Olvass!

KönyvesBlog

A bevándorlók az új évezred rabszolgái

2017. január 16. Rostás Eni

het_konyve1_1_14_2.JPG

- Csak az egyenlő másvalakivel, aki bebizonyítja, és csak az méltó a szabadságra, aki meg tudja hódítani

– súgja a narrátor fülébe a cselekvő Démon Charles Baudelaire Üssük le a szegényeket! (1865) című prózaversében. A narrátor olyannyira komolyan veszi a hangot, hogy a következő pillanatban már ököllel püföli a kalapját alamizsnáért nyújtó koldust: saját interpretációja szerint „erélyes gyógymódjával” adja vissza neki a büszkeséget és az életet. A Baudelaire-vers címét vette kölcsön első magyarul megjelent regényéhez Shumona Sinha, és már ezzel az egyszerű gesztussal lefektette a játékszabályokat. Könyvében nincs helye a politikai korrektségnek, ám ez korántsem jelenti azt, hogy amit leírt, az politikailag inkorrekt lenne. Pedig az indiai születésű francia író egy olyan témát jár körbe, ahol az objektivitás alulmarad a félelemmel, az alulinformáltsággal vagy épp a felebaráti szeretettel szemben. A menekültválságot. Méghozzá egy igen sajátos nézőpontból: egy bevándorlókkal foglalkozó hivatal alkalmazottjának perspektívájából, egy anonim tolmácsnőjéből, aki évekkel korábban maga is bevándorlóként érkezett Franciaországba.

Baudelaire narrátorának estéjéhez hasonlóan Sinha narrátorának estéje is erőszakba fullad: fegyvere a puszta kéz, és egy földön hányódó vastag faág helyett egy borosüveg lesz, amivel az utastársai közönyétől kísérve hirtelen felindulásból fejbe ver egy agresszív bevándorlót a metrón. A verscímből a magyar fordításban Üssük agyon a szegényeket! lett, ez az apró, de hatalmas jelentésbeli különbséget implikáló változtatás pedig elérte, hogy legalább olyan gyanakodva pislogjanak a nyilvános helyen előhúzott kötetre, mint az Irvine Welsh Pornóját lobogtató olvasóra egy meg nem nevezett vidéki kisváros buszmegállójában az ezredfordulón.

Shumona Sinha: Üssük agyon a szegényeket!

Fordította: Ádám Péter, Bookart, 2016, 168 oldal, 2690 HUF

 

Míg a baudelaire-i erőszaknak számtalan interpretációja létezik a gőgtől a kispolgári szocializmus szarkasztikus cáfolatáig, Sinha prózaverseknek is beillő, rövid fejezetekre tagolt regényének narrátor-főhőse a rácsok mögött próbál magyarázatot találni arra, mi válthatott ki belőle ekkora indulatot. A könyv a tolmácsnő rendőrségen töltött éjszakájának krónikája, tele flashbackekkel, amelyekből a munkájának, a szerelmi életének és a kihallgatásának részleteire is fény derül.

Rátámadni, nincs is ennél jobb védekezés. Rátámadni annyi, mint kilépni magamból és elindulni a másik felé. Rosszabb még az egoizmusnál is. Vagy jobb, ki tudja. (161.o.)

Tovább

Könyvesblokk: Franzen, Selyem Zsuzsa, Ted Chiang

kblog_kblokkfejlec_1_1_2_2.jpgSzokásos heti könyvesblokkunkban minden hétfőn ajánlunk néhány új könyvet és friss megjelenést, hogy ne maradj le semmiről. Mivel még erősen év eleje van, új és friss olvasmányok helyett ezúttal három olyat, amiről talán lemaradtatok tavaly decemberben. Ám Franzen debütáló regényét, Selyem Zsuzsa száz oldalba zárt családtörténetét vagy az év sci-fijét tartalmazó novelláskötetet még nem késő pótolni.

Jonathan Franzen: A huszonhetedik város

Jonathan Franzen: A huszonhetedik város

Fordította: Bart István, Európa Könyvkiadó, 2016, 536 oldal, 4590 HUF

 

Első mondat: “Miután William O’Connell, a St. Louis-i rendőrfőnök június elején bejelentete, hogy nyugalomba kíván vonulni, a Polgármesteri hivatal Rendvédelmi Bizottsága, mellőzve mind a helyi politikai erők, mint az afroamerikai kisebbség, továbbá a sajtó, s a Nyugállományú Rendőrök Egyesülete, sőt még a Missouri állam kormányzójának a jelöltjét is, egy nőt választott meg utódjául, aki ráadásul azelőtt az indiai Bombay városának rendőrségénél szolgált."

