Olvass!

KönyvesBlog

Esterházy fontolva haladó nyelvújító volt

2017. április 29. .konyvesblog.

Fotó: Valuska Gábor

Halála óta a harmadik konferenciát rendezték Esterházy Péterről, amely pontosan jelzi: az életmű feldolgozása intenzíven zajlik. Csütörtökön a Szegedi Tudomány Egyetem (SZTE) Bölcsészettudományi Karának (BTK) magyar irodalmi tanszéke hívta egybe az irodalomértelmezőket, hogy a tragikusan korán lezárult írói pálya felvetette kérdésekre keressenek válaszokat. Az eseményt megnyitó Szajbély Mihály, a BTK dékánja a sors igazságtalanságának nevezte, hogy Esterházy Péterről emlékkonferenciát kell tartani.

A konferencia szervezői – Szilágyi Zsófia és Szabó Gábor – a hazaiak mellett nemzetközi tudósgárdát invitált a Tisza-parti városba. Nem véletlenül, mert a tudományos eszmecsere a Hagyomány és fordulópont: Esterházy recepciója a kelet-európai régióban címet kapta. Rudaš Jutka (Maribori Egyetem) Esterházy szlovéniai recepciójáról beszélt, Németh Zoltán: (Nyitrai Egyetem) a magyar szerző szlovák/szlovákiai magyar kontextusának kérdéseit taglalta, míg Selyem Zsuzsa (Kolozsvári Egyetem) a Javított kiadás című művet elemezte a Szegedi Akadémia Bizottság székházában, zsúfolt előadóterem előtt.

Esterházy szlovéniai és szlovákiai fogadtatása rendkívül élénk, ezt bizonyítják műveinek egymást követően megjelent fordításai, valamint az ezeket kísérő kritikai visszhangok. Nem mellékesen az a tény is, hogy mindkét országban sokat vendégeskedett a szerző, aki író-olvasó találkozók mellett nagyszámban szerepelt a két szomszédos ország médiájában – derült ki az előadásokból. Szlovákiai intenzív recepciója nem kelthetett meglepetést, már csak azért sem, mert a pozsonyi székhelyű Kalligram Kiadó egyszerre volt műveinek ottani megjelentetője, és részben-egészben szervezője a szerző szlovákiai szerepléseinek. Németh nem hagyta említetlenül, hogy elemi hatást gyakorolt Esterházy Grendel Lajosra. Elég, ha három olyan kitűnő kisregényére utalunk, mint az Éleslövészet, a Galeri és az Áttételek. A magyar hallgatóság számára azonban újdonsággal szolgálhatott az a kiemelt érdeklődés, amellyel Ljubjanából és Mariborból figyelemmel kísérték a legfontosabbak közé tartozó kortárs magyar prózaíró munkásságát.

Tovább

A Stanford Egyetem professzorai segítenek megtervezni az életed

Életünk egészére hatással vannak a dizájnerek. Elég csak körülnéznünk a munkahelyünkön vagy a lakásunkban, és lépten-nyomon okostelefonokba és formatervezett bútorokba botlunk. Minden egyes tervezői feladat egy problémafelvetéssel kezdődik, amelynek megoldására egy csapat vállalkozik, addig finomítva elképzeléseit, amíg el nem jut a lehető legjobb eredményig. Miért is ne tekinthetnénk hasonlóképpen a saját életünkre?

Bill Burnett és Dave Evans: Tervezd meg az életed

Fordította: Kelemen László, Bookline Könyvek, 2017, 257 oldal, 3999 HUF

 

Bill Burnett és Dave Evans formatervezőként számos termék tökéletesítésében vett részt. A Stanford Egyetemen évek óta futó kurzusukat egy kreatívabb, boldogabb élet reményében több ezren kipróbálták már. A tervezői gondolkodásmód (design thinking) elsajátításával könyvükön keresztül most a saját életünket is boldogabbá és teljesebbé tehetjük. A bemutatott valós élethelyzetek és kipróbált módszereik által képessé válhatunk arra, hogy praktikusan és kreatívan gondolkozzunk, és learassuk saját tervszerű munkánk gyümölcsét, vagyis olyan életet éljünk, amilyet szeretnénk. Márpedig egy jól felépített élet egyet jelent a jó élettel.

Bill Burnett a Stanford Egyetem formatervezési programjának vezetője. Olyan termékek kialakítása fűződik a nevéhez, mint például az Apple PowerBookja. Dave Evans formatervezőként ugyancsak a Stanford munkatársa. Az Apple-nél ő volt az első egerek kialakításáért felelős csapat vezetője.

Olvass bele a könyvbe:

Burnett_TervezdMegAzEleted_beleolvaso.pdf by konyvesblog on Scribd

 

A Philip Roth-filmekből pont a zsidóság hiányzik

Jennifer Connelly és Ewan McGregor az Amerikai pasztorálban

Feltehetjük a kérdést, hogy több kudarc, félresikerült próbálkozás, szerényen fogadott produkció után miért próbálkozik Hollywood továbbra is Philip Roth regényeinek a megfilmesítésével, de felesleges. Mégiscsak a ma élő egyik legismertebb és legelismertebb amerikai íróról beszélünk, a Nobel-díj állandó várományosáról, természetes, hogy időről-időre nekifutnak a regények filmes adaptálásának.

