Olvass!

KönyvesBlog

"Lány létedre egész tökösen írsz" #Dolgokamiketcsaknőiírókhallanak

2017. április 24. Rostás Eni

Joanne Harris (Csokoládé-trilógia, Szederbor, Ötnegyed narancs) nemrég elindította a ThingsOnlyWomenWritersHear (vagyis Dolgok, amiket csak női írók hallanak) hashtaget a Twitteren, és elmesélte, hogy a Csokoládé bemutatóján a Híres Férfiszerző őt egy pillantásra sem méltatva gratulált a kiadójának, aki természetesen férfi. Talán nem túl meglepő, hogy nem ő az egyetlen, akinek van hasonló története. Joanne Freemantól, a Yale történészprofesszorától például egy előadás után azt kérdezték: hogyan kezeli a férje, hogy ennyire okos. VE (Victoria) Schwab fantasyszerző pedig felidézett egy esetet, amikor valaki azzal próbált imponálni neki, hogy megjegyezte, örül, hogy nem tudta, nőt takar a neve, mert úgy soha nem választotta volna épp az ő könyvét.

N.K. Jemisin: Rögzíteni akartam, hogy milyen másodosztályú állampolgárnak lenni

Fotó: Laura Hanifin (forrás: nkjemisin.com)„Az a tény, hogy a publikált írók többsége fehér férfi, már önmagában politikai ügy (és szexista, és a fehér felsőbbrendűséget hirdető)" - mondja N. K. Jemisin, aki tavaly Az ötödik évszak című fantasyregényéért kapta meg a Hugo-díjat, ám egyáltalán nem...

A Könyves magazin 2017/1. számában megjelent egy cikk nők és fantasy témában Írjon mindenki olyan női karaktereket, akikkel nem akar lefeküdni címmel. Ebben a Hugo-díjas NK Jemisint és a nagyon tehetséges fantasyszerzőt, Moskát Anitát a zsáner szemellenzősségéről, szexizmusáról (is) kérdeztük. A cikk terjedelme nem tette lehetővé, hogy Moskát teljes válaszát közöljük, ám most elolvashatjátok. Bátran oda lehetne biggyeszteni elé Harris hashtagjét.

ma_foto.JPG„Lány létedre egész tökösen írsz” – mondták nekem az elmúlt években nem egyszer, és utána rögtön hozzátették, hogy alig olvasnak női fantasyírótól. És bár a „lány létedre” fordulattal a világból ki lehet kergetni, sosem haragszom érte senkire. (Legfeljebb ajánlok nekik kiváló női szerzőket. Na jó, néha dinoszauruszt rajzolok nekik meteorral.) Sosem haragszom, mert az őszinteségüket szívből értékelem, és mert senki sem születik előítéletekkel. A társadalom tesz bárkit előítéletessé, és az egyén az, aki végül túllép ezen.

Nem hiszem, hogy a fantasy szcéna jobban vagy rosszabbul állna egyenlőség terén, mint bármely terület. Az egyetlen zsánerdíjat, a sci-fi íróknak szánt Zsoldos Péter-díjat 1998-as alapítása óta nem kapta meg női szerző. Tavaly egy rendezvényen kerekasztal-beszélgetést szerveztek „női sci-fi szerzők” témában, és résztvevőnek öt férfit hívtak meg, nőt egyetlen egyet sem. A zsánerközösség ugyanazokat a köröket futotta és futja le, mint a teljes társadalom, ha a nők helyzete szóba kerül; néhány éve még azon folyt a vita, képesek-e a nők „igazi” sci-fit írni, ha csak a konyhaablakból szemlélik a világot.

A „női fantas írónak” megvan a maga körülhatárolt territóriuma: misztikus romantikus történetek, ifjúsági irodalom. Ezeken belül könnyebben érvényesül, de aki ki szeretne törni az előre leosztott szerepből, az még mindig sok éves küzdelemre számíthat, és még így is sokkal jobbak az esélyei, mint tíz éve. Amikor kiadót kerestem a Horgonyhelynek – ami egy olyan fantasyvilágban játszódó regény, ahol a hatalom a terhes nőké, a férfiak pedig elnyomott kisebbség –, megkaptam, hogy jó lesz ez, csak szedjem ki belőle a terhes nőket, mert elriasztom velük a férfiolvasókat. Ennyi erővel sült krumplit is süthettem volna krumpli nélkül. És hiába írtam nemi egyenjogúság kérdéséről, nem szerettem volna, hogy „női írónak” skatulyázzanak be, mert reméltem, hogy a regény ugyanúgy szólhat férfiakhoz is (akikről utólag kiderült, hogy nem rémülnek halálra néhány várandós nőtől és síró csecsemőtől). A Horgonyhelyben az egyenlőtlenséget a nők és a férfiak is megszenvedik, mindenki kárát látja, ha egy társadalom alapja a rivalizálás, és bárki kezébe is kerül a hatalom, nemtől függetlenül, ugyanolyan kegyetlenül vissza tud vele élni.

A nemi egyenjogúság nem nőknek elkerített téma. Az empátiának nincsen neme – ahogy az irodalomnak sem. Nem hiszek a női író-férfi író leosztásban, mintha ez valami bokszmeccs lenne, ahol az egyiknek kiütéssel győznie kell: csak jó szöveg és rossz szöveg létezik, nem számít, ki írta. (Moskát Anita)

Könyvesblokk: Katja Kettu, Kötter Tamás, Loretta Napoleoni

kblog_kblokkfejlec_1_1_2_8.jpg

Induljon a hét egy finn és egy mari lány barátságával, egy vasárnapi ikeázással és a válasszal arra a kérdésre, hogyan tették a dzsihádisták és az Iszlám Állam milliárdos üzletté az emberrablást és az embercsempészetet. 

Katja Kettu: Éjlepke

Katja Kettu: Éjlepke

Fordította: Bába Laura, Gondolat, 2017, 352 oldal, 3500 HUF

 

A bába (ITT írtunk róla, és nem tudjuk nem észrevenni az Éjlepke fordítójának vezetéknevét) szerzőjének új könyvében 1937-et és 2015-öt fonja egymásba az ősi mari természethit és a mágikus realizmus. A harmincas években egy kémkedéssel gyanúsított finn és egy önkéntesnek jelentkező mari lány köt barátságot a vorkutai fogolytáborba tartó vonaton, és küzd az életben maradásért a kegyetlen szibériai télben. A kétezres években egy finn lány érkezik az apró mari faluba, hogy meglátogassa apját, aki levélben kért segítsége tőle, ám már csak a férfi megnyomorított holttestét találja. Verna megpróbálja kideríteni az igazságot apja haláláról, ám a falu lakói az évek során megtapasztalták, hogy csak egyetlen módja van a túlélésnek: ha egyáltalán nem bíznak meg a külvilágban.

