2017, 421 oldal, 3999 HUF

 

Szokta követni a magyarországi történéseket?

Már nem foglalkozom politikával, de még mindig dolgozom, próbálok életeket menteni. Tisztában vagyok vele, hogy jelentős antiszemitizmus van Magyarországon, de reménykedem, hogy valahogy megtaláljuk majd a békét. Amikor fiatal voltam, volt egy jelmondat, amire ma is emlékszem: „Lengyel-magyar határt, zsidómentes hazát!”. Azt sem felejtettem el, hogy az ötvenes években sokan mondták nekünk, hogy ezúttal nem visznek el Auschwitzba, hanem itt helyben ölnek meg. Ugyanakkor észre kell vennünk, hogy az egyetlen, akit meg tudunk változtatni, mi magunk vagyunk. Az ellenség bennünk van. Ezért szeretnék a béke nagykövete lenni, aki egyesíti, nem pedig szétválasztja az embereket. Ne gondoljunk semmi másra, csak arra, hogyan tudnak erősíteni bennünket a köztünk lévő különbségek. Martin Luther Kinghez hasonlóan nekem is van egy álmom. Olyan világról álmodok, amiben testvérek vagyunk, és nem engedjük el egymás kezét. Mindent megteszek, ami csak erőmből telik, hogy a gyerekeinknek és unokáinknak soha ne kelljen megtapasztalniuk azt, amit nekem kellett. Ez ad értelmet az életemnek.

Ezek szerint még mindig fogad pácienseket?

Most is dolgozom, nem hiszek a nyugdíjban. Szeretném megőrizni a szellemi frissességemet. Most éppen az agy működését tanulmányozom, például azt, hogy mi történik, ha valaki dohányozni kezd kamaszkorában. Az ilyen fiataloknál ugyanis nem fejlődik rendesen az agy, s egy életre megváltozik a működése. Nagyon sokszor dolgozom szülőkkel is, mert a gyerekek számára a legjobb háttér egy boldog házasság. Pároknak segítek abban, hogy miként tudnak együtt családot építeni anélkül, hogy állandóan kiabálnának. Mert a gyerekek nem azt teszik, amit mondunk nekik, hanem azt, amit látnak. És mindent látnak. Ezért jó befektetés megtanulni kommunikálni, konfliktust kezelni és csapatként együtt dolgozni. A gyerekeket pedig arra kell tanítani, hogy végezzék el a feladataikat, például tegyék be a tányérjukat a mosogatóba, vagy a nadrágjukat a szennyesbe. Azok, akik nagyon függtek a szüleiktől, Auschwitzban hamar meghaltak, mert mindig valaki másra vártak. Ezért sokat könyörgök a szülőknek, hogy ne rontsák el a gyerekeiket, ne csinálják meg helyettük azokat a dolgokat, amiket nekik maguknak kell megtenniük.

Tovább

Elindult a Pagony youtube csatornája

pagonytv.PNG

A Pagony kiadó elindította youtube csatornáját, a Pagony TV-t. A cél az, hogy a gyerekek ne a túl sok ingert árasztó, villódzó mesékkel, hanem nyugodt, biztonságosabb történetekkel találkozhassanak. A Pagony TV-n látható mesék inkább hangoskönyvnek nevezhetők, a szervezők szerint viszont az illusztrációk lassú mozgatása, valamint maga a médium is vonzóvá teszi ezt a fajta a nyugodt tartalmat a gyerekek számára. A meséket színészek és a szerzők olvassák fel.

A csatornán rengeteg régi és új mese közül lehet válogatni, emellett pedig pagonyos szerzők és illusztrátorok is beavatják a nézőket az alkotói műhelytitkaikba. A teljes playlistet érdemes végigböngészni ITT.

A lejátszási listák segítséget nyújtanak a mesék kiválasztásában. Vannak korosztály szerinti összeállítások: a „Kicsik kedvenc meséi” a 2-5 éves gyereknek, a „Nagyovisok kedvenc meséi” a 4-7 éves korosztálynak, míg a „Legjobb mesék nagyoknak” a 6-10 éves gyerekeknek nyújtanak szórakozást. Ugyanakkor vannak műfaji besorolású meselisták is, mint a „Rövid mesék és versek hétköznapokra”, vagy a „Vicces mesék”, valamint szerző és könyvsorozat szerint is érdemes válogatni: külön csatornán vannak a kuflik, Berg Judit, Vadadi Adrienn és Dániel András meséi.

