Olvass!

KönyvesBlog

Morcsányi Gézának van egy tigrise

2015. február 27. valuska

Csütörtök este búcsúztatták a Magvetőt 1995 óta igazgató Morcsányi Gézát, aki a Líra Kiadói Csoport igazgatójaként és a Líra Könyv Zrt. igazgatósági tagjaként dolgozik tovább. Az est sok szempontból különleges lehetett a kiadó szerzőivel, szerkesztőivel és fordítóival, mert tényleg mindenki megjelent, még Kertész Imre is (a legszebb pillanat az lehetett, amikor Kertész Imre homlokon csókolta Morcsányit). A Litera képriportjából kiderül, milyen jó hangulat volt, és hogy milyen fontos személyiség a háttérbe húzódó kiadóvezető.

Az egyik búcsúajándék egy (állítólag) 3 példányban elkészített könyv volt, amiben a kiadó szerzői írtak Morcsányinak rövidebb szövegeket. A kiadótól szívünk szerint minden írást elkértünk volna, de ők egy egyet választottak a kötetből: az Óraverzumot (kritika, részlet, 2014 év ifjúsági regénye top10) jegyző Lakatos István egy álmát rajzolta meg. 

Köszönjük a kiadónak!

Ha hülye a közönség, azt kell kiszolgálni – Spiró és Słobodzianek a Lengyel Intézetben

lengyelintezet_tortenelemorakfebr16_20_1.JPGFotó: Hegyháti Réka

Nem lett szabadabb a színház, mint huszonöt évvel ezelőtt, de ez nem túl meglepő, mert valószínűleg soha nem is volt az: mindig függött a nézők elvárásaitól, illetve az aktuális hatalomtól. A közönség már az ókorban is a kommersz zenés darabokat szerette, a politika mindig csak a saját érdekeit nézte, és csak a kellemetlenül sznob uralkodók mozdították időnként előrébb a színházművészet sorsát. Az idén 250 éves lengyel nemzeti színjátszás apropóján Tadeusz Słobodzianek drámaíró, Spiró György író, Máté Gábor rendező és Pászt Patrícia moderátor beszélgetett színházról és szabadságról a Lengyel Intézet Történelemórák a szabadságról című programsorozatának februári estjén. Słobodzianek már az első percben felhívta a színpadra Máté Gábort, aki nemrég az általa igazgatott Teatr Dramatycznyban rendezte meg Spiró Az imposztor című darabját. Hogy a kör teljes legyen: Słobodzianek világhírű drámája, A mi osztályunk pedig a Máté Gábor által igazgatott Katonában fut 2011 óta, nagy sikerrel. Három vérbeli színházi ember beszélgetett tehát, az est fő kérdése pedig az volt: szabadabbak lettek-e a színházak az elmúlt huszonöt évben?

A beszélgetés során hamar kiderült: változások lettek, szabadság nem. Ma már nincs színházi cenzúra, ám a politikai érdekek ettől függetlenül beleszólnak a színházak működésébe. Különösen feltűnő ez vidéken: egy kisvárosi színházban nyilván nem fogják bemutatni a városvezetésétől ellentétes nézeteket valló szerző darabját. Ilyen szempontból nem mondhatjuk azt, hogy a politikai cenzúra teljesen megszűnt volna, igaz, erre nem is lehetett számítani, hiszen az valamilyen formában mindig is létezett: mióta csak van színjátszás, a drámaírók vagy arra törekedtek, hogy megfeleljenek az aktuális hatalom igényeinek, vagy arra, hogy olyan formában bírálják azt, ami még büntetés nélkül színre vihető.

A közönség szerepe viszont egyértelműen megnőtt: bár a szocializmus idején is meg kellett felelni a nézők ízlésének, a színházaknak ma elemi érdeke, hogy minél több jegyet adjanak el. A jegyárakat emelni kockázatos (hiszen színházba éppen az a „nyomorult értelmiségi réteg” jár, akinek nincs sok pénze, véli Spiró) ezért a színházak különféle trükkökkel, például terembérbeadással, étterem-üzemeltetéssel próbálják fenntartani magukat. És persze a végletekig alkalmazkodnak a közízléshez, hogy minél több nézőt bevonzzanak. Igazából ez sem új fejlemény: a színház sosem lehet független a közönségtől, a nézőket mindig ki kell szolgálni. „Ha hülye a közönség, azt kell kiszolgálni” – mondja Spiró, hozzátéve, hogy ez egyáltalán nem rossz dolog: Csehov és Shakespeare is ezt csinálta.

lengyelintezet_tortenelemorakfebr16_11.JPG

Egyébként Magyarországon, és összességében a visegrádi országokban, egyáltalán nem tragikus a színház helyzete, sőt: hazánkban évente 4,5 millió színházjegyet adnak el, és ez az arány a rendszerváltás óta állandó, csak az ötvenes években volt még magasabb. Viszont ha megnézzük, milyen darabokra ül be az átlagnéző, azt kell látnunk, hogy a környező országokban mindenütt az amerikai musicalek futnak a legjobban. Különösképpen ez sem újdonság, hiszen a színház eredendően zenés műfaj, az volt már a görögöknél, és még utána több száz évig: a prózai színház polgári fejlemény, és soha sem volt annyira sikeres, noha ma azt tartjuk az „igazinak”. A gond inkább az, hogy a közönség egyre kevésbé fogékony a művészi értékekre, ezért pedig jórészt a tévés szappanoperák tehetők felelőssé. Eredendően ezekkel sincs baj, hiszen tulajdonképpen az ókori mítoszok is szappanoperák voltak a maguk módján, viszont a mai sorozatok túlzottan epikusak – ugyanazok a szereplők és ugyanazok a problémák kerülnek elő újra és újra, nincs bennük igazi dráma, igazi katarzis. A nézők pedig lassan el is vesztik az igényüket a drámaiság iránt.

