Olvass!

KönyvesBlog

Grecsó: Mindenkinek van saját Viharsarka

2014. szeptember 16. erreni

grecsókrisztián.jpg

Fotó: Valuska Gábor

A Pletykaanyu, az Isten hozott, a Tánciskola és a Mellettem elférsz viharsarki történetei után eltávolodott kicsit a szülőföldjétől, de épp csak annyira, hogy új regénye, a Megyek utánad olyan olvasók számára is teljesen átélhető legyen, akik még sosem fogtak a kezükbe rotakapát. Úgy érezte, épp a párkapcsolatokról szóló meséit nem banalizálhatja az eddigi munkáiból megismert naturális szexualitással, könyveire egy hatalmas patchwork foltjaiként gondol, és tudja, hogy hiába magyaráz, sosem fogják elhinni neki, hogy amit ír, az csak fikció. A József Attila-díjas költővel, 2012 Aegon-díjasával, Grecsó Krisztiánnal beszélgettünk tabukról, tojássütésről és arról, hogy mekkora súlya van a kamaszkorban elkövetett hibáknak. Hőse, Daru úgy véli, női lelke van, ő viszont tud tipikusan buta férfi lenni – azt is elmesélte, hogy miért. (Az interjú eredetileg a Könyves magazin nyári számában jelent meg.)

A volt barátnőid közül hánynak küldesz majd dedikált példányt a regényből?

Ha azt mondanám, hogy ez fikció, azt nyilván senki nem hinné el, de értem a provokációt, és bírom a humort. A könyv úgy épül fel, hogy minden fejezet alapvetően egy részproblémára koncentrál, például a szülőkkel való viszonyra, a felnőtté válásra a szerelemben. Nyolc kapcsolatot ábrázolni a maga teljességében lehetetlen lenne. Egyetlen olyan kapcsolatom sem volt, ami csak egy szeletből állt volna, de ha azt mondjuk, hogy a korábbiaknak egy-egy szeletét vettem ki, és gyúrtam össze, akkor meg már túlságosan el van emelve a dolog. Hogy hány kötetet kell dedikálni, hány helyzetet kell majd rendbe rakni, azt nem tudom megjósolni, pontosan emiatt, mert a részigazságok kimagyarázhatatlanná teszik.

Milyen stációkat jártál végig a Daruval való kapcsolatodban, miközben ezt a könyvet írtad?

Megdöbbentő élmény volt, hogy azokban a nehéz helyzetekben, amiket kiskamaszként átéltem és fiatal felnőttként megmosolyogtam, most felnőttként egy pillanatra sem látszott úgy, hogy ne lett volna hatalmas a kockázat. Bármi félrecsúszhatott volna, de akkor nem gondoltam bele, hogy mennyi minden múlik rajtuk. Mindig hajlamos voltam úgy kezelni magam, mint akinek jó természete van, emiatt végtelenül könnyen megbocsájtottam magamnak. Könnyű volt azt gondolni, hogy azt a kicsit, amit én csináltam, el lehet nézni nekem, pedig épp ezekből a kicsikből adódtak össze a súlyosabb dolgok. Sok olyan pályát látok, ahol nem alakult ilyen jól, ha például elmész egy osztálytalálkozóra, két-három ember már nem él. Volt egy borzasztóan megható sztori nálunk is, az osztályból az egyik srác hajléktalan lett, és írt egy levelet, hogy így nem akar eljönni, ám a találkozó miatt most erőre kapott, és megpróbálja összeszedni magát. Bődületesen sok kárt tudott okozni az ember magának és másoknak is. Azáltal, hogy végiggondolod a saját köreidet, és rájössz, hogy micsoda maflásokat voltak képesek megbocsájtani neked, megszeretsz embereket. Lesznek néhányan, akiktől bocsánatot fogok kérni, ha találkozom velük.

Kerestél önigazolást, amikor ezt írtad?

