Akiket ottfelejtettek a rendszerváltók

2014.07.28. 15:36 aprobuba

Címkék:magvető magyar irodalom kiss tibor noé


Kiss Tibor Noé: Aludnod kellene

Magvető, 2014, 144 oldal, 2690 HUF

 

„Elnyomta az utolsó cigarettát, és besántikált a szobába. Az ördög vigye. Fejére húzta a takarót. Már ezerszer megbánta, hogy válaszolt arra a társkereső hirdetésre. Biztos egzisztenciával, saját birtokkal rendelkező férfi hűséges partnerét keresi. Jelige, mindörökké. Ebből csak annyi volt igaz, hogy mindörökké.”

Kiss Tibor Noé első kötete, az Inkognitó (kritikánkat a kötetről ITT találod) a személyes, és az író által is átélt kiszolgáltatottság története volt a transgender tükrében. Önvallomás, mely szépirodalomba burkolva beszélt arról, milyen férfiként a hosszú identitáskeresés közben arra jutni, nőként jobban érzed magad. A kiszolgáltatottság az Aludnod kellene című második regényének is alapélménye, de a szereplők egészen mások - máshonnan jönnek, de már nem tartanak sehová. A helyszín a Sátántangóból és Tar Sándortól ismert telep, a minta egyébként létező település Budapest közelében, amelyet a rendszerváltáskor mintha mindenki magára hagyott volna. Itt már senki sem rendez focibajnokságot az állami gazdaság tehenészeinek és traktorosainak, Pongrácz Antal pedig a jó pillanatban úgy privatizálta az egész telepet, ahogy van, bagóért. Így  lett nyomorult úr a nyomorultak fölött. A politikát nem érdeklik az ittfelejtődött emberek, csak ritkán, egy gyors ikszelés erejéig némi zacskós levesért, nugátért, a megadott rubrikába. Az ún. társadalom pedig mintha a bekötőútnál véget is érne, aki továbbmegy, zsákutcát talál, minden értelemben. Egy olyan zsákutcát, ahonnan nincs visszaút abba, amit mások életnek neveznek.

„A telepen mindenki álmatlanságtól szenvedett. Az emberek évek óta virrasztottak, mindenki a maga halottját siratta. Ha pedig halottja nem volt, siratta az élőt, akit mindörökké elveszített. Ha leszállt az éj, egyre csak járták az ösvényeket a kiserdőben, maguk sem tudták, miért. Kimentek a határba, kilométereket gyalogoltak a traktornyomokat követve, aztán visszafordultak. Az elhagyott istállók között bolyongtak, mintha kerestek volna valakit.”

A tömör, tömbszerű szövegből, mint ragadós masszából emelkedik ki lassan a poros táj, károgó varjak, kivágott jegenyés, lepusztult házak és kisbolt, valamint egy intézet és a szereplő férfiak. Hős nincs közöttük, attribútumaikkal, mint a hiányzó végtag, szem, erkölcs vagy remény, botorkálnak nappal és éjszaka az összefolyó időben. A boldogság hiánya közös: a telepen és a mellette található szenvedélybetegek intézetében élő férfiak nyomora végtelen, helyzetük kilátástalan, állapotuk állandó, mint a mindent elöntő kannás bor. A nosztalgia gépezete működik, régen mintha minden jobb lett volna, mintha akkor még nem egy telepnyi elfekvőben éltek volna, de volt idő arra, hogy minden szereplő megdolgozzon saját sorsáért. Aki egyszer elhagyta a telepet, azt is visszahúzza egy láthatatlan kötél ide a porba, élve eltemetődni.

Szólj hozzá!

Iain M. Banks: Közelkép (RÉSZLET)

2014.07.28. 12:54 .konyvesblog.

Címkék:agave iain banks


Iain M. Banks: Közelkép, fordította: Gálla Nóra

Agave, 2014, 544 oldal, 3780 HUF

Félelmetesen eredeti, írta a tavaly elhunyt Iain M. Banks Közelkép című űroperájáról a Daily Mail kritikusa - nem is tévedett. Az eredetileg 2010-ben megjelent monumentális regény ugyanis nem csak bolygókon, de virtuális világokon is átível.

Kapcsolódó cikk:

Akinek még a rossz könyvei is jók voltak - a jók pedig lenyűgözőek

A Kultúra-sorozat legújabb magyarul megjelenő kötetének története egy gyilkossággal kezdődik. Egy fiatal nő olyan lavinát indít el, amely sokak életét megváltoztatja, és egész civilizációkat sodor magával. Lededje Y’breq-et a bosszúvágy hajtja - a tetováltak kasztjába tartozik, bőrén viseli családja szégyenbélyegét. Egy határtalan becsvágyú férfi tulajdona, szabadságáért pedig olyan árat fizet, amit csak a Kultúra segítségével hozhat helyre. A digitális világban közben tombol a háború, a mennypárti liga vesztésre áll, és úgy tűnik, hatalmas háború közeleg, melynek hatása a valóságban érezteti magát.

Olvasd el az első 48 oldalt!

Iain M Banks Kozelkep Reszlet by konyvesblog

1 komment

Joaquin Phoenix ősszel Pynchonnal füvezik

2014.07.28. 10:02 .konyvesblog.