Bár a Katona József Színház próbál nem megalkuvó lenni, időnként még nekik is kell kötniük bizonyos kompromisszumokat a fennmaradás érdekében, árulja el Máté Gábor. Például hiába tartanak nagyon színvonalasnak egy darabot, ha nincs néző, egy idő után le kell venni a műsorról. Ez történt Weöres Sándor A kétfejű fenevadjával is: hiába kapott különféle elismeréseket az előadás, a nézőszám miatt mindössze harmincnégyszer adták elő. A közönségkedvenc darabokat viszont sokszor játsszák, még akkor is, ha azok művészetileg nem bírnak túl nagy értékkel. Egy átlagnéző szemében 2013-ban az István, a király, 2014-ben pedig az Őrült nők ketrece volt az év színházi szenzációja – ezt el kell fogadni, még akkor is, ha tudjuk, hogy voltak ezeknél messze izgalmasabb és értékesebb bemutatók is.

lengyelintezet_tortenelemorakfebr16_8.JPG

Tadeusz Słobodzianek szerint Lengyelországban kicsit más a helyzet: ott a színházak annak fényében kapnak állami támogatást, mennyire sikeresek – a kevésbé jól menők több, míg a jól teljesítők kevesebb pénzt kapnak. A lengyel színházakat ennek fényében három részre lehet osztani: a művészszínházakra, a kommersz színházakra, illetve a kettő közötti kategóriára, az úgynevezett mainstream középszínházakra. Ez utóbbiak főleg könnyed francia és angol darabokat játszanak magas színvonalon, viszont kisebb arányban kísérleteznek nehezen emészthető, művészileg viszont kihívást jelentő darabokkal is. Ez utóbbiak a közönség előtt általában megbuknak, ám gyakran meghívják őket nemzetközi fesztiválokra. A gond az, hogy a politikai vezetés időnként presztízskérdésből felkarol egy-egy ilyen darabot, majd a darab kapcsán az egész színházat, és onnantól kezdve beindul a PR-diktatúra: bár az emberek már rég nem járnak a színházba, annak nagyon jó a sajtója, hiszen az adott politikai erő lobbistái folyamatosan jókat írnak róla. Ez a fajta diktatúra pedig semmivel sem jobb, mint a huszonöt évvel ezelőtti.

Mégis, talán még a jobbik eset, ha a politikai hatalmat érdekli a kultúra, véli Spiró. Mert ha a vezetők sznobok, akkor jó eséllyel előmozdítják a színházművészet fejlődését – ez történt Szaniszló Ágosttal, az utolsó lengyel királlyal is, aki kétszázötven éve megalapította a Lengyel Nemzeti Színházat, megindítva ezzel a lengyel nyelvű színjátszás fejlődését. Igen ám, de Szaniszló Ágostot a színház jobban is érdekelte, mint az ország sorsa, ami az ő uralma alatt szakadt három részre – veti közbe Słobodzianek. Igaz: sznobok nélkül viszont nincs kultúra, mosolyog Spiró. Ha viszont a vezetőket egyáltalán nem érdekli a művészet, esetleg egyenesen gyűlölik azt, nos, az egy sokkal-sokkal rosszabb eset.

A beszélgetés végéhez közeledve Pászt Patrícia még megkérdezi, vajon miért van az, hogy a két sikeres, nemzetközileg is elismert drámaíró különféle újságírói támadásoknak van kitéve – itt külön utal is a HVG-ben a héten megjelent TGM-pamfletre, ami elég rendesen nekiment Spirónak és a kortárs magyar irodalomnak. Először Słobodzianek válaszol: fiatalkorában ő is színikritikusként indult, és írt is egy különösen szatirikus cikket annak a rendezőnek a darabjáról, akinek jelenleg az igazgatói székében ül. Éppen ezért megbocsátó a „mai fiatalokkal” szemben, mert bele tudja képzelni magát a helyükbe. Spiró az eredeti kérdésre nem reagál, csak ehhez fűz hozzá egy anekdotát a szerinte legnagyobb szerb vígjáték-íróról, Branislav Nušićról, aki színházigazgatóként valósággal megriadt, amikor új drámák után kutakodva a fiókból a saját fiatalkori darabja, A népképviselő akadt a kezébe.

Januárban jön a Harcom németül

enhanced-23869-1424892407-3.jpg

A második világháború óta először jelenik meg Adolf Hitler Mein Kampfja (Harcom) Németországban. A jegyzetekkel és kritikai hozzászólásokkal ellátott kiadást a müncheni Kortörténeti Intézet publikálja 2016 januárjában, de már rég elindult a vita arról, hogy történelmileg hasznos lesz-e, vagy inkább felbátorítja a szélsőségeseket.

Hitler náci manifesztójának szerzői jogait Bajorország birtokolta 70 évig, ők pedig megtiltották az újabb kiadás megjelenését, ám a jogok 2014 decemberében lejártak, így már semmi nem áll a kötet megjelenésének útjába.

