Olvass!

KönyvesBlog

Bödőcs Tibor: Nem voltam olvasó, de A Pál utcai fiúkon sírtam

2017. október 19. valuska

bodocs-4238.jpgFotó: Valuska Gábor

Az irodalmi paródiáknak komoly hagyományai vannak hazánkban, ehhez a hagyományhoz teszi most hozzá a saját értelmezéseit Bödőcs Tibor. A búcsúszentlászlói standupos stílusparódiákon keresztül lép párbeszédbe az írói nyelvekkel Addig se iszik című kötetében. A Sorstalanság egy futballakadémián, Krasznahorkai a százholdas pagonyban. Bödőcsöt irodalmi ugrópontokról, maszkokról és ledöntött szobrokról kérdeztük. És arról, miért nincs egy nő sem a könyvben. 

Bödőcs Tibor: Addig sem iszik

Helikon, 2017, 208 oldal, 2999 HUF

 

Mi volt az első olvasmányélményed, ami hatott rád?

Ami után Búcsúszentlászló már nem volt ugyanaz, mint előtte, az Tolsztoj egyik novelláskötete volt, amit a szellemi jégtörőmtől, a két és fél évvel idősebb, gitárművész bátyámtól kaptam, kb. nyolcadik után. A Bál után, A három halál, és a Kreutzer-szonáta is ebben volt. Az felforgató erejű volt. Ezzel egy időben kaphattam a tesómtól Hrabalt is, A véres történetek és legendák-at, amiben pirosak a betűk, és az írót gyalázó olvasói levelekkel kezdődik.  

Addig nem voltak fontos olvasmányok az életedben?

Itt jönne az, hogy csak a Szent Biblia, ugye? Talán a Kincskereső kisködmön... Nem emlékszem. Előtte nem volt meghatározó irodalmi élményem, addig csak burjánoztam, mint a természet vadvirága a Szévíz- völgyében. Nem voltam olvasó, de arra emlékszem, hogy A Pál utcai fiúk végén sírtam például. De jó, hogy kérdezed, ezt el is felejtettem! Pont ma beszéltünk egy barátommal arról, hogy mi történt volna akkor, ha a bátyám nem nyomja a kezembe a jó nevű orosz könyvét, vajon akkor is megindult volna a szellemem cefréjének erjedése? Azt sem tudjuk most, hogy a könyvem olvasói vajon elkezdenek-e újra, vagy először Móriczot, Márquezt olvasni vagy sem.

Ugráljunk végig a legfontosabb olvasmányélményeiden. Nekem az indiánregények után jött Rejtő Jenő, Hrabal és Kundera, Vonnegut és megérkeztem a kortárs magyar irodalomhoz, persze a kötelezők mellett, szigorúan a pad alatt olvasva. A te ugrópontjaid?

Ahogy említém, ott volt már az elején Hrabal, a búszúszentlászlói panoptikumot, amiről később a standupomat is csináltam, az ő hatására kezdtem megérteni. A középiskolában még nem olvastam nagyipari mennyiséget. Rejtőt én is olvastam, de azt is megkésve, később kapcsoltam rá, amikor felkerültem Pestre, hogy közelebb kerüljek a Kabaréhoz. Aztán mindent, ami jött, az egyik könyv hozta a következőt. Jelentkeztem a Színművészetire, de az első rostán kiestem, szerencsére, viszont az előttem álló három hónapban, ami hátra volt a felvételiig, csak a magyar szakra volt esélyem felkészülni. A gimnáziumban Haseket, Csehovot olvastam a pad alatt, a messzi zalai végekre leért az Egy nő Esterházytól. Azt egy nőtől kaptam meg. Kosztolányikat és Weöres Sándort olvastam, meg további verseket, viszonylag sokat. Először egyébként, jut eszembe, a költészet volt túlsúlyban, Babits, József Attila, Pilinszky. Nem katalogizáltam ezt még soha. Thomas Mann Lotte Weimarban ugrik még be, ami nagyon tetszett.

Írtál fiatalon verseket, novellát?

Írtam verset kamaszkoromban, persze, A délutáni fröccsök különlegessége címmel. Ahogy Weöres Sándor mondja, akkor már enyhe alkoholizmussal küzdöttem. Ezzel a dallal véget is ért akkor poézisem, mindenki jobban járt így.

Bödőcs Tibor felszabadította a bölcsészpornót

Sokféle könyvet olvastunk már standuposoktól, de egy sem mutatott túl azon, hogy az alapvetően performatív szórakoztató műfajt igyekezzenek prózára leképezni. A nyelv és a szöveg működése teljesen más egy könyvbe zárva, hiszen eltűnik mögüle a történetmesélő és mindenféle gesztus, showelem, csak a...

A magyar szak menekülés volt az életedben?

Volt az a három év interregnum a Dumaszínház indulása és a középiskola vége között, amikor nem tudtam, hogy mi lesz velem, -„gattam/gettem”.

Tovább

Az orosz értelmiség úttévesztéséről ír, Putyin irodalmi tanácsba válogatta - Jurij Poljakov a Margón

22089448_1829579420403978_8161318573124701277_n.jpg

Különleges vendéget köszönthet ma este a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár. A groteszk realizmus orosz nagymestere, Jurij Poljakov érkezik a Teslába, ahol Péterfy Gergellyel beszélget majd Demagrád című regényéről. Poljakov antiutópiában monarchikus államforma alakul ki a demagraták (demokraták) veresége után. Az új vezetés speciális, zárt városokba kényszeríti az előző rendszer politikai elitjét, ahol ugyan hagyják őket élni, gazdálkodni, de mindenüket elveszik. A szabadságukat, a jogaikat és a nevüket is. 