MINDEN, amit tudni akartál a méhekről

mehek_bor.jpg

Hogyan kommunikálnak a méhek? Mit csinál tulajdonképpen a méhész? Ki volt az a híres történelmi személyiség, aki szerette a méheket? És ki volt az, aki túlélt 2443 méhcsípést?

Piotr Socha: Méhek

Fordította: Kellermann Viktória, Manó Könyvek, 2018, 72 oldal, 7490 HUF

 

Csak néhány kérdés azok közül, amelyekre Piotr Socha lengyel illusztrátor képeskönyve megpróbál választ adni. A gyönyörűen illusztrált kötetet lapozgatva bepillanthatunk a méhek titokzatos életébe: megtudhatjuk, mióta léteznek, hogyan építenek kaptárt, miért lejtenek táncot egymás előtt, hogyan gyűjtenek virágport és miként lesz ebből később méz. Megismerhetjük a különböző mézfajtákat, sőt, az is kiderül, milyen gyógymódok léteznek a méhszúrás okozta fájdalom enyhítésére.

Lapozz bele a könyvbe:

mehek-beleolvas.pdf by konyvesblog on Scribd

Nádas, Rakovszky és Tompa is esélyes a 2018-as Aegon-díjra

 

Összeállt az idei Aegon Művészeti Díj szűkített listája, megvan az idei tíz jelölt. A 2018-as shortlisten erős a líra és erősek a nők: 4:6 arányban versek és regények, női és férfi szerzők versenyéről szól az idei év. Átfogó, visszatekintő, összegző és gyűjteményes művek jellemzik a listát, izgalmas hősnők, önéletrajziság, és a közelmúlt eseményei lírában és nagyregényben is. Négy verseskötet és hat regény, összesen két kiadó – Magvető és Jelenkor – tíz kötete van versenyben a 3 millió forinttal járó elismerésért. A díjazott mű sikerét több tízmillió forint értékű média-megjelenéssel is támogatja az Aegon Művészeti Díj.

2018-ban is közel száz kötetet jelöltek a könyvkiadók – a szűkített tízes lista a hétfős zsűri szavazatai alapján áll össze. A zsűri minden évben megújul, tagjai – irodalomtörténészek, kritikusok, tanárok – a válogatás során nem tudnak egymásról. Titkos online felületen szavaznak, hogy befolyásolásra esély se legyen, a nyertesről viszont már élő vitában, konszenzusos szavazással döntenek. Hogy kik ők, azt a díjazottat bejelentő sajtótájékoztatón ismerheti meg a közönség.

A 2018-as AEGON Művészeti Díjra esélyes tíz könyv abc-sorrendben:

Csabai László: Szindbád, a forradalmár, Magvető Kiadó

Kántor Péter: Valahol itt, Magvető Kiadó

Nádas Péter: Világló részletek, Jelenkor Kiadó

Nádasdy Ádám: Nyírj a hajamba, Magvető Kiadó

Parti Nagy Lajos: Létbüfé, Magvető Kiadó

Rakovszky Zsuzsa: Célia, Magvető Kiadó

Szécsi Noémi: Egyformák vagytok, Magvető Kiadó

Tompa Andrea: Omerta, Jelenkor Kiadó

Tóth Krisztina: Ünnep, Magvető Kiadó

Vida Gábor: Egy dadogás története, Magvető Kiadó

Mind a tíz könyvről oktatási anyag, komplex irodalmi óravázlat készül középiskolai magyartanárok számára, ezek – ahogyan a megelőző években is – felkerülnek a díj honlapjára és ingyenesen elérhetőek.

2018 Aegon Művészeti díjas szerzőjéről tavasszal dönt a zsűri, a nyertes könyv írója az április 10-i ünnepélyes díjátadón veheti át az elismerést a Katona József Színházban.

A jelölt könyvekről és a shortlistről bővebben ITT és ITT lehet olvasni.

Rushdie vajon megint behúzza a legjobbaknak járó Booker-díjat?

A Man Booker az egyik legjelentősebb angolszász irodalmi díj, mely nagyban meghatározza azt is, milyen kötetekre figyeljen a világ. Ötven éve adományozzák oda a legjobb angol nyelvű regénynek a díjat, és ennek örömére a szervezők úgy döntöttek, hogy megválasztják az elmúlt fél évszázad legjobb Man Booker-kötetét, az Arany Man Bookert.

