Olvass!

KönyvesBlog

Ágyútöltelékek odüsszeiája

2016. augusztus 08. Rusznyák Csaba

Mindenki, aki látott pár epizódot a klasszikus Star Trek-szériából, jókat mosolygott már az úgynevezett vörösingeseken: a sztori szerint ők az Enterprise biztonsági tisztjei (a kékingesek a tudományos tisztek, a sárgaingesek a mérnökök stb.), akik jellemzően lekísérik a…

Tovább

Kiéhezettek – Az emberiség szájkosaras, láncra vert reménysége

A tízéves Melanie egy kis cellában él. Minden nap katonák jönnek érte, akik fegyvert fognak rá, beszíjazzák egy tolószékbe, aztán kitolják egy osztályterembe, ahol hasonló gyerekek között tanul a világról. Monoton, sivár létezésének egyetlen örömét az egyik tanárnő,…

Tovább

Nehéz optimistának lenni, ha váratlanul felrobban a Hold

Neal Stephensonnak megvan a maga markáns elképzelése a kortárs science fictionről. 2011-ben azért hozta létre a Project Hieroglyph nevű, írókat tömörítő kreatív kezdeményezést, hogy elterelje a műfajt a népszerű, ám tudományos szempontból általában teljes mértékben…

Tovább

Kittenberger - Rejtő és Verne képregényes utódja

A Kittenberger ((Kittenberger – Fabriqué en Belgique - a szerk.) azzal kezdődik, hogy két fiatal férfi egy megmérgezett hullát talál egy kocsi hátsó ülésén. A rajz és a dialógus némi abszurditással enyhíti a dolog súlyosságát, kapásból belőve a „komoly témákat könnyed…

Tovább

A gyarmatosítás előtti India elnyomja a cári Oroszországot

Az istenek halottak, otthonukat romokban, híveiket leigázva hagyták maguk után. A Kontinens egykor a világ középpontjának számított, hat ténylegesen a földön járó istenének irányításával meghódította a szomszédos, az óceánon túli országokat. Amikor azonban egy nagy…

Tovább

Elmore Leonard még mindig úgy mesél, mint egy régi haver

Első mondat: Dennis Lenahan, a toronyugró azt szokta mondani, hogy egy földre dobott ötvencentes pont akkorának látszik, mint az ő kerek tartálya a huszonnégy méter magas acéllétra tetejéről. Senki sem tud úgy mesélni, ahogy Elmore Leonard. Nem feltétlenül úgy értem ezt, hogy…

Tovább

Árnyékszövetség - Az emberiség ármánykodik és kétségbeesetten kapálózik a túlélésért

Első mondat: Szóval, most el kellene mesélnem nektek, hogyan lett belőlem egy agy egy dobozban. Bevált koncepción változtatni veszélyes, de dicséretes: nincs is annál jobb, mint amikor egy remek sorozat képes fejlődni, új irányt venni, esetleg stilisztikailag vagy akár műfajilag is…

Tovább

Egy önmagát felzabáló város portréja

Los Angeles már csak azért is számít az amerikai álom egyik konstans szereplőjének, mert ott van Hollywood, amelyet mindenki a csillogással, a gazdagsággal a sikerrel, a „magas élettel” azonosít. Ezt az illúziót persze már könyvek és filmek végeláthatatlan sora rugdosta meg és taposta földbe,…

Tovább

Ernest Cline regényéből lesz a következő nagy hollywoodi szenzáció

Fotó: Agave Ernest Cline karrierje maga a megvalósult geekálom: a ’90-es években írt egy forgatókönyvet négy Star Wars-rajongóról, akik mindenképpen elsőként szeretnék látni a Baljós árnyakat, ezért egyenesen George Lucas Skywalker Ranch-áról akarják ellopni a kópiát.…

Tovább

Manda Scott megírta az igazságot Jeanne d'Arc-ról

Kép forrása: Agave Tisztítótűz című, két idősíkon futó történelmi regényével Manda Scott arra vállalkozott, hogy elmesélje a Szűz, Jeanne d’Arc lehető legigazabb történetét, és feltárja a mítosz mögötti valóságot. A történelem harcos nőiről, sámánizmusról,…

Tovább

Ernest Cline a totális vágybeteljesítésben utazik

Első mondat: Minden korombéli emlékszik arra, hogy hol volt és mit csinált, amikor először hallott a versenyről. Ernest Cline nosztalgiában dagonyázva, totális vágybeteljesítésben utazik. Mert melyik geek ne szeretné, ha kiderülne, hogy a popkultúra iránti megszállottsága, a ’70-es és ’80-as évek…

Tovább