Péterfy kommentárja az est elé:

Rik admirális diktatúrájában a az előző kormányzat - nem nehéz felismerni bennük a jelcini kleptokráciát - teljes nómenklatúráját munkatáborba zárják.  A népet elszigetelik minden külső információtól, mindenünnen a rendszer propagandája harsog. Oroszország visszafoglalja egykori gyarmatait, a Baltikumot, Ukrajnát, sőt, Szerbia is önként csatlakozik. "Mindig is sejtettem, hogy a demokrácia nem más, mint a nemi eltévelyedes egyik fajtája!” – mondogatja Rik admirális. Mindezt a '90-es évek elején vetette papírra Poljakov. Maró szatíra lett volna ez csak, vagy prófécia? Vagy a valóság igazodik az irodalomhoz? Ma megkérdezem magától a szerzőtől.

Mutatjuk, mit kell tudni az orosz sztáríróról, aki másfél évtizedig szerkesztette az orosz irodalmi hetilapot, a Lityeraturnaja gazetát, és tagja volt a Putyin által összehívott irodalmi tanácsnak is.

    • Poljakov 1954-ben született Moszkvában, mindenfajta irodalmi hátszél nélkül. Édesapja villanyszerelő, édesanyja technológus, fiuk földhöz ragadtan realista, kíméletlenül igazságkereső íróvá fejlődött.
    • Irodalmi karrierje a hetvenes években indult. Jeles szovjet írók, költők vezette „irodalmi óvodákba”, írói szemináriumokra járt, és talán az ilyen helyeken szerzett tapasztalatai miatt kezdett radikálisan máshogyan írni, mint ami felé terelgetni próbálták.

Jurij Poljakov: Demagrád

Fordította: Goretity József, Helikon, 2016, 240 oldal, 2490 HUF

 

  • Versei először komszomol lapokban jelentek meg (máshol nem is jelenhettek volna), életútja a szovjet tehetségek irodalmi útjához hasonlít. Előbb az egyik moszkvai kerület komszomol irodáján dolgozott, majd a fővárosi írószervezet lapja, a Moszkvszkij piszatyel munkatársa lett, ahonnan egyenes volt az út a a vezető szovjet irodalmi hetilap, a reformok egyik szócsöve, a Lityeraturnaja gazeta a szerkesztőségébe. Bő két évtizeddel később Poljakov lett a lap főszerkesztője, méghozzá tizenhat hosszú évig.
  • Már a katonaságnál is katonaújságot szerkesztett. Két éve szolgált az ideiglenesen az NDK-ban állomásozó szovjet csapatoknál, az ott szerzett élményei inspirálták első jelentősebb művét. A Száz nap a parancsig című kötetben a Vörös Hadsereg mindennapjait mutatta be, nem épp szívderítően. A könyv az állami, de főképp a katonai cenzúra ellenállását leküzdve, csak a peresztrojka beindulása, és a Mathias Rust Vörös téri landolása után láthatott napvilágot.
  • Az írói sikert a szovjet rendszer összeomlását követő évek hozzák meg neki. Regényeiben bemutatja az orosz értelmiség útkeresését, úttévesztését, nem riad vissza az erotika ábrázolásától és a politikai nézetei publicisztika hevületű kifejtésétől sem.
  • Magyarul Szökni szeretnék című regénye olvasható, amelyben egy átlagos pancser csetlik-botlik a rendszerváltó évek politikai útvesztőjében és a saját magánéletében. A Bukottak égboltja című szerelmi történetben azokat mutatja be, akik nemcsak botladoztak, de sikereket értek el, a Gödölye tejében pedig megmutatja, mi kell ahhoz, hogy valakiből író legyen.
  • Bár tagja volt Putyin irodalmi tanácsának, nem fenntartás nélküli híve az elnöknek. Indulásakor ugyanakkor nagy reményeket fűzött hozzá, mert azt gondolta, megállíthatja Oroszország Jelcin alatt elindult korrodálódását.
  • Poljakov sosem ünnepelte maradéktalanul a peresztrojkát, sajátos véleménye van a Janajev-puccskísérletről, és a Szovjetunió szétesését sem rózsaszín szemüvegen át nézte. Az sem tetszett neki, hogy az új orosz milliárdosok kirabolták az országot.

Margó. Mindezekről és a Demagrádról ma este 19:30-tól beszél a Tesla Klubban. 

Facebook-esemény

Olvass bele a Demagrádba:

Demagrád_részlet by konyvesblog on Scribd

Kiskamaszok a Margón - Láthatatlan korcsoport nincs, ők nagyon is láthatóak!

Általában mindig gyerekkönyvekről meg ifjúsági irodalomról beszélünk, pedig van egy olyan korosztály, amelyik már (vagy még) se nem ez, se nem az. A Margó Irodalmi Fesztiválon az angolul middle grade-nek, magyarul kiskamasz korosztálynak szóló könyvekről beszélgetünk majd Balázsy Pannával, Fiala Borcsával, Kertész Erzsivel és Varga Bálinttal. Összeállításunkban a résztvevők – egyetlen kivétellel – ugyanazokat a kérdéseket kapták, de válaszaikra nem csak ezért érdemes figyelni.