Amikor az előmunkálatokat csináltam, akkor igen. A Daru-novellákat azért nem tudtam használni, mert azokban még sok alibizés, önigazolás, mellébeszélés volt, sokszor írtam valódi szituációkról, olyan is volt, hogy kiírtam magamból valamit. Sokkal kockázatosabb ügy lett volna, ha úgy adom ki, de alapanyagnak jó volt. Mikor elkezded a munkát, és egymás mögé másolod a novellákat, hirtelen van 150 ezer leütésnyi szöveged, és akkor megnyugszol, hogy haladsz. Mikor kész vagy, akkor abból a szövegből egyetlen hang sem marad, de közben mégis volt valami, ami megtámasztott, ami odaengedett a valódi történethez.

Tovább

Lian Dolan: Szerelmem, William (RÉSZLET)

A fiatal tanárnő, Liz egyre eseménytelenebb szingliéletét három férfi bolygatja fel egyszerre: egy váratlanul felbukkanó hollywoodi sztár, minden nő álma, a nagy FX Fahey, akivel csak az a gond, hogy Liz életében az elviselhetetlen férjet alakította, aztán betoppan egy politikai tanácsadó, aki egy csipetnyivel sármosabb a kelleténél, és nem utolsósorban ott van maga William Shakespeare.

Lian Dolan: Szerelmem, William

Fordította: Pap Ágnes, Erawan Könyvkiadó, 2014, 2550 HUF

 

A színész kalandosnak ígérkező munkát ajánl Liznek a nyárra, a tanácsadó beköltözik a lakásába, Shakespeare-ről pedig kiderül, hogy nemcsak modern, de szexi is. Liz pedig mindent egy lapra tesz fel, mert érzi, ezen a nyáron sikerülnie kell: 1. bestsellert írni Shakespeare drámáiról, 2. összejönni álmai pasijával, 3. bebizonyítani Faheynak, hogy már túl van rajta.

Aztán persze minden a feje tetejére áll, és miközben a szálak összekuszálódnak, a szerelmesek kavarnak, és semmi nem úgy alakul, ahogy várnánk, egyedül a jó öreg William nevet a színfalak mögött, hiszen tévedések vígjátéka az élet. Lian Dolan sikeres női regénye szellemes, humoros és torokszorító egyben. Minden benne van, amit egy nyári olvasmánynak tudnia kell, sőt még több is...

Olvass bele a könyvbe:

William Reszlet by konyvesblog

Palahniuk regényéből forgatna filmet James Franco

(Kép forrása)

A hollywoodi reneszánsz ember, James Franco vásárolta meg Chuck Palahniuk Rant című regényének megfilmesítési jogait. Franco, aki egy-egy produkcióban előszeretettel halmozza a feladatokat, a produceri teendők mellett az egyik főszerepet is magára osztotta. A sztori amúgy egy Buster Rant Casey nevű fickóról szól (őt alakítja majd Franco), aki egy Party Crashing nevű gyilkos ütközési verseny résztvevője lesz. A forgatókönyvet Pamela Romanowsky írja, és ő is rendezi a filmet. (Romanowsky és Franco a The Adderall Diaries című, még bemutatás előtt álló filmben dolgoztak már együtt.)

James Franco az utóbbi időben egyébként mintha kimondottan az adaptációkra utazna: korábban már forgatott filmet Faulkner és Cormac McCarthy műveiből is. Palahniuk regényeit David Fincher (Harcosok klubja) és Clark Gregg (Fulladás) vitte már vászonra.