Magyarország utolérte végre Amerikát! A siker annak köszönhető, hogy az Európa Könyvkiadó megjelentette Jonathan Franzen bemutatkozó regényét, A huszonhetedik várost. A magyar olvasó helyzete nem könnyű, mert visszafelé kell olvasnunk az életművet, viszont pont ezért iszonyú szerencsések is vagyunk, hogy a legjobbal kezdhettük a franzenizálódást. A nemzetközi kritikai értékelés szerint a legjobb könyvei (Javítások, Szabadság) már évekkel ezelőtt megjelentek, de minden rajongónak kötelező megismernie a startvonalat, ahonnan elindult a szerző. A Paris Reviewban erről a könyvről azt állította, hogy maszk az egész, próbált rendkívül okos, támadhatatlan lenni egy középkorú posztmodern szerző stílusában, miközben egy vékony, ijedt fiúként próbált nagyregényt írni, egyébként úgy, hogy Thomas Pynchon és Don DeLillo hatása erősen látható prózáján. Az 1988-ban megjelent regény 1984-ben játszódik szülővárosában, a középnyugati St. Louisban, ami valaha a negyedik legnagyobb város volt az Egyesül Államokban, de minden darabjaira hullott, miután a gazdaság lelassult és a közbiztonság is romokban. Új rendőrfőnöket neveznek ki, a Bombayből érkező S. Dzsammut, miközben a városvezetés egy őrült politikai összeesküvésbe keveredik. Az biztos, hogy bár nem a legjobb művei között emlegetik A huszonhetedik várost, de mégis ezzel indította pályáját Franzen, és pont emiatt már sok olyan prózaeszközt megtalálni könyvében, amiket igazából a későbbiekben vitt sikerre. (vl)

Olvass bele a könyvbe>>

Selyem Zsuzsa: Moszkvában esik - Egy kitelepítés története

Selyem Zsuzsa: Moszkvában esik - Egy kitelepítés története

Jelenkor, 2016, 109 oldal, 2499 HUF

Első mondat: “Egy rémálom, ami majd jól végződik.”

 

Egy évszázadnyi családtörténetet elmesélni egy százkilenc oldalas könyvben szinte lehetetlen, de a Moszkvában esik mégis megoldotta ezt, ráadásul kedvesen, szórakoztatóan és magával ragadóan, miközben a szereplők társadalmi beágyazottságának kereteit és súlyát is pontosan érzékelteti. Selyem Zsuzsa elbeszéléseiből egy kisregény áll össze a Beczásy családról, akik a 20. századot még jómódban éldegélték, a trianoni országcsonkítás is csak erősebbé tette a sujtások iránt érdeklődő férfiakat, de jöttek a komcsik és a kitelepítés, és vele a történelem egy másik, árnyékosabb oldala. Kicsi, sűrű történeteket mesélnek madarak, szúnyogok, németjuhászok és mókusok, vagyis csupa olyan elbeszélő, aki megerősíti a könnyed, mesebeli elbeszélői hangot. Nádas Péter így ajánlja: "A távolállókat hozza közel, nekem egészen a szívemig elhatol. Selyem Zsuzsa őrületesen tud mesélni". (vl)

Ted Chiang: Érkezés - Életed története és más novellák

Ted Chiang: Érkezés - Életed története és más novellák

Fordította: Galamb Zoltán, Huszár András, Juhász Viktor, Pék Zoltán, Török Krisztina, Agave Könyvek, 2016, 320 oldal, 3480 HUF

Első mondat: “Ha a tornyot elfektethetnénk Sinár földjén, két nap alatt elérnénk egyik végéből a másikba.”

 

Aki látta a Sicariót is jegyző Denis Villeneuve új filmjét, az év scifijének tartott Érkezést, annak nem kell elmagyaráznunk, milyen nagyszerű képzelőerővel megáldott szerzővel van dolgunk. A Föld tizenkét pontjára fura, idegen dolgok szállnak le, ami érthetően borzolja az emberek kedélyét. Ted Chiang hatvan oldalas novellája fantasztikusan, egyszerre okosan és érzelmesen meséli el az idegen lények első megjelenését. Az emberek egymással sem tudnak normálisan kommunikálni, így miért menne az idegenekkel? És ez csak egy a nyolc novellából a kötetben, amit korunk egyik legfontosabbjának tartanak, és ami megkapta többek között a Nebula-, Hugo- és Locus-díjakat. Chiang bravúrosan hoz létre világokat,  valaki például egyre okosabb és okosabb lesz egy kísérleti gyógyszer miatt, közben  olyan  izgalmas kérdések merülnek fel, mint hogy mi lenne velünk, ha az ősi Babilon törvényei szerint élnénk, és a Föld lenne mindennek a közepe?  (vl)

Olvass bele a könyvbe>>

Az ajánlók eredetileg a Könyves magazin 2016/5. számában jelentek meg.

 

Szvetlana Alekszijevics kilépett az orosz PEN-ből

111129_1.jpg

2015 irodalmi Nobel-díjasa, a fehérorosz Szvetlana Alekszijevics  úgy döntött, kilép az orosz PENből, így tiltakozva az orosz újságíró és aktivista, Szergej Parkomenko kizárása ellen. Nem ő volt az egyetlen, aki a tiltakozásnak ezt a módját választotta, további harminc író távozott a szervezetből, köztük Borisz Akunyin és a költő, Lev Rubinstein.