Kötter Tamás: IKEA, vasárnap

Kötter Tamás: IKEA, vasárnap

Kalligram, 2017, 304 oldal, 2990 HUF

 

A houellebecqiánus Kötter Tamás néhány éve kezdett el írni, viszonylag rövid idő alatt három elbeszéléskötet jelent meg tőle, és bár a novellái egyre inkább egy történetté álltak össze, az IKEA, vasárnap az első regénye. Kötter szereplői a harmincas éveik végén, a negyvenes éveik elején járó, jómódú menedzserek, ügyvédek és vállalatvezetők, akik a Divinóba, a Klasszba vagy a Costesbe járnak, Mercedesük, Volvójuk vagy BMW-jük van, vitorlásuk a Balatonon vagy az Adrián, és mindegyikük megroppant a kapuzárási pánikban. Motiválatlan, kiégett, karcsúcsított öltönyös férfiakról ír, akik még reménykednek abban, hogy a fiatalságuk pénzzel és jó csajokkal konzerválható. Az ő vallásuk a fiatalság, hívőkként az utolsó példányai annak a patriarchátusra épülő társadalomnak, amely összedőlni készül, és mivel a társadalomban betöltött szerepük megkérdőjeleződött, a régi szabályok pedig már nem működnek, az élet számukra elviselhetetlen. Kötter a maga módján társadalomkritikus, mert belülről bontja le ezt a nemzet gerincének tartott, jómódú, a középszer unalmában szinte zombivá váló csoportot, ahonnan a regény főszereplője, Karcsi a kiutat keresi. Ez Budapest, ez Budapest - skandálják mindazok, akik a pálya szélére szorultak.

Loretta Napoleoni: Emberkereskedők

Loretta Napoleoni: Emberkereskedők

Fordította: Pétersz Tamás, HVG Könyvek, 2017, 320 oldal, 3500 HUF

 

Az olasz újságíró, Loretta Napoleoni (interjúnk vele ITT olvasható) a kilencvenes években kezdett foglalkozni a különböző terrorszervezetek közigazgatási és pénzügyi struktúráival. Írt már könyvet az Iszlám Állam születéséről és a Közel-Kelet újrafelosztásáról (Az iszlamista főnix, HVG Könyvek, 2015), új nonfictionjében pedig azt vizsgálja, „hogyan tették a dzsihádisták és az Iszlám Állam milliárdos üzletté az emberrablást és az embercsempészetet.”  Abban, hogy Európa felé megindult a közel-keleti menekültáradat, az ISIS-nek nem csak annyi a szerepe, hogy területfoglalásukkal menekülésre kényszerítik a helyieket. A dzsihádista szervezetek a menekültek Európába juttatásából is kiveszik a részüket, így termelve százmillió dolláros bevételeket havonta. Napoleoni rávilágít az arra, hogy az embercsempészet mögött álló üzleti hálózatot az elrabolt külföldiekért kapott váltságdíjakból építették fel a terroristák, és a résztvevő felekkel (csempészek, terrorelhárítók, túsztárgyalók) készített interjúiban bemutatja a „bűnözői dzsihádizmust”

Jessie Burton újraértelmezi a női szerepnek tartott múzsaságot

b292477.JPG1967, London. A trinidadi Odelle állást kap az előkelő Skelton galériában. Egy nap felbukkan a varázslatos tehetségű spanyol festő, Isaac Robles ismeretlen korai műve, amit a galéria egy kiállításon akar bemutatni. Odelle-nek feltűnik, milyen különös hatást gyakorol a kép főnökére és pártfogójára, Marjorie Quickre, és a lányban gyanú ébred: miféle titkok rejlenek a festmény múltjában?

Jessie Burton: Múzsa

Fordította: Farkas Krisztina, Libri, 510 oldal, 3999 HUF

 

1930-as évek, Spanyolország. Robles, a festő és a húga megismerkedik egy Londonból érkezett műkereskedővel és vonzó lányával, Olive-val. A kereskedőt elbűvöli Robles első képe, ám mielőtt felkarolhatná az ifjú tehetséget, kirobban a spanyol polgárháború.

Mi köti össze ezt a két eseményt, amelyet több mint harminc év választ el?

Burton debütáló regénye, A babaház úrnője a hét könyve volt nálunk:

A babaház megfojtja lakóit

A babaház úrnőjének főhőse, Petronella Oortman tényleg létezett, Jessie Burton debütáló regénye mégsem életrajzi. Egy maroknyi rossz korba született ember küzd benne saját másságával, miközben minden mozdulatát árgus szemek figyelik. A regényt a miniatűrökbe csomagolt mágikus realizmus varázsolja letehetetlenné, ám nem a történet, hanem a szereplők által megfogalmazott problémák miatt válik megkerülhetetlenné, 21.

Olvass bele a Múzsába:

Burton_Muzsa_reszlet.pdf by konyvesblog on Scribd

Beck Zoltán: A LID nem verseny, hanem a magyar nyelvű irodalom ünnepe

Május közepén kiderül, ki kapja a második Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat. Előbbit egy öttagú szakmai zsűri ítéli oda, utóbbit a közönség, aki április 30-ig szavazhat a kedvencére. A mezőny idén is nagyon színes, gyűjteményes verseskötet versenyez nonfictionnel, novelláskötet kisregénnyel. A zsűri újoncát, Beck Zoltánt kérdeztük az elvárásairól és arról, hogy a szakma vagy a közönség véleménye-e a fontosabb. 

beck_zoltan.jpgIdén te vagy az új tag a Libri irodalmi díj zsűrijében. Milyen elvárásokkal vágtál neki a feladatnak?

Nem voltak bennem elvárások – legalábbis a könyveket illetően. Inkább az volt a számomra a kérdés, hogy képes vagyok-e úgy az élményszerű, laikus olvasásra, hogy közben mégiscsak tudom, voksolnom kell a könyvekre.

Milyen egyéni szempontokat állítottál fel a zsűrizés előtt? Milyen szempontok alapján olvastad a könyveket?