Ez egy egyszeri díj lesz, és az odaítélése a gyakorlatban úgy néz ki, hogy az eddigi félszáz nyertes közül egy ötfős zsűri fog választani, az olvasók pedig szavaznak. A zsűri minden egyes tagja kap egy évtizedet, és annak a tíz évnek a Man Booker-nyertesei közül kell kiemelnie egyet, ebből jön majd össze az „Arany Ötök” rövidlistája, melyet május 26-án, a Hay Fesztiválon hoznak nyilvánosságra.

Ezt követően az olvasóknak egy hónapjuk lesz arra, hogy szavazzanak, a végső győztes nevét pedig július 8-án fedik fel. Persze van olyan, aki már most biztosra veszi Salman Rushdie sokadszori újrázását, aki Az éjfél gyermekeivel 1981-ban lett nyertes, majd 1993-ban – a 25. évfordulón – ez a könyv lett a Bookerek Bookere, majd 2008-ban – a negyvenedik évfordulón – minden idők legjobb Booker-könyve is.

Forrás: Guardian

Ifjúsági regények szerzőit vádolják szexuális visszaéléssel

james_dashner_variety_gotham_comic_con_luncheon_t8lehrh_wqcl.jpgNem képviseli többé az ügynöke James Dashnert, Az útvesztő-trilógia szerzőjét (fenti kép), mert az írót szexuális visszaéléssel vádolták meg. Az ügynök, Michael W. Bourret közleményében azt írta, hogy nem tudná jó lelkiismerettel folytatni a munkát Dashnerrel, úgyhogy az adott körülmények miatt szétválnak útjaik. A trilógia milliós példányban ment el világszerte, és filmet is készítettek belőle.

Dashnert a 13 okom volt szerzője, Jay Asher (lenti kép) és más ifjúsági könyves szerzők mellett a School Library Journal nevű magazin oldalának egyik kommentfolyamában vádolták meg. Névtelen kommentekben többen is azt állították, Dashner zaklatta őket, vagy látták, amint feltörekvő női szerzőket és elsőkönyveseket zaklat.

Dashner kiadója, a Random House még nem kommentálta az ügyet. A Gyerekkönyvszerzők és lllusztrátorok Egyesülete a hét elején bejelentette, hogy Ashert már tavaly kizárta a tagjai közül, mert megsértette az egyesület zaklatásra vonatkozó szabályait. Asher szerint önszántából távozott: azt állítja, hogy azok, aki egy névtelen levélben megvádolták, már közel tíz éve zaklatják őt, ezért döntött a távozás mellett.  A szerző szóvivője vitatja a kizárás tényét, de azt elismerte, hogy Ashert is dobta az ügynöksége. A 13 okom volt főszereplője egyébként egy öngyilkosságot elkövető tinilány, akit szexuálisan zaklattak és bántalmaztak.

A vádakat más gyerek- és ifjúsági könyvesek sem hagyták szó nélkül, Meg Cabot (A neveletlen hercegnő naplója) arról írt, hogy szomorú és dühös, amiért ilyen sokáig lehetett zaklatóként viselkedni, de többé már nem lehet, Ally Condie (Egymáshoz rendelve-trilógia) pedig azt kívánta, bárcsak a könyvkiadás nem lenne megmérgezve, de úgy tűnik, mégis meg van.

Forrás: WashingtonPost, Vulture

Európa lágy altestében az emberek unalmukban gyűlölik egymást

A tudatlanságból következik a kitaláció. A téves eszmék sokasága rendszerré összeállva hozza létre a kollektív tudatot, magát a társadalmiságot. Történelmi tudata csak az embernek van, és a történelemről kialakított képzeteink nemzettől, kultúrától függetlenül a tudatlanság pazar virágai. Mennél kevesebbet tudunk, annál színesebb, bűzösebb a hazugságrendszer, amelyet magunk, eleink és utódaink köré növesztünk. … A mese a mi egyetlen csápunk a valóság felé. A mese bevallja, hogy hazudik, ez az egyetlen becsületes álláspont. Az összes többi nézet, kitaláció, vallás, ideológia nem vallja be, tehát a legsötétebb, legaljasabb módon hazudik.

 – olvashatjuk Spiró György Kőbéka című, önmagát mesélyként meghatározó művében, némileg talán öndefinícióként is. E különös műfajú szöveg, melynek sorai közül rendszeresen ránk vigyorog a mindentudó mesélő, egyfajta groteszk haláltáncot rop: velünk, az olvasóval, és főhősével, (Dr.) Melák Kálmánkával.