Margó. Mit olvas a 9-12 éves korosztály, mivel lehet őket megszólítani, mi alapján választanak ők könyvet, és milyen az a világ, ami biztosan beszippantja őket? A Margó Irodalmi Fesztiválon Balázsy Pannával, Fiala Borcsával, Kertész Erzsivel és Varga Bálinttal beszélgetünk majd erről, és még sok minden másról. Mikor? Október 21-én 14 órakor. Hol? A Teslában.

Balázsy Panna

balazsypanna.jpgA margós meghívó láthatatlan korcsoportnak nevezi a middle grade-et, a kiskamasz olvasókat, akik még nem elég nagyok az ifjúsági regényekhez, de már kinőttek a képeskönyvekből. Szülőként és kreatív emberként mik a tapasztalataid, mi az, amivel a leginkább meg lehet fogni a 9-12 év közötti olvasókat?

Láthatatlan korcsoport szerintem nincs, ők nagyon is láthatóak! Valóban kevés könyv szól hozzájuk, nem tudom, miért. Számomra a legizgalmasabb az egészben, amikor azt hallom szülőktől, tanároktól, gyerekektől, hogy korábban nem olvastak, de Szandra annyira tetszett nekik, hogy átbillentek, és azóta betűfalók lettek. Ennél többet nem kívánhatnék. Meg kell találni a hangot hozzájuk, kell sok humor, kaland és érzés. Ez a korosztály még nagyon nyitott, érdeklődő, kíváncsi a világra, ezt kell kiaknázni.

Ha visszagondolsz, ennyi idősen te milyen típusú könyveket olvastál a legszívesebben? Fel tudsz sorolni néhány olyan könyvet, amelynek a világában szívesen elmerültél akkor?

Meghatározó élményem G. Szabó Judit Hárman a szekrény tetején című könyve, tele humorral, kalanddal és nagyon eltalált szereplőkkel. Nagyon régi könyv, sok régies utalással, de még mindig nagyon friss. Ugyanezt érzem Mary Poppinsszal, ahol nagyon pontosak a karakterek és mégis mágikusan izgalmas és rejtélyes az egész.

Van a kortárs gyerekkönyvek között olyan, amit nagyon irigyelsz a maiaktól, és azt kívánod, bárcsak te is olvashattad volna kiskamaszként?

Irigylés helyett inkább örülök neki. A Panka és Csiribi-könyvekért odavagyok! És a Márti-sorozatot már kisgyerekként is imádtam, de azóta sokkal több részt olvastam belőle.

Ősszel lezárul a Szandra-sorozat – végleges a búcsú? Mennyire tervezted meg előre a szériát, illetve ennyi kötettel a hátad mögött mi a legfontosabb és legizgalmasabb írói tapasztalatod?

Azt hittem, egy könyvet fogok írni, ehhez képest hatnál tartok. Egyelőre itt megállok, de fontolgatjuk, hogy Szandra egyszer visszatér, kicsit idősebben. Idén írok egy ifjúsági könyvet, de utána nagyon szeretném végre megírni a rég emlegetett gyerekkrimimet.

Fiala Borcsa

fialaborcsa.jpgA margós meghívó láthatatlan korcsoportnak nevezi a middle grade-et, a kiskamasz olvasókat, akik még nem elég nagyok az ifjúsági regényekhez, de már kinőttek a képeskönyvekből. Szülőként és kreatív emberként mik a tapasztalataid, mi az, amivel a leginkább meg lehet fogni a 9-12 év közötti olvasókat?

Szerintem ebben a korban már nagyon személyiség- és érettségfüggő, kit mivel lehet motiválni, vagy hogy mi az a szintű könyv, amit szívesen elolvas. A kisebbik gyerekemnél néha épp az a kerékkötője egy-egy (nekem régi kedvenc) könyv elolvasásának, hogy én ajánlottam. Akkor dafke hányja rá a fittyet. Aztán van úgy, hogy mégiscsak a kezébe veszi, és rájön, hogy nem is olyan rossz. Gyakran próbálok olyanokat a gyerekeim kezébe nyomni, amire emlékszem, hogy imádtam kiskoromban, akkor kicsit mesélek róla, hátha felkelti a kíváncsiságukat. De azt marhára élvezem, hogy mostanra tényleg ennyire nagy lett a szórás és hogy olyan sokféle témában tudnak olvasni.

Ha visszagondolsz, ennyi idősen te milyen típusú könyveket olvastál a legszívesebben? Fel tudsz sorolni néhány olyan könyvet, amelynek a világában szívesen elmerültél akkor?

Inkább a fiúsabb, kalandregényszerűbb könyvek vonzottak mindig is, és nem a romantikus lányregények. Winnetou, Gombháború, Huckleberry Finn, A fáramászó báró kalandjai, stb.

Van a kortárs gyerekkönyvek között olyan, amit nagyon irigyelsz a maiaktól, és azt kívánod, bárcsak te is olvashattad volna kiskamaszként?

Irigyelni nem irigylek semmit, mert attól még, hogy felnőtt vagyok, ugyanúgy elolvasom, ami tetszik. (Ahogy egyébként rajzfilmekre is beülök, mert azokat is nagyon szeretem – bár épp most fogyott ki alólam a harmadik szett kiskorú kísérő is, sajnos.) De ha egyet ki kellene emelnem, akkor az biztos, hogy a Harry Potter lenne, ami huszonévesen is beszippantott, mi lett volna, ha 9 évesen olvasom el?!