A saját élmény, a rám gyakorolt hatása a szövegnek: ez lehet az egyetlen kritérium. Ugyanis nem nagyon tudok objektívebb pozíciót ennél, bármennyire is tűnik ez paradoxonnak.

A mezőny idén is elég színes lett, Kepes András nonfictionjétől Térey János összegyűjtött verseiig. Hogyan lehet összehasonlítani ennyire különböző könyveket?

Látod, éppen erről van szó – milyen szempontok szerint vetsz össze ilyen távoli szövegeket? Egy verseskönyvet egy nagyprózával, mint amilyen a Krasznahorkaié? Vagy egy tényirodalmi szöveget egy novelláskötettel? Esszénaplót egy dokumentumregénnyel? Ráadásul a szerzők saját életműve is kontextusa ezeknek a könyveknek – oda is beszél egy szöveg, nem tudod a Nádast mondjuk úgy olvasni, hogy ne legyen jelen az egész Nádas-recepció, vagy Szabó T. Annát, hogy ne kattogjon az az előzetesség, hogy egy lírikus prózáját olvasod, és sorolhatnám. Szóval egyáltalán nem akarok irodalmárként olvasni: a saját olvasói élményem érdekel, annak az intenzitása és az eredője – úgy hiszem, hogy ezekről fogunk beszélgetni akkor, amikor összeülünk május elején öten.

Szilágyi Zsófia: Hiányérzet mindig van, de ez a kortárs irodalom gazdagságát mutatja

Második alkalommal adják át idén a Libri irodalmi díjat és a Libri közönségdíjat. Ismét nagyon színes mezőny jött össze, találunk benne gyűjteményes verseskötetet, debütáló novelláskötetet és világutazó nonfictiönt is. A közönség még egy hétig, április 30-ig szavazhat a kedvencére, a díjazottakat...

Egy alkotó embernek mit jelent a versengés, az év végi, vagy az év legjobbjait bemutató lista?

A díj a számomra inkább a magyar irodalomról szól. Azt mondja, hogy „nézd, állati sok jó könyv van, jó dolog olvasni bátor és igazi szövegeket!” Szóval a számomra ez nem verseny – inkább a magyar írók, a magyar nyelvű irodalom ünnepe.

A szakmai zsűri vagy a közönségdíj ér-e többet?

Mindegyik, abban az értelemben biztosan, hogy az író munkáját segíti a díj: ténylegesen pénzzel. Másrészt ez egy nagyszerű, tekintélybontó, igazán demokratikus gyakorlat: az ún. zsűri díja semmivel nem jelent többet, mint a közönségé – olvasók vagyunk mindannyian. 

Útmutató az átlagos özvegységhez

het_konyve1_1_14_4.JPG

Gyorsan változik az élet. Ez volt az első mondat, amit Joan Didion begépelt a Jegyzetek a változásról néven létrehozott worddokumentumba. A változást férje, John Gregory Dunne halála generálta. Azzal, hogy Didion ezt a váratlan eseményt (váratlan esemény-e valaki halála?) már az első bekezdésben ilyen semlegesen, és erőteljesen definiálta, előrevetítette, hogy mire is számítson, aki van elég bátor, perverz vagy kíváncsi, hogy megtudja, hogyan funkcionál özvegyként Amerika egyik (túlzás nélkül) legjobb írója.

Bár a gyász olyan megpróbáltatás, amely szinte mindnyájunkat érint, az irodalomban mégis kevesen foglalkoznak ezzel a témával

– írja Didion, ebből pedig akár egyenesen is következhetne, hogy az olvasó voyeurnek érzi magát minden memoár olvasása közben, ami a veszteségek feldolgozását hivatott feldolgozni (ún. terápiás jelleg), ám ilyesmiről jelen esetben szó sincs. Ha az olvasót valamiféle perverzió mozgatná is, amikor fellapozza A mágikus gondolatok évét, nagyjából olyasmi, mint amikor a tenyere résein át bámulja a túl véresnek minősített jelenetet, egy pillanatra sem válik voyeurként. A szerző sokkal jelentőségteljesebb szerepet szán neki. Cinkostárssá teszi. A hét könyve Joan Didion National Book Awarddal elismert memoárja, amelyben a férje halálát követő egy évet rekonstruálja. (Ha valakit felizgatnak a listák, annak álljon itt, hogy a könyvet a Guardian 2016-ban minden idők második legjobb nonficionjének választotta – a szerk.)

Joan Didion: A mágikus gondolatok éve

Fordította: Varga Krisztina, Európa, 248 oldal, 2990 HUF

 

"Nem vagyok erre felkészülve. (...) Nincs más választásod"

2003 karácsonyának első napján Didion és Dunne egyetlen gyermeke, az újszülött korában örökbefogadott Quintana Roo súlyos influenzával került kórházba, ami „végül tüdőgyulladásban és szeptikus sokkban tetőzött”. Öt nappal később szülei a vacsorához készülődtek New York-i lakásuk nappalijában, ami télen stratégiailag sokkal szerencsésebb hely az étkezésre, mert bele lehet feledkezni a kandalló tüzének látványába. Beszélgetésük épp a skót whiskynél és az első világháború döntő jelentőségnél tartott, amikor Dunne „a bal kezét felemelte, lejjebb csúszott a székben, aztán nem mozdult”. Didion először azt hitte, férje „valami félresikeredett tréfával igyekszik az aznapi nehézségeket elviselhetőbbé tenni” (a látogatást a lányuk betegágya mellett, a kétségbeesett szülő tehetetlenségét), és annyit mondott: „ezt ne csináld”. Dunne akkorra már halott volt. (Az író, forgatókönyíró, kritikus JGD testvére, a szintén író Dominick Dunne a Vanity Fairben írta meg testvére halálának történetét. Cikkét érdemes a memoár mellé olvasni. - a szerk.)