2015 irodalmi Nobel-díjasa: Szvetlana Alekszijevics

A fehérorosz Szvetlana Alekszijevics kapta idén az irodalmi Nobel-díjat. A Svéd Akadémia indoklása szerint többszólamú írásaiért kapta az elismerést, melyekben korunk szenvedésének és bátorságának állít emléket. A díj mellé 8 millió svéd korona (266,3 millió forint) is jár. A díjátadó ünnepséget hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján rendezik.

Alekszijevics, aki január 11-én lépett ki a szervezetből, közleményében azt írta, hogy csak úgy tudja kinyilvánítani a véleményét Parkomenko ügyében, ha távozik a PENből, ami gyáván megsértette az alapító eszményeit. Az írók a peresztrojka éveiben büszkén voltak a szervezet tagjai, emlékeztetett, ám ma már szégyellik a tagságukat. Az orosz írók csak a sztálinista időkben viselkedtek szolgalelkűen és gyalázatosan. Putyin menni fog, de ez a szégyenletes fejezet megmarad a PEN történetéből, és megmaradnak a nevek is, írta Alekszijevics, majd hozzátette, hogy ugyan most olyan időket élnek, amikor nem tudnak nyerni a gonosz felett, és tehetetlenek a „vörös férfi” előtt, de ő sem tudja megállítani az időt.

Akunyin, aki Oroszország egyik legolvasottabb kortárs detektívregény-szerzője, egy nappal előzte meg Alekszijevicset. Arról beszélt, hogy az orosz PEN már nem áll ki a szólásszabadság mellett, nem védelmezi az üldözött írókat, és semmi közös nincs benne és a nemzetközi PEN-szervezetekben.

Szvetlana Alekszijevics: A szovjet korszak legborzalmasabb hagyatéka a szovjet nép

A homo sovieticust, vagyis a szocializmus gyermekét helyezi nagyító alá öt részből álló „vörös enciklopédiája", Az utópia hangjai zárókötetében 2015 irodalmi Nobel-díjasa, Szvetlana Alekszijevics.

2016. december 28-án az orosz PEN tizenöt testületi tagja egyhangúan megszavazta Parkomenko kizárását. Az ok hivatalosan „provokatív tevékenység” volt, az újságíró állítólag belülről próbálta bomlasztani a szervezetet. Parkomenko szerint a kizárás volt a büntetés egy Facebook-poszt miatt, amelyben kritizálta a szervezet főnökeit, amiért megtagadták a támogatást az ukrán filmestől, Oleg Szencovtól, akit egy orosz bíróság 20 év börtönre ítélt terrorizmus vádjával. A filmest 2014-ben tartóztatták le, és egy évvel később bűnösnek is találták. A vád szerint a Krímben tervezett terrorcselekményeket, például megkísérel volna felrobbantani egy Lenin-szobrot. A bírósági döntést széles körben kritizálták, az Amnesty International egyenesen a sztálini kirakatperekhez hasonlította. Szencov három évet töltött egy orosz börtönben, egy tavaly kicsempészett levél szerint pedig jelenleg egy szibériai büntetőtáborban tartják fogva.

Parkomenko a 2011-es Putyin-ellenes mozgalom vezető alakja volt, 2012-ben társalapítója lett a választási csalásokat vizsgáló  Szavazók Ligájának, 2014-ben pedig részt vett egy Mihail Hodorkovszkij és ukrán civilszervezetek által kezdeményezett konferencián, amelynek célja az volt, hogy orosz és ukrán értelmiségiek, írók, újságírók, politikusok együtt találjanak megoldást az ukrán válságra.

A Nemzetközi PEN ügyvezető igazgatója, Carles Torner eljuttatott egy közleményt a Guardiannak, amelyben arról írt, hogy tisztában vannak az írók és az orosz PEN közötti konfliktussal, és kapcsolatban vannak az összes érintett féllel. Emlékeztetett arra is, hogy bár minden PEN-szervezet független, mindegyiküknek tartania kell magát a PEN alapelveihez.

Így készült a Nádas-memoár borítója

nadas1.jpgA borító első változata

A hét elején érkezett a hír, hogy már csak április 5-ig kell aludni, hogy végre a kezünkbe vehessük Nádas Péter régóta várt memoárját. A Világló részletek tele van „láttató erejű leírásokkal, izgalmasnál izgalmasabb történetekkel, rejtett összefüggéseket feltáró nyomozásokkal”, a borítója pedig már most hatalmas kedvencünk.

nadas2.jpgA végeredmény

Kíváncsiak voltunk, hogyan készült, úgyhogy át is adjuk a szót az embernek, aki felelős érte. Tillai Tamásnak, a a Libri Kiadói Csoport vezető grafikusának: 