Philip Roth: Amerikai pasztorál

Fordította: Fordította: Sóvágó Katalin, Európa Könyvkiadó, 2016, 467 oldal

 

A folyamat nem most kezdődött, már filmet csináltak Roth első elbeszéléskötetének címadó kisregényéből, az Isten hozott, Columbusból (1969) és az első igazán nagy sikeréből, a Portnoy-korból is (1972). Egyik sem váltott ki olyan hatást, mint eredeti változatuk, és aztán a filmkészítők évtizedekig nem is nyúltak Roth regényeihez.

A kétezres évektől kezdve viszont újra megjelentek a feldolgozások, film készült a Szégyenfoltból (2003), A haldokló állatból (2008) és a Kiégésből (2014), tavaly pedig két Roth-adaptáció is moziba került, a Düh és a nemrég Magyarországon is bemutatott Amerikai pasztorál. Ez utóbbinak Ewan McGregor a főszereplője (partnerei Jennifer Connelly és Dakota Fanning), de ez a film a skót színész első rendezése is. A nagy nevek eddig sem kerülték a Roth-adaptációkat, a Kiégésben például Al Pacino játszik Greta Gerwiggel, a Szégyenfoltban Anthony Hopkins és Nicole Kidman szerepel, A haldokló állatban Ben Kingsley; Jack Nicholson pedig már többször elmondta, hogy mennyire örülne neki, ha Mickey Sabbath lenne az egyik utolsó nagy alakítása, már ha egyszer filmet csinálnak a Sabbath színházából.

Hiába azonban a sztárok, valami mégsem stimmel ezekkel a feldolgozásokkal. Van, amikor pont ők nem stimmelnek, mint a Szégyenfoltban, amelyben Anthony Hopkins játssza a zsidónak is beillő fekete karaktert, Coleman Silket, Gary Sinise pedig maga Philip Roth, vagyis az író gyakran használt alteregója, Nathan Zuckermann. De az általános gond inkább az, hogy a regények társadalmi-kulturális-történelmi háttere, illetve a zsidó lét boncolgatásának mértéke és milyensége valami olyan dolgot jelent, amit igazából nem lehet filmre vinni. (Amerika leghíresebb filmkritikusa, a 2013-ban elhunyt Roger Ebert például a Portnoy-kór filmváltozatáról azt írta, hogy konkrétan a zsidóság hiányzik belőle.)

Tovább

Nádas Péter és a semmi dokumentumai

Fotó: Németh Dániel/Jelenkor Kiadó

„Nem volt apelláta, délre a vasárnapi ebédnek készen kellett lennie” – Nádas Péter kétkötetes memoárja éppen úgy indul, ahogy egy jó könyvbemutató szokott: csöndesen, de határozottan. Kisvártatva azonban kíméletlen család-, ország- és emlékezettörténet veszi kezdetét, ami kitart 1300 oldalon át. Múlt szerdán, a Könyvfesztivál előestéjén mutatták be a Világló részleteket a Katona József Színházban. Ott voltunk a helyszínen, jegyzeteltünk is meg minden – de hát egy Nádas-est az olyan, hogy végig úgy érezzük: ha nem tapadunk minden idegszálunkkal a pódiumra, biztosan lemaradunk valami nagyon fontosról. Úgyhogy első körben a műélvezet javára döntöttünk a kötelességgel szemben, és elengedtük a tudósítást; az élet túl rövid. A Könyvfesztivál ünnepzajának elülése után most mégis kísérletet teszünk arra, hogy szórványos följegyzéseink és az utólag is nézhető online stream segítségével írásban is rekonstruáljuk a premier eseményeit. Nehogy már éppen az év egyik legfontosabb prózai művének bemutatóját hagyjuk említetlenül. Az emlékállomány újrarendezésének eredménye: minden idők egyik legrészletgazdagabb és leghosszabb eseménybeszámolója a Könyvesen. Jönnek a részletek, itt világlanak!

Sárközy Bence, a Jelenkor vezetője a Katona színpadán póztalan személyességgel, egyszerű szavakkal beszél arról, miért különösen fontos esemény a számára a Világló részletek megjelenése. Arról mesél, hogyan szeretett bele végzetesen az Emlékiratok könyve című regénykatedrálisba az egyetem alatt, és arról, mit érzett, amikor két évvel ezelőtt már az új mű kiadójaként üldögélt a szerző legendás körtefája alatt, hogy a most napvilágot látott memoárról beszélgessenek. (Hogy mi a Könyvesnél hogyan szerettük széjjel ezeket a bizonyos mondatokat, azt itt olvashatják, Nádas Péterrel készített tavalyi videónkat itt nézhetik meg, nagyinterjúnkat pedig a nyomtatott Könyves legújabb számában érhetik el.)  

Nádas Péter: Világló részletek I-II.