Forrás: NME

Szegedy-Maszák Marianne kirakósként illesztette össze szülei szerelmi történetét

szegedy1.jpg

Fotó: Valuska Gábor

Száz éve Budapesten mindenki ismerte a nevüket: az általuk gyártott lekvárt kenték otthon a kenyérre, a gyáraikban készült biciklivel tekertek végig a Városliget fái alatt, és akadt, aki az ő autójukon furikázott a világvárossá nőtt Budapesten. Weiss Manfréd nem csak egy cégbirodalmat épített ki: művészetpártoló volt és filantróp, aki óvodát és kórházat alapított Csepelen. Szerteágazó családjának tagjai a legnagyobb bajban sem hagyták el egymást, leszármazottainak a háború előtt és alatt eszükbe sem jutott, hogy külön-külön meneküljenek külföldre. A család végül titkos alkut kötött Himmlerrel: lemondtak minden vagyonukról, cserébe szabadon távozhattak Portugáliába. Weiss Manfréd dédunokája már az Egyesült Államokban született. Nem beszél magyarul, mégis hangos sziával köszön, amikor találkozunk a szálloda halljában. A Csókolom a kezét című regényben a Weissek, Kornfeldek és Szegedy-Maszákok szövevényes, tekervényes és nagyon is huszadik századi történetét meséli el. Szegedy-Maszák Marianne-nal a családi múlt súlyáról, derékba tört életpályákról, amerikai újrakezdésről is beszélgettünk Budapesten.

Édesanyja Weiss Manfréd unokájaként fényűző és kivételezett életet élt: egy olyan család tagja volt, amely a huszadik század elején a magyar GDP 10 százalékát állította elő. A kor ipari és pénzügyi infrastruktúrájának jelentős részét ugyanis Weiss Manfréd, és vejei, Kornfeld Móric és Chorin Ferenc hozta létre, köztük a csepeli gyárat, vagy a salgótarjáni szénbányát, de a bankrendszerre is hatással voltak. Az Andrássy út 114. alatti villájuk nyitva állt a művészek és a kor nagyjai előtt.

Könyves magazin 2014. nyár Színes, 96 oldalas magazin, csak könyvekről és írókról 

Libri-Shopline, 2014, 96 oldal, 870 HUF/5 pont + 199 HUF

 

 

A család másik ága nem kevésbé jelentős: Marianne apai dédapja Barabás Miklós volt. Az ő lányát vette el Szegedy-Maszák Hugó, aki azután 1882-ben megalapította a Magyar Távirati Irodát. „Művészek, teozófusok, meg nem értett zsenik, krónikus depresszióban szenvedő értelmiségiek – mindezekből bőven akadt a kiterjedt Szegedy-Maszák családban” – írja a Csókolom a kezét című könyvében Szegedy-Maszák Marianne. Édesapja diplomata volt, aki a háború alatt antifasiszta tárgyalásokat folytatott a szövetségesekkel, politikai szerepvállalása és meggyőződése miatt azonban utóbb Dachauba hurcolták. Kornfeld Hanna és Szegedy-Maszák Aladár csak a háború után találkozhattak ismét, és a férfit már kinevezték washingtoni követnek, amikor végre feleségül vehette szerelmét. Nagyon hamar nyilvánvalóvá vált azonban, hogy Magyarországra a kommunista hatalomátvétel után nincs visszatérés, a család pedig az Egyesült Államokban telepedett le. Lányuk, Szegedy-Maszák Marianne már Washingtonban született, és később újságíróként olyan lapoknak dolgozott, mint a Newsweek, a Los Angeles Times vagy a The New York Times Magazine.

Kapcsolódó anyagok:

Már ismerem, de nem baj

Csókolom a kezét - részlet

Hanna és Aladár, rajtuk keresztül pedig a Weissek, Kornfeldek és Szegedy-Maszákok története az apa leveleiből bomlik ki, amelyeket a szerző édesanyja halála után talált meg (Hanna leveleit az apa sok más irattal együtt valószínűleg elégette a német megszállás első napjaiban). Ebből, valamint a még élő családtagok emlékeiből született meg azután a Csókolom a kezét, amelyet a szerző a budapesti könyvfesztiválon mutatott be. Marianne elképesztő, csodálatos élményként írta le, hogy a leveleken keresztül átélhette a szülei történetét: „Revelációként éltem meg, hogy hallhattam a hangjukat” – hangsúlyozta a Könyvesnek adott interjújában. Bonyolult és nehéz a történelem, amelyről a könyv szól, mondja, az egyik legkomplikáltabb rész mégis az volt, amikor a családi anyagokat vette sorra, például a magyarul írt leveleket, naplókat, amelyeket azután le kellett fordíttatnia angolra: „mindegyik egy-egy csodálatos puzzledarabka volt, melyeket a megfelelő helyre kellett helyezni”.