„A szélsőjobboldali propagandairat jegyzetekkel kiegészített verziója kétszer terjedelmesebb lesz az eredetileg 700 oldalas műnél és arra hivatott, hogy tudományos alapot teremtsen a hitlerizmus jövőbeli tanulmányozásához” – nyilatkozta tavaly nyáron Christian Hartmann, az új kiadáson dolgozó munkacsoport vezetője. Az új kiadás végül 2000 oldalas lett, és ahelyett, hogy egy olvasási útmutatót kreáltak volna belőle, kritika és elemzések kaptak helyet benne. „Hartmann hozzátette: a hitleri történetvezetést magyarázó kommentárokkal körülvéve egy mögöttes tartalmat és történelmi kontextust adnak a műnek, amelyet így "megszabadítanak" állítólagos hipnotikus erejétől.” A német tartományok igazságügyi miniszterei kijelentették, hogy a kommentárok nélküli kiadványok terjesztését a továbbiakban, tehát még a jogok lejárta után is tiltani kell.

A kritikusok a jegyzetekkel ellátott kiadásról sem vélekednek másképp, és a tudományos háttér ellenére arra figyelmeztetnek, hogy a kötet lehetővé teszi majd, hogy Hitler hangja a síron túlról is felemelkedjen. El tudod látni jegyzetekkel az ördögöt? Vagy egy olyan embert, mint Hitler? – tette fel a kérdést Levi Salomon, a berlini székhelyű zsidó fórum szóvivője, aki teljesen ellene van a könyv közzétételének. A Kortörténeti Intézet igazgatóhelyettese, Magnus Brechtken megérti az aggodalmat, ám szerinte a publikálás a történelem oktatásának és magyarázásának hasznos eleme lehet a jövőben, pontosan azért, hogy a traumatikus események ne történhessenek meg újra.

Forrás: Buzzfeed

 

Szombat éjfélig még lehet pályázni a Visegrád Irodalmi Ösztöndíjas Programra

visegrad_fund_logo.jpg

Negyedik alkalommal hirdeti meg irodalmi rezidens programját az International Visegrad Fund. A programban a V4 országai működnek közre, Lengyelországból a krakkói Stowarzyszenie Willa Decjusza, Csehországból a prágai Institut umění, Szlovákiából a pozsonyi Literarné informačné centrum, Magyarországról pedig a Petőfi Irodalmi Múzeum.

A program a krakkói intézet koordinálásával lehetőséget kínál, hogy mind a négy résztvevő országból szabadon pályázhassanak írók, költők, irodalomtörténészek. Közülük országonként négyen vehetnek majd részt a programban 2015 májusától júniusig (Compact Spring Edition), és szeptembertől novemberig (Regular Autumn Edition) Krakkóban, Prágában, Pozsonyban és Budapesten. A pályázatok nyerteseinek a Visegrádi Alap ösztöndíjat, a vendéglátó intézmények pedig lehetőséget biztosítanak a közös munkára, szakmai találkozókra, nagyközönség előtti bemutatkozásra.

A pályázatokat angol nyelven kell benyújtani, a részletes angol nyelvű ismertető és pályázati feltételek megtalálhatók a PIM honlapján.

A jelentkezési határidő: 2015. február 28. (éjfél)

Tolkien kiesett az iskolai pikszisből

(Forrás)

John Green és David Walliams regényei a legnépszerűbbek a brit iskolások körében – derül ki a gyerekolvasási szokásokat kutató, hetedszerre megjelenő jelentésből. A kutatás történetében először fordult elő, hogy J.R.R. Tolkien fantasy-történetei nem kerültek be legolvasottabbak közé.

Több mint félmillió brit gyerek bevonásával készült az a jelentés, mely azt kutatta, milyen könyveket forgatnak szívesen az iskolások. A 12 év felettiek körében egyértelműen John Green szívszaggató szerelmes regénye, a Csillagainkban a hiba vezet, és ugyancsak nagy népszerűségnek örvend Suzanne Collins Futótűz című könyve (Éhezők viadala-trilógia), és Veronica Roth A beavatott című regénye (Divergent-trilógia). Feljövőben vannak Cassandra Clare könyvei, akinek tavaly még csak egy kötete került be a top20-ba, idén azonban a 12 év felettieknél már öt regénye is megtalálható a legnépszerűbbek között.

Nem úgy Tolkien regényei, amelyek bár még mindig nagyon népszerűek, annyira azonban nem, hogy bekerüljenek a legolvasottabb húszba. A jelentés egyik készítője szerint ezek a történetek akkor voltak a legnépszerűbbek a gyerekek között, amikor a mozik bemutatták A Gyűrűk Ura-filmeket, és nagy eséllyel A hobbit-filmek is éreztetik majd a hatásukat, de ezt még egyelőre korai megmondani. A 12 év alattiak körében egyébként David Walliams Demon Dentist című kötete a legnépszerűbb, J.K. Rowling első Harry Potter-könyve pedig a harmadik helyen landolt.