Címkék:film adaptáció paul thomas anderson thomas pynchon

Tavaly februárban írtunk arról, hogy Paul Thomas Anderson (Boogie Nights, Vérző olaj, The Master) forgat filmet az irodalmi élet Banksy-jének, Thomas Pynchonnak 2009-ben megjelent regényéből, az Inherent Vice-ból.Doc-ot, vagyis Larry Sportellót, a füves magánnyomozót Joaquin Phoenix alakítja, filmhez készült beharangozó videót pedig maga a szerző narrálta.

 

Az adaptációt természetesen nagy várakozás és még nagyobb spekuláció előzte meg, sokan azt találgatták, hogy Anderson hol mutatja be a kész alkotást. Velencében, mint a The Mastert, esetleg egy kisebb fesztiválon, mint a Vérző olajat.

Kapcsolódó cikk:

Thomas Pynchon, az intellektuális Superman

Nincs szükség további találgatásokra, az Inherent Vice világpremierje ugyanis a New York Film Festival-on lesz majd október 4-én. Mozikban először december 12-én lesz látható, szélesebb körben pedig 2015 januárjától vetítik. A kérdés már csak az, hogy Pynchon megjelenik-e a film premierjén. Nem lenne nehéz dolga a rejtőzködéssel, évtizedek óta nem bukkant fel nyilvános eseményen.

Forrás: AVClub

Szólj hozzá!

Salinger gyűlölné az első illusztrált ekönyvét

2014.07.28. 09:02 .konyvesblog.

Címkék:ekönyv jd salinger

1400965453-youngfolks_1.jpgAnne Rose Yoken illusztrációja

J.D. Salinger már évekkel 2010-ben bekövetkezett halála előtt hevesen tiltakozott az ellen, hogy kiadatlan munkáit kötetbe gyűjtsék. Valószínűleg nem lenne túl boldog, ha kézbe venné az amerikai The Devault-Graves ügynökség legújabb kötetét, melyben legkorábban keletkezett novellái közül három is helyet kapott. A történeteket korábban csak folyóiratok jelentették meg.

Az eredetileg a Story magazin 1940-es számában megjelent The Young Folks-ban két New York-i fiatalember beszélget, ám beszélgetésük, csak úgy, mint a városi elit koktélok mellett leélt élete, tökéletesen üres és értelmetlen. A kansasi egyetem folyóiratában publikált Go See Eddie-ben (1940) egy kellemetlen alak zaklatja a címszereplő hölgyet. A szintén a Story magazinban megjelentetett Once a Week Won’t Kill You (1944) pedig egy katonáról mesél, aki elmondja nagynénjének, hogy a háborúba készül, felkészítve őt a legrosszabbra.

A kiadó csak kiskapuk igénybevételével tudta kikerülni a jogi vitát a Salinger-hagyatékkal. Két választásuk volt, vagy jegyzetekkel és oktatási segédanyagokkal látják el a történeteket, vagy új illusztrációkkal.
Amellett, hogy a Three Early Stories, vagyis a Három korai történet az első olyan Salinger-kiadvány, amiben illusztrációk is felbukkannak, ez az első olyan is, ami ekönyvben is megjelent. A kötetet a brooklyni művész, Anna Rose Yoken illusztrálta.

Salinger korábban még bíróságoz is fordult néhány, az engedélye nélkül publikált novellája miatt, majd a per után a New York Times-nak beszélt arról, hogy ellopták a tulajdonát. Ezt igazságtalannak titulálta, majd ahhoz hasonlította, amikor valaki ellopja a szekrényből az egyik kabátunkat, amit különösen szeretünk. Az író már 1947-ben, négy évvel a Zabhegyező megjelenése előtt arról beszélt, hogy a könyvkiadás egy szörnyű invázió a magánélete ellen, ám ha az írásai nem jelennek meg kötetben, az nagyon békés dolog. Azt is bevallotta, hogy nagyon szeret írni, de csak magának, a saját öröméért.

Nem a Három korai történet az egyetlen Salinger-munka, ami mostanában megjelenik. A J.D. Salinger irodalmi alap 2020-ig számos történetének megjelentetését tervezi, például a Glass-antológiáét, amely a The Family Glass címet kapja majd.

Forrás: HuffPost

4 komment

Mire megyünk egy Istennel? És nélküle?

A hét könyve: Lanczkor Gábor - Folyamisten

2014.07.27. 19:48 valuska

Címkék:london libri lanczkor gábor a hét könyve


Lanczkor Gábor: Folyamisten

Libri Könyvkiadó, Budapest, 2014, 324 oldal, 3490 Ft

Régi vágyam, hogy kortársaim ügyes regényekben megfogalmazzák, mi is van velünk. A velünk itt elsősorban a huszonöt felettiekre értendő. Nagy Gergő Angst és Inkei Bence Mirelit című regényei jutnak hirtelen az eszembe. Egyszer majd biztos lesz valaki, aki elmeséli, mi is volt velünk itt és ekkor, de azt már a visszatekintés megszépíti majd.

Itt és most kell elmesélni, mi is van velünk. Lanczkor Gábor új, Folyamisten regénye bizonyos szempontból ilyen vállalás, mert a főtörténetek közül az egyik a Londonba kiköltöző magyarok mikrovilágát mutatja be, a másik bonyolult katolikus ügy. A harmadik és a negyedik szomorkodásra okot adó dráma. Az egészet egy kicsit zavaros, misztikus történet kapcsolja össze, amiben egy róka is felbukkan több ponton, sőt egy Bíborszínű Baknyúl is. Amikor a kötet hátsó borítóján egy ördöglakathoz hasonlították a regényt, akkor sejtettem, hogy valami nincs rendjén. Viszont ugyanezen a borítón azt is írják: "Négy élet egy új korszak küszöbén".