Tovább

Al Ghaoui Hesna: Félni sokféleképpen lehet

Külpolitikai újságíróként Al Ghaoui Hesna rendszeresen jelentkezett be különböző konfliktuszónákból, ahol sok más mellett szembesült a félelemmel. A Félj bátran című könyvében saját félelmeivel néz szembe, de ezt sem rendhagyó módon teszi, mert például beszélgetett róla katonákkal, Philip Zimbardóval is, de a szakirodalmat is feldolgozta. A Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron mutatja be új könyvét, mi meg arról kérdeztük, hogy félni miért nem ciki, és hogy Gáza vagy az anyaság a félelmetesebb. A teljes beszélgetést a beágyazott videón lehet megnézni, itt a szerkesztett változat olvasható.

Al Ghaoui Hesna október 19-én, csütörtökön a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron mutatja be új, Félj bátran című könyvét.

Al Ghaoui Hesna: Félj bátran

Bookline Könyvek, 2017, 344 oldal, 3999 Ft

 

Jól sejtem, hogy nem a félelmet kutattad, hanem a benned lévő félelemhez kötődő kérdéseket?

Igen, abszolút így volt. Biztos közrejátszott ebben az is, hogy sokáig háborús terepekre jártam forgatni, és a félelem nagyon esszenciális része volt a munkámnak. Nem csak azért, mert ott találkoztam félelmetes helyzetekkel, amik közül sok sztori még bennem is feldolgozatlan, és biztosan ez egyfajta terápia is, hogy erről beszélek, írok sokszor. Azt is észrevettem, hogy amikor másokkal beszélgettem a munkámról, akkor őket is elsősorban ez érdekelte. Mintha arra vágynának, hogy én adjak nekik egy receptet a félelem nélküli életre. Közben tudtam, hogy a félelem nekem mennyiszer kapóra jött és segítette, nem pedig hátráltatta a munkámat, ha tudtam kezelni. Ugyanakkor azt is tudtam, hogy sokszor nagyon rossz dolgokat is kihozott belőlem a félelem. Ez kezdett el foglalkoztatni: mitől függ, hogy a félelem jó vagy rossz irányba visz el bennünket, mi ennek a titoknak a nyitja. Ha rájövök, akkor tudom-e én befolyásolni, hogy milyen irányba vigyen el a félelem - ez volt az alapkérdés, aminek a megválaszolásához már könyvtárban is kellett kutatnom, meg nagyon sok interjút készíteni nemcsak szociológusokkal vagy pszichológusokkal, hanem egyszerű emberekkel is, mert sokszor a megoldás kulcsa emberi történetekben van beágyazva, melyekben valaki egy nagyon nehéz helyzetből szabadult. Ő nem fogja fel, hogy jó irányba kezdte el használni a félelmét. Ha sok ilyen történetet megvizsgálok, akkor rájöhetek, hogy mi ez a közös keresztmetszet, a kulcs.

Tovább

Parti Nagy Lajos szövegterében minden töredék és minden egész

Parti Nagy Lajos tizennégy év után jelentkezik újra verseskötettel. A Létbüfé a költészet igazi mesterfoka. Parti Nagy lírai teremtménye, Dumpf Endre létiparos itt van újra. 2000 óta írja verseit a kórházkerttől a létbüféig és tovább. Sorai mögött ott a komplett lírai emlékezet, és Dumpf is ott van minden félrecsúszott fülkefényben.

Parti Nagy Lajos: Létbüfé

Magvető Könyvkiadó, 2017, 248 oldal, 3499 HUF

 

A Létbüfé hatalmas szövegterében minden töredék, és minden egész. Bármerre elindulhat az olvasó, ez a büfé mindig nyitva. Bravúrlíra, az egyik legklasszikusabb műfajnak és beszédmódnak, az elégiának a továbbgondolása; matt-mély vallomás a nyelv végtelen lehetőségeiről, az élet érzéki szépségéről a halál állandó közelében.

Margó. Parti Nagy Lajossal október 21-én a Margó Irodalmi Fesztiválon is találkozhattok, a szerzővel Morcsányi Géza beszélget.

Lapozzatok bele a kötetbe:

parti_nagy_lajos_letbufe_reszlet_1_konyves.pdf by konyvesblog on Scribd

A föld alatti vasút végállomása sosem a szabadság

Bár Colson Whitehead első magyarul megjelent regényének középpontjában egy fiatal rabszolgalány államokon átívelő menekülése áll, központi témája mégsem a szabadságért folytatott hajsza, hanem a megérkezés lehetetlensége, és a látszólagos „szabadsággal járó csalódások”. A National Book- és Pulitzer-díjas A föld alatti vasút, egy nehezen felejthető, látomásos (idő)utazás Amerika legsötétebb évei, és egyre sötétebb jelene között. „Mintha az egész világon nem is volna hová menekülni, csak honnan.”

A kollektív traumákat feldolgozó fikciós alkotásoknak két feladatuk (sőt: küldetésük) van: megvédeni a múltat a felejtéstől, és figyelmeztetni a jelent arra, hogy milyen kiszámíthatatlan is a jövő. Előbbiért a regény első szakasza, a Georgiában játszódó fejezet felel, ami Toni Morrison kultkönyvét, A kedvest, valamint felszabadított rabszolgák, rabszolgaságba taszított szabad feketék visszaemlékezéseit idézi. Whitehead rövid snittekben foglalja össze Cora Afrikából Amerikába hurcolt nagyanyjának életét, hűvös, leíró prózája pedig bemutatja az ültetvényt, amibe a lány beleszületett. A rabszolgák halálát a Randall-ültetvényen „az életerő rutinszerű fluktuálásaként” emlegetik, a legnagyobb büntetés pedig nem a korbácsolás, hanem az alkalmanként engedélyezett szabadosság, „mert fájdalmasan rávilágít a nagyobb szabadság lehetetlenségére”. Whitehead a hétköznapok mellett az ültetvény hierarchiáját is felvázolja, melynek csúcsán mindenkor a fehér ember áll, ám amint ő kikerül a képből, a fekete férfiak fitogtatják csekélyke hatalmukat.