Bár mindannyian tudjuk, hogy elveszíthetünk valaki fontosat, arra Didion szerint szinte soha nem gondolunk, hogy mi történik majd a valaki fontos halálát követő napokban. Számítunk a sokkra, de arra nem, hogy „a szó szoros értelmében hatalmába kerít bennünket az őrület, és – bár látszólag higgadtan viseljük a helyzetet – valójában azt fogjuk hinni, hogy halott férjünk visszatér hozzánk, és szüksége lesz a cipőire”. Az őrületet, vagyis a gyászt követő módosult tudatállapotot, melyben a halott visszatérése (ami nem összekeverendő a feltámadással, hiszen, ami történt, az nyilvánvalóan valami tévedés lesz, egy rossz álom) teljesen racionális opciónak tűnik, Didion mágikus gondolkodásként eufemizálja. Míg az őrület alatt az általános közvélekedés látványos gesztusokat és artikulálatlan hangulatrobbanásokat szokott érteni, a mágikus gondolatok sosem hangzanak el nyilvánosan. Ezért válik az olvasó cinkostárssá. Beavatott lesz, egy olyan titok tudója, amit a gyászoló környezete nem is sejt, mert ha sejtene, megszűnne a mágia. Didion ugyanis nem úgy viselkedik, ahogyan egy gyászolótól várnánk. Illetve pontosan úgy viselkedik.

didion_dunne0644_2.jpgDidion, Dunne és Quintana Jill Krementz felvételén 1982-ben (kép forrása)

Létezik-e jó halál? című könyvében dr. Hegedűs Katalin hét okát nevezi meg annak, hogy a halál az elmúlt évszázadban tabuvá vált  - a szekularizálódástól a kommercializálódásig. A haláltabut a gyász sem törheti meg: a négy fal közül kimerészkedő gyásszal nem tudunk mit kezdeni, Didion szerint azért, mert „a nyilvános gyász a halálra emlékeztet bennünket, ezért természetellenesnek tartjuk, ékes bizonyítékát látjuk annak, hogy az abban érintett képtelen megfelelően kezelni a helyzetet”. Pedig valójában az képtelen megfelelően kezelni a helyzetet, aki nem illiket kiált a gyászoló láttán, amennyiben a gyászoló nem tartózkodik a „nem helyénvaló érzelmi reakcióktól (mint sírás, düh vagy kényszeredett nevetés a tiszteletteljes csendben)”. Didion látszólag tökéletesen megfelel a társadalmi elvárásoknak.

Tovább

Tóth Kingáé a Hazai Attila-díj

toth_kinga_by_dirk_skiba_03_k.jpgFotó: Dirk Skiba

Tóth Kinga kapta idén a Hazai Attila-díjat, amit a Hazai Attila Alapítvány hívott életre azzal a céllal, hogy ápolja a fiatalon elhunyt író emlékét, és segítse a hozzá hasonlóan nyitott, újító szellemiségű szerzőket.

Tóth Kinga vizuális- és hangköltő, író, performer, a Tóth Kína Hegyfalu formáció frontembere, kísérleti zenével és hangköltészettel foglalkozik. Első kötete Zsúr címmel jelent meg 2013-ban, a Prae gondozásában, az All Machine  pedig német nyelven 2014-ben Stuttgartban, a Solitude Akademie kiadásában.

2016-ban Jéna és Lübeck ösztöndíjasa A holdvilágképűek (Moonlight faces, The Last Book, 2016, Mondgesichter) című multimédiás projektjével, és a Bosch művészeti kutatóprogram résztvevője How does Bosch sound? című munkájával. 2017-ben a Literarisches Colloqium ösztöndíjasa Berlinben, Wir bauen eine Stadt című kötetét pedig a 2016-os év legjobb lírai debütjei közé választották. Még ez évben a Lettretage-ban mutatta be Mädchen und Wasser című multimédiás projektjét Dorothea Billarddal, ősszel pedig a STYrian program vendége Grazban és színházi program vendége Cipruson.

2017-ben a Magvető gondozásában jelenik meg A holdvilágképűek magyar nyelvű változata, vizuális munkákkal.

A díjról

A Kortárs Írói Alapítvány Hazai Attila Emlékére 2012 őszén, az író halálának évében jött létre édesanyja, Hazai Éva kezdeményezésére. Az alapítvány célja a hagyaték gondozása mellett, hogy – egy magát megnevezni nem kívánó támogató jóvoltából – évente 1 000 000 forint pénzjutalommal járó elismerésben részesítsen egy pályakezdő vagy középgenerációs írót, aki Hazai Attilához hasonlóan szuverén, újító, kísérletező és kockázatvállaló szerző, jelentős művel hívta fel magára a figyelmet, és akire szintén jellemző a társművészetek iránti nyitottság, fogékonyság.

Az alapítvány elnöke Garaczi László, a kuratórium tagja az alapító Hazai Éva, továbbá Németh Gábor és Podmaniczky Szilárd. A döntésben a kuratórium és az általuk felkért zsűri közreműködött, melynek tagjai: a 2016-ban díjazott Bartók Imre, valamint Berta Ádám, Nagy Gabriella, Parti Nagy Lajos, Szegő János és Szilasi László.

A díjat 2017. április 29-én adják át a Nyitott Műhelyben. 

Szilágyi Zsófia: Hiányérzet mindig van, de ez a kortárs irodalom gazdagságát mutatja

Második alkalommal adják át idén a Libri irodalmi díjat és a Libri közönségdíjat. Ismét nagyon színes mezőny jött össze, találunk benne gyűjteményes verseskötetet, debütáló novelláskötetet és világutazó nonfictiönt is. A közönség még egy hétig, április 30-ig szavazhat a kedvencére, a díjazottakat május közepén jelentik be. Szilágyi Zsófiát és a zsűri új tagját, Beck Zoltánt az elvárásokról, a nagy kimaradókról és a saját olvasási szempontjaikról kérdeztük. Elsőként Szilágyi válaszait olvashatjátok. 

szilagyi_zsofia.jpgTavaly többek közt arra voltunk kíváncsiak, hogy mi lehet a Libri díj ismertetőjegye. A második évben mit válaszolna erre a kérdésre?

Mostanra a legfontosabbnak azt látom, amit a választott szlogen, a Büszkék vagyunk kortársainkra is kifejez: vagyis azt, hogy a díj nem egyetlen, ünnepi estét tart lényegesnek, és nem egyetlen, díjazott könyvet szeretne kiemelni. (Még csak nem is kettőt, gondolva a szakmai-, illetve a közönségdíjra.) Azt a folyamatot érzem a díj ismertetőjegyének, hiszen ez volt a kérdés, amelynek során tíz kortárs szerzőt és könyvet fényképeken mutat meg, olvasásra ajánl, heteken keresztül, úgy egészében az olvasók elé téve azt a változatos világot, amelyet kortárs irodalomnak nevezünk. És, bár az öttagú zsűri hozza meg a végső döntést, a tízes listát egy népes csapat „szavazta össze” nekünk, ahogy elmondhatja a véleményét a közönség is, egészen április 30-ig. Mi, zsűritagok, februárban találkoztunk először, és májusban választjuk ki a győztest – ezt a csaknem féléves „fényt”, amit a díj, és ezzel a kortárs irodalom kap, látom a legfontosabbnak.