Lanczkor Gábor regénye nem a könyvet összetartó mítosz (ld. ördöglakat!), hanem a közhangulat és közéletiség felől kezdte olvastatni magát, és emiatt is volt érdekes. A buzizásnál és a londonozásnál kevés aktuálisabb téma van ma itthon, ezt könnyen beláthatjuk. Viszont viszonylag kevesen használják ezeket cselekményszervező kontextusként. Ebben a világban élünk, nézzünk szembe vele.

A hét könyve minden darabja egy helyen>>

Három történetet kapcsol össze a Folyamisten című regény. A különböző szálak egészen vékonyan érintkeznek vagy kapcsolódnak, elsősorban egy mítoszteremtő álomvilágban, amiben a folyó és a Sátán is hasonló erőket kaphat (a kötet végi Epilógusban a szerző ironikus kísérletet tesz saját történetének értelmezésére). Folyóból van bőven: a Tevere Rómában, a Temze Londonban, a Tisza Szegeden, a Jamura Indiában, és mindegyik Lanczkor regényében. 

1 komment

„A költészetnek vége. Az európai műveltségnek vége”

Így fogadta az első világháborút a Nyugat-nemzedék

2014.07.27. 19:16 .konyvesblog.

Címkék:háború nyugat kosztolányi dezső ady endre 1.világháború

 

Babits Mihály és Ady Endre (Fotó: Székely Aladár)

Krúdy, Juhász és Móricz lelkesedtek, Babits tanácstalan volt, Ady és Kosztolányi a magyarságot, Kaffka Margit pedig a férjét féltette – így fogadták nyugatos íróink az első világháború hírét.

1914. július 28-án, egy hónappal Ferenc Ferdinánd trónörökös meggyilkolása után kitört háború. A szarajevói merénylet tulajdonképpen csak a casus belli volt, hiszen nemzetközi konfliktusok ekkor már évtizedek óta éleződtek, és csak idő kérdése volt, hogy a „balkáni lőporos-hordó” felrobbanjon. A háború kitörésére tehát számítani lehetett, a következményeket azonban még a szakértők sem tudták pontosan megjósolni. Mindkét fél a gyors győzelemben reménykedett: „Mire a falevelek lehullanak, itthon lesztek!” ígérte Vilmos császár a központi hatalmak katonáinak. Mi tudjuk: nem így történt, az akkoriak közül azonban sokakat megtévesztettek az ígéretek és hazafias jelszavak. Budapest ünnepelt: „Éjen a háború!” „Vesszen az orosz cár!” „Megállj, megállj, kutya Szerbia!” – ezeket a kiáltásokat lehetett hallani leggyakrabban az utcákon. A lelkesedés-hullám bizony még legnagyobb íróink, költőink némelyikét is megérintette.

Akik lelkesedtek

A háború éltetői közé tartozott többek között Krúdy Gyula, aki a háború kitörésétől a magyarság összefogását várta. 1914. augusztusában például ezt írta:

„Magyarok lettünk újra – még az is, aki nem szívesen teszi. Ebben az országban, amelynek határait most északról és délről a magyar bajonett védelmezi, nincs másnak helye, mint magyarnak. A magyar kar és magyar vitézség, amelyet évtizedek óta „rozsda marja, nem ragyog” ismét fölemelkedett az elidegenedett, elpuhult és elnemzetietlenedett országnak a védelmére. Ez az ország a miénk, magyaroké, a mi vérünk omlott érte ezer esztendeig, és hűségesen, önfeláldozással kínáljuk fel életünket újra, meg újra, midőn a nemzet becsületét oltalmazni kell.

Hallgassátok meg e katonavonatokról felhangzó másvilágiasan dörgő dalt: magyar.

Kérdezzétek meg a határon elesett sebesülteket: magyar szó és magyar éljen zendült fel a szuronyhalmokban. Tudakozódjatok, elmaradt –e egyetlen magyar is a harcmezőkről, akit a felséges úr hívott? Széles ez országban kardot szeretnének kötni még a nyomorékok is és az anyák könnytelen szemmel eresztették el fiaikat.”

A lelkes szavak ellenére egyébként maga Krúdy (három fivérével ellentétben) sosem vonult be katonának – a kaszárnya helyett inkább a Royal Szállóba költözött, ahol aztán különféle szerelmi bonyodalmakba keveredett.

Móricz Zsigmond

Juhász Gyula is örült a hadüzenet hírének – igaz, csak egy darabig, a valós harcok kirobbanásakor hamar rádöbbent a háború borzalmasságára. Addig azonban ilyen verseket írt:

Csodálatos napok! Magára lelt a lelkünk,
Mely meddő és beteg békében veszni tért,
Ó első, legnagyobb és tiszta győzedelmünk,
Meglelte a magyar szavát, szívét, hitét!

Rákóczi-induló! Ott zeng ma lelkeinkben,
Mint föltámadt erő, mint újult diadal
S békülten néz reánk az égből a nagy Isten:
Ez áldott nép enyém, e hű, e szép, magyar!