Colson Whitehead: A föld alatti vasút

Fordította: Gy. Horváth László, 21. Század, 2017, 3990 HUF

 

Azzal, hogy a saját szexualitására és nőiségére ráébredő fiatal Corát teszi meg főszereplőül, Whitehead megmutatja, milyen a hierarchia legalján állni, ahol a többi rabszolga könnyű prédának, az ültetvénygazda pedig tenyészállatnak tekinti a nőket, akik további gyapotszedőgépeket, vagyis pénzt fialhatnak neki.

Az ültetvény határai közül kimenekülni olyan lett volna, mint a lét alapelvei közül kimenekülni: lehetetlen. (8.o.)

Cora ráadásul duplán hátrányból indul, mert édesanyja szökése után teljesen egyedül marad, társai pedig az ültetvény legnyomorúságosabb vackába, a Hobba száműzik. Miután rabszolgatársa, Ceasar rábeszéli, hogy szökjenek meg, és a föld alatti vasúton utazva hagyják el az államot, Whitehead könyve is maga mögött hagyja Morrison, Solomon Northup (12 Years a Slave) vagy épp Harriet Ann Jacobs (Incident in the Life of a Slave Girl) narratíváját, és egy hasonlóan nagyhatású szerzőt hív elő. Octavia E. Butlert, közelebbről a Kindred című sci-fijét, melyben egy fiatal fekete nő repül vissza a ’70-es évek Kaliforniájából egy 19. századi marylandi ültetvényre.

Whitehead fogott egy nemzeti metaforát, az Underground Railroad (ajánlott olvasmány: Kathryn Schulz 2016-os esszéje a New Yorkerben) történelmi metaforáját, vagy, ahogy Paul Kincaid nevezte, „Amerika rejtett lelkiismeretét”, és materializálta. A rabszolgák szökését segítő abolicionista hálózatból a regényben titkos alagutakban kanyargó vagonok lettek, amelyeket szabad feketék és a rabszolgatartást elítélő fehérek működtetnek. Azt azonban egyikük sem garantálja, hogy a vasút a szabadságba repíti utasát. A föld alatti vasút utasa nem A remény rabjaiban szerepel, hanem a Slidersben. Sejtelme sincs, hogy a következő állomáson milyen állapotok várják, ám ha nem indul tovább, félő, hogy az adott államban ragad. Csak nem évtizedekig, mint a sorozatban, hanem hullaként vagy szolgaként örökre.

Tovább

Gyurkovics Tamás: Nullkilométeres regényíróként nem volt veszítenivalóm

gyurkovics-5816.jpgFotó: Valuska Gábor

Az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor vezető orvosát, Josef Mengelét választotta első regénye elbeszélőjének Gyurkovics Tamás. A Margó-díj döntőjébe jutott Mengele bőröndje – Josef M. két halála nem a címszereplőt leplezi le, hanem azokat a mítoszokat és tévhiteket, amelyek a személye körül kialakultak. Míg a párosregény első része a dél-amerikai bujkálás krónikája, a második alternatív történelem: megmutatja, hogyan zajlott volna a jeruzsálemi per, ha nem Adolf Eichmann, hanem a nácik hátán felkapaszkodott mészáros ül a vádlottak padján. Gyurkoviccsal irodalmi igazságszolgáltatásról, kollaboráns bűntudatról és az áthallások problematikájáról beszélgettünk.

Eddig leginkább másoknak írtál beszédet, de hogyan jutottál el odáig, hogy magadnak is írj valamit?

Bölcsészkarra jártam az ELTE-re, ahol a Sárkányfű című lap egyik alapítója voltam. Az elején még publikáltam ott is, meg másutt is, majd viszonylag gyorsan és dacosan abbahagytam az írást. Így utólag nekem is érthetetlen, hogy voltam képes arra, hogy 15 évig ne írjak, még a fióknak se.

Gyurkovics Tamás: Mengele bőröndje - Josef M. két halála

Kalligram, 2017, 526 oldal, 3990 HUF

 

Mit jelent a dac?

Volt egy gőgös mondat, ami úton-útfélen mondogattam, és akkor el is hittem. Ha valaki csak úgy tud írni, mint XY - itt egy általam kevésbé jónak tartott író neve szerepelt -, akkor nem érdemes írnia. Ma már tudom, hogy ezzel saját magamat is átvertem, és inkább arról volt szó, hogy gyáva voltam. Ha a prózában akkor még nem is, de a lírában már feltűnt egy-két olyan szerző, aki frusztrálttá tehette az embert. Varró Dani, Karafiáth vagy az eggyel idősebbek közül Térey és Peer, aki legendás figura volt az egyetemen. Ha az ember ahhoz mérte magát, amit ők képviseltek, akkor azért könnyen el lehetett bátortalanodni. 15 évig tényleg nem írtam semmit, aztán egyszer csak leomlott a fal. Úgy jöttem haza egy nagyon inspiráló amerikai útról, hogy valamit csinálni kell. Elkezdtem írni egy midlife crisis-szöveget, ami regénnyé állt össze, és futottam vele egy kört. Nagyon gőgösen álltam hozzá, mert csak a nagy kiadóknak küldtem el, úgy voltam vele, hogy ha ők nem adják ki, akkor inkább meg se jelenjen. Különben nem kaptam egyértelmű elutasítást, volt, aki kritizálta, mások inkább a piacát nem látták. Tekintve, hogy én még a jó dolgokban is meg tudom találni a negatívumokat, ennek a sikertelenségnek elvileg olyan hatása kellett volna, legyen, hogy újra „örökre” abbahagyom az írást. Közben azonban belefutottam a Mengele-történetbe. Először inkább csak olvasóként kezdett el érdekelni. Utánaolvastam, majd amikor már nem volt elég a net, könyvtárba jártam és könyveket rendeltem az Amazonról, elkezdett burjánzani az egész. Egy idő után megszállottsággá vált, és akkor valamit kezdenem kellett vele.