Mik voltak a tavalyi tapasztalatok és milyen elvárásai voltak idén?

Tavaly kellett kialakítanunk a kereteket mindannyiunknak, a díj létrehozóinak, a zsűritagoknak, a munkánkat segítő remek csapatnak, akik a marketinggel, a sajtókapcsolatokkal foglalkoznak. Most már minden olajozottan működik, vagyis elvárásom csak annyi volt, hogy a tízes lista izgalmas legyen, változatos, gondolok itt műfajokra, témákra, generációkra. Ez az elvárásom, szerencsére, teljesült. Hiányérzetek mindig vannak, persze, de ez leginkább a kortárs irodalom gazdagságát mutatja meg.

Hogyan jellemezné az idei mezőnyt?

Én mindig csodálom azokat a kollégákat, akik egy évből alig kilépve, vagy még nem is az év végére érve, akár már decemberben, magabiztosan kijelentik, hogy „ez nem volt a kortárs irodalom nagy éve”, „jelentős regény idén nem jelent meg”. (Fordítva is előfordulhat, bár a lelkendezés egy-egy év nagyszerűségéről vagy ritkább, vagy én kevésbé kapom fel rá a fejem.) Lehet, hogy az irodalomtörténészi énem miatt is erősebb bennem az óvatosság, láttam ugyanis elég erőteljes félrenézéseket, kortársi tévedéseket akár Móriczot, akár Kosztolányit kutatva. De nekünk, szerencsére, nem is az egész évből, hanem abból a tíz könyvből kell választanunk, amit kaptunk. És van itt fontos verseskötet, provokatív mű, ritkán megszólaló író, külföldi sikerre esélyes munka, satöbbi, satöbbi. Panaszkodni nincs okunk.

Milyen saját szempontok alapján kezdett neki az olvasásnak? Mik azok a paraméterek, amelyeknek egy nyertes könyvnek meg kell felelnie?

Követve a kortárs irodalmat, nyilván nem akkor láttam hozzá az olvasásnak, amikor megkaptuk a tízes listát, inkább a hiányokat pótlom, illetve figyelem az egyes könyvek kritikai visszhangját. Hiszen a szakmai zsűrinek azt is mérlegelni kell, melyik könyv fogadtatása milyen volt, valamennyire túl kell lépnünk egyéni ízlésünkön. És öten hozzuk a döntést, vagyis elgondolásaim vannak már ugyan, melyik könyvekért fogok harcolni, de, ha arra gondolok, a nyertes könyv milyen kritériumnak feleljen meg, akkor annak, hogy meg tudjunk az elsőségében állapodni a zsűritársakkal. Miközben nyilván mindannyian máshonnan, más-más könyvekhez képest olvasunk.

Volt olyan személyes kedvenc, ami lemaradt az idei rövidlistáról?

Kettőt mondanék, az egyik regény, Márton László Hamis tanúja, amely az 1882-es tiszaeszlári vérvádról szól, és egészen összetett, ugyanakkor szórakoztató mű; a másik pedig Tóth Krisztina Világadapter című könyve, amely számomra egyértelműen ott van a tavalyi év legfontosabb verseskötetei között.

Orhan Pamuk: A regényíró egy hosszútávfutó

pamuk1.jpgFotó: Valuska Gábor

A regény művészetének ereje abban a képességében rejlik, hogy írója azonosulni tud olyan emberekkel, akik teljes mértékben különböznek tőle – meséli Orhan Pamuk, a 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége. Pamuk a kortárs török irodalom legismertebb és legnépszerűbb képviselője, akit hazájában több kritika is ért, 2005-ben pedig perbe fogták a törökség megsértésének vádjával. Pamuk mindössze 54 éves volt, amikor 2006-ban megkapta az irodalmi Nobel-díjat, az elismerés és az ahhoz kapcsolódó elvárás ugyanakkor nem nyomta agyon, és utána még olyan nagyszerű könyveket tett le az asztalra, mint Az ártatlanság múzeuma, a Furcsaság a fejemben vagy A piros hajú nő. A hús-vér szereplők mellett könyveinek szinte mindig van egy állandó karaktere, amely egyszerre ismerős, a folyamatos változások miatt mégis kiismerhetetlen: Isztambul. Pamuk regényei úgy tudnak jellegzetesen török művek lenni, hogy mondanivalója univerzálisan átélhető és értelmezhető. Szereplői gyakran vívódó, helyüket kereső figurák, kétségeik és szenvedélyeik ugyanakkor nagyon is emberiek. Orhan Pamukkal családról, halványuló festői ambíciókról és politikai támadásokról is beszélgettünk, közben kiderült, mit tanít a diákjainak az írásról, és hogy miért kritikus a legelső könyvével szemben.

Dedikálás. Orhan Pamuk szombaton 11 órától dedikál a könyvfesztiválon. Aki személyesen szeretne találkozni vele, annak a Millenáris B épületében a helye. Facebook-esemény>>

Harmincöt évvel ezelőtt jelent meg az első regénye Törökországban, a Cevdet Bey és fiai, amely a könyvfesztiválra időzítve most végre magyarul is olvasható. Harmincöt év nemcsak egy ember életében hosszú időszak, hanem egy város fejlődése szempontjából is. Ha valamelyik olvasója a kezébe fogná a regényét, és úgy döntene, hogy a címszereplő Cevdet Bey és leszármazottai nyomán bejárná Isztambulnak ezt a részét, ahol annak idején ön is élt, akkor ugyanazt a hangulatot, ugyanazokat a külsőségeket, épületeket találná?

A legelső könyvemet Törökországban néhány régimódi olvasóm a legjobb könyvemnek tartja. Ám minden író kritikusan áll azokhoz az olvasókhoz, akik azt állítják, hogy Nabokovnak a Lolita a legjobb könyve, Melville-nek meg a Moby Dick, a többiről meg tudomást sem vesznek. A Cevdet Bey és fiait a klasszikus értelemben nevezhetjük családregénynek, sok író írt ilyeneket, a legjobb talán Thomas Manntól A Buddenbrook ház. Nekem négy évembe telt megírni ezt a könyvet, és további négy évembe, hogy megjelenhessen Törökországban. A könyvek akkoriban szegény parasztokról szóltak, és sokan nem értették, hogy én minek írok a felső-középosztálybeli nagypolgárságról.