Ó hol van már a bús, fásult és léha szellem,
A fanyar Budapest, a már-már idegen?
Az ország szíve ma a világ szíve, melyben
Ott dobban a dicső Világtörténelem!

Fenséges nagy napok! Új csillagok születnek
S a régi csillagok új lánggal fénylenek.
Vonuljatok dalos, harcos, népregimentek,
Új törvényt vés Klió és új történetet!

Ma forróbb lett a csók és fénylőbb a tekintet,
Ma zengőbb az ige és a világon át
Egy igazabb Jövő érctrombitái zengnek
S e Jövő őrei ti vagytok, Katonák!

Dicső nehéz napok! Virasszunk és vigyázzunk!
Legyen mindenki egy és föl a sziveket!
Egész világ reánk, sorsdöntő népre, bámul
S Hadúr figyel reánk a csillagok felett.

Szeged, 1914. augusztus

Móricz Zsigmondot a Duna közepén érte a trónörökös halálának híre. Lánya, Móricz Virág így ír erről:

„Ebéd után lementek a Duna-partra, beültek a ladikba, melyet evezővel hajtott a révész. A pócsmegyeri református paphoz készültek. Mikor a ladik a folyó közepén csobogott, valaki bekiáltott a partról: megölték a trónörököst! A krónika szerint apám azt mondta: „Kitört a háború” (...) de még senki nem hitt neki. Az egész ország gyűlölte a komisz királyjelöltet, valóságos mámor tört ki, hogy megszabadultak tőle.”

Később, mikor Móricz jóslata beteljesedett, ő is átvett valamit környezete lelkesedéséből:

"Kigyúlt a lélek lámpása, a fantázia: valótlan hírek röpülnek, mint álomsirályok az árbocon, s egyszerre mindenki vitatkozik, és meghallgat, meggyőz és megért s olyan üdék a koponyák, hogy szinte foszforeszkál az ész… Már nem elég az igazság, már szárnya kél a semmiségeknek, már bugyborékolnak a hadi virtusok: „egy rezervista tiszt beugrik az úton egy kocsiba s rászól a kocsisra, hajtson a Lehel-kaszárnyába...Csupa költemény, csodálatos a rég latin ige: inter arma-silent Musae… Ime, a fegyverzajban szárnyal a képzelet… S az ember úgy érzi az életet, mint soha. S az ember úgy érzi az életet, mint soha. A Halál templomában lihegjük az Élet imáját legbuzgóbban…."

Egy röpke pillanatra még a később pacifizmusáról elhíresült Babits is megingott, legalábbis júliusi, Gyermekek és háború című cikkében ezt írta:

"Ó vajha az elesettek testei a jövő béke útját szőnyegeznék puhára! De legalább változik a világ: jobb?! rosszabb?! Kell a más! Kell már erőnknek, lelkünknek, szemeinknek! Kell, máskép nem volna! Jaj most, te puha ember, gyenge ölni, gyáva halni! Most érezze méltóságát, aki férfiú! Veszélyből, halálból, ki akarna asszonnyá menekülni? Maradhat-e Achilles a lányok között?"

Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy Babits inkább tanácstalan volt, mint lelkes, hiszen már az idézett cikk is ellentmondásos érzelmeket fejez ki a háborúval kapcsolatban, augusztustól pedig már egyértelműen pacifista verseket írt.

Egyébként a „lelkesedők” is nagyon hamar, legfeljebb egy-két hónapon belül kiábrándultak, és onnantól kezdve a béke érdekében szólaltak fel. Érdemes kiemelni Móricz későbbi munkásságát, akit háború-ellenes novelláiért írótársai még Nobel-békedíjra is jelöltek – igaz, nem hivatalosan.

Akik rettegtek

Voltak azért olyan íróink is, akik már a legelső pillanattól kezdve ellenezték a háborút és rettegtek a következményeitől. Közéjük tartozott természetesen Ady Endre, akire már korábban is jellemző volt, hogy szokatlan éleslátással szemlélte az ország és Európa problémáit - ő volt az, aki már a boldog békeidők látványos fejlődéseinek közepette is a „magyar Ugarról” beszélt verseiben és cikkeiben. A háború az első pillanattól fogva iszonyattal töltötte el, költészetének középpontjába pedig a magyarság féltése került – persze sok iróniával és a legtöbbször ostorozó hangnemben:

A mesebeli János

(...)

Kellesz a nagy arénára
Akkor is, ha életednek
Életed lesz majd az ára.

Ha már egyszer idegenbe
Valamikor ide bujtál,
Rohanj jól kimelegedve.

A király-lyány: mese, János,
De nincs élőbb a mesénél
S mese ellen minden káros.

Bajban van a messze város,
Gyürkőzni kell a Halállal:
Gyürkőzz, János, rohanj, János.

1914

Meglepő módon Ady nagy ellenlábasa, Kosztolányi Dezső is nagyon hasonlóan reagált a háború kitörésének hírére. Felesége így emlékezik:

„Nyárra ismét Párizsba indulunk, de szerencsére már nem merünk egészen odáig menni. Velencében maradunk. Az uram itt egyre az olasz napilapokat bújja, állandó feszültségben él. Háború lesz – mondogatja. – Egészen biztosan háború lesz. Vége az életünknek. A magyarságnak vége. A mi életünknek már vége. A költészetnek vége. Az európai műveltségnek vége.”