A jelentés készítői vizsgálták azt is, hogy az iskolákban melyik könyv számít a legolvasottabbnak, ami persze nagyban eltért attól, amit a gyerekek saját szórakoztatásukra választották. Az iskolai listán Roald Dahl és Jeff Kinney könyvei szerepelnek az élen. Julia Donaldson Graffalójától eltekintve a 12 év alattiak legolvasottabb listáján minden művet férfi szerző jegyez, akárcsak a 12 év felettiek esetében, ahol egyedüli női szerzőként Suzanne Collins két könyvvel szerepel a listán. A jelentés egyik készítője, Keith Topping szerint vizsgálták azt is, hogy milyen nehéz könyveket olvasnak a diákok, és azt találták, míg az 5-10 év közöttiek szívesen forgatnak olyan könyveket, amelyek általában idősebbeknek valók, ez a trend azonban olyan 11-12 éves kor körül stagnál, és kicsit vissza is esik.

Forrás: Guardian

Olvasd el a Minden utószavát, amit Janne Teller a magyar kiadáshoz írt

Szerdán már mutattunk egy részletet a legendás-botrányos Semmi szerzőjének, Janne Tellernek novelláskötetéből, a Mindenből. Most pedig megmutatjuk az utószót, amit a szerző külön a magyar kiadáshoz írt.

Janne Teller: Minden

Fordította: Weyer Szilvia, Scolar 2015, 184 oldal, 2495 HUF

 

Bár Teller szerint látszólag az erőszak a novellák közös pontja, írásai inkább azt mutatják meg, mit hoz a felszínre az erőszak. A kötetbe olyan szöveg is került, amit eredetileg felnőtt olvasóknak szánt, ám az írónő úgy érzi, ezzel a novellagyűjteménnyel elmondott mindent, amit a benne élő fiatal felnőtt hangja mondani akart. A Semmi egy borzalmas hely volt, ahol semminek nem volt értelme, a Minden viszont „a mindenkori emberiség kiapadhatatlan tava”, ahol mindennek van értelme. Ott még a macskák is bátran közelítik meg a krokodilokat.

Olvasd el az utószót!

Minden Janne Teller u to s Zo by konyvesblog

A JAK a Librivel lép túl a zsánerkereteken

artpop.png

A JAK Világirodalmi Sorozata átkerült a Libri Kiadóhoz, és a következő két évben ArtPop alcímmel jelenik majd meg. A sorozatba az új koncepció szerint olyan kortárs világirodalmi regényeket válogatnak be a szerkesztők, amelyek a populáris és a szépirodalom határán mozognak, vagy egyenesen meg is kérdőjelezik e határ létezését. Az ArtPopról a sorozatszerkesztőket, Bárány Tibort és Nádor Zsófiát kérdeztük.

Hogyan jellemeznék a sorozatot?

book_567.jpgBárány Tibor: Ha röviden szeretném jellemezni a sorozatot, azt mondanám: fúziós irodalmat kínálunk. Ismerős ízek a világ minden tájáról, amelyek egymás mellé kerülve összetett és tartós élményt nyújtanak. De eltávolodva a gasztrohasonlatoktól: tavaly nyári sorozatszerkesztői pályázatunkban azt ígértük, hogy olyan köteteket fogunk beválogatni a JAK Világirodalmi Sorozatába, amelyek egyszerre populárisak, azaz népszerűek – és értékesek, azaz artisztikumuk révén a legkifinomultabb művészi ízlésnek is megfelelnek. Innen kapta a sorozat az alcímét: ArtPop.

Nádor Zsófia: A populáris irodalom jellemzően jól körülhatárolható műfajokban képviselteti magát: krimi, sci-fi, thriller, horror. Mi olyan műfaji könyveket szeretnénk megjelentetni, amelyek valahogy túllépnek a zsánerkereteken, reflektálnak a műfajra, játszanak annak kódjaival. A magyar irodalomban szerintünk megfigyelhető újabban az a tendencia, hogy szépírónak tartott alkotók egyre többet játszanak ilyen kódokkal, gondolok például Babiczky Magas tengerére, vagy Cserna-Szabó András regényére, a Szíved helyén épül már a Halálcsillagára. (Egyébként áprilisban egy konferenciát is szervezünk a témában Gaborják Ádámmal együtt a BME-n, „Zsáner, pop, kultúra” címmel.) Olyan köteteket válogatunk be a sorozatba, amelyek esetében a popkultúrára való reflexió és a zsánerkódok alkalmazása nem merül ki az öncélú referenciákban és formai játékokban, hanem a művek állítanak valamit, esetleg kérdést tesznek fel a kulturális és egyéb társadalmi folyamatokról, vagy az emberi természetről. A sorozat köteteivel szeretnénk azon párbeszédhez is hozzájárulni, amely a magyar irodalmi élet szereplői (írók, kritikusok, irodalmárok és az olvasók) és a világirodalom hasonló tendenciái között létrejön, létrejöhet. Illetve fontosnak tartjuk, hogy olyan izgalmas, új, jellemzően erősen szubkulturális műfajok, alműfajok, mint például a bizzarro vagy a sci-fi változatainak egy-egy fontos képviselője is megjelenhessen magyarul.