Orhan Pamuk: Cevdet Bey és fiai

Fordította: Nemes Krisztián, Helikon Kiadó, 2017, 728 oldal, 3999 HUF

 

Ezek szerint a téma nagy újdonságnak számított abban az időben…

Nagyon nagy újdonságnak, és persze bíráltak is miatta. Azt mondták, politikailag burzsoá vagyok – aztán nézzék meg, mi a helyzet velem ma, negyven évvel később! Igaz, hogy ez a könyv harmincöt évvel ezelőtt jelent meg, de negyvenkét évvel ezelőtt kezdtem el írni. Amikor megtudtam, hogy végre megjelenik, elvettem feleségül a barátnőmet. Legalább végre azt mondhattam a barátaimnak, hogy van egy munkám, mert egészen addig csak sajnálkoztak rajtam, hogy nem lesz belőlem semmi, még az építészeti tanulmányaimat is megszakítottam. Az olvasók tehát szerették a könyvet. Alapvetően egy történelmi regényről beszélünk, és mivel mindössze 26 évesen írtam, néhány újságban megjelent, hogy nem is én írtam, hanem az apám. Ez nagyon bosszantott akkoriban. De aztán megírtam A csendes ház és a többi könyvemet, amelyek sokkal inkább köthetők a modernizmushoz, az experimentalizmushoz.

pamuk2.jpgEgyfajta bizonyítási vágy is bujkált önben ezek szerint?

Nem akartam én bizonyítani semmit, hiszen ezeket a regényeimet már korábban elkezdtem írni, rögtön a Cevdet Bey és fiai után, még ha az első könyvem nyomtatásban addig nem is jelent meg.

Tovább

Ezeket a gyerekkönyveket keressétek a könyvfesztiválon! - 2. rész

Rendkívül gazdag és sokszínű az idei gyerekkönyv-kínálat az idei könyvfesztiválon, nem csoda, ha két tételben mutatjuk be őket. Összeállításunk első részében a kisebbeknek, mostani posztunkban pedig a 10 év körüli és fölötti korosztálynak ajánlunk könyveket.

Paul Griffin: Ahol a barátom, ott az otthonom

Paul Griffin: Ahol a barátom, ott az otthonom

Fordította: Tóth Gábor, Menő Könyek, 320 oldal, 2990 HUF

 

Ben Coffin már egészen kicsi korától kívülálló volt, nem csoda, ha délutánonként, suli után főleg a könyvek között talál menedéket és szórakozást. Akkor is éppen a könyvtárban tartózkodik, amikor panaszos hang üti meg a fülét, és egy kóbor kiskutyát talál. Nem is kérdés, hogy Ben befogadja a csapzott állatot. A könyvtárban más ismeretséget is köt: új barátja, Halley, a Szivárványlány nemcsak arra veszi rá, hogy közösen könyvet írjanak, hanem arra is rábeszéli Bent, hogy a kutyájával olvasásterápiát indítson a betűkkel nehezen boldoguló gyerekeknek. Fontos események ezek, Ben életében ugyanis olyan tragédia történik, ami mindent megváltoztat. Az örökbe fogadott fiúnak viszont kapaszkodókra van szüksége, hogy tudja: igenis tartozik valahová.

Margit Auer: Mágikus állatok iskolája 7. – Hová lett Mr. M?

Margit Auer: Mágikus állatok iskolája 7. – Hová lett Mr. M?

Fordította: Nádori Lídia, Babilon, 216 oldal, 2990 HUF

 

Nincs még egy osztályterem a világon, ahol olyan izgalmas és vidám lenne az élet, mint a Winterstein iskola első emeletén. Idán és társain kívül ugyanis nem sok gyerek mondhatja el magáról, hogy mágikus állat van a birtokában. Minezt Mr. Morrisonnak, a mágikus állatkereskedés tulajának köszönhetik, akinek most fő a feje, mert a kisbuszából eltűnt Ashanti, a fekete mamba. A rejtélyek száma növekszik, amikor az osztályfőnök, Miss Cornfield egyik napról a másikra eltűnik, és köddé válik a mágikus állatkereskedés tulajdonosa is, ráadásul pont egy átadás körüli napon. Ki fog így mágikus állatokat hozni a gyerekeknek? Margit Auer meséjét ezúttal is Nina Dulleck illusztrálta.

Susie Hodge: Miért van annyi meztelen ember a képeken? – És sok más fontos kérdés a művészetről gyerekeknek

Susie Hodge: Miért van annyi meztelen ember a képeken? – És sok más fontos kérdés a művészetről gyerekeknek

Fordította: Sárossy-Beck Anita, Central Médiacsoport, 96 oldal, 3900 HUF

 

Van, amit nem lehet elég korán kezdeni – például a művészetekkel való ismerkedést. Valami ilyesmi motoszkálhatott Susie Hodge fejében is, amikor összeállította művészeti gyerekkalauzát, ami nem valami elvont, lila fejtegetés a művészetek fennköltségéről, hanem vicces, közérthető ismertető. Ráadásul pont azokra a kérdésekre igyekszik választ adni, amelyek egy gyerekben amúgy is rendre felmerülnek. Például, hogy miért pucérkodnak annyit az emberek a festményeken? Minek az a sok gyümölcs a képeken? Miért gondoljuk, hogy egy szobornak mindig csak szépnek kell lennie? Mi a helyzet a kimondottan csúnya szobrokkal, azok mit ábrázolnak, és miért pont úgy, ahogy? Miért festenek az emberek tájképeket, és bizonyos festményeken miért olyan elmosódott minden? Múzeumi látogatások előtt és alatt kötelező darab.

Tovább

Dorthe Norsnak és David Grossmannak drukkolhatunk a Nemzetközi Man Booker-gálán

man-booker-international-prize.jpg

Kihirdették a Nemzetközi Booker Díj rövidlistáját, amire két izraeli, egy francia, egy norvég, egy dán és egy argentin szerző került, két nő és négy férfi.

