Olvass!

KönyvesBlog


Molnár T. Eszter épp rendbontást követ el

2017. augusztus 10. Kiss Orsi

Molnár T. Eszter tavaly első ifjúsági regényével rögtön a Margó-díj top3-as körében landolt (a Stand up! - Egy majdnem normális család című regényt mi is imádtuk, ITT írtunk róla, ITT pedig bele tudtok olvasni). A Németországban élő írónőnek sűrű év volt a tavalyi, hiszen megjelent A számozottak…

Tovább

Könyvesblokk: Crossan, Shusterman, Sales

Szokásos heti könyvesblokkunkba mindig a friss megjelenések közül választunk, ezúttal ifjúsági regényeket. Nyaraláshoz, táborozáshoz, napozáshoz, kertben megbújáshoz. Kötelező olvasmányok előtt és után - netán helyett. Sarah Crossan: Egy Sarah Crossan: Egy Fordította: Szabó T. Anna,…

Tovább

A Szívlapát antológia a kortárs költészetnek akarja megnyerni a kamasz olvasót

85 kortárs szerző 150 verse került a Tilos az Á Könyvek gondozásában megjelent antológiába, a Szívlapátba. Péczely Dóra, a kötet szerkesztője azt meséli, hogy az elmúlt hónapokban folyamatosan válogatta, majd ciklusokba rendezgette a verseket, melyek némelyike aztán még a szerkesztés időszakában…

Tovább

Wéber Anikó: A legrosszabb, ha egy gyerek elhiszi magáról, hogy lúzer

Fotó: Szöllősi Mátyás  Wéber Anikó legújabb ifjúsági regényében egy egész osztálynyi gyereket mozdít ki addig jól ismert közegéből. A hatodikosok osztálykirándulásra indulnak, és bár elkerülhetetlenek a kötelező programok, mégis mindenki az estét várja, amikor jól meg lehet szívatni az osztály…

Tovább

Az Oktogonnál újra összecsapnak a fémkarok

A Millennium expressz világkörüli útja nem várt fordulatot vesz. Teri és Szike Ázsia keleti partjaitól a Bajkál-tó felé indul az épülő transzszibériai vasútvonal mentén, és a fiú Gárdonyi Géza lapjába kezd tudósításokat küldeni a titokzatos halálvonat pusztításairól.…

Tovább

Könyvesblokk: Mabbitt, Erdős, Thomas

Ha hétfő, akkor könyvesblokk, amelyben mindig három friss megjelenést mutatunk meg. Ma kimondottan ifjúsági könyveket válogattunk és hoztunk el nektek: egy vicces-kalandosat, egy első szerelmeset, és egy olyan regényt, melyet a Black Lives Matter-mozgalom inspirált.Will Mabbitt: Mabel Jones és a…

Tovább

„A jó szexjelenetektől, akár írom, akár olvasom őket, felgyorsul a pulzusom”

Lakatos, Molnár, Nagy, Németh, Tasnádi (képek forrása: Cool Bookz) Az elsőben tizennégy kortárs írónk adta keresztmetszetét annak, milyen sokféle lehet a szüzesség elvesztése. Megkerestük a kötet szerzőit, és arra voltunk kíváncsiak, hogy íróként hogyan birkóztak meg a feladattal, illetve…

Tovább

„Azt szeretem, ha az erotika túlmutat önmagán”

Fiala, Garaczi, Gimesi, Kalapos, Karafiáth (képek forrása: Cool Bookz) „Az első szexről mindenkinek van egy története, melynek elképzelése, átgondolása, fejben való újrapörgetése, esetleg elhallgatása sokszor legalább olyan fontos, mint maga az aktus” – írtuk a Menő…

Tovább

Éreznünk kell a Szörny valóságos jelenlétét

A héten mutatják be a magyar mozik a Szólít a szörnyet, melynek forgatókönyvét Patrick Ness írta saját, azonos című regénye nyomán. Az amerikai származású, de Londonban élő Ness az MTI-nak nyilatkozott a film születéséről; utóbbit amúgy a spanyol Juan Antonio Bayona (Árvaház, A lehetetlen) rendezte,…

Tovább

Roald Dahl boszorkányai utálkozó utálattal utálják a gyerekeket

Az IGAZI BOSZORKÁNYOK hétköznapi ruhát hordanak, és szakasztott úgy néznek ki, mint a hétköznapi nők. Hétköznapi házakban élnek, és RENDES ÁLLÁSUK van. Ezért is olyan nehéz őket nyakon csípni.Egy IGAZI BOSZORKÁNY olyan utálkozó utálattal utálja a gyerekeket, hogy olyan…

Tovább

Hányféleképpen veszíthetjük el a szüzességünket?

A szüzesség elvesztése misztikum és fikció. Utóbbit mi magunk írjuk, először akkor, amikor fantáziálunk róla, majd később, amikor a barátnak és a barátnőnek, nyilván a legjobbnak, elmeséljük, milyen volt. Kiszínezve, felnagyítva, bizonyos részleteket elhallgatva. A szex…

Tovább

2016 az ifjúsági regények éve volt

A magyar ifjúsági regény jelenleg az egyik legváltozatosabb, legdinamikusabb, legizgalmasabban fejlődő része a magyar könyvpiacnak. Nem volt ez mindig így, a jelenre reflektáló, kortárs nyelven megszólaló ifjúsági könyveket egy időben tényleg nehezen vagy nehezebben talált a…

Tovább