Stefan Spjut:Stallo

Fordította: Fejérvári Boldizsár Libri-JAK, 2015, 496 oldal, 3990 HUF

 

BT: Persze nem is elsősorban a műfajokról vagy zsánerekről van szó. Az olvasmányosságnak nincs abszolút skálája: a könnyen olvasható művek azért könnyen olvashatók, mert korábban már sok hasonlóval találkoztunk. Tudjuk, mire érdemes figyelni olvasás közben, fel vagyunk rá készülve, nagyjából mi várható a következő oldalon, rutinosan felismerjük, milyen kérdésekre keresi a választ a szöveg. (Hogy az egyik kedves kortárs szerzőmre utaljak: a harmadik vagy negyedik kötet után Tandori Dezső prózája egyszerre „kinyílik” az olvasó számára.) Olyan könyveket szeretnénk a sorozatban megjelentetni, amelyek első pillantásra klasszikus page turnerek: aha, igen, ezt már ismerem, gyorsan faljuk fel az utolsó oldalig – ám amelyek mégiscsak tele vannak csavarral, titokkal és irodalmi izgalmakkal. Nem egyéjszakás kalandot kínálnak: ahelyett, hogy olvasás után elfelejtenénk őket, másnap (meg harmadnap, negyednap…) beszélgetni akarunk róluk. Megvitatni, hogy valójában mit is olvastunk, és ezek az egyszerre ismerős és furcsa könyvek mit is mondtak rólunk, az olvasóikról.

Miért került át a sorozat a Librihez? Miért tűnt izgalmasnak, miért láttak benne fantáziát?

BT: Az ArtPop sorozat koncepciója nagyon jól illeszkedik a Libri kiadói arculatához. Nem csoda, hogy pár perc alatt megállapodtunk az összes fontosabb kérdésben. A Librinél is hisznek benne, hogy a piacképesség és az irodalmi érték nem feltétlenül egymást kizáró, hanem egymást erősítő tényezők. És a kiadó – a saját jól működő könyves infrastruktúrájára támaszkodva – képes megteremteni a köteteink számára azt a nyilvánosságot, amelyet megérdemelnek. Így a könyvek valóban eljuthatnak a potenciális olvasóikhoz, és ez döntően fontos.

Milyen változásokat von ez maga után?

BT: A sorozat ArtPop alcímmel fut majd a következő két évben a JAK Világirodalmi Sorozatán belül. Saját logót kap, önálló vizuális arculata lesz.

NZs: A kötetek egyébként a JAK és a Libri közös kiadványaiként fognak megjelenni, adott esetben együtt pályázunk, szervezzük a megjelenésekhez kapcsolódó eseményeket.

Mit várnak a sorozattól?

book_572.jpgBT: Sikert és pezsgő irodalmi-közéleti vitákat. Jó lenne, ha az olvasók nem pusztán fantáziát látnának ezekben a könyvekben, de vágyat is éreznének rá, hogy a kérdéseiket és az értelmezésüket különböző csatornákon keresztül megosszák a többiekkel. (Legyen szó akár „hétköznapi”, akár „hivatásos” olvasókról.) Bízunk benne, hogy a kortárs világirodalom közösségi élménnyé válhat: mert olvasni jó, de olvasás után beszélgetni még jobb. És erre meg is van minden esély. Ahogy Zsófi is mondta, a kortárs magyar irodalom az elmúlt években egyre komolyabb érdeklődést mutat a populáris kultúra műfajai iránt. Szécsi Noémitől Babiczky Tiborig, Kondor Vilmostól Baráth Katalinig vagy Bartók Imrétől Cserna-Szabó Andrásig hosszan sorolhatnánk a neveket. Az ArtPop sorozat reményeink szerint élménygazdag találkozási lehetőséget biztosít világirodalom és hazai irodalom számára az olvasói tudatban – hogy kissé patetikusan fogalmazzunk. De hát miről beszéljen az ember patetikusan, ha nem a várakozásairól?

NZs: Én nagyon fogok örülni, ha kapunk majd olyan visszajelzést, hogy „De jó, hogy ez megvan magyarul!” Nagy klasszikusokban nem gondolkozunk, de az elmúlt évtizedben is született jó néhány olyan, a populáris kultúrában valamiért emblematikussá vált mű, amelyet nagyon jó lenne magyarul is kézbe venni. Remélem, hogy sikerül néhány ilyet megjelentetnünk.

Milyen izgalmasabb megjelenések várhatók a jövőben?

NZs: Két (vaskos) könyvünk jelenik meg tavasszal. Az egyik a svéd Stefan Spjut Stallo című thrillere, amely a kortárs svéd valóságban játszódik, azzal a különbséggel, hogy ennek a valóságnak a trollok is részei. Nem szorosan vett fantasyről van szó, mert a bravúros ábrázolásnak köszönhetően szinte fel sem merül az olvasóban, hogy mitikus lények szerepelnek a könyv oldalain.

A másik egy brit sikerkönyv, Jessie Burton A babaház úrnője című történelmi regénye. A tizenhetedik századi Amszterdamban játszódik, egy tizenkilenc éves lány, Petronella férjhez megy egy sikeres kereskedőhöz, aki egy babaházat ajándékoz neki az esküvő után. A városban él egy miniatűrkészítő, Petronella rendel tőle egy-két holmit a babaházába. A miniatűrkészítő azonban önállósítja magát, és egyre különösebb babákkal lepi meg a lányt… A könyvet Farkas Krisztina fordította.

Minden kötet végére szeretnénk egy értelmező-gondolatébresztő szöveget is beilleszteni; a Stallóhoz Havasréti József író, kritikus, A babaházhoz pedig Margócsy Dániel történész írt utószót. A kötetek bemutatója március 24-én lesz a Katona József Színházban, illetve további eseményeket is szeretnénk szervezni a megjelenések köré. Az őszi címek még nem véglegesek, de több nagyon izgalmas jelöltünk is van. Ezekről, ígérjük, időben beszélni fogunk.