Jelenkor Kiadó, 2017, 1212 oldal, 7999 HUF

 

Jó nagy teste van neki

„Ez a könyv él. Van neki teste. Jó nagy teste van neki. Van lelke, van nyelve. Lélegzik, és mi együtt lélegzünk vele olvasás közben” – így a Jelenkor vezetője, aki szerint azzal, hogy érthetőbbé, láthatóbbá változtatja számunkra szüleink és nagyszüleink évszázadát, illetve a tőlük megörökölt időt és emlékeket, a Világló részletek egyenesen nagykorúvá tesz. „Engedjék magukra tapadni ezt a könyvet!” – kéri szelíden egy, a 469. oldalról kiragadott mondatra reflektálva Sárközy, és valószínűleg a fentebb részletezett jóféle természetesség miatt van, hogy szinte eszünkbe se jut egy sorba állítani ezt a frankó kis kötést-fölszólítást az átlag könyvpremiereken tapasztalható kiadóvezetői bon mot-kkal, kötelező kincstári imperativusokkal, miegyebekkel. Vagyis: nemigen tudunk mást gondolni, mint hogy ennek a könyvnek, a Világló részleteknek tényleg ránk tapadva, vagyis: rajtunk van a helye.

„Ennek itt lesz a helye” – teszi mindjárt idézőjelbe Nádas Péter az előbbi állítást, amikor a színpadra lépve első dolga, hogy az előzőleg a  beszélgető-asztalra elhelyezett Világló-példány új nyugvópontját a remélhető későbbi felolvasás céljára a játéktér (rendezői) bal sarkában előkészített, úgynevezett szónoki pulpitus mellett helyet foglaló kisasztal (rendezői) bal sarkában jelölje ki.

Tebelőled semmi se lesz

Földényi F. László egyetértőleg utal vissza Sárközy Bence szavaira: ennek a könyvnek súlya van, és ilyen szempontból a kritikus-esszéista egyből a Párhuzamos történetek, illetve az Emlékiratok könyve mellé sorolja a Világlót. És nyilván nem elsősorban a kemény fedlapok közé szorított majdnem 1300 oldalnyi papír, valamint az elhasznált tinta tényleges súlyára gondol. Az őt különösen megragadó emlékek közül elsőként egy svábhegyire kérdez rá az írónál: hogyan érintette, hogy egy iskolai kirándulás alkalmával, amikor a gyerekekért felelős tanárnő az erdő közepén mindenkit sorra vett némi elkönyvelés céljából (te kereskedő leszel, te ügyvéd, te meg orvos stb.), a Világló részletek narrátorának jövőjét a következőképp találta prognosztizálni:: „tebelőled meg semmi se lesz!”

Tovább

Könyves Magazin: Itt a Nádas Péter-szám!

Megjelent a Könyves Magazin tavaszi száma, a címlapján Nádas Péterrel. A fotót Valuska Gábor készítette. A lap megvásárolható a Libri-boltokban és kiemelt újságárusoknál, és aki szeretne, már elő is fizethet rá.

Könyves Magazin 2017/.

LIBRI-BOOKLINE ZRT, 2017, 72 oldal, 5 pont + 199 Ft

 

Mit találtok a legfrissebb magazinban?

Címlapsztori:

Az idén 75 éves Nádas Péter megtagadta a fantáziálást, hogy megírja kétkötetes emlékírását, amely regényszerűen dolgozza fel az elbeszélő és az őt hagymahéjként körülölelő család, belváros, Magyarország és az európai kultúra traumákkal teli történetét. Minden túlzás nélkül: született egy könyv, ami a világháborút, a holokausztot, a kommunista hatalmat és 1956-ot is személyes nézőpontból, a családtagokon és ismerősökön keresztül ábrázolja, így válik a memoár az egyén és a történelem párbeszédévé is, és így mutatja meg, hogy semmitől sem függetleníthetjük életünket. Nádas Péterrel a Világló részletek című memoárjáról beszélgettünk, Csordás Gábor pedig a kötet szerkesztéséről árult el részleteket.

k20-belso-nadas.jpg

Krasznahorkai:

A friss Aegon-díjas Krasznahorkai Lászlót az irodalmi díjak terhéről, az álhírekről és az otthon elhagyásáról kérdeztük. “Számomra az mesterséges, ha az ember azt mondja, hogy igenis van különbség a civil életem és a művészi értelemben vett életem között. Ugyan miért volna? Mondjuk Franz Kafkának, innen nézve legalábbis, miért volna egy külön élete? Azért, mert kimegy a mosdóba? Ott majd más lesz?”

Kémek:

Írók, akik végigírták a hidegháborút - John le Carré alig másfél évtizedet töltött el a brit titkosszolgálatnál, az akkori évek mégis egy életre elég irodalmi munícióval látták el. Titkosszolgálati és írói pályájáról most Galambok alagútja című memoárjában oszt meg részleteket. De kik voltak még azok az írók, akik a kémkedéstől indultak és íróként váltak világhírűvé, és miért mondják közülük sokan, hogy a titkosszolgálatokat tartják a legjobb íróiskolának?

k20-belso-hideghaboru.jpg

Irodalmi karikatúrák:

Néhány hete felbukkant az interneten Jászladányi Nándor, és sokan máris új Karinthyt kiáltottak. Az írói, költői csúfolkodásnak óriási hagyománya van a magyar irodalomban, ezért megvizsgáltuk az irodalmi karikatúrákat - Adytól Varró Dánielig.