A leggyakoribb kérdés és kritika, ami a regénnyel kapcsolatban felmerül, hogy miért nem tudtad egy könyvben megmutatni Mengele két életét és két halálát.

Azon tényleg gondolkodtam, hogy kell-e a második könyv, de miután erre igennel válaszoltam, föl sem merült, hogy a két történetszálat egy részben oldjam meg. Utólag azt gondolom, hogy az alcím (Josef M. két halála) talán nem kellett volna, azzal kicsit megkavartam az olvasót.

Mengele nem nácinak, hanem tudósnak tartotta magát

Nem példátlan, hogy egy magyar szerző a II. világháborút, a náci Németországot és a Harmadik Birodalom bűneit választja alternatív történelmi regénye témájául, gondoljunk csak Galántai Zoltán sci-fijére ( A Negyedik Birodalom), amelyben a németek megpróbálják gyarmatosítani a Naprendszert, Moldova alternatív történelmi szatírájára ( Hitler Magyarországon/Titkos záradék), amelyben kiolvasztják a Führert a hibernációból, vagy a Mi, I.

A regény abból a szempontból Péterfy Gergely Kitömött barbárját idézi, hogy mindketten egy olyan történelmi figura életét használtátok nagyon bátran, akit valamiféle tabu, vagy teljes félreértés övez.

Péterfy könyve sok szempontból felszabadítóan hatott rám. Az volt a kérdés, lehet-e olyat csinálni, hogy veszel egy élettörténetet, ami csekkolható, és a lukakat - meglehetősen szabadon - kitöltöd fikcióval. Ezt a Kitömött barbárnál láttam először. De törekedtem arra, hogy ami a regényem történelmi vázát adja, az a jelenlegi kanonizált tudás alapján hiteles legyen. Van néhány tudatos változtatás a történelmi tényekben is – Mengele anyja például a valóságban majdnem tíz évvel korábban halt meg –, de ezekkel darabra el tudok számolni.

Tovább

Egy amerikai novellista első regénye nyerte a Man Bookert

George Saunders átveszi a díjat Kamilla cornwalli hercegnétől (kép forrása)

Paul Beatty után újra amerikai szerző, George Saunders nyerte el az egyik legnagyobb presztízsű irodalmi díjat, a Man Bookert. Az 58 éves író eddig főleg a novelláival szerzett hírnevet, a Lincoln in the Bardo az első regénye, mellyel rögtön be is húzta a díjat. A mű cselekménye Abraham Lincoln fiának, William Wallace Lincolnnak a halála után játszódik, fő témái a veszteség és a gyász.

Az idei rövidlistán összesen három amerikai szerepelt, ami csak azért érdekes, mert egy szabálymódosítás miatt amerikai szerző kötete csak 2014 óta lehet versenyben. A nyertes 50 ezer fonttal lett gazdagabb.

Az idegengyűlölet ellen Papírszínházzal készítik fel a diákokat

bh1.jpg

Fotó: Gyovai Katalin

Végre magyarul is megjelent az elmúlt időszak egyik legizgalmasabb Papírszínház-története, a Barna hajnal. Franck Pavloff novellája tizenkilenc éve jelent meg először Franciaországban, a Csimota Kiadó itthon pedig nem egyszerűen képeskönyvben gondolkodott, hanem azt tervezte, hogy a Könyvmecénás programon keresztül Papírszínházként jelenteti meg a totalitárius hatalom veszélyeire figyelmeztető allegorikus történetet.

A Piróth Attila fordításában és Grela Alexandra illusztrációival megjelenő kiadványt hétfő este mutatták be a kiadóban, ahol átadták a mecénások által felajánlott 50 darab Papírszínház-csomagot az Amnesty International Magyarország (AI) képviselőinek. A szervezet önkéntesképzői lesznek majd azok, akik elviszik az iskolákba és könyvtárakba Pavloff történetét. Utóbbit az 1998-as francia önkormányzati választások inspirálták, amikor a második fordulóban a jobboldal képviselői koalíciót kötöttek a szélsőjobboldal jelöltjeivel. A szerző így mesélt erről az élményéről:

„Egy franciaországi szélsőséges politikai párt olyan veszélyes ideológiákkal kezdett kampányolni – rasszizmus, az idegenek elutasítása, xenofóbia –, amelyek a demokrácia hagyományos értékeit kérőjelezik meg. A félelemmel történő manipuláció, szerintem, olyan folyamatokat indíthat el, amelyek a múltban a legnagyobb barbárságokhoz vezettek. Író lévén ezt a szörnyű folyamatot szerettem volna bemutatni egy novella keretein belül.”