A-Force, Ms. Marvel, Marvel Kapitány - A nők átveszik az uralmat a Marvel felett

aforce_001_enl-8abd96ef5abcba5df99b0401c8eaac3b14081008-s1400.jpgTegnap már megírtuk, hogy a Marvel milyen csattanós választ adott azoknak, akik be mertek szólni a nőként reinkarnálódott Thornak, most pedig bemutatjuk G. Willow Wilson, a nőt, aki a képregényóriás új szuperhősnői mögött áll. Májusban az egész férfiközpontú Marvel-univezum összeomlik, és megérkeznek az újragondolt hősök. Hamarosan még a Bosszúállókra, a Marvel legnagyobb sztárjaira, a világ egyik legmenőbb szuperhőscsapatára sem lehet majd ráismerni, régóta létező női hősökből áll össze az új csapat. Teljesen új szereplő is érkezik közéjük, ő Singularity, és új nevet is kapnak, mostantól ők lesznek az A-Force.

Az amerikai muszlim Wilson nem ismeretlen a képregényes világban, Cairo cím képregényével és Air című képregény-sorozatával már bebizonyította, hogy tudja, mire vágynak az olvasók, és az első amerikai muszlim szuperhős, Mr. Marvel, vagyis Kamala Khan is neki köszönhető. Wilson szerint az elmúlt évek különösen kedveztek a szuperhősnőknek – Marvel Kapitány és Ms. Marvel is jól teljesített, és van egy teljes női X-Men csapat is. Szerinte arról kell beszélni, mit is jelent a gender, ezért egy olyan hőst teremtett, aki nem ember, és nincs a születésnél meghatározott neme, de aki különböző körülmények miatt úgy dönt, nőként akar létezni.

background.jpgA pakisztáni-amerikai Ms. Marvel megteremtéséhez sokat beszélgetett olyan kollégákkal és barátokkal, akiknek „kötőjeles identitása” van, vagyis bevándorlói háttérrel rendelkeznek, és arra volt kíváncsi, nekik milyen érzés ez. Érdekelte, hogy min kellett keresztülmenniük az iskolában, és minden olyasmi, ami egy olyan ember számára nem egyértelmű, aki nem ebből a közegből jött. Wilson gyereke épp most ért olyan korba, amikor foglalkoztatni kezdi az identitás kérdése, és szeretne neki egy olyan kánont teremteni, ahová fordulhat, hogy lássa, nincs egyedül.


Wilson úgy érzi, a képregényíró nők hangja sokkal jobban az előtérbe kerül, mint valaha. Ha útmutatásra van szüksége, Gail Simone-hoz fordul, aki nemcsak a női képregényesek, de a női szuperhősök hangja is évek óta. Említi még Kelly Sue DeConnickot, aki az ikonikus Marvel Kapitány-széria szerzője, Marguerite Bennettet, aki társszerzője az A-Force-nál, majd hozzáteszi, hogy a nők reneszánszukat élik a műfajban.

Forrás: NPRBooks

A Birdman mellőzött sztárja, Raymond Carver (UPDATE)

tumblr_ni8rbj5ml61qfobjho1_500.gif

Az idei Oscar-gálán Alejandro González Iñárritu filmje, a Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) tarolt, ami nem adaptált forgatókönyv ugyan, mégis van köze az irodalomhoz. Raymond Carver szavai vészjóslósan lebegnek a történet felett a nyitóverstől egészen a magyarul Kezdők címmel megjelent What We Talk About When We Talk About Love (Miről beszélünk, amikor a szerelemről beszélünk) című novelláig, amit a filmbeli főszereplő, Riggan Thomson állít színpadra, hogy visszataláljon vele a 15 perc hírnévbe.

Raymond Carver: Kezdők

Magvető, 316 oldal, 2243 Ft

 

 

Miért Kezdők lett a cím?

Az 1988-ban fiatalon elhunyt író az amerikai irodalom ikonja, akinek a hatására egyaránt hivatkoznak kortárs szépírók és lektűrgyárosok. A Birdman alkotóit megihlető elbeszélést 1981-ben közölték először a What We Talk About When We Talk About Love (Miről beszélünk, amikor a szerelemről beszélünk?) című kötetben, mely az áttörést jelentette Carver számára: egy csapásra az irodalmi minimalizmus hírhozójává vált, „amerikai Csehovvá”, akinek életszagú történetei és zsigerekig ható mondatai elementáris hatást gyakorolnak olvasóira. A novella ezen a hosszabb címen lett ismert, a film készítői is így hivatkoznak rá, Carver halála után azonban, özvegye kérésére, a szerző által eredetileg adott Beginners (Kezdők) címen szokás megjelentetni. Ezen a címen adta közzé a kötetet 2010-ben a Magvető kiadó is – egy háromkötetes prózai életmű-sorozat első darabjaként. Forrás: Líra.hu

A rendező úgy gondolta, Carver novellája jó alap lenne a filmjéhez, amin saját magán kívül három másik forgatókönyvíróval dolgozott együtt. A Birdmanben a szerelem témakörét járta körül, ami a pátosz, a saját korlátok és persze az alkohol mellett Carver novellájának is központi eleme. A What We Talk About When We Talk About Love négy barátról mesél, akik egy üveg gin társaságában a szerelemről beszélgetnek – egyikük bántalmazó kapcsolatban élt, és barátja annyira szerette, hogy megpróbálta megölni, másikuk egy autóbalesetet szenvedett idős házaspárról sztorizik, és közben szépen lassan elfogy a második üveg gin is. (A novella az azonos című novelláskötetben jelent meg, ami magyarul egyelőre nem is olvasható. Javítva: a Kezdők című kötetben Kezdők címmel olvasható- a szerk.) Iñárritu karaktere is a szeretetet, a szerelmet keresi, azt szeretné, ha szeretnék, elismernék és megőriznék emlékezetükben a nézők, ám még mindig kísérti sikeres blockbuster-szerepe, Birdman.