Spiró György: Kőbéka

Magvető, 2017, 248 oldal, 3499 HUF

 

Lineáris életrajz, pikareszk valamint (le- és szét)nevelődési regény, disztópia, politikai szatíra elbeszélői fogásai rugdossák kedélyesen fenékbe egymást mesélyünk lapjain, miközben a tökéletesen hülye főszereplő hol miniszterelnök-, hol öngyilkos terrorista-jelölt, esetleg a világ egyik leggazdagabb , noha hajléktalan embere, cigány, zsidó, francia, magyar; egyik pillanatban az ENSZ főtitkárának házikedvence, a másikban pedig a legalantasabb indiai kaszt számára is megvetett halottmosó. De történjen vele bármi, Kálmánkát alapvető nyugalmából nem lehet kibillenteni; gondolkodni, beszélni nemigen tud, lényeg, hogy előbb-utóbb megetessék, esetleg fedél is legyen a feje fölött, a börtönt, verést, gyilkossági kísérleteket végül is ki lehet bírni, ha meg mindez túl nyomasztóvá válik, akkor álomba lehet merülni, szükség esetén nyitott szemmel is.

Kálmánka a honfitársunk valamikor a nem is túl távoli jövőben, ahol

  • a Lágymányosi hidat, miután már volt Rákóczi-, Orbán-, Horthy- és Kádár-híd, újra Lágymányosinak nevezik,
  • az ellenzék hallgatólagosan támogatja a kormány összes embertelen intézkedését, hiszen így azokat nem neki kell végrehajtania, ha majd egyszer uralomra kerül,
  • az értelmiségiek közmunkások,
  • a hőn áhított nemzeti egység a szegénységi bizonyítványok közösségében végre-valahára megvalósult,
  • ügyintézés, infrastruktúra nincs, van viszont király, aki elrendeli, hogy a két keresztutcával rendelkező településeket várossá nyilvánítsák, így büszkén számolhat be országa exponenciálisan növekedő urbanizációjáról.

Tovább

Budapestre vezetnek az Aranyvonatról elrabolt nyakék nyomai

id22-298992.JPGEgy pávát formázó, élénklila és zöld tűzzománccal díszített, ékköves medál. Képzeljük hozzá a nőt is, aki egykor az ékszert viselhette, akinek lüktető nyakán, annak íves gödrében pihenve a medál lassan átmelegedett. Vajon a férjétől, az apjától vagy a szeretőjétől kapta ajándékba? 

Jack Wiseman, az amerikai hadsereg hadnagya 1945-ben az Aranyvonat őrzésével volt megbízva, amely a Magyar Nemzeti Bank aranykészletét, devizatartalékait, és a deportált zsidóktól begyűjtött értékeket próbálta Nyugatra menekíteni. Akkor, Salzburgban ismerkedett meg és esett szerelembe egy tüzes temperamentumú, gyönyörű magyar nővel, Jakab Ilonával, aki a vészkorszak jogfosztottjaként mindenét elvesztette, de a családjából egyedüliként túlélte a koncentrációs tábort. És akkor lopta el a katona a vonat szállítmányából az ékszert.

Ayelet Waldman: A budapesti nyakék

Fordította: Varga Krisztina, Európa, 2018, 563 oldal, 4290 HUF

 

Wiseman hatvan év múltán, már a halálra készülve sem feledheti ezt a hajdani, fájdalmas emlékű románcot, és mivel  furdalja a lelkiismeret a medál miatt, megkéri unokáját, Natalie-t, hogy próbálja megtalálni az ékszer jogos örökösét.

A nyomozás elvezeti Natalie-t Budapestre, Nagyváradra, Haifába; felbukkan egy "Komlós-festmény", sőt az 1910-es évek Budapestjén a nevezetes Weisz törpecsalád, Schwimmer Rózsa és a nőmozgalom is - végül pedig egy pszichiáter esettanulmányából megismerjük a nyakék igaz történetét.

Olvass bele a regénybe:

Ayelet Waldman_A budapesti nyakék_részlet by konyvesblog on Scribd

Talán valamiféle jó karmát is beindítottunk – Ilyen volt a Független Mentorhálózat első éve 2.

16114021_673928076115407_8386059667029768996_n_1.pngEgy éves a Független Mentorhálózat, ezért megkértünk néhány mentort, hogy írják meg, milyen tapasztalatokkal zárták az első évet. A hálózat, melyben tapasztalt irodalmárok (írók, költők, kritikusok, irodalomtörténészek) ajánlják fel szakmai segítségüket a kötettel még nem rendelkező pályakezdő fiataloknak, 2017 januárjában indult Ijjas Tamás kezdeményezésére.