Az tudatos döntés volt, hogy a könyvet kiemeljük mind a már megjelent életműsorozat (Emlékiratok könyve, Párhuzamos történetek, Egy családregény vége), mind a „kiskönyvek” (Az égi és földi szerelemről és Az élet sója) közül. A borítókon szereplő fotókat – dr. Literáti Nagy Ferenc felvételei – Nádas Péter választotta, ez volt a terv kiindulási alapja. Azzal kapcsolatban volt némi bizonytalanság, hogy egy vagy két kötetben jelenjen-e meg a Világló részletek, végül a regény terjedelme miatt lesz kétkötetes. A képek szimmetriáját megpróbáltam megtörni az első terveknél, illetve monokróm színekben gondolkodtam. Ezeket a terveket elvetettük. Az volt a szerzői és kiadói kérés, hogy a kép eredeti színeit megtartva tervezzek tovább. A kétkötetes formátum miatt, és mert kifejezett kérés volt, hogy a könyv egyedi borítót kapjon, játszhattam azzal, hogy a két gerinc egymást erősítő, közös vizuális felületként is működjön. Ehhez homogén textúrát választottam a gerinchez, ami azt is hozta magával, hogy a borítón lévő fotókat is  ugyanezzel a textúrával foglaltam keretbe. A keret/gerinc/hátoldal színében elsőre egyetértettünk: ez a hajó rozsdáját ismétli. Próbáltunk más színeket, hátha a barnásvörös lecserélhető, de végül megmaradtunk az első ötletnél. Így a Világló részletek borítójának textúrája – szándékaink szerint – a klasszikus szépirodalmi könyvekét idézi. Gyakorlatilag a második fordulóban meglett borító.

Joanna Bator trilógiává írta a várost, ahová sosem akart visszatérni

Fotó: Valuska Gábor

„Joanna Bator a Szinte éjsötéttel szépen lekerekítette a Walbrzych-trilógiát. Egy alternatív valóságot álmodott a szülővárosa köré, nem elégedve meg a hétköznapok nyújtotta valódival. Minden szava mese, mégis minden szava igaz. Persze, megtehetjük, hogy nem hisszük el egyetlen szavát sem, ezzel azonban csak magunknak teszünk rosszat” – írtuk a lengyel írónő legutóbbi kötetéről, mellyel hazájában elnyerte a legrangosabb irodalmi díjat, a Nikét. Joanna Bator gyerekkorában soha nem készült arra, hogy író legyen, és a világ másik felére kellett utaznia, hogy a gyerekkor ízei és szülővárosa legendái, emlékképei felerősödjenek benne. A Szinte éjsötétben megint nagyon erős női karaktereket szerepeltet, akiknek egymás közötti viszonyrendszerét alapvetően meghatározza a történelmi kor, amelyben élnek. Joanna Bator az őszi Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár vendége volt, a Könyvesblognak adott interjújában gyerekkori magányról, ragacsos édességekről és anya-lánya viszonyról is beszélt.

A magyarul eddig megjelent három könyvében az egyik legmarkánsabb közös nevező a helyszín, mégpedig a szülővárosa, Walbryzch. Tudható önről, hogy évek óta nem él már ott, de íróként mi vonzza mindig vissza a városba?

Csak tizenkilenc évet töltöttem abban a városban, és amikor elmentem egyetemre, vissza se néztem, és azt gondoltam, soha többet nem fogok visszatérni. Nem gondoltam túl sokat a városra, nem kutattam a történetét; valahol ott bujkált a gondolataimban. Elmentem, amilyen messzire csak mehettem, egészen Tokióig, ahol hirtelen elkezdtek visszatérni nem is igazán emlékek, hanem inkább érzéki benyomások, ízek, illatok. Például a szénpor, az édességek illata, a gyerekkor ízei. Például, amikor a szomszéd bányász, aki Németországban dolgozott, Haribót hozott haza, és életemben először megkóstoltam. Vagy azok az édességek, melyeket az anyukám csinált otthon: egy serpenyőben például cukrot, margarint és tejet melegített fel, amiből ragacsos massza lett. Először ezek az érzetek tértek vissza, majd annak a kerületnek a neve, ahol tizenkét évig éltünk, a Homokhegy. Aztán a habilitációm helyett egyszer csak megírtam egy regényt. Nálam ez a regényírói vonal úgy került elő, ahogy a bűvész egy nyuszit ránt elő a kalapból. Soha nem gondoltam arra, hogy írónő leszek, nem írtam lánykoromban sem. Végül megírtam három könyvet arról a városról, ahová soha nem akartam visszatérni (nevet), és most tulajdonképpen a város tiszteletbeli nagykövetévé váltam, ami a mai napig mulattat és hihetetlenül csodálkozom rajta. Nemsokára meg fog jelenni a negyedik kötetem, ami már nem Walbryzch-ban játszódik, bár meglehetősen közel hozzá.

Joanna Bator: Szinte éjsötét

Fordította: Hermann Péter, Magvető Könyvkiadó, 2016, 410 oldal, 3990 HUF

 

A város merőben új arcát mutatja a Szinte éjsötétben, mintha egy teljesen más várost jelenítene meg, mint a trilógia előző két kötetében. Mi volt a kiindulópontja a regénynek?