A történet teljesen hétköznapinak indul: emberek élik a mindennapi életüket egészen addig, míg egy nap az állam úgy nem határoz, hogy betiltja a nem barna macskák és kutyák tartását. Akinek nem barna az állata, annak ciánkapszulákat osztogatnak. Az élet viszont folyik tovább, a narrátor és barátja nem érzik, hogy cselekedniük kellene, sőt, még indokot is találnak arra, hogy miért jogosak a rendelkezések. A tiltások köre viszont bővül, és hamarosan célkeresztbe kerülnek azok is, akiknek valaha nem barna színű állatuk volt, vagy akárcsak a családjukban, az ismerőseik körében más színű állatot tartottak. „A főszereplők így maguk is áldozatokká válnak, a rendszer és önmaguk gyávaságának áldozataivá” – írtuk korábban a történetről.

„A totalitárius rendszerek az emberek hétköznapi életébe olyan apró és jelentéktelennek tűnő mozzanatokkal épülnek bele, amelyek elsőre talán nem is tűnnek fontosnak. Mi is lehetne banálisabb, mint – a javunkat szolgálandó – bizonyos macska- vagy kutyafajok betiltása? De amint elfogadjuk ezeket az intézkedéseket („csak, hogy nyugtunk legyen”), már késő, a hatalom észrevétlenül befészkelte magát az életünkbe, és újabb és újabb lépéseivel korlátozza egyéni szabadságunkat”

mondta korábban Pavloff, akinek nevét a nagyközönség egyértelműen a Barna hajnal kapcsán ismerhette meg.

Tovább

Péntek Orsolya: Európa és a világ reális ideje nem a Kádár-kor

img_20170919_101515.jpg

Péntek Orsolya eredetileg nem trilógiának, hanem egyetlen különálló kötetnek szánta a Kádár-korban felnőtt ikerpár, Eszter és Theodóra történetét, ám hamar kiderült, hogy Szterke után Dork is saját regényt követel magának. Míg Az Andalúz lányaiban (Kalligram, 2014) a festőművész áll a középpontban, a Dorka könyvében a matematikusé a főszerep, ám hogy a külső szem, amellyel a harmadik kötet tekint majd a lányokra, a mindig fáradt, hangulatember anyáé, vagy a munkába menekülő, megközelíthetetlen apáé lesz-e, azt még nem döntötte el. A trilógia nem lineárisan, hanem koncentrikus körökből épül fel, az idő önmagába fordul vissza, a vízkörök pedig néha átfednek egymáson, épp, mint az ikerlányok sorsa. A második rész fejezetei is az év 52 hetét modellezik, ám sosem lehetünk biztosak abban, hogy ez az év a következő fejezetben milyen messze lesz a jelentől, és melyik városban is éri a szereplőket. Szterke és Dork német-olasz-horvát-magyar nagycsaládja a Monarchia korában, 1956-ban és a rendszerváltás előestéjén próbál élni és túlélni, ami az Isztrián, Bécsben vagy a gyerekkorban kész városnak tűnő kaszásdűlői lakótelepen is épp ugyanolyan embert próbáló feladat. Péntek Orsolyával a történelemábrázolás hiányosságairól, megfesthetetlen fájdalomról és kulturális skizofréniáról beszélgettünk.  

Péntek Orsolya a Margón. A Dorka könyvét 2017. október 20-án 18:30-tól mutatják be a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron. A szerzővel a kötet szerkesztője, Torma Mária beszélget. A program ingyenes (Tesla Klub, 1075 Budapest, Kazinczy utca 21/C).

Viszonylag messziről indítanék, méghozzá az ősztől.  A Dorka könyvéből árad az ősz, mint évszak, hangulat, állapot szeretete, és úgy érzem, ez nem véletlen. Már az első könyved, a verseidet egybegyűjtő Az őszön egy rőtbarna komondor borongol keresztül (Fekete Zongora, 2002) címe is erről árulkodott. Hogy is van ez veled meg az ősszel?

Valamilyen szinten determinálja az ember sorsát, hogy milyen évszakban született. Október 13-án születtem, ami az ősz kellős közepe. Minden évszakot szeretek, de úgy érzem, ez az én időm, és szerintem passzol is az általános hangulatomhoz: hajlamos vagyok a saudade-ra. Lisszabon az eddigi legnagyobb hazatérés volt számomra – késő este értem oda, feljöttem a metróból, és évek után először végre otthon voltam valahol. Azt hiszem amúgy, hogy a saudade tágabb értelemben nem helyhez vagy kultúrához kötött, hanem az emberhez, aki át tudja élni, és az évszakok közül a legjobban az ősz felel meg neki, ugyanúgy, mint ahogy az úgynevezett melankolikus alkatnak. Az első gyerekkori emlékeim, amelyekre vissza tudok emlékezni, szintén mind ősziek. Mintha az egész gyerekkoromban ősz lett volna, esetleg késő nyár.

Kicsit meglepő, hogy épp a szőke és racionális Dork könyvében van ennyi szín és dió és egyre hűvösödő este. Róla inkább a tél jutna eszembe, de az az előző könyvben mintha Szterkének jutott volna.