A zseniális Michael Keaton egy Broadway-színészt, a kicsit vad, kicsit piás Mike Shinert (a zseniális Edward Norton) is kénytelen elviselni a színpadon, és Carvernek sem volt ismeretlen terep az alkohol. Apja alkoholista volt, és még elektrosokk-kezelést is kapott a megyei kórházban, anyja pedig végső elkeseredésében a mosogatóba öntögette a whiskeyt. Az ifjabb Carver szintén nem vetette meg az piát.
Carverék az utca utolsó házában laktak, vécéjük az udvaron állt, fiuk, Raymond pedig úgy nőtt fel, hogy szégyellte családja szegénységét. Fires című könyvében arról írt, hogy amikor harmadik osztályos korában a tanítója hazafuvarozta az iskolából, megkérte, hogy a saját házuk mellett álló ház előtt álljon meg, hogy elhitethesse vele, valójában ott lakik.

5424708ca06860124445928.jpg

Akár azt is mondhattam volna neki, hogy plasztikai sebész szeretnék lenni, emlékezett vissza arra, amikor bejelentette apjának, hogy író szeretne lenni. Carver rajongott Ernest Hemingway, Flannery O'Connor és John Cheever munkáiért, mert szerette, ha egy szövegben érezni a veszélyt és a fenyegetést. A fenyegetettség érzése a Birdmanen is végighúzódik.

A film alcímében szereplő mellőzöttség, és a világról való tudatlanság Carvert is kísértette. Egyik kedvenc kijelentése egy Csehov-történetből származik, melyben az egyik szereplő számára "hirtelen minden világossá vált". Carver, aki kétszer nősült, Csehov szavait csodával és lehetőséggel telinek találta. A film nyitóverse Carver utolsó kötetének, A New Path to the Waterfall-ak címadó verse. Magyarul nem jelent meg, mi pedig nem vállalkoznánk arra, hogy lefordítsuk. Így hangzik:

"And did you get what
you wanted from this life, even so?
I did.
And what did you want?
To call myself beloved, to feel myself
beloved on the earth."

A Birdman a legjobb filmnek, a legjobb rendezésnek, a legjobb operatőrnek és a legjobb eredeti forgatókönyvnek járó díjjal lett gazdagabb a 87. Oscar-gálán, és remélhetőleg elérte, hogy kicsit nagyobb figyelem forduljon Raymond Carver felé. Carvertől magyarul a Nem ők a te férjed, a Kezdők, a Katedrális és a Befognád, ha szépen kérlek? olvasható.

Az pedig, hogy a What We Talk About When We Talk About Love-ról sokaknak Murakami Haruki Miről beszélek, amikor a futásról beszélek? című memoárja jut eszébe, nem véletlen. Carver és Murakami jó barátok voltak, sőt Murakami fordította japánra amerikai kollégája műveit is.

Forrás: Telegraph

A semmi után a mindenről mesél Janne Teller

minden600.jpg

Janne Teller elsősorban fiataloknak szóló könyvei élénk vitát kavarnak a világban. Elég, ha csak a Semmi körüli nemzetközi botrányokra gondolunk - a ma már kötelező olvasmánnyá avatott regényt először még a nagyon toleráns Dániában is betiltották. A dán írónő Minden című novelláskötetében ismét olyan konfliktusokat helyez a középpontba, melyek mindnyájunkat érintenek.

Mi kényszerít például egy fiatalembert arra, hogy erőszakot alkalmazzon? Meg lehet-e érteni az intoleranciát és a szélsőségességet? A bosszú mikor elfogadható indíték?  egyáltalán erkölcsileg elfogadhatóvá lehet-e tenni a bosszúállást? Janne Teller új, fontos és provokatív könyvében súlyos és kényelmetlen kérdéseket tesz fel, miközben szembesít tetteink legszörnyűbb következményeivel is. 

Kapcsolódó cikkeink:

A gyerekek elveszítették ártatlanságukat (interjú Janne Tellerrel)

A gyerekkor vége

Teller tömör, szófukar, nyers prózájával és a metafora erőteljes használatával kényszeríti az olvasót az állásfoglalásra, nem ad kibúvót, minden egyes novellában döntenünk kell helyes és helytelen, jó és rossz között.

Janne Teller: Minden

Fordította: Weyer Szilvia, Scolar 2015, 184 oldal, 2495 HUF

 

Nyolc történet, ami élesen belénk vág – asszimilációról és kirekesztésről, előítéletről és intoleranciáról, gyilkosságról és halálbüntetésről, erőszakról és bosszúról, integrációról és kulturális sokféleségről.