Kosztolányihoz hasonlóan Karinthy is gyűlölte a háború gondolatát – olyannyira, hogy még saját, ép vakbelét is megműttette, hogy ne vigyék el katonának. Azért legendás humorérzéke a nehéz időkben sem hagyta el: a rettegő Kosztolányinak például több ízben „hivatalos” behívót küldött postán...

Kaffka Margitot Perugiában ért a háború híre, ahol Bauer Ervinnel volt nem hivatalos nászúton – ekkor ugyanis papíron még nem voltak házasok. A háború meghozta ezt is: bár a rettegő Kaffka először a közös öngyilkosságot javasolta szerelmének, végül mégis inkább a gyors esküvő mellett döntöttek, hiszen így az írónő a szegedi kaszárnyában lakó férje közelében maradhatott. Kaffka Margit 1914-es naplóját főleg Ervin és a kettejük szerelmének féltése tölti ki, de az emberiség sorsa iránt érzett aggodalom is megjelenik:

„Telis tele vagyok részvéttel valamennyi szenvedő, vérző ember iránt, valamennyi elszomorodott homo sapiense iránt a világnak – és halálos aggodalommal várom az enyéim sorsát. Nem értem meg a bombavető asszonyokat.”

Nem Kaffka Margit volt az egyetlen, akinek a háború magánéleti változást hozott: Ady például éppen júniusban-júliusban vívta a maga személyes háborúját Csinszka kezéért a lány apjával (és persze őrlődő, tanácstalan önmagával is); Kosztolányi pedig a harcok kitörésekor döntött úgy: mégis szeretne gyermeket. Egyébként a nyugatosok nagy része végül – többnyire egészségügyi okokból kifolyólag – sohasem lett katona; az említett írók közül egyedül Móricz töltött el hosszabb időt a fronton önkéntes haditudósítóként.

Szerző: Illés Zsófia

 

Szólj hozzá!

„Amerikában tanultam meg, hogy európai vagyok”

Nemes Nagy Ágnes útinaplói

2014.07.26. 12:33 erreni

Címkék:nemes nagy ágnes helikon lengyel balázs


Nemes Nagy Ágnes: Magyarul és világul

Helikon Kiadó, 2014, 366 oldal, 3490 HUF

P7240570.jpg

„Én nem tudom miért, mindig az állomások/A régi szétbomlók, a készülők/Mindig az állomások.” – írja Amerikai állomás című versében a fáradhatatlan vándor, Nemes Nagy Ágnes. Állomásokból akadt bőven az életében, ezekről mesélnek útinaplói, melyek az elmúlt húsz évben Az élők mértana című prózakötetben, és a Holmi folyóiratban jelentek meg. A hagyatékból előkerült naplókat most először gyűjtötték egyetlen könyvbe, az alaposan dokumentált, és a mellékletben képekkel, meghívókkal, vámáru-nyilatkozatokkal illusztrált utazások olvastán pedig nagyon lehet sajnálni, hogy a költőnő már nem érhette meg a nagy utazóblog-robbanást. Az övé felett remegő kézzel nyomogatnánk az F5-öt, pedig a feljegyzései alapján még egy hosszabb buszútra sem feltétlenül vállalkoztunk volna vele. A Magyarul és világul a költőnő 1956 augusztusa és 1989 decembere között megejtett utazásainak emlékét őrzi. Nemes Nagy általában nem egyedül utazott, férje, Lengyel Balázs író, műfordító is elkísérte, sőt erdélyi útjukról még egy naplórészletet is jegyez. Lengyel még azután is hűséges útitárs maradt, hogy házaspárként szétváltak útjaik. Összegyűjtöttük a kötet 10 + 1 legemlékezetesebb sztoriját Brüsszeltől Jeruzsálemig, Párizstól Iowáig. Na, meg az elrontott memoritertől a szőrös, barna vizigótokig.

Milyen utazó volt Nemes Nagy Ágnes?

Hogy Nemes Nagy Ágnesnek nehéz természete volt, az senki számára nem titok. (George Szirtes például annyira félt az első találkozásuktól, hogy biztos, ami biztos, virággal készült a nagy alkalomra.) Ezt útinaplói is megerősítik, a költőnő ugyanis sosem finomkodott, ha valamivel nem volt megelégedve. Bármibe bele tudott kötni, legyen az hideg szoba, szervezetlen iowai tömegközlekedés, kínai ételek, fekete emberek, vagy dögunalmas írókollégák. Az amerikai áruházakra például rettentően haragudott, amiért nem árultak épp olyan télikabátot, amilyet elképzelt magának. Pedig a kabátmizériát leszámítva kislányként rajongott a végtelen kínálatért, lenyűgözték a színek, a formák, a fény, az esés, a bőség, „(…) ez a ruhaóceán….ez nagy hajókirándulás valószínűtlen vizekre.” (259.o.) Minden útjának, így a több hónapig tartó amerikainak is biztosabb angoltudás nélkül vágott neki. Franciául kiválóan beszélt, ám amint angolul kellett szólnia, elbizonytalanodott - az íróprogramon részt vevő külföldi kollégák előadásaiból pedig saját bevallása szerint alig értett valamit. Angoltudását Agatha Christie-regények olvasgatásával próbálta csiszolni. „Oldódás, elterelődés. Hála illeti a jó, logikus, a nem erőszakos krimiírókat a vigasz műfajáért, amit űznek. Milyen nehéz időkben segítettek rajtam!”(247.o.) A sok panasz és méltatlankodás dacára a költőnő tökéletesen tisztában volt azzal, hogy nem ő az eszményi útitárs. (Hogy Lengyel Balázs mit gondolt erről, az sajnos soha nem fog kiderülni.) Iowai-túrájának utószavában egyetlen, súlyos jelzővel foglalta össze, hogy milyen utazó volt - európai. „Az európai nagyképű.(…) Az európai ritkán nevet, és másfélén, mint a többiek. Az európai maníros. Hiányzik belőle az igazi természetesség, szívélyesség, magától értetődő bizalom, a nyílt, vidám szembenézés a világgal. Az európai őszintétlen. (…) Az európai ideges. Az európai fél.”