A tapasztalatok számomra is meglepőek - Ilyen volt a Független Mentorhálózat első éve 1.

Egy éves a Független Mentorhálózat, ezért megkértünk néhány mentort, hogy írják meg, milyen tapasztalatokkal zárták az első évet. A hálózat, melyben tapasztalt irodalmárok (írók, költők, kritikusok, irodalomtörténészek) ajánlják fel szakmai segítségüket a kötettel még nem rendelkező pályakezdő fiataloknak, 2017 januárjában indult Ijjas Tamás kezdeményezésére. Elsőként Gerevich András, Gerőcs Péter és Szabó Imola Julianna válaszait olvashatjátok.

Deres Kornélia

deres_korne_lia-0826_1.jpgA Független Mentorhálózat, egy évből visszatekintve, (számomra) elsősorban energetikai eseményként értelmezhető. Egy olyan vállalásként indult, amelyik kreatív erőket szabadított fel a kortárs irodalmi közegekben, mentorok és mentoráltak számára egyaránt, kiutat mutatott egy levegő nélküli helyzetből. Persze, nincs új a nap alatt: a tehetséggondozás eddig sem csak intézményi szinten folyt, közös ügyként természetes része volt sok pályatársam életének (a mentorok közül pl. Benedek, Sopotnik, Pollágh, Sirokai, Kollár, Lanczkor, Áfra stb.). Az FMH egyébként sohasem törekedett arra, hogy intézménnyé váljék, pusztán szabad emberek laza szövetségeként működött. Ennek voltak előnyei és hátrányai is: sokkal nagyobb volt mind a mentoráltak, mind a mentorok egyéni felelőssége az egy év alatt bejárható úton. Akárhogy is: egy olyan kiállás volt ez, amelyik a bármely irányból érkező érdeklogika ellen lépett fel, az adomány, az adás, a magánemberi kiállás gesztusa által. És így talán valamiféle jó karmát is beindítottunk. Ráférne erre a közegre.

covers_463280.jpg

Két költővel folytattunk egy éves munkát, eredményeik önmagukért beszélnek, büszke vagyok mindkettejükre. Rákóczi Zoltán 19 éves volt, mikor elkezdtük a szövegműhelyeket: az ő versei az érzékelés és a konstrukciók megfigyelését tűzték ki célul, a részecskék táncai, az elénk kerülő képek keretei érdeklik. Egyik legszebb eredménye az elmúlt év munkájának a Rákóczi-versek első print megjelenése 2018 januárjában az Alföld folyóiratban. Németh Gábor Dáviddal legelőször károlis oktatóként találkoztam: egyik színházelméleti kurzusomra járt. Csak később, az FMH felhívása kapcsán derült ki, hogy ráadásul milyen tehetséges szövegeket ír. Sok helyen publikál(t): Élet és Irodalom, Műút, Tiszatáj, Kalligram, Helikon, Hévíz, Kortárs, stb. A közös munka vele igen speciális volt, hiszen nagyrészt készülő első kötetén dolgoztunk, amelyik 2017 őszén jelent meg a FISZ-könyvek sorozatban. A címe Banán és kutya, és szerkesztőként is jó szívvel ajánlom olvasásra, mert erős és méltó pályakezdéssel van dolgunk. Az egész kötet koncepciója feszes: látás és látszás játékai, a testen keresztül való létezés határhelyzetei, a nyelvben megszülető önészlelés és önszínlelés nyughatatlansága szervezik a verseket. Kerek év volt ez.

Tovább

Megjelent A szexualitás története eddig publikálatlan, negyedik része

foucault1.jpg34 évvel Michel Foucault halála után megjelent A ​szexualitás története eddig publikálatlan negyedik része. Foucault a sorozatban az ókori görögöktől egészen a 20. század közepéig vizsgálta a szexualitást A tudás akarása, A gyönyörök gyakorlása és a Törődés önmagunkkal című kötetekben. Ezekhez csatlakozott most a Confessions of the Flesh, vagyis A hús vallomásai.  A könyv a 11-14. század közötti keresztény tanait vizsgálja, Foucault azon meggyőződésére alapozva, hogy a szabályok és a doktrínák nagy része az önfegyelemmel foglalkozik, amit az ókor görög és latin filozófusai gyakoroltak.