Az alapélményem Walbryzch-hal kapcsolatban az, hogy ennek a városnak két arca van. Van egy felszín, ami egy nem különösebben érdekes várost takar, viszont a föld alatt van egy másik is. Ez egy bányászváros, és végtelen folyosók húzódnak alatta, melyeket teljesen eláraszt, ellep a fekete víz. Ez valami egészen szörnyű kép. Nem csak elárasztott bányák ezek, hiszen például a vár alatti folyosókon rendezték be Hitler főhadiszállását. Tehát nem lehetünk biztosak abban, hogy mi van Walbryzch városa alatt.

Mit szólt hozzá, amikor a közelmúltban megint felmerült, hogy esetleg a nácik aranyvonatát találták meg az egyik Walbryzch-hoz közeli hegy gyomrában?

Az a varázslatos ebben az egész történetben, hogy ez nem először merült fel. Az aranyvonat délibábja időről időre, gyakorlatilag ciklikusan megjelenik, és mindenki biztos abban, hogy tudja, hol található – már-már elérné, de hirtelen megint eltűnik. Walbryzch egy olyan város, ahol mindenki folyamatosan ás. Ásnak a bányászok, hiszen a szenet ki kell termelni, de a városban ugyanígy ástak azok az első lengyel telepesek, akik a német lakosság által elrejtett ingóságokat keresték a kertekben. Ez egy olyan város, ahol, ha az ember rendesen nekiáll, akkor egészen komoly porcelán-étkészleteket lehet előásni (nevet). Ha az ember elmegy sétálni Walbryzch környékén, akkor biztosan belefut valakibe, aki éppen teljes felszerelésben ás, és meggyőződése, hogy most fogja kiásni az aranyvonatot. Én tulajdonképpen már kiástam, amit kiáshattam – ezeket a könyveket.

Könyves magazin 2016/5.

LIBRI-BOOKLINE ZRT, 2016, 76 oldal, 5 pont + 199 Ft

 

A legendák, mesék, hiedelmek fontos szerepet töltenek be a regénybeli Alicja életében. Szerepel a könyvben olyan történet, melyet gyerekkorában önnek meséltek?

Daisy hercegnő volt számomra ilyen alak egész gyerekkoromban. A szocialista Lengyelországban nőttem fel, és ő egy egészen mesebeli figurának tűnt a való élethez képest. Tehát Daisyt írtam meg kicsit más formában, de mégis mesebeli alakként. Amikor elkezdtem ezt a könyvet, egy darabig úgy tűnt, hogy történelmi regényként fog elsősorban működni, de aztán rájöttem, hogy az túlságosan is hasonlít arra a tudományos karrierre, melyet éppen az írás miatt hagytam magam mögött.

Tovább

Megnyugtató egy szimbolikus név mögött megbújva publikálni

A nők megértésének vágya, a puszta élvezet vagy a realitástól való távolságtartás igénye hívta életre. Kamaszlányok példaképe, önműködő entitás vagy műfaji sajátosság. A Sorvezető témája ezúttal az írói álnév és az irodalmi alteregó.

Fekete Richárd (Király Odett: Magamon kívül, Palatinus, 2009)

fr_nagy.jpg2006-ban a pécsi Sensus Csoportban az egyik kedvenc oktatóm egy Székely Magda-vers kapcsán azt mondta, „ilyet csak nő tud írni”. Ekkor körmöltem le az első Király Odett-verset. A technikai szempont mellett az alteregó megszületésének mentálhigiénés oka a hozzám akkoriban legközelebb álló nőkhöz kapcsolódott. A Király Odett által jegyzett első szövegek rendeltetésük szerint az ő megértésükhöz járultak hozzá (sikertelenül).

Király Odettnek lenni egy ideig módfelett szórakoztató volt. Egyrészről folyamatos sikerélmények értek: a legjelentősebb folyóiratok versrovatai közöltek és olyan szerzők méltányolták a szövegeimet, akiket nagyra tartottam (és tartok azóta is). Egy alkalommal Kiss Judit Ágnes Ködlámpa-sorozatában estet is szerveztünk, ahol egy közeli barátom játszotta el Király Odettet (állítólag hitelesen). Másrészről nagy intellektuális kihívást jelentett, hogy a rövid idő alatt hatalmasra duzzadó levelezésemben egy ellentmondásoktól mentes, komplex karaktert alkossak meg. Ha csak szakmai levelezésekről lett volna szó, a következetesség nem jelentett volna problémát, ám időközben több virtuális barátságot kötöttem, aminek a következménye előbb lelkiismeret-furdalás, majd néhány esetben az alteregó négyszemközti leleplezése lett.

Könyves Magazin 2016/5.

LIBRI-BOOKLINE ZRT, 2016, 76 oldal, 490 HUF vagy 5 pont + 199 HUF

 

Mivel az egyébként könnyen írt versek erősen retorizáltak és szókimondóak voltak, így a tabunak számító témák és a könnyen kódolható forma miatt egy olyan karakán személy tűnt fel a versek mögött, akit könnyű volt példaképnek tekinteni (főleg tizenéves lányok számára), illetve akibe könnyű volt belezúgni (2008-tól kezdve elég sok szerelmes levelet kaptam). Ezeket a megkereséseket a közben kialakult szakmai és baráti kapcsolatokkal együtt már tényleg komolyan kellett venni, így a 2009-es kötet megjelenését követően megkönnyebbülten búcsúztam el az alteregótól (és a zománcpostájától is).