1. Származás

1956 augusztusának végén Nemes Nagy állandó útitársával, Lengyellel, és barátaikkal, a Mészöly házaspárral Erdélybe utazott, hogy meglátogassa rokonait. A lehangolóan emlékezetesre sikerült utazáson, ahol a vándorok attól rettegtek, talán az utolsó ölnivalót teszik oda eléjük rántott húsként a házigazdáik, egy újabb rokoni szálra is fény derült. Ady Endre számtalanszor felkereste Nemes Nagy először látott rokonának, Visky Jóskának apját, sőt a családdal szintén rokoni kapcsolatban lévő Boncza Csinszka kezét is az ő portáján kérte meg. Ady és Nemes Nagy tehát rokonok voltak, ám a költőnő hiába szeretett volna fotókópiát készíteni ennek bizonyítékairól, az öreg Visky, Ady és Csinszka levélváltásairól, a házigazda a helyi pappal őriztette a leveleket. Kárpótlásul azért idézett néhány sort A Kalota partján című Ady-költeményből, és adomázgatott kicsit a néhai önfeledt kuglizásokról.

2. (Én nem tudok beszélni)

1979 szeptembere és decembere között Nemes Nagy és Lengyel Iowába helyezték át a székhelyüket, hogy részt vegyenek egy nemzetközi íróprogramban. Már a megérkezésük is kalandosra sikeredett, mert a reptér az összes csomagjukat elvesztette, és az őszi-téli ruhákkal, kéziratokkal, és pótolhatatlan vázlatokkal telepakolt bőröndöket végül csak két nappal a repülőút után szolgáltatta vissza. Nemes Nagy rögtön az első, nemzetközi kollégákkal megejtett vacsorán kínos helyzetbe keveredett. Minden résztvevőnek a saját anyanyelvén kellett elszavalnia hazája egyik híres költeményét – ő a Szeptember végén első versszakát választotta, de még ebbe a négy sorba is tökéletesen belezavarodott. „Hogy én elhalandzsázzam a Szeptember végént Iowában, kínaiak előtt, német sörtől kábán – ebben van valami meglepő.” (145.o.) A bakit a volt férjen kívül természetesen senki sem vette észre, ő viszont „undorítóan” vigyorogva konstatálta, hogy exneje átírta Petőfit.

28 komment

Hétszázezer első világháborús dokumentumot tett digitálisan elérhetővé Németország

2014.07.25. 15:40 .konyvesblog.

Címkék:archívum németország i. világháború

galerien001attentatsarajevogross.jpgNémetország 700 ezer, az első világháborúhoz kapcsolható dokumentumot tett elérhetővé digitálisan. Az anyag például propagandafilmeket, fényképeket, hangfelvételeket valamint kormányzati és személyes dokumentumokat tartalmaz, és ingyen elérhető. Az apropó a háború kirobbanásának századik évfordulója. Az archívum  ITT érhető el.

Az archívum kurátorai szerint az anyag különösen a származástan kutatóinak lesz nagy segítség, mivel részletes információkat tartalmaz olyan helyekről, ahol német katonák szolgáltak.

Németország egyébként visszafogottan emlékezik az évfordulóra, nem terveznek nagy ünnepségeket, a háborúról szóló kiállításokat és a nemzetközi megemlékezéseket viszont pénzügyi támogatással segíti.

Forrás: FineBooksMagazine

 

Szólj hozzá!

A lány Lionel Messiként ébredt

2014.07.25. 13:55 Kiss Orsi

Címkék:körkép magvető


Körkép 2014, szerk.: Király Levente

Magvető Könyvkiadó, 2014, 312 oldal, 2125 HUF

Idén sem volt Könyvhét Körkép nélkül – a kötet szerkesztője, Király Levente széleset merített, és szerencsére sokat is fogott, így nem volt egyszerű, hogy negyven szerző rövidprózájából kiválasszam azt az ötöt, ami az idei válogatásból abszolút kedvenccé lett. Vállaltan szubjektív top5 következik.

Cserna-Szabó András: Gerda

Mit tehet a képzelet nélküli író, akinek teljesítménye jó esetben is csak „hármas fölé”, élni azonban kell és akar is? Például budai nénikre specializálódik, akik egy memoár reményében a kávéházi félhomályban diktafonba mondják neki életük többé-kevésbé unalmas történetét. Így tesz a címszereplő Gerda is, aki a „gyönyörű és felejthetetlen” 1966-ről mesél neki, egy szegény költőről és az ő különös vágyairól, meg egy esztelen szerelemről, és az azt követő rutinvasárnapokról. Közben felcsillan az alternatív történelem, amelyben 56-ban győz a forradalom, az oroszok kivonulnak, lesz többpártrendszer, béke, boldogság, korrupció. Egyedül Szodomában maradnak üresek a kólaautomaták.