Többen megkérdezték már, hogy valóban két külön személyről van-e szó a könyveimben, vagy ugyanannak az embernek a két különböző arcáról. Nem hiszek abban, hogy valakinek konstans személyisége van, minden ember sokféle, pontosabban sok lehetőség van benne, olyanok is, amikről nem is tud.  Ha komolyan vesszük, amit a Buddha mond, márpedig érdemes, akkor az egyetlen létező dolog az üresség, és ez szerintem az emberen belül is így van, még akkor is, ha egy-egy életen belül egy ember a legtöbbször egy meghatározható típusú személyiség jegyeit viseli és valamilyen szempontból determinált életet él le. A figuráim végig átjátszanak egymásba. Ha úgy olvassuk a regényt, hogy egy ikerpárról van szó, mint ahogy a szöveg első síkján tényleg két különböző emberről van szó, akkor is nagyon sokszor előfordul, hogy egymás szemével látnak bizonyos dolgokat, helyzeteket. Ez egy ikerpárnál, de akár egy testvérpárnál is sokkal jobban működik, mint más emberek között, mert nagyon jól ismerik egymást. Ha különböző személyiségek, akkor annál izgalmasabb.  Másfelől a világot akkor lehet a lehető legjobban modellezni, ha az ember megpróbálja mindig más szemmel is nézni, mint amit a megszokott nézőpont kínál – ha többen lennének erre hajlandók, kevesebb lenne a konfliktus is. Ha viszont úgy olvassuk a regényt, mintegy szimbolikus síkon, hogy a két főszereplő egyazon személy pozitív és negatív, fehér és fekete, hideg és meleg aspektusát adja ki, voltaképp a nézőpont „teljességére” teszünk kísérletet – mint ahogy ez volt az egyik írói cél –, hiszen bármi, ami történik velünk, beleértve a történelmet is, önmagában nincsen. Ahhoz, hogy legyen, szükséges a nézőpont. Az, aki átéli. És mindenki máshogy éli át.

Péntek Orsolya: Dorka könyve

Kalligram, 2017, 408 oldal, 3500 HUF

 

A családregény narratívája a kánon szerint férfiközpontú, ám a két könyvben női szereplők perspektívájából meséled el a múltat. Van ebben némi fricskajelleg?

Fricska kifejezetten nem volt, nem látom értelmét annak, hogy konfliktusokat generáljak. Van elég.  A praktikus oka ennek az, hogy úgy nőttem fel, hogy a nagyszüleim nagyon sokat meséltek nekem. Leginkább a két nagymamám vigyázott rám, tőlük kaptam a történelmet első kézből. De nemcsak tőlük, hanem egyikük nővérétől is, aki rengeteg olyan dologra emlékezett, amire mások nem. Kilencéves koromig tulajdonképpen a nagyszüleim neveltek, és nagyon jóban voltam az anyai nagyapámmal, aki egyfajta apaszereplő az életemben. Reggeltől estig mesélt, ráadásul megírta az emlékiratait több kötetben, amelyek egy része meg is jelent, ezen kívül megvan az ostromnaplója, és az 1956-os naplója is.

Tovább

Az áldozatot hibáztatni nem kell félnetek jó lesz

Emma O'Donovan egy kisvárosban nőtt fel, ahol mindenki ismer mindenkit. Emma más, mint a többi tinilány. Ő a kiválasztott, a gyönyörű, a népszerű. Aki bármit megtesz, hogy ez így is maradjon. Mígnem egy buliban minden megváltozik.

Louise O'Neill: Te kerested a bajt

Fordította: Farkas Krisztina, Tilos az Á Könyvek, 2017, 320 oldal, 3490 HUF

 

Másnap reggel a házuk teraszán ébred. Fogalma sincs, hogyan került oda. Nem tudja, miért fáj minden porcikája. De rajta kívül mindenki más igen. És elszabadul a pokol.

Te kerested a bajt? Tabutémák a Young Adult irodalomban. A Tilos az Á október 19-én 12 órakor alternatív tanórát tart a kortárs ifjúsági regényekről a Margó Fesztiválon. Kemény témák az életben és a könyvekben: nem tervezett terhesség, áldozathibáztatás. A diákokkal tanár, művész, szerkesztő és segélyszervezeti szakember foglalkozik. A Margó Fesztivál összes programja ingyenes, a helyfoglalás érkezési sorrendben történik.

Louise O'Neill Örökké a tiéd című regénye korábban a hét könyve volt nálunk, és már akkor azt írtuk a szerzőről, hogy nem fél elmenni a határokig. Te kerested a bajt című új kötete áldozathibáztatásról, felelősségről, szexualitásról, árulásról szól.

Olvass bele a regénybe:

louise oneill te kerested a bajt részlet.docx by konyvesblog on Scribd

Trükkök és tippek, hogy a gyerekből ne legyen stresszes felnőtt

A gyerekeket nagy stressz éri az életük különböző területein, az iskola-magánórák-család háromszögben, növekszenek a külső és belső elvárások, és gyakran hiányoznak azok az eszközök, amelyek segítenek megbirkózni mindezzel.

Helanie Becker: Ne izgulj!

Fordította: Kiss Enikő Hajna, Manó Könyvek, 2017, 96 oldal, 1990 HUF

 

Ne izgulj! című könyvében Helanie Becker ugyanakkor összegyűjtött közel 100 technikát, ami segít a gyerekeknek abban, hogy oldják a stresszt, a szorongást, lazítsanak, és megélhessék a gyerekkorukat a nagy terhek mellett is. Így a gyerekek egy nagy nyújtózástól a sportoláson át a meditációig rengeteg lehetőség közül választhatnak, hogy könnyebben megbirkózzanak a mindennapi élet kisebb nehézségeivel.

A szerző több mint 70 gyerekkönyvet írt, és iskolai programok népszerű előadója szerte az Egyesült Államokban.

Lapozzatok bele a könyvbe:

neizgulj12-25.pdf by konyvesblog on Scribd