Nyerges Gábor Ádám (Petrence Sándor: Fagyott pacsirta, PRAE.HU, 2013)

nyga_1.jpgPetrence Sándorra mindig szerzőtársként tekintettem. Közösen írott verseinket nem tekintem sajátjaimnak, csak mondjuk felerészben. Petrence úr számomra nem fiktív személy, hanem önműködő entitás, saját nyelve, észjárása, poétikai eljárásai vannak, melyeket részben tőlem csent el, meglehetős hálátlanul. Közös munkáinkat nagyon élveztem, lényegében ez az élvezet (gyermeki vagy gyermeteg?) hívta életre őket. Mondhatnám (mondom) úgy is: ilyen a humorom, szórakoztat a blődsége. Petrence úr ugyanis épp így és ezért bújt elő a kortárs nípi líra subájából, lényegében közös fiókunk számára írtuk a műveit, amíg Margócsy István és a 2000 szerkesztősége fel nem fedezte őstermelői hajlamait, elindítva őt az irodalmi pályán. A 2013-as kötettel nagyjából véget is ért együttműködésünk, azóta csak elvétve írunk verseket, s talán jobb is így, mivel Petrence úr épp hallgatag korszakát éli, a 2000 már nincs is (a Litera netnaplójában együtt sirattuk el kivéreztetésekor), de még a kispocsolysági irodalmi lapok sem mutatnak különösebben nagy érdeklődést iránta. Pedig hiányzik, be kell valljam, úgyhogy inkább át is adom a szót neki.

Na há akkor ín es hozzám szónák ehhö a kírdísbe, mer a Nyergess, szokása szerinyt már megin füvet-fát nem lát’ meg a saját szemibe, csak másíba a kígyót, bíkát, s hazudik össze-vissza. Ín, kírem, írnák, ugyan, ha lenne rá mód, de há ahogy a kőttő mongya: egyedű ez megy, há níköm meg ot van a gazdaság, a ház tály, mej körű dógaimat intízem (pl. kecske!, s egyíbb jószág), a Nyergess meg nem gyün ide ’Pocsolyságra, holot falumba már ívek óta el fogyot a papír, oszt há akkó mígis mire írjak?! Együtt szerzet verseinkrű, amiket it fölöttem el mondot, semmi nem igaz, mindet ín írttam, ő csak meg konvektúrászta azokat, s számos helyesirási hibát rakot bele! De ha eccer míg majd ujra kír a níp (s hitvess Rózsikám se bánnya), írnák majd újra, amennyit van mód a kapálás mellet! (Míg hugy ín blőd!)


Michael Walden

m_walden_2.jpgMichel Walden írói álnéven adta ki a Metropolis Media az Eshtar című trilógiám első és második részét idén, így érintettként összetett véleményem van az álnevek használatáról.

Az angolszász névhasználat számos műfaj sajátossága: a sci-fi, a fantasy, szerep-, kaland- és csatajátékokhoz kiadott könyvek jellemzően álnéven jelennek meg és ez nem csak magyar jellegzetesség.  Része a könyvnek, mint terméknek, akárcsak maga a cím vagy a borítókép, ráadásul nagyban befolyásolja az eladhatóságot is.

Emellett megnyugtató egy szimbolikus név mögött megbújva publikálni. Szerzőként az írás csak egy szegmense az életemnek, nem szeretnék teljes mértékben azonosulni ezzel a szereppel, ahogyan például a legnagyobb művészek (pl. Csontváry, Kovács Margit, Bartók Béla) neve egyet jelent a munkásságukkal.

A sci-fi műfaja nagyszerűen alkalmas arra, hogy jelen korunk problémáit fiktív környezetbe ültetve tárjuk fel és megoldást keressünk. A társadalmi dilemmák univerzális és nem aktuálpolitikai jellegét kívánom hangsúlyozni a műfajválasztással. Az írói álnév használatával is a realitástól való távolságtartást igyekszem erősíteni.

Ezek mellett a névválasztás tudatosan jelképes.  A "Walden" Henry David Thoreau Walden - A polgári engedetlenség iránti kötelességről című munkájára utal. Thoreau 19. századi íróként a természet és az ember kapcsolatát kereste, küzdött a rabszolgatartás ellen, és az embertársaira, mint célra tekintett, nem, mint eszközre... Részt vállalt a nyugati civilizáció azon mozgalmában, melyben a társadalom a vallástól függetlenül, sokszor azzal szemben újraértelmezte az alapvető morális kérdéseket. Természetrajzai pedig egészen egyedülállóak!  A Michael ezzel szemben Mihály arkangyalra utal, aki a jelenések könyvében az égi seregeket vezeti a sátán ellen. Ezt a kettősséget kívántam megfogni, az ember örök vergődését az égi és a földi kérdések között, a vallás és a tudomány határán.

A cikk eredetileg a Könyves Magazin 2016/5. számában jelent meg. 