Tovább

Vörös templom? Abigél? Debrecen?

A debreceni egyetemista, Hegel Noémi kérte a segítségünket, a szakdolgozatához kell egy kérdőívet kitölteni. EZT A KÉRDŐÍVET. Azért is fontos válaszolni a 23 kérdésre, mert egyszer majd mi is megismerhetjük a dolgozat konklúzióját!

Dan Brown Angyalok és Démonok regénye olvasása közben fogalmazódott meg bennem a kérdés, hogy vajon tényleg végig lehetne-e menni azon az útvonalon, mint Robert Langdon. Előzőleg voltam Rómában, de akkor még nem olvastam a könyvet, így csak az emlékeimre hagyatkozhattam, viszont máig nem hagy nyugodni... Rájöttem, hogy mindig is úgy olvastam a könyveket, hogy elképzeltem azokat az útvonalakat, helyszíneket amiket az írók jelenítettek meg regényeik lapjain... Amikor először jártam Debrecenben, végigmentünk a városon és észrevettem egy gyönyörű templomot... Anyósom így szólt: "ez a Vörös Templom, tudod, az Abigélből...". És a fejemben máris megszületett a döntés... Most, évek múltán ezt választottam marketing mesterszakos diplomám témájának. Miről is van szó? Meg lehet csinálni azt, ami külföldön már bevált? Van akkora potenciál Debrecenben, mint mondjuk Párizsban és a Da Vinci Kódban? Van esélye egy debreceni irodalmi tematikus útnak? Mi kell ahhoz, hogy sikeres legyen? Erre is ehhez hasonló kérdésekre keresem a választ kérdőívemben, és előre is köszönöm a segítséget, hogy időt szán a kitöltésére. A válaszadók véleményére alapozva kívánom kialakítani ötleteimet és javaslataimat egy ezidáig kiaknázatlan, de sikeres új termék bevezetésére.

Irvine Welsh megint mélyre túr a mocsokba (RÉSZLET)

unnamed_3.jpg

A Trainspotting világhírű szerzője újra lesújt: magyar nyelven először megjelenő regénye, a Mocsok minden szempontból méltó a címéhez.

Közeledik a karácsony, és az ünnepi készülődésből Edinburgh büszkesége, Bruce Robertson rendőrőrmester sem marad ki – alig várja már, hogy elindulhasson hagyományos, év végi szex- és drogtúrájára Amszterdamba. Örömét azonban beárnyékolja néhány dolog: felesége és lánya elköltözött tőle, függőségek kínozzák, övön alul támadja az ekcéma, és házasságtörő afférjai is komoly megpróbáltatásokat tartogatnak a számára. Ráadásul egy zűrös rasszista gyilkosság ügyében is nyomoznia kell, amit a háta közepére sem kíván, és hamarosan eldől, hogy megkapja-e a hőn áhított előléptetést – a testében növekvő, csillapíthatatlan éhséget okozó galandféregről pedig még nem is beszéltünk. Egyszóval a dolgok pocsékul alakulnak, de egy Welsh-regényben nincs az a rossz helyzet, ami ne fordulhatna még annál is sokkal rosszabbra. 

Irvine Welsh: Mocsok

Fordította: Bus András, Trubadúr Kiadó, 2014, 496 oldal, 3192 HUF

 

Bruce Robertson képében a szerző a kortárs irodalom egyik legemlékezetesebb mizantróp figuráját alkotta meg, köré pedig olyan sötét hangulatú, felkavaró, de morbid humorban sem szűkölködő történetet épített, amelyben élni és visszaélni egyet jelent, ahogy a pusztítás és önpusztítás között sincs határ. A könyv filmváltozata 2013-ban került a mozikba James McAvoy főszereplésével.