Foucault a könyv első vázlatát írta meg, amely kiadója, a Gallimard szerint talán az egész munka szíve: elég nagy jelentőséget tulajdonított neki ahhoz, hogy először írja meg. A végrendeletében azonban kijelentette, hogy nem akarja, hogy műve megjelenjen a halála után, és arra figyelmeztette a barátait, hogy nem próbálkozzanak a Kafka-Max Brod-trükkel.

Frédéric Gros francia filozófus az előszóban leírja, hogy a kötetet Foucault kézzel írt és gépelt vázlatából állították össze. A végeredmény három részből áll: az első rész azzal foglalkozik, hogyan helyettesítették az aphrodisia, vagyis a gyönyör ősi fogalmát a keresztény hús fogalmával, a második és a harmadik pedig azzal, mit jelent szűznek és házasnak lenni.

Stuart Elden, a Warwick Egyetem professzora és a Foucault's Last Decade (Foucault utolsó évtizedei) című kötet szerzője arról beszélt, hogy A hús vallomásai sok szempontból a kulcs lehet A szexualitás történetéhez. A kötet korai címe La chair et le corps (A hús és a test) volt, Foucault majdnem a teljes művét ezen a címen írta, majd rájött, hogy a keresztény hagyomány döntő fontosságú kérdéseit sokkal korábbra is visszavezethetők.

A késő hetvenes és a kora nyolcvanas években egyre régebbi történelmi anyagokkal foglalkozott, a negyedik kötet ennek a munkának az eredménye. Foucault a jelen történeteként hivatkozott a művére, ami annak a vizsgálata, hogyan jutottunk el addig, ahol most vagyunk, és hogyan vált lehetségessé az, ami ma magától értetődő. Vizsgálta az őrület és mentális betegségek, az orvostudomány és egészség, a büntetés, a szexualitás témáit. Filozófiai és társadalomtudományi munkássága a korszak egyik legfontosabb gondolkodójává tette, kérdésfeltevései és nézőpontjai egy sor új kutatási irányt jelöltek ki, így az akadémiai életben is megkerülhetetlen figura a mai napig. 

Forrás: Guardian

A tapasztalatok számomra is meglepőek - Ilyen volt a Független Mentorhálózat első éve 1.

16114021_673928076115407_8386059667029768996_n_1.pngEgy éves a Független Mentorhálózat, ezért megkértünk néhány mentort, hogy írják meg, milyen tapasztalatokkal zárták az első évet. A hálózat, melyben tapasztalt irodalmárok (írók, költők, kritikusok, irodalomtörténészek) ajánlják fel szakmai segítségüket a kötettel még nem rendelkező pályakezdő fiataloknak, 2017 januárjában indult Ijjas Tamás kezdeményezésére. Elsőként Gerevich András, Gerőcs Péter és Szabó Imola Julianna válaszait olvashatjátok.

'Talán beindul valami nagyobb ívű szerveződés, amit megint ellenkultúrának lehet nevezni' - Mentorok a Független Mentorhálózatról 1.

Ijjas Tamás január elején felajánlotta, hogy szakmai tudásával egy évig ingyen támogat egy elszánt pályakezdőt. Facebook-posztját sokan megosztották, és az önkéntes felajánlásból pár nap alatt hálózat lett. A Független Mentorhálózat keretében írók, költők, kritikusok, irodalomtörténészek ajánlják fel szakmai tudásukat, figyelmüket, tapasztalataikat kötettel nem rendelkező fiatal pályakezdőnek.

Gerevich András

15894486_673009562873925_7028420813415247040_n_1.jpgA mentorálás első éve egyaránt hozott sikereket és sajnos kudarcot is. Branczeiz Annával rendszeresen találkoztunk, a verseit és versfordításait megbeszéltük, jóban lettünk. Anna legtöbb versét, amit átbeszéltünk – általában többször, több változatban is – most sorra hozzák le a legnevesebb irodalmi folyóiratok: a Műút, a 2000, stb. Számos versfordításán is dolgoztunk, Louise Glück és John Berryman verseit ülteti át magyarra. Termékeny, eredményes évet hagy maga mögött, és a jövőben is tervezünk találkozni, hogy folytassuk a közös munkát. Csete Somával sajnos nem sikerült a hangot megtalálni, ami bizonyára részben annak köszönhető, hogy a saját költői nyelvemben már egy ideje elbizonytalanodtam, keresem a saját hangomat, és pont olyan problémákkal és kérdésekkel találom magamat szembe, mint Soma. Reméltem, együtt tesszük fel a kérdéseket és próbálunk rájuk választ találni, de valószínűleg mindketten elbizonytalanodtunk abban, mit is akarunk elérni, és Soma eltűnt, mielőtt kialakulhatott volna a közös munka belső dinamikája. 