Szerepel a listán Dorthe Nors Tükör, index, kuplung című könyve, ami a hét könyve volt nálunk. Akkor azt írtuk róla: "Egy középkorú nő tragikomikus odüsszeiájára, önreflexióval, kontrollvesztéssel és útkereséssel."

A gyermektelen, negyvenes nő mellékszereplő mások életében

Sosem kérdezik, miért tartom fontosnak, hogy olyan emberekről írjak, akik önmaguk elvesztésének határán mozognak - vagy annak a határán, hogy betekintsenek igaz valójukba - írta On the Invisibility of Middle-aged Women című esszéjében Dorthe Nors, majd hozzátette, hogy annál gyakrabban kérdezgetik, miért ír olyan nőkről, akik hozzá hasonlatosak.

Szintén hét könyve volt David Grossman Egy ló besétál a bárba című szatírája. "Grossman könyve kényelmetlen, fojtogató parabola egy gyónással felérő stand up előadásról, melynek során nemcsak a komédiásnak kell szembenéznie a gyásszal és a veszteséggel, de a közönségének is. Egy ló besétál a bárba… - az olvasó fantáziájára van bízva, hogy fejezi be a viccet."

Egy este arról, hogy mi a groteszk

Ha a világ színház, az élet egészen biztosan stand up comedy, írtam a Könyves magazin Könyvesblokk rovatába David Grossman Egy ló besétál a bárba című könyvéről. Annyival tenném sutábbá az egyszeri Shakespeare-parafrázist, hogy ha jól csináljuk, még az is lehet, hogy cirkusz. Vagy, ha rosszul....

2016-ban az Európánál jelent meg magyarul Ámosz Oz Júdás című regénye, amely a kettéosztott Jeruzsálembe helyezett egy szerelmi történetet. 

b1442453.JPG1959 őszén az ifjú Smuel Asch élete komoly fordulatot vesz: barátnője elhagyja, apja pedig csődbe megy. Smuel kénytelen felmondani az albérletét, és otthagyni az egyetemet. Végül egy ódon jeruzsálemi házban talál ingyenes szállást. Csak annyi a dolga, hogy egy mozgáskorlátozott öregemberrel társalogjon. Itt találkozik a szép és vonzó, de nála majdnem kétszer idősebb Atália Abrabanellel. A nő figyelmezteti: ne is próbálkozzon, mert úgy jár, mint az elődei, el kell hagynia a házat. Smuelt emészti a kíváncsiság: milyen kapcsolatban állhat a nő az öreggel? Smuel közben visszatér a kutatásaihoz: főleg Jézus kora érdekli, a karióti Júdás személye, és az, hogy a zsidók miként látták Jézust a történelem során. Miért lett Júdás áruló? És áruló volt-e valójában? Valóban tőrbe akarta csalni Jézust, amikor rávette, hogy menjenek Jeruzsálembe, vagy egészen más célok mozgatták? Kutat és kutat, de közben képtelen ellenállni Atália vonzerejének. Lassan arra is fény derül, hogy az ódon ház milyen titkokat rejteget. Oz mintha azt sugallná: mindannyian árulók vagyunk néha, de csak némelyek szemében

Samanta Schweblint a Fever Dream című regényéért jelölték. Arra tippelnénk, hogy A madárevő (Nyitott Könyvműhely, 2010) és a Reményvesztett nők (Jelenkor-Fisz, 2016) után erre sem kell sokat várnunk. A kötetben egy Amanda nevű nő haldoklik, miközben egy David nevű fiú ül az ágya szélén, ám szó sincs anya-fiú kapcsolatról. 

Versenyben van Roy Jacobsen The Unseen című regénye, ami egy izlandi szigeten játszódó családi dráma, és Mathias Enard Compass című könyve, melyben  egy álmatlanságban szenvedő bécsi zenetudós forgolódik az ágyában; álom és emlékezés határán visszagondol isztambuli, aleppói, damaszkuszi, teheráni útjaira és egy viszonzatlan szerelemre.

Az idei díjazott személye június 14-én derül ki. A díjjal 50 ezer font jár, amit szerző és fordítója között osztanak szét. 

Forrás: Man Booker International

Három kívánság: Whitehead, Mahajan, Hill

A világon egy évben kétmillió könyv jelenik meg a Wikipédia szerint, ebből Magyarországon tizenkétezer. Ennek a töredékét sem vagyunk képesek elolvasni, de hogy még tovább nőjön az elolvasásra váró könyveink listája, választunk három könyvet, amit nagyon szeretnénk magyarul is kézbe venni.

Colson Whitehead: The Underground Railroad
Doubleday, 2016, 320 oldal, 9,57 $ (Kindle)

A tavalyi év egyik nagy sikere volt Amerikában Colson Whitehead regénye, a The Underground Railroad: egy Cora nevű fiatal rabszolga lányról szól, aki mindent egy lapra feltéve elszökik a georgiai gyapotültetvényről, hogy utána északra utazzon, miközben vadásznak rá. Milyen rabszolgának lenni? Milyen az, amikor életed minden pillanatában, de még a menekülés látszólagos szabadságában is megbélyegzett vagy? A könyv bestseller lett, Oprah Winfrey beválasztotta a könyvklubjába, sőt még a National Book Awardot is megkapta, ami nem is csoda, mert izgalmas, már-már gulliveri utazást mesél el a szerző: Cora, és társa, Ceasar a titkos útvonalon utazva, különböző államokban megállva alternatív világokba érkeznek meg, de mindenféle színes és vidám esemény helyett a feketék elleni erőszak és terror különböző stációit ismerik meg. Barack Obama amerikai elnök utolsó évében beválasztotta az öt nyári olvasmánya közé Whitehead könyvét, amelyben a szerző szembenéz az amerikai történelem groteszk brutalitásával, miközben a múltban játszódó események párbeszédbe lépnek a jelennel is.

Miért olvasnánk?
Az amerikai kultúrában folyamatosan napirenden van a feketék és a többségi fehér társadalom viszonya, pár oldallal korábban a sikeres fantasyszerző, NK Jesimin úgy válaszolt egyik kérdésünkre, hogy fontos elmondani, milyen másodlagos állampolgárnak lenni. Itt vannak az előzmények!