Irvine Welsh 1958-ban született Edinburgh-ban. Az írói pályára meglehetősen kacskaringós úton jutott el (dolgozott tévészerelőként, feltűnt Londonban az aranykorát élő punkszíntér aktív alakjai között, sőt a rendőrség nyilvántartásába is bekerült), a sikerre viszont nem kellett sokat várnia, miután tollat fogott: első regénye, az edinburgh-i junkie-król szóló, 1993-as Trainspotting azonnal klasszikussá vált, és egy kultuszfilm alapjául is szolgált. A sokkolóan tragikomikus sztori problémás hőseihez Welsh azóta többször is visszatért, de nyolc újabb regényében jó pár további emlékezetes – és jellemzően zűrös – figurát is teremtett. A színdarabokat és forgatókönyveket is jegyző író jelenleg Chicagóban él.

Olvass bele a regénybe:

Welsh Mocsok Bűncselekmények Könyves

Murakami: A japán irodalmi élet számkivetettje vagyok

(Kép forrása)

Furcsa dolgok történnek ebben a világban. Nem tudod, miért, csak megtörténnek – hangsúlyozta a Guardiannek adott interjújában Murakami Haruki, akinek legutóbbi regénye, A színtelen Tazaki Cukuru és zarándokévei idén nyáron jelent meg angolul. Szerinte a regényeknek általában jót tesz némi misztérium. „Ha egy nagyon fontos rejtély nem oldódik meg, akkor az frusztrálni fogja az olvasókat. Én ezt nem akarom. De ha van olyan titok, ami titok marad, akkor az nagyon különleges. Szerintem az olvasók igénylik ezt.”

Murakami elmondta, hogy A színtelen Tazaki Cukuru…-t először novellának szánta. A címszereplő életéről akart írni benne, és az eredeti elképzelés az volt, hogy a titka megfejtetlen marad, de az egyik női szereplő, Cukuru barátnője, továbblendített a történeten, amikor arra biztatta barátját, derítse ki, mi történt a múltban.

Murakami írásaiban gyakran megjelenik a két dimenzió: a mindennapi világ mellett létezik egy természetfeletti is, melyet például egy kút mélyéről (A kurblimadár krónikája), vagy a városi gyorsforgalmi út vészlépcsőjén haladva (1Q84) ér el. A színtelen Tazaki Cukuru…-ban egy álom okoz hasonló bizonytalanságot, ami azért is érdekes, mert Murakami azt mondja: ő maga alig-alig emlékszik az álmaira. Az interjúban elmesélte, hogy egyszer még egy nagyon híres terapeutával is beszélt erről, és elmondta neki, hogy szinte soha nem álmodik, a szakember azonban ezt nem találta problematikusnak, de hogy miért nem, azt már idő híján az írónak nem volt alkalma megkérdezni. Mindig is készült arra, hogy visszatér ehhez a terapeutához, azonban az illető néhány éve elhunyt.

Murakami Haruki: A színtelen Tazaki Cukuru és zarándokévei

Fordította: Nagy Anita, Geopen Kiadó, 2013, 333 oldal, 3392 HUF

 

Murakami nem utasította el azt a feltételezést, hogy művei alapvetően két nagy kategóriába oszthatók, és akárcsak Beethoven szimfóniáinál, a páros és páratlan felosztás itt is működhet. „A hármas, az ötös, a hetes és a kilences a nagy szimfóniák közé tartozik, a kettes, a négyes, a hatos és a nyolcas pedig az intimebb jellegű művek közé. Szerintem az én regényeimmel is hasonló történik. És hogy a Tazaki Cukuruval mi a helyzet? Nos, ez egy új kategória lehet.”

Az író műveiben fontos szerep jut a zenének (legutóbbi könyvében éppen Liszt Zarándokévekének). Murakami általában korán kel, és írás közben lemezt hallgat. Tíz-tizenöt perc múlva azonban megfeledkezik a zenéről, és csak az írásra összpontosít. Ettől függetlenül szüksége van arra, hogy jó zene szóljon munka közben. Miközben A színtelen Tazaki Cukuru…-t írta a Zarándokéveket hallgatta, és a Le Mal du Pays (Honvágy) különösen megragadta, és mindenképp írni akart valamit erről a zeneműről.