Így készült: Peer Krisztián és a 42

A Sorvezetőben Karafiáth Orsolya, Nemes Z. Márió és Tisza Kata arról, hogy mennyire egészségtelen az írás

Tárgyalás: Simon Márton dolgozószobája

A Könyves Magazin megtalálható a Libri bolthálózatában és kiemelt újságárusoknál, online megrendelhető a Bookline.hu-n, de érdemes rá előfizetni ezen a linken.

Tisza Kata: Ledózeroltam a régi identitásomat

tiszakata-9696.jpgFotó: Valuska Gábor

Fekete borító hússzínű betűkkel, rajta koporsót idéző elosztó, a konnektorok helyére akár csecsemőarcokat is képzelhetnénk, a kábel szív- és koponyaalakban gubancolódik. A teljes életút végigvonul Tisza Kata Akik nem sírnak rendesen című könyvének borítóján (Kárpáti Róbert munkája – a szerk.), az emberélet csomópontjainak megjelenítése pedig egyáltalán nem véletlen. Tisza 2007-ben döntött úgy, hogy kiszáll az irodalomból. Tudományos karriert kezdett, ám szociálpszichológiai tanulmányai során nemcsak a saját múltjával sikerült megbékélnie, de választott témája ismét az irodalom felé fordította. Beköltözött a fejébe a férfi és a nő (így, csupa kisbetűvel, meghagyva a lehetőségét, hogy bárki magára ismerjen bennük), akik „egy állandó önkereső, kiútkereső, válságszerű állapotban szenvedve” más-más perspektívából kezdték vizsgálni ugyanazokat a kérdéseket – szerelmet, elfojtást, gyászt, magányt. Kettejük szenvedését a tudomány hangján megszólaló, de nagyon is emberi terapeuta, Szakáll analizálja, aki számos különböző asszociációra ad lehetőséget a Kékszakállú hercegtől Sigmund Freudig.  Történetük néhány Facebook-bejegyzésnek indult, ám egyre több pozitív visszajelzés kaptak, és végül megtöltöttek egy egész kötetet. Tisza Kata a párkapcsolaton belüli és kívüli frusztrációról, akár erőszakról, az ingerküszöböt simán átlépő ageizmusról és az általános iskolások bölcsességéről beszélt nekünk, és azt is elárulta, mivel vette el az élét egy olvasója a negatív kommenteknek: „Nem lehet mindenkinek tetszeni, nem vagy te Nutella,”

Mekkora félelem van benned a visszatéréssel, a fogadtatással és azzal kapcsolatban, hogy újra íróként kell szerepelned?

Eléggé szorongok, mégiscsak tíz év kimaradt. Amikor tavaly elindult ez a történet, még nem volt benne, hogy kötet és visszatérés lesz belőle.

Hogyan indult?

Iskolás lett a lányom, és az iskolában hallott először arról, hogy az anyja valaha írt. Aztán hazajött, és elmesélte, hogy azt beszélik, híres író voltam, de ő rögtön mondta, hogy ő erről nem tud. Elő kellett állnom egy olyan válasszal, amivel meg tudok békélni. Az utóbbi években, ha véletlenül felismert a zöldséges, görcsbe rándult gyomorral rohantam ki az üzletből. Próbáltam valahogy kimenekülni a saját valamikori szerepemből. Mindig a közönség szeretett, a kritika megosztó volt velem. Ezt főként annak köszönhetem, hogy sok más műfajban is megjelentem, és nem láttam át, hogy a magyar elég kis piac ahhoz, hogy össze-vissza ötvözzem a különböző műfajaimat. Rám feküdt a saját sztereotípiám, a fiatal lány meg egyebek.

Amikor elkezdtem válaszokat adni a lányomnak, ő egyre inkább elképedt, és megkérdezte, hogy miért hagytam abba az írást, ha annyira szerettem. Ő volt a legfontosabb reflexióm. A másik szála a történetnek, hogy körülbelül nyolc éve vizsgálok életutakat, mert alapvetően az öregedéssel akartam foglalkozni, ám az életútban mindig ugyanazok a nagy csomópontok bukkantak elő - születés, halál, válás, veszteségek, gyász. Jártam nyugdíjasklubokban, megfigyeléseket végeztem, mélyinterjúkat vettem fel, és egy nagyon sűrű anyag gyűlt össze a fejemben. Amikor eljött az a pont, hogy disszertációt kellett volna írnom, úgy éreztem, képtelen vagyok szabályokba fogalmazni azt az iszonyatos érzésmennyiséget, ami ezzel a munkával generálódott bennem. Ugyan minden reggel leültem, hogy tudományos publikációt fogok írni, de egyszer csak nagyon mélyről elkezdtek kipattanni ezek a mondatok. A kutatási témámba vágtak ugyan, de hasonlítottak a régi irodalmi korszakomra, és egészen más regiszteréből törtek elő a lelkemnek.

Ezek a mondatok aztán felbukkantak a Facebook-oldaladon.

