Olvass!

KönyvesBlog


Meghalt Márványi Judit

2018. június 15. .konyvesblog.

Kilencvenegy éves korában elhunyt Márványi Judit, a Magvető és a Szépirodalmi Kiadó egykori szerkesztője – közölte Facebook oldalán a Magvető Kiadó. Márványi Judit nagy idők nagy tanúja volt, hiszen olyan írók könyveit szerkesztette, mint Eörsi István, Füst Milán, Mándy Iván, Mészöly Miklós, Nádas…

Tovább

A halálról írt Szántó Péter, de a kötet megjelenését már nem érhette meg

Kép forrása A főhős meghal a végén címmel jelent meg Szántó Péter elbeszéléskötete a Kalligramnál, de a szerző a szöveg leadása után 2018. április 12-én 67 éves korában elhunyt. Az író, újságíró, kommunikációs szakember Szántó írt a Népszavának, az Élet és Irodalomnak, 1996-ban alapította meg a…

Tovább

Elhunyt Székács Vera műfordító

Életének 80. évében elhunyt Székács Vera műfordító, többek között Gabriel García Márquez műveinek magyar fordítója. Székács Vera – Mihalik Vera néven – 1937-ben született Budapesten. Egyetemi tanulmányait az ELTE BTK olasz–spanyol szakán végezte el, 1968–1993 között a Magvető Könyvkiadó irodalmi…

Tovább

Philip Roth prózai alteregója már a New York-i buszon sem utazhat nyugodtan

  A kedden 85 éves korában elhunyt Philip Roth 1979 és 1985 között három regényt (A szellem árnyékában, A megszabadított Zuckerman, Anatómialecke) és egy kisregényt (A prágai orgia) szentelt legismertebb prózai alteregójának, Nathan Zuckerman amerikai zsidó írónak. A ma már egyetlen kötetként…

Tovább

Búcsúznak az utolsó Nagy Nárcisztikus Férfitól

Ma az egész világ a A Portnoy-kór, az Isten veled, Columbus és az Amerikai pasztorál világhírű szerzőjére emlékezik. Így búcsúznak az írók a nyolcvanöt évesen elhunyt Philp Roth-tól: „Philip Roth ma este olyan barátok körében halt meg, akik egész életében mellette voltak és nagyon szerették. Egy…

Tovább

Meghalt a Mesél az erdő-sorozat írója és illusztrátora, Tony Wolf

(Kép forrása) 88 éves korában pénteken elhunyt Antonio Lupatelli, vagy, ahogy a legtöbben ismerik, Tony Wolf, olasz illusztrátor. Wolf nevét itthon legtöbben a Mesél az erdő-sorozat miatt ismerik, melynek egyes részeit tavaly kezdte el újra kiadni itthon a Manó Könyvek. Tony Wolf pályafutását az…

Tovább

Meghalt Berkovits György

Életének hetvennyolcadik évében elhunyt Berkovits György író, szociológus, a Mozgó Világ alapító szerkesztője, a Budapestért-díj, a József Attila-díj és a 2018-as Artisjus Irodalmi Nagydíj kitüntetettje – közölte Facebook oldalán a Szépírók Társasága.  Fotó: Stekovics Gáspár Berkovits György…

Tovább

A gyerekek a temetőben érzik igazán otthon magukat

Egy különösen szép könyv a gyászról. Egy lányról, akit az iskolában kicsit furcsának tartanak, és egy fiúról, akinek meghalt az ikertestvére. Egy könyv a halálról, de leginkább mégis az életről. Arról, amit elveszítettünk, és arról, amire rátalálhatunk. Legfőképp pedig…

Tovább

Hawking sokaknak zseni volt, másoknak hálátlan hisztérika

76 éves korában, március 14-én, vagyis a π-napon meghalt Stephen Hawking, az elméleti fizikusok legnagyobb kortárs celebje. Hawking számos könyve megjelent magyarul, köztük Az idő rövid története című tudományos kötelező olvasmány, amit több mint 40 nyelvre lefordítottak, és 9 millió példányban…

Tovább