Karan Mahajan: The Association of Small Bombs
Viking, $26.00, 2016

1996-ban bomba robban Új-Delhiben a piacon, tizenhárman meghalnak, több mint harmincan megsérülnek. Minél messzebb történik tőlünk egy terrortámadás, annál kevésbé érdekel minket, a kisebb bombatámadások se ráznak már meg, főleg, ha muszlimok az áldozatok.  Ez a 9/11 utáni világ, amikor minden megtörténhet, nincsenek érinthetetlen társadalmak. A Khurana testvérek barátjukkal, Mansoorral épp a tévészerelőtől tartanak haza, amikor a kashmiri bombagyáros, Shockie robbant. A testvérek meghalnak, Mansoor súlyos mentális és fizikai sérüléseket szerez, pedig, ahogy mondják, ez csak egy kisebb robbantás volt. A regényben különböző családokat ismerünk meg, akik eltérő módjait választják a trauma feldolgozásának, miközben mindenki életében örök sebet ejtett a robbantás.

Miért olvasnánk?
Sok mindent nem értek a világban, de a sunyi bombarobbantásokat egyáltalán nem, és azt sem, hogy lehet egy olyan helyen élni, ahol ez a midnennapok része. A terrortámadások miatt ez már Európában is fontos kérdés, a könyvből az áldozatok és a robbantók szempontjait is megismerjük.

Nathan Hill: The Nix
Alfred A. Knopf, 2016, 625 oldal, 27.95 $

A New York Times könyvkritikája azt állítja, hogy ez a regény Thomas Pynchon és David Foster Wallace szerelemgyereke, úgyhogy nem is nagyon magyaráznánk túl, miért került a három kívánságba. Mások említik még Tom Wolfe-ot és Donna Tarttot, főleg amiatt, mert a nagy történelmi eseményeket Hill is átlagemberek nézőpontjából ábrázolja. A 11 éves Samuelt elhagyja az anyja, később a fiú beleszeret legjobb barátja ikernővérébe. Ezek az események  későbbi életében is elég meghatározóak lesznek: tehetséges íróként indul, aki tíz év alatt sem képes befejezni a regényét, ezért egyetemi tanárként dolgozik, amikor az anyja teljesen váratlanul egy nagy médiavihar kíséretében újra felbukkan az életében. Anyját mocskos múltú, radkális hippiként ábrázolja a média, miután letartóztatták, mert kövekkel dobálta meg a republikánus elnökjelöltet. Anya és fia együtt kell, hogy működjön, ezért Samuel elmerül a múltban, hogy kiderítse, ki is a nő valójában, hiszen ő eddig úgy tudta, egy átlagos lány, aki beleszeretett középiskola szerelmébe.  A múlt megismerése során egy sor érdekes politikai mozgalommal találkozik a ‘68-as diáklázadásoktól az Occupy Wall Streetig. A szerző 2004-ban kezdte írni a több kritika szerint is marha szórakoztató regényét, első nekifutásra 1002 oldal lett, ebből kellett az évek alatt visszahúznia. A jó fikció általában megelőzi a valóságot, viszont az évekkel ezelőtt megírt republikánus elnökjelölt, Sheldon Packer az amerikai elnökválasztás miatt szinte túlzottan rezonál Donald Trumpra, migráns- és abortuszellenes szólamokkal dolgozik. A televíziós jogokat már megszerezte JJ Abrams, a főszerepet pedig Meryl Streepre osztották, úgyhogy indulhat a mókázás!

Miért olvasnánk?
Donald Trump-szerű elnök! Őrült családtörténet! Hippik és politikai mozgalmak! Meryl Streep a főszerepben! Amerika a teljes idegösszeomlás szélén!

A cikk eredetileg a Könyves magazin 2017/1. számában jelent meg.

Ezeket a rendezvényeket keresd a könyvfesztiválon!

pamuk-nagydij.jpgOrhan Pamuk csütörtökön átvette a Budapest Nagydíjat (fotó: Valuska Gábor)

Az idei könyvfesztivál díszvendége a Nobel-díjas török író, Orhan Pamuk, aki tegnap vette át Budapest Nagydíjat, ám a következő három napban még rengeteg program várja az olvasókat, mi pedig kiszemezgettük belőle a legérdekesebbeket.

Idén a visegrádi országok a díszvendégek, pénteken irodalmi és gyerekirodalmi börzéken ismerkedhetünk meg a V4-országok szépirodalmával. A könyvfesztivál ideje alatt lesz még európai írótalálkozó, és bemutatkoznak a visegrádi országok elsőkönyvesei is.Péntek kora estétől megint lesz Kis Könyves Éj.

Szombaton 11-től mutatják be Boualem Sansal 2084 című könyvét, egy másik helyszínen pedig szintén 11-től Olivier Bourdeaut Merre jársz, Bojangles? című kötetét. Ezzel egyidejűleg mutatják be Szabó Gábor Jelenlét nyomokban című Hazai Attila-monográfiáját, és ekkor jelentik be a Hazai Attila díj 2017-es nyertesének nevét is. Délután 1-től Afonso Cruz Virágok című könyvével ismerkedhetünk. 3-tól Erlend Loe Doppler hazatér – avagy a világ vége, ahogyan ismertük című kötetének és Doppler című hangoskönyvének bemutatója lesz. Délután 4-től megismerhetjük David Szalay Minden, ami férfi című könyvét. 6-tól Háy János Az öregtó felé című könyvét koncerttel mutatják be, egy másik helyszínen pedig Peer Krisztián 42 című verseskötetét ismerhetik meg az olvasók.

Vasárnap 1-től Turi Tímea és Zilahi Anna versesköteteit, 2-től Daniel Banulescu A Sátán a szívedre vadászik című regényét, 3-től Patrick Modiano Felejtett Álom című könyvét mutatják be. Délután 4-től megnyit a Születésnapi Irodalmi Szalon (Meghívottak: 90 éves: Lator László; 85 éves: Almási Miklós; 80 éves: Kántor Lajos és Marék Veronika; 75 éves: Győri László; 70 éves: Nádasdy Ádám, Nógrádi Gábor és Csaplár Vilmos; 65 éves: Bán Magda; 60 éves: Visky András.) Ezzel egyidejűleg 4-től Kemény István A költészet megkopasztása című könyvét mutatják be.

A könyvfesztivál területén, rendezvény nyitvatartási ideje alatt folyamatosan kincseket kereshetünk, a József Attila Kör a fesztivál ideje alatt mindennap könyveket rejtenek el, csak meg kell találni őket. A Líracsúcs programjairól ITT és ITT olvashattok bővebben.