Évekig nem voltam jelen a Facebookon, de mivel a gyerek iskolájának összes információja ott volt, újra visszakerültem. Először csak álnéven, öt ismerőssel, nagyon óvatosan, nehogy beszippantson a közösségi háló. Leírtam azt az egy darab, sűrített mondatot, aztán másnap már mertem kettőt, és hihetetlenül pozitív és erősítő visszajelzések kezdtek rá jönni. Kiadóktól, barátoktól, olyanoktól, akikkel korábban együtt dolgoztam, akár a kritikusaimtól is, akik régen el sem olvastak, mert azt gondolták, hogy ha a tévében szerepelek, akkor biztos csak hülyeséget írhatok. Azzal a képpel a fejemben szálltam ki ebből az egészből, hogy engem nem szerettek és valamit nagyon elrontottam, de amikor elkezdtek megtalálni a múltból, az olyan volt, mintha egy hatalmas álomból ébredtem volna. Ha voltak emberek, akiknek fontos volt, amit csinálok, akkor miért vezekelek? Három hónap alatt száz egyperces novella jött össze. Az elején még küzdöttem ellene, és azt mondogattam, hogy holnaptól tényleg nekifogok a doktorimnak, aztán egy ponton megadtam magam, és nem viaskodtam, nézzük meg, mi lesz ebből.

A kislányodnak elmondtad, hogy újra írsz?

Elkezdtem neki felolvasni azokat, amikről úgy éreztem, számára is érthetők. Nagyon tetszettek neki, ráadásul oda-vissza hatottak, mert mondta, hogy az ő feje is tele van történetekkel. Akkor még nem tudott írni, ezért elkezdte diktálni, én pedig lejegyeztem, amit mesélt. Mind fantasztikusan eredeti. Egymást erősítgettük ebben az alkotófolyamatban.

Tisza Kata: Akik nem sírnak rendesen

Scolar, 2017, 230 oldal, 3490 HUF

 

Említetted, hogy először az öregedést kezdted kutatni, amihez szervesen hozzátartozik az ageizmus, vagyis az életkor alapú előítélet és diszkrimináció. A fiatal lány mint sztereotípia egy tőről fakad az idősek kirekesztésével.

Ez a jelenség másik oldala; valahol a szexizmus és az ageizmus keresztmetszetében vagyunk. Az én esetemben számos egyéb tényező is közrejátszott, elkezdhetjük boncolgatni, hogy hányféle szimbólumot hordozok a holokauszt-túlélő nagyapámmal és az erdélyi menekültstátuszommal. Azt sem láttam át, hogy ha nem képviselem elég tisztán és egyértelműen egyik oldal érdekeit sem, akkor mindenki számára zavaros figura leszek, ráadásul még be is megyek hülye tévéműsorokba, ahol aztán abszolút nincs kontrollom a kontextusra. Ebből következett, hogy már senkit nem érdekelt, hogy valójában mi a fő profilom, ami teljesen érthető. A szociálpszichológiai tanulmányaim során megértettem, mi az, hogy előítélet, diszkrimináció, hogy milyen folyamatnak váltam az áldozatává, mi az, amit elkerülhettem volna, mi az, ami mindenképpen megtörtént volna, és ez egy csomó mindent helyre tett bennem. Rájöttem, hogy nem gyűlölhetem azt, hogy szerettem írni, akármilyet is írtam. 23 éves voltam, akkor az volt a perspektívám, úgy tudtam megragadni a realitást. A műsorokba kár volt bemenni, ma már nem is megyek be, és ennek tíz éve.

Ha az Akik nem sírnak felől vizsgáljuk az előző könyveidet, akkor azt fogjuk látni, hogy pontosan ugyanarról írsz, amiről mindig: a társas kapcsolatok minőségéről és problematikájáról. Nagy különbség viszont, hogy most tudományos, pszichológiai keretbe helyezed a történeteidet. 

Szerintem ez a kulcsa az egésznek. Ugyanarról beszélek, amiről eddig is, de már egyáltalán nincs szükségem arra, hogy leírjam azt a szót, hogy szex, vagy vázoljam az aktust, ami mindig csak felület. Ez a könyv most sokkal durvább dologról szól, mint a szex: a lélekről szól és a társadalomról. Ugyanakkor persze a nyelv is más, a stílus is más, a megközelítés is nagyon más: egyéni és rendszerszint is ütközik, több a perspektíva, szimbolikusabb és tömörebb a képi világ. Nagyon érdekes visszajelzés volt, hogy amikor kitettem az első történetet a Facebookra, az olvasók egy része nevető emotikont nyomott, a másik része szomorú lett vagy dühöngött. Elkezdtem gondolkodni, hogy akkor ez a történet vicces, szomorú vagy felkavaró-e, és rájöttem, hogy mindegyik egyszerre, attól függően, hogy az olvasó hol tart éppen a saját életében, vagy hány rétegben nyílt neki meg a történet.

Az új szövegeidet pszichoprózaként definiáltad. Kicsit olyan, mintha egyéni terápiát csináltál volna a pszichodráma csoportfoglalkozásaiból a kötetben.