Gerőcs Péter

15977960_672926742882207_8094274613539993417_n_1.jpgAz egy éves mentorálási folyamat során szerzett tapasztalatok meglepőek. Úgy értem: számomra. Nem vagyok pedagógus – noha pedagóguscsaládban nőttem fel –, ezért hatalmas kaland nekem is, mert egy folyamatos tükrözési játék. A tapasztalatlanabb kérdéseket tesz fel, én pedig azzal, hogy próbálok neki a legjobb tudásom szerint válaszolni, újra megfogalmazom az evidenciákat, vagyis újra értelmezem a szakmai tudás alapszerkezetét. Újra értem, amit egyszer már értettem, hogy például a műfajokról való gondolkodás milyen nagymértékben része az alkotói folyamatnak; Magyari Gábor kérdésein, illetve a kérdésekre adott válaszaimon keresztül látom, hogy bizony sokkal több döntést hozunk a készülő szöveggel kapcsolatban, mint gondoltam volna egy éve; csak bizonyos kérdéseket már nem elől, nem a tudatosság szintjén kezeltem. Milyen hosszú legyen a szöveg? Mikor élhet a nyelvi humor eszköztárával egy novella? Milyen belső kérdések teszik a regényt regénnyé, az elbeszélést elbeszéléssé, a novellát novellává? Miért is olyan fontos a helyesírás? A beszélgetéseink során magamnak is meg kellett fogalmaznom azt a trivialitást, hogy a helyesírás az anyagismeretünk és anyaghasználatunk sajátossága. Egy elütés nemcsak bosszantó, hanem megmutatja azt is, mennyire gondolkodunk komolyan a saját munkánkról.

Tovább

Fenyő D.: A kerettanterv anyagának kétharmada elhagyható

Az Eduline-nak adott interjút Fenyő D. György, a Magyartanárok Egyesületének alelnöke, amelyben az iskolarendszer szelektivitásáról, a szemléletváltás szükségességéről és az elhagyható tananyagról is beszélt. Ezek voltak a legérdekesebb állításai.