Tovább

A 10 legjobb fantasy adaptáció

Mesék gyerekeknek, vérontások felnőtteknek és fiktív világokban játszódó eposzok mindenkinek. Áttekintjük a legjobb, irodalmi művekből készült fantasy adaptációkat, a Conan, a barbártól A Gyűrűk Uráig.

Boszorkányok (rendező: Nicholas Roeg, 1990)

(Eredeti mű: Roald Dahl azonos című regénye, 1983)

Ha nem számítjuk az 1984-es Szörnyecskéket, aminek a címén kívül alig van bármi köze az 1943-as gyerekkönyvhöz, akkor A fantasztikus róka úr mellett a Boszorkányok máig a legjobb adaptáció, amely Roald Dahl műveiből készült – igaz, maga az író utálta, mert teljesen megváltoztatták benne a történet végét. A horrorisztikus történet, amelyben a címszereplők a világ gyermekeinek életére törnek (mert taszítja őket a szaguk), Nicholas Roeg rendkívül eleven rendezésének köszönhetően nő fel a bemutatás évében elhunyt író jellegzetes stílusához. A boszorkányokhoz (és alkalmanként az áldozataikhoz) használt maszkok és bábok ráadásul mai szemmel is fantasztikusak.

Conan, a barbár (rendező: John Milius, 1982)

(Eredeti művek: Robert E. Howard Conan-történetei)

Az első szélesvásznú Conan-adaptációnak néhány nevet és karaktert leszámítva meglepően kevés köze van Howard klasszikus, műfajteremtő novelláinak hangvételéhez, sőt, még a címszereplő történetéhez és karakteréhez is. Saját jogán mégis nagyszerű film, a férfiasság mozgóképes himnusza, az eposzi képek és a grandiózus zene tökéletes, emlékezetbe égő egysége. Talán egyszer majd készül egy Conan-film, amely hű lesz az eredetihez és még jó is. Addig is elégedettek lehetünk az utóbbival. Egyébként is, Arnold Schwarzenegger puszta kézzel kiüt benne egy tevét.

Csillagpor (rendező: Matthew Vaughn, 2007)

(Eredeti mű: Neil Gaiman azonos című könyve, 1998)

Gaiman remek könyvéből Matthew Vaughn mondott olyan szép, látványos, kedves, bájos és kalandos mesét, hogy szem-száj elállt tőle. Ráadásul a film tökéletes példája annak, hogyan kell működnie egy könyvadaptációnak. Vaughn és forgatókönyvíró társa, Jane Goldman megtartottak mindent a regényből, ami működött szélesvásznon is, de nem keveset hozzá is tettek, az eredetileg csendes és melankolikus végét pedig a másféle hatásmechanizmussal bíró médiumnak megfelelően átgyúrták egy grandiózus finálévá. A Sárkányszív és A herceg menyasszonya óta nem készült fantasy, amely ennyire kellemes és tisztaszívű lett volna. Maga Gaiman is áldását adta a regénynél jóval viccesebb, könnyedebb hangvételre.

Tovább

„Ez már nem a rohadt hidegháború”