Egyértelmű volt, hogy pszichológiai háttértudásra épülő, de mégiscsak irodalmi szövegeket írtam. Ezt a kettősséget fejezi ki a pszichopróza elnevezés. Igazság szerint nem érdekel, hogy mi lesz a verdiktje az irodalmi szelektorokon keresztül. Sokkal relevánsabb visszajelzés, ha megszólítja az embereket, belső munkára készteti őket, elindít bennük valamit. Nekem már az is öröm, hogy csináltam valamit, amit szeretek, és nem gyűlöltem meg magam a végére, amit a gyerekeimre hagyhatok. Szinte mindegy, a kritika mit tud kezdeni vele. A gyerekeim miatt mondom, hogy szinte, mert nem akarom, hogy nagyon kicsinálják az anyjukat. Én elbírom, de már nem vagyok egyedül.

Tovább

Libri irodalmi díjak 2017 – Már csak pár napig lehet szavazni!

lid_zsurik_ok_szines_small.jpgA szakmai zsűri tagjai: Károlyi Csaba, Szilágyi Zsófia, Bálint András, Fullajtár Andrea, Beck Zoltán (fotó: Libri)

A Libri által 2016-ban alapított díj az előző év legjobb szép- és tényirodalmi könyveit díjazza. A közönség már csak április 30-ig szavazhat és döntheti el, hogy ki nyerje 2017-ben a Libri irodalmi közönségdíjat.

A tavalyi év könyvterméséből 132 tény- és szépirodalmi könyv felelt meg a díj követelményeinek, amiből 88 neves közéleti személyiség, művész, író, és tudós szavazata alapján alakult ki a 10-es lista, amire a szakmai zsűri és a közönség is szavazhat. Az ünnepélyes díjátadó gálán, május 15-én a 10 döntős szerző részvételével derül ki, mely könyvek kapja a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat.

A közönség és a zsűri a következő 10 könyvből választhatja ki azokat, melyek 2017-ban elnyerik a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat:

JÁSZBERÉNYI SÁNDOR: A lélek legszebb éjszakája
KEPES ANDRÁS: Világkép
KRASZNAHORKAI LÁSZLÓ: Báró Wenckheim hazatér
NÁDAS PÉTER: Az élet sója
NÉMETH GÁBOR: Egy mormota nyara
SZABÓ T. ANNA: Törésteszt
TÉREY JÁNOS: Őszi hadjárat
VARRÓ DÁNIEL: Mi lett hova?
ZÁVADA PÁL: Egy piaci nap
ZOLTÁN GÁBOR: Orgia

A szakmai zsűri tagjai: Bálint András, Kossuth-, és Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Beck Zoltán, dalszerző, a 30Y énekes-gitárosa, a pécsi tudományegyetem adjunktusa, a zenélő egyetem szakmai igazgatója (vele készült interjúnkat ITT olvashatjátok), Fullajtár Andrea, Jászai Mari-díjas színész, a Katona József Színház tagja, Károlyi Csaba irodalomkritikus, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese, egyetemi oktató, Szilágyi Zsófia, Balassa Péter-díjas irodalomtörténész, kritikus, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanára, a Móricz Zsigmond Társaság elnöke (ITT interjúztunk vele).

A közönség már csak pár napig, április 30-áig szavazhat ezen az oldalon. A szavazók között a szervezők 100 darab ajándék könyvcsomagot sorsolnak ki, természetesen a Libri irodalmi díj 10 döntős könyvéből. A Libri irodalmi díj és a Libri irodalmi közönségdíj ünnepélyes díjátadója május 15-én lesz.

A díjról, a 132 könyvről, a kiválasztottakról és a döntősökről minden információt megtalál itt és itt.

A buszvezető költő mítosza

A tavalyi év egyik legszerethetőbb, nálunk február közepén bemutatott filmje, Jim Jarmusch Paterson című alkotása egy buszvezető költő világába kalauzol bennünket. A címszereplő békésen éli hétköznapjait, reggel bemegy a telepre, felveszi a munkát, levezeti kiszabott köreit a városban, délután leparkolja az ormótlan járgányt, hazafelé pedig kicsit dolgozik az épp aktuális versén a parkban. Az alaphelyzet annyira bájos, hogy itt tulajdonképp meg is állhatunk, a film után már sosem fogunk ugyanúgy nézni a buszsofőrökre. Mielőtt azonban legyintenénk egyet, hogy a valóságban ilyesmi úgysem létezik, érdemes kicsit elmélyedni az írók életrajzában. Különösen pályájuk korai szakaszában, hiszen akkor is meg kellett élniük valamiből, amikor még csak az asztalfióknak írtak. Következzenek a munka hősei, akik nem riadtak meg a mocskos melóktól.

Könyves Magazin 2017/I.