Forgách András: Vitellius

Mindenki a császár nevét kiabálja, sok köszönet azonban nincs benne. Vitellius, a dagadt római császár, aranypénzeivel kitömve és Gorgófővel díszített páncélja súlya alatt saját palotája termein rohan keresztül. Ebben a tébolyodott pillanatban is azonban képes meglátni a szépet („igen, még ez a pillanat is tartogat számára valamilyen gyönyörűséget, holott tüdeje zihál, kalapál a szíve”), pedig az élete a tét. Emberei már mind elmaradtak mellőle, kedvenc kutyáját azonban nem hagyja a gyilkosok martalékul. Az aranypórázon azért néha-néha megcsillan a lobogó Capitolium fénye.

Mán-Várhegyi Réka: A csatárnő bal lába életveszélyes

Miközben a vébé aranylabdáját az argentin fancsali képpel szorongatja, egy nő Budapesten arra ébred, hogy ő Lionel Messi. Nem olyan, vagy hasonló, hanem ő maga. Először kedvesen körberöhögik, amikor a Városligetben beáll a férje haverjai közé focizni, a passzolgatás azután leigazoláshoz vezet, majd jön a külföldi karrier, és a Real Madrid. Ezzel együtt meg egy új dimenzió, melyben hősünk egyszerre diktálja a divat- és a sporttrendeket, ír focitörténelmet, miközben a hazai politikai elitnek persze fogalma sincs, hogyan viszonyuljon az új női állócsillaghoz. Leginkább sehogy. Kis mese nagy vágyakról és egy életveszélyes női balról.

Schein Gábor: Szélsőséges esetben

Nyomasztó NDK-s végnapokkal indít Schein Gábor novellája, hősei egy magyar és egy német fiú. Hendrik és az ismeretlen nevű narrátor kollégiumi lakótársak, szobájukból kedélyes rálátás nyílik a Stasi vizsgálati fogházának udvarára. Hendrik viszonya a Stasival viszonylag intenzív, az állambiztonságiak úgy két-háromhetente elkobozzák azokat az amatőr filmeket, melyeket a fiú a keletnémet mindennapokról készít. Sok év után találkozunk velük újra, egy egyesült és addigra már illúzióit vesztett Németországban, ahol a történeteknek több olvasatuk is lehet, és szomorú valóság, hogy a két Berlin közé egykor felhúzott Könnyek Palotájában az ember néha többet is veszített annál, mint amit előtte gondosan a ruhája alá rejtett.

Tóth Krisztina: Ahogy eddig

Kétszemélyes asszonyi dráma, melyben a frissen elvált Juditnak nem csak saját életében kell megtalálnia a kapaszkodókat, hanem súlyosan beteg anyjának is támaszt kell nyújtania. Juditot semmi biztatóval nem kecsegtetik, a néni rákos, a kemoterápia nála nem ér semmit. A nő azonban nem nyugszik bele az orvosi verdiktbe, és egy brillgyűrűvel kövezi ki anyja útját a rendszeres sugárkezelésig. Tóth Krisztina esős hétköznapokban és hazugságokkal kibélelt órákban méri ebben a novellájában az időt, melyben a jóindulat igyekszik utat törni magának, még akkor is, ha végül semmire sem megy vele.

1 komment

Akár egymillió is összegyűlhet az újradizájnolt Bibliára

2014.07.25. 10:25 .konyvesblog.

Címkék:biblia könyvkötészet kickstarter

Bibliotheca nevű projektjére nem egészen egy hónap alatt közel 850 ezer dollárt gyűjtött össze a Kickstarteren egy férfi. Adam Lewis Greene grafikus úgy határozott, hogy a Bibliát irodalmi szövegként jelenteti meg, és mellőzi a megszokott fejezetfelosztást, vagy versszámozást. A szöveg négy kötetben jelenne meg, ha összejön a pénz, már idén decemberben.

A felhívást Greene június 27-én jelentette meg Kickstarteren, azzal a céllal, hogy első körben 37 ezer dollárt gyűjtsön össze. Csütörtök este több mint 8700 adományozó közel 850 ezer dollárt ajánlott fel. A férfit egyébként meglepte az összeg nagysága, de honlapja szerint már azt sem tartja kizártnak, hogy július 27-ig akár az egymillió dollár is összegyűlik.

Forrás: HuffPost

3 komment

Tudjátok, ki Hulk Hogan keresztanyja?

2014.07.25. 08:30 .konyvesblog.

Címkék:életrajz hulk hogan harper lee

tumblr_lnudmbSdmU1qearaqo1_1280[1].jpegHarper Lee, és örök barátja, Truman Capote

Hát a Ne bántsátok a feketerigót! Pulitzer-díjas szerzője, Harper Lee! Ráadásul keresztfia még egy tetoválással is megemlékezett a híres keresztmamáról – Hogan a bal farpofáján viseli az I love Boo! feliratot. Többek között ez az izgalmas tény is kiderül Marja Mills új Lee-életrajzából, a The Mockingbird Next Door-ból. Mondunk még négy hasonlóan mókás és megdöbbentő másikat.