Afrikai Gyűrűk Urát ír Marlon James

(Kép forrása)

A Brief History of Seven Killings (szerepelt nálunk a 3 kívánságban) 2015-ben Man Booker-díjat hozott Marlon Jamesnek, a jamaicai származású író viszont most egy fantasy-trilógiára készül, melynek első kötete (Black Leopard, Red Wolf) 2018 őszén fog megjelenni angolul. A kötetről korábban már írtunk mi is, a Vulture akkor a Trónok harcához hasonlította a sztorit, a Guardian most viszont A Gyűrűk Ura-analógiát dobta be.

A lap tudni véli, hogy a Dark Star-sorozatot az afrikai legendák gazdag öröksége inspirálta, és James hasonló módon próbál majd építeni erre az örökségre, ahogy J.R.R. Tolkien tette A Gyűrűk Ura esetében, mely erősen merített a kelta és északi mitológiából. A sztori szerint egy rabszolgakereskedő azzal bíz meg egy csapat zsoldost, hogy keressenek meg egy fiút, akit valószínűleg elraboltak. Kilenc évig tart, mire a nyomára bukkannak, a fiú viszont addigra már halott, a legfőbb kérdés pedig éppen az, hogy mi vezetett idáig. A trilógia minden egyes kötete egy-egy tanúvallomás formáját ölti, a második viszont ellentmond majd az elsőnek, az igazság pedig csak a harmadik kötetből derül ki.

A cselekmény időben valamikor a Római Birodalom bukása után, helyileg pedig ősi afrikai királyságokban játszódik. James - Tolkienhez hasonlóan - egyelőre még nem állt neki annak, hogy külön nyelvet alkosson, ám a tervei között szerepel ez is, ennek érdekében pedig szorgalmasan tanulmányozza az afrikai nyelveket. Közben elkezdte rajzolni a szövegeket kísérő térképeket, a célja pedig az, hogy trilógiájával egy komplett világot építsen fel.

Forrás: Guardian

Szabó T. Anna a fiával közösen fordított könyvet

Dragomán György és Szabó T. Anna családjában most már hivatalosan is mindenki fordít: Dragomán korábban olyan könyveket ültetett magyarra, mint a Trainspotting vagy az Acid House, Szabó T. Anna pedig többek között Beatrix Potter, Patrick Ness és Dr. Seuss könyveit fordította magyarra. A Dragomán család nagyobbik fia, Gábor két éve debütált műfordítóként, a Tom Gates-sorozatnak azóta három kötetét fordította le:

Műfordító lett Dragomán György és Szabó T. Anna 13 éves fia, Gábor

Ugyanakkor öccse, Pali sem maradt ki a családi műfordításból, ő édesanyjával közösen most egy gyerekkönyvet (Akkor is szeretnél?) fordított magyarra.

Catherine Leblanc: Akkor is szeretnél?, ill.: Eve Tharlet

Fordította: Szabó T. Anna és Dragomán Pali, Manó Könyvek, 2017, 32 oldal, 2490 HUF

 

Catherine Leblanc történetének hőse egy mackó, aki azon aggódik, hogy vajon akkor is szeretni fogja-e az anyja, ha rossz fát tett a tűzre. A bocs rendszeresen olyan kérdéseket tesz fel, melyeket egy anyának sem könnyű megválaszolni, de ő mindig megpróbálja. A fülszöveg így szól:

"Kismackót nyugtalanítja valami. Vajon mennyire szereti őt az édesanyja? Akkor is szereti, ha Kismackó rosszalkodik? Akkor is, ha valami nagy baj lesz? Igen. Az anyai szeretet mindennél erősebb, és Kismackó megtanulja, hogy ez nem fog megváltozni soha."

Az Eve Tharlet illusztrálta kötetből most megmutatunk két oldalt:

Akkor_is_szeretnel_bel.pdf by konyvesblog on Scribd

Murakami Haruki kétkötetes regénnyel jelentkezik februárban

ujmurakami.JPGNégy év után új regénye jelenik meg Murakami Harukinak, igaz, egyelőre csak Japánban. A könyv címe japánul Kishidancho Goroshi (angolul: Killing Commendatore, magyarul nagyjából A parancsnok meggyilkolása lenne), a cselekményéről viszont egyelőre semmit nem árult el Murakami kiadója. A regény amúgy kétkötetes lesz, az alcímeik angol fordítása: Emerging Ideas (~ Felmerülő ötletek) és Moving Metaphor (~ Mozgó metafora). A JapanToday szerint az ezoterikus címek azt sugallják, hogy a február 24-én megjelenő új regény merőben más lesz, mint Murakami eddigi munkái, a szerző viszont korábban csak annyit volt hajlandó mondani, hogy egy nagyon furcsa történetre számíthatnak az olvasók.

Murakami legutóbbi regénye A színtelen Tazaki Cukuru és zarándokévei volt 2013-ban (ITT írtunk róla), rá egy évvel pedig novelláskötettel jelentkezett (a Férfiak nők nélkül nálunk 2015-ben jelent meg). Néhány napja a Sötétedés után című kötetéről írtunk, amely eredetileg 2004-ben jelent meg Japánban.