LIBRI-BOOKLINE, 2017, 72 oldal, 5 pont + 199 Ft

 

Tar Sándor, a lakkszóró

Tar Sándor önéletrajzából a gyári munkák végtelen katalógusa tárul fel előttünk. A mi utcánk írója végzettségét tekintve fegyver-, lőszer- és robbanóanyag-technikus volt, de a hatvanas évek elején előbb a Debreceni Gázműnél, majd a Gördülőcsapágy Gyárban kapott munkát, 1992-es elbocsátásáig pedig az orvosi műszergyárban dolgozott. Üzemi beosztásai között olyan változatos munkákat találhatunk, mint műszaki rajzoló, betanított köszörűs, esztergályos,  forgácsoló és fecskendő művezető, automatakezelő, melegműhelyi meós, lakkszóró és röntgenszerelő – az ezekben az állások során szerzett élményei pedig alapjaiban határozták meg írói érdeklődését, amelynek középpontjában a perifériára szorult emberek állnak. 1976-ban meg is nyerte a Mozgó Világ szociográfiai pályázatát, az 1981-ben megjelent A 6714-es személy című  novellagyűjteményével pedig kiérdemelte a legjobb első kötet díját.

“Igen, csak az a baj, hogy én technikusnak készültem, és gyári munkások között éltem, és én még ma is munkásnak érzem magam inkább, mint írónak. Úgy gondoltam világéletemben, hogy én dolgozgatok ott a gyárban, - mert szerettem a gépeket, azt a szagot, ami ott van egy műhelyben, egy gyárban, az emberek közelségét, az emberek családját – közben írogatok passzióból” – részlet egy interjúból.

Kassák Lajos, a ráverő

Kassák Lajos nemcsak a kubista festményekben és a Munka folyóirat szerkesztésében lelte örömét, hanem a fényes és nehéz vasrudakban is, amelyeknek saját bevallása szerint testük és lelkük volt. Érezte bennük az akaratot, örült neki, hogy birkózhatott és verekedhetett velük, ha valamit csinálni akart belőlük a lakatosműhely kormos-füstös zugaiban. A Ló meghal a madarak kirepülnek költőjét szülei taníttatni akarták, ám ő 12 éves korában lelépett a gimnáziumból és lakatosinasnak állt. Megszerezte a segédlevelet, majd 1904-ben Budapestre költözött, és megrögzött vasmunkásként belevetette magát az angyalföldi gyárak megterhelő erőpróbáiba.

“A ráverőkhöz kerültem. Egy próbára összeállítandó híd oldalívén dolgoztunk. Néhány méterre a földtől, szétvetett lábakkal két traverzen álltam. A súlyos kalapács majd elrepült velem, valahányszor felemeltem. És estig sokszor, nagyon sokszor kellett ezt a nehéz dolgot felemelnem, hogy lefejezhessem vele a szöget, ami újra meg újra ott meredezett előttem a megfúrt lemezben.” – Kassák Lajos: Egy ember élete

Vas István, a könyvelő

Vas István, bár betársulhatott volna apja textilüzemébe, inkább a függetlenséget és az írást választotta. Ezzel viszont lemondott apja támogatásáról is, és végül a Standard Villamossági Rt. könyvelésének legalján kötött ki. 1929-től kilenc éven át koptatta az iroda, vagy ahogy ő nevezte, “a gyár” tintafoltos asztalát. Miután már kiismerte magát a végtelen számoszlopok között, jutott azért ideje a munkahelyén a költészetre is. Korrajznak is felejthetetlen önéletrajzi regényfolyamának tanúsága szerint nyolcvan pengős kezdő fizetéséből alig tudott kijönni, de még a véglegesítése után is csak ennek a dupláját kereste. Ennek kapcsán többször is együtt kesereg József Attilával a korabeli álomfizetésről: “havi kétszáz sose telt”.

“De ekkor még az elején tartottunk, amikor csak végtelen számoszlopok papíron való összeadását bízták rám – az összeadógéppel egyelőre ugyancsak nem tudtam bánni. Az oszlopokat próbaképpen kétszer kellett összeadni: felülről lefelé és alulról fölfelé – fuldokoltam a számokban” – Vas István: Nehéz szerelem

Tovább

Újravívja a második világháborút a demens nagypapa

Bunting repülő-alezredes papucsban jár, mégis egyenruhát visel. Sodóval eszi a konzervsonkát. És néha azt is elfelejti, hogy az unokáját Jacknek hívják.

David Walliams: A nagy szökés

Fordította: Pék Zoltán, Kolibri Könyvkiadó, 2017, 472 oldal, 3499 HUF

 

Jack nagyapja fiatalkorában vadászpilótaként harcolt a II. világháborúban, és most, majd negyven évvel később is csak arra vágyik, hogy imádott gépével a magasba emelkedhessen. Sőt, tulajdonképpen azt hiszi, még véget sem ért a háború.

Ezt körülötte mindenki rosszul viseli, kivéve Jacket, aki a világon mindenkinél jobban szereti őt. Így hát, amikor az öreg úr idősek otthonába, a hátborzongató Alkonyi Hajlékba kerül, Jack mindent elkövet, hogy kimentse őt a gonosz Emse főnővér és a szörnyeteg ápolók fogságából. S ezzel kezdetét veszi a zuhanó repülés életük legnagyobb kalandjába.