  • Harper Lee egyszer az őrült amerikai celebséf, Anthony Bourdain műsorában, a No Reservation-be látogatott el vendégként, és ha már ott volt, főzőtehetségét is megvillantotta. Levadászott, megölt, és megfőzött egy gezerigót. (Hiába fordították feketerigónak, a mockingbird igazából a Mimus polyglottost, vagyis az Észak-Amerikában leggyakoribb énekes gezerigót jelöli.)
  • Az írónő állandóan ellenőrizi, hogy nincs-e valami a fák törzsén keletkezett lyukakba, mélyedésekbe rejtve. Így talált többek között Fabergé-tojást, egy hatospakk Crystale Pepsit, 8000 darabot az Atari E.T. videojátékából, és egy példányt Jacqueline Susann regényéből, a Babák völgyéből.
  • Minden évben Las Vegasba megy nyaralni, méghozzá Stan Lee, Sara Lee és a kétszeres Oscar-díjas Ang Lee társaságában. Utóbbitól ráadásul az első Oscar-szobrocskáját is elnyerte pókeren.
  • A Ne bántsátok a feketerigót! eredeti címe God, People Can Be Such Assholes, vagyis Istenem, az emberek akkora seggfejek tudnak lenni volt.

Az új életrajzi kötet, a The Mockingbird Next Door egyébként úgy született, hogy 2001-ben Mills, a Chicago Tribune újságírója egyszerűen bekopogtatott az írónőhöz és nővéréhez. A beszélgetés olyan jól sikerült, hogy három évvel később a Lee testvérek beleegyezésével a szomszédjukba költözött, és a következő 18 hónapban nagyjából mindent együtt csinált velük – a mosodától a McDonaldsig. Lee néhány nappal ezelőtt egy közleményben cáfolta, hogy valaha is együttműködött volna az újságírónővel, és kijelentette, "amíg ő él, az együttműködésével egészen biztosan nem fog életrajzi könyv létrejönni."

Forrás: BookRiot

Szólj hozzá!

Munro szelíd derűvel mesél bűnről és halálról

2014.07.24. 14:40 iSophie

Címkék:nobel park alice munro


Alice Munro: Drága élet, fordította: Mesterházi Mónika

Park Kiadó, 2014, 320 oldal, 3315 HUF

A Drága élet Alice Munro legutóbbi, 2012-es kötete. A novella koronázatlan királynője – akire Bán Zsófia szellemes megjegyzése szerint a tavalyi Nobel-díjátadáson végre korona is került – időskori novelláival maga is koronát tesz egy kivételes életműre. Az írások az emberi élet talán legnagyobb kérdéseit: a halál és a bűn tematikáját boncolgatják.

Az időpont a huszadik század: az első nagy gazdasági világválság, a második világháború, az ezt követő lassú helyrerázódás évtizedei, a hetvenes évek – amik persze „abban a városban és a hozzá hasonló kisvárosokban nem olyanok voltak, ahogy ma elképzeljük" – és végül az ezredforduló időszaka, mely a könyv szereplőinek már nemcsak a század, hanem az élet végét is jelenti. A helyszín Kanada, az ország, ahol az egyik nagyvárosból a másikba eljutni több napos vonatút, ahol mindig akkor van szükség sürgős orvosi beavatkozásra, amikor a hóvihar miatt lezárják az autóutakat, és ahol az egyes kisvárosok, falvak, tanyák és szanatóriumok valahogy túl messze vannak egymástól ahhoz, hogy a lakóiknak valódi kapcsolatuk lehessen. De még az egy fedél alatt élők közt is túl nagy a távolság: képtelenek érdemben kommunikálni egymással, és ha valaki egyszer mégis kimondja azt, amit gondol, a másik fél általában megfutamodik: nem bírja el az igazságot, mert így, szavakba öntve túlságosan is súlyos.

A főszereplők, narrátorok néha férfiak, a legtöbbször viszont nők: unatkozó családanyák, elhagyott menyasszonyok, bűntudatos kislányok, átvert szeretők, féltékeny művész-feleségek, kezdődő demenciával küzdő idős hölgyek – az utolsó négy, külön ciklusba szedett és vállaltan önéletrajzi történetben pedig maga a visszaemlékező írónő. A faluszéli kis házban felcseperedő Alice-nek a társadalommal érintkezve hamar szembesülnie kell azzal, hogy a felnőttek világát nagyjából két nagy problémakör mozgatja, a halál és a bűn – minden más csak az ezekhez kapcsolódó járulék.

Az önéletrajzi novellák felől olvasva a kötetet világossá válik, hogy a többi történet is e köré a két elem köré szerveződik. Szinte mindegyikben központi elem az elmúlás, a veszteségek elfogadása, az emberben eredendően ott bujkáló sötét gondolatok és persze a bűntudat, amitől lehetetlen megszabadulni – ennek ellenére mindig mindent megbocsátunk magunknak. Mást se teszünk.

A Drága élet igazán szép kötet. Néha tragikus és szomorú, néha humoros és könnyed. Összességében véve talán leginkább melankolikus, de azért áthatja valami egészen finom optimizmus: az a szelíd derű, amely valószínűleg az élet értékének folyamatos el- és felismeréséből fakad.

Szólj hozzá!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...