het_konyve1.JPG

Itthon öt évvel ezelőtt jelent meg először John le Carré regénye, Az üldözött. A filmes bemutatóhoz időzítve az Agave most újra kiadta a könyvet, melyben le Carré a szokott stílusbravúrral mossa el a határokat az erkölcsi jó és az anyagilag kifizetődő rossz között, miközben jó ízléssel lavíroz a megnyugtatóan unalmas hétköznapi világ és a beavatatlanok számára nem is sejthető, aljas kompromisszumokkal kibélelt háttéruniverzumok között. A regény angolul eredetileg 2008-ban jelent meg, de frissességéből és aktualitásából nem veszített. A terrorellenes háború a 9/11 óta eltelt tizenhárom évben változó intenzitással folyik, miközben az elmúlt hónapokban rég anakronisztikusnak gondolt hidegháborús retorikák élednek újjá az úgynevezett Kelet és Nyugat között. Láthatatlan és nagyon is kézzel fogható ellenségek csapnak össze egymással, a háttérfolyamatok pedig – az Assange-féle kiszivárogtatásoktól eltekintve  ugyanúgy láthatatlanok és megfoghatatlanok maradnak, mint akár húsz, harminc vagy negyven éve. Ezek után talán nem is kell nagyon magyarázni, miért Az üldözött lett a hét könyve.

John le Carré: Az üldözött

Agave Könyvek, 2014, 336 oldal, 3180 Ft

A+

 

A hidegháború játékszabályai viszonylag egyértelműek voltak: a harmadik világháború rémétől fenyegetve a két nagy tömb óvatosan ügyelt arra, hogy ha nem muszáj, ne essen nyíltan egymás torkának. A véres csetepatékra ott voltak a harmadik világ színterein zajló proxyháborúk, melyekben az amerikaiak és a szovjetek közvetítőiken keresztül szívták egymás vérét. A kommunizmus összeomlásával a „ki kicsoda” játék íratlan szabályai összezavarodtak, a két nagy (a látszólag győztes és az egykori csatlósállamait elveszítő, de még mindig hatalmas) entitásnak pedig addig szokatlan kihívásokkal kellett szembenéznie.

Időnként azonban csak a díszletek változnak, a szereplők nem vesznek el, legfeljebb átalakulnak.

Az üldözött cselekményének idején már túlvagyunk 9/11-en, amely – a közvélemény mellett – nem csak az amerikai titkosszolgálatokat sokkolta, de millió kérdést vetett fel Berlinben is („Szeptember tizenegyedike nem egy, hanem két Ground Zerót hagyott maga után.”). A terrortámadások fő kitervelője és végrehajtója ugyanis az a Mohamed Atta volt, aki előtte évekig Hamburgban háborítatlanul élt és ügyködött.

„Képzeljétek el azt a nagy udvart ottan a nagy krach után tele rommal-lommal vagy harminc méter magasan. De mind papír ám, csupa-csupa akta. És ezek a mi bánatos német titkosszolgálati báróink egyre csak túrnak és túrnak benne nekikeseredve. Próbálják kiókumlálni, hogy mi a jó nyavalyát sikerült ilyen irgalmatlanul elbaltázniuk.”

Ebbe a Hamburgba érkezik egy csempészhajó fedélzetén egy Íszá nevű csecsen, akire jó eséllyel kitoloncolás, börtön, esetleg újabb kínzások sora vár. A dolgok menetén egy, a végletekig idealista jogász, Annabel Richter csavar egyet, amikor a törvény betűjének ellenszegülve úgy dönt, hogy megmenti a fiatal férfit. De ki ez az Íszá? Egy szerencsétlen sorsú csecsen menekült, egy orosz hadúr törvénytelen fia, egy lappangó terrorista sejt tagja, vagy egy titkos bankszámla egyetlen örököse? Személyazonosságát leginkább az őt védők és az őt üldözők előfeltevései és verdiktjei határozzák meg, menekülésének egyetlen záloga pedig, ha hajlandó együttműködni Annabellel és egy zaklatott múltú brit magánbank vezérével. Utóbbi családilag kötődik a bankhoz, melyet még az apja futtatott csúcsra a hidegháborús kémfészeknek számító Bécsben. Az öreg Brue szolgálatait a britek utóbb egy plecsnivel díjazták, amikor aztán meghalt, titkok egész sorát hagyta örökül fiára.

Tovább

Itt van Neil Gaiman 5 legjobb könyve!