Olvassatok bele a kötetbe:

Konyvesblog_Walliams_ANagySzokes_reszlet_170419.pdf by konyvesblog on Scribd

Ilyen csodás borítókkal jelennek meg a magyar könyvek külföldön

krasznasved.jpgAz ellenállás melankóliája svédül

Szabó Magda és Krasznahorkai László könyveinek külföldi sikereiről már sokszor írtunk mi is, de szerencsére rajtuk kívül még nagyon sok magyar könyv jelenik meg idegen nyelveken. Mindig izgalmas kérdés, hogy ugyanazt a történetet hogyan olvassák mások, és grafikailag hogyan jelenik meg mindez a könyvek borítóin. Mit raknak a svédek egy Szerb Antal- vagy egy Kertész-kötet borítójára, hogyan néz ki Vietnamban a Háború és háború, és melyik az a magyar mesekedvenc, amely megőrizte az eredeti illusztrációit?

Íróink, költőink külföldön is remekül teljesítenek, ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint a verseikből, regényeikből, novelláikból készülő fordítások. A Publishing Hungary célja, hogy a magyar irodalmat, szerzőket, műveket külföldön népszerűsítse. 

Svédországtól Indiáig mindenhol olvasták például A fehér királyt, Adyt japánul szavalnak, Erdős Virág verseit szlovákul rendezik gyűjteményes kötetbe. Mutatunk néhány szuper külföldi borítót, amelyek a Petőfi Irodalmi Múzeumban vannak összegyűjtve. A fotókat nagyon köszönjük Cristina Grosannak.

feherkiralyhundu2.jpg

dradohindu.jpg

A fehér király Indiában

18136909_10158497743645177_250848832_n.jpg

Janikovszky Éva műveinek angol kiadásai

adyjapan.jpg

Ady Endre Japánban

krasznavietnam.jpg

krasznaviet2.jpg

A Háború és háború Vietnamban

Tovább

2084 - a vallási diktatúrában tilos az önálló gondolat

b292636.JPG

Valahol a jövőben járunk, ahol 2084 már csak bizonytalan szóbeszéd: rejtélyes szám, ősrégi dátum, talán égi jel. Abisztán hatalmas birodalmában egy az Isten: Yölah, és Abi az ő Küldötte. Tilos az önálló gondolat, bűn az egyéni érzés, Yölah népe pedig üdvözülten éli múlt és jövő nélküli változatlanságba dermedt mindennapjait.
Lehetséges-e, érdemes-e kételkedni, bármit keresni ebben a világban, ahol kérdések már rég nincsenek, de mindenre megvan a válasz? A regény csetlő-botló, ám céltudatos főhőse mégis útnak indul, hogy kérdésekre, és újabb kérdéseket hozó válaszokra leljen.

Boualem Sansal: 2084

Fordította: Vargyas Zoltán, Európa, 2017, 312 oldal, 3290 HUF

 

Sansal hol ironikus, hol profetikusan komor vagy éppen filozofikusan elemző látomása egy régi-új veszedelem, a szélsőséges vallási radikalizmus lehetséges következményeit viszi el a néhol már szinte abszurd végletekig.

Akárcsak Orwell regénye, a 2084 is szenvedélyes figyelmeztetés: olyan disztópia, amely a világ egyes részein már megvalósulni látszó borzalmakból táplálkozik.

Sansallal készült interjúnkat hamarosan olvashatjátok.

Olvass bele a regénybe:

Boualem_Sansal_2084 by konyvesblog on Scribd

Meghalt Robert M. Pirsig

pirsigbike.jpgÉletének 88. évében elhunyt Robert M. Pirsig. A zen meg a motorkerékpár-ápolás művészete szerzőjét South Berwick-i otthonában érte a halál, a hírt kiadója, a William Morrow & Company jelentette be.

Mindössze két könyvet publikált, motorozós, elmélkedős roadmovie-ja 1974-ben jelent meg, ám megjelenése előtt 12 kiadó utasította vissza. A Morrow szerkesztője viszont azt írta neki, fogadni merne, klasszikussá kanonizálódik, Igaza lett. Pirsiget egy 1968-as motoros túra inspirálta, amit fiával, Christopherrel tett Nyugat-Amerikában. 

Pirsig Minneapolisban született 1928-ban. 15 évesen elvégezte a középiskolát, majd besorozták a hadseregbe. Dél-Koreában állomásozva ismerte meg az ázsiai filozófiákat, amelyek hatása erősen érezhető művein. Indiában hindu filozófiát tanult, majd beiratkozott a Chicagói Egyetem doktori képzésére. Idegösszeomlását kórházban kezelték, majd visszatért Minneapolisba, ahol elkezdte írni az első könyvét. Részt vett a Minnesota Zen Meditációs Központ létrehozásában, majd a visszavonultságot választva 17 évig dolgozott második kötetén. 

Kiadója azt írta, Pirsig szakképzett szerelő volt, aki a házi műhelyében végezte javításait. Még a GPS előtt megtanulta, hogyan navigáljon, és Aretê nevű hajójával kétszer is átszelte az Atlanti-óceánt. 

A fülszöveg szerint  A zen meg a motorkerékpár-ápolás művészete "hírét és népszerűségét nem véletlenül hasonlítják Salinger Zabhegyezőjéhez, Kerouac Útonjához." Második könyve a Lila - Vizsgálódás az erkölcsről 1991-ben jelent meg. Előbbi magyarul 1989 óta olvasható Bartos Tibor fordításában, utóbbi 1998 óta Csák Jánoséban. 

Forrás: NPR