Forrás: JapanToday, Asahi

2017-ben végre megjelenik a Trónok harca hatodik kötete?

George R.R. Martin évek óta csúszik A tűz és jég dala fantasy-sorozat hatodik részével: a türelmetlen rajongóknak az elmúlt években egy-egy részletmorzsával kellett beérniük a The Winds of Winterből, a hatodik könyv viszont csak nem akart összeállni. Martin viszont a napokban a rajongók kérdéseire válaszolt a blogján, és elhintette, hogy akár idén is megjelenhet a könyv. A probléma csak az, hogy a mondat úgy folytatódott: de...

Szerintem meg fog jelenni idén (de ugyanezt gondoltam tavaly is).

Martin korábban a hatodik kötetről elmondta, hogy nem lesz valami vidám sztori: "A tél az az időszak, amikor a dolgok meghalnak, hideg, jég, sötétség borítja el a világot (...) A szereplők egy része nagyon sötét helyen van." Szerinte a történetmesélés klasszikus struktúrája szerint a dolgoknak rosszabbra kell fordulniuk ahhoz, hogy azután majd minden jobb legyen, így számítani lehet arra, hogy a szereplők egy részének a hatodik kötetben elég rossz lesz.

Forrás: Mashable, EW

Levélben tiltakozik a könyvszakma a kormány irodalompolitikája ellen

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének címzett levelében tiltakozik többek között amiatt, hogy a Miniszterelnökség 600 millió forinttal támogatja Borovszky Samu Magyarország vármegyéi és városai című - amúgy ingyenesen is letölthető - sorozatának újrakiadását, 400 millióval pedig a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nkft. íróakadémiai programját.

A levelet teljes terjedelmében közöljük:

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése a sajtóból értesült arról, hogy a Kormány döntése értelmében a Miniszterelnökség még a 2016-os költségvetésből 600 millió forinttal támogatja Borovszky Samu Magyarország vármegyéi és városai című sorozatának újrakiadását. A támogatási összeg nagysága annak fényében különösen aránytalan, érthetetlen, nehezen indokolható, hogy a magyarországi könyvszakma egészének éves állami támogatása – a Márai-programot is beleértve – mintegy 700 millió forint, fordítástámogatásra pedig mindösszesen 25 millió forint jut.

A MKKE elnöksége – a Magyar Elektronikus Könyvtárból ingyen letölthető kiadvány értékeit nem vitatva – a Szépírók Társaságával, a József Attila Körrel és a Fiatal Írók Szövetségével egyetértve a leghatározottabban tiltakozik a szűkülő pályázati források által sújtott könyves szakmát felkavaró döntés ellen.

Hasonlóképp tiltakozunk a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit kft.-nek juttatott 400 milliós támogatás miatt, ami az irodalom intézményrendszerébe történő, a kiegyensúlyozott támogatási szisztéma maradékát is felszámoló durva beavatkozásnak, s a tehetséggondozást évtizedek óta magas szakmai színvonalon végző irodalmi szervezetek és folyóiratok arculcsapásának tekinthető.

Mindemellett nehezményezzük azt is, hogy a másfél évvel ezelőtti személyes találkozónkon elővezetett, Miniszter Úr által kedvezően fogadott, a négy reprezentatív írószervezettel közösen kidolgozott tervezetünkre – melyben javasoltuk, hogy 2017 az Arany János Emlékév keretein belül legyen a Kortárs Magyar Irodalom Éve – érdemi válasz a mai napig nem érkezett, s legjobb tudomásunk szerint az Arany János Emlékév költségvetése sem született még meg.

Forrás: Litera

Paul Auster közzétette monumentális új regénye első fejezetét

paul-auster.jpgJanuárban jelenik meg angolul az amerikai Paul Auster gigantikus, közel 900 oldalas új regénye. A 4 3 2 1 hőse egy olyan fiú, aki - akárcsak Auster - 1947-ben született, ám akinek az élete később négy különböző irányt vesz. Ezek a szálak lényegében párhuzamosan, egymástól függetlenül futnak majd, az alternatív életutak felvázolása pedig lehetőséget ad a szerzőnek, hogy történelemről, sorsról, lehetőségekről elmélkedjen. Auster, aki február elején tölti be a hetvenet, a honlapján közzétette az első fejezetet a műből: ez a főszereplő családi hátterét mutatja be, felvillantva például azt a pillanatot, amikor a fehérorosz nagypapa megérkezik Ellis Islandre, és kiderül belőle az is, hogy az angolul nem beszélő fiatal bevándorló hogyan kapta végül a Ferguson nevet.

According to family legend, Ferguson’s grandfather departed on foot from his native city of Minsk with one hundred rubles sewn into the lining of his jacket, traveled west to Hamburg through Warsaw and Berlin, and then booked passage on a ship called the Empress of China, which crossed the Atlantic in rough winter storms and sailed into New York Harbor on the first day of the twentieth century.

Itt olvashatjátok a komplett fejezetet.