 

Amerikai istenek (2012)

Neil Gaiman: Amerikai istenek

Agave Könyvek, 2012, 3980 Ft

 

Különös road movie Amerikáról egy bevándorló szemszögéből. A 90-es évek elején az Egyesült Államokba költözött Gaiman saját, az országgal kapcsolatos tapasztalatait írta bele a nagyszerű történetbe, amiben az Óhaza elfeledett és az Újvilág egyre erősebb istenei csapnak össze egymással a túlélés érdekében, egy Árnyék nevű volt elítélttel az események középpontjában. Az Amerikai istenek dramaturgiai csoda: olyan széteső, csapongó, hol eposzi méreteket öltő, hol már-már kiábrándítóan hétköznapi, és nem egyszer túl hosszúnak tűnő, hogy nem lenne szabad működnie, de Gaiman valahogy mégis összetartja az egészet, és ettől a megfejthetetlen, mágikus ragasztóanyagtól lesz a könyv felejthetetlen.

Tovább

Gyilkosság, titkok, rejtélyek - A Seuso-kincs nyomában

seuso.jpg

A Seuso-kincs nevét az egyik tálról kapta, amelyen egy felirat olvasható (szabad fordítása): „Századokig, Seuso, néked tartson e néhány érdemes fémtál, szolgálja utódaidat is”.

A Kossuth Kiadó A történelem nagy rejtélyei sorozatban jelenteti meg a Seuso-kincsek kalandos és titkokkal teli történetét. Hajdú Éva könyvéből így például kiderül, ki volt Sümegh József, aki az 1970-es évek közepén Polgárdi közelében rátalált a római kori leletegyüttesre – de rejtély marad, hogyan halt meg. Kiderül, hogy milyen palotát rejt Szabadbattyán földje, de rejtély marad, hogy itt élt-e Seuso, a kincs feltételezett tulajdonosa. Itt olvasható, hogy ki vásárolta fel az ezüstöket Londonban, de rejtély marad, hogy ki csempészte át azokat a magyar határon. Kiderül, hogy mennyire hasonlítanak a tárgyak a Nemzeti Múzeum kincséhez, a 4 lábú ezüstállványhoz, de még nem tudjuk, hogy tényleg összetartoznak-e.

A Seuso néven ismertté vált, felbecsülhetetlen értékű római kori ezüstlelet dísz- és kisebb részben használati edényekből áll. A kincs minden bizonnyal nem egy időben, nem egy helyen, és mai értelemben nem egy megrendelő számára készült. A tárgyakat azonban valamennyi ideig együtt használták vagy díszítették vele az étkezések színhelyét, s néhány darabjukat tudományos bizonyíték szerint is együtt rejtették el.

Azt, hogy ki volt Seuso, nem tudjuk. Neve a legbecsesebb műtárgy, a kilenc kilogrammos Seuso-tál állatos jeleneteket ábrázoló medalionjának köriratában olvashatjuk. Csak abban lehetünk bizonyosak, igen gazdag, előkelő ember lehetett, hiszen ajándékba nagy és súlyos ezüsttálat kapott, családos volt és minden bizonnyal emeletes villában lakott a Pelso tóhoz, azaz a Balatonhoz közeli birtokán. Nevét csak a róla elnevezett, vadászjelenetekkel díszített tálon olvashatjuk, egyéb írásos emléket nem ismerünk róla. A kutatást érdemes folytatni, hiszen feltételezett lakhelye, a III. században Szabadbattyán határában épült – és 374-ben a barbárok támadásában elpusztult és 1993-ban részlegesen feltárt – római kori villa pompás termeivel és falfestményeivel császári fogadásra is alkalmas volt, így lehet, hogy mint a Római Birodalom egyik határvidékének ura, felbukkan még valahol.

Szakemberek szerint a kincs magyar eredete eléggé megalapozottnak tűnik. Mert itt, ennek a helynek a közelében került elő az az állvány, amelyet 1874-től őriznek Magyar Nemzeti Múzeumban. Az állványra pontosan ráillik az egyik Seuso-tál, és anyagában, díszítésében, feliratában nagy hasonlóságot mutat az ezüstkinccsel.

Tovább