Mutatunk egy részletet a Mindenből: 

Minden Beleolvaso by konyvesblog

Mégsem Arthur Conan Doyle írta az új Sherlock-sztorit?

tumblr_nec3hgktxm1qd88tjo1_r1_500.gif
A szombati Hosszúban mi is beszámoltunk arról, hogy felbukkant egy eddig sosem látott Sherlock Holmes sztori, amit állítólag Arthur Conan Doyle jegyez. A szerző volt a díszvendég egy jótékonysági vásáron, amelynek bevételéből a skóciai Selkirk hídjának újjáépítését akarták finanszírozni – a vásáron a most előkerült sztorit is áruba bocsájtották. A Sherlock Holmes: Discovering the Border Burghs and, By Deduction, the Brig Bazaar című történetet egy The Book o’ the Brig című gyűjteményben bukkant fel, és évekig egy Walter Elliot nevű történész tulajdonában volt, aki a Telegraphnak azt nyilatkozta, nem emlékszik, hogyan jutott hozzá. Elliot csak mostanában kezdte úgy gondolni, hogy meg kellene jelentetnie a több mint száz éves kiadványt, ám alig került napvilágra a történet, a valódi szerző kiléte máris megkérdőjeleződött.

Egy svéd Doyle-szakértő, Mattias Boström például megjegyezte, hogy a szóban forgó jótékonysági vásár feljegyzései között nem esik szó arról, hogy a szerző felajánlott volna egy saját történetet, a Doyle-rajongók pedig sehogyan sem tudják összeegyeztetni az új sztori túldíszített prózáját kedvencük velős, akcióközpontú stílusával. Az új történetben Sherlock lakása nem a Baker Streeten, hanem a Sloan Streeten áll, ami szintén gyanús lehet. Elliot viszont meg van róla győződve, hogy tényleg Doyle szövegét őrizgette évekig, és a Guardiannak arról beszélt, hogy nem szakértő ugyan, de a sztori szókincse szerinte elég közel áll a Doyle által használt szókincshez.

A történetben ugyanakkor nem szerepel a hideg, objektív Sherlock, nem is a pontos levonata a detektív többi híres esetének, ráadásul tele van vicces momentumokkal, amik parodizálják a Doyle-féle Sherlock-sablont. Egy képzeletbeli találkozásról mesél Sherlock, Watson és egy újságíró között, akinek a szerkesztője ragaszkodik ahhoz, hogy írjon egy sztorit a nyomozóról anélkül, hogy Londonba utazna. A narrátor Holmes társaságába képzeli magát, aki Watson fura viselkedésének okain morfondírozik, és azon az új szokásán, hogy skót dalokat fütyörészik.

Ha kiderül, hogy az új sztori csak egy fanfiction, és nem egy eredeti Doyle, akkor sem történik tragédia, csak egy újabb érdekesség lesz a Sherlock-univerzumban. Hogy ki is írta valójában a megjegyezhetetlenül hosszú című történetet, azt talán csak maga Sherlock tudná kideríteni. Esetleg Benedict Cumberbatch.

Forrás: HuffPost

A feminista Thor bezúzza kritikusai állkapcsát

c3ed2e72-1cce-40e0-aa1b-58edd248dd57-bestsizeavailable.jpeg

Alig pár héttel azután, hogy egy tizenegy éves kislány reklamált a DC-nek a kevés szuperhősnő miatt, a Marvel Thorja megtámadta a kritikusokat, akik szerint a feminizmus mindent tönkretesz. A képregény legutóbbi számában a női Thor végleges, és csattanós választ adott azoknak, akik új identitását kritizálták. Szivacsembernek (Absorbing Man), aki azzal piszkálta, hogy mégis milyen Thor ő, egyszerűen eltörte az állkapcsát.

„Thor? Te most szórakozol velem? Thornak kéne, hogy hívjalak? Az átkozott feministák mindent elrontanak” – méltatlankodott Szivacsember, majd hozzátette, hogy Thor férfi, ráadásul az egyik utolsó férfias férfi, és ha a kalapácsos asszony szuperhőscsaj akar lenni, kreáljon magának saját identitást.

4bd50c9b-92fa-492a-b5c3-9069bf479921-705x1020.jpeg

Mi mondjuk nem nagyon szórakoznánk egy szuperhőssel, aki ilyen lazán megpörget egy ekkora kalapácsot, főleg nem használnánk vele szemben a feminista jelzőt úgy, mintha egy négybetűs szitokszó (pl. a fuck) lenne. Thor nem pityergett a sarokban a kritikusok miatt, inkább bebizonyította, hogy a szuperhősséget nem az első- és másodlagos nemi jellegekben mérik.

Az állkapocsrombolást az Entertainment Weekly kritikusa is elismerte, aki szerint a jelenet úgy is nagyszerű, ha nem helyezzük bele a Marvelt ért kritika kontextusába, ha viszont belehelyezzük, úgy egészen szórakoztató.

„Nagyon szeretném, ha Macskanőről, Hawkgirl-ről (Sólyomlányról) vagy bármelyik másik Igazság Ligás lányról is létezne figura. Szeretem a képregényeiket, de sokkal jobban szeretném őket, ha több lány volna bennük.” – írta a DC-nek a tizenegy éves Rowan. Ha olvasta az új Thort, most biztos nagyon elégedett.

Forrás: Guardian