  • fenyo_d_gyorgy_0.jpgA szakgimnáziumok és a gimnáziumok érettségi anyaga teljesen ugyanaz, ám Fenyő D. és kollégái szerint ez nincs jól, mert „nem lehet ugyanazokkal a módszerekkel és tananyaggal” megszerettetni a humán kultúrát egy nem annyira jól olvasó szakgimnazista osztállyal, mint egy jól olvasó gimnazistával. Az egyesület úgy véli, hogy modernizálni kellene a tananyagot, és ezzel kapcsolatban annyit tud tenni, hogy elmondja, mit lehet kihagyni belőle. 
  • Ha egy iskolában „élet-halál kérdése”, hogy a tanár beleverje a gyerekek fejébe az utolsó irodalmi fogalmat is, akkor a tanárnak nincs túl nagy mozgástere, de szerencsére a legtöbb helyen már felismerték, hogy változásra van szükség, és a lényeg, hogy a diákok megtanuljanak rendesen olvasni és javuljon a szövegértési készségük. Fenyő D. szerint ha egymás mellé tesszük az érettségi követelményeket és a kerettantervet, azt látjuk, hogy „a kerettanterv anyagának kétharmada minden további nélkül elhagyható”, mert vagy nincs a követelmények között, vagy csak választhatóként van ott. „Ha egy tanár ismeri a saját diákjait, akkor nyilván el tudja dönteni, hogy a 16-17 éves, adatrögzítőnek vagy fodrásznak készülő lányoknak nem Zrínyi lesz az igazi nagy élmény. Ha pedig nem lesz az érettségin, ők pedig garantáltan nem szeretik majd ezt a művet, akkor hagyja ki.”
  • Fenyő D. úgy véli, a kilencedikes anyagból mindent ki lehet hagyni, mert Petőfi előtt sem a magyar, sem a világirodalomból nincs kötelező szerző, és már kilencedikben is hosszan, alaposan kell foglalkozni művekkel. Olyan műveket kell választani, amelyek egy 15 évesnek is élményt adhatnak, és amelyeken keresztül megismerhetnek különböző narratív sémákat. „Ha ezeket értik, akkor képesek lesznek arra is, hogy egy Arany-balladát később megértsenek. Meggyőződésem, hogy aki 14-15 éves kora között el tud olvasni egy év alatt három-négy könyvet, annak nagyobb esélye van arra, hogy később egy jó érettségit tegyen.”
  • A Szigeti veszedelem nyugodtan kihagyható. Meg lehet érteni a tanárt, aki fontosnak tartja, hogy a 19. század közepe előtti kulturális értékeket is megismertesse a diákokkal, de a diákok vagy nem szeretik ezeket a műveket, vagy utálják. Fenyő D. szerint „kicsit rosszabb”, ha a diákokkal valamit megutáltatunk, mint ha meg sem ismertetünk, hiszen ha valaki már egészen korán, a Szigeti veszedelemnél vagy az Antigonénál eldönti, hogy köszöni, ő ebből nem kér, semmi esélye nem marad, hogy olvasó emberré váljon. Ha mégis azzá válik, ahhoz az iskolának semmi köze.
  • Fenyő D. a testnevelést hozza példának a szemléletváltás szükségességére. A tantervben szerepel, hogy „kötelező Y másodpercen belül Y métert futni”, de a tanárnak nem sok lehetősége marad, mint a diákokat az aktuális futástudásuk és erőnlétük alapján fejleszteni. Pedig megbuktathatna mindenkit, aki nem teljesíti a tantervben előírtat. „Magyarórán egy kicsit így viselkedünk”. A tanárok megtanítják az antikvitást, a Bibliát, a középkort, de a diákok nem tanulják meg.
  • Semmi értelme, hogy a tanárok „leadják” az anyagot, mert az pont olyan, mintha „egy orvosnak megmondanák, hogy minden héten tíz náthás beteget és tíz bokatöröttet kezeljen. Belemegy valaki fülfájással, és ő is nátha elleni szert vagy gipszet kap. Értem az igényt, hogy legyen egy közös nemzeti műveltség, de látjuk, hogy nincs”. Fenyő D. szerint a lényeg a készségfejlesztés, oda visszalépni, ahol az adott osztály tart.
  • A középiskolás korosztály ötven százaléka olvas, bár az olvasó kategóriába már évi egyetlen könyvvel be lehet kerülni. Fenyő D. feltételezi, hogy a szakgimnáziumban többen vannak, akik nem olvasnak. Az egyik megoldás szerinte az lehetne, hogy amit a tanár nem akar kihagyni, annak csak egy részletét olvastatja el. Ha úgy látja, a részlet alapján tetszik a diákoknak, járjon ötös az elolvasásáért. Ha valami megragadta őket, „minden eszközt ki kell használni, hogy ráébresszék azt a három gyereket arra, hogy igen, jó olvasni”.
  • A magyar drámákat például már a gimnazisták sem szeretik, „a magyar irodalom ebből a szempontból rosszabb helyzetben van, mint a világirodalom, mert még a régebbi világirodalmi műveket is 20-21. századi műfordításokban olvassuk, egy korunkhoz közeli nyelven”. Több 20. századi és kortárs irodalommal kellene próbálkozni, több Karinthyval, Örkénnyel, Déry Tiborral. „Nem muszáj Parti Nagy Lajost tanítani, mert az nagyon nehéz, de lehet Vámos Miklóst vagy Szabó Magdát.”
  • Fenyő D. nem szereti a kötelező olvasmányok kifejezést, inkább a közös olvasmányok kifejezést emlegeti. Ez annyit jelent, hogy amikor például Kosztolányit veszik, a diákok választhatnak, hogy mit szeretnének olvasni, a Pacsirtát, az Aranysárkányt vagy az Édes Annát, mert „elképesztő motiváló ereje van, ha a gyerekek úgy érzik, beleszólhatnak a műválasztásba. Hogy nem valami olyan ez az egész, amit valakik>>fent<< eldöntöttek, nekik meg >>letanítják<<, hanem ők is aktív részesei a döntéseknek".
  • Nemcsak az ifjúsági regényt, de a fantasyt is be lehetne emelni a tananyagba, mert valódi olvasásélményhez juttatja a diákokat. „Nem muszáj szeretni az Alkonyat-trilógiát, de ha azt látjuk, hogy az Alkonyat 450 oldalát a fél osztály hajlandó elolvasni, míg a másik fele a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeit, akkor össze kell tenni a két kezünket, és boldognak lenni, mert elolvastak háromszáz-négyszáz oldalt.”